Egyre több hibrid és egyre kevesebb benzines autót vásárolunk

2023.10.05.
A Jóautók.hu közleménye szerint a tisztán benzinesek részaránya folyamatosan csökken, az első fél évben 39 százalék volt. Idén már csupán minden nyolcadik eladott új autó dízelhajtású, a részarányuk a csupán 12 százalék, míg 2020-ban még 20 százalék volt. Hangsúlyozták: a dízelautók visszaszorulásának trendje immár egy évtizede tart, ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók között 46 százalékról 12 százalékra csökkent. Eközben a teljesen elektromos autók részaránya elérte az 5 százalékot, az első fél évben 2918 új villanyautót értékesítettek. Három év alatt több mint a duplájára nőtt az eladások mennyisége. A tisztán elektromos hajtású autók tömeges terjedése továbbra is várat magára, a vásárlók egyelőre kivárnak - tették hozzá. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint úgy fogalmazott: "A képet jelentősen árnyalja, hogy a DataHouse statisztikáiban szereplő hibrid kategóriába sorolt autók több mint kétharmada mild hibrid jármű. Ezek nem alkalmasak önálló villanymotoros haladásra, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra a fékezés során nyert energiát hasznosítva." A behozott használt autókról a Jóautók.hu azt közölte, hogy a benzinmotorral hajtott példányok részaránya az első fél évben 46 százalékot ért el. A dízelhajtású járművek aránya a két évvel korábbi 37 százalékos mélypontról mostanra 43 százalékra emelkedett vissza. Az ismét növekedésnek indult népszerűség oka, hogy ezek az autók jelentős diszkonttal érhetők el benzines társaikhoz képest a nyugati autópiacokon. Emellett a behozott autók idősebbek, és közöttük nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, jobbára dízelmotorokkal ellátott modelljei - áll az elemzésben. Érdekességként említik, hogy a teljesen elektromos meghajtású használt autók behozatala mind darabszámban (2977), mind részarányban (6 százalék) túlszárnyalta az új villanyautókat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Óvatosan a mobilokkal a volán mögött! Célzott közúti razziát hirdetett a rendőrség

2023.10.05.
A rendőrök 2023. október 9. és október 15. között fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2023. október 9-15. között „Focus on the road” elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. A rendőrség Magyarország egész területén elsősorban a menet közbeni rádiótelefon használatot ellenőrzi, de nagy hangsúlyt kap a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyeztető egyéb cselekmények, mint például a jármű vezetőjének menet közben bármilyen elektronikai eszköz működtetésének, ilyen eszközön képi vagy szöveges adatok megtekintésének felderítése is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az AutoWallis lesz az MG márka alkatrészkereskedelmi szolgáltatója a régió 13 országában

2023.10.05.
A megállapodással az AutoWallis tovább erősíti nemzetközi jelenlétét és Görögországba is belép. Az érintett országokban (Magyarország, Albánia, Csehország, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Koszovó) az AutoWallis nagykereskedelmi üzletága fogja ellátni az MG részére a márkával kapcsolatos alkatrészkiszállítási, valamint -raktározási szolgáltatási feladatokat úgy, hogy az alkatrészek az SAIC Motor CEE tulajdonában lesznek. A sanghaji székhelyű SAIC Motor Corp. Ltd. a legnagyobb kínai autógyártó, 2022-ben 5,3 millió darab gépjárművet értékesített többféle márkanév alatt. 2021-ben már a világ harmadik legnagyobb elektromos hajtású gépjárműgyártója volt, a tradicionálisan brit MG márkájú járműveket 2007 óta gyártja. Az AutoWallis Nyrt.-t a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. Árbevétele 2022-ben 270 milliárd forint volt, 39 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 85 százalékkal nőtt, meghaladta a 14,52 milliárd forintot. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Petra kiütéses győzelmet aratott Cervignanoban az RC Arenában

2023.10.05.
Petra a pénteki több mint nyolcszáz kilométeres utazást követően, az egész szombati szabadedzés napot kihasználta arra, hogy megismerje a rendkívül technikás pálya kanyar kombinációit és ideális íveit. Ebben edzője, a Magyarország egyik legjobb felnőtt pilótájaként számon tartott rc on road versenyző Rosinszky Norbert mellett, segítségére volt Gilyén Krisztián, szimulátor csapat Európa bajnok, a virtuális Audi TT Kupa nyílt nemzetközi bajnokság 9.  helyezettje, aki múlt évben Kiss Norbi csapattársaként aratott győzelmet a digitális Kamion EB-n. A Friuli kisvárosban, a vasárnapi futamok között volt olyan, ahol Petra  mindenkit lekörözött és sem  esőben, sem száraz pályán nem talált legyőzőre. A rangos nemzetközi verseny díjátadóján megjelent, Giovanni di Meglio, korábbi karate bajnok, Cervignano város sportért felelős tanácsnoka, aki külön köszöntötte a városba látogató kimagasló tehetségű fiatal magyar rc autómodell versenyzőt, Rosinszky Petrát. Petra édesapjának, Rosinszky Norbertnek viszont  inkább csak lánya sikere miatt volt oka örülni Cervignanoban: a rutinos versenyzőt, mint túraautóban, mind pedig az rc on road modellautózás egyik királykategóriájának számító  RC Formula1-ben, technikai hibák bosszantották és hátráltatták. Volt olyan futama, ahol dobogós helyről kényszerült kiszállni szíjhajtás szakadás miatt. - "Petra ígéretes tehetség, győzelme azt bizonyítja, hogy nem voltak hiábavalók erőfeszítéseink a hazai utánpótlás nevelésben" - fogalmazott a fiatal orosházi versenyző győzelmének hírére Fally György sokszoros  magyar bajnok rc modellautò versenyző,  a Magyar Modellező Szövetség korábbi rc autós szakág elnöke. Aki a Can-Am (www.brp.com) hazai forgalmazója, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpowerhungary.hu) mellett,  a szövetség vezetőivel együtt segített Petrának abban, hogy jó hirét vihesse a magyar rc modell sportnak Olaszországban.  A két fiatal, állatvédő autósport tehetség, a Petrának a helyszínen szurkoló 11 éves Gilyén Krisztián, és a 12 esztendős Rosinszky Petra, a versenyhétvége végén, hazaindulásuk előtt,  a helyi Burger Kingben vegán és plant based burgerrel ünnepelték az olaszok versenyzőktől is gratulációt kiváltó különleges győzelmet, és állateledel adományt helyeztek el a Cervignanói Állatmenhely gyűjtődobozában.

Így lehet háromszoros világbajnok Verstappen Dohában a hétvégén

2023.10.05.
A 26. születésnapját múlt szombaton ünneplő pilóta ellentmondást nem tűrő magabiztossággal és fölénnyel teljesített az idei szezonban, melynek során rekordot is döntött: ő lett az első az F1 történetében, aki egy idényen belül sorozatban tíz futamgyőzelemig jutott. Az már az első néhány világbajnoki futamon látható volt, hogy nagyon nehéz lesz bármelyik ellenfélnek is megakadályoznia Verstappent a címvédésben, de a holland versenyző négy viadalt - két-két győzelmet és második helyet - követően kapcsolt rá igazán: a május elején rendezett Miami Nagydíjtól egészen a szeptember 3-i Olasz Nagydíjig teljesen más dimenzióban versenyzett, mint a riválisok, és ebben az időszakban megállíthatatlan volt, hatszor az első rajkockából startolva, négyszer pedig hátrébbról indulva is elsőként intették le. A Forma-1 legújabb sztárpilótája aztán a gyengébben sikerült Szingapúri Nagydíj után legutóbb Japánban is győzött, és ezzel megteremtette magának az esélyt arra, hogy a hétvégi Katari Nagydíjon akár már szombaton megünnepelhesse pályafutása harmadik vb-címét. Verstappenre talán csak csapattársa, Sergio Pérez jelenthetett volna valódi veszélyt a szezon során, de a mexikói versenyző többször is olyan gyatra időmérős teljesítménnyel rukkolt elő, hogy mostanra, hat futammal az idény zárása előtt óriási hátrányt szedett össze a holland címvédővel szemben. A formula1.com összeállítása szerint ennek megfelelően Verstappennek gyakorlatilag három ponttal kell többet szereznie Dohában Péreznél ahhoz, hogy újfent világbajnok legyen. A hátralévő hat fordulóból három sprintfutamos hétvége lesz, így összesen 180 pont szerezhető - beleszámolva a versenyek leggyorsabb köréért járó egy pontot is -, miközben a holland előnye már most 177 a mexikóival szemben. Katarban 34 pontot lehet gyűjteni a hétvége folyamán, a szombati sprintfutam megnyeréséért nyolc jár, a vasárnapi nagydíjon aratott győzelem 25-öt ér, a leggyorsabb kör pedig plusz egyet. Így aztán Verstappen már világbajnokként utazik majd el Dohából, ha legalább 146 pontos előnye lesz Pérezzel szemben vasárnap este. Pontegyenlőség esetén a több futamgyőzelem rangsorol, de mivel ebből Verstappennek az idén 13 van, Péreznek pedig mindössze kettő, így ebben az esetben is a hollandé lesz a vb-cím. Ha a Red Bull mexikói versenyzője megnyeri a sprintfutamot, azon pedig Verstappen pont nélkül marad, akkor a vasárnapi nagydíjon a címvédőnek elegendő egy nyolcadik helyezés - Pérez eredményétől függetlenül - a világbajnoki trófea elhódításához. Pérez csak akkor maradhat versenyben a vb-címért folytatott küzdelemért, ha megnyeri a vasárnapi futamot és legalább 145 pontra csökkenti a hátrányát Verstappennel szemben. A Katari Nagydíj - amelyet 2021 után rendeznek meg ismét - pénteken 15.30-kor kezdődik a szabadedzéssel, majd 19 órakor az időmérő edzésre kerül sor. A szombati sprintkvalifikáció magyar idő szerint 15 órakor rajtol, a sprintfutam pedig 19.30-kor rajtol. Az 57 körös katari futam vasárnap 19 órakor kezdődik. A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kettészakadt a kerékpár az ütközéstől, megrázó tragédia – képekkel

2023.10.05.
Személygépkocsijával közlekedett egy 56 éves asszony 2023. október 4-én este az 5-ös főút felől Inárcs irányába, amikor elütött egy vele azonos irányba haladó, kivilágítatlan kerékpárost. A balesetben az 54 éves dabasi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos okát és a körülményeket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egyetlen kihajtó lezárása okoz jókora káoszt az M7-esen

2023.10.05.
Javítják a burkolatot az M0-s autóút és az M7-es autópálya csomópontjában, a pályával párhuzamosan futó kollektor ágat. Ennek kapcsán a Balaton felé vezető oldalról nem lehet kihajtani az M0-s autóútra. Célszerű az M1-M7-es autópálya csomópontjánál az M1-en tovább haladni és onnan felhajtani az M0-s autóútra. A lehajtási lehetőség megszűnte miatt sokan Érdnél próbálnak visszafordulni, ezért a 18-as km környékén és az M7-es autópálya érdi csomópontig tartó szakaszán is jelentős torlódás alakult ki. A 21-es főúton, Mátraverebély közelében korlátnak ütközött egy kisbusz. A 39-es km-nél Bátonyterenye felé csak egy sáv járható. Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok: az M0-s autóúton, Pécel térségében, az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak: a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Leányfalu és Szentendre átkelési szakaszán, az 51-es főúton, Dunaharasztitól a főváros irányába, a Csepel sziget útjain. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A döntő többség támogatja a BMW akkumulátorgyárát

2023.10.05.
Az alsó-bajorországi Straßkirchen polgárai megnyitották az utat a BMW autógyártó nagy akkumulátorgyára előtt, amelyben évente 600 000 elektromos autó nagyfeszültségű akkumulátorát szerelik össze. A múlt vasárnapi népszavazáson egyértelmű többség úgy döntött, hogy támogatja a gyár megépítését, ahogy azt a közösség bejelentette. Fotó: BMW A „Livable Gäuboden” polgári kezdeményezés kikényszerítette a népszavazást. A helyi képviselő-testület korábban egyértelműen támogatta a megépítést, amely várhatóan 3200 munkahelyet teremt. A település képviselő-testületi népszavazására az előzetes eredmények szerint 75,3 százalék igennel, 24,7 százalék nemmel szavazott. A gyár ellen irányuló polgári kezdeményezésre mindössze 29,6 százalék igen, 70,4 százalék nem szavazot érkezett. A két kérdést külön-külön tették fel – írja a német szakportál.
Címkék: 

Gyermekeket szállító busznak ütközött egy személyautó az M4-esen

2023.10.04.
Szabóné Berki Bianka elmondta, hogy a gyermekek és az autóbusz sofőrje sem sérültek meg a balesetben, a személyautó vezetője azonban a járműbe szorult. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az autóbuszon tizenhét ember utazott, mindenki le tudott szállni, az autó vezetőjét a ceglédi tűzoltók kiemelték, majd átadták a mentőknek. Az Útinform a honlapján azt írta, hogy az autóutat lezárták, a forgalmat az Albertirsa csomópontnál leterelik, visszatérni a Pilis-Monorierdő csomópontnál lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Eleinte többet ártott a légzsák, mint használt

2023.10.04.
Az autózás immár több mint 100 éve velünk van és óriási előnyei mellett bizony hamar felszínre jöttek a sebesség hátrányai is. Ezek kiküszöbölés a mai napig tart. Nagyon látványos eleme volt ennek a légzsákok feltalálása, ami nem is ment annyira zökkenőmentesen. A Learn Engineering Through Physiscs (LESICS) Youtube csatornáján remek kis oktatóvideó van a légzsákok törzsfejlődéséről, amit érdemesnek találtam magyarul is bemutatni, érdemes 7 percet rászánni olvasás előtt. Mi lenne velünk légzsák nélkül egy balesetben? 1958-at írtunk, amikor a Volvo egyik mérnöke (Nils Bohlin) szabadalmaztatta a hárompontos biztonsági övet az autókba. Nagy előrelépés volt ez, hiszen az öv legalább a medencét és a mellkast meggátolta az előre csapódásban. Persze ez a technológia is fejlődött és egy torziós rugó alkalmazásával, megfelelő öv anyag választással a test előrefelé való elmozdulását sikerült kontollálni. Csakhogy a biztonsági öv a nyak és a fej mozgását nem befolyásolja, így azok az ütközés során nagyon kemény igénybevételnek voltak továbbra is kitéve. Egy nagy ütközés során így továbbra is horrorsérülések keletkezhettek. Ezért álltak elő a mérnökök a légzsák ötletével. „Az ötlet jó, a kivitelezés pocsék” Ez az idézetet a Süsü, a sárkány Sárkányellátó Vállalat című epizódjából szoktam idézgetni. Ide is passzol, hiszen egy felfújódó párnába érkezni, anélkül, hogy a nyakunk kitörne, valóban sokkal kellemesebb, csak hát ezt meg is kellett valósítani. Aztán jöttek a gondok. A légzsák tehát nem csak egy csillapító hatást biztosít, de meggátolja, hogy a vezető, vagy az utas a balesetben lefejelje a kormányt, vagy a műszerfalat. Az első ötlet teljes tévútnak bizonyult. A járműben valahol elhelyeztek egy túlnyomás alatt álló palackot, a levegőkörbe pedig beépítettek egy teljesen mechanikus elven működő szelepet, amely a lassulás hatására nyitott és engedte a levegőt a légzsákba. Persze ez a rendszer nem volt elég gyors ahhoz, hogy az előrelóduló test elé még az ütközés közben kinyissa a légzsákot, ezért ez a verzió nem került kereskedelmi forgalomba. Allen K. Breed, elvi alapjai A Joyson Safety Systems alapítója egy igazán ötletes megoldással állt elő. Az ütközésérzékelő szenzorba egy acélgolyót helyezett el, amelyet előre beállított erővel tartott a mágnes. Az ütközéskor fellépő lassulás azonban már elég nagy volt ahhoz, hogy a golyót alaphelyzetéből kimozdítsa, az pedig rövidre zárja a légzsák áramkörét. A nagy dobás azonban nem ez volt, hanem a légzsák felfújásához használt technika. Sűrített levegő helyett ugyanis egy kémiai reakciót, nevezetes a robbanást használta. A színtelen, amúgy vízben jól oldódó por alakú NaN3 képletű nátrium-azid tulajdonsága, hogy 300 celsius fokon láncreakcióként nátriumra és nitrogénre bomlik. 50 grammnyi anyag 70 liternyi gázt produkál pillanatok alatt. A nátrium-azidot egy légmentesen záródó hengerben helyezték a kormánykerék belsejében. Az acélgolyó által rövidrezárt áramkör egy fűtőszálat tartalmaz, ami benne van a hengerben. Az áramkör zárása ez felizzik és beindítja a robbanást, ami 30 ezredmásodperc alatt kitölti a légzsákot. 1988-ban a Chrysler már kereskedelmi forgalomba is hozta a rendszert, amivel azonban volt egy kis bökkenő. Vagyis inkább kettő Mérgező gáz és más bajok A bajt nem is a gáz, hanem felszabaduló nátrium okozza, ezért a tudósok két komponenssel egészítették ki  a töltetet, mégpedig kálium-nitrátra és szilícium-dioxidra. Ez megoldotta volna a kérdést, de az alapanyag viszont könnyen megköti a nedvességet és a tervezési, vagy a gyártási hiba miatt nem légmentes záródik a rendszer, akkor megkötött nedvesség miatt másképpen megy végbe a robbanás és a légzsák leváló darabkái szétrepülnek az utastérben, amelyek veszélyeztetik az utasok biztonságát. Emlékszünk még a Takata gigantikus légzsák-visszahívási kampányára? Na, az pont ezért volt. Guanidin-nitrát Aki gondolja nézzen utána részletesen az interneten, hogy miféle anyag ez, nekünk most legyen elég annyi, hogy a nátrium-azidot erre cserélve a mérgező hatás sokkal kisebb lett, igaz a robbanás sem olyan heves, a nedvességre pedig nem érzékeny. Így már nem kell aggódnunk a robbanás hatásai és a káros gázok miatt. Mára elég összetett a rendszer Hogy a légzsákok véletlen kinyílását elkerüljék egyre összetettebb lett a rendszer, ami nagyon sok tényezőt figyelembe vesz. A rendszer lelke nyilván egy számítógép, az ütközésérzékelésért pedig az úgy nevezett MEMS szenzorok felelnek. A központi egység nem csak az ütközésérzékelőtől kap jelet, de a keréksebesség szenzorok, giroszkópok, féknyomás és ülésfoglaltság érzékelők jelei befutnak ide. A korszerű rendszerekben már nem csak az időzítés közel tökéletes, de a paraméterek alapján azt is képes szabályozni, hogy mennyire fújódjon fel a légzsák. Mindennek 30 ezredmásodperc alatt végbe kell mennie és a légzsák mindössze 0,1 másodpercig van teljesen felfújva. Azt, hogy milyen sebességek felett és milyen feltételek alapján nyílnak az egyes légzsákok a gyártók hétpecsétes titkai közé tartoznak. Mindig kössük be magunkat Ha nincsen bekötve a biztonsági öv, egyes modellekben ki sem nyílik a légzsák. Ennek oka, hogy az öv fékező hatása nélkül, a kb. 320 km/órás sebességgel elénk durranó lufi nagyon komoly sérüléseket tudna okozni. A frontlégzsákokat követték az oldal-, majd a függönylégzsákok, ezt követően terjedtek el a térdlégzsákok és ma már több modellben maga a biztonsági öv is képes felfújódni. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója