Autót loptak, de megdöbbentek, amit a hátsó ülésen láttak

2023.05.03.
Az eset április 5-én történt, amikor a sértett megállt az egyik VIII. kerületi üzlet előtt, hogy beugorjon vásárolni. Úgy gondolta, mivel csak pár percet tölt majd el a boltban, és a barátja úgyis a kocsiban maradt, abból nem lehet baj, ha rajta hagyja a gyújtást. Tévedett. Két fiatalkorú kifigyelte a járó motorral hagyott autót, és kihasználták az alkalmat: bepattantak a kocsiba, és elindultak. A tolvajok a hátsó ülésen lévő férfit észre sem vették mindaddig, amíg az a meglepetésből felocsúdva előre nem hajolt az új sofőrhöz, hogy megkérdezze tőle, mit csinálnak, hova mennek. A két fiatal azonnal kivágta magát, és azt mondták neki, hogy elkérték a kocsit pár körre a nőtől, aki bement a boltba. Fotó: police.hu Persze hamarosan kiderült, hogy ebből semmi sem igaz, ugyanis időközben az autó tulajdonosa felhívta a barátot, hogy kérdőre vonja, hova tűnt az autóval. Ekkor vált világossá, hogy a járművet ellopták. A kocsi hátsó ülésén utazó férfi ekkor rászólt a tolvajokra, hogy álljanak meg, azonban nem hallgattak rá. Ekkor a sértett megpróbálta megállítani a kocsit úgy, hogy behúzta a kéziféket. Ennek hatására a tolvajok nekihajtottak egy parkoló autónak, majd helyet cseréltek egymással. Ekkor a sértett, bár megtehette volna, mégsem szállt ki, ugyanis az autó tulajdonosa, akivel egész idő alatt telefonon tartotta a kapcsolatot, azt mondta neki, maradjon a gépjárműben, hogy tudják, merre halad a két tolvaj. Az autótulajdonoshoz időközben odaért Lakatos István törzsőrmester, körzeti megbízott és Puskás Zoltán őrmester, járőrparancsnok. – A bejelenés után azonnal indultunk a helyszínre. Az üzlet előtt állt a nő, és amikor meglátta a szolgálati autót, leintett minket – meséli Lakatos István. – Közben a bejelentő telefonon folyamatosan tartotta a kapcsolatot a barátjával, aki az autóban maradt, így tudtuk, merre tartanak. Az utolsó információ az volt, hogy az egyik benzinkútnál megálltak, és a két fiatal kiugrott az autóból, majd elszaladt. Néhány perc múlva már mi is odaértünk. Miközben a benzinkútnál adatokat gyűjtöttünk, és meghallgattuk a másik sértettet, aki a kocsiban utazott, a térfigyelő jelzett, hogy látta a két elkövetőt az egyik épületbe rohanni, azonban kijönni már nem. Bementünk a társasházba, és elkezdtük keresni őket. Egy asszonnyal és egy fiúval találkoztunk az udvaron, akik azt mondták, nem láttak senkit beszaladni a házba. Közben a kollégám, Puskás Zoltán jelzett, hogy a padlásfeljáró felől mocorgást hall. Az első emeletről egy L alakú lépcsősor vezetett a padláshoz. A lépcső elé valaki odahúzott pár bútort akadályként, hogy nehezebb legyen feljutni, ami felkeltette a gyanakvásunkat. Ekkor már besötétedett, és hogy jobban lássunk, zseblámpával felvilágítottunk a lépcsősor tetejére, ahol két lábat vettünk észre. A tolvajok a lépcső legtetején, a padlásfeljáró előtt bujkáltak. Felszólítottuk őket, hogy jöjjenek le. Előállították őket a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol beismerték tettüket. A 14 és a 15 éves fiút lopás vétségének elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség, szabadlábon védekeznek.

Repülő mikroteherjármű fejlesztésében vesz részt a Toyota - videóval

2023.05.03.
Megadni mindenkinek a mozgás szabadságát, kortól és egészségi állapottól függetlenül: ez az az irányelv, amelyhez igazodva a Toyota-csoport az utóbbi években egyre-másra újszerű járművekkel, illetve szolgáltatásokkal jelenik meg a világpiacokon. Az autonóm közösségi közlekedési eszközöktől kezdve a személyes mikromobilitási megoldásokon át a háztartási és rehabilitációs robotokig olyan kérdésekre ad választ, amely akár tíz-tizenöt évvel ezelőtt talán meg sem fogalmazódott volna. A légi közlekedési módozatok a Toyota legambiciózusabb törekvései közé tartoznak. A SkyDrive vállalattal közösen megvalósított „repülő autó” – illetve inkább függőleges fel- és leszállásra alkalmas jármű, hiszen gurulni nem tud – néhány éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhet. A Toyota most egy újabb start-up vállalkozást: a Prodrone-t karolta fel, hogy felgyorsítsa és pontosítsa egy nagy teherbírású áruszállító drón megvalósítását. A projektben a Jtekt képviseli a Toyota-csoportot: a konszern számos leányvállalatának egyike részben finanszírozással, részben a szükséges technológia biztosításával segíti elő a Prodrone fejlesztő munkáját. A változatos ipari területeken tevékenykedő – elsősorban hajtáslánc- és kormányműkomponensek, csapágyak és megmunkáló szerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó – Jtekt szállítja majd azokat a lítium-ion kondenzátorokat, amelyek a drónok működtetéséhez szükséges elektromos energiát tárolják. A hagyományos akkumulátoroknál gyorsabban feltölthető, hosszú élettartamú kondenzátorok teszik lehetővé, hogy a Prodrone és a Toyota tervbe vett, közös teherdrónja impozáns 50 kg hasznos terhet képes elszállítani akár 50 kilométeres távolságra. A berendezés kifejezetten nehezen megközelíthető helyszínek vészhelyzeti ellátására – pl. gyógyszerek, élelmiszer célba juttatására – szánják, de rengeteg egyéb felhasználási terület is kínálkozik, a futárküldemények kézbesítésétől kezdve a vér- és szervszállításig. A Prodrone a legkülönfélébb drónokat fejleszti és gyártja, az extrém hosszú, 150 perc üzemidejű eszköztől kezdve a szélviharban is repülhető drónon át a vízre leszállni képes járműig. A cég jelenlegi legnagyobb kapacitású teherdrónja, a PD6B-Type3 (képeinken) 30 kilogrammot tud felemelni, azaz akár nehéz kamerákkal vagy lézeres szkennerekkel is felszerelhető. A berendezés rendelkezik az illetékes japán minisztérium hármas szintű – kiemelkedő üzembiztonságot megkövetelő – repülési engedélyével, és napi szintű szállítási feladatokat lát el Nagano prefektúrában. Használaton kívül egészen kompakt méretűre összecsukható, majd gyorsan és egyszerűen üzembe helyezhető.   Fotó: Prodone.com
Címkék: 

Gender Tamás Junior és Molnár Martin Olaszországban folytatta a gokartos szezont

2023.05.03.
Cremonában, a WSK Super Master Series idei utolsó fordulójában mutatkozott be az Energy Corse színeiben Gender Tamás Junior. Az új csapatával első versenyhétvégéjét teljesítő fiatal gokartos a pályán elért eredménye alapján a döntőbe jutást is kiharcolta. A WSK Super Master Series idei negyedik, egyben utolsó fordulóján mutatkozott be új csapatában Gender Tamás Junior. A mostantól az Energy Corse színeiben versenyző gokartos egy teszten már részt vett az alakulattal, de versenykörülmények között a mostani, cremonai volt a két fél első közös szereplése. A csapatba gyorsan beilleszkedő Tamás Junior a 81 versenyzőt felvonultató OKJ-kategóriában vágott neki a hétvége küzdelmeinek. Az időmérőn csoportjában a 24. helyen zárt, majd az első két pénteki előfutamot a 27., valamint a 21. pozícióban fejezte be, és innen várta a folytatást. „Szombaton már esős napunk volt, úgyhogy az időjárás nem kedvezett nekünk. Az aznapi első, összességében harmadik előfutamban nem sikerült jól a rajtom, majd balesetbe keveredtem. Próbáltam elkerülni a kontaktot, de nem tudtam, így elhajlott a spoilerem tartója” – összegezte a második nap történéseit a HUMDA által támogatott sportoló. „Ami a vasárnapot napot illeti, az már jobban alakult: az elődöntőben tíz helyet javítottam, noha ezúttal is balesetbe keveredtem, ami miatt beesett a lökhárítóm. Így hiába harcoltam ki a döntőbe jutást, a büntetés miatt nem vehettem részt a fináléban.” „Összességében élvezetes volt az első versenyhétvége az új csapatommal, értékes tapasztalatokat szereztem, és motiváltan várom a következő versenyt, amit már ezen a héten megrendeznek a Trinecben. Köszönöm a coach-om, Antonio Galluccio és az Energy Corse munkáját, valamint mindenkinek a szurkolást!” Gender Tamás Junior tehát Csehországban folytatja az idei szezonját, ahol május 4. és 6. között a Champions of the Future Euro Series idei második fordulójában áll rajthoz. Molnár Martin top tízes eredményekkel tért vissza a szünet után Az Energy Corse gokartosa egy hónap után versenyzett ismét, az olaszországi Cremonában állt rajthoz. Egy hónapos szünet után versenyzett ismét Molnár Martin, hogy részt vegyen a WSK Super Master Series idei negyedik, egyben utolsó fordulóján. Az Energy Corse gokartosa az összes előfutamot és az elődöntőt is a legjobb tízben zárta, a döntőben azonban nem volt meg a tempója. A valenciai Európa-bajnoki forduló után ismét Olaszországban, méghozzá Cremonában versenyzett Molnár Martin, egy olyan pályán, amelyen korábban még nem állt rajthoz. Az Energy Corse 14 esztendős versenyzője ennek ellenére rögtön jó tempót mutatott, és pénteken két top 10-es helyezéssel kezdte a hétvégét: az első előfutamon a 9., a másodikon a 8. helyen intették le. A HUMDA által támogatott sportoló szombaton is tartani tudta a jó formáját, amiben a változó időjárás sem zavarta meg. A harmadik előfutamon a 10. pozícióban ért célba, a másodikon pedig egy ideig dobogós helyen haladt, majd egy apróbb megingás után negyedik lett. A vasárnapi elődöntőben nagy felzárkózást bemutatva sikerült tartania a jó sorozatát, a döntőben azonban a hétvége során először nem volt meg a tempója ahhoz, hogy a legjobb tízbe kerülésért csatázzon. „Az elődöntő jól alakult, noha két balesetből sem sikerült a legjobban kikeverednem, ami miatt visszaestem a 17. helyre, de utána visszakapaszkodtam és 9. lettem. Az elődöntővel ellentétben a döntőben viszont már nem volt meg a tempóm, aminek az okát majd ki kell elemeznünk. A rajt ott is kissé kaotikusra sikerült, majd nagy csatákban is részt vettem, de a tempó hiányzott.” „Noha a döntő nem alakult jól, a hétvége addigi része igen, úgyhogy ebből tudunk építkezni és várni a következő versenyhétvégét Trinecben. Ezúton is köszönöm a munkát az Energy Corse-nak, a remekül felkészített motort a Machac Motorsnak, valamint a támogatást a csapatomnak, partnereimnek, a családomnak, a MOTAM-nak, a HUMDA Academy-nek, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak és a szerelőmnek, Andrea Terronnak.” Martin ezzel 93 versenyzőből a 23. helyen zárta a négyfordulós WSK Super Master Series 2023-as kiírását, május 4-től 6-ig pedig már Csehországban, a Champions of the Future Euro Series idei második fordulójában versenyez.

Uniós projekt keretében az optimális e-teherautó töltési megoldást fejlesztik

2023.05.03.
A tervek szerint a NextETRUCK projektben azokat a közepes hatótávolságú árufuvarozásra szabott koncepciókat dolgozzák ki regionálisan, amelyek legalább 10 százalékkal nagyobb energiahatékonyságot biztosítanak a jelenlegi legjobb kategóriájú elektromos járművekhez képest.  Az ABB E-mobility számos speciális szoftvermegoldást fejlesztett ki nagyobb flottával rendelkező vállalatok számára, hogy megkönnyítse számukra az elektromos járművekre történő átállás összetett folyamatát. Ezeket a modern flottakezelés legkritikusabb területein alkalmazzák, mint például a töltéstervezés és az elektromos járműflották integrálása a szállítási műveletekbe.    Frank Muehlon, az ABB E-mobility vezérigazgatója így nyilatkozott: „Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a pionír projektnek a konzorciumában az elektromos járműflották töltésmenedzsment- és hatékony töltésvezérlési feladataiért vagyunk felelősek, melyek kulcsfontosságú területei a fenntartható- és költséghatékony üzemeltetésnek.”   Adina Vălean, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa hozzátette: „A károsanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások miatt a közlekedési ágazatra nagy nyomás nehezedik és fogytán az idő: az európai zöld megállapodás (European Green Deal) 2050-ig a közlekedésből származó kibocsátások 90 %-os százalékos csökkentést irányozza elő. A fenntartható és intelligens mobilitási stratégiánk világossá teszi, hogy e cél elérése nagyobb működési hatékonyságot igényel.”  A NextETRUCK a tervek szerint Isztambulban, Barcelonában és Utrechtben mutatja be munkáját.    NextETRUCK   A NextETRUCK egy 3 éves, az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram égisze alatt megvalósuló projekt. A 2022. július 1-e és 2025. december 31-e között futó projekt keretében a regionális, közepes hatótávolságú áruszállítás fejlesztésére dolgoznak ki koncepciókat. A projekt célja, hogy úttörő szerepet vállaljon a járműflották szén-dioxid-mentesítésében és bemutassa a következő generációs e-mobilitási koncepciókat. Hozzájárul továbbá a holisztikus, innovatív, megfizethető, versenyképes, szinergikus és nulla kibocsátású járművek, valamint ökoszisztémák fejlesztéséhez.     A NextETRUCK a tervek szerint a regionális, közepes hatótávú áruszállításra szabott koncepciókat és fejlesztéseket fog kidolgozni, amelyek legalább 10%-kal növelik az energiahatékonyságot a jelenlegi legjobb kategóriájú elektromos járművekhez képest. Ezen túlmenően koncepció- és infrastruktúra-bemutatókat készít a villámtöltéshez, valamint új üzleti modelleket kínál a végfelhasználói elfogadottság növelése és a projektmegoldások piaci elterjedésének elősegítése érdekében. A projekt konzorciumát 19 partner alkotja, akik a következő nyolc ország képviselői: Hollandia, Belgium, Németország, Spanyolország, Görögország, Ausztria, Törökország és az Egyesült Királyság. A projekt koordinálását a Holland Alkalmazott Tudományos Kutatások Szervezete, a TNO végzi.

Kvantumtechnológia az iparban

2023.05.03.
A McKinsey szakértői feltételezik, hogy 2022 és 2026 között számos optimalizálási problémával küzdő vállalat továbbra is hibrid megközelítéseket fog alkalmazni, amelyekben a probléma egy részét klasszikus számítógépekkel, egy részét pedig kvantumszámítógépekkel kezelik. Ugyanebben az időszakban a kvantumszámítógépek valószínűleg elég nagy teljesítményűek lesznek ahhoz, hogy a vegyipari, anyagipari és gyógyszeripari vállalatok számára a molekulaszerkezetek értelmes szimulációit végezzék el. A kvantumos mesterséges intelligencia még messze van - legkorábban a 2020-as évek végéig nem lesz elég erős a prímtényezős felbontáshoz. Ennek ellenére már most jelentős beruházásokat hajtanak végre, és elindították az első kísérleteket. Íme néhány példa az iparból: A BMW optimalizálja az ellátási láncokat A BMW a kvantumszámítást az ellátási láncok optimalizálására használja - ez az autóiparban legalábbis a világjárvány okozta beszállítói kiesések óta kiemelt alkalmazási terület. A számításokat még nem használják rendszeresen, de a vállalat meg van győződve a technológiáról: "A BMW Group számára egyértelmű, hogy a kvantumszámítás a jövő úttörő technológiája, amely számos alkalmazási területen jelentős lehetőségeket rejt magában - például az anyagkutatásban, az akkumulátorcellák kémiájában, vagy a kvantumos gépi tanulással az automatizált vezetés jövőjében" - mondta Frank Weber, a BMW fejlesztési igazgatótanácsának tagja. A VW szimulálja az akkumulátorok anyagait A Volkswagen az első lehetséges alkalmazásokat az akkumulátorok anyagainak szimulációjában látja. A meglévő módszerek, mint például a sűrűségfunkcionál-elmélet, évtizedek óta használatosak, de elérték határaikat. A kvantumszámítógéppel végzett szimuláció állítólag orvosolja a helyzetet: "A Volkswagen új területre lép stratégiájával, különösen az akkumulátor értékláncában rejlő lehetőségek feltárása terén. Az új generációs, nagy teljesítményű anyagok és elektrokémiai eljárások az expedíció kulcselemei" - mondta Nikolai Ardey, a Volkswagen csoport innovációért felelős vezetője. A világ második legnagyobb autógyártója 2022-ben mutatta be az első, kvantumszámításon alapuló valós idejű forgalomirányító rendszert, amely minimalizálja a várakozási és utazási időt. A Festo bioreaktort épít A Festo automatizálási vállalat különösen ambiciózus célt tűzött ki maga elé. Az algákat nyersanyagként felhasználó bioreaktor koncepciójával a cég a Trumpf leányvállalatával, a Q.ANT-tal együttműködve az éghajlatváltozás elleni küzdelmet forradalmasító megoldáson dolgozik. Ehhez egy olyan kvantumszenzort használnak, amely képes optikailag elemezni az egyes sejteket, így a biomassza mennyisége pontosan meghatározható. Az elképzelés ígéretes: a reaktorok állítólag akár kétezerszer annyi szén-dioxidot is képesek elnyelni, mint egy fa. "A természetben nincs pazarlás vagy pazarlás, nekünk csak meg kell tanulnunk átültetni ezeket az elveket a gazdaságunkba" - mondja Oliver Jung, a Festo vezérigazgatója. Az Infineon a logisztikát fejleszti 2022-ben a csipgyártó Infineon megerősítette a kvantumtechnológia fejlesztése iránti, már meglévő elkötelezettségét, és hat további kutatási projektben vesz részt. A vállalat azt reméli, hogy megoldásokat talál a logisztika rendkívül összetett folyamatainak optimalizálására. Reinhard Ploss, az Infineon korábbi vezérigazgatója: "Még korántsem dőlt el, hogy melyik technológiai út fogja lehetővé tenni a leggyorsabb fejlődést, és mely alkalmazásokban lesznek sikeresek a kvantumszámítógépek. Az Infineon ezért különböző megközelítéseket kutat." Logisztika és robotika A szállító- és e-kereskedelmi vállalatok sikeressége az áruk biztonságos szállításának hatékonyságán áll vagy bukik. Ehhez a raktárakban, a gyárakban és az elosztóközpontokban elhelyezett érzékelőkre van szükség, amelyek rengeteg adatot állítanak elő. A gépi tanulási algoritmusai ezeket az adatokat feldolgozva olyan információkat állítanak elő, amelyekre támaszkodva megalapozott döntések születhetnek. A kvantuminformatika képes meghatározni, hogy hol érdemes elhelyezni ezek az érzékelőket ahhoz, hogy a leghasznosabb adatokat gyűjtsék, továbbá a gépi tanulási folyamatot is felgyorsítja. A kvantumtechnológia azt is képes meghatározni, hogy milyen útvonalon kell mozogniuk az alkalmazottaknak és a robotoknak a raktárban az optimális működés eléréséhez.

Nem haladt az autós kiszolgálás egy gyorsétteremnél, mert az ittas sofőr elaludt a sorban

2023.05.03.
Illusztráció: police.hu Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. május 1-jére virradó éjszaka arról, hogy az egyik veszprémi gyorsétterem autós kiszolgáló sorában egy gépjármű elállta az utat. A helyszínre érkező járőrök a járó motorú autóban alvó állapotban találták a sofőrt, majd felébresztették. Ezután intézkedtek vele szemben és alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, mely pozitív eredménnyel zárult. Az egyik bakonyi faluban élő férfit további mintavétel céljából előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

Audi TT: 25 éve Győrből a világnak

2023.05.03.
Kezdetben a TT lakkozott karosszériái Ingolstadtból vonaton érkeztek Győrbe, melyekből a győri munkatársak szerelték össze a kész autókat. 2013-ban az új járműgyár megnyitásával a teljes gyártási folyamat Győrbe költözött – a présüzemtől, a karosszériagyáron, lakkozón át egészen az autók végső összeszereléséig. Az évek során a járműgyártás portfóliója folyamatosan bővült, jelenleg a TT Coupé és Roadster modellek mellett az Audi Q3 és Q3 Sportback modelljei készülnek Győrben. „A TT számunkra egyet jelent a győri járműgyártás születésével. Ezen az autón ’nőttünk fel’, ez tett minket igazán professzionális járműgyártóvá. Számos személyes emlék is fűz a TT-hez, hiszen a kezdetek óta kísérem az útját. Nagyon büszke vagyok rá, hogy immár a 25 éves jubileumát ünnepelhetjük ennek a hungarikumnak számító modellnek. A világ útjain közlekedő valamennyi Audi TT nálunk készült, melyek sok-sok országban hirdetik munkatársaink szakértelmét és az autók iránti szenvedélyünket”, mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. Dizájn Az Audi TT Coupé, egy vérbeli sportautó, melynek friss, merőben újszerű dizájnját Freeman Thomas, amerikai dizájner készítette. A tanulmányautó 1995-ben nagy sikerrel mutatkozott be a frankfurti autószalonon, az IAA-n. A ’TT’ elnevezés a világ egyik legrégebbi versenysorozatának a Man-szigeten megrendezett Tourist Trophy versenynek állít emléket, amelyen az NSU és DKW motorok nagy sikereket értek el. Emellett a TT elnevezés az 1960-as évek NSU TT modelljére is utal. Az Audi névadási hagyományaitól történő tudatos eltérés is megerősítette: most valami teljesen új született. 1995 decemberében hozták meg a döntést az autó sorozatban történő gyártásáról. Torsten Wenzel, az Audi exteriőr-dizájnere vezette át a tanulmányautót a sorozatgyártásba: „Számunkra az jelentette a legnagyobb dicséretet, hogy a szaksajtó elismerően állapította meg, hogy alig különbözik egymástól a tanulmányautó és a szériamodell, annak ellenére, hogy a közúti forgalomban történő engedélyezéshez természetesen számos részleten kellett változtatnunk.” A legfeltűnőbb egy hátsó oldalsó ablak integrálása volt, amely tovább nyújtotta a TT vonalvezetését és nagyobb dinamikát kölcsönzött az autónak. Torsten Wenzel számára az autó ma is olyan, mint egy mozgó szobor a legmagasabb minőségű felületekkel és vonalvezetéssel. „A TT karosszériája olyan, mintha egyetlen darabból készült volna. Az autó lökhárítóelemek nélküli eleje kiemeli letisztult formavilágát. Egy további meghatározó elem is hozzájárul az Audi TT összetéveszthetetlen sziluettjéhez: a kör – a teljesség grafikus formája”, ahogy Wenzel fogalmaz. A sportautó exteriőrjét és interiőrjét egyaránt számos kör motívum díszíti visszatérő elemként. A Bauhaus dizájn ihlette, így az Audi TT esetén minden egyes vonalnak célja, minden formának meghatározott szerepe van. Gyártás Az első Audi TT Coupé 1998-ban gördült le a gyártósorról az Audi Hungariánál, mégpedig brillantfekete színben, majd 1999-ben a TT Roadster gyártása indult el a vállalatnál. Kezdetben az AUDI AG-val való egyedülálló gyártási kooperáció eredményeként a TT-k lakkozott karosszériái vonaton érkeztek Ingolstadtból Győrbe, melyekből a győri munkatársak szerelték össze a kész autókat. Az első generációból összesen 269.498 darab készült Győrben. Az első generáció sikerei egyértelművé tették, hogy érdemes tovább folytatni a TT történetét, így 2006-ban elkezdődött Győrben a második generáció sorozatgyártása. A második generáció 2014-ig készült az Audi Hungariánál, összesen 241.276 darabot gyártottak belőle a győri munkatársak. 2014 óta a harmadik generáció már teljes gyártási mélységben a vállalat 2013-ban megnyitott járműgyárában készül, melyekből máig több mint 145.000 darab gördült le a gyártósorról. 2009-től az alapmodellek mellett RS-modellek is készülnek az Audi Hungariánál, melyekbe a legendás, szintén Győrben gyártott öthengeres motorok épülnek. A 25 év alatt összesen több mint 650 000 TT modellt készítettek a munkatársak, amelyek legnagyobb számban Németországba, Nagy-Britanniába, az Egyesült Államokba, Franciaország és Japánba kerültek új tulajdonosaikhoz. Különlegességek Az Audi Hungaria adományaként a Magyar Rendőrség is szolgálatába állított mindhárom generációból egy-egy modellt. A vállalat 2005-ben adott át egy első generációs TT Coupé modellt, melyet a jubileumi, 10milliomodik Győrben készült motor hajtott. 2008-ban a második generáció képviselőjeként a 15milliomodik győri motorral érkezett a TT Coupé a rendőrséghez, míg a sort a 2015-ben átadott harmadik generációs TT S modell zárta. Fotók: Audi Hungaria Számos egyedi színben készültek TT modellek Győrben, melyek közül a legkülönlegesebbek talán a Kínába készülő Erika-violett, Lime-zöld és Wodo-kék TT RS-ek modellek voltak. A vállalat 2022-ben bevezette szériagyártásban a matt lakkozást, így a TT modellek is elérhetők matt változatban Daytona-szürke, Tőr-ezüst, Harmat-ezüst és Piton-sárga színekben. Az Audi TT RS Coupé iconic edition limitált szériával, amelyből mindösszesen 100 darab készül – természetesen az Audi Hungariánál – a vállalat 30 éves jubileumi évében az Audi TT negyed évszádos sikertörténetét ünnepli.
Címkék: 

Szabadidőpark az autósztráda alatt Bécsben

2023.05.03.
Az A23-as autópálya a fővárosi Favoriten városrészében található lehajtóját még 1977-ben építették, de végül változtak a tervek, így soha nem vették használatba. Csupán a mentőegységek használták fel- és lehajtóként, illetve egy raktár állt itt. A csomópontot az ASFINAG autópálya-kezelő az elmúlt években elbontotta, Bécs Városa pedig bérbe vette a területet, hogy egy hatvanezer négyzetméteres zöld oázist hozhasson létre. Grafika: volksgruppen.orf.at/VIZ A VIE – Visuals/DI Andreas Kneidinger A lehajtó helyére tervezett Tangentenpark építési munkái júniusban kezdődnek és várhatóan 2024 nyarán érnek véget. A bőségesen beültetett, piknikezésre és pihenésre is alkalmas zöldterület mellett a kicsiknek kalandparkot, a nagyobbaknak biciklis pumptrack- és gördeszka-pályát, az idősebbeknek pedig pétanque-pályát terveznek ide. Emellett lesz még tó, vizes játszótér szökőkutakkal és kutyafuttató is. A labdajátékokra alkalmas sportpályák egy részét a cölöpökön futó A23-as autópálya alatt helyezik el, hogy a fiatalok rossz idő esetén is ki tudjanak jönni. A Tangentenpark nemcsak új pihenőhelyet jelent majd a bécsi 10. és 11. kerület lakói számára, de ligeteivel és erdőfoltjaival egy háromkilométeres zöldfolyosót is létrehoz a szintén a kerületben található, hetvenezer négyzetméteres Helmut-Zilk-Parktól egészen a kerület déli részén található erdős területekig. A környező lakóövezetek között pedig kivilágított gyalog- és bicikliutak javítják majd az összeköttetést.

A Harley-Davidson bemutatja a legújabb CVO™ modelleket

2023.05.03.
A Harley-Davidson bejelent két új 2023-as CVO™ motorkerékpárt, amelyek exkluzív vizuális megjelenéssel, fejlett technológiával és dinamikus teljesítménnyel  bírnak - további részleteket 2023. június 7-én árulnak el, a vadonatúj 2023-as CVO™ Street Glide® és CVO Road Glide® hivatalos premierjén. További információk a www.h-d.com/ourfutureisreal oldalon. “A megújult CVO™ Street Glide® és CVO™ Road Glide® bemutatásával újragondoltuk a két legikonikusabb Harley-Davidson motorkerékpárt és újradefiniáltuk a CVO határait” mondta Jochen Zeitz, a Harley-Davidson elnöke és vezérigazgatója. “Az alapoktól kezdve újraképzeltünk mindent a két új motoron, ahol az innováció, a formatervezés, a mérnöki munka és a technológi új korszakát vezetjük be, miközben kibővítjük a Harley-Davidson CVO™ fogalmát és ezáltal a Grand American Touring családot új szintre emeljük. Az új CVO™ Street Glide® és CVO™ Road Glide® szakítanak a megszokásokkal és a Harley-Davidson vezetési élményt egy új dimenzióba repítjük.” “Ezek a vadonatúj mégis tagadhatatlan Harley-Davidson® formatervek egységes és dinamikus áramvonalat adnak az első sárvédőktől az oldaltáskákig.” mondta Brad Richards, Harley-Davidson® tervezési alelnöke és kreatív igazgatója, aki az új motorok külsőjéért felel. “A CVO™ Street Glide® és CVO™ Road Glide® modellek minden korábbi generációnál nagyobb fokú vizuális változáson mentek át és forradalmian újragondolják a korábbi modellek történelmi művészetét. Ahogy minden Harley-Davidson® motor, az új modellek is az időtlen vágyakozás érzését keltik az emberben.” 2023 Harley-Davidson CVO™ Street Glide® A 2023-as CVO™ Street Glide® modell új denevér fejidomja megújult designjával és alacsonyított szélvédőjével a gyorsaság érzetét kelti. A fényszóró alatti bevágások hangsúlyosabbak, és az irányjelzőket beépítették a kiegészítő lámpák mellé. Míg a denevérszárnyas burkolat ikonikus "T" alakja megmaradt, a sziluett és a grafikai körvonalak modernizálódtak a frissített felületekkel. Az új fejidom formatervileg integrálódik a tankkal, az oldalsó elemekkel és az oldaltáskákkal. Az "Omega-alakú" fényszóró azonnal felismerhetővé teszi az új modellt, az irányjelzőket pedig tökéletesen beillesztették a bal és jobb oldali lámpaelemekbe. 2023 Harley-Davidson CVO™ Road Glide® A vadonatúj CVO™ Road Glide® modell fejidomja agresszívabb lett a 2022-es “cápaorrhoz” képest, és jobban belesimul a tank, az oldalsó elemek és az oldaltáskák formájába. Az egy lámpatestből álló ledes fényszóró széles, vízszintes formájú, mégis úgy tűnik, mintha két elemből állna, emlékeztetve az összes korábbi Road Glide® modell egyik fő jellegzetességére. Az irányjelző lámpák pedig a jellegzetes világítás külső részeibe lettek beépítve. Mindkét modell főbb különlegessége: Drámaian új megjelenés Új Milwaukee-Eight® VVT 121 blokk Teljesen új felfüggesztés Teljesen új infotainment rendszer Kétféle egyedi színkombinációban érhető el
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója