– Egyetlen napon húsz, ittasan vezető autóst állított gyorsított eljárásban bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség, miután a környéken az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt az alkoholos állapotban volán mögé ülők száma – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
A német autóipari konszern hétfőn közölte, hogy világszerte 162 ezer gépkocsit értékesítettek, 14,5 százalékkal többet, mint tavaly májusban.
Az LG Chem bejelentette, hogy elkészült a 300 mérföldes hatótávolságot lehetővé tevő autó akkumulátorral.
A héten a Ford fontos hírről számol be a Ford Performance témakörében; a bejelentés időpontja péntek, közép-európai idő szerint 15:00 óra.
Alapjaiban rendezte át az elmúlt öt évben a világ személyautó-piacát az erősödő dollár, ami kedvez mind az európai, mind a japán gyártóknak, amikor az USA piacára viszik a termékeiket.
Craiovában három éve indult el az EcoBoost turbómotorok gyártása.
A mindössze pár éves autógyártó nagyon kevés autót tudott értékesíteni a kontinensen, ezért a jövőben inkább a hazai piacára koncentrál.
Még ebben az évben 68 milliárd forint értékben újítanak fel utakat, a munkák minden megyét érintenek - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Vas Megyei Kerékpáros Szövetséggel együttműködve a biztonságos, szabályokat betartó közlekedésre hívta fel a figyelmet - írja a police.hu
Az eredetileg becsült nettó 4 milliárd forint helyett nettó 3 milliárd 553 millió forinttal a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nyerte a kaposvári busztendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.