Győr

A Wizz Airrel együttműködve indít pilótaképzést jövő februártól a Széchenyi István Egyetem

2024.09.05.

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben. Az elméleti ismeretek átadása mellett magas szintű gyakorlati oktatást kapnak a jelentkezők, amit a legkorszerűbb szimulátor és vadonatúj, digitális műszerezettségű repülőgépek segítenek.

 

A légi utasszállítás is azon ágazatok közé tartozik, amelyben jelentős a munkaerőhiány egész Európában. A Széchenyi István Egyetem ezt felismerve indít pilótaképzést 2025 februárjától, amihez olyan neves légitársaságot nyert meg partnerként, mint a 200 repülőgépes flottával rendelkező, több mint 500 útvonalon repülő Wizz Air.

Fotó: SZE

Némethné Farkas Kata, az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának vezetője elmondta: a képzésre bármilyen területen legalább alapképzésben szerzett oklevéllel lehet jelentkezni.

Akik mérnöki diplomával rendelkeznek, légijármű-üzemeltetési szakmérnök, akik pedig más diplomával, azok légijármű-üzemeltetési szakember végzettséget szereznek.

A felvétel feltétele az 1. osztályú orvosi minősítés az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton. A jelentkezőktől semmilyen előzetes repülőgép-vezetési tudást nem várnak el.

A felvett hallgatók a nagy utasszállító gépek vezetését sajátíthatják el a képzésen.

A három féléves angol nyelvű képzés rendkívül intenzív, az elméleti részeken túl rengeteg gyakorlati elemet – mind szimulátoros, mind pedig éles repülési gyakorlatokat – tartalmaz, ezért a hallgatóktól jelentős időráfordítást követel meg. A nagy gyakorlati óraszámú, eszközigényes képzés teljes tandíja 95 ezer euró (vagyis hozzávetőlegesen 37 millió forint), amely elsőre talán túlzónak tűnik, viszont ez az összeg akár teljes egészében diákhitelből is fedezhető. A pilótalicenc birtokában pedig a befektetett pénz akár néhány éven belül megtérülhet, hiszen az itt végzett pilóták nagyobb eséllyel tudnak a Wizz Air-nél elhelyezkedni az egyetem szakmai együttműködésének köszönhetően.

Az elméleti oktatás helyszíne az intézmény győri, Budai úti, felújított szakkollégiuma, amelyben igény esetén szállást biztosítanak a hallgatóknak. Az épületben egy korszerű repülőgép-szimulátort is elhelyeznek, amin folyamatosan gyakorolhatnak a résztvevők. A repülési órák teljesítésére a győr-péri repülőtéren kerül sor vadonatúj, digitális műszerezettségű repülőgépekkel. A magas színvonalú gyakorlati oktatást rendkívül alapos elméleti ismeretátadás egészíti ki.

„A hallgatók nagy utasszállító repülőket vezetni képes pilóták lesznek, amennyiben a képzést követően sikeresen teljesítik az elméleti és gyakorlati vizsgát a légiközlekedési hatóság akkreditált vizsgarendszerében. Mi ehhez minden tudást és feltételt maximálisan biztosítunk számukra. Az általunk kibocsátott oklevél és a légügyi hatóság által kiállított CPL szakszolgálati engedély így lehetővé teszi a végzetteknek, hogy el tudjanak helyezkedni ebben a rendkívül keresett és jól jövedelmező hivatásban” – fejtette ki dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese.

A magyar érdeklődők a következő honlapokon kaphatnak további információkat a képzésről:

Jelentkezési határidő a magyar jelentkezők számára: 2025. január 6.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
A bajor prémiummárka látványos diadalokkal fordult rá a 2026-os esztendőre: az auto motor und sport....
2026.03.01
Tapad a plafonra és eddig minden versenytársát megverte, most még erősebb és gyorsabb lett, de ami....
2026.03.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Tízéves mindkettő. ..
2026.03.01
A kínai Chery komoly támadásra készül a közepes méretű pickupok piacán: a gyártó bejelentett egy....
2026.03.01
Hétfőtől újabb 15 modern Mercedes-Benz Citaro csuklós dízel autóbusz jelenik meg a fővárosi utakon....
2026.03.01
A Moovit Hiroshimában és négy másik japán nagyvárosban indult el egyszerre – multimodális, valós....
2026.03.01
Az Opel bejelentette, hogy új modellel bővíti teljesen elektromos GSE sorozatát. Hamarosan jön az....
2026.03.01
„A Mazda következetesen ragaszkodik a fejlesztési autonómiához. Ahelyett, hogy szabványosítaná vagy....
2026.03.01
Szekszárdon történt a baleset, amiről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be. ..
2026.03.01
A brit prémiumgyártó új különkiadással tiszteleg az 1965-ös Monte Carlo Rali ikonikus győztese....