Akciófilmbe is beillene a bősi rendőrök hétvégi akciója, lövések is dördültek

2023.05.02.
Az illető megpróbált kereket oldani: miután a járőrök felszólították, hogy álljon meg, elszáguldott a Yamasakival. A rendőrök a nyomába eredtek, és többször is figyelmeztették, hogy meg kell állnia, a motoros viszont árkon-bokron át menekült. A járőrök figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe – közölte a Nagyszombat megyei rendőrség a közösségi oldalán. Fotó: Facebook/ Szlovák Rendőrség Végül a szántóföldön elesett a motorjával, de még ekkor sem adta fel, a helyi temető kerítését átmászva akart menekülni. Ekkor azonban már nem volt menekvése, a rendőrök elfogták. Mint kiderült, a sofőr 2020-tól 2024-ig el volt tiltva a vezetéstől. Eljárást indítottak ellene.

Mutatjuk, most mivel bővül a kecskeméti Mercedes-gyár

2023.05.02.
A tájékoztatás szerint a vállalat tavaly júliusi bejelentése értelmében a Mercedes-Benz több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel kecskeméti gyárát a jövőbeni feladatokra, aminek része a meglévő gyár új épületekkel történő bővítése a karosszéria-, illetve összeszerelő-gyártósor számára. A vállalat "Electric Only" stratégiája szerint a közeljövőben érkező, új MMA platform (Mercedes Modular Architecture) modelljei, illetve a szintén hamarosan bemutatkozó MB.EA platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) egy tisztán elektromos modellje a jövőben Kecskeméten készül majd. Az új akkumulátorbeszerelő-üzemben az új modellek érkezéséhez igazodva, az évtized közepétől a külső partnerektől készen beérkező, egy tokban összekapcsolt akkumulátorcellákból álló akkumulátormodulok végösszeszerelését végzik majd. A partnerek által beszállított kész egységeket itt látják majd el a szükséges vezérlőelektronikával és készítik fel az úgynevezett "házasításra", azaz a Kecskeméten gyártott elektromos modellekbe való beépítésre. Az új üzemben található összeszerelő sor automatizált és manuális gyártási lépések sorozatából áll, amelyek során nem dolgoznak fel nyersanyagokat vagy vegyi anyagokat. A kecskeméti Mercedes-gyár mindennek köszönhetően tovább erősíti a tisztán elektromos járművek gyártása terén szerzett szaktudását. Már 2020-tól, a kompakt plug-in hibrid modellek: a CLA Coupé és Shooting Brake, A-osztály sorozatgyártásának beindításától, majd az EQB, az első tisztán elektromos meghajtású kecskeméti modell 2021-es gyártásának megkezdésétől, az üzemben naponta több száz nagyfeszültségű akkumulátort építenek be a Kecskeméten gyártott járművekbe. Mint írják, az új akkumulátorbeszerelő-üzemben nem zajlik majd vízigényes gyártási tevékenység. Vizet mindössze az épület légkondicionáláshoz és a dolgozók higiéniai létesítményeihez használnak majd fel. A kecskeméti gyár területén létrejövő új akkumulátorbeszerelő-üzem ennek megfelelően csekély mértékben növeli csak az iparterület jelenlegi teljes vízfogyasztását. Az új üzem épülete, beleértve a logisztikai területeket is, a legkorszerűbb építési megoldásokat tartalmazza majd, annak érdekében, hogy megóvják a talaj és a talajvíz épségét. Ezen kívül rendkívül szigorú tűzvédelmi előírások is vonatkoznak, amely a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában működő hasonló üzemek gyakorlatából származik. A Kecskeméten létrehozandó üzemmel megegyező tevékenység, tehát a Mercedes-EQ elektromos járművek akkumulátorainak beszerelése ma már három kontinens üzemeiben történik, egyebek mellett a németországi Untertürkheimben (Hedelfingen és Brühl üzemrészek) illetve Kamenzben, a lengyelországi Jaworban, valamint az amerikai egyesült államokbeli Tuscaloosában. A Mercedes-Benz elektromos stratégiájának kulcsfontosságú sikertényezője az akkumulátorok helyben történő beszerelése az ott gyártott járművekbe - olvasható a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csodagéppel támad a Lancia

2023.05.02.
Még utolsó versenyén is nyert a márkalapító Vincenzo Lancia 1910 május 8-án, amikor pilótaként 113,6 km/órás átlagsebességgel győzött Lancia Gamma 20 HP jelzésű autójával. A márka sportsikereit több is követte, 1955 októberében a legendás Alberto Ascari polpozicíókat szerzett és több versenyt nyert Lanciaval. A hatvanas években már a raliban is tarolt a Lancia, a Fulvia HF, a Stratos, a Monte Carlo és a 037-es murván és havas pályán verhetetlen volt. Mindez már csak sporttörténelem, mert évek óta haláltusáját vívja a klasszikus olasz márka, amelynek nemes és patinás neve jó eséllyel lenne komoly szereplő a prémium szegmensben. Pedig több próbálkozás is volt, de az FCA konszernnél nem jött be az átcímkézés: az európai piacon Lancia jelvénnyel forgalmazott Chryslerek jók voltak, többek között azért is, mert több fődarabjai az előző tulajdonos, a Mercedest is birtokló Daimlertől származtak. Ennek köszönhetően az igazán amerikai fazonú, ám nálunk inkább csak maffiózókat idéző 300-as a legjobban használható automata sebességváltóval készült. Igazi szenzáció volt a Dialogos, melyet a Vatikánnak ajándékoztak, a 2000-es pápamobil szériaváltozatát Thesis néven forgalmazták, ám a hangzatos név sem mentette meg a bukástól az elegáns limuzint. Ami biztos, hogy eldőlt a háziverseny, mert az Alfa az első menetben kiütötte a Lanciát, talán nem véletlenül, hiszen az egykor legendás márka mintha másfél évtizede mellékvágányon döcögne, mert sem neve, sem formája nem adta vissza az egykori rali legenda hangulatát. A menedzsment hibája, hogy folyamatosan pusztultak az ős Lanciák DNS-ei. Az utolsó Deltaként ismert, de ma már nem gyártott modell kicsit futurista, kicsit családi kocsi, de öreguras fazonja nem aratott sikert, különösen azok között, akik gyerekként rajongtak a ralik királyáért. Pedig pont erre a korosabb nemzedékre számított az olasz márka és a a tulajdonos Fiat-Chrysler Automobiles konszern vezetése. Nem jött be a Lancia jelvényes amerikai Chrysler, és már a minik piacáról is kivonult a cég, mely egyetlen megmaradt modelljét, az Ypsilont, a Fiat 500-assal együtt gyártotta a lengyelországi Tichyben. A remény halál meg utoljára és talán a legendás olasz márka is megújul, ezt bizonyítja a tulajdonos Stellantis vezérkarának értékmentő akciója, melynek első lépéseként bevetették a Pu+Ra HPE tanulmánymodellt. A név a letisztult (pure), és radikális formanyelvre utal, a HPE pedig a high power electric, vagyis nagyteljesítményű elektromos szavak rövidítése. És nem mellékesen a HPE fémjelezte majd félévszázada a Lancia sportos kombiját. A HPE a high performance estate szavak kezdőbetűnek rövidítéséből született és ez fémjelezte a legendás Lancia Betát. Megjelenésében a Pu+Ra HPE a sikeres őst, a ralimodellt idézi, ám technikájában már XXI. századi autó. Műszaki oldalról csak annyit árult el az olasz márka, hogy a 2024-ben bemutatkozó Ypsilon alapjaira épül és természetesen elektromos hajtású lesz. 2026-tól már csak akkumulátoros elektromos (BEV) autókat mutat majd be a Lancia, és a következő Delta 2028-as színre lépésével lezárul a belsőégés motorok korszak. A Pu+Ra HPE tervezői a 2024-ben debütáló új Ypsilonról csak annyit árultak el, hogy hatótávolsága 700 kilométer, akkupakkja gyorstöltéssel tíz perc alatt tankolható 80 százalékosra, energiafogyasztása pedig pedig 10 kWh/100 kilométer. A kevés száraz műszaki adatnál izgalmasabbak formai megoldásai, melyek hatékony üzemmódját is segítik: áramlástanilag optimalizált karosszéria, alacsony tetővonal, két digitális külső tükör, burkolt fenéklemez, valamint optimalizált súrlódású és minimális légellenállású négy Goodyear abroncs. Nem spórolt a cég a digitális rendszerek ismertetésével: asound, air, light augmentation (azaz hang-, levegő- és fényjavítás ) kifejezés betűszava a SALA rendszer minimalista érintőfelületén vezérelhető többek között a klíma, infotainment, valamint a külső/belső világítás. A klasszikus szórakoztató üzemmód online kapcsolattal biztosít hozzáférést filmekhez, játékokhoz közösségi csatornákhoz. Az új Chameleon rendszer a külső környezeti viszonyokhoz igazítja az utastéri hangulatot, aminek része az elektrokrómosan elsötétíthető belsőtér. Stellantis fejlesztésű adalék a mesterséges intelligencia alapú vezérlés, mely előjelzi a vezető és az utasok hangulatát, vagyis testre szabott prediktív élményt ad, ennek neve TAPE, amit az tailored predictive experience szavak kezdőbetűiből kreáltak. A Lancia Pu+Ra HPE fő erőssége a formája, amit a Cassina luxusbútor-márka csapatával kreáltak. Az autóiparban szokatlan megoldások eredetire sikerültek, mert nem csak a kerekeken dominál a kör alakzat, hanem a tetőablakon, az első és hátsó ülések kezelőfelületein, a műszerfal is félköríves. Különösen jól áll az autó hátulján a Stratost idéző körlámpás világítás és a lebegő Lancia felirat. A Lancia Pu+Ra HPE utastéri felületei hetven százalékban fenntartható forrásból származnak: az ajtópanelek márványporból és újrahasznosított szövetből készültek, a nemes ásvány megjelenését puha tapintással kombinálva, miközben vízálló. A kerek asztalkákat biocellulóz-acetátból gyártják, az utastér hátsó felét krómmentesen cserzett nubukbőr és fahulladékból előállított berakás borítja, a padlószőnyeg természetes gyapjúból készült. Fotók: Stellantis/Lancia További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új 7 személyes modellt mutatott be a Citroën

2023.05.02.
„Az új C3 Aircross vérbeli Citroën, ugyanakkor a B-SUV modellek jellegzetes ismertetőjegyeit is magán viseli. Egy minden piacon versenyképesnek ígérkező autóról van szó, mely kedvező ár/érték arányt és kimondottan a helyi igényekhez igazított ajánlatot képvisel, melyben az egyedi, sportos design a Citroënre jellemző rendkívüli kényelemmel és 7 személy szállítását is lehetővé tevő, nagyfokú sokoldalúsággal párosul.” – írta közleményében a gyártó. Az új SUV-modell és a korábban bevezetett kompakt új C3 a Citroën nemzetközi növekedési stratégiájának kulcsszereplői. A márka ugyanis 2025-re globális forgalmának 30%-át Európán kívüli piacokon szeretné lebonyolítani. Az új C3 Aircross egy három új modellből álló család második tagja. A modellek a 2019-ben bejelentett C-Cubed program keretében, kifejezetten a nemzetközi piacokra készülnek, és 2022 és 2024 között kerülnek bevezetésre. A C3-hoz hasonlóan a B-SUV modellt is helyben tervezték és gyártják, Indiában a thiruvalluri, Brazíliában a Porto Real-i üzemben. A Citroën örökségéhez hű új C3 Aircross egy 5 és 7 üléses változatban is elérhető robusztus és egyedi SUV, amely Indiában és Dél-Amerikában várhatóan 2023 végén kerül forgalomba. 2022 októberében jelentette be a márka, hogy a modellt 2024-ben egy új piacon, Indonéziában is bevezeti. A kizárólagos forgalmazó az Indomobil csoport lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Mercedes végleg elbúcsúzott Oroszországtól

2023.05.02.
Mercedes gyártás Oroszországban anno...Fotó: Mercedes Benz Több mint egy évvel az ukrán háború kezdete után a Mercedes-Benz teljesen kivonult az orosz piacról. Az orosz leányvállalatok részvényeit egy befektetőnek adták el, amint azt a társaság kérésre bejelentette kedden Stuttgartban. Megtörtént a szükséges hatósági engedélyek megadása és a szerződéses megállapodások végrehajtása. A tranzakció áprilisban történt. Mint már ismert, a vevő a helyi Avtodom kereskedő. Nem sokkal az orosz támadóháború 2022. február 24-i kezdete után a Mercedes leállította az oroszországi exportot és a termelést. Harald Wilhelm pénzügyi igazgató tavaly októberben jelentette be, hogy el akarják adni az üzletet.  

Felborult egy autó az Egér úton – tűzoltók a helyszínen, nagy dugó lesz!

2023.05.02.
Az Egér út és a Bazsalikom utca kereszteződésénél történt baleset. Összeütközött két személyautó Budapest XI. kerületében, az Egér út és a Bazsalikom utca kereszteződésénél. Az egyik gépkocsi felborult, azt a fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították. A helyszínre kiérkeztek a társhatóságok is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Idő kell neki, de feltörhet az előfizetéses modell

2023.05.02.
Az előfizetés az utóbbi években lett igazán népszerű a gyártók és autókereskedők körében. A Magyarországon egyelőre nem igazán létező szolgáltatás lényege, hogy az ügyfél fix havidíjat fizet, amiért cserébe több autó közül választhat és évente néhányszor cserélheti is azokat. A havi díj fizetése szempontjából hasonlít a különböző lízingajánlatokhoz, de itt általában nem lehetséges egy autó saját tulajdonba vétele a szerződés végén, viszont amíg fizetjük, a "csomagunknak" megfelelő autópark kínálatából bizonyos korlátozások mellett szabadon választhatunk. A Cadillac például évi 18 autót kínált fix díjért, de a Porsche is indult hasonló szolgáltatással, Porsche Passport néven. A probléma ezekkel az volt, hogy adott időszakban ugyanazok az autók a népszerűek az ügyfelek körében. A Porsche esetében természetesen nyáron mindenki valamilyen 911-est akart, míg télen a Cayenne volt a sláger. Ezt viszont nehéz jövedelmező módon fenntartani a szolgáltató számára: ha van 50 darab Porsche 911 és 50 darab Cayenne, és minderre száz ügyfél, akkor nem lesz elég autó, mindenkinek elég autó pedig olyan havidíjakat jelentene, hogy akkor már olcsóbb lenne megvenni egyet-egyet.  Most azonban változni látszik az előfizetések világa, több gyártó is racionálisabb, de továbbra is igen rugalmas ajánlatokkal próbál ügyfeleket szerezni. A Stellantis Free2Move néven indítja el előfizetéses szolgáltatását az Egyesült Királyságban, nemrég pedig a Volkswagen indította el Németországban AutoAbo néven sajátját, amelynek keretein belül ID.3 és ID.4 modelleket kínál használatra, legalább három hónapra. Nemrég írtunk a Cazoo hasonló szolgáltatásairól, Cluno és Drover néven, korábban pedig bemutattuk már a Volvo féle “Care by Volvo” koncepciót is. A Volkswagen és a Volvo ajánlata például hasonló modelleket kínál a palletából, így nem okoz problémát a jelentősen különböző autók közül éppen ugyanolyanra vágyó ügyfelek problémája. Korábbi ajánlatoknál jellemző volt, hogy szinte semmilyen elköteleződést nem várnak el, ez bizonyos szinten változott, de a Volvo és Volkswagen féle néhány hónapos kötelező időtartam még mindig kifejezetten rugalmas egy 3-5 éves lízingkonstrukcióhoz képest. Ilyen szélsőségesen rugalmas volt például a két nap utáni lemondást ajánló, majd gyorsan kudarcba fulladt ötlet a Fair nevű független szolgáltatótól, vagy a gyakori autócserékkel ügyfeleket szerző megoldás, amit a Cadillac és néhány amerikai szolgáltató indított. A Volkswagen és a Volvo számára azért is vonzó ilyen szolgáltatást indítani, mert sok vásárlónak továbbra is aggályai vannak a technológia gyors változásával kapcsolatban. Ami a lízinget illeti, nem lehetnek biztosak az elektromos autók maradványértékében, de sokan abban is kételkednek hogy egy "zöld" autó illeszkedik-e az életmódjukhoz a jelenlegi hatótávval és a töltési infrastruktúra állapotával. Az előfizetés által kínált rugalmasság lehetőséget biztosít számukra, hogy „a lábujjukat betegyék a vízbe”, és később, ha akarnak, tartósabb döntést hozhassanak, vagy csak akkor váljanak folyamatos előfizetővé, ha tényleg bejön a kínált rugalmasság. Mivel a hangsúly a teljes rugalmasságról inkább egy rugalmasabb és kibővített lízingszerződéshez hasonló dolog felé indult, javult az előfizetéses koncepciók pénzügyi életképessége. A rugalmasságnak ára van, de Nyugat-Európában már látszik, hogy sokan hajlandóak megfizetni ezt az árat. Néhány éve az látszott, hogy az előfizetéses ajánlatok hajtóereje az "elsőnek lenni az új nagy dologban" elv volt. Ezzel szemben most újfajta modellek felé terelhetik a vásárlókat, akik egy jó szolgáltatásért fizethetnek a gyártó számára is profitot hozó árat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Itt vannak a számok, mennyi autót adhatnak el idén Európában

2023.05.02.
A VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) kalkulációi szerint az első negyedévben a globális személygépkocsi-piacon folytatódott a forgalom helyreállása a járványvédelmi zárlatok miatti visszaesésből. A járműipari beszállítói láncok működése zökkenőmentesebbé vált és az iparág szokatlanul magas megrendelésállománya is csökkenésnek indult. A VDA a kedvezőbb üzleti kondíciók tükrében Németországban a forgalom 4 százalékos növekedésére számít az idén 2,8 millió személygépkocsi értékesítésével, szemben a korábbi prognózisban jelzett 2 százalékos növekedéssel és 2,7 milliós értékesítéssel. Az idei várható értékesítési volumen azonban még feljavítva is 28 százalékkal marad el a járvány által nem érintett utolsó év, a 2019-es 3,6 milliós forgalmától. Európában, az EU, az EFTA és az Egyesült Királyság piacain együttesen 12,0 millió új gépjármű értékesítésére számít a VDA az idén, 7 százalékos növekedéssel. Az előző becslés 11,8 millió autó volt 5 százalékos növekedéssel. Az európai értékesítések az idén 24 százalékkal maradnak el a 2019-es 15,8 milliótól. Hildegard Müller, a VDA elnöke a prognózist kommentálva rámutatott, hogy a németországi és európai személygépkocsi-piac a vártnál valamivel jobban alakul, ami természetesen jó hír, de az összkép már nem ennyire rózsás, a forgalom ugyanis még jóval elmarad a válság előttitől. A helyzet is csak viszonylag lassan javul, mivel a magas energia- és nyersanyagárak visszafogják a fellendülést. "Az energiaköltségeknek csökkennie kell, a villamosenergia-adó európai minimumra csökkentése már régóta esedékes" - mondta. A többi nagy személygépkocsi-piacon, Kínában és az Egyesült Államokban az első negyedév megerősítette a VDA becslését: Az Egyesült Államok könnyűgépjármű-piaca várhatóan 4 százalékkal 14,3 millió könnyűgépjárműre nő 2023-ban. Kínában viszont az előző évi viszonylag magas bázis miatt ennél kisebb lesz a növekedés, 3 százalékos, autót pedig 23,9 milliót értékesítenek majd. A globális autópiacon a VDA a korábbi 74,6 milliós becslése helyett 74,9 millió autó értékesítésére számít az idén 4 százalékos növekedéssel. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kisebb csodát tett a Toyota autóversenyzője a WEC belgiumi versenyén

2023.05.02.
A spái kettős győzelem annak fényében különösen szép eredmény, hogy a Toyota versenyhétvégéje igen rosszul indult: csütörtökön az első szabadedzésen a 7-es autó csak 19, a 8-as pedig csak 18 kört tudott megtenni szoftverhibák miatt. A legnagyobb nehézséget nem is a pályán töltött gyakorlási idő hiánya, hanem Brendon Hartley időmérős balesete okozta a Toyotának: az új-zélandi pilóta a 8-as autóval a Raidillon kanyarban megpördült a hideg gumikon, és becsúszott a gumifal alá. Bár nem tört össze nagyon a GR010 Hybrid, a kicsúszás azért jelentett hidegzuhanyt a csapatnak, mert a 8-as egység az engedélyezett 18-ból 4 gumit már nem használhatott a versenyen (azok ugyanis a balesetben kockásra koptak), és azért is, mert időmérős kör hiányában a mezőny végéről kellett rajtolnia. Viszont a Mike Conway, Kobajasi Kamui és José María López által vezetett 7-es Toyota a pole pozícióból indulhatott, és onnan meg is nyerte a versenyt, ezzel a Toyota Gazoo Racing sebringi és portimãói győzelmét követően mesterhármast szerzett a csapatnak. Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Hirakawa Ryo a 8-as autóval még az élre is felküzdötték magukat hátulról, de végül meg kellett elégedniük a második hellyel. Azonban öt ponttal így is vezetik a pilóták világbajnokságát a csapattársak előtt. Zsinórban a hetedik spái győzelme a Toyota számára pedig azt is jelenti, hogy a gyártók világbajnokságában 33 pontos előnyt szerzett a Ferrarival szemben a júniusi 100. Le Mans-i 24 órás előtt, amely a hétfordulós szezon legfontosabb versenye. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vonattal ütközött, de haja szála sem görbült

2023.05.02.
A Mávinform tájékoztatása szerint a budapesti Keleti pályaudvarról Hidasnémetibe tartó Hernád-Zemplén InterCity ütközött össze Novajidrány és Hernádszurdok között egy személygépkocsival. Azt írták, a baleset idején a fénysorompó rendben működött. A helyszínelés befejezéséig Novajidrány és Hidasnémeti között szünetel a vasúti forgalom, Forró-Encs és Hidasnémeti között pedig pótlóbusz közlekedik. A katasztrófavédelem azt közölte az MTI-vel, hogy a helyszínen az encsi hivatásos tűzoltók segítenek a vonat utasainak a biztonságos átszállásban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója