Jövőbemutató aktív biztonsági rendszerek a Lexusokban

2017.09.14.
A Lexus fejlett biztonsági technológiái egyre több modellben működnek, hiszen az aktív biztonsági és vezetősegítő rendszereket összehangoló Lexus Safety System + csomag már az új NX és CT modellekhez is elérhető. Az autók biztonságának átfogó fejlesztése azt eredményezte, hogy a Lexus Safety System + szinte minden, Európában kapható új Lexus-modell kínálatában szerepel. Mindez a Lexus “demokratizálási” stratégiáján alapul, amelynek lényege, hogy ezeket a biztonsági technológiákat a márka minél több emberhez szeretné eljuttatni – megfizethető áron. Mindez egybecseng a Lexus elkötelezettségével, ami szerint a közlekedés minden szereplőjének biztonságát növelni kell – legyen szó akár az autó vezetőjéről, utasairól, a gyalogosokról vagy bárki másról –, mivel a márka végső célja a közlekedési balesetek teljes felszámolása. Az új NX és CT kínálatában újonnan megjelenő Lexus Safety System + csomag olyan rendszereket tartalmaz, amelyek figyelik az autó környezetét és a vezető reakcióit, felismerik az ütközésveszélyt, és segítenek a baleset megelőzésében; vagy ha az ütközés elkerülhetetlen, mérséklik annak súlyosságát.

Motorfelújítás (4. rész) - A turbófeltöltő felújítása

2017.09.14.
A turbófeltöltő A turbófeltöltő feladat a kipufogógázban lévő energia további hasznosítása a beszívott levegő sűrítésére, ezáltal a motor töltési fokának javítására. Mivel kisebb lökettérfogat esetén nagyobb teljesítményt és jobb hatásfokot lehet elérni a feltöltéssel, ezért a teljesítménysűrűség és a károsanyag-kibocsátás is javítható a turbófeltöltővel. Főleg dízelmotorokra jellemző, hogy nem csak 1, hanem több, akár 3 vagy 4! feltöltőt alkalmaznak, hogy minden üzemállapotban kellő levegőt kapjon a motor, és már kis motorfordulaton nagy nyomatékot érjenek el, miközben a turbólyuk kicsi marad. Állapotfelmérés Ahogy minden alkatrész esetében, úgy a turbófeltöltők esetében is egy alapos állapotfelméréssel kell kezdeni, hogy minden problémára fény derüljön, illetve ki lehessen választani azokat a részeket, amiket újra fel lehet használni. Először a tengely radiális és axiális játékát kell ellenőrizni, mivel a csapágyazás kopása a meghibásodás leggyakoribb oka, így a középrész a legtöbb esetben cserére szorul. A turbó forgórész tengelyét a kompresszor oldalról kell megfogni és megmozgatni. Ha a mozgatás során a kompresszorkerék eléri a házat, koppan vagy súrlódik, akkor a turbó cserére szorul. Mivel a forgórész a házat is koptatta, ezért a házat sem lehet újra felhasználni. Ha a tengely mozgatása során 0,1-0,2 mm-nél kisebb tengelyirányú és 0,2-0,3 mm-nél kisebb radiális játékot mérünk, akkor a csapágyazás kopott, a középrészt cserélni kell. Nagyon fontos a ház ellenőrzése, ugyanis a túlmelegedés következtében a turbinaház megrepedhet, ezért tovább nem használható. Ha a ház nem használható tovább, akkor csak másik feltöltő vásárlása (új vagy felújított) lehetséges. Felújítás A felújítás során a kopó alkatrészeket és a tömítéseket kicserélik. A középrészben a legfontosabb a tengely kiegyensúlyozása, mivel típustól függően, akár 150-300 ezer 1/min fordulatszámot is elérhet a forgórész. A kiegyensúlyozást speciális gépen szakemberek végzik. Szabályozás A turbófeltöltőket legtöbb esetben szabályozzák, hogy a motor üzemállapotának megfelelő mennyiségű levegőt szállítsanak. Régi haszongépjármű dízelmotoroknál találkozhatunk szabályozás nélküli feltöltővel, de ma már a haszongépjárműveknél is szükséges a pontos szabályozás, mert a belső égésű motor nagymértékben változó kipufogógáz térfogatáramhoz a meghatározott gázáramhoz méretezett töltő nem tud maradéktalanul együttműködni. Kis gázáramnál (kis motorfordulatnál, kis terhelésnél) jól teljesítő töltő (kis töltő), nagy fordulatszámon túlzottan nagy töltőnyomást hoz létre. Nagy fordulatszámra méretezett töltő kis fordulatszámon nem tölt kellőképpen, illetve fojtja a motort. A wastegate-szabályozás a felesleges kipufogógázt nem vezeti rá a turbinakerékra, hanem azt megkerülve kiküldi a kipufogócsövön. Ezt főleg benzinmotorokon és régi dízeleken alkalmazzák. A változtatható belépő keresztmetszetű és belépési irányú, a szlengben változtatható geometriás turbónak nevezett feltöltőket eddig a dízlemotorokban alkalmazták, mert a benzinmotorok nagyobb kipufogógáz-hőmérsékletéhez nem volt megfelelő anyagú állítómű, de a VW az 1.5 TSI motorjánál már VNT-turbófeltöltőt alkalmaz.       A felújítás során a VNT-állítóművet is be kell állítani egy segédberendezés segítségével. Az állítómű mozgatását végezheti vákuumdob vagy elektromotor, ezért a felújítónak mindkét eshetőségre fel kell készülni.   Szerelési tanácsok A turbófeltöltő nagyon érzékeny alkatrész. Tönkremenetelének 95%-ban valamely más alkatrész meghibásodása vagy a karbantartás hiánya az oka. A turbócsere előtt ezért cseréljük le a motorolajat és a szűrőt, valamint ellenőrizzük a levegőcsatornákat nehogy szilárd részecske kerüljön a kompresszorba. Biztosnak kell lenni, hogy az intercooler is tiszta, mind kívül, mind belül. Az első motorindításnál legalább 3-4 percig alapjáraton üzemeltessük a motort, hogy a csapágyazás kenése megfelelő legyen mielőtt a motort felpörgetjük.

Nőtt az új autók eladása az európai piacon augusztusban

2017.09.14.
Az ACEA európai szakmai szövetség csütörtökön azt közölte, hogy az Európai Unióban augusztusban 865 ezer 47 új személygépkocsit helyeztek üzembe, 5,6 százalékkal többet, mint tavaly augusztusban. A főbb piacok közül Olaszországban 15,8 százalékos, Spanyolországban 13 százalékos, Franciaországban 9,4 százalékos, Németországban pedig 3,5 százalékos volt a növekedés. Nagy-Britanniában 6,4 százalékkal kevesebb autót adtak el augusztusban, mint egy évvel korábban. Az idei első nyolc hónapban az EU-ban eladott új autók száma 10 millió 232 ezer 658 volt, ami 4,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az idei első nyolc hónapban eladott új autók száma Olaszországban 9,1 százalékkal, Spanyolországban 6,9 százalékkal, Franciaországban 4,2 százalékkal, Németországban pedig 2,9 százalékkal nőtt, Nagy-Britanniában viszont 2,4 százalékkal csökkent. Az ACEA adatai szerint Magyarországon 8912 új személygépkocsit regisztráltak augusztusban, 24,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első nyolc hónapban eladott új autók száma 19,3 százalékkal 73 ezer 53-ra emelkedett Magyarországon. (mti)

Szoftverfejlesztő központot nyit budapesti gyárában a Continental

2017.09.14.
A projekt kiemelten fontos a Continental nemzetközi tevékenységében, mivel az új magyarországi központ világszerte nyújt támogatást a cégcsoport gyártási helyszíneinek. Az informatikai szolgáltatások területén komoly tapasztalatrendszerrel rendelkező DXC Technology (Enterprise Services Magyarország Kft., korábban a HPE Vállalati Szolgáltatások üzletága) céggel közösen indított szoftverfejlesztő központ a tervek szerint 25 magasan képzett szakembernek biztosít majd munkát és nemzetközi szintű kihívásokat. A Continental világszerte technológia fókuszú vállalatként működik, számos tevékenysége egyre erősebben kapcsolódik a digitalizációhoz, és az intelligens gyártási rendszerekhez. A cégcsoport folyamatosan invesztál IT infrastruktúráiba. Ennek a globális folyamatnak kiemelt része a budapesti gyárban megnyílt gyártási rendszereket támogató szoftverfejlesztő központ. „Az új fejlesztőközpont lehetővé teszi számunkra, hogy az Ipar 4.0 megoldásai, rendszerei számára gyorsabban és rugalmasabban tudunk szoftvereket kifejleszteni. Ebben rejlik a projekt kiemelt fontossága” -mutat rá Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A központ feladata a gyártásunk gerincét képező Gyártásvezérlő Rendszer (Manufacturing Execution System) szoftverfejlesztése (kódolás, tesztelés, dokumentáció) és szoftvertámogatása nemzetközi szinten. A magasan képzett szakemberekből álló csoport napi 14 órás rendelkezésre állást biztosít, hogy a világ minden időzónájában működő Continental egységek számára elérhető legyen a cégcsoport gyártást támogató szoftverfejlesztő központja” – összegez Rainer Heining, a budapesti szoftverfejlesztő központért is felelős globális IT vezető.

Szárnyal a bevétel

2017.09.14.
Az év nyolcadik hónapjában 1 millió 330 ezer utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren, 15,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.  A CAPA légiközlekedési adatszolgáltató szerint a kezelt légi áru 2,1 százalékkal 10,1 ezer tonnára emelkedett, a gépmozgások (le- és felszállások)  száma pedig 7,9 százalékos emelkedés után 9768 volt. Az év eddigi részében Budapesten eddig 8 millió 643 ezer utast kezeltek, 14,7 százalékkal többet, mint 2016 január-augusztusi időszakában. A Budapest Airport vezetői korábban többször is azt becsülték, hogy a tavalyi 11,1 százalékos forgalombővülés után idén ennél is nagyobb mértékben emelkedhet az utasforgalom, amely meghaladhatja év végére a 13 milliót. (mti)

Huszonegy töltőállomással bővült az OMV magyarországi hálózata

2017.09.14.
Tavaly év eleje óta csaknem 13 százalékkal bővült a hálózat. A közleményben kiemelték, idén augusztustól nyolc egykori Avanti-kút OMV színekben folytatja tevékenységét. Az átmárkázott benzinkutakon folyamatosan építik ki az OMV-töltőállomásokra jellemző szolgáltatási és termékkínálatot. A bővülés a vállalat szándékai szerint az év hátralevő részében is folytatódik, jelenleg folyik a további töltőállomás-akvizíciók gazdasági lehetőségeinek elemzése - idézi a közlemény Balogh Tibort, az OMV Hungária ügyvezető igazgatóját. Az OMV 1990-ben lépett a magyar piacra. A budapesti székhelyű OMV Hungária Kft. 186 töltőállomást üzemeltet, és 11 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon. A társaság csaknem 60 embert alkalmaz közvetlenül, töltőállomás-hálózatában pedig mintegy 1700-an dolgoznak. A 2016-os, 19 milliárd eurós csoportszintű árbevételével és mintegy 22,5 ezer munkavállalójával az OMV Aktiengesellschaft Ausztria egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett ipari vállalata. Az OMV kitermelési és kereskedelmi tevékenysége magában foglalja a kőolaj- és földgáztermékeket, az innovatív energiatermelést, illetve a legkorszerűbb petrokémiai megoldásokat. (mti)

Kia Optima PHEV teszt - képgaléria

2017.09.14.
Galéria képek: 

Klasszikus, de veszélyes - mondta Kiss Norbi Zolderről!

2017.09.14.
Nem rendeztek itt már jó ideje futamot a száguldó cirkuszban, és ennek bizony az is az oka, hogy gyakoriak a versenybalesetek ezen a pályán. Alig pár évvel ezelőtt ezt Norbi egykori csapattársa Major Benedek egy rajtbaleset formájában tapasztalhatta meg, de lehetne sajnos még szomorúbb példákat is mondani, mint például Gilles Villeneuve esete. Maximális tiszteletet követel ez a pálya, és tudja ezt a 32 éves magyar pilóta is: "Zolder egy igazán klasszikus, izgalmas pálya. Nagyon rizikós versenyautóval is, hát még kamionnal. Nagyon szűk a pálya, még a rajt-cél egyenes is, itt nem lehet lazítani, folyamatosan figyelni kell. Talán elmondható az, hogy a legveszélyesebb helyszín a versenynaptárban." A Tankpool24 legénysége is óvatosan indul neki az előttük álló versenyhétvégének, még a csapat technikai igazgatója, és Norbi versenymérnöke, Stefan Honens is kemény hétvégére számít, ami különösen a fékeket veszi majd igénybe. Ezzel kapcsolatosan Norbi elmondta, hogy :  “Tavaly komoly nehézségekbe ütköztünk itt, volt egy kiesésem is. A futamgyőzelem itt csodaszámba menne most, mivel a pálya karakterisztikája nem fekszik nekünk, ahogy az előző versenyhelyszínen, Mostban. Sok sikán és egyenes váltja egymást, és a kigyorsításunkon még sokat kell javítani. Ennek ellenére, ha össze tudunk rakni az időmérőkön egy-egy jó kört, a dobogó nem lesz elérhetetlen. Haladunk tovább előre, és Belgiumban az a célunk, hogy annak ellenére, hogy a Mercedesnek nem fekszik ez a pálya, a lehető legtöbb pontot elhozzuk, és ha lehet, akkor Jochen Hahn és Steffi Halm elé keveredjek a versenypályán és a pontversenyben is…”

Majdnem szétfolyt 96 ezer liter gázolaj - képeken a vonatbaleset

2017.09.14.
A tájékoztatás szerint öt, egyenként 95 ezer literes tartálykocsi siklott ki, kettő felborult, három pedig megdőlt a baleset során, amelynek körülményeit a hatóságok vizsgálják. Hozzáfűzték: két erőteljesen sérült kocsiból nagyobb mennyiségű gázolaj került a szabadba, a kevésbé rongálódott kocsikból a szivárgást még az esti órákban sikerült megszüntetni.  Az éjjeli órákban a helyszínre érkezett szivattyúkkal megkezdték a tartályokban maradt gázolaj átfejtését ép vasúti kocsikba. Folyik az esővízgyűjtő aknába folyt gázolaj begyűjtése is, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség  - írták. A közlemény szerint a balesetben érintett szakaszon a vonatközlekedés újraindult, valamennyi járat menetrend szerint közlekedik. (mti)    

Szabó Csaba: negyed százada a SEAT-tal – 1. rész

2017.09.13.
– 1973 óta élünk Mátyásföldöm, 7 éves korom óta az olajban turkálok, hiszen édesapám autószerelő mester, aki ma is él – mondja az 1966-os születésű Szabó Csaba budapesti SEAT márkakereskedő, a Szabó Autójavító Kft. ügyvezetője. A családfő volt maszek, majd az úgynevezett szövetkezeti szektorban szerelte az autó, a lényeg, hogy a munka a házhoz jött, és Csaba amikor tudott, már gyermekként is sokat segített édesapjának. Elsőre mégsem a direkt autós vonalat, hanem az elektronikát, választotta, a Pataky István szakközépiskolába igyekezett. Oda nem jutott be, s miután második helyen a budapesti Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskolát jelölte be, oda vették fel. Ahol természetesen kevesebb volt az elektronika és több az autó, amit az apuka valószínűleg nem is nagyon bánt. – Édesapám úgy képzelte, hogy az unokaöcsémmel kiegészítve hárman nagy dolgokra leszünk képesek, ő szerelő, én autóvillamossági, a rokon pedig karosszériás – emlékszik vissza egy lehetséges kifutásra Szabó Csaba. Azután máshogy alakult, egyrészt az unokaöcs nem Budapesten nőtt fel és ragaszkodott a vidéki élethez, másrészt engem az érettségi után azonnal felvettek a nehézipari műszaki egyeteme Miskolcra, annak is gépészmérnöki karára. Megtudtuk, a fővárosban ötszörös volt a túljelentkezés, gyakorlati ember lévén így azt meg sem próbálta Szabó Csaba. De nem ott végzett, mert látta, hogy ez nem egy autós vonal és átkérte magát a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára, ahol 1989-ban sikeresen államvizsgázott autógépész üzemmérnökként. Győrben az volt a szokás, hogy aki szakközépiskolából érkezett, annak nem kellett nyári gyakorlatra mennie, ő mégis önszorgalomból bekerült az Óbudai Autójavítóba. – A céget akkor úgy hívták, hogy Volkswagen Autójavító Kisvállalat – emlékszik vissza és hozzáteszi, bár autószerelőként nem volt kötelező ez a szakmai gyakorlat, de nagyon sokat tanult. Sőt, amikor végezett a győri főiskolán, vissza is hívták üzemtechnológusnak. 1989. augusztus 7-én kezdett első klasszikus főállásában, de „zöldfülűként még csak” autószerelőként. – Elég hamar hozzám került a garanciális kérvények gyári elszámolása is, így nem csak az volt a dolgom, hogy szereljem a kocsikat – mondja. Egy év múlva lett új autó értékesítő, amikor megalakult a Porsche Hungária. Mély nyomot hagyott benne, amikor egyen szerelésben ott voltak az őszi Budapesti Nemzetközi Vásásron, s gyakorlatilag azután lett új autó értékesítő, körülbelül egy évig. Utána lett üzemtechnológus, ebben a beosztásban az volt a dolga, hogy segítséget nyújtson a műszakvezetőknek, munkafelvevőknek, autószerelőknek, gyakorlatilag műszaki tanácsadást végezett, gyári információk alapján. – Belső képzéseket is szerveztünk a kollégámmal és segítettünk a balatonfüredi Csermely szerviz műszaki megvalósításában is – emlékszik vissza Szabó Csaba, hozzátéve, hogy 1994-ig dolgozott az Óbudai Autójavító Kft-nél. Időközben, még évekkel korábban a frissen alakult Porsche Hungária márkakereskedő partnereket keresett. – Édesapám szakmai előéletére alapozva mi is jelentkeztünk, az első szerződést 1991 szeptemberében írtuk alá, egy számomra még szinte ismeretlen márkára – beszél a SEAT-os kezdetekről. Amikor megkapták a kereskedői jogot és a családi háznál megnyitották a kereskedést, az ünnepélyes ceremónián Hidegkúti Nándor is ott volt, mint a család barátja. Elég pontosan emlékszik mindenre, így a családi autókra is. Hét éves volt 1973-ban, amikor egy fehér 125-ös Polski Fiat került a családba, 1500 köbcentis motorral. Utána volt még egy ilyen autójuk, csak az már bordó színben – a két kocsi körülbelül 10 évig szolgálta a családot. Volt kerek lámpás 1500-as Zsigulijuk is, majd 2105-ös Ladájuk – utóbbi 1,3 literes motorral. Ekkortájt szerezte meg a jogosítványát, bár már jóval korábban is vezetett, amikor nagyszüleinél a szőlőbe vezető földúton a volán mögé ülhetett. A keleti családi autók sorát egy Lada Samara zárta, az első nyugati kocsi pedig egy 5 ajtós Golf kettes volt, 1991-1993 között. Azért csak ilyen rövid ideig, mert összetörték alattuk, beléjük szaladtak az egyik lámpánál. Akkor már saját keresettel rendelkezett Szabó Csaba. – Vettünk egy Audi 90-est, még kocka karosszériást, de már gömbölyded változatban. Annyira imádtam, hogy kimentem hozzá alufelniért Ausztriában, más díszítést nem is kapott – emlékszik vissza, hozzátéve, vigyáztak rá, karcolás sem esett rajta. Amikor a SEAT elkezdett beindulni, eladták a szeretett Audit, annyira kellett a pénz. Ez lett a második kényszertőke injekció, az első az volt, amikor a szerződés aláírásakor, célszerszámokat, induló alkatrészkészletet kellet megvásárolni. – Édesapám a rokonoktól kért kölcsön, 26 százalékos jegybanki alapkamatnál nem volt divat a banki hitel – mondja, miközben jól emlékszik arra, hogy akkoriban schillingben számolva hetente küldte nekik az árfolyamváltozásokat a Porsche Hungária. Nehezen ment az első fél év, sem ők, sem az emberek, korábbi ügyfélkörük nem ismerték a márkát, és csak hat hónap után, 1992 márciusában tudták eladni az első autójukat, ami egy piros SEAT Marbella volt, olyan FIAT Panda méretű autó. – A szervizből éltünk, még a keleti autók domináltak, és annyira bántotta édesapámat, hogy nem megy a márka, hogy ’92 februárjában vissza is akarta adni a márkakereskedői szerződést – emlékszik vissza, hozzátéve, a család beszélte rá, hogy ne tegye, várjon legalább az év végéig. Szerencsére vártak, mert nagyon beindult a bolt, abban az évben márciustól kezdődően 75 új autót sikerült értékesíteniük.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója