Két literből 420 lóerő az új Audi TT-ben

2014.03.04.
Az Audi TT Quattro Sport Concept orrában a jól ismert kétliteres EA888-as turbómotor dolgozik, de a mérnökök a normál változat közel duplájára, 420 lóerőre emelték a teljesítményét. Ezt úgy érték el, hogy átdolgozták a hengerfejet, speciális, alumínium dugattyúkat, ultranagy szilárdságú acélból kovácsolt főtengelyt és új tervezésű, 1,8 bar nyomáson üzemelő turbófeltöltőt használtak.Az erőforrás legnagyobb nyomatéka 450 Nm, amely 2400-as fordulatszámtól áll rendelkezésre. A 210 lóerős literteljesítmény jobb, mint amit a 2001-es Le Mans-i győztes Audi versenyautó, az R8 benzinmotorja tudott. Ekkora erőt nem lehetett volna az első kerekekre küldeni, a tanulmányautó ezért összkerékhajtású, a váltója pedig duplakuplungos automata.A valaha volt legerősebb Audi TT 3,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre, a tömege 1344 kilogramm. Természetesen a kocsi külseje is eltér a széria TT-étől, mivel a hűtőrácsa gyémánt alakú motívumokból épül fel, a fényszórója mátrix LED technikájú, és a motor megnövekedett levegőigénye miatt a légbeömlők is sokkal nagyobbak. A kiszélesített kerékjáratokban 20 colos felnik vannak, az első szplittert és a hátsó diffúzort szénszálból készítették el. Kanyarban a hatalmas hátsó szárny nyújtotta leszorítóerő jelentősen növeli a tapadást.A csomagtartóban két bukósisaknak alakítottak ki helyet, a beltérből a súlycsökkentés miatt kidobták a hangszórókat és a könyöklőket. Versenyautós megoldás, hogy a motorindító gombot a kormányon helyezték el, de van itt egy olyan kapcsoló is, amellyel a vezető a 12,3 colos digitális műszerfalat állíthatja be a saját ízlésére. Bár a gyártásról nem esett szó, elképzelhető, hogy a TT Quattro Sport Concept a közelgő TT RS-t, vagy egy még keményebb, versenypályára optimalizált verziót vetít előre.

Autólopás! MLV-195 Toyota Yaris - szürke

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MLV-195-Gyártmány:Toyota-Típus:Yaris-Gyártási év:-2007-Motorszám:2SZD680554-Alvázszám:VNKKL96390A114392-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 március 4-Lopás helyszíne - város:Budapest, Óbuda-Kerület:III.-Utca, házszám:Vöröskereszt utca 14.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603748479712839.1073742779.423534077734281/603748493046171/?type=3&theater

Autólopás! LXU-549 Skoda Superb kombi - fekete

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LXU-549-Gyártmány:Skoda-Típus:SUPERB-Kivitel:KOMBI-Gyártási év:2011-Motorszám:CDA239671-Alvázszám:TMBJB73T6C9015891-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 27-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:II.-Utca, házszám:SZÉPVÖLGYI ÚT 179-181https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603747949712892.1073742778.423534077734281/603747969712890/?type=3&theater

Autólopás! LVF-418 Peugeot 308 SW

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LVF-418-Gyártmány:Peugeot-Típus:308-Kivitel:SW-Gyártási év:2010-Motorszám:PSA9H0210JBBU3266400-Alvázszám:VF34H9HXCAS216839-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 március 4-Lopás helyszíne - város:Diósd-Utca, házszám:Kavicsos u. 19.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603747473046273.1073742777.423534077734281/603747483046272/?type=3&theater

Autólopás! JYM-357 VW Caddy

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JYM-357-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Caddy-Kivitel:Dobozos-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 március 4-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Bosnyák u 17-Megjegyzés:Az autó céges. Agrikon-Alfa Kft-s matricázás van rajta, oldalt és hátul is.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603746926379661.1073742776.423534077734281/603746929712994/?type=3&theater

Autólopás! MBF-044 Peugeot 308 SW

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MBF-044-Gyártmány:Peugeot-Típus:308-Kivitel:kombi-Gyártási év:2008-Motorszám:PSA9HZ10JBAJ3166034-Alvázszám:VF34H9HZH55275094-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 28-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:IX.-Utca, házszám:Pöttyös u. 9.-Megjegyzés:IX. kerület Pöttyös u. 9. elől vitték el, valószínűleg 2014. febr. 28-án hajnalban. A kép a kocsiról majdnem két éves, de gyakorlatilag (legalábbis ránézésre) ma is ezzel egyező az állapota. A tetősín burkolata egy darabon (jobb elöl) lejött, ott a sínből kb. 30 centi nem szürke, hanem fekete. A lopáskor tetőcsomagtartó és biciklitartó volt rajta. A hátsó lökhárító mindkét oldalon, majdnem pontosan ugyanott közepesen meg van húzva, a jobb hátsó ajtó mögött valamivel, középen kicsi, de mély sérülés van. Panorámatetős.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603746313046389.1073742775.423534077734281/603746333046387/?type=3&theater 

Autólopás! LVY-105 VW Transporter - fehér

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LVY-105-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Transporter 7HK-Kivitel:dobozos-Gyártási év:2008-Motorszám:BRR054581-Alvázszám:WV1ZZZ7HZ9H041764-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 március 3-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIII.-Utca, házszám:Üteg utca-Megjegyzés:Bal oldalán YONEX felirat van , jobb oldali tolóajtaja cserés, az utas oldali ajtó alul sérült.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603743839713303.1073742774.423534077734281/603743849713302/?type=3&theater

Autólopás! JGS-634 Honda Jazz

2014.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JGS-634-Gyártmány:Honda-Típus:Jazz-Kivitel:5 ajtós-Gyártási év:2004-Motorszám:L12A14005583-Alvázszám:JHMGD57305S205566-Szín:rozészín-Lopás időpontja:2014 február 28-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Kavics-Megjegyzés:Az autó különös ismertetőjelei: törött első jelvény, csomagtartó ajtaján kék színű matrica: Magyar J24 Osztályszövetséghttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.603743073046713.1073742773.423534077734281/603743096380044/?type=3&theater

Genfben debütált a győri TT 3. generációja

2014.03.04.
Munkatársunk helyszíni jelentéseAz Audi TT kizárólag Magyarországon készül, ettől hungaricum. Első modelljét 1998-ban Párizsban mutatták be. A második generáció 2006-ban Berlinben debütált, a legújabb harmadik pedig hétfőn este Genfben.Thomas Faustmann, a győri Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke joggal büszke a harmadik generációs TT-re.A Volkswagen Group Night rendezvény keretében hétfőn este tartották a Győrben készülő Audi TT 3. generációjának világpremierjét. Itt volt a bemutatón Martin Winterkorn, Európa legnagyobb autógyárának első embere, továbbá a győri Audi vezetői, élükön Thomas Faustmann-nal, az ügyvezetés elnökével és Gerd Walkerrel, a győri Audi járműgyártásáért felelős ügyvezető igazgatójával.Színpadon a győri TT. A képre kattintva genfi galéria nyílik.A harmadik generációs TT sportosabb, markánsabb, erősebb elődjeinél. A leglényegesebb különbség azonban abban van, hogy az autó karosszériája teljes egészében alumíniumból készült, az úgynevezett Audi Space Frame (ASF) technológiával. A karosszéria könnyebbé teszi az autót, a fogyasztása csökken, biztonsága pedig nő. A másik lényeges különbség, a műszerfalban keresendő.A TTS nevű sportváltozat is bemutatkozottHagyományos analóg órák helyett digitális képernyőről lehet majd leolvasni a legfontosabb adatokat az idén megjelenő új TT-ben. A 12,3 colos, színes, nagyfelbontású, 3D-s hatást keltő folyadékkristályos kijelző kétféle üzemmódban használható: az egyikben a sebességmérő és a fordulatszámmérő úgy jelenik meg, mint egy hagyományos műszerfalon, a másikban viszont csak csökkentett méretben, mert a kijelző nagyobbik részét ilyenkor az MMI menürendszer vagy a navigáció térképe foglalja el.Rupert Stadler, az Audi AG igazgatóságának elnöke Genfben a győri autót méltatjaA genfi Halle Espace Sécheron színpadára egy tangó vörös, Győrben készült TT gurult be, amelynek sorozatgyártása várhatóan nyár elején kezdődik meg Győrben. Az új járműgyárban készül. amelyet az elmúlt év nyarán avattak fel a Kisalföld székhelyén. A Genfben kiállított verzió egy TT S volt, amelynek motorja 320 lóerőre képes, a százat 4,7 másodperc alatt éri el.A TT első és második generációjából több mint félmillió készült, a harmadik generációs verzió is szép jövő előtt áll. Mivel Győrben az új járműgyár kapacitása évi 125.000 eutó, s itt készül az Audi A3 limuzin és kabrió, a darabszámok ismeretében nem nehéz kikövetkeztetni, az az új TT éves gyártási száma több tízezerre rúg.Közelről a TT 3. generációja. Nyártól indul a sorozatgyártás Magyarországon. A hétfői genfi, éjszakába nyúló premiernek volt egy másik győri vonzata is. Ugyancsak itt mutatták be a Lamborghini Huracánt, amelynek 5,2 literes szívómotorját ugyancsak Győrben gyártják. 610 lóerős, dupla kuplunggal szerelve. Ez a motor ma a legerősebb, ami a világ legnagyobb motorgyárában, a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél készül.Különleges a műszerfal is.A Győrben készülő TT-t újságírók és fotósok tömkelege állta körül, szinte alig lehetett úgy fotót készíteni, hogy valakinek a feje ne lógjon bele. Ma a Genfi Autószalonon a második bemutatóra is sor kerül, remélhetőleg jobb fotózási körülmények között.Kedden reggel pontosan kilenc órakor kezdődött az Audi AG sajtótájékoztatója Genfben. Itt nem csak a már előző este bemutatott harmadik generációs TT gördült a színpadra, hanem az ugyancsak Győrben készülő Audi A3 cabriolet S változata, amely háromszáz lóerős, s 5,4 másodperc alatt éri el a százat.Hatalmas érdeklődés mellett Rupert Stadler Audi főnök mutatta be az új győri sportkocsit, megemlítve azt, hogy magyarországi gyárukban készül.Stadler elmondta, az Audi TT-t innovációk, érzelmek jellemzik, s kiemelte a viruális műszerfal forradalmi újdonságát.- A következő öt évben 22 milliárd eurót fordítunk kutatás-fejlesztésre – jelentette be Stadler. A Genfben jelen levő Thomas Faustmannt, a győri Audi első emberét arról kérdeztük, jut-e ebből a pénzből Győrnek is.Óriási érdeklődés az Audi genfi standján, itt éppen az S1-es a színpadon.A válasz igen volt, Faustmann jövő kedden, az Audi ingolstadti éves sajtótájékoztatóján ígér részletes választ.A színpadon egyszerre két TT is jelen volt. A TTS mellett az úgynevezett Quattro Sport Concept, amelynek motorja 420 lóerős. A piac dönti el, lesz-e a koncepcióautóból  sorozatgyártás.Faustmann kérdésünkre elmondta, döntés még nincs, erre azonban nem sokat kell várni. Míg a TT-ből és TTS-ből több tízezer készülhet sorozatban, a concept-ből pár százas széria képzelhető el.Leslie Mandoki, azaz Mándoki László büszke rá, hogy nálunk készül.A látványos autó bemutatón a zenét ezúttal is Leslie Mandoki, Németországban élő, magyar zenész, az Audi zenei igazgatója állította össze. Leslie régi ismerősként üdvözölte a magyar újságírót, s rögtön a véleményét is elárulta.-Ahogy a barátom, Ulrich Hackenberg, az Audi fejlesztésért felelős igazgatósági tagja fogalmazott, az új TT a modern és a klasszikus ötvözete, és mint magyar srác, mondhatom, büszke vagyok arra hogy Győrben, Magyarországon ilyen autó készül.Thomas Faustmann és Gerd Walker az új TT-vel Genfben.Ahogy enyhűlt a tömeg sűrűsége az Audi standjánál, Thomas Faustmann mellém lépve büszkén mutatta, hogy a fő színpadon álló négy autó közül valamennyit Győrben gyártották. Az A3 cabriolet S változatát, a TT-t, a TTS-t és a TT Quattro Sport Concept-et.-Büszkék lehetünk erre - fogalmazott Faustmann, amelyhez annyit tesz hozzá a tudósító, történelmi pillanat volt ez Genfben, aligha vitás. Négy Győrben készült autó ugyanis még sosem foglalta el az Audi standját a Genfi Autószalon közel száz éves története során.

Rekordszámú szabadalom a Scaniánál

2014.03.04.
Megfigyelhető tendencia a svéd gyártónál, hogy a találmányok nagy része a járművek elektronikai és szabályozási rendszereinek fejlesztéséhez kapcsolódik. A Scania Kutatási-Fejlesztési osztályán belül a hajtáslánc szabályozó rendszerein, valamint a hibrid technológián dolgozó osztályoktól származik a legtöbb ötlet, átlagban öt találmány jut minden 10 emberre.Ezekre alapozva a vállalat számára új rekordot jelentett 2013-ban a 285 darab szabadalmi oltalom alá vont találmány. „Jó érzés az évről évre növekvő számokat látni.” – mondta Stina Sjögren Paulsson, a Scania Szabadalmi osztályának vezetője. „A jelenleg fejlesztés alatt álló termékeink számát figyelembe véve nem lenne meglepő, ha idén még nagyobb mennyiséget érnénk el.”Mivel a szabadalmi találmányok hatással vannak az egyes országok saját találmányaira és fejlesztéseire, így a Scania teljes szabadalmi portfóliója az elmúlt években folyamatosan növekedett. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója