Megrázó razziaadatok: 18/10 – a többség durván ittas volt

2021.08.31.
A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. A megye útjain 2021. augusztus 23-a és 2021. augusztus 29-e között 88 közúti közlekedési baleset történt, ebből 6 balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 18 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 10 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hatalmas rollerfelvonulást rendeznek Budapesten

2021.08.31.
Pillanatkép egy korábbi rollerfelvonulásról A résztvevők a Margitszigeten gyülekeznek 2021. szeptember 5-én (vasárnap) és Újvári Péter gurulónagykövet vezetésével, valamint rendőri biztosítással 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán, egészen a Bikás parkig. A rendezvény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetkímélő gurlóeszközök használatára. Az idei év legnagyobb roller-és gurulóeszköz-felvonulása szeptember 5-én, 12.30 órakor a margitszigeti szökőkúttól indul és átszelve a két városrészt a Bikás Parkig gurul, ahová 13.30 órakor érkeznek meg a résztvevők. A szervezők nemcsak rollereseket várnak a rendezvényre, hanem az elektromos egykerekűsöket, hoverboardosokat, kerékpárosokat, gördeszkásokat, longboardosokat és a görkorisokat is. Minden alternatív gurulóeszközzel érkező csatlakozhat a felvonuláshoz, ezzel is hangsúlyozva, autók nélkül is kiválóan, sőt gyorsan lehet haladni a városban, szénmonoxid kibocsátás nélkül! A Bikás Park által szervezett Klíma és Környezetvédelmi Napon Újvári Péter hasznos tippeket ad, hogyan érdemes rollerrel közlekedni a városokban, beszél a gurulás veszélyeiről, hátrányairól és előnyeiről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gyenge kifogás: „Azt hittem, az eltiltás csak személyautóra szól”

2021.08.31.
Testvére segédmotor-kerékpárjával közlekedőt intettek le a rendőrök Cegléden 2021. augusztus 30-án délután. A 23 éves sofőrről kiderült, korábban több hatóság is úgy rendelkezett, eltiltja a járművezetéstől. A Ceglédi Járásbíróság először 2021. november 28-ig, majd 2022. április 26-ig, a Budapest Környéki Törvényszék 2022. január 17-ig tiltotta el jogerősen mindennemű jármű vezetésétől – írta a police.hu. Előállították, kihallgatták, vallomást nem tett, a helyszínen annyit mondott: „azt hittem, az eltiltás csak személyautóra szól”. Nem jól hitte, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kigyúrt sportoló feszes öltönyben

2021.08.31.
A Lipcsében készülő keresztmotoros és alapból elöl hajtó BMW 2-es Gran Coupé 2019 novemberében a Los Angeles-i Nemzetközi Autószalonon ünnepelte világpremierjét - ez is mutatja, hogy melyik a modell fő piaca. Meg persze Kína, ahol a Mercedes-Benz CLA mellett az Audi A3 Limousine is jól fogy. Extrovertált vonalvezetésével, keret nélküli ajtajaival és magabiztos kiállásával a BMW M235i Gran Coupé büszkén hirdeti rokonságát a BMW 4-es sorozat, a BMW 6-os sorozat és a BMW 8-as sorozat négyajtós kupéival. Csak sokkal kisebb azoknál. Erőből viszont nincs hiány, a kétliteres vas 306 lovas. Hogy néz ki? Elsőkerék-meghajtású padlólemeze a BMW 1-es sorozattal és a Minivel osztozik. Az M235i Gran Coupé karosszériája 4526 milliméter hosszú, 1800 milliméter széles, miközben csupán 1420 milliméter magas. Az alacsonyan húzódó vonalvezetés és a kecses sziluett ellenére a modell utasait az ajtók mögött elégséges helykínálat fogadja, nem utolsósorban a 2670 milliméteres tengelytávolságnak köszönhetően. A 430 liter térfogatú csomagtér bővíthető. Hatalmas hokis táskám laposra verve befért, igaz, ehhez le kellett dönteni a hátsó üléstámlák közül a szélesebbet. A hátsó üléssor a csomagtérből is teljes egészében előre hajtható, az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető komfort nyitás funkcióval felszerelt modellek esetében pedig a csomagtérajtó egy láblendítéssel nyitható és egyetlen gombnyomással zárható. Ha esetleg biciklit szállítanánk vele, tegyünk le róla, sehogy sem lehet betuszkolni egy felnőtt kerékpárt, talán egy roller, ha befér a csomagtartó szűk nyílásán. A dupla ikergyűrű-motívummal világító első adaptív LED-es fényszórók között látványos, hálómintás hűtőmaszk, alattuk szürke betétes egyedi lökhárító figyel, a keskenyre húzott hátsó lámpák is teljes LED-technológiával világítanak, már az alapfelszereltség részeként. A sportos megjelenést kétoldali, Cerium szürke, aszimmetrikus kipufogóvég-keretek zárják (a sportos hang többnyire művi), a kerékívekben pedig 19 hüvelyk méretű könnyűfém felcsiszolt keréktárcsák gurulnak, amelyeket piros M féktárcsák lassítanak. A tesztautó kerekein 235/35 R19-es Bridgestone Potenza gumik feszültek. A nagyméretű, elektromosan működtethető panoráma üvegtető extra. A csomagtérfedélre diszkrét légterelő került. Az oldalszoknyákat majdnem kihagytam. Utastere az egyes BMW-t idézi, de az extrák bősége a hármasból lehet ismerős. Minden részlet a helyén van, kiváló a felhasznált anyagok minősége, a bőrök és a puha műanyagok tapintása is kellemes (ez alól kivétel a csomagtartó burkolatlan teteje). Az ülésfűtés hidegben magától bekapcsol, a kormányfűtés feláras. A helykínálat elöl megközelíti a 3-as sorozatét, a lapos tetőív miatt hátul ugyanakkor korlátozott a fejtér, és a lábtér is szűkösebb. A kardánalagút magas. A ki- és a beszállás nehézkes. Nem kicsit, nagyon – hogy egy klasszikust idézzek. Beültem a rám szabott első ülés mögé, a fejem beverését megúsztam, de csak a véletlennek köszönhetően. Ha a zsebünkben van valami, beüléskor a kormányba akad. A 2-es Gran Coupé hátul könyökben szűk, 1,8 méteres magasság felett pedig a fejtér is korlátozott. Ezen az sem változtat, hogy az egyesnél tágasabb az autó. Az M-es sportkormány jó fogású, de lehetne vaskosabb, a kagylóülések jól tartanak. Az írásérzékelős iDrive megbízhatóan működik, ám újabban az érintőképernyő kapja a több utasítást, a teszthét alatt alig tekergettem a forgótárcsát, igaz, a zene és a navigáció is a telefonomról ment. A Spotify-t és az Appple Musicot lejátszotta az autó, és a Waze, illetve a Google Maps is jól működött vezeték nélküli kapcsolattal is. Nagyon érzékiek a belső hangulatvilágításért is felelős fénybetétek az ajtókarfákon, már csak ezért megérte kipróbálni az autót... És még hol a vezetési élmény? Mert van bőven, ez az autó virtigli BMW, még hátul IS hajt! Hogy megy? Az üresen 17 mázsás BMW M235i xDrive Gran Coupé meghajtásáról 2 liter hengerűrtartalmú, négyhengeres, kettős megfúvású turbós benzinmotor gondoskodik, amelynek maximális teljesítménye 225 kW / 306 lóerő (legnagyobb forgatónyomatéka 450 Nm), álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 4,9 másodperc alatt gyorsul fel, végsebességét pedig 250 kilométer/óránál elektronika korlátozza. Nyolcfokozatú automatikus váltója pedánsan teszi a dolgát, a kormány mögül váltófülekkel is kapcsolható, ha igazán sportosan akarjuk hajtani, akkor érdemes kézzel váltogatni. Nehéz megállni, hogy ne hajszoljuk, akár értelmetlenül is, csak a móka és az íze kedvéért. Emiatt kissé magasabb lett a fogyasztása, mint amit terveztem, a közel 700 kilométeres teszt során 8,9 liter benzint kortyolt el a kocsi 100 kilométerenként a kicsi grankupé. Ha kibújuk belőlünk a kisördög, sportba kapcsoljuk a menetdinamikai kapcsolót és sportba pöcköljük a váltót, amivel őrületbe tudjuk kergetni a kocsit és benne magunkat. Ilyenkor majdnem elhisszük, hogy sorhatos érceskedik a padlót rugdosó lábunk előtt. Milyen vezetni? A műszerfalon elhelyezett járművezérlő gombok mindegyike a vezető köré összpontosul, a csoportosított funkciók pedig – úgy, mint a fűtőrendszer, a légkondicionáló és a különféle vezetési üzemmódok – könnyen használhatók. A nagyfelbontású, 10,25 hüvelykes érintőképernyő a műszerfal közepén kapott helyet, a BMW által megszokott módon a vezető felé fordítva. A bajor prémiumgyártó ügyfele maximálisan személyre szabhatja a központi kijelzőn megjelenített tartalmakat, az opcionális extrafelszereltség részeként pedig a 9,2 hüvelyk képátlójú, színes, szélvédőre vetített kijelző is elérhető. Alacsony (az alapmodelleknél 10 milliméterrel került közelebb az aszfalthoz) és széles terpeszkedésével a BMW M235i xDrive Gran Coupé sportosan fekszik az úton. Agilitását az ARB technológia (hajtásfüggő kipörgés-korlátozás, azaz Aktornahe Radschlupfbegrenzung) javítja, amely száraz, nedves és átmeneti útfelületen, havas úton és jeges körülmények közepette is minden korábbinál gyorsabban és pontosabban felügyeli az egyes kerekek esetleges kipörgését, ezzel intenzív gyorsulás és kanyarodás közben is optimalizálva a kerekek tapadását. Az ARB technológia működését az első BMW 2-es Gran Coupé-hoz ugyancsak alapfelszereltségként kínált teljesítményvezérlő csomag is segíti, amely kanyarodás közben az ívbelső kerekek intelligens fékezésével fokozza a modell élénk vezethetőségét. A sávtartó ebbe az idillbe durván beleszól, jobb kikapcsolni, ha uralni élvezni akarjuk a vezetés élményét. Az egyesnél egy fűszálnyival enyhébbre hangolták az elöl MacPherson, hátul több lengőkaros futóművet, de ez a 19-es, nagyon peres gumikkal és az M sportfutóművel nem érződött. Jó úton parádés vele autózni, rossz, kátyús aszfalton pedig kiver a frász, hogy mikor kapunk defektet, mély lyukakban rendesen felüt – de ez főként a nagyon sportos méretű gumik számlájára írható. Többféle vezetési üzemmódot aktiválhat a sofőr: a kényelemre összpontosító komfort üzemmódot, a takarékos eco pro üzemmódot és a dinamikusan dolgozó sport üzemmódot (sport plus nincs immár, helyette testre szabható sport individual üzemmódot választhatunk). A sportfutómű megerősített stabilizátor rúddal dolgozik. A BMW 2-es Gran Coupé összes hajtáslánc-változata többkaros hátsó kerékfelfüggesztéssel gurul le a gyártósorról. Az xDrive elektronikusan vezérelt hajtóerő-elosztás az agilitást is fokozza, hogy kanyarban ellensúlyozza a túl, vagy alulkormányzottságot. Nem tolja az orrát, kormányzása pontos – nagy tempónál és erőltetett menetben szerpentineken nem próbáltam ki. Normál körülmények között kiváló vezetni, de főleg sportos használatban nem feledteti, hogy ez a padlólemez ezzel a motorral sokkal izgalmasabb a Mini JCW-ben, de még egy Cooper S-ben is. Jó lenne tudni, hogy milyen vezetni a hasonló erőben lévő, Magyarországon gyártott riválisát, de sajnos, a Mercedes nem kényeztet el tesztautókkal, emlékekből pedig nehéz verdiktet mondani. Mennyiben kerül? A BMW 2 Gran Coupé legerősebb változata alapáron 18,465 millió forintba kerül, a tesztautó felextrázva ennél mintegy négymillióval drágább. Kép és szöveg: Biró Csongor

Óriási váltás előtt a DS Automobiles

2021.08.31.
„Az autóipar soha nem látott mértékben és sebességgel változik. Avantgárd szellemiségéhez hűen a DS Automobiles elébe ment ennek az átalakulásnak, hiszen az elektrifikáció a kezdetektől fogva stratégiájának központi eleme volt. Most felgyorsítjuk fejlesztéseinket, hogy megalkothassuk az utazás művészetét tisztán elektromos formában. Ez egy merész terv, amely már 2024-ben valósággá válik.” – fogalmazott Béatrice Foucher, a DS Automobiles ügyvezetője. A DS Automobiles már megalapításakor stratégiája középpontjába helyezte az elektrifikációt. 2019 óta a DS teljes kínálata elektromosított. A tisztán elektromos DS 3 CROSSBACK E-TENSE-től, a DS 4 E-TENSE és DS 7 CROSSBACK E-TENSE modelleken át, a 225-360 LE-s plug-in hibrid DS 9-ig bezárólag minden DS elérhető elektromos/hibrid változatban. 2020-ban a DS Automobiles-é lett a legkisebb átlagos CO2 kibocsátás a többféle hajtást kínáló márkák között (83,1 g/km), köszönhetően az elektromosított palettájának (az eladások 30%-a). A csúcstechnológiát képviselő márka 100 százalékban elektromossá válik és továbbra is kötődik a Formula E-hez. A DS Automobiles volt az első prémium gyártó, amely csatlakozott ehhez a versenykategóriához és az egyetlen márka, amely egymás után kétszer is elhozta a csapatok és a pilóták bajnoki címeit. A DS Automobiles már bejelentette elköteleződését 2026-ig és megkezdte egy új generációs, még nagyobb teljesítményű és még hatékonyabb versenyautó kifejlesztését. Ez a technológiai laboratórium nagyban segíti majd a szériamodellek fejlesztését. 2024-től az új DS 4 is elérhető lesz tisztán elektromos változatban, majd bemutatkozik egy új kreáció, amely előfutára a Stellantis első 100%-ban elektromos projektjének az új STLA MEDIUM platformon. Nagy kapacitású 104 kWh akkumulátorával 700 km-es autonómiát kínál majd ez a jövőbeli modell, amely egészen kivételes technológiai színvonalat és kifinomultságot nyújt, a technológiai elemeket tökéletesen a DS Automobiles ügyfelek igényeihez szabva. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két nagy baleset pár perc különbséggel – mentők, tűzoltók a helyszíneken

2021.08.31.
Összeütközött két személyautó a Debrecen és Hajdúszovát közötti úton. A balesethez a debreceni hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik egy embert kiemeltek az egyik járműből és áramtalanították a gépkocsikat. A mentők is a helyszínen vannak. Nem sokkal később két személyautó karambolozott a 4628-as úton, Mezőhék térségében. Az esethez a mezőtúri hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket. A mentők is a helyszínen vannak. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Világrekord összegért talált gazdára egy LFA

2021.08.31.
Az exkluzív sportautó egy Nürburgring-csomagos példányáért 1,6 millió dollárt, azaz 480 millió forintot adtak pár nappal ezelőtt. Ugyanitt a modell egy korai, hagyományos kiadása ugyancsak minden korábbinál drágábban kelt el. Ez nem csak a típus történetében példa nélküli összeg: soha egyetlen japán utcai autóért nem fizettek még megközelítőleg sem ennyit (kivéve a gyártók által felajánlott, jótékony célra elárverezett autókat). Az eddigi csúcstartó a Lexus LFA szellemi ihletadója: a Toyota 2000GT egy 1967-es példánya volt, amelyért 2014-ben 1,155 millió dollárt fizettek. A hozzáértők számára nem meglepő, hogy az autó egy Nürburgring-csomagos kivitel volt. Ebből az alaposan átdolgozott (571 lóerőre növelt motorteljesítmény, gyorsabb sebességváltó, továbbfejlesztett aerodinamikai csomag, magnézium keréktárcsák, ültetett futómű) verzióból mindössze 64 darabot gyártottak, és csupán 25-öt exportáltak Észak-Amerikába. Ebből a huszonöt autóból mindössze hármat rendeltek meg fekete fényezéssel, ami rendkívül ritkává – a fekete Alcantara / fekete karbon belső térrel együtt pedig különösen fenyegetővé – teszi ezt a konkrét példányt. Az árverésre bocsátott autót ráadásul épp csak bejáratták: előző gazdája nem egészen 1500 kilométeren át vezette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Élen a Dacia Sandero

2021.08.31.
Szerző: Heimer György A Sandero 2008-évi bevezetése óta első ízben lett európai bestseller, a második helyen a rendszerint élenjáró VW Golf, harmadikon pedig a Toyota Yaris szerepel. A Renault tulajdonában álló román hatchback legutóbb tavaly újult meg radikálisan: túl azon, hogy a nálunk 3,4 millió alatt startoló modell a Renault Clióval osztozik a cégcsoport közös CMF-B platformján, egy sor új felszerelést kapott. Fotó: Dacia Ezek közé tartozik az elektromos szervokormány, LED-fényszóró, kulcs nélküli indítás, vészfékasszisztens, holttérfigyelő, tolatókamerával egészített parkoló-segéd, elektromos kézifék, visszagurulás-gátló. Az európai piacok alakulásával kapcsolatban a Jato megjegyzi, hogy a júliusi újautó-eladások a legtöbb országban csökkentek, annak tulajdoníthatóan, hogy a pandémia miatt még mindig alacsony a fogyasztói bizalom és a globális mikrochip-hiány következtében az autógyártók jó pár modellből nem tudnak eleget szállítani.
Címkék: 

Budapesti autósok, figyelem! Nagy változás a belvárosban

2021.08.31.
A közlemény szerint továbbra is irányonként két sávot használhatnak az autósok a Rákóczi úton, keddtől azonban a külső két sáv helyett irányonként a belsőt és a külsőt használhatják az autóval közlekedők. Ezzel az ötödik üteméhez érkezett a Blaha Lujza tér felújítása. A korábbi közlekedési korlátozások az ötödik ütemben is érvényben maradnak. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hová tűnik 7,1 millió új autó?

2021.08.30.
Az IHS Markit megállapításait több hírügynökség, köztük a Bloomberg is szemlézte. Eszerint legalább 7,1 millió autóval kevesebbet gyártanak idén az autógyártók, de ennél is szomorúbb hír, hogy a koronavírus-járvány szövődményeként 2022-ben is szenved majd a járműipar. A csiphiány akut, és nem látni, hogy jövő év második negyedéve előtt pozitív változás következzen be, azaz a hiány megszűnjön. Úgy tűnik tehát, hogy a csipválságnak nem lesz vége belátható időn belül. "Az autóipar komoly nehézségekkel küzd. A legújabb felhők az autógyártás fölé a malajziai járvánügyi korlátozásokkal érkeztek meg, ami tovább mélyiti a csiphiányt" - utalt a maláj csipgyárak leállására Mark Fulthorpe és Phil Amstrud elemző. Délkelet-Ázsia a hiány forrása Malajziában teljes június hónapban vezettek be szigorú kijárási korlátozásokat, miután május végére a napi új fertőzöttek száma megközelítette a tízezer főt a 32 milliós délkelet-ázsiai országban - írta meg a g7.hu. Az emberek mozgását otthonuk tíz kilométeres körzetére korlátozták, betiltottak minden, nagyobb tömeget érintő tevékenységet, és a legtöbb gyárat vagy teljesen leállították, vagy csak erősen korlátozott kapacitásokkal üzemeltették. Emiatt számos külföldre termelő beszállító megbénult. Többek között a német Infineon és a japán Taiyo Yuden csipgyártók helyi üzemei is bezártak. A malajziai félvezetőgyártók iparági szervezete szerint 40 százalékos termeléscsökkenéssel jártak a lezárások, ami fennakadást okoz a teljes autóipari gyártási láncban – az Audi győri, a Mercedes-Benz kecskeméti üzemét is ez állította le. Mivel  a térségben alacsony az oltakozási kedv és rohamosan terjed a betegség, Malajzia mellett Vietnám, Thaiföld és Tajvan is korlátozza vagy korlátozta járványügyi intézkedéseivel a termelést, ami komoly válságot indított el az ellátási láncban. Az autóipar világszerte szenvedi a délkelet-ázsiai termeléskiesést. Az autógyártók szinte mindegyike azzal számol, hogy idén semmiképpen, de talán még jövőre sem oldódnak meg ellátási gondjaik. A Bloomberg júniusban 60 milliárd dollárra taksálta a kiesett bevétel okozta kárt. Azóta ez az összeg minden bizonnyal tovább növekedett, hisz például a kecskeméti Mercedes-gyár is a tervezettnél tovább, három hét helyett négy hétre függesztette fel a termelést. Kumakura Kazunari, a Toyota beszerzési vezetője is aggasztónak nevezte a helyzetet a Bloombergnek. A Nikkei augusztusi beszámolója szerint a szeptemberi előirányzott 900 ezer legyártott autó helyett legjobb esetben 500 ezer autót tudnak majd gyártani, ami a vírusos leállásokkal nehezített hónapok gyártási számait idézi. A negyven százalékos termelésvágást a hazai vásárlók is megérzik majd, tovább nő az itthon népszerű Toyotákra a várakozási idő. A 2022. március 31-én záruló pénzügyi évben a Toyota várakozásai szerint 8,7 millió autó legyártását jelenti majd be. Hiányzó autók, kevesebb munka Az IHS Markit még a Toyota bejelentése előtt jelezte, hogy idén 6,3-7,1 millió autóval lesz kevesebb, az év harmadik negyedévében várható a legnagyobb a csökkenés, mintegy 2,1 millió autó nem készül majd el a csiphiány miatt. Hiába áll majd helyre az év második felére a beszállítói lánc, a hatásait az autógyártók még legalább egy évig nyögni fogják. Feltéve, ha nem romlik a helyzet. Iparági szakértők szerint javulni biztosan nem fog. Az autógyárak pedig sorra jelentik be a kényszerű korlátozásaikat: a Ford Kansasban augusztus 23-30. között függesztette fel a legnépszerűbb autója, a Ford F-150 kisteherautó gyártását, valamint szombatonként csak egy műszak dolgozik majd ezt követően is. Ahogy azt korábban az Autószektor is megírta: az Audi augusztus közepén a félvezetők hiánya miatt kényszerszabadságot rendel el Ingolstadtban és Neckarsulmban. Ilyen intézkedésekre szeptemberben is sor kerülhet. A csiphiány a Volkswagen központi üzemét is érinti, Wolfsburgban egy műszakos rendre tértek át. Az Ingolstadtban és a Neckarsulmban lévő Audi-gyárakban körülbelül tízezer alkalmazottnak kényszerből meghosszabbodott a nyári szabadsága. Ahogy a cég szóvivője elmondta, több ezer tervezett autót nem lehet legyártani a csiphiány miatt. Az ingolstadti főüzemben minden gyártósor leállt augusztus 30-ig: az 1-esen a teljesen elektromos Q6 e-tron gyártásának megkezdéséhez szükséges átalakítási munkálatok miatt, a másik két vonalon a csipek hiánya miatt. 6000 alkalmazottat szabadságra küldtek. Neckarsulmban a termelés szüneteltetése mintegy 4000 alkalmazottat érintett. Augusztus 24-én a kínai Geely tulajdonában álló Volvo is bejelentette, hogy a torslandai gyárában ismét leállnak a gépek. Csiphiány miatt augusztus 30. és szeptember 3. között szünetel a Volvók gyártása. Korábban a gothenburgi gyárban volt kényszerszünet. Egy nappal korábban a Seat martorelli gyára is leállt részben, a Barcelona melletti üzemben a 2-es sor munkálatait függesztették fel.  Tarolnak a félvezetőgyártók Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint. A szervezet honlapjára felkerült adatok azt mutatják, hogy júniusban 44,53 milliárd dollár értékben értékesítettek félvezetőket a világon, ami 29,2 százalékkal felülmúlta a tavaly júniusi 34,47 milliárd dollárt. Havi összevetésben a növekedés 2,1 százalék volt, a májusi 43,6 milliárd dollárral összevetve. A SIA kimutatásai szerint a június végével záródott idei második negyedévben a félvezetők eladásából származó bevétel 133,6 milliárd dollár volt, 29,2 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál, és 8,3 százalékkal felülmúlta az idei első negyedévit. Májushoz képest Észak- és Dél-Amerikában 5,4 százalékkal, Európában 2 százalékkal, Japánban 2,5 százalékkal, Kínában 1,1 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kína és Japán nélkül) 1 százalékkal nőtt az eladásból származó bevétel júniusban. Tavaly júniushoz viszonyítva Észak- és Dél-Amerikában 22,9 százalékkal, Európában 43,2 százalékkal, Japánban 21,2 százalékkal, Kínában 28,3 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kínát és Japánt leszámítva) pedig 34 százalékkal nőtt a bevétel. A SIA adatai szerint tavaly 439 milliárd dollár értékben értékesítettek csipeket világszerte, ami 6,5 százalékkal meghaladta az előző évit. A SIA a csipeladások további növekedésére számít az idén. A SIA az amerikai félvezetőgyártó ágazat 98 százalékát és a világ nem amerikai csipgyártóinak kétharmadát tömöríti. Összeállította: Biró Csongor  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója