Autólopás! NOX-063 Renault Megane

2017.01.18.
Lopott autó a www.autovadasz.eu wboldal bejelentése alapján. Rendszám:  NOX-063 Gyártmány:  Renault Típus:  MEGANE Kivitel:  KOMBI Gyártási év:  2012 Motorszám:  K9KH8 Alvázszám:  VF1KZ1A0546838801 Szín:  szürke Lopás időpontja:  2016 december 19 Lopás helyszíne - város:  BUDAPEST Kerület:  XVIII. Utca, házszám:  HALOMI ÚT 61

Új ügyvezető igazgató a Hankook rácalmási gyárának élén

2017.01.18.
Hvang Szong Hak pályafutását mérnökként kezdte. 2005-ben került a kínai gyárba, és 2009-ben már ügyvezető igazgatóhelyettessé lépett elő, négy évvel később, 2013-ban pedig kinevezték a Sanghajtól 50 kilométerre fekvő gyár ügyvezető igazgatójává. A közlemény idézi az új ügyvezetőt, aki elsődleges szempontnak tartja a prémium minőség fenntartását. A Hankook Tire egyike az öt legtöbb abroncsot gyártó globális vállalatnak a világon. A Hankook Tire 180 országba szállítja termékeit, és 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A Hankook 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyárát építette fel. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég 3300 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be, ezzel a magyar gyár éves gyártókapacitása 19 millió abroncsra nőtt.

Kicsi kocsi…

2017.01.18.
Szerző: Nagy Lajos Most a HPI Mini Recon járgányát próbáltuk ki, amit a HPI magyarországi forgalmazójától a Modell & Hobby Kft-től kaptunk kölcsön a tesztre. Ami elsőre feltűnik, hogy ellenben a Maverick Ion és hasonló belépő kategóriás kis 1:18-askokkal szemben a HPI nem építette a távirányító vevőegységét és a fordulatszám szabályzót egy egységbe. Itt profin szét és el van különítve minden, mint a nagyoknál. A szabályzón vaskos passzív hűtő helyezkedik el, míg a vevő az autó bal oldalán található. Az akkumulátor egy zárt tokban a jobb oldalon helyezkedik el. A szervót nagyon jól rögzítették és maga az egész autó szerelése könnyű, és átlátható. A tradicionális pisztoly távirányító kényelmes a kézben. Indulás előtt, csaka finombeállításokat kell elvégeznünk és már utána csapathatjuk is. A kis autó jól elrugaszkodik és dinamikusan gyorsul. Az olajos lengéscsillapítóknak köszönhetően igen jó az úttartása. Ha szeretnénk sűrűbb olajjal kicsit fel is keményíthetjük a rugózását. A csomagban minden szükséges tartozékot megtalálunk a modell használatához. Indulás előtt a mellékelt hálózati akkutöltővel töltsük fel az autó akkuját és helyezzük be az elemeket a távirányítóba. A feltöltött akkut a karosszériát eltávolítva tudjuk elhelyezni a modellben. Játék közben nem lehet panasz. A murvát, homokot vagy betont probléma nélkül vette a gép. A fűben is csak a már modellünket is ellepő gaz okozott némi nehézséget. A gázreakció nagyon jó az autó mérete és súlya adja neki a legtöbb előnyt. A játék 15-20 percig tart utána mehet az akksi csere. Összefoglalva, egy nagyon príma kis autót kapunk kb. 40 ezer forintért. A modell minőségét tekintve ez igen kedvező ár-érték arány főleg, hogy az autóhoz minden alkatrész beszerezhető. Így nem kell elkeserednünk, ha valami megsérül vagy elkopik a gépen. A Mini Recon beszerezhető a Modell & Hobby szaküzleteiben vagy a www.modell.hu weboldalon. Ezzel a modellel élmény lesz belekezdeni a modellautózásba, kérdezem én, kell ennél több?    
Címkék: 

Tehervonat és kamion ütközött egy vasúti átjáróban Vásárosnaménynál

2017.01.18.
Tájékoztatásuk szerint a baleset az Árpád út felé vezető mellékutca vasúti átjárójában, működő fénysorompónál történt. Senki sem sérült meg, az összetört kamion viszont a sínpályán rekedt, a járművet a tűzoltók daru segítségével próbálják meg leemelni. A vasúttársaság tudatta, a mentés és a helyszínelés idejére a Vásárosnamény és Tornyospálca közötti vágányt lezárták, ezen a szakaszon várhatóan pótlóbusz közlekedik. A Mátészalka-Záhony vonalon 30-60 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az utazóknak.

Vendée Globe - Fa Nándor átjutott a viharzónán

2017.01.18.
Stabilan a nyolcadik helyen vitorlázik, a mögötte haladó Éric Bellion hátránya 679 tengeri mérföld a magyar versenyzővel szemben. Fa Nándor és a mezőny 72 napja rajtolt el az egyszemélyes, megállás és kikötés nélküli versenyen, melyen hátránya 4516 tengeri mérföld az első francia Armel Le Cleach-hoz képest. Az éllovas vitorlázó, valamint üldözője, a brit Alex Thomson, aki az elmúlt napokban 40 mérföldre csökkentette hátrányát, már Franciaországnál jár, kevesebb, mint 400 tengeri mérföld választja el őket a céltól, ahova várhatóan csütörtökön be is futnak. A jelenlegi versenycsúcsot várhatóan mindketten megdöntik. A mezőnyt - amelynek utolsó tagja félúton jár Új-Zéland partjai és a Horn-fok között - eredetileg 29 hajó alkotta, de már csak 18 van versenyben. Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján versenyez, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

2016: ismét eredményes év az Audi Hungariánál

2017.01.18.
A prémium minőség a győri gyár alapelve: Az Audi TT RS márciusban megkapta „Az év innovációja” kitüntetést. A díjazott autó motorja egy 2.5 literes 400 lóerős öthengeres TFSI motor, amely 2016-ban már hetedik alkalommal érdemelte ki az „Év Nemzetközi Motorja” címet. Jelenleg 11 631 munkatárs dolgozik az Audi Hungariánál. követtük termelékenységi, stabilitási és innovációs céljainkat és számos kihívás ellenére – úgymint új termékfelfutások a jármű- és motorgyártásban – magas szintű termelési volumennel zártuk az évet. Örülök, hogy nagyszerű jubileumok mellett új modellek, így az Audi TT RS sorozatgyártását is elkezdtük. Kiemelkedő eseményeink között könyveljük el a harmincmilliomodik motor és az egymilliomodik autó gyártását”, mondta Peter Kössler, az igazgatóság elnöke. „Az Audi Hungariánál számos új, innovatív megoldást vezettünk be, amelyek a jövőben okos gyártást tesznek lehetővé. Vállalatunk jövőképe kiváló és én továbbra is számítok munkatársaink elhivatottságára és lojalitására”, folytatta Peter Kössler. A motorgyártásban az elmúlt üzleti évben 1.461.618 négyhengeres Otto-, illetve dízelmotor, valamint 9 113 öthengeres Otto-motor készült. Ezen kívül 418.207 hathengeres- és 37.700 nyolc-, illetve tízhengeres motor hagyta el a gyártósort. Az Audi Hungaria 2016-ban hat különböző Otto-, illetve öt különböző dízelmotor-variánst gyártott 63kW (86LE) és 449kW (610 LE) teljesítményintervallumban. A győri motorgyártás a Volkswagen Konszern mintegy 30 járműgyártó telephelyének szállít motorokat három kontinensen. A járműgyártásban összesen 122.975 autó készült, ebből 21.562 Audi TT Coupé, 5.324 TT Roadster, 81.060 A3 Limousine és 15 029 A3 Cabriolet. Az RS modellek, amelyekből összesen 1091 készült, 2016-ban debütáltak, csakúgy, mint a megújult Audi A3 Limousine és A3 Cabriolet. Az elektromobilitás megérkezett az Audi Hungariához. 2018-tól Győrben készülnek az elektromos motorok az Audi Konszern elektromos járműveihez, ezzel a jövőben bővül a vállalat jelenlegi motorválasztéka. Az E-motorok gyártásához szükséges kompetenciaközpont már felépült, a sorozatgyártás előkészületei folyamatban vannak. Az Audi Hungariánál a jövőben egy újabb modell, az Audi Q3 gyártása kezdődik. Ehhez egy 80 000 négyzetméter nagyságú új karosszériaüzem létesül. Az első berendezéseket 2017. március elején telepítik, összesen mintegy 700 robot fog tevékenykedni ott. 

Leszorította a rendőrautót

2017.01.18.
A Soproni Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása és közúti veszélyeztetés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 24 éves nagylózsi lakos ellen. A járőrök 2017. január 17-én 13 órakor Sopronban megállítottak egy Audi típusú személyautót közúti ellenőrzés céljából. A sofőr kivonta magát az igazoltatás alól és elhajtott. A jármű után két szolgálati autóval indultak, de a gépkocsi vezetője a mellé húzódó – megkülönböztető fény- és hangjelzést használó – járőrt leszorította az útról, amitől a rendőrautó a padkának hajtott és megrongálódott. A másik szolgálati jármű egy földúton megtalálta a kicserélt magyar forgalmi rendszámú külföldről behozott Audit, azonban a sofőr elmenekült a helyszínről. A soproni nyomozók azonosították a nagylózsi lakost és megkezdték felkutatását, a 24 éves férfi pedig a kutatás közben feladta magát a rendőrkapitányságon. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, így a Bűnügyi Osztályon három bűncselekmény miatt indítottak ellene eljárást. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették.

Számítógépes játékban is megjelenik a Scania új generációja

2017.01.18.
A meghívott vendégek a Scania DemoCentre bemutatóközpontban próbálhatták ki az újgenerációs tehergépkocsikat. A Scania az alkalmat megragadva a hálózatba kapcsolható szolgáltatásainak széles választékát is bemutatta, valamint megosztotta a jövő szállítási megoldásaival kapcsolatos elképzeléseit. A beszkennelt eredmények szolgálnak majd a további 3D-s munkálatok alapjául, amely során a tehergépkocsik bekerülnek a játékba. - Általában egy ilyen munka 8-10 hónapnak megfelelő munkaórát igényel, amit két munkatárs között osztunk szét, az egyik művész a jármű külsejével, míg a másik a belsőterével foglalkozik – mondta Hynek Svatoš, az SCS Software cégnél a járművekért felelős csapat vezetője. - Ennek megfelelően úgy tervezzük, hogy a tavasz vége felé már viszontláthatjuk az új generációs tehergépkocsikat a játékban. Rajongóink egyébként már bevezették az új tehergépkocsikat a játékba, mint rajongók által készített módosítások (modok). Azonban a mi elvárásaink rendkívül nagyok a pontosságot illetően – tette hozzá. A csapat sok fáradságos órát töltött azzal, hogy jelölésekkel lássa el a tehergépkocsikat a szkennelés előtt. - Ezt fordított tervezési folyamatnak vagy visszafejtésnek (reverse engineering) is szokták hívni - magyarázta Svatoš. „Egy ipari 3D-s szkennert használunk az összes adat és méret rögzítéséhez.” Az Euro Truck Simulator játéksorozatnak már több mint négymillió példányát adták el a 2008-as első bemutatása óta. A játékok hatalmas követői táborokkal büszkélkedhetnek, főként Skandináviában, Németországban, az Egyesült Királyságban és Oroszországban, de Európán kívül is az olyan nagy kamionos szubkultúrával rendelkező országokban, mint Törökország vagy a latin-amerikai államok. „Folyamatosan frissítjük a játékot, míg a A Scaniáról A Scania a világ vezető nehéztehergépkocsi-, autóbusz-, hajómotor- és iparimotor-gyártói közé tartozik. A vállalat tevékenységében a termékek mellett egyre nagyobb részarányt képviselnek a pénzügyi és egyéb szolgáltatások, amelyek költséghatékony szállítmányozási megoldásokat és maximális üzemidőt biztosítanak a Scania ügyfeleinek. A Scania több mint 44 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, míg a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik, az alkatrészek és komplett járművek gyártásának világméretű megosztásának lehetősége mellett. A 2015-ös évben a vállalat értékesítési árbevétele meghaladta a 94,8 milliárd svéd koronát, míg üzemi eredménye 9,6 milliárd svéd koronát tett ki.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója