2014.07.09.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára ma átvette kinevezési okmányát Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palota Tükörtermében.

2014.07.09.

A francia-japán szövetség bejelentette, hogy a jövőben minden modelljük három rugalmasan alakítható, moduláris padlólemezre épül majd.

2014.07.09.

Az elmúlt negyedévben újabb lendületet vett a Használtautó-index emelkedése: a második negyedévet fémjelző 122 százalékos érték közel kilenc százalékponttal haladja meg az előző negyedévben regisztrált szintet.

2014.07.09.

A német közlekedési miniszter ismertette, hogy milyen költségekkel kell számolnia 2016-tól azoknak a külföldieknek, akik használni akarják a német autópálya hálózatot.

2014.07.09.

Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez – írta közleményében az EB.

2014.07.09.

Az ötödik generáció az előd padlólemezére épül, de szinte minden részletében kicserélődött.

2014.07.09.

A közlekedési kormányzat új vezetése mérlegre teszi az állami nagyvállalatok menedzsmentjének teljesítményét, és az alapján dönt a személyi változásokról. A MÁV jelenlegi irányítóinak két évét is áttekintik.

2014.07.09.

– A Hyundai Shell World Rally Team bejelentette, hogy első számú pilótájuk, Thierry Neuville mellett Dani Sordo és Bryan Bouffier versenyez majd a csapat színeiben az augusztus végi német ralin.

2014.07.09.

A Ford idén útjára indít egy kezdeményezést, amelynek célja a vízfogyasztás mérséklése a világ különböző országaiban működő Ford-beszállítóiknál.

2014.07.09.

– A vízlépcsők hiánya gazdasági, kereskedelmi, energetikai és környezeti kárt okoz az országnak – mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke a Napi Gazdaságnak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....