Felkavaró képeket közölt a Magyar Közút

2024.02.20.
Fotó: Instagram/Magyar Közút. További fotókért kattintson a képre. "Azonnal útellenőrt küldtünk a helyszínre, aki jelezte, hogy 700 méteres szakaszon lett szennyezett az út. Ilyen esetben első körben egy veszélyes, fertőző hulladékok elszállítására specializálódott cég kezdhette meg a burkolatra került nagy mennyiségű szennyeződés összetakarítását és konténerekbe gyűjtését. Ezután jött kollégáink számára a neheze. A burkolaton maradt vékony zsírréteget és állati szövetfilmet először fertőtlenítőszerrel, majd sóval és homokkal szórták le. A lezárt szakaszt folyamatosan megfigyelés alatt tartották. Másnap reggel a kijuttatott szóróanyagokat összetakarították egy Unimogra szerelt seprűadapter segítségével. A nap folyamán aztán a burkolatra többször is sót és homokot szórtak, melyet veszélyes hulladékként kezeltek. Ezután a Szombathelyi Önkéntes Tűzoltóegyesület egysége vízzel mosta le az utat, ez egészen estig tartott. Végül a NÉBIH által küldött beavatkozó egység érkezett a helyszínre, akik fertőtlenítették a lemosott területet. A szennyezés eltakarításához kollégáink napokig védőfelszerelésben, napi 2 váltásban 14 emberrel, 4 brigádszállító autóval, 2 tehergépkocsival és 1 seprűs Unimoggal látták el a kárenyhítéshez szükséges feladatokat. Nem kívánjuk senkinek, hogy hasonló feladat háruljon rá. Ez az eset is ráirányítja viszont a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a rakomány megfelelő rögzítése, hogy ilyen ne fordulhasson elő." - írták.

Leleplezzük a Formula G-t

2024.02.20.
Nick Lars Heidfeld német pilóta több rekordról is híres: ő az aki úgy állt legtöbbször Formula 1-es pódiumon, hogy soha nem nyert egyetlen Grand Prix futamon. Pedig szolgált több csapatnál is: 2005-ben a Williamsnél, 2007-ben és 2008-ban a BMW Saubernél versenyzett, 2011-ben még beülhetett a raliban megsérült Robert Kubica helyére, aztán ezzel véget is ért Forma 1-es pályafutása. Később hosszú távú futamokon indult, többek között Le Mans-ban is versenyzett a Rebellion Racing csapatnál a FIA World Endurance Championship sorozatban, majd a Mahindra Racing Formula E Team elektromos autójával indult városi futamokon. Most ismét megjelent a Fomula autók világában: új küldetése megfizethető versenysorozat indítása. feltörekvő versenyzőknek. Egyenlő karrierlehetőség mindenkinek, tehetségek támogatása, a sokszínűség felkarolása. Az új Formula széria nevében a G-betű öt angol szóra utal: Green, Groundbraking, Good, Growth, Global. Magyarul más betűk jelzik a küldetés lényegét: Zöld, Úttörő, Jó, Fejlődő, Globális A Formula G célja a megfizethető és elérhető zöld versenyzés ugyanazokon a hétvégeken és a ugyanazokon a pályákon, ahol belsőégésű motoros, alternatív üzemanyaggal működő és hibrid, valamint teljesen elektromos autókkal csatáznak. Az elektromos motorsport kategóriában a világ első kettős hajtású versenyautójával mérkőznek majd a pilóták. A 2024. végén induló szezonban négy régióban rendeznek független bajnokságot tíz azonos Formula G csapattal. A Formula G küldetését így fogalmazta meg Heidfeld: Arra törekszünk, hogy mindenkinek elérhetőbbé tegyük a motorsportot és hogy az valóban globális legyen! Ennek része a korlátok áttörése a motorsportban, ami egy úttörő vállalkozás, mert a Formula G világában ugyanaz az autó két erőszinttel állhat rajthoz ugyanazon a versenyhétvégén. A Formula FG1-ben a profi sofőrök 180 mérföld/órás (289,6 km/h) sebességgel száguldhatnak, a feltörekvő tehetségeknek szánt Formula G2 fejlesztői sorozatban 150 mérföld/óra (241 km/h) az elektronikusan maximált tempó. Minden autóval két sofőr indulhat két különböző kategóriában, a két villanymotor teljesítménye ennek megfelelően konfigurálható, ennek megfelelően állíthatók az első és hátsó légterelők is. A műfaj célja egy olyan platform építése, mellyel az autósport az elmaradottabb és alulreprezentált területeken is megjelenhet. Heidifeld alapítótársa és a Formula G sorozat elnök-vezérigazgatója Dilbagh Gill szerint ígéretes lesz a sorozat, mert húsz csapat negyven pilótája harcol majd a bajnoki címért. Az ACE Championship logisztikai feladatait az Európai Üzemanyagcellás teherautó technológia vezető cége, a Qunatron szolgálja ki hidrogénnel áramot termelő Fuel Cell elektromos hajtású teherautókkal, ezzel nem csak verseny közben biztosított globális együléses junior elektromos sorozat zéró kibocsátás-kibocsátása. A karrierépítést szolgálják az egyetemi programokkal induló, a pályán és a bokszokban történő gyakornokoskodások, Heidfeld szerint tömegsporttá kell alakítani az autózást, a mozgalom fontos szereplői a pilóták, szerelők, mérnökök, akik együttműködnek olyan szenvedélyes emberekkel, akiknek vérében van az autósport, valamint a biztonságos és zöld száguldás, További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Még mindig a Toyota a villamosítás királya

2024.02.20.
Jean de La Fontaine, a példamesék nagyszerű írója is ihletet meríthetett volna abból az ádáz küzdelemből, ami az autóiparban zajlott 2023-ban. Két fiatal, ambiciózus szereplő – a mesében alighanem farkaskölykök lettek volna – versenyzett egymással a világ legnagyobb elektromosjármű-gyártója címért. Küzdelmük hangos volt, igyekezetük elismerésre méltó, így mindenki rájuk figyelt –miközben a rutinos, öreg falkavezér szépen csendben mindkettőjüket megelőzve kényelmesen megőrizte vezetői szerepét… A két farkaskölyök természetesen a BYD és a Tesla: előbbi több mint 1,8 millió villamosított járművet gyártott 2022-ben, ami majdnem pontosan fele-fele arányban oszlott meg az akkumulátoros elektromos és plug-in hibrid járművek között. A Tesla 1,3 millió eladott autóval fordult rá 2023-ra – egytől egyig tisztán elektromosak, természetesen –, és az év végéig csaknem 38 százalékkal növelte forgalmát, miközben a BYD esetében a növekmény megközelítette a 63 százalékot. A villamosított személyautók piacát ezzel együtt nem ők, hanem a Toyota-csoport vezeti: miután a konszern márkái 2022-ben 2,73 millió akkumulátoros járművet adtak el világszerte, 2023-ban 35 százalékos bővüléssel 3,68 millióra növelték részben vagy teljesen elektrifikált autóik számát.   2022 2023 változás % Toyota 2 726 275 3 679 557 34,97% full hibrid 2 603 019 3 420 004 31,39% mild hibrid 4 520 26 859 494,23% plug-in hibrid 90 346 124 755 38,09% hidrogénüzemanyag-cellás 3 924 3 921 -0,08% akkumulátoros elektromos 24 466 104 018 325,15% BYD 1 857 379 3 012 906 62,21% plug-in hibrid 946 238 157 4822 66,43% akkumulátoros elektromos 911 141 143 8084 57,83% Tesla 1 313 851 1 808 581 37,65% Szembeötlő, hogy a BYD rendkívüli mértékben növeli eladásait, bár a fejlődés üteme erősen visszaesett azt követően, hogy 2021 és 2022 között gyakorlatilag megháromszorozta forgalmát a kínai állami autógyártás zászlóshajója. A mennyiségi verseny intenzív árversenyt is hozott magával, ami a jövedelmezőség csökkenésével járt. Eközben a tisztán elektromos autók globális piacának elmúlt években tapasztalt, dinamikus növekedése veszíteni látszik a lendületéből. Ha bajba nem is kerül emiatt a két fiatal titán, nehezebb körülmények között kell folytatniuk a fejlődést. Ebben a helyzetben kifizetődni látszik a Toyota multi-energia-stratégiája: a vállalat, amelyet éveken át kritizáltak azért, mert konzervatívan közelítette meg az akkumulátoros elektromos járművek piacát, most sokkal stabilabb helyzetben várhatja a kereslet változását. A cégóriás az elkövetkező években folyamatosan bővíti tisztán elektromos portfolióját, egyre növelve azok hangsúlyát az eladásokon belül. Eközben ugyanakkor villamosított eladásainak oroszlánrészét továbbra is azok a full hibrid modellek teszik ki, amelyek a helyi töltőinfrastruktúrától, kormányzati incentíváktól és energiaár-változásoktól függetlenül, megfizethető belépővel kínálnak jelentős fogyasztás-csökkentést, és ezzel párhuzamosan a károsanyag-kibocsátás és az üzemeltetési költségek visszaszorítását.   Fotó: Toyota

