Bemutató

X-akta: Bemutatták az új Mercedes pickup-ot

2018.01.18.

Idehaza is bemutatkozott a Mercedes legújabb modellje a Mercedes X pickup. A villányi Sauska pincészetbe szervezett bemutatón közel húsz tesztautóból álló flottát tehettünk próbára közúton és a szőlőtáblák dűlői között

 

A prémiumgyártó az X pickup-pal egy új szegmensbe érkezett. Ennek okán jószerével mindenki a dolgok mögé akart nézni, ami nem csoda, hiszen a Renault-Nissan-Daimler kötődésnek voltak már korábbi gyermekei. Így némiképp érthető, hogy a szaksajtó is erősebb szemüveget vett fel a paralel megoldások keresése okán. Jegyzem meg feltehetőleg a márka számára ez lesz a legnagyobb ódium, amivel a bevezetési időszakban meg kell majd küzdenie. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a prezentáció alkalmával többször ráerősítettek arra, hogy noha Navara volt a donor, az X annyi fejlesztésen ment keresztül, hogy gyakorlatilag a kilincseken kívül semmi nem egyezik meg a két autó között. A későbbeikben kibontjuk majd ezt is, de előtte egy gondolatra térjünk vissza a kategóriához.

Az új X osztály egyszerre két vevőkört is megcélzott

Úgy véljük, szinte teljesen felesleges feltenni a kérdést egy olyan gyártónak, aki szinte minden járműosztályban képviseli magát, hogy miért készít pickupot. A kérdés inkább az, hogy miért csak most száll be ebbe a bizniszbe, hiszen a tágabb holdudvarban - ahogy azt fentebb is olvashatták – az alapokhoz minden a spájzban volt. Ráadásul az elmúlt években ez a kategória többfunkciós lett, hiszen a málhahordó mivolt szépen átkúszott a szabadidőautós tartományban is, amivel még több potenciális vevő érhető el.

A bevezetési offenzívát jól jellemzi, bemutató nagysága, ahol közel 20 tesztautó várta a kiképzést

Természetesen a dolog mögött gazdasági tényezők is megbújnak, de az már egy másik aspektus. Nehéz megmondani, hogy milyen vevőkörre apellál a Mercedes. Ugyan van fapados kivitele is az X-nek, de feltehetőleg nem ez lesz a legkelendőbb portéka a kínálatból, de nyilván a csillagosok sem erre építenek. De nézzük, hogy állt össze az X-akta.

Tehát a Nissan Navara képezte az alapokat. De az X-nél már szélesebb lett a nyomtáv hét cenitvel, módosították a felfüggesztéseket, de megmaradt a csavarrugós megoldás elöl-hátul, de ezek teherbírása is más, mint a japán technikában. Új az elsőhíd, a kormánymű is.

A donorként használták a Navarát, de szinte semmit nem hagytak érintetlenül az alapokat adó Nissanból

Az erőforrás kínálatában egy 2.3 literes négyhengeres dízelmotor dolgozik kétféle teljesíményszinttel, az egy turbós X 220 d 163, a duplaturbós X250 d 190 lóerőt abszolvál. Mindkét motorvariáció elérhető hátsó és kapcsolható összkerékhajtással. Alaphelyzetben hatfokozatú kéziváltó van a hajtásláncban, de nagyobbik motorhoz hétfokozatú automata is rendelhető. 2018 derekától pedig jön a Merci nagyágyúja az X 350 d. A háromezres V6-os 258 lóerős és 550 Nm teljesít, a hajtásláncában további részében 7G Tronic Plus kormányról is kapcsolható automataváltó és állandó 4MATIC rendszer dolgozik majd.

A 2.3 dizel erőforrás hálás aggregát, de a 2018-ban érkező V6-os nagyágyú mindebizonnyal nagyon népszerű lesz

A külcsín marcona csillaggal indul, aminek dizájnja követi a márka SUV-s vonalának formavilágát. A sziluettben nincsen semmi rendhagyó, a minőségi lépés az utastérbe érhető tetten. Mercedes metodika szerinti elrendezést találunk. Az új X osztály egyébként három felszereltségi szinten érhető el. Az alapváltozata PURE, ezt a PROGRESSIVE követi, míg a csúcsot a POWER felszereltség jelenti.

A raktér 1.1 tonnát cipelhet, és a kerékdobok között az EURO raklap keresztben is elfér

Egyébként feladta magának a leckét a Mercedes, mert egy prémium pickuopot csinálni nem más mint kompromisszumok halmaza. Tehát igen csak vékony az a mezsgye, ami mentén haladni lehet, hiszen arról szó sem lehet, hogy az eredendően kishaszonjárműves küldetését bármilyen csorba is érje. Ugyanakkor a kedvtelési célú felhasználók számára sem okozhattak csalódást. A Mercedes sem engedett ebből. A puttony teherbírása 1,1 tonna, és természetesen az etalonnak számító Euro raklap is befér a kerékjárati ívek közé. A prémiumjelleghez az utastér személyautóskialakítása jelenti a belépőt, amiben nincs is hiba az illesztések precízek az anyagfelhasználás is kiváló. Találunk zongoralakkos felületeket, és szálracsiszolt dekorbetéteket.

A személyautós, jóminőségű anyagfelhasználás jellemzi az utasteret

A szélesebb nyomtávnak köszönhetően gazdag a belső térkínálat, az első traktus kifejezetten fejedelmi. A hátsó üléssor komfortja mindig egy kicsit necces a pickupok esetében, mindig egy kicsit keményebbre sikerül, ami hosszabb utaknál tapasztalható ki igazán, erre most nem került sor. Ami talán hiányzott az utastérből az a tárolórekesz. Egy-két jó ötlet léleksimogató lett volna, ugyanis ennél a járműosztálynál mindig valahogy kifelejtik.

Szőlőtáblák dűlői szolgáltatták a terepes etapokat

A tesztnap hard és szoft off roados valamint országúti etapokból állt. Azt nem lehet mondani a szervezőkre, hogy operett pályákat állítottak össze, ami a terepes szakaszokat illeti, igaz az erre kijelölt autókon terepgumi volt, „sivatagi” keréknyomással. A szőlőtáblák makadám dűlőit megspékelte az időjárás, így voltak sárban gazdag szakaszok is, ami kifejezetten életszerűvé tették a próbát, így aztán néha nehéz volt eldönteni, hogy vajon melyik a kemény és melyik lágyabb etap.

A kapcsolható 4MATIC összkerékhajtás osztóművel és opcionális hátsó differenciálzárral bármilyen terepen jól boldogul

Szokták volt mondani, hogy lakva ismeri meg az ember. Így éreztem az országúti szakasznál is. A néhány levezetett kilométer éppen csak ízelítőt adott az autó képességeiről. Tudtam,  hogy nem érhet nagy csalódás, hiszen ez a dízelmotor már a Navarában is jó fungál, így csak ennél jobbra számíthattam. A csendes menetkomfortérzethez nyilván nem csak az alaposabb szigetelés, hanem az újrahangolt és számos ponton megváltoztatott futómű is hozzájárult. A Mercedes teljes vezetéstámogató és biztonságtechnikai arzenálja megtalálható az X osztályban a sávtartó asszisztenciától a 360 fokos kamera rendszerig, mely utóbbi nagyon jó szolgálatot tesz a terepezés közben.

A Mercedes egészen biztos, hogy nem húzott tizenkilencre lapot az X osztállyal, amit jól alátámaszt az is, hogy már látatlanban számosan bizalmat szavaztak a csillagos márka új üdvöskéjének.

A Mercedes X belépő változata a hátsókerekes 220 d nettó 8,99 millió forintról indul, összkerekes változat 9,79, a jelenlegi kínálat csúcsát jelentő 250 d  pedig 10,4 millió forintba kerül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....