Széll Kálmán tér - Több közlekedési korlátozást is feloldanak vasárnap

2015.11.13.
A központ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, megnyitják a forgalom előtt a Szilágyi Erzsébet fasor-Széll Kálmán tér-Krisztina körút nagy csomópontot, így újra két-két sáv vezet majd a Krisztina körút-Szilágyi Erzsébet fasor útvonalon mindkét irányba, és ismét lehet majd a Szilágyi Erzsébet fasorból a Széll Kálmán térre balra kanyarodni. A Várfok utca alsó szakasza újra a Csaba utca felé lesz egyirányú, a Csaba utca pedig a Várfok utca és Krisztina körút között az utóbbi felé lesz csak járható. Ezt megelőzően aszfaltozási és közműépítési munkák miatt még lesznek korlátozások: szombaton a Margit körutat és a Szilágyi Erzsébet fasort összekötő északi útpályáját aszfaltozzák, ezért délután egyes ütemekben már csak egy sávon lehet a Margit körútról a Krisztina körút felé közlekedni. Szombaton a Krisztina körút felől érkezők a térről nem tudnak majd a Dékán utcába balra kanyarodni. Szombaton és vasárnap ezek mellett a Vérmező út Széna tér felőli torkolatában közműépítés miatt a három forgalmi sávból kettőt lezárnak. A munkálatok miatt ideiglenesen áthelyezik a 21-es és 21A, a 139-es, a 140-es és 140A, valamint a 142-es autóbusz Széll Kálmán téri végállomását. A Széll Kálmán tér felújításának munkái 2015 januárjában kezdődtek el, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. Forrás: MTI

Kerényi Ádámot a technikai hibák fosztottak meg a címvédéstől!

2015.11.13.
- Nem sikerült a történelmi címvédés. Ha a három legfőbb okot kéne megnevezni, mi lenne az? - Sajnos nem tudok megnevezni három okot, mert csak egy volt. A technika szólt közbe. Idén két olyan futamunk volt összesen, amikor nem kellett az autóval foglalkozni, és mindkettőt a dobogó legfelső fokán fejeztük be. Mint minden motorsportban, a driftben is kell egy jó csapat, egy jó autó és egy jó versenyző, ha bármelyik kiesik ezek közül, borítékolható egy gyenge eredmény. - Mit tartasz az idei szezon csúcspontjának? - Idén mindkét győzelemnek nagyon tudtunk örülni. Az angolnak azért, mert ott erős a drift élet, nagyon ismerik a pályájukat, emiatt mindig fel kell kötni a gatyát. A magyar futamgyőzelemnek pedig azért örültünk kiemelten, mert eddig még nem sikerült nyernünk hazai KoE futamot. Nagyon jó volt, hogy végre minden összejött, csak a versenyzésre kellett figyelnünk, és az itthoni közönség előtt is megmutattuk mit tudunk. - Mi lehetett annak az oka, hogy idén annyi technikai problémád volt, mint másnak több év alatt? - Sajnos az európai drift is elindult egy hasonló irányba, mint az amerikai. Egy-két éve nagyon erősen elkezdődött a teljesítmény fokozása, és ma már nem ritka a 700-900 lóerős autó a mezőnyben. Ez több szempontból is megterhelő. Rendkívüli módon nőtt a gumifogyasztásunk, a Slovakiaringen gyakorlatilag a második kört már minta nélkül kellett befejezni, mert elkopott az abroncs. A jelentős gumifogyás jelentős füstöt is produkál, így meg kellett tanulnunk "vakon" vezetni néhány versenyző mögött, sőt, egyértelműen észrevehető pár pilótán, hogy elől haladóként füstösebben próbál menni, mint követőként. Ebből adódóan, ha tartani akarjuk a lépést az élmezőnnyel, akkor nekünk is folyamatosan fejleszteni kell. Az idei évben közel 800 lóerővel gazdálkodtunk, ez a teljesítménynövelés azonban rengeteg egyéb problémát hozott, amiket nagyon drága kijavítani és orvosolni. Az autó amortizációja is nagyon megnőtt, így a karbantartásra is rengeteg időt és pénzt kellene fordítani. - Az idén mintha nem a futamgyőzelmek, hanem a hangyaszorgalommal gyűjtögetett pontok jövedelmeztek volna… - Valóban nagyon furcsa bajnokság volt. A dobogón álló versenyzőknek összesen két futamgyőzelme volt 2015-ben. Idén a szorgalmas pontgyűjtögetés hozta meg a gyümölcsét, a bajnok gyakorlatilag egy gyári motorral ment meghibásodás, és kiemelkedő eredmények nélkül a teljes szezonban. A legjobb öt versenyző közül ketten is motort cseréltek év közben, nyilván másoknak is probléma volt a megbízható működés. Sajnos ki kell jelentenünk, hogy a drift sportág kezd túlhaladni az anyagi kereteinken, de megvannak a megoldások a problémára, már csak a fedezetet kell megtalálni hozzá.  - Mi az, amit abszolút másként csinálnál, ha visszamehetnél az időben? - Nem tudunk mit csinálni másképpen, addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér. Tudjuk, hogy mire lenne szükség egy megbízható autóhoz, de jelenleg nem áll rendelkezésre a költségvetés a megvalósításra. Ha pedig visszaállunk egy 600 lóerős setupra, akkor nem valószínű, hogy tudjuk hozni a futamgyőzelmeket. - Döntöttél-e a jövődről? Ha folytatod, a világbajnokság szóba kerül-e, vagy maradsz a King of Europe sorozatnál, és megpróbálod negyedszer is megszerezni az Európa-bajnoki címet? - Mindenképpen maradunk a King of Europe sorozatban, persze, ha el tudunk egyáltalán indulni 2016-ban. Megvan már a versenynaptár, és nagyon ígéretes helyszíneket választottak a futamok megrendezésére. Jelenleg teljes erővel támogatókat keresünk, mert van még egy lyuk a költségvetésben, amit önerőből nem tudunk befoltozni. Reméljük, hogy sikerül megállapodást kötnünk valakivel még az idén, különben el kell gondolkodnunk a folytatáson.

Emelkedett a benzin ára, a gázolajé nem változott

2015.11.13.
Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 342-343 forintra nőtt, a gázolajé 348-349 forint maradt. Legutóbb szerdán változtak az árak, akkor a 95-ös benzin és gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára bruttó 3-3 forinttal nőtt. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Forrás: MTI

Tovább növelte a közlekedésbiztonságot a GYSEV Zrt.

2015.11.13.
Kövesdi Szilárd elmondta, hogy az Európai Unió 85 százalékos és a magyar állam 15 százalékos támogatásával végrehajtott fejlesztés jól illeszkedik a GYSEV stratégiájába, amelynek célja, hogy növekedjen a közlekedésbiztonság és e vasúti szakasz is az európai közlekedési hálózat része legyen. Ez utóbbi feltétele volt az ETCS rendszer telepítése, amelynek lényege, hogy a vonatok és a pálya mellett elhelyezett biztosítóberendezések közötti rádiós kapcsolattal szabályozzák a vonat sebességét, veszélyhelyzetben akár meg is állítva a szerelvényt. Mikics György, a kivitelező konzorcium vezetője elmondta, hogy az Európai Unió előírásai szerint az úgynevezett transzeurópai közlekedési áruszállítási folyosóhoz tartozó vasúti szakaszokon az év végéig fel kell szerelni az ETCS vonatbefolyásoló rendszert. Ezek közé tartozik a Hegyeshalom-Rajka-országhatár szakasz is. A rendszer kiépítése az átjárhatóság, így a versenyképes közlekedés feltételrendszerének is alapeleme, hiszen így a határokon keresztül megállás, korlátozás nélkül közlekedhetnek a személy- és tehervonatok - tette hozzá. Rázó László, a vasúttársaság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre csak ezen a vasúti szakaszon üzemel a vonatbefolyásoló rendszer, ugyanakkor előkészítés alatt van a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd szakasz fejlesztése is, amit szintén uniós forrásból szeretnének megvalósítani. A GYSEV Zrt. október 29-én zárta a 2 milliárd 284 millió forintos közlekedésbiztonsági projektjét, amelynek keretében vonalain több mint száz vasúti átjáróban növelték a közlekedésbiztonságot LED fényforrások, vagy csapórudak telepítésével.

Autólopás! NCB-790 VW Transporter Caravelle

2015.11.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NCB-790 -Gyártmány: Volkswagen -Egyéb típus: Caravelle -Típus: Transporter T5 -Kivitel: Hosszított -Gyártási év: 2008 -Alvázszám: WV2ZZZ7HZ9H046889 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 november 11 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: X. -Utca, házszám: Labota utca 26 -Megjegyzés: Az autón mindkét oldalon van tolóajtó. A kocsin már nincsenek rajta a SOPRONI matricák.

Autólopás! KWM-643 Suzuki SX4 - grafitszürke

2015.11.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KWM-643 -Gyártmány: Suzuki -Egyéb típus: EY -Típus: SX4 -Gyártási év: 2007 -Motorszám: M15A1260804 -Alvázszám: TSMEYA11800227130 -Szín: grafitszürke -Lopás időpontja: 2015 november 10 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Táborhely utca 12. -Megjegyzés: Az autó bal hátsó ajtaja sérült, a kilinccsel egy magasságban, függőlegesen, kb7-8 cm hosszan és kb. egy fél cm2-nyi részen a festék is lepattant már a horpadásnál.

Autólopás! LKA-454 Audi A4 kombi - fehér

2015.11.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LKA-454 -Gyártmány: Audi -Típus: A4 kombi -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2008 -Motorszám: CAG155799 -Alvázszám: WAUZZZ8K39A150289 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 november 10 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Ágoston utca 18. -Megjegyzés: rendőrségi feljelentés, körözés elrendelve, okmányhivatali folyamat lezárva.

Autólopás! KEL-616 Opel Astra H - metálszürke

2015.11.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KEL-616 -Gyártmány: Opel -Típus: Astra -Kivitel: H cosmo -Gyártási év: 2006 -Motorszám: Z14XEP19GV4840 -Alvázszám: W0L0AHL4862144345 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 november 10 -Lopás helyszíne - város: Bicske -Utca, házszám: Szent István u 111. -Megjegyzés: Garázsból lopták el.

Autólopás! MGG-930 Renault Laguna III - szürke

2015.11.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MGG-930 -Gyártmány: Renault -Típus: Renault Laguna III. -Gyártási év: 2008 -Motorszám: m9rg7 -Alvázszám: vf1bt1j0639723353 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 november 4 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: X. -Utca, házszám: Harmat utca 32.

Autólopás! LIW-556 Mitsubishi L200 - acélkék

2015.11.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LIW-556 -Gyártmány: Mitsubishi -Típus: L200 -Kivitel: Pick Up -Gyártási év: 2009 -Motorszám: 4D56UCBH4362 -Alvázszám: MMBJNKB407D171880 -Szín: acélkék -Lopás időpontja: 2015 november 3 -Lopás helyszíne - város: Dunaújváros -Utca, házszám: Hajnal utca 3.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója