Előzött, de már előzték, fotókon a súlyos baleset

2022.03.09.
ElőzEgy 20 éves nyúli férfi Volkswagen típusú személygépkocsijával közlekedett a 82-es számú főúton Écs felől Ravazd irányába 2022. március 8-án 15 óra 12 perckor. Haladása során egy Nissan típusú személygépkocsit akart megelőzni, azonban – mivel manőverét nem kellő körültekintéssel hajtotta végre – későn vette észre, hogy autója előzését már megkezdte egy Alfa Romeo típusú gépjármű, így annak neki ütközött. Ennek következtében az Alfa Romeo az úton megpördült, majd a Nissan bal oldalának csapódott, amely az út mellett lévő fának hajtott. A karambol okozója a Volkswagen gépkocsival a füves útpadkára csúszott, majd a jármű a feje tetejére borulva állt meg. Az eset során a három gépkocsivezető megsérült, őket a mentők kórházba vitték. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében az alábbiakra hívja fel a figyelmet: A téli időjárási-, látási- és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell szembenéznie minden közlekedőnek. Közlekedjen figyelmesebben, és mindig tartsa be a sebességhatárokat! Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjon! Tartson nagyobb követési távolságot, a fékút csúszós úton sokkal hosszabb! Fotók: poice.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ez a modell lett a Világ Év Női Autója 2022-ben

2022.03.09.
A 2009-ben alapított Világ Év Női Autója (Women's World Car of the Year, WWCOTY) díjat azért hívta életre az új-zélandi Sandy Myhre, hogy a nőknek is hangot adjon az autóiparban. Éppen ezért a WWCOTY zsűrijének tagjai nem a szó közhelyes értelmében vett, ideális ’női autót’ keresik. Ugyanazon szempontok (így például a biztonság, a minőség, a vételár, a könnyed vezethetőség vagy a környezeti lábnyom) szerint minősítik az adott évben újonnan bemutatott típusokat, mint minden újságíró vagy tudatos vásárló tenné. Ugyanakkor ezeket az aspektusokat női szemmel értékelik és súlyozzák, így végső soron mégis különleges és egyedülálló a díj. A zsűri tagjai ugyanis áttételesen azokat a fogyasztókat képviselik, akik a nyugati világban egyre növekvő súllyal bírnak a vásárlási döntések meghozatalában, illetve egyre nagyobb közvetlen vásárlóerőt képviselnek: a nők globális összbevétele 2018 és 2020 között húsz százalékkal (20-ról 24 billió dollárra) nőtt . Ezek után különösen megtisztelő, hogy az új generációs Peugeot 308 nem csak az év legjobb városi autója címet nyerte el a Világ Év Női Autója idei szavazásán, hanem az abszolút első helyet is. A hat döntős modell között ráadásul a Peugeot-nak kedvezett a legkevésbé a papírforma, hiszen sem nem szabadidőjármű (mint a döntősök közül négy típus), sem nem tisztán elektromos (mint három ellenfele). Ugyanakkor plug-in hibrid hajtáslánccal már most is rendelhető, és immár az is hivatalos, hogy 2023-ban akkumulátoros elektromos kivitele is megjelenik a piacon. Ennek fényében nem meglepő, hogy a szavazás minden korábbinál szorosabb volt – a Peugeot 308 győzelme pedig minden korábbinál értékesebb, hiszen rendkívül rátermett vetélytársakat sikerült legyőznie. „A Peugeot 308 jóformán mindent megad, amit egy autótól elvárhatunk” – indokolta döntését a WWCOTY díj alapítója, Sandy Myhre. „Nagyon jól vezethető, az ember el sem hinné, hogy a legtöbb kivitelben mindössze egy 1,2 literes benzinmotor dolgozik.” Francia kolléganője, Mélina Priam szerint a modell „rendkívül kényelmes a vezető számára, és kiemelkedően kellemes légkört kínál,” míg a vietnami Hoa Hguyen számára „a közepes fordulatszám-tartományban leadott motorteljesítmény és a finoman kapcsoló automata sebességváltó volt a legfontosabb”. A japán Etsuko Kusuda hazájának „szűk városi utcáin mutatott fordulékonysága, valamint a rendkívüli teljesítményt nyújtó, csendes motor” miatt szavazott a Peugeot 308-asra, a dán Malene Raith pedig a modell árképzését értékelte nagyra: a 308-as „nem a szerencsés kevesek drága autója, hanem olyan jármű, amelyet a legtöbb család megengedhet magának”. Az argentin Jimena Olazar az azonos nevű elődmodellre utalt vissza, amikor azt mondta, „a Peugeot 308 nem elégedett meg annyival, hogy fenntartsa sikerét, de túl akarta, és túl is tudta szárnyalni magát”. A legpontosabban mindazonáltal azok a zsűritagok fogalmaztak, akik nem egy-egy kimagasló értéknek, hanem a modell általános vonzerejének tulajdonították megérdemelt győzelmét. „Rendkívül átgondolt koncepció, amely egyrészt magával ragadó arculattal bír, másrészt színes hajtáslánc-kínálattal lép a piacra” – vélte a portugál Carla B. Ribeiro, míg holland kollégája, Rowan Peperkamp egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a 308 megbízható és kiszámítható autó, amely ugyanakkor nem unalmas. Kormányzása közvetlen, fordulóköre váratlanul szűk, a vezető számára pedig a lehető legjobb üléshelyzetet tartogatja.” A 308-as az első Peugeot, amely a dobogó legfelső fokára állhat a Világ Év Női Autója díj történetében, márkatársai ugyanakkor korábban már többször is arattak kategóriagyőzelmet. A második generációs Peugeot 3008 kvalitásait 2017-ben a Világ Év Női Szabadidőjárműve címmel jutalmazták, míg 2021-ben nem is egy, hanem két szegmensben koronáztak Peugeot-t. Az új Peugeot 208 és e-208 ekkor a Világ Év Női Városi Autója; testvérmodellje, a Peugeot 2008 és e-2008 pedig a Legjobb Városi Crossover címmel lett gazdagabb. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az elektromos Fisker Oceant Ausztriában gyártják - mutatjuk az árakat

2022.03.09.
A Fisker Ocean a tervek szerint 2022 végétől belép az elektromos autók piacára. Az amerikai elektromos SUV-t Ausztriában gyártja a grazi Magna. Fotó: Fisker A kaliforniai dizájn és az amerikai érzés így ötvöződik az osztrák gyártási minőséggel. Vizuálisan a 477 cm hosszú Fisker Ocean rendkívül dinamikus kialakításával nyűgöz le. A karosszéria hűvös megjelenése mellett a belső térnek is sok újítással kell előrukkolnia. A 17 hüvelykes érintőképernyő érdekessége, hogy álló helyzetből fekvő formátumra forgatható. Így a monitort televízióként használhatjuk 16:9 formátumban a töltési szünetekben. A kezdetektől fogva három különböző verzió lesz. Az alapmodell elsőkerék-hajtású, 275 LE-s, 41 900 eurótól rendelhető. Efelett az Ocean Ultra 57 500 euró körül mozog. Már négykerék-hajtással és 540 LE-s dupla motorral rendelkezik. A csúcsmodell az Ocean One, amely 69 950 eurótól rengeteg luxust és 550 lóerős teljesítményt kínál. A 100 km/h-hoz mindössze 3,9 másodpercre van szüksége, a hatótáv akár 630 kilométer is lehet. A gyártás 2022 végén indul a grazi Magnában, így az első példányok valószínűleg csak 2023-ban kerülnek az ügyfelekhez – írja az osztrák honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az osztrák OMV leállította oroszországi befektetéseit

2022.03.09.
Az osztrák OMV olajtársaság leállította oroszországi befektetéseit és azt is fontolgatja, hogy kilép a Juzsno-Russzkoje olaj- és gázmezőfejlesztési projektből. Az OMV erről szóló közleményében az áll, hogy a döntés értelmében a jövőben nem fektetnek be Oroszországba és hogy már nem tekintik az OMV kutatási és termelési portfóliója egyik kulcsfontosságú régiójának. Emellett megkezdik a Juzsno-Russzkoje olaj- és gázmező fejlesztési projekt 24,99 százalékos részesedésének stratégiai felülvizsgálatát. - Ez minden lehetőséget magában foglal, beleértve a kilépési lehetőségeket is - áll a közleményben. A Juzsno-Russzkoje olaj- és gázmező az egyik legnagyobb Oroszországban. A kitermelési licenc a Szevernyeftyegazprom tulajdona. Ebben a cégben 40 százalékos részesedéssel rendelkezik a Gazprom, és jelentős tulajdonhányada van a német Wintershall Dea GmbH és az osztrák OMV Exploration and Production GmbH cégeknek. Az Ukrajna elleni orosz háború során a gázipari Gazprom és az olajipari Rosznyefty elveszítette stratégiai partnereit. A brit BP, a Rosznyefty második legnagyobb részvényese megszüntette az együttműködést, a Gazprom legrégebbi partnere, a British Shell pedig a BP-t és az Equinort követően kivonul minden oroszországi olaj- és gázprojektből. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Drámaian érinti az európai autóipart az ukrajnai háború

2022.03.08.
A Volkswagen a napokban egyhetes - az Automobilwoche információ szerint, ezt már két hétre meghosszabbították - leállást rendelt el hazai gyárában, Wolfsburgban, ahogy közvetlen versenytársai, a BMW és a Mercedes-Benz is kényszerszünetet tartanak. A wolfsburgi üzemben jelenleg Golf, Tiguan és Touran modelleket szerelnek össze, de ott készül a Seat Tarraco is. A zwickaui gyárban is szünetel a munka legalább március 18-ig, így a VW ID.3, az Audi Q4 e-tron és a Cupra Born megrendelői további késésre számíthatnak. A VW németországi gyárai közül csupán Emdenben zajlik rendben a gyártás. A fennakadást egyébként az okozza, hogy a Leoni ukrajnai gyáraiban a háború miatt leállt a kábelkötegek gyártása, így amíg nem találnak másik beszállítót a német gyártók, nem készülhetnek el a megrendelt és kifizetett autó. Majdnem mindenki leáll Ugyanez az oka annak, hogy miért állnak az Audi és a Porsche gyártósorai. Ingolstadtban az A4 és az A5 modellek összeszerelését, Neckarsulmban az A6 és az A7 modellek gyártását függesztették fel. A BMW is egyhetes szünetet rendelt el Münchenben (3-as és 4-es sorozat) és Dingolfingben (4-es, 5-ös, 6-os, 7-es és 8-as sorozat), de a Mini oxfordi gyára is leállt. A Mercedes-Benz egyelőre csak csökkentett üzemet rendelt el néhány európai gyárában, megpróbálják elkerülni a teljes lezárást. Sindelfingenben az S-osztály és az EQS villanyautó gyártósorait érinti az intézkedés. A Porsche sem úszta meg: Lipcsében már napok óta nem gyárt egyetlen Macan és Panamera modellt sem. A kábelkötegek igen fontos alkatrészei a mai modern autóknak, egy-egy kocsiban akár 5,1 kilométernyi elektromos vezeték is található. Ukrajnában két városban is gyártott kábelkorbácsot a Leoni: Sztríben és Kolomijában. Békeidőben a két üzem hétezer embernek ad munkát. A beszállító most többi gyárából (Marokkó, Tunézia, Szerbia, Románia) igyekszik kiszolgálni a megnövekedett igényeket. Sajnos, nem a Leoni az egyetlen beszállító, amelyiket érinti a háború. Az ukrán befektetési ügynökség adatai szerint Ukrajnában huszonkét külföldi vállalat gyárt autóalkatrészeket 38 különböző gyárban. Fokozódik a csiphiány A csiphiány is súlyosbodik, hiszen a világ neontermelésének hetven százalékát Ukrajna adja. A neon pedig kritikus gázként elengedhetetlen a lézeres csipgyártásban. Oroszország szintén fontos nyersanyagforrás ebben az iparágban, a nyugati szankciók miatt pedig az alkatrészgyártóknak más források után kell nézniük. A tavalyi csiphiány szerencsére arra ösztönözte az csipgyártókat, hogy készleteket halmozzanak fel, de ha jobban elhúzódik a háború, akkor hamar elfogynak a tartalékok. A sors iróniája, hogy neongáz az orosz acélipar mellékterméke, amelyet eddig Ukrajnában tisztítottak meg és onnan exportálták szerte a nagyvilágban. A félvezetőgyártás másik fontos nyersanyaga a palládium, a világ termelésének harmadát Oroszország adja. B. Cs.  

Buszmegállóba csapódott egy autó, mentők a helyszínen

2022.03.08.
A jelentés nem tér ki a sérültek számára és állapotára.
Címkék: 

Nőnapi ellenőzés: virágcsokrot kaptak a szabályosan közlekedő hölgyek

2022.03.08.
A rendőrök ellenőrizték a járművezetésre jogosító okmányok meglétét és érvényességét, vizsgálták a járművek műszaki állapotát, valamint a passzív biztonsági eszközök használatát. Fotó: police.hu

Generali: minden 6. magyar vásárolna elektromos vagy tölthető hibrid autót

2022.03.08.
Az MTI-nek küldött keddi közleményük szerint a legtöbben a környezettudatosság és az üzemanyagárak növekedése miatt választanák a villanyautókat, ugyanakkor a várható javítási és alkatrészköltségek még mindig akadályozzák az e-autók térnyerését. A váltani hajlandók közel 60 százaléka casco biztosítást is kötne elektromos autójára. Mint írták, az autóeladási statisztikák az elektromos járművek elterjedésének egyértelmű felgyorsulását jelzik világszerte. Az e-autók globális piaci részesedése 2021-ben több mint kétszeresére nőtt, csak Európában közel 2,5 millió  hálózatról tölthető autót értékesítettek tavaly.     VW ID.4 Fotó: Volkswagen A trend Magyarországon is hasonló: közel 28 ezerről majdnem 43 ezerre nőtt 2021-ben a zöld rendszámmal ellátott járművek száma. Tisztán elektromos hajtású gépkocsiból is több mint 21 ezer fut a magyar utakon, ami az összes forgalomban lévő személygépkocsi 0,5 százaléka. Bár ez még elenyésző, de az elektromosautó-piac további dinamikus növekedését jelzi a Generali reprezentatív kutatása. Akik vásárolnának elektromos autót, vagy már rendelkeznek vele, azok között jelentősen felülreprezentáltak a 40-49 év közötti, közép- vagy felsőfokú végzettségű, városi férfiak. A Generali felmérése kitért arra, hogy a gépjármű beszerzési árán túl milyen költségek riasztják a leginkább a magyarokat. Eszerint a várható javítási (52 százalék) és alkatrészköltségek (46 százalék), valamint az otthoni töltőpont kialakításának költségei (46 százalék) veszik el az autósok kedvét attól, hogy elektromos autóra váltsanak. A javítási költségektől való félelmek nem alaptalanok, az elektromos és plug-in hibrid autók javítási költségei ugyanis sok esetben magasabbak, mint a hagyományos járműveké - idézik a közleményben Szikszai Józsefet, a Generali kárrendezési vezetőjét, aki szerint elektromos autó vásárlásakor érdemes olyan modellt választani, amelyre köthető casco.   A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a hagyományos kialakítású autó átlagkára 400-450 ezer forint körüli, egy elektromos autóé pedig 600-700 ezer forint körül lehet.
Címkék: 

A visszaszámlálás megkezdődött: hamarosan itt az elektromos ID. Buzz

2022.03.08.
A Volkswagen Haszonjárművek jelenleg az ID. Buzz prototípusok tesztelésének utolsó fázisánál tart. Az előszériás flotta jelenleg Európában turnézik. Ezek az utolsó próbautak hétköznapi körülmények között zajlanak Barcelona, Párizs, London, Amszterdam, Koppenhága, Hamburg és Hannover között. Kai Grünitz, a Volkswagen Haszonjárművek járműfejlesztési vezetője: „Mielőtt megkezdjük az ID. Buzz sorozatgyártását, a végső finomhangoláshoz szükséges nélkülözhetetlen következtetéseket vonunk le ezeknek az utolsó teszteknek köszönhetően. Ezek az információk tökéletes összhangban vannak a sorozatgyártás előírásaival.” Kifejezően új design, amelyet az ikonikus T1 ihletett. Már alig álcázzák az ID. Buzz prototípusokat. Ezáltal kezd egyre feltűnőbbé válni, hogy a 2022-es széria kidolgozásakor a tervezők következetesen átvették a 2017-es koncepciójármű stílusát: a hasonlóságok magukért beszélnek. Mindkét ID. Buzz változat tükrözi a legendás T1, az eredeti Bulli stíluselemeit. Ezek közé az elemek közé tartoznak a rendkívül rövid karosszéria-túlnyúlások, a tér maximális kihasználása minimális alapterület mellett, a karosszéria kialakításának klasszikus, felső és alsó szintre osztása, valamint az összetéveszthetetlen, V alakú első borítás. És akárcsak az eredeti Bulli, az ID. Buzz is hátsókerék-meghajtású. Fotó: VW A modellsorozat impozáns történelméhez való kapcsolódás mellett az avantgárd ID. Buzz új arculatot teremt az elektromos meghajtású járművek számára. Versenytárs nélküli jármű született, mivel az ID. Buzz nem többmeghajtású platformon alapul, hanem az alapoktól kezdve egy elektromos Bulli. Az ID. Buzz bármely változatára, akár a kisbuszra, akár a furgonra esik a választás, azt jelzi, hogy tulajdonosa intelligens döntést hozott a mobilitással kapcsolatban, így mind a magán-, mind az üzleti ügyfelek képesek az éghajlatváltozás ellensúlyozására. A modulrendszerű elektromos hajtáskoncepció (MEB) nagyfokú agilitást tesz lehetővé Műszaki szempontból nézve az új modellcsalád alapja a Volkswagen Csoport modulrendszerű elektromos hajtáskoncepciója (MEB). A nagyfeszültségű, bruttó 82 kWh (nettó 77 kWh) energiakapacitást biztosító lítiumion-akkumulátorral rendelkező ID. Buzz változatok idén kerülnek forgalomba. A 150 kW-os villanymotort működtető akkumulátor a hátsó tengelybe van beépítve, ezáltal a hátsó kerekeket hajtja. A végsebesség elektronikusan korlátozott, 145 km/óra. A hatótávolságra vonatkozóan még nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok. Tulajdonképpen, az új ID. Buzz egy nagyon agilis jármű. Egyrészt, az elektromos motor a 310 Nm-es maximális nyomatékát álló helyzetből állítja elő. Másrészt, ezeket a dinamikus alkatrészeket a jármű kifejezetten alacsony súlypontú karosszériája köti össze, mivel az akkumulátor jó mélyen helyezkedik el a szendvicspadlóban. Kialakításánál fogva az ID. Buzz még egy előnnyel rendelkezik: az elektromos Bulli fordulókörének átmérője alig haladja meg a 11 métert. Maximális helykihasználás és a T6.1-hez hasonló tengelytáv A Volkswagen Haszonjárművek olyan MEB-alapra felépített sokoldalú szerkezetet fejlesztett ki, amely különösen széles felhasználási spektrumot tesz lehetővé: az öt üléssel rendelkező, többfunkciós ID. Buzz ugyanolyan tökéletesen alkalmas a szabadidő eltöltésére, mint az üzleti használatra. A háromszemélyes ID. Buzz Cargo megjelenésével egy páratlanul korszerű, kibocsátásmentes furgon indul útjára. Ám ez még csak a kezdet. A következő év folyamán a kínálat egy hosszabb tengelytávú, és ennek megfelelően nagyobb kihasználtságú belső térrel rendelkező modellel bővül. Pár szó a méretekről: az ID. Buzz és az ID. Buzz Cargo idén megjelenő, normál tengelytávú (2988 mm) változatai mindössze 4712 mm hosszúak. Összehasonlításképpen: az új ID. Buzz tengelytávja mindössze két milliméterrel tér el a T6.1 tengelytávjától, amelynek teljes hossza 4904 mm. Az ID. Buzz tehát hasonló belső hosszúságot kínál, de kisebb parkolóhelyeken is elfér. A körös-körül üveggel borított busz magassága 1937 mm, a furgoné pedig 1938 mm, az alváz kis eltérései miatt (T6.1: 1970 mm). Mindkét ID. Buzz jármű 1985 mm széles (az oldalsó tükrök nélkül); az új modell tehát 81 mm-rel szélesebb, mint a T6.1. A 18-21 colos felnikkel ellátott új modellcsalád nagy (750 mm átmérőjű) kerekeken gurul. Rengeteg hely az utasok, a csomagok és a munka számára A helytakarékos MEB‑koncepciónak köszönhetően az ID. Buzz és az ID. Buzz Cargo kivételesen jó helykihasználást kínál. Az ötüléses ID. Buzz 1121 literes csomagtérrel rendelkezik, még akkor is, ha minden ülés foglalt. A válaszfallal felszerelt ID. Buzz Cargo maximális befogadóképessége több mint 3,9 m3. „Plug & Charge” és kétirányú töltés Okos töltési megoldások: a modellsorozat a legújabb ID. szoftvernek köszönhetően a „Plug & Charge” funkciót is tartalmazni fogja. Ennek használatával az ID. Buzz a töltőcsatlakozón keresztül számos szolgáltató gyorstöltő (DC) állomásán tudja magát hitelesíteni és minden szükséges adatot lekommunikálni, ami egy sokkal kényelmesebb megoldás. És lesz még egy új funkció: a kétirányú töltés. Ez a technológia teljesen új lehetőségek tárházát nyújtja. Például: mostantól lehetőségünk lesz arra, hogy otthonunk napelemeiből származó felesleges energiát az ID. Buzz-ban tároljuk, majd este visszatáplálhatjuk az épületbe, hogy ne kelljen a napfénytől függenünk. Frissítések a felhőn keresztül és innovatív támogató rendszerek Az ID. Buzz-ra és az ID. család minden modelljére igaz, hogy a szoftverfrissítések a felhőből is letölthetők. Ezek közé tartoznak mind az infotainment rendszer frissítései, mind a töltési vagy vezetéstámogató funkciókkal kapcsolatos frissítések. A vezetéstámogató rendszerek spektruma olyan innovatívan összekapcsolt technológiákat vonultat fel, mint az új „Trained Parking” funkció (automatikus manőverezés a parkolóhelyekre és a parkolóhelyekről), a „Car2X” (a közvetlen környezetre vonatkozó figyelmeztetések és vészjelzések) és a „Travel Assist” vezetéstámogató rendszer legújabb verziója, amely a tömeges adatgyűjtést felhasználva a teljes sebességtartományban képes a részben automatizált előre- és oldalirányú vezetésre. Az ID. Buzz első előfutára 50 évvel ezelőtt debütált Az ID. Buzz történetesen nem az első elektromos meghajtású Bulli. A Volkswagen már ötven évvel ezelőtt, a Hannover Messe kiállításon bemutatta a T2 modellt, az első prototípust, amelyet egy hátul elhelyezett villanymotor hajtott. A 85 kilométeres maximális hatótávolság azonban azt mutatta, hogy az akkumulátortechnológia még messze volt a gyakorlati használatra való alkalmasságtól. De már akkor, 1972-ben megszületett az álom a károsanyag-kibocsátásmentes Bulliról. És ez most, 2022-ben valósággá válik.

A kínai autópiac kezd magára találni, nem tartanak az ukrán háború miatt visszaeséstől

2022.03.08.
Autópálya Kínában: Februárban hónapok óta először adtak el több autót a világ legnagyobb autópiacán. (Fotó: Audi) Kínában 2021 májusa óta először nőttek az autóeladások februárban. A PCA (China Passenger Car Association) iparági szövetség szerint a végfelhasználóknak eladott járművek száma éves szinten 4,7 százalékkal, csaknem 1,3 millió darabra nőtt. Az elmúlt hónapokban az eladások kétszámjegyű mértékben estek vissza, elsősorban a chip szűk keresztmetszetek okozta szállítási problémák miatt. Mivel a 2022-es és 2021-es munkaszüneti napokkal együtt járó kínai újév teljes egészében februárra esett, az eladott járművek abszolút száma jóval a megszokott érték alatt van. Például januárban körülbelül 2,1 millió autót adtak el. A februári eladások – az elmúlt év azonos időszakához képest  - növekedésének fő oka az alternatív hajtásrendszerű autók iránti nagy kereslet volt. 180 százalékkal 272 ezerre emelkedett az elektromos motorral vagy hibrid hajtással eladott járművek száma. Növekedés az e-autókban A piacvezető itt a kínai Byd gyártó, amelyben a Berkshire Hathaway befektetési társaságán keresztül Warren Buffet amerikai befektetőnek van részesedése. Ezzel mintegy 87.500 autót szállítottak le februárban. Az amerikai Tesla cég csaknem 57.000 autót gyártott le sanghaji gyárában februárban – ezek közül körülbelül 33.000 autót exportáltak. Cui Dongshu, a PCA főtitkára szerint a villanymotoros vagy hibridhajtású autók továbbra is nagyon jó növekedési lehetőségeket kínálnak. Az autógyártóknak meg kell ragadniuk ezt a lehetőséget – mondta a februári eladási adatok ismertetésekor. Feltételezi, hogy az ukrajnai háború következményei hosszú távon nem terhelik az amúgy is feszült ellátási láncokat. A nyersanyagok, például a nikkel meredeken emelkedő ára azonban valószínűleg nyomást gyakorol a gyártók jövedelmezőségére. "De mindent meg kell tennünk a termelési célok elérése érdekében" - mondta, bármennyire is drágulnak az alapanyagok. Az elmúlt napokban az akkumulátorok gyártásához szükséges nikkel ára szárnyra kapott. A Volkswagen küszködik Cui azt feltételezi, hogy az áraknak ismét stabilizálódniuk kell az év közepére. Nem Oroszország az egyetlen termelő az ipar számára fontos nyersanyagból. Emellett a nyersanyagok árának emelkedése ösztönöznie kell az akkumulátor-újrahasznosítási üzletágat. 2021-ben a kínai gyártók 20,5 millió járművet adtak el. A chip-ellátási szűk keresztmetszetek ellenére, amelyek különösen az év közepétől éreztették súlyos hatásukat, az eladások valamivel meghaladták az első 2020-as korona-év értékét. 2018 óta az eladások három egymást követő évben estek vissza. Ennek oka az USA-val folytatott kereskedelmi vita következtében csökkent vásárlási kedv, a lejárt kisautó-támogatások és a koronajárvány. A német gyártól legfontosabb piaca Kína. Fotó: Audi Kína a világ legnagyobb autópiaca és egyben a legfontosabb országa a német autókonszerneknek, a Volkswagennek (beleértve az Audi és a Porsche leányvállalatait), a Mercedes-Benznek és a BMW-nek. Különösen a Volkswagen márka küzd jelenleg a Népköztársaságban, a Mercedesre pedig az utóbbi időben nagyobb nyomás nehezedik az eladások terén. A PCA szövetség felmérésében személygépkocsik, terepjárók, kisteherautók és kishaszonjárművek értékesítését méri a végfelhasználók felé. A következő napokban a CAAM (Chinese Association of Automobile Manufacturers) gyártói szövetség februári adatai is várhatók. Ez az autógyártók által a kereskedőknek eladott járművek számát méri. Itt már az év elején növekedés volt tapasztalható. A személygépkocsik, többcélú kisjárművek és terepjárók gyártóitól a kereskedők felé történő értékesítése januárban 6,7 százalékkal, 2,19 millió darabra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mivel a végfelhasználóknak eladott autók száma csökkent, a kereskedők januárban feltöltötték készleteiket – írja a német honlap.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója