Volkswagen

WLTP: túl a mélyponton

2018.11.27.

Az új szabványra történő átállás miatt a várakozásoknak megfelelően csökkentek a Volkswagen Csoport kiszállításai októberben – írta közleményében a konszern.

Az új WLTP eljárásra való átállás eredményeképpen a Volkswagen Csoport kevesebb járművet adott át ügyfeleinek októberben, mint az előző év ugyanezen hónapjában. Világszerte összesen 846.300 ügyfél vehette át járművét a Volkswagen Csoport valamely márkájától, 10 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Október hónapban az Európában tapasztalt – az előző évhez viszonyított – 15,6 százalékos visszaesés jelentősen kisebb volt, mint a szeptemberben regisztrált csökkenés. A Dél-Amerikában elért kétszámjegyű növekedés hozzájárult ahhoz, hogy egy alapvetően stagnáló összpiaci környezetben 2,6 százalékkal 8,98 millióra növekedjen a kiszállított járművek száma január és október között.

Dr. Christian Dahlheim, a konszern értékesítésért felelős vezetője így kommentálta az eredményeket: „A WLTP átállást illetően Európa már túl van a mélyponton. A pozitív elmozdulás novemberben és decemberben várhatóan tovább folytatódik, hiszen a márkáink továbbra is folytatják modelljeik felkészítését az új menetciklus alkalmazására. Az egész évet tekintve arra számítunk, hogy a kiszállítások éppen meghaladják majd az előző év eredményét.”

  • Európában a helyzet októberben némiképp javult és 295 400 járművet (-15,6 százalék) vehettek át tulajdonosaik ebben a régióban.
  • Oroszország: a 21 300 átadott autó 22,4 százalékkal több, mint az előző évi eredmény.
  • Észak-Amerikában a Volkswagen konszern októberben 79 700 járművet adott át ügyfeleinek, amely az előző évhez viszonyítva 2,4 százalékos visszaesés.
  • Dél-Amerikában a konszern jelentős bővülést regisztrált októberben, itt az előző évhez viszonyítva 19,8 százalékkal több, összesen 54 500 jármű talált gazdára a mút hónapban.
  • Az ázsiai és csendes-óceáni térségben októberben 7,6 százalékkal 391 600 járműre csökkent a kiszállítások száma.
  • Kínában 365 100 járművet vehettek át tulajdonosaik, amely a korábbi évhez képest 8,3 százalékos visszaesés. Az év elejétől számítva a Volkswagen Csoport 3,4 millió járművet adott át kínai ügyfeleinek, amely 3,4 százalékos bővülés a 2017-es év hasonló időszakához képest.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....