Mesterséges intelligenciát alkalmaz a Széchenyi István Egyetemen fejlesztett mezőgazdasági robot

2024.02.20.
A Széchenyi-egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének kutatási eredményeként jött létre az a szántóföldi adatgyűjtő robot, ami mesterséges intelligencia segítségével képes sokféle feladat ellátására. Fotó: SZE - Adorján András A ma már mintaoltalommal bíró eszköz egy távol-keleti robotplatform továbbfejlesztéseként született meg. Ennek során a készüléket nagyobb kapacitású hardverrel és szoftverrel látták el, valamint olyan speciális szenzoros egységekkel szerelték fel, melyek lehetővé teszik, hogy környezetének különböző paramétereit – például a környezeti levegő hőmérsékletét, a páratartalmat – meghatározza. Ezen felül kiegészítették napsugárzás mérésére alkalmas szenzorral, illetve egy talajszondával is, amelynek segítségével információkat gyűjt többek közt a talaj pH-értékéről, vezetőképességéről és káliumellátottságáról is. Ezek az adatok felhőalapú tárolással a memóriájába kerülnek, s így könnyen beilleszthetők a precíziós mezőgazdasági technológiába. „A robotot kamerával is felruháztuk, ami tájékoztatja a kezelőjét a helyzetéről, illetve mesterséges intelligencia segítségével képes elemezni a begyűjtött képeket és osztályozza is azokat. A kísérleti területen a paradicsom részeit tudtuk detektálni: az eszköz észlelte a levélzet elváltozásait, termésszámlálást és termésbecslést végzett. Ezen felül egy lézeres távolságmérő modullal is elláttuk, amit a navigációban alkalmazunk, ezáltal képes önmaga vezérlésére, tud tájékozódni az adott növény sorai között, és útvonalat tervez” – hangsúlyozta dr. Ambrus Bálint adjunktus, a robot vezető fejlesztője. A készüléket a kutatók tavaly kezdték el alkalmazni: üvegházban és szántóföldön is tesztelték paradicsomkertészeti kultúrában, ami más növényekre is kiterjeszthető a későbbiekben. „A robot megalkotása Ambrus Bálint doktori munkájából indult ki, és büszkék vagyunk arra, hogy mintaoltalommá vált. Fejlesztésünk azért is fontos, mert az Európai Unió 2030-ra emisszió- és növényvédőszer-csökkentést tűzött ki célul a mezőgazdaságban, melyhez a monitoringrobotok úgy járulnak hozzá, hogy előrejelzéseikkel csökkentik az ilyen beavatkozások számát. Általuk észlelhetünk olyat is, ami szabad szemmel nem érzékelhető, és olyan nagyszámú adathoz férünk hozzá gyorsan, ami segíti a termesztéstechnológiai optimalizációt a nagygazdaságokban is” – húzta alá dr. Nyéki Anikó Éva egyetemi docens, a kutatócsoport vezetője. A kutatásban dr. Ambrus Bálint és dr. Nyéki Anikó Éva mellett részt vett prof. dr. Neményi Miklós, a Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszék professor emeritusa, prof. dr. Kovács Attila, a tanszék vezetője és dr. Teschner Gergely egyetemi adjunktus is. A készülék a munkaerőhiányra is választ ad: csupán egy operátorral több ilyen eszköz üzemeltethető egyszerre. „Robotunk felhasználása túlmutat a mezőgazdaságon: mivel a készülék kisméretű és olcsó üzemeltetésű, ezért más ágazatokban is hatékonyan alkalmazható. A mesterséges intelligenciának köszönhetően programozással könnyen átalakítható, így detektálhatóak olyan színek és alakzatok is, melyek nem csak a növénytermesztésben teszik lehetővé a használatát” – tette hozzá dr. Nyéki Anikó. A Széchenyi-egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködés Központjának (FIEK) feladata az intézményben keletkező szellemi alkotások piaci hasznosításának elősegítése. Ennek fontos alkotóeleme az iparjogvédelmi oltalmazhatóság vizsgálata is: a használatiminta-oltalom – amit a mosonmagyaróvári fejlesztésű robot megkapott – a találmányok jogi védelmének egy lehetséges útja. „A szabadalmi eljáráshoz képest a használatiminta-oltalom eljárás rendje egyszerűbb és gyorsabb. A szellemi alkotások iparjogvédelmi stratégiájának kialakításakor – a szabadalmi ügyvivőkkel együttműködve – számos szempontot figyelembe veszünk, és mindig arra törekszünk, hogy üzletileg hasznosítható, illetve a feltalálók számára is kedvező oltalmi formát találjuk meg. Az egyetem eredményességének mérőszámában így a szabadalmak mellett a használatiminta-oltalmi bejelentések is kiemelt szerepet kapnak” – emelte ki Kathi Dorottya, a FIEK szakreferense. „Egyetemünk nemrégiben elfogadott szabadalmát követően büszkék vagyunk az újabb iprajogvédelmi oltalmat kapott fejlesztésre, ami nem csupán mosonmagyaróvári kutatóink kivételes aktivitását tükrözi, hanem munkájuk kimagasló minőségét is” – húzta alá a FIEK üzletfejlesztési menedzsere, Szüle Bálint. Forrás: Széchenyi István Egyetem

