Tóbiás és Balambér nyári táborozása

2018.07.08.
(kép: smaragdbakancs.hu) Virtuális tábor A virtuális tábor keretében a gyerek nem megy el sehová, otthon marad a szüleivel, és a tábori élmények jönnek el hozzá. Olcsóbb és egyszerűbb megoldás, mint elküldeni otthonról, különösen akkor, ha a szülő ráér, és szívesen válik játékmesterré. Ha ezt a megoldást választja, akkor nem neki kell kitalálni, mit is csináljanak aznap, mert a játékokat, kísérletek leírását, nyomtatható feladatlapokat megkapja e-mailen. Ninjatábor Igazi kaland olyan gyerekeknek, akik szeretnék megtanulni az önvédelem és a túlélés minden fortélyát, amit a valódi ninják is ismernek. A tűzrakás, a settenkedés, a menedéképítés mind a tananyag része – és persze valódi csaták is zajlanak, ahol azonnal kipróbálhatják a tanultakat. A szervezők szerint fegyelmet és önállóságot tanulnak itt a gyerekek – és nem mellesleg még jól is mulatnak. Egy hétig igazi ninja lehetsz! (kép: nlcafe.hu) Bűvésztábor A kétnapos tábor igazi sztárként fogadja a mágia jövendő mestereit – limuzin viszi a gyerekeket a játszóházba, ahol három bűvész is foglalkozik majd velük, tőlük tanulhatják a gondolatolvasás, a mikromágia és a színpadi fellépés trükkjeit, melynek köszönhetően a végén profi illuzionistaként térhetnek majd haza. Régésztábor Az őskor a legizgalmasabb korszak, és egyben a leghosszabb is a történelemben. A régészek számára éppen ezért rengeteg izgalmas felfedezést kínál – már ha tudják, mit kell keresniük és látniuk. A hatnapos táborban a gyerekek bepillanthatnak az igazi régészek életébe, és megtanulhatják, mit lehet kiolvasni egy sok ezer éves tárgyból. Milyen érdekes kincseket lehet találni?! (kép: gyerektabor-kereso.hu) Főzős tábor Ez egy olyan tábor, amelynek a “gyümölcsét” szó szerint az egész család élvezheti majd. A gyerekek ugyanis nemcsak főzni tanulnak meg, de megtanulják azt is, hogyan vásárolhatnak okosan a piacon, és az alapanyagok, fűszerek felhasználási módjait is. Persze mindezt egészségesen, egyszerűen és nagyon-nagyon finoman. Programozótábor Első pillantásra meredeknek hangzik, hogy a gyereket, aki amúgy is egész évben a mobilján lógott, a képernyő elé ültessük nyáron is – de ha belegondolunk, az mindenkinek jó, ha meg is tanulja, hogyan kell használni értelmes dolgokra is. Mondjuk képet szerkeszteni, honlapot készíteni, kisfilmet készíteni – ráadásul tekinthetjük ezt befektetésnek is. A mai világban, ahol az életünk nagyobbik része virtuálisan zajlik, a speciális készségekkel rendelkező fiatalok sokkal jobb állást kapnak később. Jógás tábor Annyi stressz éri a mai gyerekeket, hogy egyáltalán nem felesleges megtanítani őket arra, hogyan szabadulhatnak meg tőle, és a jóga ebben a korban különösen fontos, mert megtanítja őket a helyes testtartásra és mozgásra, javítja a koncentrációs képességet és segít ellazulni is. A táborban minden foglalkozást egy mese köré építenek fel, és az abban szereplő állatok mozgását utánozzák a gyerekek. Testileg és lelkileg is kikapcsol. (kép: gyerektabor-kereso.hu) Zsarutábor Ebben a táborban élesben, igazi rendőrök segítségével kóstolhatnak bele a gyerekek a zsaruk valódi életébe – az önvédelem, a lövészet és az igazoltatás művészete mellett a bűnügyek felderítésének módszereibe is bepillantást nyerhetnek, hátha kedvet kapnak ehhez a hivatáshoz. Filmes tábor Kelet-Európa legnagyobb filmes élményközpontjában, a Korda Filmparkban a gyerekek a leghitelesebb forrásból ismerhetik meg, hogyan is néz ki egy forgatás, és kinek mi a feladata abban az óriási stáblistában, amit minden film után levetítenek. Megismerhetik a hangmérnök, az állatidomár és a kaszkadőr feladatainak sokrétűségét, és bepillanthatnak egy valódi forgatásba is. Mindenkinek csodás nyarat kívánunk (style-fashion.gportal.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!    

Kettős győzelmet aratott Michelisz csapata a Hungaroringen

2018.07.08.
A rajt után Abreu és Briché feljött Morára, az első kanyarban hárman egymás mellett fordultak el, és végül a portugál Peugeot-s tudta megelőzni versenyzőnket, aki a második helyen haladt tovább. Nagy Dani maradt a negyedik pozícióban, és üldözőbe vette a dobogós helyért Brichét. A negyedik kör elején meg is előzte a franciát, így már harmadik volt. Az ötödik körben Mora visszaelőzte Abreut, majd a következő körben Dani is levadászta őt, így kilenc perccel plusz egy körrel a vége előtt már a kettős győzelem felé száguldott a két M1RA-s Hyundai. A harmadik helyen Josh Files jött utánuk, de nem tudott közel férkőzni, sőt a végére öt másodpercesre nőtt a különbség. Ezzel a M1RA történetének harmadik kettős győzelmét ünnepeljük ma. Az elsőt tavaly Monzában (1. Colciago, 2. Tassi), a másodikat pedig a Hungaroringen arattuk (1. Tassi, 2. Michelisz).
Címkék: 

Corollával szelte át a fél világot egy idős hölgy

2018.07.08.
Julia Albu húsz éven át minden nap számíthatott autójára; az 1997-es gyártású Toyota Corolla (vagy ahogy Julia hazájában, Dél-Afrikában nevezik: Conquest) két évtized alatt egyszer sem hagyta cserben gazdáját. Nem csoda, hogy amikor az 1937-es születésű, de lélekben húszéves hölgy úgy döntött, megkerüli a fél világot, eszébe sem jutott lecserélni Tracyt – így nevezte ugyanis el az együtt töltött évek alatt hűséges járművét. „Az ötlet, hogy Tracy és én elutazzunk egészen Londonig, hirtelen jött, és meglehetősen meggondolatlan volt” – emlékezik vissza Julia. „Felidegesített egy rádióműsor, én meg betelefonáltam. Én nyolcvan éves vagyok, mondtam nekik, az autóm húsz, az együtt pont száz, és elutazunk Londonba, hogy meglátogassam a lányomat. Mire feleszméltem, a környezetemben mindenki kész tényként kezelte az ötletet. Nem volt mit tenni, belevágtam a szervezésbe, bár egy fillérem sem volt az útra. Szerencsére találtam támogatókat – egy irodalmi jótékonysági szervezetet és egy könyvkiadót –, úgyhogy nem volt más dolgom, mint Tracyt felkészíteni, és megtalálni a megfelelő útvonalat.” Ami a Toyotát illeti, műszakilag nem volt vele sok teendő: valamelyest megemelték a futóművét, megerősítették a perselyeket, és nagyobb kerekeket szereltek fel, de Julia ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legkisebb mértékben alakítsák át a mechanikáját. Nem úgy az utasteret: „Mivel tudtam, hogy rengeteg időt fogok eltölteni a kocsiban, egy barátommal újrakárpitoztattam a teljes belsőt, hogy otthonosabb legyen. Most pont olyan, ahogy szeretném, már csak egy teáskészlet hiányzik.” Az út kalandosnak bizonyult – na, nem az autó miatt, amivel egy lelazult kerékcsavaron kívül semmi gond nem akadt. Viszont olykor több száz kilométeres kitérőket kellett tennie Juliának, és bár az út minden szakaszára igyekezett szervezni magának társat, pont a Szaharán kellett egyedül átvágnia. „Felhangosítottam a rádiót, és végig énekeltem. Nem történt semmi bajom” – emlékszik vissza a kalandkereső asszony, aki tudatosan nem sietett sehová. „Igyekeztem minden nap délután négyre befejezni a vezetést, naplemente után pedig soha nem vezettem. Nem volt fix időbeosztásom, ezért nem volt honnan elkéssem. Az volt a lényeg, hogy minél több emberrel találkozzak; beszélgessünk, nevessünk, megosszuk egymással az élelmünket. Nem könnyítette meg a dolgot, hogy nem volt pénzem, de a blogomon keresztül fantasztikus embereket ismertem meg, akik örömmel fogadtak be egy-egy éjszakára, így a szállásra sem volt gondom.” Londonba érkezve – a túra valamivel több mint egy évig, 2017. június 11-től 2018. június 16-ig tartott – Julia rövid időre búcsút vett Tracytől. A derék ferdehátú 366 ezer kilométeres óraállásnál kényeztető kezelésben részesült egy helyi Toyota márkaszervizben. A szerelők megdöbbentően jó állapotban találták: a teljes szerviz mellett megtisztították a fékeket, valamint kicserélték az 1.6-os motor ékszíját, a kanyarstabilizátorok perselyeit, valamint a kipufogó gumibakját, és a kis autó már készen is állt a hazaútra. Juliára otthon sok feladat vár: az őt támogató könyvkiadó két könyvet is rendelt tőle – az egyik egy gyerekkönyv, amelyet Tracy szemszögéből fog megírni –, valamint máris elkezdi szervezni következő útját. Két fontos változtatásra készül: kelet helyett ezúttal Nyugat-Afrikán szeretne keresztül autózni, az érkezését pedig úgy kell időzítenie, hogy találkozhasson a Királynővel. „Nagyon szerettem volna megismerni őfelségét, de sajnos rosszkor érkeztem, ilyenkor rendkívül zsúfolt a programja. Talán majd legközelebb!”
Címkék: 

Sínek közé hajtott a Suzukival, nekiütközött a vonat

2018.07.08.
A nyomozás adatai szerint egy vecsési nő 2017. november 4-én 5 óra 39 perckor személygépkocsijával közlekedett Vecsésen, a Jókai úton az M0 autóút irányába. Amikor a Kakucsi úti vasúti átjáróhoz ért, annak szabad jelzésére oda behaladt, majd járművével lecsúszott a vasúti pályára, ahol a személygépkocsi elakadt. A vecsési nő a járművet önerőből onnan eltávolítani nem tudta, majd a Budapest felől menetrend szerint közlekedő személyvonat a gépkocsinak nekiütközött. A baleset személyi sérülést nem, azonban az érintett vasúti vonalon a közlekedésben fennakadást és késéseket okozott. A vecsési nőt a rendőrök a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség, valamint gondatlanságból elkövetett közérdekű üzem működésének megzavarása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Monori Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.  
Címkék: 

Két ritka Ikarus került a Közlekedési Múzeumba

2018.07.08.
"A múzeumban mindent elkövetünk az Ikarus-örökség megmentésért, annak gondozásáért és illő bemutatásáért, ezzel tisztelegve Finta László életműve előtt is. Idén már sokadik alkalommal sikerül újabb modellekkel gazdagítani a múzeum gyűjteményét. Külön öröm, hogy napjaink egyik legismertebb típusából, az Ikarus 260-as típusból is végre a múzeum gyűjteményébe vettünk egyet, ezek a hazai városok autóbusz-állományában korábban jelentős szerepet töltöttek be" - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a Közlekedési Múzeum főigazgatóját. Az összegzés felidézi, hogy a 260-as modell a 200-as család egyik meghatározó tagja volt. A most múzeumba került kocsi az első példány ebből az autóbuszcsaládból. A buszok 1971-ben jelentek meg, a sorozatgyártás 1973-ban indult be és attól kezdve meghatározó szerepet játszottak. Az Ikarus egyik jelentős üzleti sikere is ehhez a típushoz kötődik. Összesen 72 ezer 548 darabot értékesítettek belőle, ezzel a darabszámmal a típus nemcsak az Ikarus, hanem az egész világ autóbusz-termelésének is egyik legnagyobb darabszámban előállított szóló autóbusza. Négy kontinens 26 országába adták el a járműveket. A karakteres 2-2-2 harmonikaajtajú Ikarus260.50 egy helyközi-városi közlekedésre kialakított busz és a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ tatabányai telepéről került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe.  A 260-as típus sikerén felbuzdulva alkották meg a 415-ös modellt. A 415.14-et 2001-ben gyártották eredetileg trolibuszként, majd később alakították át autóbusszá. A jármű egyik érdekessége, hogy tesztjelleggel Oroszországba szállították, azonban ott nem voltak vele elégedettek és visszaküldték. Akkor kivették a jármű elektromos motorját és dízel motoros hajtású lett, átfényezték, harmadik ajtaját átalakították. A megvásárolt darab az utolsó legyártott modell.

Megvan a dobogó a magyar TCR csapatnak a Hungaroringen

2018.07.08.
Bár nap közben többször is esett az eső a Hungaroringen, az első futamot slick gumikon kezdte a mezőny. A rajtnál Nagy Dani rögtön nyert két helyet, és hetedikről felugrott ötödikre, Francisco Mora ugyanakkor a tizedikről visszacsúszott három pozíciót. Danit az első kör végén, illetve a második elején Barr, majd Paulsen is megelőzte, így újra a hetedik helyen autózott. Előtte Tassi Attila és Briché ütközött, aminek következtében a magyar versenyző kiesett, a francia pedig boxutca-áthajtásos büntetést kapott. Közben Mora kiállt a boxba, mert elromlott a gázpedál szenzor az autóján, és számára itt véget is ért a verseny. Safety car mögött körözött a mezőny, amíg elszállították Tassi autóját. Utána Comini megelőzte Danit a hatodik helyen, de később előtte Barr, Azcona és a svájci összeakadt egymással, így versenyzőnk felugrott negyediknek. Itt intették, de Briché nem jött ki letölteni a büntetését, ezért 30 másodperces időbüntetést kapott. Ezzel Nagy Dani a harmadik helyen végzett.  
Címkék: 

A Jaguar Formula E csapata visszatér New Yorkba

2018.07.08.
A kétfutamos versenyre, amely Manhattan lenyűgöző sziluettje előtt zajlik, július 14-én szombaton és 15-én vasárnap kerül sor, amint Mitch Evans és ifj. Nelson Piquet nekivág a 2,37 kilométeres utcai pályának a brooklyni Red Hook városrészben. Miután Evans Zürichben megszerezte a csapat első pole-pozícióját, a Panasonic Jaguar Racing bízik abban, hogy New Yorkban is sikeresen szerepelhetnek, és az első évad bajnoka, ifj. Nelson Piquet ismét pontszerző formába lendülhet pályafutása második New Yorki E-díján. A negyedik szezon zárásához közeledve a Panasonic Jaguar Racing további értékes pontokat igyekszik szerezni az utolsó két versenyen, bebiztosítva helyüket a legjobb öt csapat között. „Már csak két verseny van hátra ebből a felvillanyozó szezonból, és a Panasonic Jaguar Racing alig várja, hogy a legnagyszerűbb helyszínen: New York City-ben zárhassa az évadot.” – mondta James Barclay, a Panasonic Jaguar Racing csapat igazgatója. „Az idei szezonban különösen büszkék lehettünk a csapat hatalmas fejlődésére és előrelépésére. Bízunk benne, hogy Brooklynban Mitch és Nelson is folytatja remek teljesítményét, és segítenek megszilárdítani helyünket a mezőny öt legkiválóbb csapata között.” Mitch Evans, #20: „A Panasonic Jaguar Racing csapatnál töltött második szezonom után lenyűgöző volt látni, ahogy folyamatosan fejlődik, erősödik a csapat. Én magam jelenleg 26 ponttal maradok el a legjobb öt pilóta mögött, és miután Zürichben megszereztem a Jaguar legelső dobogós helyezését a Forma E-ben, hasonlóan erőteljes teljesítményt szeretnék nyújtani New Yorkban is.” Nelson Piquet Jr, #3: „A Panasonic Jaguar Racing csapatnál töltött első évadom tele volt kihívásokkal, egy dolog azonban nem változott: a csapat folyamatosan lenyűgöző fejlesztéseket hajtott végre az autón. New York az egyik kedvenc városom, bízom benne, hogy pozitívan zárhatom itt az évadot, és pontszerzőként segíthetek megerősíteni a csapat végső pozícióját a tabellán.” A New York-i E-Prix első FanBoost időszaka július 9-én, hétfőn délután 18:00 órától július 10-én, kedden délután 16:40-ig tart. Teljesítménynövelő szavazatát leadhatja a Twitteren a #MitchEvans vagy #NelsonPiquetJr és a #FanBoost hashtagekkel, vagy látogassa meg a http://fanboost.fiaformulae.com/ oldalt.
Címkék: 

Autópályán szállt le egy hőlégballon Németországban

2018.07.08.
A hőlégballon Mönchengladbach közelében az A61-es autópályán szállt le. A rendőrség tájékoztatása szerint a hőlégballon égője romlott el és csak a pilóta tartózkodott benne. Az autópályát rövid időre mindkét irányban lezárták, a hőlégballon elszállítása mindössze négy percet vett igénybe. Fotó: Twitter
Címkék: 

A jövő hétvégén már a gyalogosoké lesz a Szabadság híd

2018.07.07.
A főpolgármester-helyettes a Dunához kapcsolódó nyári fővárosi rendezvényeket bemutató sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Szabihíd projekt alulról jövő spontán kezdeményezésként indult 2016-ban. Mint hozzátette, idén július 14. és augusztus 5. között négy egymást követő hétvégén vehetik birtokba a hidat a budapestiek és az arra járók. A városvezetés egy Dunával együtt élő fővárost szeretne, mindezt olyan infrastrukturális fejlesztésekkel is támogatta az elmúlt években, mint a Margitsziget teljes megújítása, a Duna Aréna felépítése, a Palatinus fürdő és a kapuit hamarosan újra megnyitó Dagály Strandfürdő megújítása, valamint az engedélyeztetési és pályázati fázisban lévő Rak-Park és Duna-Buda projekt - fűzte hozzá.

Hiába fejlődik a technika, ha az ember ostoba

2018.07.07.
A mérnökök azon vannak, hogy csökkenjenek a közúti balesetek és a bekövetkezett balesetek következményei a lehető legkevésbé legyenek súlyosak. Először a passzív rendszerek terjedtek el, amik a bekövetkezett baleset során csökkentik a sérülések mértékét. Az aktív rendszerek is fejlődtek, hiszen a sérülések csökkentésének leghatékonyabb módszere az, ha nem hagyjuk, hogy baleset bekövetkezzen. Mit tesz eközben az autós társadalom? A biztonsági öv már régóta az autó részét képezi, a törvénykezés pedig kötelezővé tette a használatát, mégis sokan szeretnének kibúvót találni a használata alól. Az autógyártók a 2000-es évektől ülésfoglaltság-érzékelővel látták el a modelljeiket, hogy jelezni tudja az autó, ha valaki nem kötötte be magát. Ha valaki már hallotta, akkor tudja, hogy zavaró hangja van a biztonsági öv figyelmeztetőjének, így is próbálják jogkövető magatartásra bírni a járműben tartózkodókat. Sokszor halljuk, hogy a biztonsági öv nem szükséges, főleg lakott területen belül, amúgy is ott a légzsák, majd az véd. Jobb tudni, hogy a légzsák csak akkor tudja kifejteni hatását, ha a biztonsági öv megfogja az utas testét, így a légzsák pontosan ott érintkezik az emberrel, ahol azt tervezték. Azt pedig az alábbi videón is jól láthatjuk, hogy az 50 km/h-s ütközés sem kicsi. https://www.youtube.com/watch?v=NtcL-R_KtQQ Az elrettentő példák ellenére mégis vannak, akik kerülőutat választanak. A hangos zaj ellen egy biztonsági övcsattal védekeznek, így az érzékelő úgy hiszi, hogy az illető bekötötte az övet. Ezzel csak az a baj, hogy egy baleset alkalmával az övfeszítő és a légzsák is működésbe fog lépni, ami azt jelenti, hogy súlyosabb sérülést is szenvedhet az autóban tartózkodó, mert a légzsák nem megfelelő pozícióban találkozik az utassal.     A közúti ellenőrzések során a rendőrség figyeli az övhasználatot, és büntetnek is a hiányosságokért. Nagyon leleményes árusoknál lehet vásárolni olyan pólót, ami azt a látszatot kelti, hogy használjuk a biztonsági övet. Persze ilyenkor nem mindegy melyik oldalon ülünk az autóban.     Az önvezető autók Jelenleg az önvezetők autók technológiai és jogi szintje is csak azt engedi, hogy amíg az autó önvezető módban van, a kezünket tegyük a kormányra. Mivel ezt is egy szenzor ellenőrzi, ezért akárcsak az ülésfoglaltságot vagy a biztonsági övet, ezt is be lehet csapni. Épp a minapokban találtam rá az alábbi videóra, ahol azt magyarázzák, hogy egy egyszerű eszközzel hogy csaphatjuk be az autó érzékelőjét, hogy ne kelljen a kezünket a kormányra tenni. https://www.youtube.com/watch?v=ELxp8arV42E Természetesen a gyártó csak forgalomtól elzárt területeken ajánlja a használatot és a termékleírásban megtiltja a közúton való alkalmazást, mégis úgy tűnik, hogy egy veszélyes eszközt adtak azok kezébe, akik nem szeretnének az autózással bajlódni. Aki nem szeretne vezetni, egyelőre inkább taxizzon.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója