Könnyed győzelmet szerzett Hamilton, Alonso dobogós

2014.04.20.
Az időmérővel ellentétben száraz időjárás vára a versenyzőket a sanghaji pályán vasárnap. Az élről induló Hamilton ismét jól kapta el a rajtot, és könnyen megtartott az első helyet, mögötte azonban sok helycsere történt az első kanyarig. Sebastian Vettel megelőzte Daniel Ricciardót, és feljött másodiknak, mögé pedig a szintén remekül rajtoló Fernando Alonso kapaszkodott fel. A rajt nagy vesztese Nico Rosberg volt, aki a hetedik helyre csúszott vissza, mert még a mezőny legjobb rajtját produkáló Felipe Massa is megelőzte. A Williams brazilja hihetetlen tempóval lőtt ki a zöld jelzésre, olyan gyorsan termett Alonso mellett, hogy a spanyol nem is számított rá, és összeértek a kerekeik. Szintén koccant a rajtnál a másik Williams, Valtteri Bottas autója Rosberg Mercedesével ért össze, kisebb csoda, hogy egyik ütközés miatt sem kellett senkinek sem föladni a futamot.Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Massa, Rosberg, Hülkenberg, Grosjean, Bottas, Räikkönen sorrendben haladt az élmezőny az első kör végén. Rosberg hamar megkezdte a felzárkózást, bár hátráltatta, hogy nem működött az autójában a telemetria (ezért a legfontosabb adatokat rádión kellett bediktálnia a mérnököknek), ráadásul vesztett egy kis leszorítóerőt, amikor gumidarab ragadt az első szárnyába. Hamilton könnyedén, körönként egy másodperces előnnyel húzott el az élen, a rádióüzenetek alapján egyedül neki nem volt komoly gondja a gumik szemcsésedésével, bár egyszer így is elfékezte magát, és kicsúszott.Alonso az első kerékcserék után jött fel mögé másodiknak, amikor Vettelt a bokszban előzte meg. Rosbergnek a felzárkózás közben Vettellel gyűlt meg leginkább a baja, akivel szép csatát mutattak be a nézők nagy örömére, bár komoly esélye nem volt ellene a négyszeres világbajnoknak. Rosberg a 42. körben Alonsót már könnyedén hagyta ott az egyenesben, és feljött másodiknak. "Az egész hétvége szörnyen alakult számomra" – mondta Rosberg a futam után. "Ezért nagyon elégedett vagyok a második hellyel."Fernando Alonso idén először állt a dobogóra, úgy nyilatkozott, hogy lökést fog adni a csapatnak a jó eredmény. „Jó hétvége volt, versenyképesebbek lettünk. A dobogó szép meglepetés, elégedett vagyok. Nem úgy indul a szezonunk, ahogy kellett volna, de harcban állunk a világbajnokságért” – nyilatkozta.Érdekes momentum volt, amikor Vettelt ismét arra utasították, hogy engedje el csapattársát. Rádión azt mondták neki, hogy Ricciardo más taktikán van, de ez végül nem bizonyult igaznak. A négyszeres világbajnok láthatóan nem akarta elengedni az ausztrált, de végül vagy meggondolta magát, vagy egy hiba miatt került mégis mögé. a futam után a négyszeres világbajnok állította, az előbbi történt. „Nem lett volna értelme feltartani. Sokkal gyorsabb volt, el kellett engednem.”Ricciardo nem olyan biztos benne, hogy szándékosan húzódott le előle csapattársa. „Nem tudom, nem vagyok biztos benne. Vagy szerencsém volt, vagy helyet hagyott nekem, de végül sikerült megelőznöm. Mindenki a saját csapattársa teljesítményét figyeli, és biztos vagyok benne, hogy Seb nem elégedett a mai eredményével. Ettől még nem fog olyan helyzet kialakulni, hogy nem fog hozzám szólni. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is fogunk beszélgetni. Keményebben fog dolgozni, hogy rájöjjön, hol javulhatna a következő alkalomra. De én sem fogok pihenni…” – nyilatkozta a mindig mosolygó ausztrál.A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner Vettel mellé állt a futam után. „Nyilvánvalóan félreállt az útból, és elengedte a csapattársát. Megcseréltük az autók sorrendjét azon a ponton, mert azt vizsgáltuk, hogy nem jobb-e átállni a három kiállásos stratégiára a verseny vége szempontjából, mert akkor még két etapban tehettük volna fel friss opciós gumit. De aztán a távolságok nem nőttek meg a kellő mértékben, vagy más miatt, de végül a két kiállás volt a jobb választás. Fontos tudnunk, hogy Seb miért küszködött, miért nem volt olyan gyors ma, mint Daniel. Nem érezte úgy az autót, ahogy szüksége lett volna rá. Nem tudja úgy olvasni az autó és a gumik jelzéseit, ahogy régebben tette” –tette hozzá.Hamilton végül fölényesen, 18,6 másodperc előnnyel nyerte a verseny, de láthatóan nem adott ki magából minden, mert ő fogyasztotta a legkevesebb benzint. "El sem hiszem, hogy mennyire lenyűgözően ment az autó" - mondta arra utalva, hogy a pénteki edzések után felforgatták a beállításait, melyeket a futamon tudott először kipróbálni száraz pályán. "Mindez bizonyítja, hogy mennyire keményen dolgozott mindenki."Hamilton a három győzelme ellenére négy ponttal még mindig csapattársa mögött áll a világbajnokságban. Kínai Nagydíj, végeredmény:1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:36:52.810s 2.  Nico Rosberg       Mercedes                  +18.686s 3.  Fernando Alonso    Ferrari                   +25.765s 4.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault          +26.978s 5.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault          +51.012s 6.  Nico Hulkenberg    Force India-Mercedes      +57.581s 7.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes         +58.145s 8.  Kimi Raikkonen     Ferrari                 +1:23.990s 9.  Sergio Perez       Force India-Mercedes    +1:26.489s10.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault          +1 kör11.  Jenson Button      McLaren-Mercedes            +1 kör12.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault          +1 kör13.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes            +1 kör14.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault               +1 kör15.  Felipe Massa       Williams-Mercedes           +1 kör16.  Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari              +1 kör17.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault            +1 kör18.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari            +1 kör19.  Max Chilton        Marussia-Ferrari           +2 kör20.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault           +2 kör Kiesők:Romain Grosjean    Lotus-Renault              27 lapsAdrian Sutil       Sauber-Ferrari              4 laps A világbajnokság állása:1.  Nico Rosberg      79 pont 2.  Lewis Hamilton    75 3.  Fernando Alonso   41 4.  Nico Hulkenberg   36 5.  Sebastian Vettel  33 6.  Daniel Ricciardo  24 7.  Valtteri Bottas   24 8.  Jenson Button     23 9.  Kevin Magnussen   2010.  Sergio Perez      1811.  Felipe Massa      1212.  Kimi Raikkonen    1113.  Jean-Eric Vergne  414.  Daniil Kvyat      4 Konstruktőrök:1.  Mercedes              154 pont 2.  Red Bull-Renault      57 3.  Force India-Mercedes  54 4.  Ferrari               52 5.  McLaren-Mercedes      43 6.  Williams-Mercedes     36 7.  Toro Rosso-Renault    8 8.  Lotus-Renault         0 9.  Sauber-Ferrari        010.  Marussia-Ferrari      011.  Caterham-Renault      0 

Vasárnap nyílik a Pekingi Autószalon

2014.04.20.
Idén 9-11 százalékkal több autó találhat vevőre Kínában, mint 2013-ban. Az első negyedévben 7,9 százalékkal nőttek az eladások. Szakértők szerint a forgalom bővülését a kínai gazdasági növekedés lassulása sem akasztja meg.A Pekingi Autószalonon 14 ország több mint 2 ezer kiállítója vesz részt, és 118 új modellt mutatnak be, ezek közül 79-et alternatív üzemanyag hajt.A német Daimler Pekingben mutatja be először kínai partnerével, a BYD-vel közösen kifejlesztett új, 300 kilométer hatótávolságú elektromos autóját, a Denzát. A Volkswagen a frissített Touareget és az up! kisautó elektromos verzióját teszi közszemlére.Az Ernst&Young adatai szerint az elmúlt öt évben a német autógyártók 1,1 millióról 3,7 millióra növelték kínai eladásaikat. A teljes forgalmon belül a Kínából származó bevétel aránya 12 százalékról 28 százalékra nőtt.

Félmillió autót tervez az idén Kínában eladni az Audi

2014.04.20.
Rupert Stadler elnök-vezérigazgató a vasárnap nyíló pekingi autószalon előtt tudósítóknak elmondta, hogy az Audi 2013-ban 488 ezer autót értékesített Kínában, a hongkongi eladásokkal együtt pedig 492 ezret. Az Audi a német BMW-t szeretné kiütni a nyeregből.Az európai piaci fellendülés és a kínai kereslet növekedése értékesítési rekordhoz segítette az Audit az idei első negyedévben: 412 ezer 850 autót értékesített világszerte, 11,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Kínában az első negyedévben 21 százalékkal növelte eladásait az Audi.
Címkék: 

Több nosztalgiajáratot is indít a BKK és a BKV húsvétkor

2014.04.19.
Vasárnap a Közvágóhíd és a Jászai Mari tér között közlekedik a  társaság 101 éves sárga, D jelzésű 436-os favázas villamosa. Hétfőn  a Széll Kálmán tértől Hűvösvölgybe közlekedik a H jelzésű 1074-es  favázas villamos, a B jelű, becenevén Bengáli villamos pedig szintén  a Széll Kámán térről a Tabánon és a Gellért téren át a Deák Ferenc  térig jár.     A járatok nosztalgiajeggyel lehet utazni, amely a városhatáron  belül egy utazásra felnőtteknek 500, 6-14 éves gyermekeknek pedig  300 forintba kerül. A nosztalgia-napijegy ára felnőtteknek 2000,  6-14 éves gyermekeknek pedig 1200 forint.

Kiváló eredmények az Audi Hungaria szakmunkástanulóitól

2014.04.19.
A Kecskeméten rendezett „Szakma Kiváló Tanulója Versenyen” Németh Kristóf, karosszérialakatos tanuló második helyen, míg Berki Roland, fényező szakmába harmadik helyen végzett. Oross Bálint és Kiss Krisztián a World Skills válogatón vettek részt, melynek döntője Sao Paulo-ban lesz, ahol a világ legjobb szakmunkástanulói mérik össze erejüket.Profi körülmények között készülhettek a versenyre.„Ezek a nagyszerű eredmények is igazolják duális szakképzésünk magas színvonalát, amelyet a vállalat évek óta sikeresen működtet a város szakképző intézményeivel közösen”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Ezáltal szakmunkástanulóink átfogó szaktudásra tesznek szert, és a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után versenyképes tudással lépnek be a magyar munkaerőpiacra“, folytatta Dr. Knáb Erzsébet.A miniszterelnök is gratulált Berki Rolandnak.„A legtöbb szakmunkástanulónk a vállalatnál kezdi meg szakmai pályafutását, ahol hosszú távú biztos munkahelyek várják őket vonzó fejlődései lehetőségekkel“.A versenyt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezte, fő célkitűzése a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, „A jó szakma felér egy diplomával” szlogen jegyében. A verseny során a résztvevőknek az elméleti és gyakorlati tudásukat is bizonyítani kellett, amelyet számos feladattal teszteltek.A duális szakképzés keretében jelenleg 250 szakmunkástanuló képzése zajlik 13 különböző elektronikai és fémipari szakmában az Audi Hungariánál.A gyakorlatorientált szakmunkásképzés része a vállalat hosszú távú személyügyi stratégiájának. Ezért is működik együtt a vállalat kiemelten a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Ipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal. Az szakmunkástanulók az iskolában sajátítják el az elméleti ismereteket, amelyet az Audi Hungaria Projekt- és Oktatóközpontjában ültetnek át a gyakorlatba. Ebben az Audi Akademie Hungaria és az Audi Hungaria szakterületeinek szakértői támogatják a szakmunkástanulókat. 2001 óta 1 400 fiatal szerezte meg szakmáját a vállalat elismert duális szakképzési rendszerében.A háromnapos „Szakma Sztár Fesztiválon” összesen 4 300 magyar szakmunkástanuló vett részt 38 különböző szakmában. Egy szakértőkből álló zsűri értékelte a résztvevők elméleti és gyakorlati tudását. A „World Skills” verseny döntője 2015. augusztus 11-től 16-ig Sao Paulóban kerül megrendezésre. 

ŠKODA Rapid Spacebackért vetélkedik a család

2014.04.19.
„A ŠKODA biztonságos autókat készít és nagyon fontos számára, hogy az autóval utazók épségben közlekedjenek az utakon“ – mondta Dalnoki Balázs ŠKODA márkaigazgató.A vetélkedő célja, hogy felhívja a gyalogosok, kerékpárosok, gépjárművezetők és természetesen az utasok figyelmét a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Ezen túlmenően a verseny további célja, hogy hangsúlyozza a szülői példamutató magatartás fontosságát, valamint rávilágítson a család és a közösség nevelő erejére.A területi versenyeket a fővárosi, illetve megyei balesetmegelőzési bizottságok és a ŠKODA márkakereskedések bonyolítják le április 19. és június 28. között. A selejtezőkön B kategóriás KRESZ tesztlapot kell kitölteni, autós és kerékpáros ügyességi pályán kell jól teljesíteni és egy KRESZ puzzle-t kirakni. Az a család nyeri a területi selejtezőt, és jut az országos döntőbe, aki a kijelölt feladatokat a legrövidebb időn belül, a legkevesebb hibával teljesíti. Plusz egy család az országos döntőbe juthat, ha részt vesz és nyer egy online játékban.A területi versenyekről megyénként és a fővárosból egy család jut az országos döntőbe. Velük együtt az online játék győztese szeptember 13-án méri össze tudását a Zsámbék melletti drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központban.Az országos verseny fődíja egy ŠKODA Rapid Spaceback személygépkocsi.A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6-17 év közötti gyereket (gyerekeket) nevelnek. A vetélkedő két fordulóból áll: selejtezőből és döntőből. A területi versenyre kétféle módon lehet jelentkezni, a verseny honlapján (http://www.kozlekedikacsalad.hu) elektronikus úton, vagy a verseny napján személyesen a helyszínen.Területi selejtezők helyszíne és időpontja: 2014. április 19. 09.00 - 15.00.Sándor Autóház - ŠKODA márkaképviseletGyöngyös, Pesti u. 78. 2014. április 19. 09.00 - 15.00Ceglédi Autóház Kft.Cegléd, Kosárhegyi u. 2. 2014. április 26. 10.00 - 13.00RendőrnapBudapest, Városliget 2014. május 17. 10.00 - 12.00.Megyer Autócentrum Kft.Pécs, Schroll József u. 3. 2014. május 17. 09.00 - 15.00Miskolc Autóház Kft.Miskolc, Lorántffy Zs. u. 30/a 2014. május 17. 10.00 - 14.00Végh Autóház Kft.Szombathely, Csaba u. 10. 2014. május 17. 09.00 - 15.00ŠKODA Autó Piedl Kft.Veszprém, Gladsaxe u. 4. 2014. május 24. 09.00 - 13.00.AutóMobil Körös Kft. - ŠKODA szalonBékéscsaba, Szarvasi u. 74. 2014. május 24. 10.00 - 16.00Full Autóház Kft.Debrecen, Mikepércsi u. 77. 2014. május 24-25. 09.00 - 17.00Nyír PlázaNyíregyháza, Szegfű u. 75. 2014. május 31. 09.00 - 17.00OBI áruház parkolójaKecskemét, Izsáki u. 12/b 2014. május 31. 09.00 - 15.00Porsche Győr - ŠKODA telephelyGyőr, Mécs László u. 3. 2014. június 7. 09.00 - 14.00Porsche TatabányaTatabánya, Győri u. 39-41. 2014. június 7. 10.00 - 14.00Autó Fatér Kft.Zalaegerszeg, Hockh János u. 65. 2014. június 14. 10.00 - 15.00Juvenal Kft.Szolnok, Széchenyi krt. 26. 2014. június 14. 08.00 - 15.00Tesco parkolóSzekszárd, Tartsay u. 40. 2014. június 21. 09.00 - 17.00Nógrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség vizsgacentrumaSalgótarján, Erdész u. 36. (Gyurtyános) 2014. június 21. 10.00 - 14.00Rókusi Tescó parkolójaSzeged, Rókusi krt. 42-64. 2014. június 28. 10.00 - 14.00Karg Mobil Kft.Kaposvár, Árpád u. 37-39.

Autólopás! HHS-767 Citroen Xsara - ezüstszürke

2014.04.19.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: HHS-767-Gyártmány: Citroen-Típus: xsara 1,6 sx-Kivitel: ferdehátú-Gyártási év: 2000-Motorszám: NFZ10FX1Z0798187-Alvázszám: VF7N1NFZF36941366-Szín: ezüstszürke-Lopás időpontja: 2014 április 13-Lopás helyszíne - város: Domaszék-Utca, házszám: Bojárhalmi utca 19.-Megjegyzés: A rendszám az oldalsó üvegekbe be van gravírozva.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.626920420728978.1073742923.423534077734281/626920434062310/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója