Csökkentek az autóeladások az Egyesült Államokban

2017.07.04.
Az Autodata Corp kutatócég számításai szerint júniusban 3 százalékkal, 16,51 millióra csökkent az eladott új autók évesített száma, szemben az egy évvel korábbi 16,8 millióval. Elemzők 2 és 4 százalék közötti visszaesést vártak. Az idei első félévben - 2009 óta először - kevesebb járművet értékesítettek, mint egy évvel korábban, ami elemzők szerint azt jelzi, hogy az előző két, rekordokat halmozó év után lefordultak a csúcsról az eladások. Az idei év első hat hónapjában 8 millió 452 ezer személyautót és könnyű tehergépkocsit adtak el, 2,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 8 millió 636 ezernél. Júniusban éves szinten az amerikai gyártású személygépkocsik eladása 4,27 millió volt, a kisteherjárműveké 8,77 millió. A külföldről behozott személyautók eladása 1,64 millió, az importált kisteherautóké 1,82 millió volt. Elemzők arra számítanak, hogy idén 17,1 millió könnyű járművet adnak el az Egyesült Államokban a tavalyi, minden idő rekordjának számító 17,6 millió után. Mindazonáltal az idei év így is jó lesz, az eladások jelenlegi szintje mellett is az autógyártók tisztességes profitot termelnek. A három legnagyobb amerikai autógyár eladásai egyaránt csökkentek júniusban. A General Motors éves összevetésben 4,8 százalékkal kevesebb, 242 873 járművet értékesített júniusban, a Ford Motor eladása 5,0 százalékkal, 227 166 járműre esett vissza, míg a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) által értékesített járművek száma 7,4 százalékkal, 187 348-re süllyedt. A legnagyobb külföldi márka, a Toyota eladásai 2,1 százalékkal, 203 376-re emelkedtek. Az Edmunds.com szakportál elemzői arra számítottak, hogy a Ford 5,5, a General Motors 1,8, a Fiat Chrysler 10 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Az első félévet tekintve a General Motors eladásai 1,8 százalékkal, a Fordé 20,2 százalékkal, az FCA-é 6,7 százalékkal, a Toyotáé pedig 3,6 százalékkal estek vissza. A Volkswagen-csoport eladásai viszont 10,8 százalékkal, 45 113 darabra emelkedtek júniusban, ezen belül is a Volkswagen márka 15,0 százalékos növekedést tudott elkönyvelni. Az első félévben a Volkswagen csoport 7,6 százalékkal növelte eladásait. A Kelley Blue Book autóipari elemzőház adatai szerint júniusban éves összevetésben 2 százalékkal 34 ezer 440 dollárra emelkedett a könnyű járművek átlagára. Az év első felében a vásárlási kedvezmények 10,2 százalékot tettek ki, szemben az egy évvel korábban mért 9,8 százalékkal.
Címkék: 

Sikeresen repült a Facebook napelemes internetdrónja

2017.07.04.
Mark Zuckerberg Facebook-alapító hosszú távú tervei szerint az Aquilához hasonló drónokkal négymilliárd olyan embert juttatnának internethez, akiknek ma kevés reményük van a csatlakozásra. - Ha az Aquila készen áll, napenergiával hajtott flottát építünk ki a drónokból, melyek internetkapcsolatot juttatnak a világon mindenhová - írta Zuckerberg a Facebookon. Az Aquila a decemberi baleset után másodszorra májusban szállt fel az arizonai Yuma tesztrepülőterén - írta a The Yuma Sun. A gép több szenzorral, új szélterelőkkel, a landolást segítő új fékezőrendszerrel szállt fel, nagyjából 1 óra 46 percet töltött a levegőben és 910 méteres magasságot ért el. A fejlesztők élőben nézték végig a repülést, melyet a drónt követő helikopterről közvetítettek - mondta el Martin Luis Gomez.   AFacebook légi platformjainak igazgatója hozzátette, hogy a csapatot elkápráztatta az eredmény, mivel "az első tesztrepülés után végrehajtott változtatások jelentősen hozzájárultak a második kísérlet sikeréhez". A drón súlya nagyjából 450 kilogramm, szárnyainak fesztávolsága nagyobb, mint egy Boeing 747-es repülőgépé. Az Aquila nagyrészt önvezérlő, de bizonyos manővereit a földi személyzet irányításával hajtja végre. - Rengeteg adatot sikerült gyűjtenünk az Aquila hatékonyságának további javításához. Soha senki nem épített még pilóta nélküli repülőt, amely egyszerre több hónapig van a levegőben, tehát minden részletet gondosan ki kell dolgoznunk, hogy sikerüljön - mondta Zuckerberg.
Címkék: 

AMTS 2017

2017.07.04.

Pályázati forrásból fejlesztheti szálláshelyét!

2017.07.04.
A felhívások már tervezetként elérhetőek, és három régió szálláshelyeire összpontosítanak: -          Balaton, -          Sopron- Fertő, -          Tokaj. Támogatás igényelhető: -          a szálláshely szobáinak felújítására, korszerűsítésére, -          új szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódó beruházásokra (például családbarát, egészségturisztikai, kerékpáros szolgáltatás), -          férőhelyek bővítésére, -          az épületek energia hatékony működését javító beruházásokra, -          információs és kommunikációs fejlesztésekre. A támogatás mértéke régióként, a szálláshely típusonként eltérő, azonban szobánként akár 11 millió Ft is igényelhető, akár 70%-os támogatással! Az igényeket várhatóan 2017. szeptember 4-től várják. A felhívásokról bővebben a régió nevére kattintva tájékozódhat! Amennyiben a lehetőség felkeltette érdeklődését, töltse ki előminősítő lapunkat IDE kattintva, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot! Tudja pályázatát biztos kezekben! Goodwill Consulting Kft. – Magyarország piacvezető pályázatírója

A Harley-Davidson Street Rod világcsúcsot égetett az aszfaltba

2017.07.04.
Még május 20-án, a dél-kelet lengyelországi Rzeszów városában szállt fel a fehér füst, ahogy az izgalmas Guinness-rekord kísérletben Maciej „DOP” Bielicki Harley-jával végigszántott a település forró aszfaltján. A motoros kaszkadőr sikerrel vette a megmérettetést, és új rekordot állított be gumifüstölésben. Maciej Lengyelországban egyedüliként Harley-Davidson motoron hajtja végre elképesztő trükkjeit, júniusban az Open Road Fest közönségét is elkápráztatta, a világrekordot pedig egy H-D Street Rod nyergében döntötte meg. Lengyelország, és a Harley-Davidson mindent vitt, innentől övék a „világ leghosszabb burn-outja” cím. Az esemény kereteit a rzeszów-i, a GOC Harley-Davidson biztosította. Az ötlet tőlük, és a Stunt Storytól – Lengyelország első Harley-Davidson kaszkadőr show-jától – származott. A világcsúcs első alkalommal dőlt meg egy 750 köbcentis Harley-Davidson Street Rod nyergében, mely 4,5 kilométeren folyamatosan füstölte gumijait. A korábbi rekordot előző évből egy 1200 köbcentis motor tartotta, 3,7 kilométerrel. Ahogy Maciej „DOP” Bielicki, a Stunt Story ötletgazdája megjegyezte: "Hónapokig készültem a megmérettetésre. A felkészülés utolsó hetét folyamatos gyakorlással töltöttem egy Street Rodon, mellyel a csúcsot szerettem volna beállítani. Már maga az útvonal is kihívás volt, hiszen nem egyenes pályáról beszélünk. A rzeszóv-i Harley-Davidson kereskedés mellett futott az út, melyen a rekorddöntés zajlott, így azt a forgalom elől teljesen elzárták. A szakaszon két kereszteződés, és egy körforgalom is nehezítette a dolgomat. Mindezeken felül, egyes részeken különböző szögben lejtett a pálya, ami igazi kihívássá tette a folyamatos gumiégetést, de végül is minden a tervek szerint zajlott. Nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltuk, és ez úton is köszönetet mondanék mindenkinek, aki segített, hogy elérjem ezt a fantasztikus eredményt.” A rekordot ostromló modellen egyáltalán nem módosítottak. Hasonlóképp, az esemény alkalmából felszerelt abroncsok is utcai darabok voltak, ez ugyanis feltétele a részvételnek. Ahhoz, hogy a rekorddöntés hiteles legyen, a teljes kísérletről vágatlan video dokumentáció készült legalább két szemtanú jelenlétében, a távolságmérést pedig kvalifikált szakemberekre bízták. Mindezeken felül, egy infravörös kamera folyamatosan figyelemmel kísérte az első kerék mozgását, a kerék ugyanis egy másodperc erejéig sem állhat meg a mérés alatt. Arra a kérdésre, hogy melyek a Harley-Davidson Street Rod előnyei, Maciej így válaszolt: „A modell roppant könnyűnek hat vezetés közben, egyáltalán nem érezni a 240 kilós önsúlyát. Hozzáteszem, olyan motorról van szó, ami manőverezés közben kezes bárányként viselkedik. Fékrendszere is kiváló, ez pedig nagyon fontos volt a kísérlet alatt. Figyelembe véve a motor súlyát, tökéletes összhang van a fék, és a futómű között. Ahogy azt a H-D-knál megszokhattuk, tökéletes indulási pozíció és kormányérzet teszi biztonságossá a motor kezelését.” Stanislaw Myszkowski, a rzeszów-i GOC Harley-Davidson tulajdonosa hozzátette: „Többször megkaptuk már a GOC-nál, hogy valami, amit meg akarunk valósítani, egyszerűen lehetetlen. Lehetetlen motorkerékpárt tetoválni, mégis, a Redicivisttel megalkottuk a világ első tetovált motorját. Képtelenség egy zene ihlette motort építeni, ahol az egyes építőelemek hangszerek is egyben – nézd csak meg a Hard Rock Café motorunkat. Azt is mondták, sosem leszünk képesek összehozni közép-kelet Európa legnagyobb Harley-Davidson márkaképviseletét. Mi azt gondoljuk, hogy a hit és a szenvedély ugyanolyan fontos a munkában, ahogy a magánéletben is. Talán pont ezért szeretünk olyan emberekkel dolgozni, akik ezzel egyetértenek.

Konferencia az e-mobilitásról

2017.07.04.
Ez egyúttal a vállalat által szervezett „Austropannon-academy” soron következő rendezvénye volt. A hallgatóság soraiban helyet foglaltak a hazai autós szakma jeles képviselői, a helyi önkormányzat, a rendőrség és a honvédség logisztikai egységének munkatársai, továbbá a bankok munkatársai is. Ezen kívül még több, a szakmában érdekelt intézmény, egyetemek és vállalatok is delegáltak képviselőket. A rendezvényt Szöllősi Mária és Horst Picek nyitották meg A résztvevőket a rendező cég vezetősége nevében Szöllősi Mária és Horst Picek cégvezetők köszöntötték. Ezt követően magister Jürgen Schreder az Osztrák Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa és Szalóki Géza Győrújbarát polgármestere kívánt hasznos tanácskozást és mindketten kiemelték az E-MOBILITÁS és a környezetvédelem egyre fokozódó jelentőségét. E-mobilitás a vezető áram Az első előadást „E-mobilitás a vezető áram” címmel Prof. Günter Hohl nyugalmazott dandárparancsnok, az Osztrák Gépjármű technikai Egyesület tagja tartotta. Tömören összefoglalta a kezdetektől fogva a villany-, és a hibridautók építésének történetét. Kiemelte az alkalmazott műszaki megoldások előnyös tulajdonságait. Áttekintést adott a hibrid és a villanyautók különböző, jelenleg is használatos változatairól, külön kitért az energiatárolás problémáira, a háztartási elektromos hálózatról tölthető, úgynevezett „plug in” változatokra, és a közeljövőben várható újabb, jelenleg még fejlesztés alatt álló megoldásokra. Szöllősi Mária és magister Jürgen Schreder az Osztrák Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa üdvözli a megjelenteket A városi elektromos töltőállomások létesítésének fontosságát is kiemelte. Az egyszerű start-stop feladatok ellátására alkalmas „mikro hibrid” –től a „mild hibrid” abban különbözik, hogy ez utóbbinál már az energia visszatápláló regeneratív fékezésre is lehetőség van. Ilyenkor a gépkocsi lassítása a generátor üzemű elektromos géppel történik, abból a célból, hogy eközben a nagyfeszültségű akkumulátor tölthető legyen. Ilyen módon a gépkocsi mozgási energiája válik újrahasznosíthatóvá. A teljes hibrid (full hybrid) autóknál a belsőégésű-, és a villanymotor együtt is gyorsíthatják a gépkocsit. A bemutatott elektromos hajtású autók Ezt nevezik e-boost  üzemmódnak. De lehetőség van a sebességtől függően teljesen elektromos hajtásra is. Ilyenkor valamilyen módon a közlekedés többi résztvevőjének fel kell hívni a figyelmét a rendkívül halkan érkező villanyautó jelenlétére. Az előadó kiemelte a villanyautók környezetkímélő használatának fontosságát, továbbá azt, hogy különös gondot kell fordítani a gépkocsi nagy feszültségű biztonságára. Összehasonlította a soros és a párhuzamos hibrid hajtásokat és ezek energia elágaztatásos változatait is. evopro Bus Kft.       Varga Antal úr az „evopro Bus” Kft. munkatársa a vállalata termékeit, a városi és elővárosi kisbuszokat mutatta be. Ezek különböző kompozit anyagból készült modulokból épülnek fel a különböző utas kapacitásoknak megfelelően. Teljes hosszában alacsonypadlós kivitelben kínálják az autóbuszaikat. A széles ajtók, és jól méretezett közlekedési folyosó gyors utas-cserét tesznek lehetővé. Az elektromos változatoknál az akkumulátorok elhelyezése olyan, hogy nem csökkenti az utastér méretét. Kitért buszaik további műszaki jellemzőire és a különböző vizsgálati módszerekre is, melyekkel a közlekedésbiztonságot igyekeznek folyamatosan javítani az általuk épített kisbuszok területén. Prof. Günter Hohl nyugalmazott dandárparancsnok, az Osztrák Gépjármű technikai Egyesület tagja volt az első előadó Az energia források lehetnek: elektromos, plug-in soros hibrid, CNG, Euro6 dízel. Az előadó kihangsúlyozta, hogy a magyar buszgyártás színvonalát nem a gyártási kapacitás, hanem a korszerű, egyre megbízhatóbb termékek határozzák meg. Ez különösen igaz az elektromos és a soros hibrid buszokra. Az autóbuszoknál számos műszaki jellemző lehet alku, vagy megállapodás tárgya, de amiben nincs alku, az a biztonság. BYD Electic Bus & Truck Hungary Kft. A konferencia résztvevői megismerkedhettek Yonogping Chen ügyvezető és Balogh Gábor operatív igazgató bemutatása alapján a BYD Electic Bus & Truck Hungary Kft. –vel és az épülő gyártó egységével. 2016 és 2018 között 20 millió Eurós beruházással készül el, az autóbusz üzem, melynek gyártási kapacitása évi 400 db jármű. Az autóbuszok hatótávolsága egyszeri feltöltéssel 250 km. Az energia felhasználása 130 kW / 100 km városi használat esetén. Ez a hasonló körülmények között üzemelő dízelmotoros autóbuszokhoz viszonyítva azokénak csupán 75%-a. Az autóbuszok könnyűszerkezetes, alumínium vázának becsült élettartama 20 év. Zero emisszió, vagyis károsanyag kibocsátás nélküli a jármű használat, és ez a legfontosabb jellemző. Az állandó mágneses egyenáramú, szinkron hajtó motor teljesítménye 180 kW. Varga Antal, „evopro Bus Kft” A hátsó futóműre szerelik és annak integrális részét képezi. A gyártó üzem munkavállalóinak tervezett létszáma 300 fő. Azért Komáromra esett a választás, a gyártóüzem telepítésével kapcsolatban, mert kedvezően központi a fekvése, a buszgyártáshoz kapcsolódó mérnöki szaktudás és tapasztalat, valamint a szükséges szakmunkás létszám is rendelkezésre áll. Továbbá a gyárépítési szándék is kedvező fogadtatásra talált a magyarországi hatóságok részéről. A BYD Europe központja Hollandiában, Schiedam-ban van. Ezen kívül Londonban is van kirendeltsége a vállalatnak. Az anyacég (BYD Company Ltd.) egy piacvezető multinacionális csúcstechnológiát alkalmazó vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság igen komoly szakértelmet halmozott fel újratölthető-akkumulátorok gyártásában, mellyel a fenntartható fejlődés fáradhatatlan szószólójává vált. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival. A BYD 22 év fejlesztést követően megalkotta az úgynevezett Nulla Károsanyag-kibocsátású Energia Ökoszisztémáját, amelynek négy fő alapköve: a megfizethető napenergia-termelés, a megbízható energiatárolás, a legmodernebb elektromos közlekedés és a korszerű egysínű vasút. E „Négy Zöld Álom” teszi a BYD-t egy iparágvezető világcéggé az energia- és közlekedési ágazatokban. Az elektro-mobilitásról szólva a BYD által kínált megoldások és a termékpaletta rendkívül széles skálán mozog: elektromos autók, buszok és villástargoncák a jövőben pedig teherautautók, az építőiparban használt vagy éppen városfenntartáshoz szükséges elektromos járművek gyártása és az úgynevezett “SkyRail” vagy “Magasvasút” bemutatása a fő irányvonal. Európában jelenleg a következő BYD-megoldásra alapozott tömegközlekedési rendszerek működnek: busz-flották (Schipol Repülőtér és Schiermonnikoog – Hollandia, London és Nottingham – UK, Eskilstuna és Angelholm – Svédország); taxi flották (Rotterdam, London, Brüsszel, Barcelona). A BYD autóbuszok számos típusban rendelhetők, a nulla károsanyag kibocsátás, mint legfőbb jellemző mellett említésre érdemes, hogy hatótávolságuk egyszeri feltöltéssel elérheti a 320 km-t. Az állandó mágneses szinkron villamosmotor teljesítménye 2X150 kW. Bemutatkozik a házigazda    A rendezvényen előadást tartott Bajusz Tibor az Eberspächer Climate Control Systems GmbH. munkatársa és Erik Winter úr is. Őket régi és megalapozott kapcsolat fűzi az Austropannon Kft. –hez. A hallgatóság ellőadásukból megismerhette az Eberspächer rövid történetét, az eddig elért eredményeket, és a jelenlegi tevékenységi körét. Ismertetésre kerültek a jelenleg gyártásban lévő folyadékos, (Hydronic) és közvetlenül az utastér levegőjét melegítő (Airtronic) fűtőberendezések. Az előadó kiemelte ezek előnyös tulajdonságait és az alkalmazási területeit is. A nyári időszakra pedig a különböző légkondicionáló berendezéseket ajánlják az autó, illetve a flotta tulajdonosoknak.      További kísérő néptánc program tette még színesebbé a rendezvényt. A résztvevők éhségét pedig ízletes fogásokkal a büfé csillapította. Miután szép kora-nyári napon volt a rendezvény, természetesen gondoskodtak a szomjúság oltásáról is. Kőfalusi Pál  
Címkék: 

Megkezdődik a Tesla Model 3 sorozatgyártása

2017.07.04.
A gyártás fokozatos bővítését tervezik: augusztusban havi 100, szeptemberben havi 1 500, majd decemberben elérheti a gyártás a havi 20 ezret, jövőre pedig már heti 10 ezer szerepel a tervekben. A Model 3 alapára 35 ezer dollár (csaknem 9,5 millió forint), amely az eddigi Tesla-árakhoz képest jelentős csökkenést jelent. A Tesla korábbi Model S és Model X nevű típusainak piacra dobása kezdetben gyártási késedelmek és kezdeti minőségi problémák miatt csúszott, emiatt egyes elemzők szkeptikusak voltak a Model 3 sorozatgyártásának júliusi kezdésével kapcsolatban is. A Handelsblatt múlt csütörtöki beszámolója szerint a német BMW AG az idén szeptemberben tervezi bemutatni 3-as modellszériának a Tesla elektromos autóival közvetlenül versenyre kelő elektromos változatát, a Frankfurti Autószalonon. A 400 kilométeres hatótávval rendelkező 3-as BMW a Handelsblatt szerint a Tesla Model 3 nevű típusának jelent közvetlen konkurenciát. A Tesla Model 3 hatótávolsága egy töltéssel 133 kilométer. A Bloomberg június közepén adta hírül, hogy az amerikai autógyártó Kínában kezd gyártani elektromos autókat, a Tesla már befejezte az egyeztetést Sanghaj hatóságaival, és minden kérdésben megállapodtak a felek. A Bloomberg úgy tudja, hogy a Tesla-autók gyártása egy kínai céggel közösen történik majd, vegyes vállalati formában. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a múlt év elején először beszélt arról, hogy három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat az amerikai cég. A kínai gyártás lényegesen csökkentené a Tesla autók árát az ázsiai országban, mivel mentesülnének a magas, 25 százalékos importvám alól. A Tesla tavalyi kínai bevétele 1 milliárd dollár körüli volt, megháromszorozódott egy év alatt. Márciusban a Tencent Holdings, Kína legnagyobb internetes cége 5 százalékos részesdést vásárolt a Teslában, 1,8 milliárd dollárért. Áprilisban az elektromos járműveket gyártó Tesla átvette a legértékesebb amerikai járműgyártó címét az addigi listavezető General Motorstól és Fordtól. A Tesla részvényárfolyama a New York-i értéktőzsdén hétfő délután 5 óra után 0,11 százalékos mínuszban, 361,20 dolláron állt.

Traktor alá szorult és meghalt egy férfi Tóalmáson

2017.07.04.
Csámpai Attila elmondta: a baleset Tóalmáson a Rét utcában egy töltés oldalában történt, ahol a felborult traktor alá került annak vezetője. A kiérkező tűzoltók kiszabadították a mezőgazdasági gép alól a sérültet, de a mentők már nem tudták megmenteni az életét, a helyszínen elhunyt. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Nagykátai Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli halálesetet.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója