Amerikai gép kényszerleszállása: egy halott, hét sérült

2018.04.17.
A New York és a texasi Dallas között közlekedő repülőgép a pennsylvaniai Philadelphiában hajtott végre kényszerleszállást, fedélzetén 143 utassal és öttagú legénységgel. Az utas a leszállás közben vesztette életét. Leszállás után vizsgálják a hajtóművet A Boeing 737-es típusú utasszállító az első információk szerint az üzemanyagtartálynál sérült meg, a baloldali motor nem sokkal a felszállás után szétrobbant, a géptest egyik darabja leszakadt, és a kényszerleszálláskor a légnyomásváltozás következtében betört ablakon félig kiszippantotta az egyik női utast, akit a többi utas húzott vissza a fedélzetre. A közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint az utasokon pánik vett erőt, a gép fedélzetén eluralkodott a zűrzavar, kivált, amikor elrendelték az oxigénmaszkok felcsatolását. Az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatala megkezdte a vizsgálatot. MTI

14%-os negyedéves növekedés a Volvónál

2018.04.17.
A teljes negyedéves eladások – amelyeken meglátszott az XC40 és XC60 szabadidő-autók sikere, sorrendben az Európai Év Autója és a Világ Év autója elismerések -147 407 autót tettek ki a korábbi 129 148-ról. Az USA nagyon jó negyedévet zárt: 49%-os növekedéssel 20 083 modell kelt el az államokban. Az XC90 és az XC60 SUV-ok vitték a prímet. Kínában, a Volvo Cars legnagyobb piacán 23,3%-kal, 28 768-ra bővült az értékesítés. A kereslet középpontjában a helyi gyártású XC60 és S90 állt.   Eközben Európában visszafogottabb, 5,7%-os növekedésnek lehettünk tanúi. Az öreg kontinens vásárlóinak kedvencei közé tartozott az XC60, a 90-es modellcsalád és a februártól már kiszállított XC40 kis méretű SUV. Világszinten, a két nagy szabadidő-autó párost (XC60 és XC90) a dobogó harmadik fokán a kompakt V40/V40 Cross Country követte. A Volvo Car Groupról A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg. A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte. A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

110 éves a T-modell - megmentik a makói Ford-falat

2018.04.17.
Makón a Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán álló épületben 1922 és 1944 között működött – a városból elszármazott konstruktőr, Galamb József rokonainak jóvoltából – az egykori Ford-lerakat. A falon még ma is kivehető a Ford–Lincoln–Fordson felirat, és a négy, autókat ábrázoló képből is felismerhető egy, még ha nehezen is. Az épületben egyébként jelenleg egy autóalkatrész-kereskedés működik. Farkas Éva Erzsébet polgármester először a veterán autós-motoros egyesület tavalyi közgyűlésén jelentette be a felújítást, részleteket azonban akkor még nem árult el. A teljes homlokzatot, illetve a reklám feliratokat és az ábrákat is restaurálják – már árajánlatokat is kértek és kiderült, hogy ennek költsége 12 millió forint körül lesz. A pénzből 5 milliót a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi előirányzatából kap a város, 7-et pedig saját költségvetéséből áll. Mivel az épület magántulajdonban van, ez utóbbi összeg erejéig jelzálogot, illetve elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be rá. A tulajdonos Népi Iparművészeti Kft. 5 évre vállalja a fal karbantartását, s azt is, hogy annak küllemét megőrzi. Idén azért aktuális a munka, mert éppen 110 esztendős a Galamb által megálmodott, az elmúlt évszázad autójává választott Ford T-modell. A restaurálás után a Ford-fal a 2019 tavaszára megújuló Deák Ferenc utca egyik nevezetessége lesz. Nadobán László, a tulajdonos cég vezetője mindenkinél jobban örül a jó hírnek. – 1983 óta küzdök ezért a falért. Akkor itt a népi iparművészeti szövetkezet működött, aminek én lettem az elnöke, és a helyi pártbizottsággal hadakoztam. Ők le akarták vakolni, amit én nem engedtem – emlékezik. Hozzáteszi: ők is költöttek rá, alászigetelték a falat és felújították a tetőt, hogy a homlokzat ne pusztuljon tovább. Ez 3 millióba került, és a folytatásra már nem maradt pénzük. A költségekbe most mégis beszállnak – a Ford-homlokzatra merőleges falat saját pénzből újítják fel, a beruházás a tervek szerint augusztusra fejeződik be. A felújítás beharangozásaként két molinót már el is helyeztek az épületen. A Ford T-modell 110 évvel ezelőtt kezdte meg hódító útját, ebből az alakalomból a város – Galamb példáját követve – 100 ezres jutalmat tűz ki saját költségkeretéből a legjobb makói ipari tanulónak, illetve hogy az idei év a vállalkozók éve is lesz. Ennek jegyében nemcsak a Ford T-modellek nemzetközi találkozóját szervezni meg Makó, de expót is az ipari és a mezőgazdasági vállalkozóknak, évkönyvet adnak ki, és állandó kiállítóhelyet is biztosítanak. Idén avatták fel a Galamb-emlékpadot, amelyen egy díszes fémtábla jelzi, kinek az emlékét őrzi. A 110 éves Ford T-modellhez kapcsolódó ünnepségsorozat túlnyúlik Makó városhatárán, a múzeum „tájol” is a híres autóval. Például a szegedi Vedres István Építőipari Szakgimnázium földszinti aulájában is bemutatták az autómatuzsálemről és egyik tervezőjéről, a makói születésű Galamb Józsefről rendezett vándorkiállítást. – A Ford T-modell 110 évvel ezelőtt kezdte meg hódító útját, hiszen akkor a Tin Lizzy névre keresztelt autó páratlannak számított – hangsúlyozta Szikszai Zsuzsanna, a makói múzeum igazgatónője. A Bádog Böskének becézett kocsival a tervezők célja az egyszerűség és a megfizethetőség volt – és mindkettő sikerült. Ezzel a modellel indult az autóiparban a tömeggyártás, több mint 15 millió készült belőle 1908 szeptemberétől 1927 októberéig. Kevesen tudják, hogy egészen az 1970-es évekig kellett várni az autóiparnak, hogy ezt a szériát túlszárnyalja. Műszakilag is sok újdonság volt az 544 kilós, 22 lóerős, négyhengeres motorral és kétsebességes váltóval szerelt, 60 kilométer/órás végsebességre is képes autóban – a középiskola aulájában egy 1919-es évjáratú modell volt látható. A tervezésében oroszlánrészt vállaló Galamb Józsefről kiderült, Szegeden is járt iskolába, de már Budapesten diplomázott, 1901-ben. Nemcsak akkor volt minden tárgyból jeles, később is számos szakmát szerzett, így – egyebek között – kovács, kútfúró, rézöntő és kazánkezelő végzettséggel is büszkélkedhetett. Egy, a Magyar Autóklubtól nyert 300 koronás ösztöndíjjal indult világgá, először Németországba ment, majd Amerikába. 1905-ben telepedett le Detroitban, ahol rajzolóként kezdett a Fordnál, majd gyorsan lépegetett felfelé a szakmai ranglétrán. Egészen 1944-ig dolgozott Henry Ford mellett, aki nagyon megbecsülte – a legendák szerint a fizetése annyi volt, mint az amerikai elnöknek.

Így ösztönzik a bécsieket gyalogos közlekedésre

2018.04.17.
A huszadik században a társasházakban kialakított belső udvarok láncolatának kulturális hagyománya és divatja Párizsból indult el. Az osztrák fővárosban közel 700 ilyen átjáróház található, amelyek csak gyalogosan érhetőek el. Talán a leghíresebb a Raimundhof patinás épületének alsó szintje, amely a Mariahilferstraße-t a Windermühlgasse-val köti kössze. A régen pezsgő élettel teli passzázsok létezése a gyalogos közönség számára azonban mára már szinte teljesen feledésbe merült. Fotó: orf.at Bécs város vezetése februárban három összefüggő udvarsor kijelöléséről döntött: a Praterstraße 42 és a Czerningasse, a Gentzgasse 21 és a Währinger Straße, valamint a Sünnhof belső udvarát, a Landstraßer Hauptstraße 28 és az Ungargasse közötti átjárót nyitotta meg a belvárosban gyalogosan közlekedők számára. A járókelők a passzázsok elején kihelyezett kék színű táblákon nemcsak a belső udvarok nyitvatartási idejéről, valamint a társasházak házirendjéről tájékozódhatnak, hanem a belvárosi háztömbök kerülőútjairól és így az utca forgatagának elkerülésével megspórolt időről is információt kaphatnak. Az osztrák főváros vezetése a gyalogos közlekedést különböző stratégiai intézkedésekkel kívánja ösztönözni, a járókelők számára megnyitott belső udvarok kijelölése is ezt a célt is szolgálja. „Egy modern és fenntarható város abban is mérhető, hogy a gyalogosok mennyire kényelmesen és biztonságosan tudnak az életterükben mozogni“ - nyilatkozta Petra Jens, Bécs város gyalogos közlekedéséért felelős megbízottja. További passzázsok megnyitásáról az átjáróházakat használó gyalogosok véleményének és igényeinek felmérését követően döntenek.  
Címkék: 

A környezettudatos közlekedés népszerűsítésére indít kampányt Toyota és az Askoll

2018.04.17.
Jóllehet Magyarországon négy év alatt több, mint nyolcszorosára nőttek a részben vagy teljesen elektromos autók értékesítései (hibrid elektromos - HEV, hálózatról tölthető elektromos – PHEV és akkumulátoros elektromos – BEV), részarányuk a hazai újautó piacon a tavalyi év végével még mindig csupán 3,7%-ot tett ki. Az ígéretes növekedési dinamika, és a részben vagy teljesen elektromos modellek hazánkban is elérhető meglehetősen széles választéka (ma 21 gyártó kínál 89 ilyen modellt a magyarországi piacon) ellenére tehát még kétségkívül szükség van a környezetbarát technológiák szélesebb körű megismertetésére. Az egyértelműen látszik, hogy a rövid és középtávon, bizonyos szegmensekben pedig hosszútávon is a legpraktikusabb, valóban élhető megoldást a külső töltést nem igénylő, a fékezési energiát elektromos energiává alakító hibrid elektromos modellek jelentik, amelyekkel úgy közlekedhetünk a városi fogalmomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemben, hogy nem kell aggódnunk az akkumulátoros elektromos autók elterjedésének leginkább gátját jelentő hosszú töltési idő és korlátozott hatótáv miatt. A tavaly Magyarországon gazdára találó 4737 darab új részben vagy teljesen elektromos hajtású autóból 4167 darabot, azaz 88%-ot tettek ki a hibridek, ennek pedig 82,4%-át két japán márka, a Toyota (65,8%), és prémium márkája, a Lexus (16,6%) jegyezte. A két márka egyébiránt nem csupán a piac legszélesebb környezetbarát hibrid elektromos modellportfólióját (világszerte 35, Európában és Magyarországon 16 – 8 Toyota és 8 Lexus modell) kínálja, de magasan vezeti a hazai zöld autó értékestéseket is: a Magyarországon eladott zöld autók TOP5-ös listájában csak Toyota és Lexus modellek szerepelnek, a TOP10-ből pedig 6 modell az övék. A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy éppen a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, és a hibrid elektromos technológia fejlesztésében betöltött vezető szerepe mellett a középtávon az akkumulátoros elektromos technológiával hajtott autókat is megreformáló szilárd test akkumulátorok, és hidrogén üzemanyagcellás elektromos autók fejlesztésében is élen járó Toyota az, aki a legtöbbet tesz az alternatív, zöld hajtások megismertetéséért és széles körű elterjesztéséért, amelyben az Askoll elektromos kerékpár gyártóban kiváló partnerre talált. Közös Toyota és Askoll kampány április 16. és 21. között a közelgő Föld napja alkalmából A környezettudatos közlekedés, a fenntartható mobilitás, környezetünk és a minket körülvevő természet védelme áll a Toyota és Európa egyik piacvezető e-bike és villanyrobogó gyártója, az olasz Askoll közös magyarországi kampányának középpontjában. A kampány célja, hogy minél több, a környezetbarát hibrid elektromos technológiát eddig még nem ismerő jelenlegi és leendő autótulajdonos szerezzen első kézből tapasztalatokat a hibrid autókról, amelynek során nem csupán azzal szembesülhetnek, hogy mennyire egyszerű és kényelmes a hibridek használata, de számos esetleges tévhit is eloszlatható (a felmérések szerint még mindig sokan gondolják azt például, hogy a hibrid autók külső, hálózati töltést igényelnek). A hibrid elektromos autózás kipróbálása mellett a Toyota márkakereskedésekbe ellátogatók megismerkedhetnek az Askoll, Európa vezető elektromos kerékpár gyártójának a helyszíneken kiállított modelljeivel is. A kampány keretében, azok között, akik április 16. és 21. között hibrid tesztvezetésen vesznek részt valamelyik magyarországi Toyota márkakereskedésben, április 22.én a Föld Napján kisorsolásra kerül 5 db Askoll hibrid (elektromos) prémium kerékpár. „Óriási megtiszteltetés számunkra a Toyotával együttműködni, hiszen  nem csak műszaki, de erkölcsi szempontból és csodáljuk azt a bátor tevékenységet, amelyet a környezettudatosabb közlekedés, a dízellel szemben a  környezetbarát hibrid elektromos technológiák érdekében kifejtenek. - fogalmaz Bóday Csilla az Askoll  Magyarország egyik tulajdonosa, aki szerint amit négy keréken a mára hazánkban is 33%-ban hibrid elektromos autókat értékesítő Toyota, és prémium márkája, a 97%-ban hibrideket eladó Lexus tesz, pont azt tűzte ki célul az Askoll a két kerekű mobilitás terén. „Az Askoll-nak nem csupán a termékei, de a cégfilozófiája,  és a marketingüzenetei is egytől-egyig a környezettudatos, de elegáns és trendi városi közlekedésre irányulnak. Nagyszerű dolog, hogy  e cél érdekében együtt dolgozhatunk a Toyotával.” – avat be Bóday Csilla. „A két márka egy hétig tartó közös marketingakciója - amelynek keretében a Toyota hibrid elektromos autókat promótáló nyílt hetén összecsukható Askoll ebike-okat lehet nyerni - sem csupán egy nyereményjáték, hanem annak bizonyítéka: egy kereskedelmi célú marketingakciónak is lehet  a környezetvédelem iránti elkötelezettséget bizonyító üzenete. A Toyota egyhetes nyereményjátékának középpontjába azért éppen az Askoll új modellje, az Askoll összecsukható - Folding nevű - modellje került, mert arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy nem csak praktikus, de környezettudatos döntés is  az autó belsejében elhelyezhető bringákat szállítani és használni, hiszen ezzel nem növeljük a légellenállást és a fogyasztást, valamint a környezetszennyezést kerékpárszállításkor. Ráadásul egy Askoll eFolding, nem csak nyaraláskor, de a hétköznapokon is benne maradhat Toyotánkban, hogy a belvárosokban az autót lerakva, az emelkedőket is könnyedén átszelő e-bike-unkat használjuk.” – teszi hozzá az Askoll magyarországi vezetője. A Toyota és az Askoll modelljeivel közös fotózással indult a közös kampány, amelynek helyszínéül egy a környezettudatos városi közlekedés és a városi zöldterületek védelmében kimagasló érdemeket elért magyar város Hatvan, "Magyarország legszebb főterévé" választott Kossuth téren zajlott, ahol a város polgármestere, Horváth Richárd is megtekintette a két márka modelljeit és azt is elárulta: ő maga is a Toyota és az Askoll termékeit használja négy és két keréken. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az Askollban olyan a környezettudatos mobilitás iránt hozzánk hasonlóan elkötelezett partnerre találtunk, aki a Toyotához hasonlóan mindent megtesz azért, hogy a zöld gondolkodás és a környezetünkért való felelősségvállalás, a fenntarthatóság a társadalmi párbeszéd mindennapos részét képezze, és beépüljön magatartásunkba és gondolkodásunkba. Bízunk abban, hogy a Föld napja alkalmából szervezett, a környezetbarát hibrid elektromos hajtás megismertetését célzó kampányunk csak első lesz a hazai környezettudatosság kialakítását, elmélyítését támogató közös és reményeink szerint sikeres megmozdulások sorában”. – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

Keresik az ország legjobb női targonca vezetőjét

2018.04.17.
Európa legnépszerűbb targoncagyártójának magyarországi leányvállalata, a Linde Kft. 10. alkalommal rendezi meg rangos Targoncaversenyét, az Ipar Napjai Kiállítás keretén belül, a Hungexpo-n. A május 17-i megmérettetésre már most több mint 100 jelentkező regisztrált, köztük női versenyző is. A szervezők idén kifejezetten szeretnék, hogy mind több hölgy nevezzen be és bizonyítson, igenis van helyük a szakmában. A nevezéseket április 30-ig várják a verseny rendezői, akik nem indítanak külön kategóriát a gyengébbik nemnek, rájuk is ugyanazok a feladatok várnak, mint a férfiakra, melyekben a finom dinamikájú mozdulatoknak és a precizitásnak van a legnagyobb szerepe. További információ és regisztráció: http://www.targoncakupa.hu/  
Címkék: 

René Rast, a DTM-bajnoka az Audi RS 3 LMS volánja mögött

2018.04.17.
Versenyhétvégenként akár két vendégversenyző is izgalmasabbá teheti a „Wild Card” birtokában az FIA Túraautó-világkupa (WTCR) futamait. Míg hat Audi RS 3 LMS eleve a mezőny tagja, a harmadik, nürburgringi versenyhétvégén az Audi Sport egy további TCR-túraautója is rajthoz áll, mégpedig vendégversenyzőként René Rast irányítása alatt. Az Eifel-vidéki körgyűrű szó szerint „hazai pálya” René Rast számára, aki az Audi R8 LMS versenygéppel rendszeresen indul az itteni 24-órás futamon. 2014-ben csapattársaival az összetett győzelmet is megszerezte és egy mind a mai napig élő versenytáv-rekordot is felállított. „René GT3-versenyautónk pilótája, de ezúttal az FIA Túraautó-világkupa (WTCR) kihívását is vállalja” – számolt be Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. „Ezzel újabb látványossággal bővülhet az Audi Sport customer racing a 24-órás verseny köré szerveződő csúcsrendezvénye.” René Rast mindenesetre már alig várja a hétvégét: „Igazán fantasztikus, hogy most a túraautók legjobb pilótáival is megmérkőzhetek. Nagy örömmel tölt el, hogy ’hazai pályámon’ négy világbajnok és számos további bajnok ellen versenyezhetek.” René Rast teljes pályafutását a Volkswagen-csoportnál töltötte. Az ADAC Volkswagen Polo Cup 2005-ös bajnokaként és a Seat Leon Supercopa 2006-os második helyezettjeként jól ismeri az elsőkerékhajtású versenyautókat. Később Porschéra és Audira váltott. Májusban az Audi Sport Team WRT 250 kW (340 PS) teljesítményű Audi RS 3 LMS versenygépében tűnik fel a Nürburgringen.                                                                      
Címkék: 

Javasolhatjuk, hol ellenőrizze a gyorshajtókat a rendőrség

2018.04.17.
A közleményben azt írták, a Speedmarathon elnevezésű összeurópai sebességmérést a Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) felhívására hajtják végre. Az ellenőrzés elsődleges célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, ugyanakkor a jogsértésekkel szemben a rendőrök a kampány során is fellépnek - hangsúlyozták. Hozzátették, az elmúlt évek magyarországi tapasztalatai alapján a kampány idején az ellenőrzött járművezetők 95 százaléka az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét. A rendőrség a helyszínek kiválasztásához - ahogyan tavaly is - a lakosság segítségét kéri, az ellenőrzéseket ott fogják végrehajtani, ahol azt az emberek indokoltnak tartják. A javaslatokat az illetékes rendőr-főkapitányságok április 17-től május 3-ig az erre a célra létrehozott e-mail címekre várják. A fővárosban a speedmarathon@budapest.police.hu címre lehet küldeni a helyszínjavaslatokat. A megyékben a Budapest szó helyett az adott megye nevét, több név összetételéből álló megye esetén az első nevet kell feltüntetni. Például Győr-Moson-Sopron megyében speedmarathon@gyor.police.hu címen várja a rendőrség a javaslatokat. A megyei rendőr-főkapitányságok május 11-ig jelölik ki a pontos helyszíneket és időpontokat, amelyről tájékoztatják a nyilvánosságot. Az akcióra a javaslatot beküldők közül megyénként tíz-tíz embert hívnak meg, akiket e-mailben értesítenek a részletekről - tudatták. A kampány ötlete Németországból származik, ahol hat évvel ezelőtt az egyik szövetségi állam lakosait kérték meg a hatóság munkatársai, hogy szavazzanak arra a helyre, ahol sebességellenőrzést szeretnének. A német ötlet nemzetközileg nagy tetszést aratott, és azóta minden évben valamennyi TISPOL tagállam alkalmazza - olvasható a police.hu-n. MTI

Zöld mozgalmár lett a világ egyik vezető autógyártója

2018.04.17.
A Toyota sajtóközleményeit olvasva néha úgy érzi az ember mintha egy környezetvédő tüntetésen lenne. Diesel ellenes szlogenjeik a környezettudatos, fenntartható mobilitás ügyében mostanában tett kijelentéseik nagyon különböznek az autógyártók megszokott bullshittjeitől. Ugye tudják mire gondolok: kicsit így, kicsit úgy, valójában majd meglátjuk stb. stb. A Toyota álláspontja ezzel szemben környezetvédelmi ügyekben mostanában a radikális, egyértelmű és világos. És ez nekem nagyon tetszik. Nem csak azért, mert alapjába véve egyet értek vele. Nem csak azért, mert nekem is meggyőződésem, hogy ideje lenne radikális gyorsasággal lezárni a diesel korszakot és alapvetően benzines-hybrid rendszereken át eljutni a majdani villany alapú autózáshoz. Azért is szimpatikus a Toyota világos és egyenes kommunikációja, mert - szerintem sokakkal egyetemben - azt érzem, hogy világosan és meggyőződéssel képviselnek valamit. Nem kicsit, nem félig. Képre kattintva galéria nyílik! Ráadásul az a valami, amit mozgalmári szenvedéllyel hirdetnek nem egyszerűen egy új technologia, kényelmi extra, hanem a környezet, a természet védelmének első rendű fontosságú globális üzenete. Szokatlan szimpatikus stílus ez a világ autóiparában, amelynek tekintélyét az elmúlt 100 évben számos alkalommal tépázták meg a profit növelése érdekében elkövetett disznóságok. Természetesen a harcos, zöld üzenetek mögött ez esetben is technológiák, vásárlást javasló üzenetek rejlenek. Az újdonság leginkább az, hogy ezek meglepően hihető és hiteles információkon alapulnak. Lehet ugyanis szeretni a hybrid technológiát vagy akár kétkedni is benne, de egyvalami tény: használata erőteljesen képes ráhangolni, ránevelni a környezettudatos autóhasználatra és hatótáv korlátok nélkül betekintést nyújtani a villanyautózás egészen különleges élményébe. Hiszen a Toyota hybrid technológiák lényege pont az, hogy lehetőséget enged sok-sok kilométeren keresztül a tisztán villanyüzem élményének átélésére, miközben biztonságnak ott van a benzinmotor.  Képre kattintva galéria nyílik! Az pedig, hogy a Toyota globális és magyarországi marketing stratégiáját is őszintén áthatja a környezetvédelem, az számos, szívemhez közel álló akció bizonyítja. Természetvédelmi, fenntarthatósági, fajvédelmi pályázatok és akcióprogramok, őserdő újratelepítések, környezettudatosan élő közösségek támogatása. Vagy akár itthon és most a márka nyílt hetét a kerékpározást népszerűsítő nyereményekkel teszik színessé.  Már önmagában az is ritkaság, hogy egy autó gyártó teljes szívvel oda áll a bringázás mellé, ami bizonyos rövdiebb utak esetén magának az autózásnak az alternatívája. Ennek ellenére a Toyota az egyik prémium e-bike vagyis hybrid bringa gyártóval, az olasz Askollal, - mint korábbi sajtóközleményükből kiderül - azt tervezi, hogy felhívja a figyelmet: ha nem állítjuk meg környezetünk, a minket körülvevő természet eszetlen pusztítását hamarosan a szép autóknak sem marad semmi értelme. Legyen ez a mondat egyúttal a küszöbön álló április 22.-i Föld Napja szlogenje is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója