Tíz hónap után hatalmas előnnyel élen a Toyota a magyarországi újautópiacon

2020.11.06.
A Toyota 2020-ban mindvégig az élen állt a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon, így mára előnye legjobban teljesítő versenytársával szemben nem kevesebb, mint 3438 új autó, ami három havi áltagos idei hazai értékesítésének felel meg. Ezzel az így gyakorlatilag negyed évvel versenytársai előtt járó Toyota 3,7 százalékponttal, 12%-ra emelte magyarországi piaci részesedését. Ez annyit tesz, hogy gyakorlatilag mára minden nyolcadik hazánkban gazdára találó új autót a környezetbarát japán autógyártó adja el (amely egyébiránt Európában értékesített autóinak mintegy 75%-át a kontinensen is gyártja). A magánvásárlók között a második, a flottapiacon a harmadik, összességében az első 2020 január és október között a magyarországi magánvásárlók körében a Toyota 22,9%-al növelte értékesítéseit, miközben a magán újautóvásárlások 18%-al maradtak el a tavalyi év azonos időszakához képest: ezzel a Toyota a magánvásárlók piacán 13,5%-os részesedésével (4,5 százalékpontos piaci részesedés növekedést elérve) a második legnépszerűbb márkának számított. Ugyanezen időszakban a Toyota a 21,8%-al visszaeső hazai flottapiacon is komolyan előretört, miután 8,2%-os növekedést elérve a harmadik helyezt szerezte meg, 10,7%-os piaci részesedéssel (3 százakékpontos piaci részesedés növekedést elérve). Ezzel a világ legzöldebb autógyártójaként ismert Toyota a teljes hazai kivonásokkal tisztított újautópiacon a legnépszerűbb márkának bizonyult. A szegmenseket egyenként vizsgálva is látványos a Toyota előretörése A fentiek ismeretében vélhetően nem meglepő, hogy a Toyota modelljei kategóriájukban is hihetetlen eredményeket érnek el. A Yaris 25,5%-os részesedéssel (43,5%-os értékesítést növekedést elérve) áll szegmensének első helyén, ami annyit tesz, hogy minden negyedik Magyarországon gazdára találó kisautó Toyota Yaris. A 39,5%-os értékesítés bővülést elérő Corolla 24,1%-os szegmens részesedéssel vezeti kategóriája értékesítéseit (tehát minden negyedik hazánkban eladott alsó-középkategóriás autó Toyota Corolla), a 11,4%-os eladás növekedést elérő RAV4 21%-os részesedéssel áll az első helyen, a Hilux pedig megdöbbentő, 38,9%-os részesedéssel bizonyult az év első tíz hónapjában Magyarország legnépszerűbb pickupjának. Nincs oka szégyenkezésre a 19%-os részesedéssel a második legnépszerűbb hazai miniautónak bizonyuló Aygónak, a 12,3%-al ezüstérmes C-HR-nek, a 18,1%-al szegmens második Proace Versonak, vagy épp a 16,3%-al bronzérmes Land Cruisernek sem. Szépen teljesített a Lexus is Jóllehet abszolút értékben nem tudott növekedést felmutatni (erre a TOP10 márkából is egyedül a Toyota volt képes), a Toyota prémium márkája, a mára hazánkban 99%-ban környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus is jó eredménnyel zárta az elmúlt 10 hónapot. A 20,1%-al visszaeső teljes kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piaccal szemben a Lexus értékesítései csupán 7,5%-al maradtak el az előző év azonos időszakához képest, aminek eredményeképp 0,1 százalékponttal, 0,6%-ra tudta növelni piaci részesedését. A kivonásokkal tisztított hazai prémium piacon (ahol egyetlen márka tudott növekedést elkönyvelni) a Lexus így 5,3%-os piaci részesedéssel őrzi ötödik helyét. A siker kulcsa a környezettudatosság Az elképesztő siker elsősorban annak köszönhető, hogy a Toyota, és prémium márkája, a Lexus felkészülten várta az idei évet: a két márka együtt a piac legszélesebb, valamennyi fontos személyautó szegmens lefedő öntöltő hibrid elektromos modellportfólióját kínálja. Ennek hála az idén életbe lépő szigorodó európai emissziós normák miatt sem áremelésekre, sem pedig hajtásláncok és modellek megszüntetésére nem kényszerültek, sőt idén is sorban érkeznek a két márka háza tájáról az új modellek, aminek eredményeképp a koronavírus helyzet jelentette piaci visszaesés is jóval enyhébb hatással volt rájuk, mint a piac többi szereplőjére. Hozzájárulnak az eredményhez a folyamatosan érkező újdonságok is A Toyota kínálatában vadonatúj szereplőként idén nyáron meg a Proace City kisáruszállító és nagycsaládos autóvásárlási program egyik favoritjának számító Proace City Verso személyszállító, egy hónapja érkezett meg a márkakereskedésekbe a vadonatúj Yaris, amit hamarosan az új 2.0 literes Supra, az új Land Cruiser és az új Hilux követ majd, és valószínűleg még év vége előtt rendelhető lesz az új plug-in hibrid elektromos RAV4 és a vadonatúj Highlander. Eközben a Lexus sem tétlenkedett: immár a márkakereskedésekben az új Lexus LC Convertible luxus kabrió, immáron digitális visszapillantó tükörrel is rendelhető az ES felsőkategóriás limuzin, és immáron rendelhető a megújult LS zászlóshajó is.  
Címkék: 

Audi a német nagykövetnek: teljes kapacitással dolgozunk

2020.11.06.
A nagykövet bepillantást nyert az Audi Hungaria járműgyártásába és tájékoztatást kapott arról, hogy a járműgyártás mellett a motorgyár is teljes kapacitással dolgozik.  Balról jobbra:  Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövete, Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Alfons Dintner, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke.
Címkék: 

Így lopták a vadonatúj Trabantokat az egykori NDK-ban

2020.11.06.
Thomas B. lakatosként dolgozott a zwickaui VEB Sachsenringnél, ahol a Trabantok készültek. Szűkös fizetését lopással próbálta kiegészíteni. Az első bejött, a folytatás sem maradt el. Igaz, a vége börtön lett. Nyolc év alatt 24 autót lopott ki a gyárból. A módszere mindig ugyanaz volt. Saját autójának rendszámát bevitte a gyárba, s egy óvatlan pillanatban felszerelte egy vadonatúj autóra. Várta a pillanatot, amikor kigördülhet vele. Többnyire egy tréler mögé állt be, azt hosszasan ellenőrizték, majd jött Thomas B. Felmutatta belépő kártyáját, s kihajtott a kapun. A Trabant, amely Berlinben múzeumot kapott. Fotó: berlin.welcomecard.de A lopások fényező életet biztosítottak az akkor 41 éves fiatalembernek. Az NDK-ban másfél évtizedet kellett várni az új Trabantra, így a feketepiacon az új árának sokszorosát kapta érte. A kilopott autókat egy műhelyben legalizálta, többnyire kivonásra váró, öreg autók alváz számait hamisították rá. 1988-ban bukott le. 10 év börtönre ítélték, 1990-ben azonban a két német állam egyesítése után büntetését megfelezték, így öt évet kellett börtönben vezekelnie. Kihasználtam a hiányos ellenőrzést – idézik a portál a korabeli bírósági vallomását.  
Címkék: 

Hyundai i20 nyerte az Arany Kormánykerék díjat

2020.11.05.
„Az új i20 megalkotásával a Hyundai új mércét állított a 25 ezer eurónál nem drágább járművek. A koreaiak a fejlesztés során a legapróbb részletekre is odafigyeltek. Ez érezhető a dinamikus vezethetőségen, a nagyszerű kormányzáson és a példásan működő 48 voltos hibrid rendszeren. A kis lökettérfogatú turbómotorok jellemzően harmatosan indulnak alacsony fordulatszámról, itt azonban egyáltalán nem ez a helyzet, különösen nem a hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval.” – mondta Andreas May, az Auto Bild technológiai és tesztrészlegének vezetője. „Jól ismeren a Hyundai i20-ast, amely 2015-ben az olvasók kedvencének bizonyult az Arany Kormánykerék szavazáson.” – mondta Tom Drechsler, a BILD lapcsoport autós tartalmakért felelős főszerkesztője. „Ezért is vártam olyan izgatottan ezt az új modellt. Ez az autó pontosan példázza, milyen sikeresen fejlesztette a Hyundai a dizájnt, a vezetési érzetet és a kényelmet; és persze ott van a kategóriában szokatlanul nagy számú funkció. A modell megérdemelten győzött a 2020. évi Arany Kormánykeréken, gratulálok!” „Rendkívüli öröm számunkra, hogy a vadonatúj Hyundai i20 elnyerte az Arany Kormánykereket. A díj a bizonyíték arra, hogy a piac jól fogadta stratégiánkat: élvezetes vezethetőség, takarékosság, biztonság, mindennapi praktikum és megbízhatóság – mindez sportos csomagolásban. Ez teszi igazán vonzóvá a modellt ügyfeleink számára.” – mondta Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke. „Külön megtiszteltetés az elismerés a Hyundai összes munkatársa számára világszerte, hiszen azt a kemény, odaadó munkát díjazza, amellyel ők nap, mint nap hozzájárulnak a vállalat sikereihez.” A Hyundai népszerű típusának harmadik generációja már elérhető az európai piacokon. 2021 tavaszától a modell sportos N Line felszereltséggel is elérhető lesz. A hajtáslánc-választék három benzinmotorból áll, amelyek közül kettőt 48V-os mild hibrid technológiával szereltek fel. A vadonatúj i20 olyan, fejlett biztonsági és kapcsolódási technológiákat alkalmaz, amelyekkel jellemzően nem találkozhatunk ebben a méretosztályban. Ezek között számos előremutató Hyundai SmartSense biztonsági funkció is szerepel, így többek között a sávkövető támogatás, a gyalogos- és kerékpáros-felismeréssel kiegészített elülső ütközés-elkerülő támogatás, az automatikus távolságifény-vezérlés vagy az intelligens sebességkorlátozás-támogatás. Az előző generációs Hyundai i20 2015-ben nyerte el az Arany Kormánykerék díjat a B-szegmensben. Akkor Európa 20 országából 400 ezren – a Bild am Sonntag és az Auto Bild olvasói – szavaztak a Hyundai i20-ra. Az Arany Kormánykerék (Das Goldene Lenkrad) díj 1976 óta ünnepli az adott év legkiválóbb újdonságait. Az idei évben az olvasók szavazatai alapján nyolc kategóriában 24 autó jutott be a döntőbe, köztük a vadonatúj Hyundai i20, amely az A- és B-szegmensbe tartozó autók mezőnyében szállt versenybe. Az Auto Bild szerkesztői a 25 ezer eurónál nem drágább új autók között ítélték oda az Arany Kormánykereket a Hyundai i20-nak. A tesztelők az autók vezetése során nyert benyomásokat, az induló árat, az alapfelszereltséget és a garanciális feltételeket is figyelembe vették a döntéshozatal során. 

Isznak és vezetnek – miért nincs mindenütt zéró tolerancia?

2020.11.05.
Magyarországon 2008-ban vezették be a zéró toleranciát, ami azt jelenti, hogy vezetés előtt tilos akár csak egy pohár szeszes italt is meginni, és a szabályszegők súlyos büntetésre számíthatnak. A Magyar Biztosítók Szövetségének szeptemberi közleménye szerint az ittas vezetők egyértelműen felülreprezentáltak a közúti közlekedési balesetekben.  A miniszter felvetése a zéró tolerancia esetleges lazításáról mindenképpen szokatlan, annak fényében, hogy csak tavaly 27 801 ittas vezetőt kaptak el közúti ellenőrzések során, és 1353 esetben ittas járművezető volt baleset okozója a KSH adatai alapján. A Kormányzati Tájékoztatási Központ - talán emiatt is - szinte órákon belül reagált Nagy István szavaira. Közölték: "A szakmai szervezetek minden évben ezt javasolják, de az emberek nem támogatják a lazítást, ezért a kabinet nem tervezi a szabályozás módosítását". Az ORFK-Országos Beleset-megelőzési Bizottsága hivatalos honlapján nemrégiben tették közzé, hogy milyen alkohol-limitek vannak érvényben Európa 29 országában. Sok esetben differenciálnak az országok abban is, hogy a sofőrök milyen régóta vezetnek. Németországban például 0,5 g/l a hatályos érték, azaz a véralkoholszint, mely alatt a sofőrök még legálisan vezethetnek, ugyanakkor a hivatásos és a kezdő sofőrökre a 0,0 g/l limit vonatkozik, tehát egyetlen korty szeszesital sem engedélyezett a vezetés előtt és alatt. Mindennek van határa Közeleg a december, amikor a legtöbb alkalom kínálkozik az alkoholfogyasztásra.  Karácsony, szilveszter, családi együttlétek, céges bulik, fogadások. Egyszóval, nagy a kísértés.  A világ számos országában ezt az időszakot a közvélemény és a rendőrség is jobban tolerálja, már ami az ittas vezetést illeti. A dél-európai és a szubtrópusi-trópusi országokban kimondva - kimondatlanul az a szabály, hogy egy pohár bor vagy sör még belefér ebéd vagy vacsora után. A rendőrség azt az elvet követi, hogy ihatsz, de felelősséggel tartozol magadért és a többi közlekedőért. Vagyis csak akkor büntetnek, ha balesetet vagy kárt okoz az ittas vezető. Akkor viszont nagyon. Latin életérzés Olaszországban és Spanyolországban a hagyományok és az életmód miatt megengedett a vezetés kevés alkohol elfogyasztása után is. Az ibériai ország jogszabályai 0,5 g/l véralkoholszintet engednek meg, ami 0,25 mg/liter a kilélegzett levegőre kivetítve. Ennél szigorúbb a szabály, ha kezdő vezetőről, illetve hivatásos sofőrről van szó. Esetükben maximum 0,3 g/l lehet a vér alkoholtartalma. A trópusi-szubtrópusi országokban, például Kubában is enyhébb az alkoholos vezetés megítélése. Ott abból indulnak ki, hogy azon a klímán képtelenség kibírni a forróságot egy-egy üveg hideg sör nélkül. Ezért csakis azokat büntetik, akik balesetet vagy kárt okoznak. Az elsődleges alkoholvizsgálat pedig a „leheljen rám”-ra korlátozódik.   Amerika, a korlátozott lehetőségek országa Az Egyesült Államokban az általános szabályozás szerint a 21 évnél idősebb járművezetők akkor ülhetnek volán mögé, ha véralkoholszintjük nem haladja meg a 0,8 g/l-t. Az ennél fiatalabb sofőrök esetében a küszöbérték jóval alacsonyabb, 0,2 g/l. A hivatásos járművezetők esetében pedig a limit 0,4 g/l. A limiteket úgy lőtték be, hogy abba egy-egy pohár bor vagy sör még beleférjen. Az amerikai bíróságokon azonban kizárólag a véralkoholszint a mérvadó. Vagyis nem lehet azzal érvelni: „csak egy sört ittam”. A véralkoholszint ugyanis minden ember esetében számtalan tényezőtől, például a testsúlytól, az étkezéstől, a lelki állapottól vagy a fizikai igénybevételtől is függ. "Zéró tolerancia" Sok közép- és kelet-európai ország alkalmazza a zéró tolerancia elvét. Idetartozik Magyarországon kívül Szlovákia, a Cseh Köztársaság, Észtország és Románia. Az a sofőr, aki megszegi ezt a szabályt, és ittasan közlekedik, súlyos büntetés elé néz. Ez a megközelítés alighanem abból a megfontolásból ered, hogy a térség kulturális hagyományai miatt a hatóságok nem mernek engedményeket tenni. Ami a mediterrán európai országokban működik, itt biztosan nem. Egy olasz számára az „egy pohár bor ebéd után” tényleg egy pohár bort jelent. Hozzászoktak, így élnek évezredek óta. Ám, ha Magyarországon bevezetnék az „egy pohár bor” elvét, biztosra vehető, hogy azonnal részeg sofőrök lepnék el az utakat. Nagy valószínűséggel ez Közép- és kelet-Európa többi országában sem lenne másként. Másként gondolkodók A tőlünk távolabbi, megengedőbb országokban másként gondolkodnak.  Inni lehet, de a sofőrökre súlyos büntetések várnak, ha nem ismerik a mértéket. Dél-Afrikában akár hat év börtönt is kaphat az, akinek a vérében az alkohol koncentrációja meghaladja a törvényben meghatározott 0,5 g/l ezreléket.  Északon, például Norvégiában pedig egy havi átlagfizetésnek megfelelő büntetési összeget rónak ki arra, akinek a vérében 0,2 g/l-nél magasabb az alkoholszint.  És a norvégiai fizetések nem mérhetőek a magyar éhbérhez… Ahol tilos, ott is engedik Az ember elsőre azt gondolná, hogy azokban az országokban, ahol vallási vagy kulturális okokból nem szabad alkoholt fogyasztani, a vezetés közbeni alkoholfogyasztás nem létezik, ezért nem is szankcionálják. Ám ez koránt sincs így. Egyrészt nem mindenki osztja a többségi vallást, másrészt a külföldiekre nem érvényes az alkoholtilalom, mert az ártana az idegenfogalomnak, csökkennének az állami bevételek. Jelenleg az alkoholfogyasztást törvényi szinten néhány iszlám országban, India egyes részein és az Egyesült Arab Emírségekben tiltják. De ott is vannak kivételek. Íme a lista: Afganisztán Banglades (külföldiek ihatnak), Brunei (a 17 évesnél idősebb külföldiek ihatnak) Egyesült Arab Emírségek (nem muszlimok és 21 év feletti külföldiek számára legális)  India (teljes a tilalom Gudzsarát, Manipur és Nagaland államokban.  Kerala államban csak a bor és a sör megengedett. Tömény szeszes italokat csak az állami italboltokban lehet vásárolni, vagy bárokban fogyasztják). Indonéziában (kisboltokban és piacokon tilos árusítani, a szupermarketekben azonban megengedett, bárokban és éttermekben fogyasztható alkohol) Irán Jemen  Líbia Kuvait Maldív-szigetek (nem muszlimok és 18 év feletti külföldiek számára engedélyezett), Mauritánia Pakisztán (nem muszlimok és 21 év feletti külföldiek számára legális) Szaúd-Arábia Szomália Szudán Még korbácsolás is járhat érte Ezekben az országokban az ittas vezetőkre súlyos szankciók várnak, ami a tetemes pénzbüntetéstől a jogosítvány visszavonásán át egészen a börtönbüntetésig terjed. Az Egyesült Arab Emírségekben a zéró toleranciát annyira szigorúan veszik, hogy akit ittas vezetésen kapnak, azt a bírósági tárgyalásig előzetes letartóztatásba helyezik. Az ittas vezetés a vértartalom szintjétől függetlenül súlyos bűncselekménynek minősül. Itt a törvények nem állnak meg a pénzbüntetésnél és a börtönnél. Bizonyos esetekben nyilvános korbácsolásra is ítélhetik a törvényszegőt, még ha rendelkezik is külföldi útlevéllel. India néhány államában (Bihar, Gudzsarát, Kerala, Manipur, Nagaland és Laksadíva) teljes mértékben tiltják az alkoholt.  A szeszes italok fogyasztása - vagy akár annak birtoklása is – letartóztatást és börtönbüntetést von maga után. Távol-keleti szélsőségek Japánban a legszigorúbb "száraz törvény" van érvényben. Japán állampolgárok esetében, akit ittas vezetésen érnek, annak minimális büntetése 8700 dollár. Ha másokat is szállított a kocsiban, akkor minden egyes felnőtt utas után további 3-3 ezer dollárt kell fizetnie. A legdurvább törvényi szabályozást azonban Kínában vezették be: ha egy járművezető ittasan halálos balesetet okoz, akár ki is végezhetik.

Felfújható e-motorkerékpár?

2020.11.05.
Szerző: Heimer György Miután az urbanizáció és a zsúfolt városi közlekedés miatt világszerte egyre inkább népszerűbbé válnak a „személyes mobilitási rendszerek”, előtérbe kerülnek a gyors helyváltoztatást segítő és egyben a gyalogos, illetve biciklis baleseteket megelőző ötletek is. Így született meg a Poimo (Portable and Inflatable Mobility) névre keresztelt e-kétkerekű, amely használatbavétel előtt, induláskor a hozzávaló pumpával egy perc alatt felfújható, érkezéskor pedig a levegő kieresztése után összehajtogatható – méghozzá úgy, hogy a „motoros cucc” egy hátizsákba is begyömöszölhető. Fotó: Tókiói Egyetem A Poimo anyaga termo plasztik poliuretán (TPU), s mint ahogy a fejlesztésről hírt adó IEEE Spektrum írja: 40-50 kPa (6-7 ősi) levegő pumpálása után a jármű stabil és kényelmes ülést kínál a vezető számára. A beszámolóból azonban kitűnik, hogy a felfújhatóság a jármű felépítményére vonatkozik: a felhasználónak a starthoz azt még össze kell illesztenie a „gépészeti rendszerekkel”, vagyis a kormányba integrált, kábel nélküli indító-vezérlő egységgel, az elektromotorral és az akkucsomaggal. Mindezzel együtt a Poimo pofonegyszerűen kompakt: összsúlya 5,5 kiló, ebből a felfújható struktúra csak 2,3 kilogramm, csúcssebessége 6 km/óra és egy feltöltéssel egy óráig bírja. A felfújható e-bike egyelőre csak kísérlet, ára sincsen, de Japánban a közönség lelkesen fogadta. A fejlesztők abban bíznak, hogy ha ki tudnak jönni egy szériaérett gyártmánnyal, akkor az könnyebb, modulárisabb lesz és árban is felveszi a versenyt a többi összecsukható, „hagyományos” e-biciklivel szemben.

Nem hirdetnek eredményt a Kamion EB sorozatban

2020.11.05.
Két versenyhétvégét rendeztek a Kamion EB sorozatban, a Révész Truck Racing Team pedig remek teljesítménnyel mutatkozott be a mezőnyben. Kiss Norbert a hét futamból négyet megnyert, a bajnokságban pedig az élen állt. Aztán kiderült, hogy a koronavírus járvány terjedése miatt a tervezett olaszországi futamot Misano-ban nem lehet megtartani, a nemzetközi szövetség pedig úgy döntött,  nem tudják folytatni a sorozatot, és 2020-ban nem hirdetnek bajnokot. - Az a két versenyhétvégén is kiderült, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak a mezőnyben. Külön emlékezetes volt a hungaroringi verseny, melyet a Sport TV képernyője előtt több tízezren néztek, és szurkoltak nekünk. A szurkolóinktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, melyet nagyon köszönünk nekik. Csalódott vagyok, hogy így ért véget az idény, mert január óta rengeteget dolgoztunk a csapattal, és nem csak komoly anyagi befektetéssel járt, hogy versenyképes autót építsünk, hanem sok áldozattal a csapattagok részéről is. ( a kép illusztráció) Nagyon boldogok voltunk, hogy ennek volt eredménye, mert már az első futamokon gyorsak voltunk. Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó munkát végeztek, Révész Bálintnak pedig, hogy egy ilyen nehéz évben kiállt a projekt mellett, hitt bennünk, és lehetőséget adott arra, hogy elindulhassunk. Ennek tükrében nagyon sajnálom, hogy az idei évben nem hirdetnek végeredményt, mert nagyon jó úton jártunk a bajnoki címek felé csapatban és egyéniben is – mondta Kiss Norbert. Az FIA szervezete egy rövid közleményben tudatta a csapatokkal a döntést, kiemelve, hogy köszönet jár minden csapatnak, versenyzőnek, aki ilyen nehéz körülmények között is vállalta az indulást. Bíznak abban, hogy 2021-ben az összes tervezett versenyhétvégét megrendezhetik, és elkezdődött a versenynaptár összeállítása.

Piacra lép az első teljesen elektromos SEAT MÓ

2020.11.05.
"A világ változik, és a mobilitás megközelítésének is változnia kell vele, különösen a városi környezetben" - mondta Lucas Casasnovas, a SEAT MÓ igazgatója. "A SEAT MÓ eScooter 125 megmutatja a márka eltökéltségét, hogy megfeleljen az ügyfelek igényeinek. Ez merész lépés, de most erre van szükség." A SEAT MÓ eScooter 125 a márka első teljesen elektromos motorkerékpárja, melynek tervezésénél fontos volt, hogy kényelmet és egyszerűséget biztosítson a túlterhelt városokban közlekedők számára. Mivel Barcelonában a legmagasabb az egy főre jutó motorkerékpárok száma Európában, a város tökéletes hely a kétkerekű mobilitási hagyományok folytatásához egy olyan járművet kínálva, amely demokratizálja az elektromos és fenntartható mobilitást, illetve megfelel a jövőnk igényeinek. Egy olyan időszakban, amikor a mobilitás megváltoztatja és formálja az emberek mindennapi életét, valamint a nagyvárosi területek fejlesztését, a SEAT felelőssége és elkötelezettsége szövetségre lépni a városokkal, hogy hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tegyék a mobilitást. Ebben az összefüggésben avatta fel idén a cég a CASA SEAT-ot. A Barcelona szívében található CASA SEAT a márka tisztelgése a 70 évvel ezelőtt született város előtt. Ezt a teret azzal a céllal hozták létre, hogy a SEAT MÓ által vezetett városi mobilitás központjává váljon, és az érdekelt felekkel közösen segítsen megoldásokat találni, valamint együttesen kezelni a mai kihívásokat.

A TRATON és a Hino E-Mobility közös vállalkozást indít

2020.11.05.
Yoshio Shimo, a Hino Motors, Ltd. elnök-vezérigazgatója elmondta: „Örülök, hogy a közös beszerzési vállalkozásunk után tovább erősíthetjük a TRATON-nal való szinergiánkat az e-mobilitás terén, segítve a globális CO2-kibocsátás csökkentését és a globális felmelegedés elleni küzdelmet. Vezető haszongépjármű gyártóként egyesítjük erősségeinket, hogy az elektromos hajtású haszonjárművek közös tervezésén keresztül a legnagyobb értékű elektromos járműveket kínáljuk az ügyfelek számára." Matthias Gründler, a TRATON GROUP vezérigazgatója elmondta: „A TRATON küldetése, hogy gondosan egyensúlyba hozza az emberek, a bolygó és a teljesítmény érdekeit. Ez az új közös vállalkozás Hino partnerünkkel a következő fontos lépés az elektrifikációban, tovább folytatva küldetésünket. " Gründler megismételte a TRATON GROUP azon célját, hogy 2025-ig 1 milliárd eurót fektessen be az elektrifikációba. Hino és a TRATON még 2018-ban írt alá megállapodást, amelynek célja a kölcsönösen előnyös stratégiai hosszú távú partnerség kialakítása azon elv alapján, hogy az ügyfeleknek a lehető legmagasabb értéket kínálják, 2019-ben létrehoztak egy közös beszerzési vállalkozást, és most megszilárdították együttműködésüket az e-mobilitás terén. A két vállalat abban is megállapodott, hogy feltárják egymás képességeit, és megvizsgálják az együttműködés további lehetőségeit a technológia más jövőbeli területein.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója