2014.10.30.

Interjú Nagy Norberttel, a KIA Motors Magyarország ügyvezető igazgatójával.

2014.10.27.

A napokban megnyitott bécsi főpályaudvart nézve még elszomorítóbbnak látszik a budapesti nagy pályaudvarok körüli tétlenség. Idehaza egyelőre csak vitáznak azon, hogy rekonstruáljuk-e a Keletit és a Nyugatit, vagy Bécshez hasonlóan építsünk vadonatúj átmenő főpályaudvart.

2014.10.18.

Az év első kilenc hónapjában 6,7 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest és 2,1 százalékkal esett vissza a kivitelük.

2014.10.06.

Újabb negyedévet zárt sikerrel az Opel: januártól szeptemberig 7.578 autót adott el, ami jóval több, mint a tavalyi teljes esztendő értékesítése. Az előző év hasonló időszakához képest az összesített személyautó és kishaszon gépjármű piacon az Opel 57 százalékos növekedést produkált lényegesen...

2014.10.06.

Éves szinten 18 százalékkal emelkedett az új személygépkocsik eladása a január-szeptemberi időszakban Csehországban.

2014.09.25.

Nem csak a gépjármű-kereskedelem fellendítése lehet a célja az állami autócsere-programnak. Nyugat-Európában már a korszerű dízeleket is ki akarják vonni a nagyvárosokból, elsősorban egészségügyi okokból. Hazánkban az is siker lenne, ha nem hoznák be tömegesen a tizenéves használt autókat.

2014.09.22.

Hazánkban kevés a jól képzett teherautó-vezető, és ez a növekedés korlátját is jelentheti az ambiciózus vállalkozások számára. Ezért a Waberer’s-csoport saját maga kezdett hozzá a kamionsofőrök képzéséhez. Remélik, előbb-utóbb az állam is hozzájárul a költségekhez.

2014.09.08.

A legfrissebb statisztikák szerint az idei év első hét hónapjában 23,5%-kal több személygépkocsi-abroncsot adtak el Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában.

2014.09.04.

Összevonnák a vasúti és a közúti közösségi közlekedési szolgáltatókat. Iparági forrásokból úgy tudjuk, a kormányzat már dolgozik az átszervezési terven, amely a MÁV-csoportot és a Volán-vállalatokat érintené. A cél az, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat, és valóban elsőbbséget kapjon a vasút...

2014.09.03.

A Porsche Hungaria tulajdonosai újabb négy évvel, 2018. december 31-ig meghosszabbították Eppel János ügyvezető igazgató megbízatását.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2026.05.01
Az Európai Bizottság új Automotive Omnibus csomagja akár tíz évre befagyasztaná a kis elektromos....
2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....
2026.05.01
Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba. Velük együtt összesen már 45 új elektromos....
2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....