Volkswagen

VW: "Újrafogalmazzuk a városi mobilitást"

2018.03.08.

A Volkswagen Csoport 2022-ig több mint 34 milliárd eurót fektet be az elektromos mobilitásba, az autonóm vezetésbe és a közlekedésben résztvevők digitális hálózatba kapcsolásába.

„Újrafogalmazzunk a városi mobilitást, ehhez pedig következetesen az emberekre és az ő szükségleteikre kell koncentrálnunk, nem elsődlegesen a technológiai megoldásokra.” – nyilatkozta a Volkswagen Csoport vezérigazgatója az immár hagyományosan a Genfi Nemzetközi Autószalon előestéjén rendezett médiaeseményen.

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a világ népességének közel 70 százaléka városi területeken él majd. A világ teljes GDP-jének több, mint 80 százaléka a városokban keletkezik. Ebben a mobilitás kulcsfontosságú szerepet játszik. Ugyanakkor ez kihívásokat is jelent, amelyek megoldást kívánnak. Ilyen például a levegő minősége, a túlterhelt úthálózat, a forgalmi dugók és a részben elavult infrastruktúra.

„A mobilitás jövője leginkább és legjobban a városi és nagyvárosi területektől függ. Ezeken a részeken találhatók a legsürgetőbb problémák, ugyanakkor a változás iránti igény és lehetőség is itt a legnagyobb.” – vélte a vezérigazgató. „Ha meg kívánjuk őrizni az egyéni mobilitás szabadságát, akkor el kell búcsúznunk jó néhány dologtól, amelyre ma még a vezetés részeként tekintünk. Újra kell gondolnunk és fogalmaznunk a mobilitás definícióját. Mi azonban még ennél is tovább kívánunk lépni.”

Alapvető különbségek vannak a világ egyes városi területei között. Azért, hogy a különböző szükségletekhez a lehető legjobb megoldások születhessenek az egyéni mobilitást illetően, a Volkswagen Group Research egy 200 szakértőből álló csapatot alapított, amely a legfontosabb trendeken és lehetőségeken dolgozik.

San Francisco városában például az elektromos járművek száma erőteljes növekedésnek indult köszönhetően a technológiai kérdésekben jártas és környezetbarát szemléletű lakosságnak. Peking városi területén a lakosok száma 2030-ra eléri a 130 millió főt, nekik külön önvezető járműveknek kialakított autópályára lesz majd szükségük. A még távolabbi jövőben utasszállító drónok szállíthatják az embereket célállomásukhoz. Mumbai régóta túlterhelt közlekedési rendszerét innovatív gyors buszok, elektromos mobilitási zónák és új, megosztáson alapuló közlekedési szolgáltatások tehermentesíthetik.

A „Futures of Mobility” projekt eredményeit a gyakorlatba átültetve kell alkalmazni a Volkswagen Csoport jövőbeni termékeinek tervezésénél és fejlesztésénél. A vállalat ebben a városok partnereként tekint magára. Teljesen különböző projektek és szolgáltatások egész sorát tesztelik és alkalmazzák jelenleg is közel tucatnyi városban, Barcelonától Stockholmig, az egyesült államokbeli Somervilletől egészen Shanghai városáig.

A Hamburg Hanzavárossal a mobilitási szolgáltatások terén kialakított partneri együttműködés kitűnően mutatja, milyen sokrétűek ezek a tevékenységek. Néhány nappal ezelőtt ugyanis 50 e-Golf modellt vehetett át helyi vállalkozók és szervezetek egy csoportja. Emellett a MAN önvezető teherautókat tesztel Hamburg kikötőjében illetve néhány kiválasztott autópálya szakaszon. A Volkswagen márka pedig Hamburgban is elindítja „WeDeliver” szolgáltatatását. A MOIA vállalat ride-pooling szolgáltatása még ebben az évben indul a városban, amelyhez egy csoporton belül fejlesztett, tisztán elektromos hajtású hatüléses jármű áll rendelkezésre. A hamburgi flotta kezdetben 200 járműből áll majd. A jövőben azonban akár 1000 MOIA járat is szolgálatot teljesíthet Hamburg utcáin. Más városokra vonatkozó tervek is előkészületben vannak.

Az automatizálás területén abszolút specialistának számító Kuka és a Volkswagen Csoport a Genfi Autószalon előestéjén mutatja be „CarLa” robotot, az első mobil töltőrobotot elektromos járművek számára. Egy ilyen teljesen automata robot alkalmazása közterületeken illetve az otthonokban jelentősen hozzájárul majd az elektromos mobilitás elfogadottságának robbanásszerű növekedéséhez. „CarLa” ugyanis automatikusan tölteni kezdi az adott járművet, amint az – lehetőség szerint önvezető üzemmódban – leparkolt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....