Sébastien Ogier péntek délután állt az élre a Mexikó-ralin, és utána már nem is adta át senki másnak a vezetést. A verseny végén 30,2 másodperccel végzett Ott Tänak előtt, ráadásul 0,025 másodperccel a Power Stage-et is megnyerte, így a maximális 30 ponttal távozhat Amerikából. Ogier a karrierje során a 46. győzelmét szerezte meg, ebből kettőt idén, a hátránya már csak 4 pont a bajnokságban Tänak mögött. A győzelem azért is volt édes számára, mert 2008-ban ezen a versenyen mutatkozott be a világbajnokságon, és itt tanulta meg a ballábas fékezés technikáját is.
Bár simának tűnhet a mostani győzelme, valójában cseppet sem volt az: pénteken defektet kapott, szombaton belecsúszott a gumifalba a szuperspeciálon, és a differenciálműve is elromlott a Citroën C3 WRC-ben. Vasárnap sem engedhetett ki, mivel Tänak keményen nyomta a gázt, és megpróbálta támadni. „Ez mindig is egy különleges hely volt számomra a karrierem kezdete óta. Örülök, hogy az is maradt. Nehéz hétvége volt, kemény körülményekkel. Nem volt hibátlan a ralink, de sikerült a legtöbbet kihoznunk belőle, és a lehető legtöbb ponttal távozni” – nyilatkozta a boldog francia.
Ott Tänak a második hellyel is elégedett volt, mivel pénteken az első rajtpozíció miatt neki kellett takarítania a pályákat a többiek előtt, amivel sok időt vesztett. Az utolsó napot 2,2 másodperccel Elfyn Evans mögött kezdte, de a végén már 19,2 másodperccel előtte volt. Evans is örült a harmadik helynek, hiszen az M-Sport idei első dobogóját szállította, ráadásul hibátlan teljesítményt nyújtott egész hétvégén.
A negyedik lett Thierry Neuville, a legjobb Hyundai versenyző. A belga életét első nap egy defekt és enyhe betegség nehezítette meg, és utána már nem találta a ritmust. Szombaton a beállításokkal kísérletezett, de nem csak ennek, hanem a többiek problémáinak is köszönhető, hogy végül viszonylag sok ponttal távozik Mexikóból. A Power Stage-en harmadik lett, úgy, hogy egy másodpercen belül volt a győzteshez képest. A bajnokságban 10 pont a hátránya Tänakhoz képest, de a másodikról visszacsúszott a harmadik helyre.
Kris Meeke lett az ötödik, pedig pénteken még vezetett is. A toyotás brit vasárnap nagyon lassan ment az első két szakaszon, hogy a gumikat óvja a Power Stage-re. A taktika be is vált, majdnem megnyerte azt a szakaszt, csak egy hajszállal maradt le Ogier mögött. Meeke a verseny után bocsánatot kért a Citroën csapattól, amiért csalással vádolta meg őket Lappi kicsúszása kapcsán (Ogier ekkor defektet kapott, de a piros zászló miatt így sem vesztett sok időt).
Jari-Matti Latvala a lyukas hűtővel a nyolcadik helyre hozta be a harmadik Toyota Yaris WRC-t. A finn versenyét az pecsételte meg, amikor péntek este elromlott a generátor az autójában. Az utolsó WRC versenyző a 9. helyen végzett Dani Sordo volt, aki szintén egy generátorhiba miatt esett vissza pénteken, pedig a tempója nagyon ígéretes volt addig.
A világbajnokság március végén Korzikán folytatódik.
Végeredmény, Mexikó-rali:
1
Sebastien Ogier, J.Ingrassia
Citroen Total WRT
Citroen
3h37m08.0s
2
Ott Tanak, M.Jarveoja
Toyota Gazoo Racing WRT
Toyota
30.2s
3
Elfyn Evans, S.Martin
M-Sport Ford WRT
Ford
49.9s
4
Thierry Neuville, N.Gilsoul
Hyundai Shell Mobis WRT
Hyundai
1m27.0s
5
Kris Meeke, S.Marshall
Toyota Gazoo Racing WRT
Toyota
6m06.2s
6
Benito Guerra, J.Zapata
Benito Guerra jr.
Skoda
15m35.5s
7
Marco Bulacia Wilkinson, F.Cretu
Marco Bulacia Wilkinson
Skoda
18m51.5s
8
Jari-Matti Latvala, M.Anttila
Toyota Gazoo Racing WRT
Toyota
18m55.9s
9
Dani Sordo, C.del Barrio
Hyundai Shell Mobis WRT
Hyundai
22m44.1s
10
Ricardo Trivino, M.Marti
Ricardo Trivino
Skoda
30m13.8s
A vb állása:
POS
DRIVER
POINTS
1
Ott Tanak
65
2
Sebastien Ogier
61
3
Thierry Neuville
55
4
Kris Meeke
35
5
Elfyn Evans
28
6
Esapekka Lappi
20
7
Sebastien Loeb
18
8
Jari-Matti Latvala
14
9
Andreas Mikkelsen
12
10
Benito Guerra
8
11
Gus Greensmith
6
12
Marco Bulacia Wilkinson
6
13
Pontus Tidemand
4
14
Yoann Bonato
4
15
Dani Sordo
4
16
Ole-Christian Veiby
2
17
Stephane Sarrazin
2
18
Adrien Fourmaux
1
19
Ricardo Trivino
1
19
Janne Tuohino
1
21
Teemu Suninen
1