Forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán péntek és szombat éjjel

2015.11.12.
Azt írták: szombat éjszaka az őrmezői nagy csomópont építéséhez kapcsolódóan a Sasadi úti gyalogos-felüljáró véglegesen megszűnik. Helyette a bontási munkák kezdetétől már a Beregszász útnál újonnan létesített gyalogos-aluljárón keresztül lehet közlekedni. Az aluljáró és a járdák között a Budaörsi út irányába jelzőlámpás gyalogátkelőhely, az Alsó Beregszász útnál pedig jelzőtáblás átkelő segíti az átjutást. A munkák miatt a hétvégén forgalomkorlátozásra kell számítani, valamint módosul az 53-as, a 139-es, a 140-es, a 140A, a 150-es, a 252-es, a 240-es, a 908-as, a 940-es, a 941-es, a 972-es és a 972B járatok közlekedése - emelte ki a BKK. Hozzátették: a Sasadi úti gyalogos-felüljáró bontását szombat éjszaka az útpálya teljes lezárása mellett végzik. Este nyolc és éjjel tizenegy óra között két-két sávot lezárnak, így ebben az időben a két szélső forgalmi sávon lehet közlekedni. Éjjel tizenegy és hajnali öt óra között mindkét irányban a teljes útpálya lezárása mellett emelik le a hidat, illetve bontják le a lépcsőkarokat és lépcsőtornyokat. A gyalogosforgalom este hat órától már csak az új aluljárón keresztül haladhat - hangsúlyozta a BKK. Az útpálya teljes lezárásának idején mindkét irányban az Egér út felé kell kerülni. Vasárnap hajnali öt órától újra használhatóak lesznek a forgalmi sávok - olvasható a közleményben. (forrás: MTI)

Új autója van az Európa-bajnoknak!

2015.11.12.
„Nagyon sok gratulációt kaptunk a bajnoki cím megnyerése után.” - büszkélkedett Dudu. - „Sokan megkerestek és olyanok is gratuláltak, akikről nem is gondoltam, hogy figyelemmel követik a ralival, a versenyzésünkkel kapcsolatos eseményeket. Jól esik ez és az a média figyelem is, amiben részesülünk az utóbbi napokban.” A szezonzárón a versenyzés mellett hirdetéseket böngészett a páros… „Már a svájci futam előtt kinéztünk egy autót, amivel az elkövetkezendő 5-6 évadot tervezzük. Több levélváltás után a napokban eljutottunk oda, hogy elmentünk Norvégiába és megnéztük azt a versenyautót, amiről az elmúlt hetekben leveleztünk.„ Az osló-i kiránduláson részt vett a versenyzőpáros és a csapatvezető is. Hazatérés után a pilóta boldogan nyilatkozott: „Örömmel mondhatom, hogy sikerült a norvég Anders Gröndallal megegyeznünk és elhoztuk az eladó Citroën DS3 R5 versenyautóját. Azt gondolom, hogy egy nagyon korrekt eladótól vettük meg az autót, hiszen nagyon sok, évek alatt kidolgozott beállítását odaadta és nagyon sok információt adott a versenyautó mellé. Nem nekünk kell kitalálnunk mindent, hanem egy komoly ralis családból származó, harmadik generációs, világbajnoki futamokon is indult versenyző beállításaiból fogunk tudni majd dolgozni, ami mindenképp segítség lesz, és nem nulláról kell megismernünk ezt a típust.” A hófehér versenyautó már úton van hazafelé. „Az autó szenzációs, nagyon tetszik. Úgy van felkészítve, ahogy egy eladó autótól elvárható. Bízom benne, hogy nem fogok úgy járni vele, mint két évvel ezelőtt a Peugeot-val jártam.” Korábban még sosem vezetett ilyen új fejlesztésű, R5-ös versenyautó Botka Dávid. „Most is csak pár száz métert tudtam menni az autóval. Igazából csak arra volt jó, hogy megmutathassanak mindent a kezelőszervekkel kapcsolatban. Nagyon várom már, hogy hazaérjen a kocsi… Andresnak a Mitsubishinkhez hasonló, N csoportos autója is van a DS3 mellett és mutatott pár videót, amiből kiderült, hogy állórajtból 300 méteres kigyorsítás után 2.5 másodperccel gyorsabb az R5-ös a széria autónál… Szerintem elég gyors lesz... Alapban jó konstrukció az autó, aminek ugyan vannak típushibái, amit szerencsére mások már kitapasztaltak. Azon leszünk, hogy az idei évhez hasonlóan, ezzel az autóval is technikai hibák nélkül tudjunk versenyezni.” A magyar szurkolók láthatják először versenytempóban autózni a Botka Dávid - Szeles Péter - Citroën DS3 R5 triót: „A Mikulás Rallye-n biztosan ott leszünk vele! Szeretnénk anyagilag is jól összerakni a jövő évet. Ha minden úgy összeáll, ahogy kell - ahogy még egyelőre nem - akkor fogunk tudni a Szilveszter Rallye-n is elindulni.”

A harmadik negyedévben nőtt a RÁBA bevétele

2015.11.12.
 Az év eleje óta termelt, 2,75 milliárdos EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredmény) 29,8 százalékos emelkedés múlt év azonos időszakához képest, míg a harmadik negyedév 458 milliós adata több mint négy és félszerese az egy esztendővel korábbinak.  Az első kilenc hónap üzemi eredménye - csaknem 130 százalékos ugrással - 1,033 milliárd forint volt, míg a harmadik negyedévre a társaság a tavalyi 457 millió után 115 milliós veszteséget mutatott ki a nemzetközi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített gyorsjelentésben. (forrás: MTI)

Nagy kategória, kis emisszió – Az Audi Q7 e-tron 3.0 TDI quattro

2015.11.12.
A 3.0 TDI aggregát különösen gazdaságos V6-os, legújabb generációs dízel erőforrás, amely 190 kW (258 LE) teljesítményt és 600 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál. Az elektromos motor teljesítménye 94 kW, forgatónyomatéka pedig 350 newtonméter, s a leválasztó tengelykapcsolóval együtt a nyolcfokozatú tiptronic sebességváltóba építve működik. Az automata sebességváltót magas hatásfok és csekély tömeg jellemzi. A quattro állandó összkerékhajtás a tempós kanyaríveken az intelligens szoftver alapján beavatkozó kerekenkénti forgatónyomaték-szabályozás rendszerével működik szorosan együtt. E technika a belső íven gördülő kerék enyhe lefékezésével növeli a jármű agilitását és stabilitását. 56 kilométer hatótáv elektromos üzemmódban – a szegmens legjobbja A lítiumion-akkumulátor összesen 168 hasáb alakú cellából épül fel és folyadékhűtéses. 17,3 kWh energiatároló képessége az Új Európai Menetcikluson (NEFZ) akár 56 kilométer tisztán elektromos hatótávot is lehetővé tesz, ami az üzemanyag-fogyasztás mellett újabb csúcsérték e piaci szegmensben. A TDI motor igénybevételével már 1400 kilométer összesített hatótáv áll rendelkezésre. Az új, többfázisú töltéstechnika akár 7,2 kW teljesítménnyel is lehetővé teszi a töltést, amely így ipari csatlakozóról legfeljebb nem egészen két és fél órát igényel. Az Audi különleges e-tron szolgáltatások egész csomagját is kínálja, az öko-áramra (Audi Energie) való átállástól egészen az Audi Charge&Fuel Card hálózatáig. Az e-tron és az Audi connect szolgáltatások együttesével a vezető akár okostelefonjával is vezérelhet olyan funkciókat, mint például az akkumulátor töltése vagy a légkondicionálás. A legmagasabb fokú gazdaságosság – a hibridmenedzsment A hibridmenedzsment-rendszer intelligens, rugalmas és rendkívül gazdaságos módon szabályozza az Audi Q7 e-tron quattro egyes üzemállapotait. A vezető összesen négyféle üzemmód közül választhat. Az „EV” módusz a tisztán elektromos közlekedést helyezi előtérbe, míg a „hybrid” használatakor a hibridmenedzsment dönt szabadon a hajtás módjáról. A „battery charge” üzemmód tölti az akkumulátort, míg a „battery hold” igény szerint az út egy későbbi szakaszára tartalékolja a rendelkezésre álló elektromos energiát. Az SUV-modell menethelyzettől függően együttesen is igénybe veheti két hajtásrendszerét (boost), a motort a hajtásláncról leválasztva szabadon gördülhet (vitorlázás), illetve a fékezéskor felszabaduló energia egy részét elektromos energia formájában vissza is táplálhatja (rekuperáció). A mindennapos közlekedés során a legtöbb fékezési folyamatot az ekkor generátorüzemre váltó elektromos motor végzi el. Az Audi Q7 e-tron quattro az indítást követően mindig tisztán elektromos üzemben indul útnak, a hibrid és a boost üzemmód – az Audi további újdonságaként – akkor lép működésbe, ha a vezető egy bizonyos ellenállással szemben is mélyebbre nyomja a gázpedált. E pont helyzete a pillanatnyi terhelési állapot függvényében rugalmasan változik. A hálózatról tölthető (plug-in) hibridmodellek számára megállapított Új Európai Menetcikluson (NEFZ) az Audi Q7 e-tron quattro mindössze 1,7 liter üzemanyaggal is beérte 100 kilométerenként (szén-dioxid-kibocsátás 46 g/km). A teljes hajtásrendszer együttes teljesítménye 275 kW (373 LE), maximális forgatónyomatéka pedig 700 newtonméter. Az SUV-modell álló helyzetből mindössze 6,0 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 225 kilométer/óra.

Rekord magasan zárt a BMW Group októberi értékesítési mutatója

2015.11.12.
„Folyamatosan növekvő rekord eredményeket érünk el mindegyik főbb értékesítési régiónkban, az egyes piacokon tapasztalható nehéz gazdasági körülmények ellenére is” - fogalmazott Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és -marketingért felelős tagja. „Kategória- és divatteremtő BMW X modelljeink kiválóan teljesítenek a rendkívül erős szegmensekben, a BMW X1 iránti kereslet pedig csúcsokat döntöget. A szalonokba épphogy megérkező, vadonatúj BMW 7-es sorozat lenyűgöző fogadtatásban részesült világszerte, így az év végéig folyamatosan növekvő vásárlói érdeklődésre számítunk“ – tette hozzá. Októberben összesen 164 915 BMW modell talált gazdára világszerte, amely 6,3 százalékos növekedésnek felel meg, miközben az 5,8 százalékos javulást eredményező, 1 560 697 darab világszerte átadott jármű a márka történetének eddigi legeredményesebb első tíz hónapját jelenti. A töretlen népszerűségnek örvendő BMW 2-es sorozatból 15 615 darab kelt el októberben. A sorozat legkelendőbb képviselője a 2-es Active Tourer, amelyből összesen 7 915 modell kulcsát vehették át az ügyfelek az év tizedik hónapjában. A 4-es sorozatból 11 575 példányt értékesített októberben a bajor gyártó (6,3 százalékos emelkedés), miközben a kategóriateremtő BMW X modellcsalád népszerű képviselőinek októberi adatai ugyancsak kiemelkedőek: amíg a BMW X3-ból 11 915 (7,3 százalékos javulás), a BMW X4-ből pedig 4 428 modell (5,0 százalékos gyarapodás), addig a BMW X5-ből 13 541 darab (9,1 százalékos emelkedés) kelt el világszerte. A BMW X6 szinte megháromszorozta népszerűségét az ügyfelek körében, összesen 4 335 átadott járművel. 2015 tizedik hónapjában a jövőbe mutató BMW i autókból 2 553 példány talált gazdára, ami 6,2 százalékkal haladja meg az előző év októberében regisztrált értéket. Az év első tíz hónapjában a BMW i almárka összesen 23 133 BMW i3 és BMW i8 modellt adott át ügyfeleinek világszerte, amivel a gyártó 78,6 százalékos emelkedést könyvelhet el. A MINI márka jelentős gyarapodása idén októberben még tovább folytatódott, a világszerte 272 819 darab kisautó értékesítése 15,4 százalékos javulást eredményezett a januártól októberig tartó időszakban. 2015 első tíz hónapjában összesen 105 072 háromajtós MINI modellt értékesített világszerte a brit gyártó, ami kereken 8,0 százalékkal több, mint 2014 hasonló időszakában. Az új ötajtós MINI-ből ez idő alatt 75 562 példány kelt el. Az ötajtós újdonság tavaly szeptemberi piaci bevezetése óta rendkívül népszerűnek bizonyul: idén októberben 7 601 modellt értékesített belőle a brit gyártó, ami az egy évvel ezelőtti érték közel négyszerese. Ráadásul október végén debütált a kerekedésekben a vadonatúj MINI Clubman, amely várhatóan további lendületet ad majd a MINI iránti globális keresletnek. A BMW Group globálisan kiegyensúlyozott értékesítési stratégiájának megfelelően a vállalatcsoport világszerte mindegyik régióban értékesítési növekedést könyvelhetett el, októberben és az év első tíz hónapjában egyaránt. Európában a BMW Group modelljei iránti kereslet évről évre folyamatosan nő, a főbb piacokon rendre kétszámjegyű gyarapodást eredményezve. A BMW és MINI modellek értékesítése az idén januártól októberig tartó időszakban 10,1 százalékkal nőtt, összesen 816 220 eladott járművel. Nagy-Britanniában – amely a BMW Group negyedik legnagyobb piaca – összesen 189 967 BMW és MINI modellt értékesített a vállalatcsoport, amely jelentős, 14,5 százalékos növekedés a 2014-es adatokhoz képest. Kiemelkedően jelentős, kétszámjegyű előrelépést hozott az idei év első tíz hónapja Dél-Európában is: Olaszországban és Portugáliában például 57 889, illetve 12 130 darab BMW és MINI modell kelt el január és október között, ami előbbi esetében 12,1 százalékos, míg utóbbi esetében 25,5 százalékos fejlődés. Az amerikai kontinensen az év első tíz hónapjában összesen 402 276 ügyfél vette át vadonatúj BMW és MINI modellje kulcsait, amely 5,6 százalékkal több, mint a 2014 első tíz hónapjában regisztrált érték. Továbbra is Észak-Amerika számít a kontinens legeredményesebb régiójának, január és október között ugyanis csak az Egyesült Államokban összesen 328 456 (5,4 százalékos emelkedés), Kanadában pedig 34 937 (10,0 százalékos javulás) darab négykerekűt értékesített a vállalatcsoport. A Mexikóban idén eddig eladott 14 148 modell 18,7 százalékos javulásnak felel meg. Ázsiában a januártól októberig tartó időszakra vetítve 4,4 százalékos javulást ért el a BMW Group (2014 első tíz hónapjához viszonyítva), összesen 561 124 eladott BMW és MINI modellel, amely a vállalatcsoport eddigi legeredményesebb teljesítménye a régióban. Csak Kínában 384 176 modell kelt el eddig 2015-ben (2,3 százalékos gyarapodás), Dél-Koreában és Japánban pedig 44 567, illetve 55 416 darab, amely 17,5, valamint 9,7 százalékos fejlődést jelent. A BMW Motorrad összesen 9 211 motorkerékpárt és robogót értékesített világszerte 2015 tizedik hónapjában, ami 4,3 százalékkal több, mint a 2014 októberében elért eredmény. Az első tíz hónapban összesen 11,5 százalékkal több, immáron 121 622 kétkerekű kelt el világszerte. A BMW Group értékesítési eredményei 2015 októberében és az év első tíz hónapjában   2015 októberében 2014 októberéhez képest 2015 első tíz hónapjában 2014 első tíz hónapjához képest BMW Group autók 191 651 + 4,0% 1 836 464 +7,1% BMW 164 915 +6,3% 1 560 697 +5,8% MINI 26 392 -8,5% 272 819 +15,4% BMW Motorrad 9 211 +4,3% 121 622 +11,5%  

Döcögősen jutnak át a szállítmányok hazánkon

2015.11.11.
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; } Záhonytól Gyékényesig nehezebbé vált a vasúti áruforgalom határátlépése, ami komoly veszteséget okoz a cégeknek, és hozzájárul, hogy a szállítmányok más, vasúti és közúti útvonalon jussanak el céljukhoz. Ezzel a magyar nemzetgazdaságot is jelentős kár éri – mondta Kovács Imre. A Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke leszögezte, hogy a migránsválság kezelésére hozott biztonsági intézkedéseket teljesen indokoltnak tartja, úgy véli, az ezzel járó kieséseket el kell viselni. Azonban a helyzet már megérett arra, hogy a határátmeneteknél enyhítsenek a biztonsági intézkedéseken. Gyékényesnél sikerült megoldani, hogy kapuval zárják le az átkelőt, amit a szerelvények előtt megnyitnak. Azonban az ugyancsak a horvát szakaszon lévő Murakeresztúr és Magyarbóly esetében állandó a zárás, ezt szeretnék a fuvarozók kapus megoldásra cserélni. Kovács Imre elmondta, hogy a más-más okokból ugyan, de a román és az ukrán határátkelők is problémásak. Kürtösnél mind a román, mind a magyar oldalon felújítási munkák nehezítik a forgalmat, aminek következtében a szerelvények 24–48 órás veszteglésre kényszerülnek. A vonatok emiatt néha egészen Szolnokig is feltorlódnak. Záhonynál pedig az ukrán–orosz konfliktus miatt esett vissza a forgalom annyira, hogy van nap, amikor egyetlen szerelvény sem lépi át a határt. Várakozó tehervonatok. A román határon egy-két nap az átkelés Kovács Imre emlékeztetett: előrehaladott tárgyalások folynak a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításáról, ha ezek a munkák megkezdődnek, Kelebiánál sem lesz könnyű a vasúti közlekedés. Vagyis a teljes magyar déli és keleti határszakaszon nehézséget jelent a vasúti szerelvények áthaladása, ami azzal fenyeget, hogy a legnagyobb súlyú, a Németország és Törökország közötti áruforgalom keres magának elkerülő útvonalat. Mindezt tetézi, hogy az évek óta folyó nagyarányú pályafelújítási munkák miatt a hazai pályahálózaton sem egyszerű a teherforgalom lebonyolítása. Az RCH naponta 350-400 tehervonatot közlekedtet Magyarország 7200 kilométer hosszú vasúti infrastruktúra-hálózatán. A vonatok gyakorlatilag a magyar vasúti pálya minden szakaszát használva kerülgetik a vágányzárakat, kényszerűen várakoznak a zárlatok feloldásáig. Az infrastruktúra állapota negatívan befolyásolja a fuvarozási teljesítményt és a gazdálkodást, milliárdos nagyságrendű bevételkiesést okozva. Tavaly csak a vágányzárak következtében az eljutási idő 13 százalékkal növekedett meg, ami összesen 10 373 óra többletmenetidőt eredményezett az RCH-nál. A vágányzári kérelmeket – vagyis az egyes pályaszakaszok lezárását – tartalmazó táblázat azóta is folyamatosan hízik. Jelenleg már csaknem 5000 sorból áll, ami több száz sorral hosszabb, mint akár fél évvel ezelőtt. A korlátozások átlagosan mintegy 15 százalékkal növelik meg a kocsiforduló-időt. Mindez azt jelenti, hogy ugyanennyivel csökken az egy időben rendelkezésre álló kocsikapacitás, a kieső kocsimennyiség pótlását nagyobbrészt bérléssel lehet pótolni, ami ugyancsak többletforrásokat igényel. Kovács Imre szerint a határátkelőkhöz való hozzáférést nyitható kapukkal, illetve a felújítási munkák koordinálásával, a belföldi áruszállítást hatékonyabb forgalomirányítással lehetne segíteni. A kieső forgalmak ugyanis könnyen más, hazánkat elkerülő útvonalakra terelődhetnek, ebben az esetben tartós kár érheti a teljes magyar gazdaságot. Jámbor Gyula Megjelent a Magyar Idők 2015. novemben 4-i számában.  

Újabb Fiat Professional szalon nyílt a Pappas égisze alatt

2015.11.11.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A multibrand kereskedéseiről ismert Pappas Holding fennállásának történetében most először nyitott kizárólag egy márkanak dedikált értékesítési pontot, tudtuk meg Reinhard Leutgebtől, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától a szalagvágás után. A Fiat Professional öt éve része a vállalat márkaportfóliójának. A megkülönböztetett bánásmódot kétséget kizáróan a 3,5 tonna alatti haszongépjármű piacon betöltött meghatározó szerepének köszönheti, valamint annak, hogy a bevezetőben említett négy nagyvárosban működő szalonok jelentős mértékben járulnak hozzá évről-évre a piac egészét érintő márka pozíciójához. Filiberto Barbero, a Fiat Chrysler Automobiles közép- és kelet-európai regionális igazgatója (b), Domenico Gostoli, a Fiat Professional márka európai igazgatója, Friedrich Lixl, a Pappas Holding felügyelőbizottságának elnöke, Reinhard Leutgeb, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója Rémi Gábor a Fiat Professional magyarországi üzletág-vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt tíz hónap értékesítési darabszámát tekintve jelenleg a dobogó második fokán áll a Fiat Professional, piaci részesedése pedig 13 százalék feletti. Mivel a modellmixben a Pandától (1A) a Ducatóig (2G) szinte minden szegmensben képviselteti magát a márka, ennek köszönhetően jó reménységgel tekintenek a jövőbe, tudtuk meg az üzletág vezetőjétől. Példának okáért, 2013-ban a Ducato eladásokkal (személyszállítók kivételével) a mezőny élén végzett az üzletág hazánkban, tavaly pedig abszolút piacvezető szerepet szereztek. A tendencia folytatódni látszik, ugyanis az idei év első kilenc havi mérlege szerint (1151 db Ducato eladással) 23 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak a Fiat Professional. A Dobló Cargo esetében pedig ugyancsak biztató statisztikáról adott számot Rémi úr: januártól szeptemberig 15 százalékos piaci részesedést szerzett a negyedik generációs újdonság, második helyre pozicionálva ezzel a márkát. Filiberto Barbero (b) és Rémi Gábor, Fiat Professional üzletág-vezető A beruházást illetően Leutgeb úr a következőket nyilatkozta: „az idei esztendőben két okunk is van az ünneplésre, hiszen a Pappas Csoport éppen 25 éve van jelen a magyar autópiacon, Pappas Auto Magyarország Kft-ként pedig 10 éves évfordulót ünnepeltünk nemrég. A jubileumi év értékesítési és szervizszolgáltatásaink bővülése mellett komoly beruházásokat és fejlesztéseket takar, ennek a koncepciónak a része a Fiat Professional szalon kialakítása is. A Fiat kishaszongépjárművek iránt megnőtt kereslet a legfőbb igazolása annak, hogy az olasz márkára érdemes még nagyobb figyelmet fordítanunk”. Reinhard Leutgeb (b) megnyító beszéde közben Egy kis történelem: A Fiat már több, mint 100 éve áll a szakemberek szolgálatában. Elsőként 1903-ban mutatta be első haszongépjárművét, azóta pedig a szegmens egyre jelentősebbé vált a Fiat Group tevékenységein belül. Széles kínálata az évtizedek alatt mindig a vevői igényekhez igazodva újult meg. 1967-ben bevezették a Fiat 238-as modelljét. A tervezésénél alkalmazott filozófia később erős befolyást gyakorolt a későbbi modellekre, így a Fiat 242 és a Ducato változataira is. A ‘70-es évek végén a Fiat átszerveződött. Létrejött a Fiat kishaszongépjárművek márkanév, és megkezdődött a máig tartó sikertörténet. A ’80-as években a Ducato x2/12 gyártásának eredményei messze felülmúltak minden elvárást. A modell kiválóságának ékes bizonyítéka, hogy gyártása még napjainkban is folytatódik. A ’90-es évektől újabb sikeres modellek gördültek ki a Fiat Professional gyártósorairól, melyeket az évek során számos nemzetközi díjjal tüntettek ki. Ezek közül talán a legjelentősebb az Év Haszongépjárműve, a „Van of the Year“ elismerés, melyben 1994-ben a Ducato, 2006-ban a Doblò Cargo, 2008-ban a Scudo, 2009-ben a Fiorino és 2010-ben az Új Doblò Cargo részesült. Az október végén, Budapesten (11. kerület, Hunyadi János út) megnyílt 320 négyzetméteres bemutatóterem immár az ötödik Fiat Professional szalon a Pappas Auto hazai portfóliójában. A kettős jubileumát ünneplő osztrák tulajdonú cég magyarországi 6 telephelyén közel 500 fő dolgozik. Panda, Punto, Dobló Cargo, Dobló Maxi XL és Ducato - a jelenlegi modellpaletta  

Új tenyészet a stuttgarti istállóból?

2015.11.11.
„Jól informált hírszerzők” már egy ideje rebesgetik a 918-nál olcsóbb, de a Cayman fölé pozicionált középmotoros típus felbukkanását a Porsche kínálatában. A hibridrendszert nélkülöző újdonság valószínűleg 960-as jelzéssel jelenik majd meg (bár ilyen Porsche már volt korábban), ám esetleg a 988 elnevezés is elképzelhető, bár lehet, hogy ez végül megmarad gyári kódnak. Ezzel a teljesen új típussal mindenesetre ismét számára szűz területre lép a Porsche, természetesen új vevők reményében. A szupersportautók piacán tehát tulajdonképpen a Caymannál egy kicsit nagyobb, ám jóval erősebb és legalább háromszor drágább aszfaltszaggatóval igyekszik potenciális vásárlókat szerezni a konkurenciától. Ilyen középmotoros sportkocsik jelenleg például az Audi R8, a Lamborghini Huracán és bizony a Ferrari 488 GTB is. Sőt, egyes források szerint az újdonsággal még az F12 Berlinetta orra alá is borsot kíván törni a Porsche. Az e célra fejlesztendő új erőforrástól legalább 650 lóerő körüli teljesítményre számíthatunk, ami összkerékhajtással és hétfokozatú kettős tengelykapcsolós automatizált sebességváltón keresztül kevesebb mint három másodperces nulla-százas sprintidőt feltételez. Az alumíniumot és kompozit anyagokat is gazdagon tartalmazó 960 a Porsche új, közép- és farmotoros típusokhoz alkalmazható moduláris platformjára épül majd. Az egyes fantáziarajzokon felfújt Caymanként, másutt kicsinyített 918-ként, megint máshol afféle kupé Panameraként ábrázolt új Porsche típusról várhatóan 2017-ben lebben le a lepel.

Két elismerést is bezsebelt a Volkswagen a „Red Dot Award” díjátadón

2015.11.11.
Az Üzleti Jelentés a Volkswagen Csoport legjelentősebb éves kiadványa, amely friss és korszerű formatervével győzte meg a zsűrit. „Momentum 2014 – A fejlődés szolgálatában” címmel külön megjelent magazinja révén az Üzleti Jelentés betekintést enged a Csoport és a tizenkét márka változatos világába. A Volkswagen Group Forum DRIVE a Volkswagen Csoport Berlinben létesített kommunikációs platformja. A Volkswagen Csoport 2015 óta világszerte első alkalommal van jelen mind a 12 márkájával és a Financial Services AG társasággal a német főváros szívében. A DRIVE időszakos márka- és tematikus kiállításokkal kíván a vállalatcsoport mobilitási témáinak platformjaként szolgálni, amelyeket sokrétű keretprogramok egészítenek ki. A „Red Dot Design Award” versenyre, amelynek története egészen az 1950-es évek közepéig nyúlik vissza, egyedül a 2015-ös évben több, mint 17 000 pályázat érkezett és összesen három kategóriában, Termék dizájn, Dizájn koncepció és Kommunikációs dizájn témában került meghirdetésre. A döntést meghozó nemzetközi zsűri neves formatervezőkből, oktatókból és szakújságírókból állt össze.

A Mol-csoport megvásárolja az Eni szlovéniai downstream üzletágát

2015.11.11.
A közlemény szerint összesen 17 Agip márkanév alatt működő töltőállomással egészül ki a Mol jelenlegi 40 töltőállomásból álló szlovéniai kiskereskedelmi hálózata, a tranzakció egyúttal lehetőséget biztosít a ljubljanai megjelenésre. Szlovéniában a Mol a három legnagyobb kiskereskedelmi piaci szereplő egyike. A vételárat a Mol üzleti titokra való hivatkozással nem közölte. Az elmúlt 18 hónapban 450 töltőállomás felvásárlását jelentette be a Mol Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában, tovább növelve piaci részesedését, és a finomítás-kereskedelem (downstream) üzletágának eredményét - írta a társaság.     Október végén a magyar olajipari vállalat az Eni magyarországi downstream üzletágát már megvette. A Mol-csoport 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 14 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. Négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig közel 2 ezer töltőállomást foglal magában Közép- és Délkelet-Európa 11 országában. Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója