Az Audi már jóval a BYD előtt megérkezett Szegedre

2024.02.18.
Január végén írták alá a kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító 300 hektáros telek adásvételi előszerződését. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházása, a világ legnagyobb - a Tesla számainál is jobb adatokat produkáló - elektromos autógyártó vállalata érkezik hazánkba. A BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és amelynek hatása hasonló lehet, mint az Audi győri, a Mercedes kecskeméti, a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének. Gong Tao kínai nagykövet, Botka László, Szeged polgármestere és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláíráson. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Szijjártó Péter külgazdasági miniszter az aláírás alkalmával hangsúlyozta, a következő évtized Európában a zöld energiáról, az autóipar elektromos átállásáról szól majd, amely nagyban mérsékelni fogja a károsanyag-kibocsátást, így elősegítve a környezet védelmét. Hozzátette, Magyarország a zöld energia és a zöld ipar mellett van, és nem ideológiai, hanem gyakorlati alapon. A zöld vonal már jóval a gyárépítés bejelentése előtt elindult Szegeden, ráadásul nem is csak egy szálon. Az adásvételi előszerződés aláírása előtt néhány nappal érkeztek meg a BYD tekétől egy „kőhajításnyira” található Szegedi Tudományegyetem Science Parkjának energetikai innovációs tesztállomására azok az első, saját tervezésű energiaátalakító berendezések, amelyekkel megújuló energiával hidrogént, majd szintetikus üzemanyagokat fognak előállítani. A tesztállomást az egyetem és több partnere környezetkímélő energiatárolási és -átalakítási projektjeinek keretében fejlesztik, a projekt vezetője Dr. Janáky Csaba. A kutató az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének docense, az Anyag,- Környezet,- és Energiatudományi Kompetenciaközpont vezetője – egyebek között. A konténer beemelése - háttérben a lézerközpont. Az egyetemi portálnak elmondta, hogy az állomás telephelyén működő napelemparkból származó megújuló villamosenergiát használják majd arra, hogy a frissen érkezett konténerekben a víz elektrolízise révén hidrogént állítsanak elő. Az így kapott és a helyszínen eltárolható „zöld” hidrogén üzemanyagként és alapanyagként is szolgálhat a további energiakonverziós eljárásokban. A második, hamarosan érkező konténerben a szén-dioxid elektrolízisével előállított szénmonoxidból és hidrogénből folyékony szintetikus üzemanyagot, például nyers benzint vagy kerozint állítanak majd elő. A már elhelyezett konténerek power-to-gas (P2G), vagyis áramból gázt előállító elektrolizáló technológiákat tartalmaznak. Ezeket néhány hét múlva újabb konténer követi, benne a power-to-liquid (P2L) technológia eszközeivel. Ezek folyékony mesterséges üzemanyagot tudnak majd előállítani, nagyrészt a másik konténerből származó hidrogénből és szén-monoxidból. A két technológia összekötése után – előreláthatóan április-májusban – megindulhat az energetikai innovációs tesztállomás teljes üzemmódja. A tesztállomáson zajlik a Szegedi Tudományegyetem, az Audi Hungária autógyár, a Széchenyi István Egyetem, a Pannon Egyetem és a Bay Zoltán Kutatóintézet közös projektje, amely szintetikus üzemanyagok előállítását és szakaszos validálásukat tűzte ki célul. A szegedi innovációs állomáson megújuló energiával előállított benzint és kerozint a Pannon Egyetemen fogják finomítani, majd az Audi kezdetben 2-3%-ban keveri a jelenleg használatos benzinbe, és ezzel fogja tesztelni motorjait, a hatásokat vizsgálva. Dr. Janáky Csaba A távolabbi jövőbe tekintve Dr. Janáky Csaba elmondta, hogy a tervek szerint a szintetikus üzemanyag termeléséhez később – további ipari szereplők bevonásával – nagyobb méretű berendezés is készülhet. Az eredményektől függően pedig a jövőben 10-20 százaléknyi új üzemanyag is kerülhet az Audi által tesztelt benzinbe. Az új üzemanyagok iránt a következő évtizedben megnövekszik majd a figyelem, mivel 2035 után Európában már csak szintetikus üzemanyaggal működő belső égésű motorokat lehet majd forgalomba hozni. A tesztállomás a partnercégek és akadémiai intézmények előtt is nyitva áll majd. – Ha egy cég tesztelni akar egy komponenst, mondjuk egy katalizátort, egy elektrolizáló cellát vagy egy katalitikus reaktort, megkeres minket, együtt kidolgozunk egy tervet a vizsgálatra, lefuttatjuk a mérési kampányt, végül pedig vizsgálati eredményt adunk ki a tesztről. Tudunk majd olyan fejlesztési javaslatokat tenni a tesztelő partnereknek, amelyeket a Szegedi Tudományegyetemmel közösen valósíthatnak meg – nyilatkozta az egyetemi portálnak Dr. Janáky Csaba. Az állomás bővülési tervei között számos más kutatási program is szerepel. A napelempark konténerében például autókból kikerült használt akkumulátorokon fogják vizsgálni, hogy egy második felhasználásban alkalmasak-e a naperőmű által megtermelt energia tárolására. Ezzel a környezetbarát módszerrel szeretnék biztosítani az elektrolízis éjszakai üzemeltetését. A projektvezető feltételezése szerint ugyanis a használt gépjármű-akkumulátorok másodlagos alkalmazása még 4-6 évig is lehetséges. Jönnek még további konténerek. Fotók: Fotó: Kovács-Jerney Ádám A Dr. Janáky Csaba emlegette Audi persze már jóval korábban megérkezett Szegedre, a tudományos parkban régóta működő konténerükről már portálunk is írt. A kőolaj kitermelés hatékonyságának növelése kémiai módszerekkel, új üzemanyag-keverékek kifejlesztése és a motorok károsanyag-kibocsátásának mérésére egy új analitikai módszer alkalmazása volt a célja a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ kialakításának a Szegedi Tudományegyetemen, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel konzorciumi együttműködésben. A kiemelt együttműködő ipari partner az Audi Hungaria Zrt. volt. A projekt 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg 2020. június 1. és 2023. november 30. között. A kompetencia központ kutatásainak középpontjában a kőolaj, illetve a kőolajszármazékok állnak. Az egyik fókuszterület a tenzidek (felületi anyagok) fejlesztése és tesztelése. Ezek segítségével kémiai módszerekkel növelhető a lelőhelyek kőolaj kihozatala. A más hazai felsőoktatási intézmények bevonásával elért eredményeknek köszönhetően lehetővé válik a kőolajtermelés folytatását olyan kőolajmezőkből, melyek kihozatali hatásfoka a hagyományos művelési eljárásokkal már nem növelhető. A hagyományos művelés során visszamaradt, lefűződött kőolajzónák elérhetővé tételével, a maradék kőolaj-telítettség mobilizálásával, a környezetterheléssel járó, újonnan fúrandó kutak száma is csökkenthető. Fotó: Török János, delmagyar.hu A központban folyó kutatások második fontos területe - az Audi Hungaria Zrt.-vel együttműködve - a megújuló forrásból származó, „low carbon” üzemanyagok hatásának vizsgálata volt a belsőégésű motorok működésére és károsanyag-kibocsátására. Az alternatív üzemanyagok hatásvizsgálatát a szakemberek az Audi által fejlesztett, EA888 típusú Otto-motoron végezték el. Az Audi Hungaria Zrt. számára a fenntarthatóság nem csupán cél, hanem szemléletmód, mely a munkatársak valamennyi cselekedetét meghatározza. Ennek szellemében a vállalat számos olyan kezdeményezésekhez és projektekhez csatlakozott, melyek segítenek elérni környezetvédelmi célkitűzéseit. A klímasemleges üzemanyagok vizsgálata az SZTE és a projektben résztvevő ipari partnerek számára egyaránt kiemelt jelentőségű, mivel a globálisan meghatározott klímacélok eléréséhez az elektromobilitásra történő átállás mellett a már forgalomban lévő, belsőégésű motorral szerelt járművek bevonása is elengedhetetlenül szükséges. Ez egyedül az eredetileg fosszilis alapú üzemanyagok felhasználására tervezett technikával teljes mértékben kompatibilis, új generációs klíma semleges üzemanyagokkal érhető el. Dr. Kukovecz Ákos, az SZTE TTIK Kémiai Intézet intézetvezető egyetemi tanára a projektzárón. Fotó: Kovács-Jerney Ádám A Szegedi Tudományegyetemen a program részeként az alternatív gázelemző mérőberendezések fejlesztéséhez szükséges alap- és alkalmazott kutatásokat is végeztek. A projekt eredményeként 23 új kutatót vettek föl az egyetemre, öt doktorandusz végzi PhD-tanulmányait a programhoz kapcsolódó kutatási témákban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rendhagyó tárlatvezetések lesznek a Földalatti Vasúti Múzeumban

2024.02.18.
A társaság Földalatti Vasúti Múzeumában február 21-én, 22-én, 23-án, 24-én és 25-én 11 órától szakértő kalauzolásával, érdekes történetek meghallgatása mellett tekinthetik meg az érdeklődők a kisföldalatti vasút történetét bemutató állandó kiállítást. A programon normál belépő megváltásával lehet részt venni - tájékoztatta a BKV Zrt. az MTI-t. A régi alagútszakaszban található állandó kiállításon a muzeális járművekbe belépve bárki átérezheti a régmúlt korok hangulatát, emellett tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítenek megismerni az európai kontinens első földalattiját. A tárlatvezetések délelőtt 11 órakor kezdődnek. Regisztráció nem szükséges, ugyanakkor a szervezők azt kérik, hogy a kezdés előtt tíz perccel jelenjenek meg a látogatók a helyszínen. A tárlatvezetés előtt vagy után a 150 éves Budapest közlekedéstörténetének legfontosabb állomásait felvillantó 150 év - 150 közlekedési esemény című időszaki kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum kiállításán a közösségi közlekedés 150 kiemelt mozzanatát fotók és tárgyi emlékek jelenítik meg. A közlemény szerint a múzeumok éjszakáján 2023-ban megnyílt kiállítás rekord látogatottságot ért el, eddig több mint 17 ezren látták. Az Idegenvezető Társaságok Világszövetségének (WFTGA) kezdeményezésére 1990 óta rendezik meg az Idegenvezetők világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az idegenvezetők jelentős szakmai szerepére, valamint az országimázs szempontjából nyújtott értékteremtő tevékenységére.  
Címkék: 

Súlyos baleset és teljes zár a 71-es főúton, mentőhelikopter a helyszínen

2024.02.18.
A balesethez riasztott badacsonytomaji hivatásos tűzoltók áramtalanították az egyik gépkocsit - írta a katasztrófavédelem honlapja. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az Útinform azt közölte, hogy a baleset Szigliget és Balatonederics között történt. A 89-es km-nél az utat teljes szélességében lezárták - aki teheti, Tapolca felé kerülhet. Van baj máshol is, a 4-es főúton, Hajdúszoboszló és Kaba között egy személyautó az árokba hajtott. A 197-es km-nél irányonként váltakozva halad a forgalom. Az M30-as autópályán, a 33-as jelű Miskolc-észak és a 40-es jelű Szikszó csomópont között garanciális javítási munkát végeznek. A két csomópont között  az autópályát, mindkét irányban lezárták, ezen sztráda szakasz előreláthatólag több hónapig zárva lesz, a kerülőutat táblákkal jelzik. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csökkent, de így is közel 700 milliárd forint a Mol adózás előtti eredménye

2024.02.18.
A vállalatcsoport 3,1 milliárd dollár (1098,4 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, ami 34 százalékos csökkenés 2022-höz képest, de a nehéz külső körülmények ellenére mutatott erős belső teljesítménynek köszönhetően meghaladja a 2,8 milliárd dolláros éves iránymutatást - közölték. A Mol 2024-ben 1,6 milliárd dollár körüli adózás előtti eredményt és 3 milliárd dollár körüli EBITDA-t vár. A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki az eredményeket kommentálva kiemelte: a rendkívüli és nehéz külső körülmények hatására csökkent az adózás előtti eredmény 2023-ban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt "Ez nem is meglepetés, mert egy geopolitikai, makrogazdasági és iparági feszültségekkel teli évet zárunk, amelyben a szabályozási és az adópolitikai környezet további jelentős nyomást gyakorolt ránk" - fogalmazott. Az elnök-vezérigazgató szerint ennek ellenére erős évet tudhatnak a hátunk mögött, a várakozásokat meghaladó belső teljesítményt értek el. Hernádi Zsolt úgy értékelte, hogy a Mol-csoport kiemelkedő operációs és költséghatékonysága, illetve megfontolt beruházási politikája képes volt ellensúlyozni a külső környezet hatásait. Hangsúlyozta, hogy a hulladékgazdálkodás hozzáadása a portfólióhoz tovább erősítette az integrált üzleti modellt, megfelelő alapot és lendületet biztosít a növekedéshez és fejlődéshez. "Tovább haladunk előre az okos átállás útján, amelynek során egyszerre járulunk hozzá a fenntarthatósághoz és a versenyképességhez. Ígéretes zöld beruházási projektjeink mellett aktívan fejlesztjük régiónk iparát és erősítjük Közép- és Kelet-Európa energiaszuverenitását" - fejtette ki az elnök-vezérigazgató. A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág 1,328 milliárd dollár tisztított EBITDA-t ért el tavaly, ami 41 százalékos csökkenés 2022-höz képest. Ezt a normalizálódó finomítói marzsok és a petrolkémiai környezet gyengesége okozta, amelyet rendkívüli, a magasabb kibocsátási és értékesítési volumen által csak részben ellensúlyozható mértékű adóterhek is sújtottak - jelezte a Mol. A kutatás és termelés (upstream) üzletág egész éves EBITDA-ja 953 millió dollár lett 2023-ban, 57 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva az alacsonyabb szénhidrogénárak miatt. A termelési mutatók ugyanakkor meghaladták az előrejelzéseket. A fogyasztói szolgáltatások EBITDA-ja 695 millió dollárra nőtt tavaly az előző évi 320,3 millió dollárról. A hulladékgazdálkodás 2023 júliusában kezdte meg működését MOHU néven, a terület EBITDA-ja 37 millió dollárt tett ki tavaly.   

Ez történik a testeddel, ha télen kerékpározol

2024.02.18.
Hideg időben is érdemes a bringát választani, de jó tudni, hogy ilyenkor másképp működik a szervezetünk. Mutatjuk a legfontosabb hatásokat Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában. Kerékpározni egész évben lehet és érdemes. Persze Tóbiás és Balambér is a kellemes tavaszi melegben szeret legjobban tekerni, de egy kis odafigyeléssel a bicikli télen is a legegyszerűbb, leggyorsabb közlekedési eszköz az átlagos városi távolságokon, de a hosszabb utakon is megfelelő választás lehet. Korábban már írtunk arról, hogy milyen öltözékben kerékpározzunk télen, hogyan készítsük fel a biciklit és mire figyeljünk a téli bringázás során. Bár most éppen enyhébb az idő, lesznek még igazi téli napok, ezért bemutatjuk, hogyan hat a testünkre a hideg, és hogyan védekezhetünk ellene kerékpározás közben.  Sapka és kesztyű nem árt a hidegben Testünk belső hőmérséklete normál állapotban 36-37 Celsius-fok, vagyis mondhatjuk, hogy az ember nem a hidegre lett teremtve. Ha a testhőmérsékletünk csökken, a szervezetünk védekezni kezd, hogy megvédje a létfontosságú szerveinket, szélsőséges esetben akár az életünket. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy egész télen tilos nyeregbe pattanni, de érdemes tudni, hogy mi zajlik a testünkben, hogyan működik, amikor a hidegben bringázunk, és hogyan tudod a legjobban védeni magad.  Feszesebb izmok A hideg hatását már akkor érezheted, amikor kilépsz az ajtón. Izmaid megfeszülnek az alacsony hőmérséklet miatt, összehúzódnak és feszesebbek lesznek, ami a mozgást is korlátozza. Ezért érezheted, hogy eleinte sokkal nehezebb tekerni – főleg ha nem vagy megfelelően felöltözve –, mint egy kellemes, 20 fokos tavaszi napon. Idővel persze bemelegednek az izmok, de kezdeti izomfeszülést megelőzheted, ha még a meleg lakásban kicsit bemelegítesz.  Hideg végtagok Mivel a szervezetünk igyekszik a belső szerveinket védeni, hogy azok hőmérséklete megfelelő legyen, a vért a végtagjainktól testünk belsejébe irányítja. Ez a magyarázata annak, hogy már akkor is gyorsan kihűl a kezünk, a lábunk és az arcunk, ha csak egy kicsit van hideg odakint. Ezért nagyon fontos, hogy a fejünket, a lábunkat és kezünket megfelelő ruházattal védjük: sapkával, kesztyűvel valamint meleg zoknival, esetleg kamáslival.  Több munka a szívnek Hidegben megterhelőbb a tekerés Az alacsony hőmérséklet hatására beszűkülnek az ereink, köztük a szív artériái is, emiatt csökken a szívizmok vérellátása. Hidegben összehúzódnak az erek a bőrben és a testfelszín közelében, így a szívnek erősebben kell dolgoznia, hogy a vérkeringést biztosítsa, ráadásul bringázás során a keményen dolgozó izmokba is több vért kell pumpálni. Mindezek együttesen jobban igénybe veszik a szívet, és hidegben a pulzusszám is magasabb lehet, mint ugyanolyan terhelés mellett melegebb időben. Persze ilyen szinten ez leginkább a profi versenyzőket és azokat az amatőröket érinti, akik komolyabb edzéseket végeznek akár télen is – ha nyugodt tempóban tekersz pár kilométert a városban, nincs miért aggódnod.  Nehezebb légzés, könnyes szemek A hideg, száraz levegő belégzése kiszárítja és beszűkíti a légutakat, emiatt nehézlégzés, légszomj jelentkezhet, de akár asztmát is kiválthat az erre hajlamosaknál. Ráadásul  mindez mindenféle testmozgás nélkül is előfordulhat, fizikai aktivitás esetén – futás, kerékpározás során – a panaszok erősödhetnek. Intenzív sportolás közben gyakran nem az orrunkon veszünk levegőt, pedig az orron át történő légzés felmelegíti, nedvesíti, párásítja a beszívott levegőt. Ezért ha tudjuk, inkább az orrlégzést válasszuk. A másik megoldás, hogy tegyünk a szájunk elé egy sálat, kendőt vagy maszkot.  Könnyes szemek A szemünk a hidegben gyakran könnyezhet, ugyanis a száraz levegő hatására a könny hamarabb elpárolog a szem felszínéről. Annak érdekében, hogy a szemünk továbbra is kellően nedves maradjon, a könnymirigyek több könnyet termelnek. Biciklizés közben erre még a menetszél szárító hatása is rátesz egy lapáttal. Ha nagyon kellemetlen, szerezz be egy sárga színű (kontrasztkiemelő) vagy teljesen átlátszó szemüveget. Átfagyott térd A térdet is védeni kell a hidegtől A sapka és a kesztyű alapvető téli bringás viselet, de sokan nem gondolnak arra, hogy a hidegben a térdek is könnyedén átfagyhatnak. Ennek egyrészt az az oka, hogy tekerés közben a térdeink elöl helyezkednek el, ahogy áthatolunk hideg levegőn. A másik tényező, hogy a térdeink nagyon kevés természetes „szigeteléssel” rendelkeznek, szinte csak csont és bőr, emiatt a jeges szél mélyen az ízületekig hatol. Mindez pedig azzal párosul, hogy a térdben nincs annyi idegvégződés, mint más területeken, ezért nem biztos, hogy azonnal észrevesszük a hideg hatását. Hűvösebb időben ezért érdemes kerékpáros aláöltöző nadrágot felvenni a térded védelme érdekében. Ha nem akarsz technikai bringás ruházattal bajlódni, akkor városi közlekedéshez elég lehet egy kiselejtezett pamutharisnya, amit méretre vágsz, és máris kész az egyedi térdmelegítő.  Ahogy a fentiekből kiderült, a hideg időben másként működik a testünk – és nem csak akkor, amikor bringázunk. Ám ezek a hatások a hétköznapi bringás közlekedésben nem jelentősek, így mindenkit arra biztatunk, hogy odafigyeléssel télen is nyugodtan pattanjon nyeregbe. Ráadásul a kerékpározás hidegben is egészséges, erősíti a szívet és a keringési rendszert, a tüdőt, valamint sokat javít az általános hangulaton.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Svéd-rali: Lappi jó úton halad élete második győzelme felé

2024.02.18.
Azzal, hogy a Hyundai i20 N Rally1 Hybrid finn pilótája az élen végzett a második napon, ideiglenesen 18 vb pontot már szerzett, de ezeket csak akkor kapja meg, ha vasárnap délután célba ér a ralin. Lappi a szombatot 3,2 másodperces előnnyel kezdte a drámai pénteki nap után, de már korán nyomás alá került, amikor Takamoto Kacuta 0,9 másodpercre megközelítette a nyitó, 15,65 kilométeres Vännäs gyorsasági után.   Lappi csak a második gyorsaságin lélegezhetett fel, amikor Kacuta a rajt után nem sokkal egy hófalba ragadt a Toyota GR Yarisszal, és nem tudott kijönni belőle. Sajnos a japánnak fel kellett adnia a szombati napot, de vasárnap újra indul majd a még megszerezhető 12 pont reményében. Lappi ezután a több mint másfél perces előnye tudatában óvatosabban vezetett, megpróbálta elkerülni a hófalakat, és vigyázni a szöges gumikra, vagyis már csak a célba érésre koncentrált. A nap végére az előnye 1:06 percre csökkent, de ez is bőven elég lehet a győzelemhez, mivel vasárnap már csak három gyorsaságit kell teljesíteni. „Elégedett vagyok, a lehető legjobb helyzetben vagyunk, de nem volt igazán élvezetes vezetni ebben a helyzetben. Próbáltuk kezelni az előnyünket és nem kockáztatni, hogy kíméljük a gumikat az utolsó szakaszokra, ami sikerült is. A mai nap nagyon megterhelő volt a gumik számára, különösen az első és utolsó szakaszok, amelyek nagyon durva felületűek voltak. Még nem végeztünk, és nem akarok túl korán ünnepelni. Még három szakasz van hátra, ebből kettő hosszú, ahol bármi megtörténhet. Örülök, hogy ebben a helyzetben vagyunk, de még nincs vége” – nyilatkozta Lappi, aki utoljára 2017-ben nyert, a Finn-ralin. Míg a finn győzelmi céllal vág neki a vasárnapi szakaszoknak, Kacuta abban reménykedik, hogy nem távozik üres kézzel Svédországból. A japán pilóta célja vasárnap az önbizalmának helyreállítása mellett az a hét pont, amit a három vasárnapi szakaszok megnyeréséért kaphat, valamint a Power Stage leggyorsabb idejéért járó öt pont. A szombat reggeli kieséséről a könnyeivel küzdő japán ezt mondta: „Lappi és köztem sokkal kisebb lett a különbség. Tovább akartam nyomni, még jobban, hogy még több időt nyerjek, nyilvánvalóan nagyon keményen próbálkoztam, ezért az egyik kanyarba egy kicsit túl nagy sebességet vittem be, eldobtam a kocsi hátulját, és a hófalnak ütköztem. Beragadtunk, és nem tudtunk kijutni”. Ezen a napon, amelynek a hét gyorsaságija öt győztest eredményezett, és amely egyben az M-Sport főnökének, Malcolm Wilsonnak a 68. születésnapját is jelentette, Adrien Fourmaux remekelt a Ford Puma volánja mögött. Nem elég, hogy begyűjtött egy gyorsasági elsőséget a 11. szakaszon, a napot az összetett második helyén zárta, ami azért nagy szó, mert korábban még dobogón sem állt soha, pedig 2022-ben teljes szezont mehetett. Igaz, a nap utolsó gyorsaságiján ő is kicsúszott – ráadásul pont abban a balkanyarban, ahol csapattársa, Grégoire Munster is, pont az ő Pumájának a látványa zavarta meg, és azért hibázott – de vele ellentétben tovább tudott menni, és az autója is megúszta kisebb sérülésekkel. Elfyn Evans szombat este 16,7 másodperces hátrányban volt Fourmaux-hoz képest a harmadik helyen, ami még simán ledolgozható vasárnap. A világbajnokságot vezető Thierry Neuville, aki a pénteki napot a 11. helyen zárta (mivel az üzemanyagnyomás-problémák miatt 40 másodperc büntetést kapott), a 12. szakaszon végre megelőzte WRC2-ben vezető Solberget, átvette a negyedik helyet, majd a nap utolsó három szakaszán már ő volt a leggyorsabb. A pénteken kiesett két sztár, Ott Tänak és a világbajnok Kalle Rovanperä szombat reggel újraindult, tetemes időbüntetéssel. Tänak a kilencedik gyorsaságit az első helyről nyerte meg, 1,2 másodperccel gyorsabban teljesítette, mint Rovanperä. A finn a 10.-en diktálta a tempót, 2,8 másodperccel gyorsabb volt Tänaknál, aki egy erdei szakaszon a látási viszonyokra panaszkodott. A mezőny elejéről induló duónak a délutáni kör során nehézséget okozott az egyre rosszabbá, murvásabbá váló útfelület a megismételt szakaszokon, Rovanperä még fékproblémáról is beszámolt a 14. gyorsasági befejezésekor. Az állás szombat este: 1 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 2h03m52.0s 2 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m06.3s 3 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1m23.0s 4 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m22.1s 5 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +4m01.1s 6 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR Yaris Rally2) +5m15.1s 7 Georg Linnamäe/James Morgan (Toyota GR Yaris Rally2) +5m15.3s 8 Roope Korhonen/Anssi Viinikka (Toyota GR Yaris Rally2) +5m35.1s 9 Mikko Heikkilä/Kristian Temonen (Toyota GR Yaris Rally2) +5m51.2s 10 Lauri Joona/Janni Hussi (Škoda Fabia RS Rally2) +6m29.3s
Címkék: 

Jól halad a Hungaroring felújítása - gyalogoshíd helyett két alagút épül

2024.02.18.
A miniszter erről minap, a Hungaroring Sport Zrt. sajtótájékoztatóján beszélt a mogyoródi versenypályán, ahol gőzerővel folynak a munkálatok, elsősorban a boxutca mögötti, úgynevezett paddock terület átalakítása. "Nagy eredménye a Hungaroring vezetésének, hogy 2023 nyarán sikerült öt évvel, egészen 2032-ig meghosszabbítani a szerződést a Forma-1 jogtulajdonosaival. Elvárás volt ugyanakkor, hogy a pályát teljes mértékben újítsuk fel, cserébe viszont az elmúlt évek során sikerült kialkudni egy kedvezőbb jogdíjat, így elmondható, hogy 2032-ig 107 milliárd forintot spórol a magyar állam, amely több, mint amennyiből megvalósul a korszerűsítés" - ismertette Gulyás Gergely, aki elmondta, a tavaly áprilisi kormánydöntés után kiírt közbeszerzési eljárás keretében a legolcsóbb ajánlat nyert, melynek mértéke 78,9 milliárd forint, és tartalmaz egy 10 százalékos tartalékkeretet. "Eddig összesen 12 milliárd forint került kifizetésre, és jelenleg az építkezés második üteme zajlik, amely tavaly októberben kezdődött és szemmel láthatóan elképesztő nagyságú munkát jelent. A korszerűsítés időtartama alatt összesen 9000 ember dolgozik majd a Hungaroringen, és 57 ezer négyzetméternyi épület készül, 125 ezer köbméter földet mozgatnak meg, 34 300 méternyi vasbetonszerkezetet építenek be, a munkálatokat pedig kilenc toronydaru segíti" - mondta a miniszter. Hozzátette, hosszú ideje aktuális volt a magyar Forma-1-es pálya felújítása, és kiemelte, a Hungaroringnek az elmúlt évtizedek hazai sporttörténetében, sőt, a rendszerváltozás előtti években is nagy szerepe és jelentősége volt. Fotók: Magyar Építők Gyulay Zsolt, a Hungaoring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy 2015-ben kezdték "tervezgetni" a felújítást, és számos terv, valamint tárgyalás után tavaly jutottak el odáig, hogy a kormány jóváhagyta a létesítmény korszerűsítését. "Az új jogtulajdonos, a Liberty Media érkezésével érzékeltük, hogy megváltoztak az igények és az egész Forma-1 körüli üzleti világ, manapság már négynapos fesztiválnak tekinthető egy ilyen versenyhétvége" - hangsúlyozta Gyulay Zsolt. Hozzátette, a paddock területének átalakítása és megnövelése miatt át kellett ütemezni az építkezés kezdetét, de a felújításnak ez a része az idei futamra már kész lesz. "A paddock 3000 négyzetméterrel, nagyjából 8300 négyzetméteresre, a főépületnek az alapterülete pedig 31 017 négyzetméterre nő, a boxokat ugyanis szintén növelnünk kell, hogy megfeleljünk a Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA előírásainak. A legnagyobb próbatétel az idei és a jövő évi Magyar Nagydíj közötti időszak lesz, akkor kerül elbontásra és újjáépítésre a főépület, valamint a célegyenesben lévő Super Gold lelátó" - mondta az elnök-vezérigazgató, jelezve, havonta adnak jelentést és tájékoztatják a Liberty Mediát a felújítás állapotáról. Gyulay Zsolt elmondta azt is, hogy a célegyenes felett átívelő gyalogos hidat el fogják bontani, helyette két alagút készül, egy a szakmai személyzet, egy pedig a nézők számára. Kialakítanak egy nagyjából 10 ezer négyzetméteres "közösségi teret" a főlelátó mögött, mert azt remélik, hogy a felújítás után a Hungaroring egy olyan látogatóközpont lesz, amely nagyon sok rendezvénynek lehet majd a házigazdája. "A pálya megújulása mellett maga a Hungaroring márka is korszerűsödik, a 2026-os évtől új arculattal és új üzletpolitikával szeretnénk működni, ennek első lépéseként megújult a logónk, amelyet a mai naptól már bevezetünk" - jelentette be az elnök-vezérigazgató. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Évi kéttucat autót újít fel a Motor-Classic, váróslistájuk két év is lehet

2024.02.18.
Tamás Viktor marketing igazgató tájékoztatása szerint az új csarnokban egy öttengelyes megmunkálóközpont, egy nagyteljesítményű, számítógép vezérelt eszterga és egy 3D koordináta mé-rőgép kapott helyet. A CNC részleg jelentős kapacitásbővítése lehetővé teszi kisszériás, egyedi munkadarabok, többek között szerszámgép alkatrészek előállítását, de gyártanak saját veteránautó felújító részlegüknek is, illetve készítenek old timer autóalkatrészeket exportpiacra. A társaság a beruházás megvalósításához a vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevé-kenységek ösztönzésére kiírt GINOP pályázaton 600 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert el. A fejlesztés során a tetőre napelemek kerültek, melyek az üzem energiaigényének felét termelhetik meg. A Motor-Classic Zrt. "garázscégként", veterán motorok felújításával indult 1985-ben, mára Tatabánya egyik ipari övezetében 5000 négyzetméteren egy világszínvonalú restaurátor bázist működtet. Az üzem jellegzetessége, hogy az autófelújítás minden részét egy telephelyen végzik el, Európában ez az egyetlen műhely, amelynek saját, nagykapacitású galvánüzeme van. Évente 20-25 autót újítanak fel, legjelentősebb ügyfeleik közé tartozik a Mercedes gyári múzeuma és a Mercedes Classic klubhálózat. Az új munkák várólistája 1-2 év. A Motor-Classic Zrt. 150 embert foglalkoztat, 2021-ben 3,6 milliárd forint árbevétel mellett 808 millió forint adózott eredményt értek el, a 2022-es árbevétel meghaladta az ötmilliárd forintot, 1,3 milliárd forint eredménnyel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két kínai PHEV szedán is érkezett

2024.02.18.
Két kínai PHEV szedán bemutató is jutott egy napra, ugyanis egyszerre futott be a BYD Seal 06 és a Lynk&Co 07 bemutatója, ráadásul mindkettő konnektorról tölthető hibrid hajtással érkezik. Közös bennük továbbá, hogy mindketten a felső-középkategóriát fogják erősíteni, tehát a nagyautók szegmensét, hiszen kb. 4,8 méter hosszúak lesznek. A BYD csinos, szinte kupésított farú autójának hajtáslánca egy 100 lóerős, 1,5 literes, turbós, négyhengeres benzinmotorból és egy 160 vagy 215 lóerős villanymotorból áll. Utóbbiak energia ellátását egy 10 vagy egy 16 kWh-s, már LFP technológiájú akkumulátor adja, amikkel 60 vagy 90 km-es villanyos hatótáv is adódhat. A Geely Csoport alá tartozó Lynk&Co 07-ben egy 160 lóerős, tehát valamivel erősebb, de ugyanúgy 1,5-literes, turbós, négyhengeres motor adja az alapot, míg a villanymotor 215 lóerős. Egy 3-fokozatú DHT elektromágneses automata gondoskodik a hajtások közötti észrevétlen váltásról. A Lynk&Co akkumulátora kissé nagyobb, 19 kWh-s lesz, amivel akár 102 km-es hatótáv is adódhat, noha nem tudni, hogy milyen ciklussal mérték ezeket az adatokat. Arra egyelőre nehéz fogadni, hogy mekkora eséllyel érik el ezek a modellek az európai piacokat, ugyanakkor érdemes nyitott szemmel járni, hogy milyen modellekben látnak jövőt a kínai gyártók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója