Feljövőben a hidrogén-tüzelőanyagcellás kamion

2020.07.27.
Sok a kérdőjel, sőt a felkiáltójel az akkumulátoros-elektromos gépkocsik körül. Hatótávjuk nevetségesen kicsi, áruk horribilis, és az élettartamra vetített környezeti mérlegük (beszámítva az akku nyersanyagainak kitermelését, a gyártást, a töltés energiamixét és az élettartam végén a visszaforgatást), nem feltétlenül jobb egy korszerű dízelesénél, sőt rosszabb is lehet. Villanyautókat, nagy reklámozással, állami szubvenciókkal még csak rá lehet erőltetni vásárlókra, de a haszonjármű egész más ügy. Ha belegondolunk, hogy egy elektromos furgon akkuja bő negyedtonnás, és az elméleti hatótávja kétszáz kilométer, akkor mekkora kellene egy negyven tonnás távolsági kamionba? Akkora, hogy nem is vihetne magával fizető rakományt? Próbálkoznak felsővezeték létesítésével autópályákon, áramszedős kamionok robognak libasorban, de ez kötöttpályás teher-trolibusszá degradálja a teherautót, amely nem nagyon távolodhat el a kiépített útvonaltól. Nem zsákutca az ilyen autópálya? Tulajdonképpen fura, hogy csak mostanában kezdik felmelegíteni a tizenöt-húsz éve komoly ráfordítással fejlesztett tüzelőanyagcellás járművet. Talán nem is árt felfrissíteni, hogy miről van szó: az elektromos vízbontás megfordított folyamatával a cellamáglya elemeiben, égés nélkül egyesül a tankban tárolt hidrogén a levegő oxigénjével, az elektródákról villanyáram vehető le, a reakció mellékterméke pedig nem más, mint tiszta vízgőz. Az egyetlen komoly nehézség a hidrogén tárolása és elosztása: gázhalmazállapotban óriási térfogatú (gondoljunk a Zeppelin léghajókra), cseppfolyósan viszont komoly hőszigetelést kíván, és még úgy is elpárolog valamennyi. Ami az elosztást illeti, akkutöltésre alkalmas elektromos hálózat mindenütt van, míg a cseppfolyós hidrogén kimérésére külön kúthálózatot kell kiépíteni. Ez sem boszorkányság, csak drága, a BMW-nek már működtek kísérleti hidrogénkútjai Bajorországban. Minden nehézség ellenére ez tűnik a realisztikusabb megoldásnak, mert a hidrogén energiasűrűsége jelentősen jobb a lítiumion-akkuénál, annyira, hogy ezer kilométeres hatótávú nagy tehergépkocsik építésére ad lehetőséget. Ráadásul az eleve nagy hatótávú kamionok kevésbé sűrű kúthálózattal is elboldogulnak, nem kell minden második utcasarkon töltőoszlophoz állniuk, vagy egész éjszaka konnektorhoz bilincselve állni, mint a villanyfurgonoknak. Ennek felismeréséhez nem kellett jövőbelátó vátesznek lenni, a lítiumion-akku lázában égő autóipar mégis értékes éveket fecsérelt el, és mostanában kezdi megrázni magát. Az ébredés egyik első jeleként a Volvo Csoport (amelynek már régóta nem része a Volvo személyautó-márka) együttműködésre lépett a Daimlerrel – a Volvo hatszázmillió eurót dobott be a közös projektbe, a Daimler pedig a teljes hidrogén-tüzelőanyagcellás kutatás-fejlesztési ágazatát, amelyen húsz éve dolgozgat, mérsékelt sikerrel. Csomagjában szabadalmak, licencek, gyártóberendezések, tesztjárművek (személyautók, tehergépkocsik és autóbuszok) vannak. A két vállalat közös célja a tüzelőanyagcella gyártásának fellendítése, elsősorban teherautókhoz, de telepített felhasználásra is. Mindketten korábban is megindultak már ebbe az irányba. A svédek kísérleteztek a technológiával, de az első próbák után leálltak vele, a németek pedig épp nemrég állították le a tüzelőanyagcellás Mercedes GLC-t, és közölték, hogy újabb személyautót egyelőre nem terveznek ilyen hajtásrendszerrel. Most viszont úgy látják, hogy eljött a hidrogénes kamionok ideje, előrebecslésük szerint az évtized második felében már egyre több ilyen jármű futhat a távolsági nemzetközi fuvarozásban. Azáltal, hogy megosztják a némiképp bizonytalan kihozatalú technológiai kutatás nem csekély költségeit, jelentősen csökkennek a kiadások és a kockázatok. Ráállt a tüzelőanyagcellára az autóipar legnagyobb beszállítója, a Bosch is, méghozzá teljes sávszélességen: személy- és teherautók, illetve helyhez kötött telepek igényeire. Tavaly óta a svéd Powercell céggel együttműködve gyárt cellamáglyákat, az elektromos tehergépkocsikat előállító Nikola Trucks vállalattal pedig a járművek áramellátásán dolgozik közösen. Az amerikaiak az Ivecónál gyártatnák nehéz járműveiket az európai piacra. A Bosch úgy kalkulál, hogy 230-ra tüzelőanyagcellás lehet az összes elektromos jármű mintegy ötöde. Véleménye szerint főképp hosszú fuvarokban járó haszonjárművek esetén éri meg a beruházás. Persze Ázsia sem marad le a nagy versengésben, különösen, mivel a neves európai márkák a jelek szerint az akkus-villamos rendszer mellett tették le a garast, mert ettől várják a tervezett sorozatnagyságok elérését, az EU kipufogási határértékeinek betartásával. Most aztán dolgozhatnak, a BMW a Toyotával kooperál, az Audi partnere a Hyundai – de a technológia tudásletéteményesei inkább a távol-keletiek. Mindez megerősíti gyanúmat, hogy inkább kicsinyes lobbiérdekek érvényesítője az EU, mintsem földrészünk sikerre vezető csúcsszervezete. Mindenáron az akkus-elektromos járművek elterjesztését propagálja, miközben Európa hátrányba került egy fontos területen. Brüsszelben nem ártana, ha perspektivikusabb gondolkodással váltanák fel partikuláris érdekek rövid távú érvényesítését.       

Íme, a világ legáramvonalasabb autója

2020.07.27.
Az elektromos autóknál különösen nagy jelentősége van annak, hogy mekkora az adott karosszéria légellenállása, mert minél jobban siklik a levegőn keresztül a kocsi, annál nagyobb a hatótávolsága. Nem véletlen, hogy az amerikai villanyautó sturtup, a Lucid Motors is nagy hangsúlyt fektetett rá az első modellje, az Air fejlesztésénél. Jean-Charles Monnet, a Lucid Motors aerodinamikai részlegének vezetője tapasztalt mérnöknek számít, hiszen 11 éven keresztül a Forma-1-ben fejlesztette a tudását a témában. „Nem csak arról van szó, hogy a legkisebb légellenállásra törekszünk, hanem arról is, hogy egy tökéletesen kiegyensúlyozott autót kapjunk, amely körül a légáramlásokat precízen megterveztük minden aspektusból” – nyilatkozta Monnet.   A 0,21-es alaktényezőhöz a lapos forma szükséges, de nem elégséges. A Lucid Air karosszériája olyan funkcionális felületeket is tartalmaz, amelyek hatékonyan vezetik át az autón és az autó körül a légáramlatokat. Ilyen például az oldalsó légbeömlő, amely a kerekeknél lévő, tipikusan turbulens levegőt simítja ki, de a felniket is aerodinamikai szempontok szerint tervezték meg. Különleges megoldás az örvényt generáló, levédett légbeömlő rendszer az első lökhárító mögött, amely lehetővé teszi, hogy kis nyílások mellett is elegendő levegő kerüljön a hőcserélő felületekre a géptető alatt. A másik kulcsfontosságú terület az autó alja, amelyet hátrafelé emelkedő, sík felület borít, vagyis diffúzorként működik. A fejlett aerodinamika érdeme is, hogy a Lucid Air prototípusának hatótávolsága valós forgalomban országúton mérve elérte a 643 km-t, és az is, hogy az első prototípusnál 378 (!) km/órás végsebességet mértek GPS-szel. Az Arizonában készülő Air végleges szériaváltozatának bemutatója szeptember 9-én lesz, akkor minden műszaki adatra fény derül.
Címkék: 

Aktívan támogatnak, figyelmeztetnek és védenek a ŠKODA vezetői segédrendszerei

2020.07.27.
Az új és továbbfejlesztett rendszerek bevezetése ismét egyértelművé teszi, hogy a ŠKODA semmit sem bíz a véletlenre a biztonság, valamint a vezetés kényelme terén, e technikák ugyanis támogatják, illetve vizuális és akusztikai jelzésekkel figyelmeztetik a vezetőt, s veszély esetén pedig akár aktívan be is avatkozhatnak. Az új ŠKODA OCTAVIA mércéül szolgálhat kategóriájában a biztonság területén. Bizonyos vezetői segédrendszerek a márka „bestsellerének” legújabb generációjában jelennek meg első ízben a ŠKODA kínálatában, míg mások továbbfejlesztett változatukban vagy bővített funkciókkal állnak rendelkezésre. Ennek során akár húsz különféle érzékelő láthatja el a rendszereket a szükséges adatokkal és információkkal. Premierjét tartja az új Kikerülés-asszisztens (Emergency Steer Assist), amely gyalogos- és kerékpárosgázolás, illetve a más járművekkel ütközés veszélye esetén aktívan támogatja a vezetőt, amint a kormányzási nyomaték növelésével segíti a szabályozott kikerülési manővert. Az ugyancsak újdonság Bekanyarodás-asszisztens (Turning Assistant) az útkereszteződésekben balra forduláskor észlelheti időben a szemből érkező forgalmat, s figyelmeztetheti a vezetőt, szükség esetén pedig az ütközés megelőzése érdekében akár automatikusan le is fékezheti az autót. Ugyancsak hasznos extrafelszerelés a Kiszállás-figyelmeztetés (Exit Warning), amely az ajtók kinyitásakor jelzi a bennülőknek, ha hátulról jármű vagy kerékpáros közelít. E rendszer érzékelési hatótávja akár 35 méter. Szintén újdonság lehet a fedélzeten a Helyi veszélyhelyzet-figyelmeztetés (Local Hazard Warning), amely automatikusan hívja fel a vezető figyelmét a jármű közvetlen közelében fellépő forgalmi zavarokra, például a közlekedési torlódásban álló járműsor végére. Innovatív asszisztensrendszerek a még nagyobb biztonság és vezetési kényelem szolgálatában Ősztől kapható az OCTAVIA modellekhez a Környezetmegfigyelő rendszer (Area View System), amely parkoláskor és egyéb manőverek közben nyújthat áttekintést a jármű közvetlen környezetéről. Ennek során négy kamera állítja elő az autó körüli 360 fokos képet, ami a központi képernyőn jelenik meg. A Sávváltást segítő berendezés (Side Assist) már 70 méter távolságból érzékelheti a hátulról közelítő vagy épp a visszapillantó tükrök holtterében tartózkodó járműveket, figyelmeztetésként pedig a külső visszapillantó tükrök belső oldalán megjelenő fényjelzés szolgál. Ha a vezető az irányjelzővel mégis sávváltási szándékot jelezne, a rendszer aktív kormányzási beavatkozással is közbeléphet az autópályákon és gyorsforgalmi utakon a sávváltásból származó balesetek megelőzésére. A városi közlekedés biztonságát növeli az Előretekintő gyalogos- és kerékpáros-védelemmel (Anticipatory Pedestrian and Cyclist Protection) kiegészülő Front Assist technikája, amely az elöl haladó és álló járműveket, valamint az autó előtt mozgó embereket és kerékpárosokat is érzékeli. A rendszer vizuális és akusztikai figyelmeztető jelzést ad, a kritikus helyzetekben pedig akár önálló fékezést is kivezérelhet az ütközés aktív megelőzésére. Az Adaptív sebességszabályzást (Adaptive Distance Assistant), amely egészen 210 kilométer/órás tempóig automatikusan alakítja a sebességet az elöl haladó jármű sebességének megfelelően, szintén továbbfejlesztették. Előretekintő változatában e rendszer a szélvédő mögötti kamera képeit és a navigációs rendszer adatbázisát is felhasználja, hogy automatikusan az útvonalhoz illeszthesse a jármű sebességét. Mindkét verzió rendelkezik araszoló (Stop-and-Go) funkcióval is, amely DSG sebességváltó esetén akár a megállásig is automatikusan fékezhet le, majd három másodpercen belül önműködően ismét el is indulhat az autóval. A rendszer még manuális sebességváltó esetében is fékezhet megállásig, amennyiben a vezető a megfelelő sebességfokozatba kapcsolt, a megállás előtt pedig időben kinyomja a tengelykapcsoló-pedált. A menetasszisztens (Travel Assist) további kényelemről és biztonságról gondoskodik, különböző rendszerek funkcióit fogja össze, s az egészségügyi vészhelyzetet is felismerheti. A menetasszisztens (Travel Assist) a követési távolságot tartó Előretekintő adaptív sebességszabályzást (Anticipatory Adaptive Distance Assist), a Közlekedési táblák továbbfejlesztett felismerő funkcióját (Traffic Sign Recognition), az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő, s immár az útépítési szakaszokat is érzékelő adaptív berendezést (Adaptive Lane-Keeping Assistant), a Közlekedési torlódás asszisztenst (Congestion Assist), valamint a Vészhelyzet-asszisztenst (Emergency Assist) foglalja magában. A menetasszisztens vezetés közben azt is ellenőrizheti, hogy a vezető legalább 15 másodpercenként megérinti-e a kormánykereket vagy esetleg már nem uralja a járművet. Amennyiben a vezető a figyelmeztető jelzés ellenére sem avatkozik be, a vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist) bekapcsolja a vészvillogót és szabályozottan egészen megállásig lefékezi az autót. A felsőbb járműkategóriák korszerű vezetői segédrendszerei immár a kompaktkategóriában is A SCALA és a KAMIQ kompaktmodellekben az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő rendszer (Lane Departure Warning) és a Városi vészfék-funkcióval (City Emergency Brake) kiegészített Front Assist technikája egyaránt már alapkivitelben rendelkezésre áll a fedélzeten. A Sávtartást segítő rendszer (Lane Departure Warning) az első szélvédőn elhelyezett kamera segítségével érzékeli az út széleit és az útburkolati jeleket, így időben figyelmeztetheti a vezetőt a sáv nem szándékos elhagyására, illetve automatikus ellenkormányzási beavatkozásokkal segíthet az autót az éppen igénybe vett forgalmi sávban tartani. A Front Assist az elöl haladó jármű távolságát felügyeli, s figyelmezteti a vezetőt az ütközésveszélyre, de vészhelyzetben automatikus fékezést is aktiválhat. Az 5 és 60 kilométer/óra közötti sebességtartományban a rendszer gyalogos- és kerékpárosérzékelő funkciót is kínál. Mindemellett a felsőbb kategóriákból átvett számos biztonsági és vezetői segédrendszer extrafelszerelésként áll rendelkezésre. Ezek közé tartozik a követési távolságot felügyelő Adaptív sebességszabályzás (Adaptive Distance Assist) és az integrált Hátsó keresztirányú forgalom asszisztenssel (Rear Traffic Alert) kiegészített Sávváltást segítő berendezés (Side Assist). A Hátsó keresztirányú forgalom asszisztens a parkolóhelyről kitolatáskor segíti a vezetőt, jelzi a jármű mögötti objektumokat, s az akár 70 kilométer/óra sebességgel oldalirányból közelítő járműveket is érzékeli. Ha a vezető a vizuális és az akusztikai figyelmeztető jelzésre sem reagál, a rendszer automatikus vészfékezést aktivál. Kényelmes támogatással szolgál a beállások során a Tolatókamera (Rearview Camera) vagy az extrafelszerelésként rendelhető Parkolási asszisztens (Parking Steering Assistant) is, utóbbi automatikusan manőverezi az autót a hossz- és keresztirányú pakolóhelyekre, illetve áll ki onnan. Az integrált Manőver-asszisztens (Manoeuvre Assist) érzékeli a jármű előtt vagy mögött feltűnő akadályokat, s adott esetben önállóan lefékez. További hasznos extrafelszerelés a Fáradtságérzékelő rendszer (Fatigue Detection), az Emelkedő-asszisztens (Hill-start Assist) és a Távfény-asszisztens (High-beam Assistant).          

A Jaguar Land Rover fizikai érintés nélküli érintőképernyőt fejleszt

2020.07.27.
A „prediktív érintés” névre hallgató szabadalmaztatott technológia mesterséges intelligencia és érzékelők segítségével képes előre megállapítani, hogy a felhasználó mit szeretne elérni az érintőképernyőn (műholdas navigáció, hőmérsékletszabályozás, szórakoztató-rendszer beállításai stb.) anélkül, hogy akár egyetlen gombnyomásra szükség lenne. A Cambridge-i Egyetem mérnökeivel közösen kifejlesztett úttörő rendszer a Jaguar Land Rover „Destination Zero” jövőképének része, amely a biztonságosabb és környezetkímélőbb járművek kifejlesztésére irányul. A laboratóriumi és a közúti tesztek alapján a prediktív érintés akár 50%-kal csökkentheti az érintőképernyők használatához szükséges idő- és energiabefektetést, valamint korlátozza a vírusok és baktériumok terjedését. A mesterséges intelligencia még a rámutató mozdulat elején megállapítja, hogy a felhasználó melyik elemet szeretné kiválasztani a képernyőn, felgyorsítva így az interakció folyamatát. A kézmozdulat-követő rendszer az elektronikai fogyasztási cikkeknél egyre gyakrabban alkalmazott vizuális érzékelők vagy rádiófrekvenciás érzékelők segítségével ötvözi a kontextuális információkat (mint a felhasználói profil, a kezelőfelület kialakítása és a környezeti feltételek) a többi (pl. tekintetkövető) érzékelő által továbbított adatokkal a felhasználó szándékának valós idejű kikövetkeztetéséhez. Az érintés nélküli interakciót megvalósító szoftveres megoldás magas technológiai készültségi szintjének köszönhetően zökkenőmentesen integrálható a meglévő érintőképernyőkbe és interaktív kijelzőkbe, feltéve, hogy az érzékelőkből származó megfelelő adatok rendelkezésre állnak a tanulási algoritmushoz.  

A versenyzők döntöttek: elhalasztják a marokkói versenyt

2020.07.27.
„Ezekben az időkben minden terepraliverseny megrendezése rizikós, főleg, ha azokat Afrikában tartanák meg – nyilatkozta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája. – Egyrészt a bejutás miatt, másrészt nagyon nehéz ilyen körülmények között előkészíteni és megrendezni egy ilyen nemzetközi versenyt. Ilyen szempontból sajnos az októberi világkupa-futam és az Africa Race is nagy veszélyben van: benne van a pakliban, hogy az utolsó pillanatban ezeket is le kell majd mondani. Versenyzőként is meggondolja az ember, hogy elindul-e egy ilyen távol lévő versenyre, mert azt már megszoktuk, hogy kockáztatunk a gyorsaság, a jobb eredmény érdekében, de ez nem ilyen jellegű kockázatvállalás, főleg, hogy ebben a sportágban a versenyzők átlagéletkora is elég magas.”
Címkék: 

Megkezdődött az e-Crafter gyártása Wrześniában

2020.07.27.
Dietmar Mnich, a Volkswagen Poznań igazgatóságának elnöke: „A września-i gyár a világ egyik legmodernebb autógyára. Az üzem 2016-ban történt megnyitása óta folyamatosan fejlesztettük szakterületeinket. Mind a września-i üzem, mind a mostantól minden változatában itt gyártott Crafter fontos építőelemei a Volkswagen Poznań és a Volkswagen Haszonjárművek márka számára.” Az elektromos Crafter gyártási helyének kiválasztását kommentálva az Om NSZZ Solidarność szakszervezet elnöke, Piotr Olbryś azt mondta: „Mint a munkavállalók képviselői hihetetlenül büszkék vagyunk. Az a tény, hogy az e-Crafter-t a września-i gyárban gyártják, kétségkívül sikert jelent a Volkswagen Poznań teljes csapatának. Ez a projekt nagyobb biztonságot nyújt a munkahelyek számára, és biztosítja a jövőben az üzem kapacitásának magas szintű kihasználását. Örülünk annak is, hogy a csapat megszerezte a szükséges know-how-t, és ismét lehetősége van kibővíteni tudását.” Az e-Crafter ideális megoldás a városi logisztikai szállításokhoz. Hatótávolsága és akkumulátor-kapacitása ideálissá teszi a napi használat során az úgynevezett utolsó kilométeres szállításokhoz. Ugyanakkor az e-Crafter hatalmas előnyökkel jár a környezet számára: nulla kibocsátással rendelkezik, nincs kipufogógáz és az elektromos meghajtórendszere rendkívül csendes. Ez közvetlen, pozitív hatással van a városlakók életkörülményeire, és ezenkívül kellemesebbé teszi a járművezetők munkáját. Stefanie Hegels üzemvezető: „Nagy siker jelent, hogy az e-Crafter gyártását teljesen egészében az üzemünkben végezzük. Tavaly tavasszal az első MAN eTGE járművek gurultak le itt a gyártósorról. A termelés elindításához ennek megfelelően adaptáltuk a gyártósorokat és átfogó képzésben részesítettük alkalmazottainkat. A feladat most az, hogy mindkét járművet nagy számban állítsák elő Września-ban.” Kiegészítő képzés a csapat számára Az elektromos járművek gyártásához az alkalmazottaknak megfelelő szaktudással kell rendelkezniük, és Lengyelországban speciális engedélyekre van szükség az 1 kilovolt feszültségű elektromos rendszereken való munkavégzéshez. Az elmúlt három évben a Volkswagen Poznań több mint 2000 képzést tartott, amelyek felkészítették a csapatot az új munkafolyamatok minden lépésére. A képesítési folyamat több szakaszból áll: felhívja a figyelmet a munkahelyi biztonságra és a biztonsági szabályokra, valamint általános és speciális képzéseket nyújt a villamossági szerelők számára. A gyártó személyzetének képzéseit a Volkswagen Poznań saját képzési központjában, Swarzędzben tartották. A września-i üzem 100% -ban zöld energiával üzemel. A Volkswagen Poznań szigorúan végrehajtja a Volkswagen Csoport goTOzero stratégiájának környezetvédelmi céljait. A Volkswagen Poznań 2050-ig CO2 semleges vállalattá válik. A többi lengyel üzemhez hasonlóan a września-i üzem 2019 óta megújuló energiaforrásokból kap energiát. Ennek a döntésnek köszönhetően a keletkező CO2 -kibocsátás csaknem 80% -kal csökkent. A járműgyártáshoz szükséges energiát Lengyelország szél- és vízerőművei termelik.          
Címkék: 

A hagyományos motorok csúcsa: a vég kezdete

2020.07.27.
2019 és az azt megelőző évek igen erősek voltak az autóipar számára, óriási mennyiségű jármű talált gazdára. Erre jött a járvány, ami miatt 2020 várhatóan rekordalacsony számokat fog produkálni és 2021-ben is érezni fogjuk még a járvány hatását. Az autóipar emiatt a bajba került, jöttek hát az állami mentőövek a gyártók számára. Ezek a vásárlást ösztönző programok azonban eltérnek a korábbi, válságok idején minden új autóra vonatkozó támogatástól, ugyanis többségében elektromos, vagy hibrid modellek vásárlását segíti az állam a kezdeményezések keretein belül. Németországban közel 10.000 eurót lehet megspórolni egy elektromos autó vásárlásakor, az olasz kormány 4.000 euróval támogatja a vásárlókat, a francia állam pedig 7.000 eurót szán egy elektromos autó vásárlásának támogatására, ahogy Magyarországon is megemelték a villanyautókra kapható támogatás összegét. Ezeknél alacsonyabb összegekkel, de szinte minden állam támogatja a hibrid autók vásárlását is. Így tehát 2020-ban mindenképpen arra számíthatunk, hogy bár összességében jelentősen visszaesik az eladott autók darabszáma, ebben a kisebb halmazon belül jelentősen megnő az alternatív meghajtású járművek aránya. Ez azt jelenti, hogy ha nem történik valami váratlan, valószínű, hogy a benzines- és dízel autók eladási csúcsán már túlvagyunk, csak nem vettük észre. Vagyis a járvány felgyorsítja a kisebb-nagyobb akkumulátorral (is) szerelt autók népszerűsödését, ami a támogatások ellenére nehéz helyzetbe hozza a gyártókat. Gyakran írtunk már arról, hogy az elektromos autók gyártása egyelőre igen drága, így a gyártók közel sem könyvelhetnek el akkora profitot egy ilyen modell értékesítése után, mint egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt jármű eladása során. Ahogy korábbi cikkeinkben is írtuk, az alternatív hajtással szerelt autók kizárólagos támogatása nem feltétlenül valóban hatékony segítség. Ugyanakkor a helyzet adott és ez minden bizonnyal jelentős átalakulásokat hoz majd az autókereskedelembe. Az alacsonyabb profit/autó arány és az online értékesítés terjedése azt eredményezheti, hogy a kereskedők kerülnek nehéz helyzetbe, ugyanis adott esetben nem lesz rájuk akkora szükség. Az ezekkel szimbiózisban működő szervizek pedig szintén nagy változások elé nézhetnek hosszú távon.

Öt résztvevő céggel elrajtolt a Toyota európai startup akcelerátor programja

2020.07.27.
Ennek jegyében a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója által jegyzett Toyota Startup Awards öt díjnyertes cége az ISDI Accelerator felügyelete alatt megkezdte négyhónapos üzleti képzését, ami segít majd fellendíteni a cégek üzletmenetét. Július 13-23. között a startup cégek egy ‘kiképzőtáborba’ kerülnek, ahol egyéni  igényeikre alakított, életközeli, interaktív és lebilincselő szakmai tartalmakkal ismerkednek, méghozzá nagyon  sokféle területen. Az akcelerátor program fontos része a Toyota törekvésének, amelynek mottója: “Mobilitást mindenkinek!” A Toyota hisz abban, hogy ha az emberek szabadon tudnak mozogni, akkor bármire képesek lehetnek. A “Mobilitást mindenkinek!” jegyében a vállalat integrált mobilitási megoldásokat szeretne kínálni mindenki számára – beleértve a testi fogyatékkal élőket is –, ezzel gondoskodva egy nyitottabb és gondoskodóbb társadalom létrehozásáról, ami lehetővé teszi az emberek számára a bennük rejlő lehetőségek megvalósítását.  Tekintettel arra, hogy a startup-ökoszisztémában számos innovatív megoldás létezik a mindenkire kiterjedő mobilitás témakörében, a Toyota Motor Europe (TME) az  ISDI Accelerator céggel közösen útjára indította a ”Toyota Startup Awards” nevű pályázatot, amin közel 200 cég indult el 45 országból. Végül öt valóban formabontó startupot választottak ki, amelyek részt vehetnek az első Toyota Startup Accelerator programban. A Prosfit (Bulgária), a Seamless Vision (Izrael), a SociAbility (Egyesült Királyság), a Wheeliz (Franciaország) és az ABLE Human Motion (Spanyolország) lesznek a résztvevői a “delokalizált” prémium kategóriás, fejlesztő-mentoráló programnak, ami az ISDI Accelerator felügyelete alatt folyik majd. A COVID-19 járvány kitörése miatt – az összes érintett egészsége és biztonsága érdekében – az összes tevékenység online környezetben történik. A Toyota Startup Accelerator ezeknek a korai szakaszban járó, de erős csapattal és ígéretes technológiákkal rendelkező cégeknek egy négyhónapos fejlesztési programot kínál. A startupok a saját, egyedi igényeikhez kiválasztott, tapasztalt mentorokat kapnak, akik az egész program során személyesen vezetik és segítik őket  abban, hogy továbbfejlesszék ötleteiket. Mindemellett a csapatok hozzáférést kapnak az ISDI és a Toyota európai hálózataihoz. Ezen az úton a cégek számára az első lépés egy úgynevezett ’kiképzőtábor’ lesz, ahol globális előadók osztják meg velük szakértelmüket, és tippekkel segítik őket üzleti szükségleteik kielégítésében. A kiképzőtábor programjában sokféle témakör szerepel, például a kultúra és tehetség, a marketing, a befektetés, az üzleti jog, az értékesítés, a termék, az innováció és az agilitás. Emellett a startupok prezentációkon vesznek részt Toyota know-how elsajátításához; az előadásokat a TME vezetői tartják majd a terméktervezés és bevezetés menedzselése, a Toyota Way elvek, és a technológiai kutatás-fejlesztés témáiban. A négyhónapos képzés egy Demo Nappal zárul, ahol a startupok bemutathatják termékeiket és ötleteiket, figyelembe véve a jövőbeni együttműködés lehetőségét a  TME-vel.  Ezt a rendezvényt Madridban rendezik a média, illetve a TME, illetve az ISDI képviselőinek és felsővezetőinek részvételével. Ígéretes támogatott startupok A ProsFit kidolgozott és forgalomba hozott egy új megoldást a megfizethető árú és kényelmes protézisek gyártására. A hozzáférés több millió olyan ember számára lehetséges, akik enélkül szinte képtelenek lennének a mozgásra. A projekt megvalósulása esetén a jó minőségű szolgáltatások és a közösségi alapú rehabilitáció az alacsony és közepes jövedelmű emberek számára is hozzáférhetővé válik. A Seamless Vision olyan robotot épített, amely városi környezetben segít a látássérülteknek önállóan tájékozódni. Vezeti a felhasználókat, segít nekik új helyeket felfedezni, és biztonságban hazajutni. A technológia több érzékelő rendszert, illetve a környezet emberi érzékelését imitáló gépi tanulási modulokat alkalmaz. A felhasználó így teljesen önállóan tájékozódhat. A SociAbility a vendéglátó és kiskereskedelmi egységekkel kapcsolatos megbízható, részletes és pontos információk megosztása révén lehetővé teszik a fogyatékkal élők számára, hogy környezetüket magabiztosan, könnyedén és nyugodtan fedezhessék fel. A Wheeliz készítette el az első, kifejezetten kerekesszékkel használható járművek (WAV) kölcsönzésére szakosodott  weboldalt. Ez közvetlenül teszi lehetővé a kerekesszékes felhasználók számára a járműbérlést bármely WAV tulajdonostól. Az ABLE Human Motion cégé az első kis tömegű, könnyen használható és kedvező árú külső testváz, aminek segítségével az alsó végtagi bénulással élő emberek újra képesek járni.

Már a 100. munkatárs csatlakozott a Continental budapesti MI fejlesztő központjának csapatához

2020.07.27.
A Continental ADAS üzleti egységéhez tartozó budapesti csapathoz 2020. július 1-én csatlakozott a 100. munkatárs. Július 20-án rendhagyó keretek között - betartva a koronavírus terjedését gátló előírásokat - együtt ünnepelték ezt a mérföldkövet a budapesti iroda munkatársai az üzleti egység német vezetőivel fizikai és a digitális térben. A Continental ADAS üzletágának képviseletében jelen volt Karl Haupt az üzletág leköszönő vezetője és Frank Petznick, aki 2020. augusztus 1-től írányítja majd az üzletágat, illetve Annika Ratte-Front, az ADAS World Model Solutions terület vezetője.  A Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Központjának megnyitója 2018-ban Még 2018. január 30-án jelentette be a Continental, hogy önvezetéshez kapcsolódó mobilitási megoldások fejlesztésére Magyarországon, Budapesten létesít fejlesztőközpontot, amely egység az első időszakban a kamera alapú érzékelési megoldások szállításáért lesz felelős. A 2019. február 21-én tartott irodamegnyitó eseményen már az üzleti egység szempontjából meghatározó projekteken dolgozó csapatként ünnepelhetett a gépi tanulás szakértőkből, beágyazott algoritmus fejlesztőkből, computer vision szoftvermérnökökből, infrastruktúra mérnökökből, projekt menedzserekből és adat mérnökökből álló közösség. A sikeres építkezést követően és a folyamatos létszámbővítéssel párhuzamosan a budapesti Continental munkatársak felmutatható sikereket értek el a gépi tanulási módszerek fejlesztésében, alkalmazásában, illetve integrálásában. „Az elmúlt két évben egy olyan szervezetet sikerült kollégáimmal közösen felépítenünk, amely világszínvonalú mesterséges intelligencia megoldásokat képes szállítani ügyfeleinknek és nemzetközi fejlesztői csoportjainknak is. Szeretnék külön köszönetet mondani fejlesztő központunk első vezetőjének, Jens Brüningnek, akinek az irányításával stabil alapokat teremtettünk a csapatunk működéséhez az első két évben. Minden képességünk adott ahhoz, hogy a nemzetközi térben is versenyképes válaszokat adjunk az önvezető autózás kihívásaira innen, Budapestről.“ - értékelt Dr. Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője. A Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központja A budapesti központban a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges kompetenciák mind megtalálhatóak, továbbá a 100 fős jól képzett és motivált csapat már a tudásnak egy olyan kritikus tömegét képes felmutatni, amely az áttörést jelentő eredmények létrehozásához szükséges. Az új megoldások azonnal beépíthetők a speciálisan felszerelt teszt járművünkbe, hogy szakértőink a valós életben, Budapest utcáin láthassák az új fejlesztések eredményeit. Munkatársaink a mesterséges intelligenciát gyakorlatban használják a Continental fejlett vezetéstámogató rendszereinek fejlesztése során. Az 1400 m2-es irodánk Budapest belvárosában egyedülálló lehetőséget nyújt az elkötelezett és motivált szakértők számára, akik aktívan szeretnék alakítani a jövő mobilitását. A fejlesztésekhez szükséges high-tech felszereléseket, modern iroda kialakítást és rugalmas munkavégzést biztosítunk munkatársainknak, teret adva a kreativitásnak és az ötleteknek. Lehetőséget biztosítunk arra Magyarországról, hogy fejlesztőink az elérhető legmodernebb IT infrastruktúra használatával fejlesszék tovább 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója