Az osztrák KSR Group bejelentette, hogy felvásárolta a tradicionális olasz “Malaguti” céget, és bemutatta a 2019 elejétől elérhető új Malaguti motorkerékpár típusokat is.
A tizenkét tagúra tervezett buszflottájának második modelljét is bemutatta az ITK cégcsoport a közelmúltban. A társaság reményei szerint a Mercedes-Benz alapokon nyugvó, Debrecenben gyártott, 85 személy szállítására alkalmas elővárosi modell jelentős szerephez jut majd a hazai buszállomány...
Afféle erődemonstrációként szinte minden új technikát belesűrített a negyedik generációs, Kecskeméten is készülő A-osztályba a Mercedes. Amellett, hogy lenyűgöző a tudása, és még mindig sokkolóan hatásos a digitális cockpit, „egyszerű” autóként is a mezőny legjobbjai közé tartozik az A200.
Évente autósok százezrei használják, de a legtöbben keveset tudnak ezekről a gépekről – pedig műszaki szempontból is különlegesek a balatoni kompok. Csak néhány érdekes adat a sok közül: a legnagyobb hajó bő 1000 lóerős...
Húsz évvel ezelőtt jelent meg a Focus, amely a márka húzómodelljévé vált, világszerte 16 millió, Európában pedig 7 millió darab kelt el 1998 óta. Ezek a számok is jól mutatják, a Ford számára létkérdés, hogy generációról generációra át tudják örökíteni a Focus népszerűségét, piaci lendületét....
Bő egy éve indított intenzív toborzókampányt a BKV, hogy gyarapíthassa a cégnél dolgozó buszvezetők számát. Eddig mintegy 700 embert vettek fel – köztük persze olyanokat is, akikre tanfolyamok sokasága várt mielőtt utasokat szállíthattak volna. De vajon hogyan képzik a buszsofőröket? Ebbe...
Újabb lendületet adott a Fiat az Európában lassan már évi félmilliós eladást közelítő 500-as modellcsaládnak: ezúttal az X-széria esett át fiatalító kúrán. A ráncfelvarrással egy időben új, turbós motorok érkeztek az 500X-hez, amely „okosabb” is lett elődjénél.
Kategóriát teremtett és teremt a mai napig. Az első pillantásra megnyer, szinte megvesz kilóra. Beültünk az új 3-asba, a Z4-be és meglestük a 8-as szériát is.
Alig egy héttel az után, hogy Kiss Gergely újbóli modellnagykövetként megforgatta ujján az új Mustang kulcsait mi is megsarkantyúzhattuk a márka felfrissített élményautóját.