Elektromos üzemmódba kapcsol a MINI oxfordi gyára is

2023.09.17.
A BMW Group bejelentette, hogy több mint 600 millió font befektetésével fejleszti tovább a nagy-britanniai Oxford és Swindon városokban működő gyárait. „Ezzel a befektetéssel felkészítjük oxfordi üzemünket az elektromos MINI modellek új nemzedékének érkezésére és a tisztán elektromos meghajtású modellek sorozatgyártása terén is jövőbe vezető irányt mutatunk” – mondta Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. A hírről korábban röviden itt írtunk. 2026-tól két tisztán elektromos meghajtású MINI modell készül Oxfordban: a háromajtós MINI Cooper és a MINI Aceman. 2030-ra a MINI sorozatgyártása kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellekre áll át. 2000 óta a BMW Group ezzel összesen több mint 3 milliárd fontot invesztál a Birmingham melletti Hams Hall, illetve az Oxford és Swindon városokban működő gyáraiba. A legutóbbi fejlesztést, amely mentén az oxfordi üzemben és a swindoni karosszériapréselő létesítményben egyaránt új munkahelyek jönnek létre, Nagy-Britannia kormánya is támogatja. „Ez a döntés hatalmas elköteleződést jelent Nagy-Britannia gazdasága és a nagy-britanniai kormány azon munkássága mellett, amellyel tovább erősíti világelső autóipari jelenlétünket. Büszkék vagyunk arra, hogy támogatásunkról biztosíthatjuk a BMW Group befektetését, amely magas minőségű munkahelyeket teremt, tovább stabilizálja beszállítói hálózatunkat és hozzájárul Nagy-Britannia gazdasági növekedéséhez” – fogalmazott Kemi Badenoch, Nagy-Britannia üzleti és kereskedelmi államtitkára. Az oxfordi üzem idén ünnepelte fennállása 110. évfordulóját. A létesítmény 2019 óta gyártja sikerrel a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE modellt, amelynek sorozatgyártási folyamatait tökéletesen integrálta a hagyományos hajtáslánc-technológiákkal szerelt modellek gyártósoraiba. „A MINI mindig is tisztában volt történelmével, örökségével és hagyományaival. Oxford eddig is a márka otthona volt, és ezután is az marad. Nagy örömömre szolgál, hogy két új, tisztán elektromos meghajtású MINI modell – a MINI Cooper és a MINI Aceman – is Oxfordban készül majd, mintegy megerősítve ezzel a tisztán elektromos meghajtású jövőbe vezető utunkat. A zéró emissziójú modelljeinket övező töretlen ügyfélérdeklődés a nemzetközi MINI közösség elektromos mobilitás iránti nyitottságát igazolja, Oxfordnak köszönhetően pedig mindezt képesek leszünk optimálisan kiszolgálni” – nyilatkozta Stefanie Wurst, a MINI márka vezetője. A MINI oxfordi üzemében jelenleg a háromajtós MINI, az ötajtós MINI, a MINI Clubman és a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE lát napvilágot. 2024-ben a létesítmény megkezdi a háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Cabrio belsőégésű erőforrásokkal szerelt, következő nemzedékének sorozatgyártását , majd 2026-ban két tisztán elektromos meghajtású újdonság, a háromajtós MINI Cooper és a MINI Aceman sorozatgyártását is beindítja. Középtávon az üzemben éves szinten mintegy 200 000 darab új autó lát majd napvilágot, a belsőégésű erőforrásokkal és tisztán elektromos meghajtással szerelt modellek kezdetben ugyanazon a gyártósoron készülnek. 2030-tól Oxford kizárólag zéró emissziójú MINI modelleket gyárt majd. A BMW Group lipcsei gyárában néhány héten belül megkezdődik az új MINI Countryman sorozatgyártása. A megnövelt crossover modell tisztán elektromos meghajtással és belsőégésű erőforrásokkal is elérhetővé válik. A tisztán elektromos meghajtású, háromajtós, új MINI Cooper és a MINI Aceman sorozatgyártása Kínában veszi kezdetét: a Jiangsu tartományban fekvő Zhangjiagang városban rendszerbe állított új üzemben a MINI a Great Wall Motor oldalán kezdi meg a zéró emissziójú újdonságok sorozatgyártását. Az elkészült autókat 2024 elejétől exportálják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Lufthansa és Rheinmetall beszáll az F-35-ös amerikai vadászrepülőgép gyártásába

2023.09.17.
A legnagyobb német légitársaság technikai szolgáltató vállalata, a Lufthansa Technik és a védelmi iparban érdekelt Rheinmetall egy konzorciumban működik együtt az amerikai Lockheed Martin vezetésével kifejlesztett gépek gyártásában és karbantartásában. A részvétel a védelmi projektben "stratégiai döntés" eredménye - emelte ki Carsten Spohr, a Lufthansa csoport vezérigazgatója német hírportálokon pénteken idézett nyilatkozatában, hozzátéve, hogy a fegyveres konfliktusok miatt világszerte nő a kereslet a hadseregek készültségét javító technikai támogató szolgáltatásokra. A kép illusztráció, a fotó forrása: hirado.hu Rámutatott, hogy a Lufthansa Technik hosszú ideje együttműködik a német légierővel (Luftwaffe) katonai gépek karbantartásában és a védelmi minisztérium politikai tisztségviselőket hivatalos úton repülővel szállító szolgálatának (Flugbereitschaft) üzemeltetésében. Jelezte, hogy a vállalat az F-35-ös mellett a következő nagy légi közlekedési vonatkozású katonai fejlesztésekből sem akar kimaradni, így a Luftwaffe szállítóhelikopter-beszerzéséből sem, amelynek révén hatvan CH-47 típusú csapatszállító érkezik a Boeingtől. Mint mondta, a Lufthansa Technik növekedésének, tevékenységi körének bővítéséhez friss tőkére van szükség, ezért most befektetőt keresnek. A tervek szerint egy 20-25 százalékos részesedést értékesítenek, az ügyletet az év végéig zárják le. A Luftwaffe várhatóan 2026-tól cseréli le Tornado típusú vadászgépeit F-35-ösökre, a 35 gép beszerzésére tízmilliárd eurót fordítanak. A Rheinmetall már februárban megállapodott a Lockheed Martinnal és fő partnerével, a Northrop Grummannal az F-35-ös törzséhez való alkatrészeket gyártásáról. Az új projekt részeként egy új üzemet is építenek az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Weeze-ben, amely 400 embert foglalkoztat majd.  

Mobilitási hét: így közlekedj környezetbarát módon a városban

2023.09.17.
Idén szeptember 16. és 22. között 22. alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Mintegy 3000 város vesz részt az akcióban, amely során a gyaloglásra, kerékpározásra, tömegközlekedésre és más tiszta közlekedési megoldásokra ösztönzik az embereket, a rendezvénysorozat kiemelkedő része az autómentes világnap, amelyet szeptember 22-én ünnepelnek. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre egyre népszerűbb Magyarországon, idén 229 település csatlakozott a kezdeményezéshez.  A 2023-as Európai Mobilitási Hét mottója: „Takarékoskodj az energiával!”. Ez arra utal, hogy nemcsak akkor tudsz spórolni az energiával, ha lekapcsolod magad után a villanyt vagy egy fokkal lejjebb tekered a fűtést a lakásban, hanem városi közlekedés terén is: használd a közösségi közlekedést, bringázz és gyalogolj! De lássuk mindezt részletesen! Közösségi közlekedés: együtt az energiatakarékosságért A közösségi közlekedéssel úgy lehet eljutni oda, ahova szeretnél a városban, hogy az utazás sokkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mintha autóba ülnél. Az ok egyszerű: míg az autók általában csak egy-két embert szállítanak egyszerre, addig egy busz 50 vagy még több embert is simán elvisz, és akkor még nem beszéltünk a villamosokról és metrókról.  A busz környezetbarátabb, mint az autó Persze sokat számít, hogy az adott jármű mivel megy, de még a dízel meghajtású busz is jobb megoldás, mint egyedül autózni. És ne feledd, terjednek az elektromos buszok, a villamosok és metrók pedig eleve nem bocsátanak ki káros anyagot, de persze az a legjobb, ha a működésükhöz szükséges villamos energiát is tiszta forrásból nyerik.  A közlekedés az üvegházhatású gázkibocsátás egyötödéért felelős a világban, ezért ha autó helyett minél többet használjuk a közösségi közlekedést, máris sokat tettünk a környezetünkért.  Aktív mobilitás: használd a saját energiádat Ahhoz, hogy gyalog vagy kerékpárral érd el a célodat a városban, egy egészséges reggelin és egy tápláló ebéden kívül szinte semmilyen többletenergiára nincs szükséged. Nem véletlen, hogy ez a két közlekedési forma a legjobb választás, ha környezetbarát városi mobilitásról van szó. A gyaloglás ingyen van, a bringázás még a rendszeres karbantartást is beleszámolva nagyon olcsó, nincs kipufogógáz, nincs dugó, nem kell parkolóhelyet keresni, és még az egészségünkért is teszünk egy kis testmozgással.  Bringára fel! A elektromos rásegítésű kerékpár vagy az elektromos roller is sokkal jobb választásnak számít, mint az autó, hiszen helyben nincs károsanyag-kibocsátás, de ezeknek a járműveknek is külön energia kell a működéshez, tölteni kell az akkumulátort, és egyelőre az áramnak csak kis hányada származik megújuló forrásból.  Díjmentes vasúti kerékpárszállítás Ingyen szállíthatják a kerékpárjukat a vasúton utazók az Európai Mobilitási Hét keretében szeptember 16. és 22. között a MÁV-START és a GYSEV járatain. A másik jó hír, hogy szeptember 22-én, az Autómentes Napon a a MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV helyközi járataira 990 forintért megváltható „Autómentes napijeggyel” lehet utazni az ország bármely területére korlátlanul. Az autófüggőség csökkentése A városi környezetünk úgy alakult az elmúlt évtizedekben, hogy minél több teret kapjanak az autók. Szélesebb, több és jobb utak, több parkolóhely – ez ahhoz vezetett, hogy függői lettünk a motoros járműveknek. Ám az autók a közlekedéssel kapcsolatos energiafogyasztás fő forrását jelentik, valamint a forgalmi dugók, a levegő- és zajszennyezés és a balesetek legfőbb okozói, amelyek révén élhetetlenné válnak a városok. Ha minimalizáljuk az autófüggőségünket, az nemcsak az energiafogyasztás csökkenésével jár, hanem a városi környezetnek is előnyös.  Senki sem szeret a dugóban ülni A legjobb, ha autó helyett kerékpárral vagy  tömegközlekedéssel jössz-mész a városban, de ha nem tudod azonnal elengedni a kocsi kormányát, akkor válts fokozatosan. Beszéld meg a barátaiddal vagy kollégáiddal, hogy közösen mentek ide-oda, így jobb lesz a kocsi kihasználtsága. Iktass be először heti egy-egy autómentes napot, amikor más módon jutsz el a munkahelyedre, a boltba vagy meglátogatni a szüleidet. Próbáld ki az autómegosztó szolgáltatásokat, mert lehet, hogy nincs is szükséged saját autóra – aminek a fenntartása is sokba kerül –, a többi közlekedési formával kombinálva lehet, hogy jobban jársz a carsharinggel.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Szingapúri Nagydíj - a szombaton balesetet szenvedő Stroll nem áll rajthoz

2023.09.17.
A 24 esztendős kanadai a szombati időmérő első szakaszának végén látványos balesetet szenvedett a célegyenesre fordító kanyarban, szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet. A fotó forrása: hirado.hu A hétvége ezen szakaszában már nincs mód Stroll helyettesítésére, így az istálló csak egy autóval, a 7. helyről induló spanyol Fernando Alonsóval vág neki a versenynek. A 62 körös Szingapúri Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol, a futamot az M4 Sport élőben közvetíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így fest egy Peugeot a jövőn túlról

2023.09.17.
A tanulmányautók természetüknél fogva a jövőt ábrázoló pillanatképek. A legtöbbször egy-egy konkrét, néhány féléven belül piacra lépő modell előzeteseként szolgálnak, ám időről időre messzebb tekintenek a tervezők. Ilyenkor születnek azok a koncepciójárművek, amelyek konkrét formájukban vélhetően soha nem fognak megvalósulni, inkább egy átfogó arculatváltást, egy új formai irányt vetítenek előre – létezésüket pedig az teszi különösen izgalmassá, hogy születésükkor még senki nem tudhatja, mérföldkőként vagy zsákutcaként emlékezik-e majd rájuk az utókor. A Peugeot hosszú története során több ilyen emblematikus, jelzőtáblaként szolgáló tanulmányautót is épített. Ezek domináns, harsány dizájnba csomagolták azokat az apró, első pillantásra talán lényegtelennek gondolt stíluselemeket – a lemezek törését, a fényszórók rajzolatát, a karosszéria arányait –, amelyek aztán egy évtizeden át vagy még hosszabban meghatározták a márka formanyelvét. Az 1988-as Peugeot Oxia, az 1996-os Peugeot Asphalte, majd a 2012-es Peugeot Onyx mind korszakalkotó tanulmányautók voltak, de ahogy a művészettörténetben, az autóiparban is hosszasan lehet vitatkozni azon, hogy mit tekinthetünk egy-egy új korszak kiindulási pontjának. Minden ilyen vita okafogyott a 2023 legelején leleplezett Peugeot Inception kapcsán. A hosszan elnyúló, négyajtós kupé-karosszéria, a térbeli plasztika szintjére emelt lámpatestek, az előzmények nélküli kezelőfelület mintha nem is ennek az évszázadnak volna a gyümölcse. És akkor még nem említettük a hagyományos külső komponenseket újraértelmező, kiemelkedően áramvonalas dizájnt – a szélvédő nem csupán szélvédő, a gépházfedél pedig nem több illúziónál a Peugeot Inception fedélzetén –, a Peugeot 9X8 Le Mans-i Hypercar versenyautó szintjére behangolt, 680 lóerős motorteljesítményt vagy a 800 V-os elektromos architektúrát, amely rendkívüli kedvező energiafelhasználást társít villámgyors tölthetőséggel és 800 kilométert meghaladó hatótávolsággal. Az Inception tanulmányautó világszerte lenyűgözte a nagyközönséget és a szakmát egyaránt, ám ennél is többet tett: a benne megfogalmazódó alapelvek továbbgondolására késztetett számos alkotót, köztük a sanghaji iparművészeti egyetem közlekedési szakának egyik hallgatóját, Zhe (Gigi) Huangot. Gigi a lehető legnagyobb tisztelettel nyúlt a projekthez, amelyet nem egyszerűen lemásolt, hanem markáns módosításokkal juttatott el egy következő fázisba. Míg az Inception alacsony tetővonala lenyűgözően kedvező légellenállást eredményezett, Gigi praktikus kompromisszumot kötve crossoverként gondolta újra az autót. A nagyobb homlokfelület elkerülhetetlenül megnöveli az energiafogyasztást, ugyanakkor a Peugeot Inceptionnek „volt miből engednie”. A lámpatesteknek még erőteljesebb térbeliséget adott, a felhúzott hátsó lökhárító nem csak sportos megjelenést, de kedvezőbb hátsó terepszöget is eredményez (amennyiben valaki az aszfalton kívül közlekedne a No Concept névre keresztelt fantáziával.) A Peugeot Incepction diszkréten elrejtett tetőkeretét hangsúlyos elemekkel váltotta ki az egyetemista tervező. Ez a gyűrűszerű idom eléggé robusztusnak tűnik ahhoz, hogy tetőcsomagtartót és szállítórendszereket szereljünk fel az autóra, felülnézetből pedig pontosan ismétli a jármű egészének a körvonalait, a koncentrikusan ismétlődő formák harmonikus, természetes értékekkel vértezik fel a dizájnt. A legnagyobb eltérés a Peugeot Inception és a belőle kinőtt No Concept között mégsem formai, hanem műszaki: Gigi Huang ugyanis akkumulátoros elektromos hajtáslánc helyett hidrogénüzemanyag-cellával (FCEV) álmodta meg az autót. Ezek szerint viszont nem csak pillanatnyi érdeklődés fűzi a Peugeot-hoz, hanem szemmel láthatóan nyomon is követi a márka fejlesztési irányait. A Peugeot ugyanis nem csak kísérleteket folytat ezzel az innovatív technológiával, amely a fedélzeten, nagy nyomású tartályban tárolt hidrogénből és a légköri oxigénből állítja elő a villanymotor hajtásához szükséges elektromos energiát, hanem 2021 végén meg is kezdte a hidrogénüzemű, teljesen emissziómentes e-Expert furgonok sorozatgyártását. A hidrogénüzemanyag-cella nagy előnye, hogy a tartályok percek alatt újratölthetők, így drasztikusan rövidebb az állásidő, mint az akkumulátoros elektromos autóknál. Az Európa-szerte hézagos töltőinfrastruktúra miatt az üzemanyagcella ma még nem bontakozhat ki, ám a szakértők szerint középtávon egyértelműen ez jelentheti a belső égésű motorok optimális alternatíváját. Míg tehát az évtized második felének Peugeot-modelljeit előrevetítő Inception esetében be nem váltható ígéret lett volna csupán az FCEV hajtáslánc megelőlegezése, a nyilvánvalóan távolabbi jövőre szánt No Concept már magától értetődő természetességgel alkalmazhatja ezt a rugalmas technológiát. Ezzel együtt nagy érdeklődéssel várjuk, hogy a Peugeot is bemutassa a maga üzemanyagcellás személyautó-koncepcióját, és ezzel ismét útjára indítson egy asszociációs játékot a világ kreatív gondolkodóinak körében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mégsem tiltják be az Euro 5-ös dízeleket

2023.09.17.
Bár már jó ideje vannak olyan zónák Olaszországban, ahová környezetvédelmi okokból autóval napközben csak az hajthat be, aki az adott kerületben lakik vagy oda jár munkába (ilyen ZTL zónákat alakítanak ki általában a nagyvárosokban, mint például Milánóban, Torinóban), de a kormány ezt a korlátozást tovább erősítette volna. A terv és a nyári hírközlések szerint 2023. szeptember 15-től Euro 5-ös dízelblokkot vezettek volna be az iparosodott északolasz Piemonte régióban. Bár nem az összes településre vonatkozott volna a tilalom, „csak” 76 nagyobb városra, ezt sokan megsínylették volna. Szám szerint 140 ezer családról van szó, akik jelenleg is Euro 5 szabvány szerint üzemelő autót használnak. Ennyien biztosan nem tudták volna lecserélni a kocsijukat rövid időn belül – gyakorlatilag hetekről beszélünk, amit a rendelet hagyott volna számukra az új autó vásárlására. Kormányzati anyagi segítségről, ösztönzőkről pedig szó sem esett… És persze megoldatlan kérdés lett volna, hogy mi lesz a régi autójukkal, mert az, ha ki van tiltva számos városból, ugyan kinek kell megvételre? Ezt az őrültséget nem kockáztatták meg az olasz vezetők. Szeptember 7-én a kormány törvényerejű rendelettel elhalasztotta az Euro 5-ös dízelek leállítását Piemontban. 2024. október 1-től a legalább 30 000 lakosú, megfelelő helyi tömegközlekedési hálózattal rendelkező települések, ahol magas a légszennyezettségi érték, jogosultak az Euro 5-ös dízelmotorok betiltására. A rendelet betartása kötelezővé válik 2025. október 1-től.  Forrás: sicurauto.it

Veszélyes autópálya-balesettel, teljes útzárral indult a vasárnap

2023.09.17.
A vontatmánya felborult, a rakománya az úttestre szóródott. A gépkocsiból folyik az üzemanyag - írta a katasztrófavédelem honlapja néhány perccel fél 7 előtt. A műszaki mentést végző gödöllői hivatásos tűzoltók ezt felitatják, megszüntetik a szivárgást, és a kerekeire állítják a járművet. Az érintett sztrádaszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik. További, a közlekedést érintő információ az Útinformtól, hogy M4-es autóúton, Üllő térségében, a 25-ös és a 29-es km között mindkét oldalon lezárták a belső sávot, csak a külső sáv járható. A fővárosból kifelé tartók csúcsidőszakban lassulásra, araszolásra készüljenek. Aki teheti Üllő és Budapest között a 4-es főút-Új Ecseri út-M4 Vecsés elkerülő szakaszt válassza, Gyömrő és a főváros között pedig a 31-es főút-M0-M4 útvonal használható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Wartburgok, amikből egy van, vagy egy sem

2023.09.16.
Sorra születtek és haltak meg prototípusok, melyeket titokban rajzoltak, olykor még makettjeiket is titokban készítették a wartburgosok, ám a sorozatgyártásról mindig párthatározat döntött, emiatt több kelet-európai ország autóipara sokáig őskövületeket gyártott. Háború előtti korszak DKW-jától származott a 2 ütemű 3 hengeres motor, amire Eisenachban kreáltak karosszériát, a púposnak becézett modellel évtizedeken át volt piacon a Wartburg. Hans Fleischer, a Wartburg gyári  lakatosból lett formatervező     Forrás: AWE Múlt az idő, nőtt az igény a korszerűbb és divatosabb családi kocsira, így 1964. júliusában a Német Szocialista Egységpárt Politika Bizottsága határozatban deklarálta szándékát a modellváltásról és egy új típus, a 353-as gyártásának előkészítéséről. 1965. nyarán a nyugatnémet NSU-val történt megállapodás értelmében a Wartburg új nemzedéknél Wankel motor tesztelésébe is kezdtek, ám a kéttárcsás, bolygódugattyús projekt nem jött be. Közben reszelgették a Púpost, mely 1965. szeptemberében 13 colos kereket, csavarrugós futóművet és négyfokozatú sebességváltót kapott, ez volt a 353-as sorozat alapja. Eisenachban gyártott Wartburgok és EMW                         Forrás: LSB Az új kocka karosszéria továbbra is hagyományos acélalvázra épült és háromhengeres, 991 köbcentiméteres, 50 lóerős teljesítményű, kétütemű motor hajtotta. A karosszéria tervezése a gyár egykori lakatosa, a dizájncsapatot irányító Hans Fleisher feladata volt, a 353-as kocka Wartburgot kisebb-nagyobb változtatásokkal 1991-ig gyártották. Eisenachban több izgalmas prototípus született, néhány napjainkban is látható a Wartburg múzeumban, de sajnos több prototípus csak rajzokon, fényképeken látható. Egyetlen példányban készült a 312-2 sportkocsi, melynek műanyag borítású önhordó karosszériájának farába 60 lóerős motort építettek. A ponyvás kabriolet prototípuson módosítani akarták az első és hátsó részt, ám ebből nem lett semmi, mert 1964-ben leállították fejlesztését, több formai eleme később megjelent az ugyancsak farmotoros, de négyajtós P100-as kódjelű prototípuson. Farmotoros Wartburg prototípus    Forrás: AWE 1968-ban készült a 355-ös Coupé, 1978-ban a 610 M-1, előbbi az Eisenach-i múzeumban található. A 355 Coupé Clauss Dietl és Lutz Rudolph műve, az autó a Halle-i műhelyben készült. A tetszetős formájú kocsiból évi ötezer darab gyártását tervezték, ám a politikai vezetés anyagi okokra hivatkozva leállíttatta a programot. A gyári pletykák szerint egy másik kétajtós kupé, a ferde-hátú Skoda Rapid miatt állították le a Wartburg 355-ös Coupé programot. Egyetlen négyütemű, négyhengeres, 82 lóerős teljesítményű benzinmotoros példánya Drezda közlekedési múzeumában található. A Skoda Rapid miatt kaszálták el a Wartburg kupét       Forrás: AWE  Igazi kudarc volt a 311-es kombi mindkét oldalon tolóajtóval szerelt változata: az egyetlen példányban készült kísérleti darabnak csak az eleje emlékeztetett a szériamodellre. Fura alakú és nyitáskor a hátsó kereket takaró csúszó elem miatt átalakították a kocsi farát, mely szinte azonos volt a 601-es fecskefarkú Trabant kombiéval. A megoldással kétségtelenül szűkebb helyen is be meg ki lehetett szállni az autóból, ám a viszonylag keskeny nyílás miatt még sem volt kényelmes a művelet. Csak makett készült a 353-as kompaktból    Forrás: AWE A Jövő személyautója program keretében 1,835 millió kelet-német márkát költöttek az NDK-ban olcsó tömegautó fejlesztésére. Az 1960-as években több makett és néhány működőképes prototípus is készült, de egyik sem került sorozatgyártásra, egyke maradt a 602 V kódjelű ferde hátú Trabant és a kétajtós Wartburg. Az NDK negyeszázados évfordulóján, 1974-ben mutatták a P360-as modellt, melyen stílszerűen DDR 25-ös rendszám díszelgett. A tervek szerint évi 300 ezer autó gyártása volt a cél, a járműprogramban szerepet kapott volna beszállítóként Magyarország is. Dacia motoros csehszlovák-keletnémet kreáció   Forrás: AWE Később módosult a terv: a két keletnémet márka a Skodával közösen fejlesztett családi modellt: a négyajtós, lépcsős-hátút Csehszlovákiában, néhány változatát pedig az NDK-ban gyártották volna. Trabantból 150 ezer, Wartburgból 80 ezer darab készült volna Zwickauban, illetve Eisenachban, ám csak húsz P360-as nullszériás darabig jutottak. 1978-ban egy erősen Renault fazonú és R12-es Dacia motoros autó módosított elejű Skoda változat futott P610 M kódon a programban, melyet 1979. novemberében pártutasításra leállítottak, a magyarázat szerint a magas beruházási költségek miatt. Trabbanttal közös próbálkozás           Forrás: AWE Mindössze hat példányban készült a 400 W prototípus, a 353-as alapokra épített és műanyag elemekkel kombinált acélkarosszériás nyitott vadászautó alja teljesen zárt volt, néhány példányát kétéltű változatban is elkészítették. Egyedi példányát az NDK állambiztonsági hivatalát (STASI)1957 és 1989 között irányító Erich Mielke miniszter használta. A 400-as W első ajtaja a szokásostól eltérően hátrafelé nyílt és az első ülések mögötti, valamint az oldalsó ajtókból kinyúló gallyvédő keretek fogantyúként és vadászfegyver támasztékként is szolgáltak. Az első darabokat három hengeres kétütemű motorral szerelték, az exportmodellekbe négyhengeres, négyütemű 13, literes és 60 lóerős teljesítményű Dacia motorokat építettek. Terepjárósított 353W a párfejeseknek        Forrás: LSB A 400W modellhez hasonló - kissé terepjárós fazonú - típusokat gyártottak az ötvenes évek végén a határőrségnek, rendőrségnek és tűzoltóságnak a 311-es típusból is, mely teljesen sík és lehajtható szélvédőt, két kézi keresőlámpát, ponyvatetőt, négy lemezajtót és már ezer köbcentis motort kapott. A gyártott 891 darab Kommando-Kübel egyik zöld példánya Eisenachban, egy másik gyönyörűen restaurált piros darabja pedig Pasewalk település tűzoltómúzeumában látható. A ritka Wartburgokból néhány Eisenach város autómúzeumában látható: az 1967-ben alapított gyűjtemény 1994-ben a Wartburg-Sparkasse épületébe költözött. A Rennbahn strasse 6-8 szám alatti múzeum 2004-ben teljesen felújította új tulajdonosa, az Opel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kialakult a döntős mezőny: közülük kerül ki az év legjobb kamionsofőrje

2023.09.16.
Szeptember első hétvégéjén Budapesten rendezte meg a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság az „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny elődöntőjét, ahol az online selejtezőből továbbjutott 30 kamionsofőr mérte össze a tudását.  Ditttel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára elmondta, az előző kiírásokhoz hasonlóan idén is egy elméleti előszűrővel kezdődött az elődöntő, ahol a GKI képzések tematikája szerint összeállított 20 tesztkérdésre kellett helyesen válaszolniuk a résztvevőknek. Ezt követően jött a megmérettetés gyakorlati része, ami rendhagyó formában zajlott le. „Magyarország egyedülálló kamionos versenye most is tudott újat mutatni, ugyanis kamionszimulátoron kellett teljesíteni az ügyességi feladatokat. Ez mindenki számára hatalmas kihívást jelentett már önmagában is, hiszen elmondható, hogy a tehergépkocsivezetők ritkán használnak ilyen eszközt” – magyarázta. Kérdésre válaszolva közölte, a szimulátoros versenyrésznél a versenyzők több monitoron, nagy látószögben látták maguk körül az utakat és az előre programozott eseményeket. Mindenkinek három feladatot kellett itt teljesítenie, az eredményeket pedig pontrendszerben összesítették.   Borult a papírforma Az első feladatban bóják között kellett szlalomozni, ahol az időeredmény és a lehető legkevesebb bójadöntés számított. Ezután következett egy hétperces szimulált vezetés mostoha körülmények között: kézi váltós járműben, szürkületben, esős időben, a vizes aszfaltburkolaton, bizonytalanul mozgó személygépkocsikkal együtt kellett végigmenni az úton úgy, hogy összesen legalább 40 km/h-s átlagsebességet kellett tartani. A sávelhagyási hibákért, index nélküli sávváltásért, esetleges baleset okozásért és egyéb szabályszegésekért pontlevonás járt, tehát nyugodtan kijelenthető, hogy csak a legnagyobb koncentráció mellett lehetett minimális hibával venni ezt az akadályt. A harmadik és egyben utolsó szimulátoros feladat során a közúton való szabályszerű haladást kellett megvalósítani úgy, hogy közben egy egysávos, szűk kőhídra is rá kellett hajtani egy bal kanyarral. Nehezítés volt, hogy szemből érkezett egy másik jármű is, tehát tolatásos manőver is szükségessé vált a versenyzők számára ahhoz, hogy elférjenek mellette. „Az új versenyfeladat lehetőséget is nyújtott az elődöntősök számára, hogy megismerkedhessenek a GKI továbbképzés új, vizsgamentes rendszerében nagyobb hangsúllyal megjelenő, kötelező óraszámú szimulátoros vezetéssel is. Ezáltal borult is mindenféle előzetes papírforma, ugyanis a szimulátor nem kifejezetten feküdt az évről évre visszatérő nagy neveknek. Ez azt is eredményezte, hogy olyanok is szép számmal szerepelnek majd a döntőben, akik korábban nem jutottak el ilyen messzire a sorozatban” – fűzte hozzá Dittel Gábor. A pontok összesítése után végül kialakult a döntő mezőnye, ahova Szabados Gábor, Tarczi Ákos, Tuba Dorián Gábor, Bocsárdi Károly, Várdonyi Zsolt, Dósa Gábor, Kövesárki Kálmán, Kispál Zoltán, Csuzi László és Pető György jutottak be.  Ők szeptember 23-án a jól ismert drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján csaphatnak össze újra, és itt eldől az is, hogy ki Magyarország legjobb kamionsofőrje 2023-ban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

8500 járatot törölhet a Wizz Air hajtóműgondok miatt

2023.09.16.
A Wizz Air, a magyar fapados légitársaság 8500 járat törlésére és kétmillió ülőhely kivonására kényszerülhet 2023 októbere és 2024 márciusa között.   Az Airbus A320neo és A321neo típusok hajtóműveivel nem stimmel valami. A repülésbiztonsági hatóságok górcsöve alá azért kerültek a Pratt&Whitney Geared Turbofan (GTF) hajtóművei, mert azokon mikroszkopikus repedéseket találtak. A legújabb generációs hajtóművekkel kapcsolatos első problémák 2020-ban jelentkeztek, amikor az International Aero Engines - amelynek többségi részvényese az RTX - által gyártott V2500-as hajtómű egyik turbinalapátja eltörött. Mivel a Pratt & Whitney típus lapátjait ugyanúgy gyártják, mint a V2500-asokét, ekkor kezdődött meg a vizsgálati a Szövetségi Légügyi Hivatal felügyelete alatt. A fapados légitársaság a befektetőknek már jelezte a problémát, mely azzal jár, hogy a gépek a vizsgálat ideje alatt természetesen nem repülhetnek. Ez jelentős anyagi csapás, az első becslések szerint a kapacitás, azaz az eladható helyek számának 10%-os csökkenése várható az érintett, fél éves időszakban. Az olasz corriere napilap információi szerint a Wizz Air 307 gépéből 84-et érint a probléma, ami 132 millió eurós veszteséget jelenthet a következő hat hónapban. Más légitársaságoknak - Volaris, Spirit Airlines, Indigo, Turkish Airlines, Sichuan, Air China és Lufthansa - is vannak ilyen hajtóművekkel felszerelt repülőik, együttesen a kár legalább 3,5 milliárd dollárra tehető. Gregory Hayes, az RTX vezérigazgatója hétfőn, egy elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetésen az üggyel kapcsolatban ezt mondta: "Minden szükséges erőforrást arra fordítunk, hogy a lehető legjobb módon kezeljük ezt a problémát ügyfeleink, partnereink, a vállalat és részvényeseink számára". Forrás és Fotók: corriere.it, italiavola.com, investireoggi.it  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója