autóipar

Szlovákia is hatalmasat veszíthet a vámemelésen, amivel Trump fenyegetőzik

2026.05.05.

A Kiel-i Világgazdasági Intézet (IFW) becslése szerint a Donald Trump által belengetett, az Európai Unióból az Egyesült Államokba exportált gépjárművekre vonatkozó 10 százalékos vámemelés rövid távon 15 millárd euróba, hosszabb távon akár ennek duplájába is kerülhet Németországnak - írja a parameter.sk.

Trump vonatkozó bejelentésére, – mely szerint jövő héttől 15-ről 25 százalékra emeli a szóban forgó vámokat – pénteken került sor, döntését pedig azzal az állítással indokolta, hogy az EU „nem tartotta be az USA-val kötött kereskedelmi megállapodást”, noha azt nem árulta el, annak mely pontját szegte meg a szövetség. Ez utóbbi megállapodást egyébként kevesebb, mint egy évvel ezelőtt kötötték meg a felek, azt követően, hogy Trump korábban magasabb vámokkal is fenyegetőzött.

A VW pozsonyi gyára. Fotó: Volkswagen

Az amerikai elnök a vámemelést megelőzően Friedrich Merz német kancellárt kritizálta, kilátásba helyezve, hogy csökkenti a Némország területén állomásozó katonák számát, nem tetszett neki ugyanis az, hogy Merz kritikusan nyilvánult meg az Egyesült Államok és Izrael által indított és továbbra is zajló iráni háborúról.

Az IFW elemzése rámutat arra, hogy az unió legnagyobb gazdaságára is jelentős hatással vannak az amerikai importvámok, amik már így is milliárdoktól fosztották meg a német gazdaságot. Maga az intézet elnöke, Moritz Schularick is úgy fogalmazott:

„A hatások jelentősek lennének.”

Emellett arról is beszélt, hogy ezeket a hatásokat más olyan európai országok is érzékelnék, ahol fontos gazdasági ágazat az autóipar, többek között ide tartozik Szlovákia, Magyarország, Olaszország és Svédország.

Az uniós illetékesek ugyanakkor tudomásul vették Trump fenyegetését és hamar válaszoltak arra, kiemelve, hogy amennyiben az amerikai elnök ezt valóban meglépi, azt egészen biztosan európai válaszlépések követik majd.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....