Vendée Globe - Fa Nándor közeledik a Horn-fokhoz

2017.01.01.
- Újévi kiadós alvás után Fa Nándor dinamikusan, határozott útválasztással hajózik a Horn-fok felé - áll a hajónapló első 2017-es bejegyzésében, amelyből az is kiderül, hogy már csak körülbelül 1900 tengeri mérföldre van Dél-Amerika legdélebbi pontjától. Az időjárás-előrejelzések szerint a magyar vitorlázó éppen elkerül majd egy ciklont, ami jelentősen megnehezítené a haladását a súlyos hajósérülések miatt 18 fősre fogyatkozott mezőnyben. - Mennyi az esélye annak, hogy azokból a GPS-antennákból, amikkel 40 ezer mérföldön át semmi gondom nem volt, most gyors egymásutánban mindkettő elszálljon - írta bosszúsan Fa Nándor, aki az újévi első alvás előtt ivott egy pohár pezsgőt és telefonon beszélt családtagjaival. Az élen továbbra is a francia Armel Le Cleach halad, aki már csak 4694 tengeri mérföldre van a céltól. Fa Nándor hátránya az éllovashoz képest 4193 tengeri mérföld. A magyar sportember harmadik Vendée Globe-ján versenyez, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a földet. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

Több városban veszélyes, illetve egészségtelen a levegő

2017.01.01.
Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) környezet-egészségügyi igazgatóságának térképén vasárnap a szálló por magas koncentrációja miatt Nyíregyházát, Kazincbarcikát és Sajószentpétert jelölték a veszélyes levegő minőséget jelző piros színnel. Budapest, Esztergom, Eger, Debrecen, Miskolc és Oszlár levegőjét egészségtelennek minősítették. Emellett további nyolc települést a kifogásolt levegőminőséget jelző zöld színnel jelölték. A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelése egy index alapján történik. Az OKK a légszennyező anyagok legfontosabb egészségkárosító hatásai alapján négy szintet különít el: kék (elfogadható), zöld (kifogásolt), narancssárga (egészségtelen), piros (veszélyes). Az önkormányzatok az utóbbi két kategória alapján rendelhetik el a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatát. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd veszélye miatt hétfőre figyelmeztetést adott ki a fővárosra és Pest megyére, továbbá Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Előrejelzésük szerint hétfő délutántól a Dunántúl északi felén megélénkül, néhol megerősödik a szél. A hét második felében viszont többször lehet erős, viharos a szél.

Hat halott: tömegkarambollal kezdődött az év Bajorországban

2017.01.01.
A baleset a bajországi Bad Grönenbach közelében történt. A nagy köd miatt hat személygépkocsi és három transzporter ütközött - írja a focus.de Öt halottat egy kis autóból emeltek ki, a hatodik egy másik autóban halt meg.  Ekkora ködöt még életemben nem láttam, a látótávolság néhány méter volt - emlékezett a baleset egyik szemtanúja a szörnyű esetre. Az A7-es autópálya Ulm irányába órákig zárva volt.  A focus.de emlékeztet arra, hogy ezen a környéken novemberben négy fiatal vesztette életét egy balesetben. 

Nem tart lépést a nagyvárosok növekedésével a közlekedési hálózat

2017.01.01.
A New York-i Közlekedési és Fejlődéspolitikai Intézet (ITDP) végzett kutatást a témában. - Az eredmények katasztrofálisak mind az emberek, mind a bolygó szempontjából - foglalta össze Michael Marks, az ITDP szakértője. A tanulmányhoz fejlett országok tizenhárom metropoliszát vizsgálták. A városlakók átlagosan több mint kétharmada jut hozzá gyors tömegközlekedéshez. A nagyvárosok környékén azonban jóval rosszabb a helyzet: az ott lakók felének legfeljebb egy kilométeres körzetében van buszmegálló, vonat- vagy metróállomás. Párizs elővárosaiban a lakók fele számára adott a lehetőség, hogy 10-15 perces séta után felszállhassanak a vonatra, metróra vagy egy buszra. Los Angeles térségében viszont a lakosságnak csak tizenegy százalékához van ilyen közel a tömegközlekedés. A tömegközlekedés fejlettsége szempontjából a városok ranglistáját Párizs vezeti, amelyet Barcelona és Madrid követ. A spanyol metropoliszokban az emberek több mint 90 százaléka számára elérhetőek a gyors tömegközlekedési eszközök. New York kivételével a vizsgált amerikai nagyvárosok mind rosszul szerepeltek. Marks szerint a városok kiterjedése gyorsabban növekszik, mint a tömegközlekedésre fordított beruházások mértéke. Ez a trend "gátolhatja a fenntartható és megfelelő növekedést". Ha ugyanis a közelben nincs elérhető tömegközlekedési eszköz, az emberek inkább autót használnak, ami jelentősen növeli a környezetet károsító, üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét. - Az emberiség több mint fele városokban él, ez a globálisan légkörbe kerülő káros gázok csaknem háromnegyedéért felelős, a közlekedés pedig újabb 15 százalékért - mutat rá az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA). Amerikai becslések szerint 2050-ben már az emberek kétharmada fog városokban élni, tehát 2,5 milliárddal többen, mint ma. Az új városlakók kilencven százaléka ázsiai vagy afrikai város lakója lesz.

Csúcsgázsit tesz zsebre az ExxonMobil vezetője

2017.01.01.
Vállalati adatok alapján a brit lap azt írta, hogy a kínai állami olaj- és gázipari cég (CNPC) elnökének a tavalyi éves jövedelme 107 ezer dollár volt. Rex Tillerson, az ExxonMobil elnök-vezérigazgatója - akit Donald Trump külügyminiszterének jelölt - eközben 27,3 millió dollárt keresett 2015-ben. A napilap a hatalmas jövedelemkülönbséget részben arra a kínai gyakorlatra vezeti vissza, hogy miközben Peking komoly intézkedéseket tesz az állami vállalatirányítás minőségének a javítására, az elmúlt két évben jelentősen megkurtították az állami cégek vezetőinek a jövedelmét. A kínai gyakorlat szerint az állami vállalatok vezetőit állami szervezet hagyja jóvá, amely egyben felügyeli is ezeket a cégeket, a cégvezetők kormányzati szintű javadalmazásban részesülnek. Emellett a legnagyobb állami cégek irányítói a kormányzó kínai pártban olyan szintű posztokat töltenek be, mint a kormánytagok. A Financial Times érdekességként hozzáteszi, hogy az indiai jegybank elnökének a tavalyi jövedelme sem volt kiemelkedő, 37,6 ezer dollárt tett ki.

Az Euro NCAP szerint a Prius a legbiztonságosabb nagy családi autó

2017.01.01.
A világ vezető autógyártója, a modelljeinek környezetbarát hybrid meghajtásáról, autóinak megbízhatóságáról és biztonságos voltáról ismert Toyota a passzív biztonság mellett kiemelt hangsúlyt helyez az aktív biztonsági rendszerekre és vezetőtámogató technológiákra. Ez utóbbiakat egyre szélesebb körben honosítja meg kínálatában a számos modelljéhez már alapfelszereltségként járó ‘Toyota Safety Sense’ csomag révén. Ez a csomag fontos szerepet játszott abban, hogy a Prius kiváló teljesítményt nyújtott az Euro NCAP tesztjein. Ugyanez a technológiai csomag található a nemrégiben bemutatott kategóriateremtő Toyota C-HR modellben és a Toyota egyre több más modelljében is, összhangban a vállalat azon filozófiájával, hogy ügyfelei lehető legszélesebb köre számára tegye elérhetővé tenni a legmagasabb fokú biztonságot. Az Euro NCAP minden évben közzétesz egy listát azokról az autókról, amelyek a legjobban teljesítettek az egyes kategóriákban. Ez a második alkalom, hogy egy Toyota kapja meg ezt a megtisztelő címet: először a Verso nyerte el 2010-ben a ‘Kategória Legjobbja’ díjat a kis egyterűek szegmensében. - A Toyota számára elsődleges fontosságú a felhasználók biztonsága, ezért a világ vezető, egyben leginnovatívabb autógyártójaként kiemelt területnek tekinti az autókban helyet kapó passzív biztonsági rendszerek (gyűrődési zóna, ultramagas szilárdságú biztonsági utascella, biztonsági övek, légzsákok, biztonsági kormánymű, stb.) és az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák (gyalogosfelismerő funkcióval kiegészített ütközés előtti biztonsági rendszer, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, adaptív sebességtartó automatika, útjelzőtábla felismerés, autmatikus távfény, stb.) folyamatos fejlesztését - fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője. - Ügyfeleink biztosak lehetnek abban, hogy amennyiben valamelyik Toyota modell mellett döntenek, nem csupán a legmegbízhatóbb, de egyben a legbiztonságosabb, és amennyiben történetesen a választott modell hybrid is, a leginkább környezetbarát autó mellett teszik le a voksukat – teszi hozzá a szakember.
Címkék: 

Óriási Nohab-felvonulás volt Tapolcán

2017.01.01.
– Idén másodszorra ünnepelték meg a Magyar Nohab Napot, ezúttal az ország összes működőképes Nohabját egy különvonatba sorozták, a tizenkét kocsi élén nyolc M61-es pompázott – írja az iho.hu. Az egész vonat energiaellátását nemcsak a 017-esre bízták, hátulról besegített a villamos fűtőkocsi is. Így összesen nyolc mozdonyból és tizenhárom kocsiból állt a parádés menet! Összehasonlításul: tavaly hat mozdonyból és hat kocsiból állt a tapolcai különvonat. Akkor a Kárpát Vasút 021-ese gépmenetben ment Tapolcára, ahol vele együtt hét üzemelő Nohab és a Négyeske várta a látogatókat. Vasútbarát szempontból egy tökéletes zárása volt 2016-nak, az évnek, amikor az elmúlt két évtized legtöbb Nohabját láthatták munkában, különvonatok élén a vasút megszállottjai. A rendezvény ezúttal is kiemelt fotós esemény volt. A jövőre nézve a szervezők azt javasolják, hogy az életveszélyes, eszetlen követés, vonatelőzgetés helyett mindenki gyúrjon rá egy szép helyre, és kapja el ott a vonatot. Az Almádinál megbúvó traffipaxos rendőrök idén biztos jót kaszáltak… Ha tényleg hagyomány teremtődött, akkor csak idő kérdése, és az összes kinézett helyen le lehet fotózni a vonatot. - A tapolcai vasútállomás sajnos nincs igazán felkészülve arra, hogy sok száz vasútbarát lepje el egyik pillanatról a másikra – írta az iho.hu. Sok fotós nehezményezte, hogy a szervezők nem tudtak biztosítani egy nyugodt, tízperces ablakot, amikor senki sem lófrál a Nohabok körül, és aki arra vágyik, meglőhesse a kívánt, embermentes csoportképeket. Ezzel együtt mindenki köszöni a szervezők áldozatos munkáját, a tapolcai vasutasok elhivatottságát, türelmét, a Nohabokat üzemeltető vasútvállalatok rendelkezésre állását. A nyolc M61-esből négyet (001, 006, 019, 020) a MÁV-Nosztaglia hozott, kettőt (021, 022) a Kárpát Vasút, egyet-egyet pedig a Nohab-GM alapítvány (010) és a MÁV Pálya és Mérnöki Létesítmények Igazgatóság (017). Tapolca 2016 végén maximálta a kiállítható mozdonyok számát. A nagy vasútbarátok el sem tudják képzelni, hogy mi lesz, ha a Demonstrátor és a Ketteske is életre kel. Egy sorban már nem fognak elférni, az biztos, de ez legyen a legnagyobb baj!
Címkék: 

Körözött Mazdát fogtak Csongrád megyében

2017.01.01.
Egy román állampolgárságú férfi 2016. december 29-én 21 óra 30 perckor egy Mazda személyautó vezetőjeként akart az ország területére lépni Csanádpalotánál. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű körözését az osztrák hatóságok elrendelték. A magyar rendőrök a közel 6 millió forint értékű gépkocsit lefoglalták.

Bővíti kapacitását a győri Rekard

2017.01.01.
A hajtóműveket, hajtáselemeket és alkatrészeket gyártó cég a növekvő mennyiségű és minőségű igényekkel indokolta a komplex eszközbeszerzést. Hozzátették: a berendezések a korábbinál magasabb feldolgozottságú termékek előállítására, pontosabb gépi megmunkálásra, új termékkörök előállítására és az összefüggő gyártási folyamatok lefedésére is alkalmasak. A vállalkozás energia- és anyagtakarékosabb működését, a selejtarány csökkenését és a versenyképesség növekedését várja a beruházástól. A közlemény szerint a hat új gép 40 százalékkal növelheti a termelékenységet, 26 új munkahelyet teremthet és új piaci lehetőségeket nyithat meg külföldön is. A győri Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. export- és belföldi értékesítéseinek árbevétele 2014-ben több mint 3 milliárd, 2015-ben több mint 2,5 milliárd forint volt, a nyilvános cégadatok szerint 155 embert foglalkoztat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója