útépítés

Záhonyig épül tovább az M3 autópálya

2014.08.02.

- Év végéig Vásárosnaményig ér el az M3 autópálya, a folytatás M34 számozással Záhonyig fut tovább, a kormány uniós forrásból kívánja megépíteni a folytatást - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon az M34 autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakasza kiépítéséhez szükséges forrás tervezéséről, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretén belül. A finanszírozás tervezését azt követően kell megkezdenie a tárcavezetőnek, hogy kialakul a 2014–2020 közötti uniós programozási időszakra vonatkozó jogszabályi és eljárásrendi környezet.


Az M3 autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény között két szakaszban épül. Az első 33,8 kilométer hosszú autópálya szakasz Nyíregyházától a 49-es út mellett lévő Őr községig tart, ezt múlt év elejétől már használhatják a közlekedők. Ez a szakasz az Új Széchenyi Terv keretében, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrás segítségével, nettó 31,9 milliárd forintért épült meg. Kivitelezője a „C-S-K-K 2009” Konzorcium volt, amelynek vezető tagja a Colas Hungária Zrt. A konzorcium tagjai pedig a STRABAG Építő Zrt., a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., és a KELET-ÚT Kft. voltak.

Az Őr-Vásárosnamény közötti második szakasz 11,9 kilométer hosszú. Az erre kiírt közbeszerzést az M3 KRASZNA 2012 Konzorcium nyerte. A konzorcium vezetője a Magyar Aszfalt Kft., a tagjai pedig a KÖZGÉP Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt. valamint a Colas Hungária Zrt. A kivitelezés költsége nettó 15,4 milliárd forint lesz, a befejezése ez év végére várható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....