Folyamatosan fejlődik Hideg Ádám a Formula-4 Winter Seriesben

2024.02.20.
A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője kaotikus hétvégét tudhat maga mögött, szombaton ugyanis az időmérő edzésen elromlott a pályaelhagyásokat ellenőrző rendszer, így a teljes kvalifikációt törölték és a szabadedzések eredményei alapján állapították meg a rajtsorrendet. Ennek folytatásaként aztán a 38 fős mezőny vasárnapi két futamának rajtrácsa is a megszokottól eltérően alakult ki, Hideg Ádám viszont mindhárom futamon a középmezőnyben küzdve vitte célba a Jenzer Motorsport kék festésű autóját, és az egész hétvége legeredményesebb versenyzője volt a négy pilótát alkalmazó csapaton belül.           Ferencz Krisztián, Hideg Ádám menedzsere elmondta, a pilóta folyamatosan fejlődik, a csapattól „csillagos ötöst” kapott a hétvége során végzett munkájára, s hangsúlyozta, a Winter Series-ben nem az elért eredmény az elsődleges szempont, hanem az, hogy a lehető legtöbb váratlan problémával ebben a szériában szembesüljön a versenyző.           „Azért vagyunk itt, hogy Ádám minél többet tanuljon, tapasztalatot szerezzen és felkészültebben vághasson majd neki az olasz bajnokságnak. Két hétvége alapján látjuk, hogy mi az, ami jól működik, és azt is, hogy melyek azok a területek, amelyeken még dolgozni kell. Az is egyértelmű a számunkra, hogy milyen technikai módosításokkal tudnánk még gyorsulni, ezt pedig a csapattal egyeztetjük” – nyilatkozta Ferencz Krisztián, kiemelve, hogy Valenciában a háromból egyik futamon sem tudták megelőzni Hideg Ádámot, aki viszont minden versenyen sokat előzött és javított a rajtpozícióján.           A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője a szezon későbbi szakaszában az olasz F4-es bajnokságban is rajthoz áll majd, a négy versenyhétvégéből álló Winter Series az erre való felkészülését és a Jenzer versenyautójával való összeszokást szolgálja.           Az F4 Winter Series március első három napján a MotoGP-ből és a túraautózásból is ismert aragóniai versenypályán, Alcanízban folytatódik és március 8-9-10-én zárul a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, amely a Formula-1-es Spanyol Nagydíjnak is az otthona.

Januárban nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban

2024.02.20.
Januárban az egy évvel korábbihoz képest 12,1 százalékkal, 851 ezer 690-re emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma. Decemberben 3,3 százalékos csökkenést jegyeztek fel, ez volt az első visszaesés 16 hónap folyamatos növekedés után.      Fotó: ACEA Az EU valamennyi vezető piacán nőttek a januári eladások: Németországban 19,1 százalékkal, Olaszországban 10,6 százalékkal, Franciaországban 9,2 százalékkal, Spanyolországban pedig 7,3 százalékkal haladták meg a tavaly januári szintet. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése egy év alatt 9,5 százalékról 10,9 százalékra, a hibrid-elektromos autóké (HEV) pedig 26,1 százalékról 28,8 százalékra nőtt. A hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) autók piaci részesedése 7,1 százalékról 7,8 százalékra emelkedett. A benzines és dízelmotoros autók együttes piaci részesedése 2024 januárjában 48,6 százalékot tett ki, ami csökkenés az egy évvel ezelőtti 53,7 százalékhoz képest. Tavaly az Európai Unió autópiaca erőteljes, 13,9 százalékos bővüléssel zárt 2022-hez képest, 10,5 millió új autót értékesítettek. Kétszámjegyű növekedést regisztráltak a legtöbb országban, köztük a három legnagyobb piacon: Olaszországban (+18,9 százalékkal), Spanyolországban (+16,7 százalékkal) és Franciaországban (+16,1 százalékkal). Németországban tavaly szerényebben, 7,3 százalékkal nőtt az új autók értékesítése. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedés tavaly 14,6 százalékra emelkedett a 2022. évi 12,1 százalékról, megelőzve ezzel a dízelét, amely részesedése 16,4 százalékról 13,6 százalékra zsugorodott. A benzines autók 35,3 százalékos piaci részesedéssel megőrizték vezető helyüket, de csökkent a 2022. évi 36,4 százalékról. Tavaly a második legnagyobb szeletet az autópiacon a hibrid-elektromos autók (HEV) szerezték meg, 25,8 százalékos piaci részesedéssel, ami nagyobb az egy évvel korábbi 22,7 százaléknál. A hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) autók piaci részesedése ugyanakkor 9,4 százalékról 7,7 százalékra csökkent. MTI

Úgy veszik a Porschékat a magyarok, mintha nem lenne holnap

2024.02.20.
Alapáron 50 millió forintnál drágább modellek (augusztus/2023 összesen) Mercedes-Benz G-osztály/AMG 17/132 autó Porsche 911 14/93 autó Mercedes-Benz S Maybach/AMG 8/47 autó Mercedes-Benz GLS Maybach/AMG 4/29 autó BMW M760e/i7 3/24 autó Audi S8 2/12 autó Audi R8 Coupé 2/3 autó Ferrari 296 GTS 2/2 autó Mercedes-Benz SL AMG 1/21 autó Ferrari 296 GTB 1/6 autó Ferrari F8 Spider 1/6 autó Bentley Continental 1/5 Rolls-Royce Ghost 1/1 (forrás: Datahouse)
Címkék: 

Átadták Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat

2024.02.20.
Az idei díjazottal, Dr. Keszte Róberttel készült videó, amelyben megosztja vezetői hitvallását és az egyéni, illetve szervezeti siker ismérveit is, valamint a kutatás eredményei a PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés oldalán tekinthetőek meg.

Közös technikusképzést indít Széchenyi István Egyetem a Magyar Motorkerékpár Technikummal

2024.02.20.
A Széchenyi István Egyetem erős technológiai gyökerekkel rendelkezik, a magas szintű mérnöki tudás képzéseiben, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységében, valamint a világ elitjébe tartozó hallgatói csapatainak teljesítményében is tetten érhető. Az intézmény – tovább bővítve a technikusképzés területén kialakított széles körű partnerségeit – együttműködési megállapodást kötött a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskolával, valamint fenntartójával, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvánnyal a napokban. Ennek tárgya egy új technikumi képzés, amely tovább erősíti az egyetem autó-motor sportban betöltött szerepét. Dr. Fecser Nikolett, a Széchenyi István Egyetem Szakképzési Kooperációs Központjának vezetője, Máthé István, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvány elnöke, Lévay Károly, a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola igazgatója, dr. Hanula Barna, a győri intézmény Audi Hungaria Járműmérnöki Karának egyetemi docense és dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese az együttműködés aláírását követően. (Fotó: Dudás Máté) „Az iskolát fenntartó alapítvány számára nagy öröm és fontos mérföldkő ez az együttműködés. A Széchenyi István Egyetemmel évtizedes partnerséget ápolunk, amely a Formula Student-versenysorozatban szereplő hallgatói csapattól a versenymérnöki képzésig számos területen megmutatkozik” – fogalmazott Máthé István, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvány elnöke. Kifejtette, az egyetemmel megvalósított versenymérnöki képzés közös háttércsapata, a Hungarian Racing Engineering Team az elmúlt években jelentős sikereket ért el. Emellett saját versenysorozattal is rendelkeznek, az idén XV. versenyszezonját kezdő MAMI Kupa néven, ami mára a hazai technikaisport-képzések inkubátorversenyévé nőtte ki magát. Lévay Károly, a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola igazgatója hozzátette, a győri egyetem a járműmérnöki képzés tekintetében éllovasa a hazai felsőoktatásnak. „Büszke vagyok arra, hogy az első magánfenntartású intézményként indíthatunk okleveles technikusi képzést egyetemi együttműködéssel” – húzta alá. A Hungarian Racing Engineering (HRE) Team eredményeivel kapcsolatban kiemelte: tanítványukat, Számadó Mátét a Superbike-világbajnokság két futamára is meghívták, ahol rögtön pontot szerzett, tavaly pedig megnyerte az Alpok–Adria- és az Európa-kupát is. „Fiataljainknak minőségi képzést, éles versenyeken szerzett gyakorlatot és felsőoktatásba vezető utat kínálunk a Széchenyi-egyetem partnerségével” – mutatott rá az igazgató. „Az okleveles technikusi együttműködésünk célja, hogy a szakképzést és a felsőoktatást közelebb hozzuk, a fiatalok számára könnyebben átjárhatóvá tegyük. A tanulók egyes tárgyai beszámíthatók lesznek egyetemünkön, vagyis képzési idejük is lerövidülhet” – mondta el dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Kiemelte, azok a fiatalok, akik a motorsporttal szeretnének foglalkozni, és a Magyar Motorkerékpár Technikumot választják, erős szakmai képzést kapnak, ezt követően pedig Győrben folytathatják tanulmányaikat. Az elnökhelyettes köszönetet mondott az ágazatirányító minisztériumnak a képzés megvalósulásának támogatásáért, valamint a MAMI-nak az aktív partnerségért. „Intézményünk széles körű ipari kapcsolatokkal és olyan hallgatói csapatokkal rendelkezik, mint az Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén zsinórban másodszor is világcsúccsal győztes SZEnergy Team, a szintén a világ élvonalába tartozó, a Formula Studentben versenyző Arrabona Racing Team és a versenyautó motorját fejlesztő SZEngine” – hangsúlyozta. Az elnökhelyettes utalt a MAMI-val együttműködésben megvalósított, motorkerékpárra összpontosító versenymérnök szakirányú továbbképzés sikerére. „Tervezünk egy átfogó mesterképzési szakot is, amely a motor- és az autóversenyzésre egyaránt fókuszál” – jegyezte meg. Dr. Hanula Barna, a győri intézmény Audi Hungaria Járműmérnöki Karának egyetemi docense a két intézmény gyakorlati oktatással kapcsolatos eredményeire hívta fel a figyelmet. „A MAMI munkatársai példaértékű elszántsággal hozták létre képzéseiket, amelyek több ponton is találkoznak a Széchenyi-egyetem elképzeléseivel. Fontos, hogy a fiatalokat megfelelően motiváljuk, tanulmányaikat élvezetessé tegyük, és konkrét célokat tűzhessenek ki maguk elé. Egészen más úgy matematikát tanulni, ha tudom, hogy a számításom eredménye egy jobb köridő. Ebben rejlik a gyakorlatorientált oktatás ereje” – zárta.

Lewis Hamilton begyújtott a Ferrari részvényeinek

2024.02.20.
Lewis Hamilton Fotó: Mercedes A Forma-1-es rekord világbajnok Lewis Hamilton látványos szerződtetése rekordmagasságba lendítette a Ferrari árfolyamát. Az olasz luxusautó-gyártó részvényei rekordmagasságra, 389,45 dollárra emelkedtek a csütörtök esti tőzsdezárásig a New York-i Wall Streeten, több mint tizenkét százalékkal a szerdai árfolyam felett. A csoport pozitív kilátásai a közelmúltban szintén hozzájárultak részvénypiaci értékének meredek emelkedéséhez. A hétszeres világbajnok Hamilton az idei szezon végén távozik a Mercedes gyári csapatától, és a jövő évtől hosszú távon a Ferrarinál fog vezetni. A változást csütörtök este jelentették be. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója