Fejlesztések várhatók Záhonyban

2015.06.27.
Seszták Miklós hangsúlyozta: a magyar gazdaság, ipar, kereskedelem és idegenforgalom szempontjából kulcsfontosságú, hogy ennek a kapunak nagy legyen a logisztikai áteresztőképessége, és az ott működő cégek szolgáltatásai vonzóvá tegyék a térséget. A miniszter az átadáson bejelentette, hogy a tervek szerint egy-két hónapon belül három jelentős ukrán befektető cégcsoport fog letelepedni a záhonyi magyar-ukrán határtérségben. Az egyik a fényeslitkei ipari-logisztikai parkban, a másik Zsurk környékén, a harmadik pedig a kisvárdai területen hozza létre telephelyét. Széles nyomtávról keskeny nyomtávra. Záhony a "régi szép időkben", a 60-as évek végén Szavai szerint a most átadott beruházás jól példázza, hogy a záhonyi kapu egyre jobban képes betölteni a feladatát. A térség komplex gazdaságfejlesztési programjához hasonlóan számos közúti és vasúti fejlesztés valósított, vagy valósít meg a kormány ebben a régióban, amelynek legfontosabb eleme az M34-es autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszának megépítése lesz - ismertette Seszták Miklós, emlékeztetve arra, hogy az ehhez szükséges kormánydöntés már tavaly megszületett. Ez a döntés nagymértékben hozzájárul a környék településeinek versenyképességéhez, hiszen a gyorsforgalmi út esélyt ad a vállalkozásoknak, új befektetőt hoz a régióba és növeli a térség idegenforgalmi vonzerejét - rögzítette Seszták Miklós. Elmondta, az új társaságok mellett fontosak az olyan, családi vállalkozásként régóta működő, a helyieknek biztos megélhetést adó vállalatok, mint a Transit-Speed Kft. Szabó Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója beszédében elmondta, az áruátrakással, raktározással, csomagolással, kereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozó, a Transit Group cégcsoporthoz Transit-Speed Kft. hatvan hektáros mándoki telephelyén több mint 57 ezer négyzetméter fedett közvámraktár-kapacitással rendelkezik. A telephelyen saját széles és normál nyomtávú iparvágány-hálózatot épített ki és működtet a cég, a most zárult beruházás révén felépített modern raktárcsarnokkal pedig 17 500 négyzetméterrel bővítette raktárkapacitását. A fedett raktárban végzik a FÁK-országokból érkező és az oda induló tehervonatok átrakodását és lehetőség nyílik a kamionokba történő be- és kirakodásra is. A fejlesztéshez 1,1 milliárd forint értékű uniós támogatást használt fel a társaság - tette hozzá Szabó Ferenc. A céginformáció adatai szerint a családi tulajdonban lévő Transit-Speed Kft. 1990-ben alakult Kisvárdán, Záhonyba 1995-ben került át a székhelye. A jegyzett tőkéje 50 millió forint. A társaság a múlt évet 1,9 milliárd forint nettó árbevétel mellett 70 millió forint mérleg szerinti eredménnyel zárta. A nettó árbevétele 2013-ban 2,5 milliárd forint volt, a mérleg szerinti eredménye pedig 509 millió forintot tett ki akkor. (MTI)  

Öt év alatt 1500 kilométernyi kerékpárút épül

2015.06.27.
Tasó László a község határában épülő kerékpárútnál tartott sajtótájékoztató után azt mondta, május közepén elérhetővé váltak a Közlekedési Operatív Program forrásai, ennek segítségével szeretnének olyan hivatásforgalmú kerékpárút-szakaszokat megépíteni, amelyekre már megvan az építési engedély. Mivel ezek nagyrészt kevesebb mint 200 millió forintból megépíthető szakaszok lesznek, a kivitelezéskor a magyarországi kis- és középvállalkozások is "helyzetbe kerülhetnek", de lehetőség van arra is, hogy a munkálatok gyorsítása érdekében meghívásos eljárásokat írjanak ki. Az idei év végéig a program keretében akár 100 kilométer új kerékpárút épülhet meg - közölte Tasó László. Kerékpárút a települések között: tehermentesítheti a zsúfolt közutakat Magyarország minden régiójában épülnek kerékpárutak, építésükre eddig több mint harminc önkormányzat nyújtott be pályázatot, de akár még ennél is több kérelmet fogadhat majd be az NFM. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például Ököritófülpös, Porcsalma, Kisvárda és Nyírbogát térségében épül bicikliút, de Bócsa, Szeged, Salgótarján, valamint több Balaton-környéki település is szeretne építeni. A cél elsősorban az, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon - fogalmazott az államtitkár. Tasó László hangsúlyozta, az európai felmérések szerint Hollandia és Dánia után Magyarország a harmadik olyan ország, ahol a megkérdezett száz emberből huszonketten a kerékpárt jelölték meg a fő közlekedési eszközüknek, ezért is fontos a biztonságos kerékpározás lehetőségeinek megteremtése. A turizmus kapcsán az államtitkár kiemelte, komoly a kerékpáros ágazat piaci részesedése Európában, a felmérések szerint 44 milliárd eurós az a piaci szegmens, amelyet a kerékpáros turizmus magáénak tudhat. Az államtitkár elmondta, 2007 és 2013 között összesen 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, ebből 580 kilométer volt a 2010 utáni építés. Nyírbogátnál 4,5 kilométer hosszban épül kerékpárút 324 millió forint értékben a 471-es főút mellett. A megyében a Nyíradony-Nyírbogát, a Nyírbátor-Nyírmeggyes, valamint a Nagykálló-Biri útszakaszok mellett épül új kerékpárút, a cél pedig az lesz, hogy néhány éven belül a 471-es főút mentén Debrecen és Szatmárnémeti között kerékpáros összeköttetés valósuljon meg. (MTI)  

Óbudán is fizetős lesz a parkolás

2015.06.27.
A közlemény szerint az első hónapban tesztüzemmel indul a rendszer, ennek során a parkoló őrök ellenőrzik a parkolási övezeten belüli gépjárművek várakozási engedélyét, azonban nem bírságolnak, csak figyelmeztetnek. A parkoló automaták alapjainak telepítését, valamint a burkolati jelek korrekcióját már megkezdték, az automatákat ütemezetten helyezik ki júliusban. Ami város belső részein ismerős látvány, Óbudán újdonság lesz: fizetőautomata a járdaszélen Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere korábban a túlterheltséggel indokolta a fizetős parkolás bevezetését, ugyanakkor jelezte, hogy egyedülálló kedvezményrendszert alakítottak ki, s a fizető zónákon kívül élő kerületi lakosok is kapnak engedményeket. A jogosultak az ügyfélszolgálati irodák egyikében kérhetik a kedvezményt, az ügyintézéshez időpontot is lehet foglalni. A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, itt 175 forint lesz a tarifa. A két övezetben 12 ezer parkolóhely van és 170 automatát helyeznek majd ki. (MTI)  

Folytatódik a Gripen-program

2015.06.27.
Hende Csaba közölte: a pilóták létszáma 20-ról 32-re, a kiképzett műszaki személyzeté 56-ról 91-re nőtt, a repülési órák és a szimulátorban eltöltött órák száma pedig  2014-re 2632 órára emelkedett. A pilóták átlagilletménye jelenleg 503 ezer forint, amely ebben az évben 555 ezer forintra nő, és ehhez egyéb juttatások is hozzáadódnak. A két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme. Bejelentette, hogy a svéd partnertől már megérkezett egy kölcsönbe vett, kétüléses Gripen repülőgép. Azért kellett kölcsönbe venni, mert megérkezett a légibázisra az amerikai légierő üzemanyag-utántöltő szállítógépe, és megkezdődött a pilóták felkészítése a légi utántöltés begyakorlására - fűzte hozzá. A levegőbe emelkedik egy Gripen vadászrepülő Kecskeméten Emlékeztetett arra, hogy a magyar légierő három balti állam légterének védelmét látja el az úgynevezett Air Policing keretében 2015 szeptembere és decembere között. Magyarország vállalta, hogy 2019 májusa és augusztusa között ismét részt vesz a balti államok légterének védelmében, amelyhez négy repülőt, nyolc pilótát és mintegy nyolcvantagú műszaki személyzetet kell biztosítani. Az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett a nemzetközi légi gyakorlatokon történő magyar részvétel is. Kiemelte, hogy 2010 és 2015 májusa között 20 nemzetközi gyakorlaton vettek részt a magyar Gripenek, ami intenzív kiképzést biztosított. A svéd féllel történt megállapodás értemében tíz évvel, 2026-ig megnövelték a gépek lízingjét, azután magyar tulajdonba kerülnek a gépek. Az újrakötött egyezmény értelmében a sarkkör közelében lévő svéd légtérben háromévente éleslövészeten is részt tudnak venni a magyar pilóták. A honvédelmi miniszter a két Gripen repülőgép balesetével kapcsoltban elmondta: a csehországi esetnél a gép használhatatlanná vált, a vizsgálat előreláthatóan októberre fejeződhet be. Kecskeméten pedig olyan műszaki meghibásodás következett be, amely sem felismerhető, sem elhárítható nem volt. Hende Csaba elmondta, hogy a vizsgálat jelenlegi szakasza szerint a számítógép zavara okozta a balesetet, amelynek következtében a futómű és az azt bezáró ajtó összeszorult. Kecskeméten a Magyar Honvédség egyik Gripen gépe június 10-én hajtott végre kényszerleszállást, a pilóta katapultált. Az esetről szólva a miniszter hangsúlyozta: másfél óráig repült még a repülőgép azért, hogy az üzemanyagot elhasználja, ezalatt a svédekkel konzultálva próbálták a hibát elhárítani. Kitért arra, hogy az elöljáró két lehetőséget ajánlott a pilótának: katapultáljon és ejtse le a gépet vagy próbálja meg hasra letenni és megmenteni a 13 milliárd forintot érő repülőt. A pilóta az utóbbi lehetőséget választotta – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy már az otthonában kezelik a pilótát, műtétre nem volt szükség, a felépülése után, amely egy évig is eltarthat, repülhet is. A sajtótájékoztató után bemutatták, ahogy a légibázisról a levegőbe emelkedett az amerikai üzemanyag-szállító repülőgép, majd utána a Gripenek. Üzemanyagtöltést végző amerikai katonai repülőgép és a legénység a kecskeméti betonon (MTI)  

Kreszprofesszor: Városi sebességek 50 km/óra felett

2015.06.26.
Hiszen mindenki tudja, hogy lakott területen belül a gépjárművekre vonatkozó megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra. (Egyébként arra már csak kevesen emlékezhetnek, hogy 1993-ig 60km/óra volt ez az érték.) Akkor hogyan lehet az, hogy egy sebességkorlátozó jelzőtábla ennél magasabb értéket mutat? Úgy, hogy a KRESZ alaplogikája szerint a közúti jelzőtáblák módosítják a leírt szabályt, azaz, ahol ilyen jelzést látunk, ott a táblán mutatott érték lesz a mérvadó. Még abban az esetben is, ha ez az érték nem szigorít, hanem éppen, hogy megengedi a magasabb sebességértéket. Azonban sokan nem tudják, hogy nem minden járműre vonatkozik ez az engedmény! A KRESZ külön kiemeli, hogy: „Ha a ’Sebességkorlátozás’ jelzőtábla lakott területen 50 km/óránál, lakott területen kívül 90 km/óránál nagyobb sebességet jelez, személygépkocsival, motorkerékpárral és a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival legfeljebb a jelzőtáblán megjelölt sebességgel szabad közlekedni.” Tehát a képen látható tábla után 50 km/óra helyett maximum 80km/óra sebességgel közlekedhetnek a motorkerékpárok személygépkocsik 3500 kg alatti kisteherautók és kisbuszok Azaz nagyobb tehergépkocsival, autóbusszal és egyéb nem gépjárművel – pl. traktor, segédmotor, lassú jármű – csak a szabályban leírt maximális megengedett sebességgel közlekedhetünk! Mivel a soron következő útkereszteződés feloldja a táblákat ezért láthatjuk azt, hogy a kereszteződések után azokat újra és újra megismétlik, illetve ha ezt mégsem tennék, akkor figyelni kell, mert ebben az esetben már csak 50 km/óra sebességgel közlekedhetünk! Érdekességképpen megemlíteném, hogy a forgalomszervezési szabályzások alapján lakott területen belül maximum 80 km/óra értéket lehet engedélyezni, tehát ennél magasabb sebességgel sehol nem közlekedhetünk. Egyébként nem csak lakott területen belül, hanem azon kívül is találkozhatunk nagyobb sebességet engedélyező jelzéssel, például 110-es értékkel. Ebben az esetben is csak a fent megemlített járművek haladhatnak gyorsabban. A témához kapcsolódva egy érdekes felvetést lehet olvasni a Kreszklub oldalán.
Címkék: 

Goodwood Sebességfesztivál - minden autórajongónak látnia kell

2015.06.26.
A különleges nyári hétvégén az autósport és motortörténelem legszebb járművei sorakoznak fel, páratlan élményt nyújtva a látogatóknak. Az 1993-ban alapított rendezvény egyik leglátványosabb eleme a hegyi pályán tett gyorsulási kör, mely a legjobb pilóták számára is maximális koncentrációt és kihívást jelent, hiszen a versenyzők nem egymás ellen – az időmérő órával mérkőznek meg.  A benzingőz szerelmesei minden kategóriában láthatnak versenyzőket, de igazi legendák is részesei lesznek a fesztiválnak, mely idén a „Padlógázzal, rettenthetetlenül: Versenyzés a limiten” elnevezést kapta. Számos gyártó képviselteti magát; a csillagosok Sir Stirling Moss 1955-ös Mille Miglia győzelmét ünneplik egy 300 SLR részvételével, sőt ikonikus pilótájuk is jelen lesz, de a márka Nico Rossberget és Lewis Hamiltont is nevezte. Természetesen a többi Formula 1-es csapat sem maradhat ki, a Ferrari, a Red Bull és a Williams sem hagyja otthon versenyautóit. Sir Jackie Stewart, Valentino Rossi, Damon Hill, Kimi Raikönnen egyaránt a résztvevők között lesznek, sőt az idei Le Mans 24 órás futam győztese Brendon Hartley a Porsche 919 Hybridet fogja a győzelemért hajszolni. A lóerők mellett kuriózumokban most sem lesz hiány, a 28 literes Fiat S76 is végigmegy majd: https://www.youtube.com/watch?v=bsdWgmp4TaQ A verseny mellett a Moving Show-on bemutatott járművek között olyan ritkaságokat találunk, mint a McLaren P1 GTR vagy a LaFerrari FXXK,  de bemutatkozik az új Ford Focus RS, és ott lesz a Lexus GS-F, valamint az új Audi R8 is. A közvetítés harmadik éve, élőben nyomon követhető a Youtube-on, mely szívből ajánlható az érdeklődőknek, páratlan, helyszíni élményt nyújt. Itt érhető el folyamatosan: https://www.youtube.com/watch?v=-e9UKJjq_Do Borító: Autexpress.co.uk

Devizahitelek - Tárgyal az autóhitelek forintosításáról a bankszövetség

2015.06.26.
Gaál Tibor T-boy rajza Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár a Portfolio.hu pénteken megjelent interjújában elmondta: nyáron le szeretnék folytatni a bankszövetséggel az autóhitelek és személyi kölcsönök forintosításáról szóló tárgyalásokat, így ősszel megszülethet az ezzel kapcsolatos jogszabály.  Arra a kérdésre, hogy a kormány támogatja-e az MNB javaslatát, amelyre a devizatartalék 1 milliárd eurós részét is felajánlotta, azt válaszolta: azt szeretnék elérni, hogy a hitelezők és az ügyfelek számára egyaránt önkéntes alapon működjön a forintosítás, mégis tömeges szerződésmódosításra kerüljön sor. Mint mondta, ebbe teljesen belefér, a kedvezményes árfolyamon történő forintosítás. A jogalkotás lényege az lenne, hogy ne kelljen egyenként több mint 200 ezer szerződést újraírni, hanem a felek önkéntes hozzájárulásával ez automatikusan működjön, a részletekről még tárgyalni kell - fogalmazott. Korábban az MNB arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a deviza alapú személyi hitelek és autóhitelek állománya 300 milliárd forint, ami 250 ezer szerződéshez kapcsolódik. Ehhez jön még az "átfertőződési" hatás, mivel sokaknak egyszerre van jelzáloghitelük is mellette. Ugyanakkor már e nélkül is veszélybe kerülhet a lakás, ha a hitel összege nagyobb, mint a fedezetként szolgáló gépjármű értéke, mert a bank ilyenkor más vagyontárgy, például egy lakás kényszer értékesítésével is kielégítheti a követelését. (MTI)  
Címkék: 

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet

2015.06.26.
Az államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, a taxizásban Magyarországon jelenleg több mint 7000 vállalkozás működik, mintegy 600-700 kis- és középvállalkozás mellett döntő többségük egyéni vállalkozóként. A cégek több mint fele a fővárosban és vonzáskörzetében ad munkát 8600 budapesti és Pest megyei gépkocsivezetőnek. Ez a szolgáltatás országszerte több mint 13 ezer család számára jelent állandó kenyérkeresetet. A piacon ezért az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek. Fónagy János ismertette továbbá, a kormány szerdai ülésén fogadta el a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletet, részben megújítva és egységesítve a taxizás keretszabályait. Az országos szabályrendszer véglegesítésekor nagyban támaszkodtak a Budapesten önkormányzati hatáskörben bevezetett helyi előírások alkalmazásának gyakorlati tapasztalataira. A rendelettervezet előkészítésének teljes folyamatát végigkísérték a taxis vállalkozói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetések. Fónagy János hozzátette: új elem a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről, és az időközben megjelent technológiai eszközök megfelelő kezeléséről.  Az államtitkár szerint a fuvarozóknál és buszvezetőknél már alkalmazott gyakorlat átültetése az utasok még biztonságosabb és színvonalasabb kiszolgálását teszi lehetővé. Mint mondta, a rendelet megnyitja a hatósági fellépés lehetőségét a repülőtereken, vasúti pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró, taxishiénaként emlegetett személyekkel szemben.         A közlekedési szolgáltató által üzemeltetett területeken a jövőben szolgáltatást felajánlani és utast felvenni kizárólag a szolgáltató hozzájárulásával lehet - hívta fel a figyelmet Fónagy János.  Aki ismétlődő szabálysértést követ el - például a nemzetközi vonatra Kőbánya-Kispesten felszállva többször a Nyugatiig "kergeti" az utasokat -, annak engedélyeit akár egy évre is megvonhatják - tette hozzá. Az új rendelet szerint a már ma is taxiként használt autók 2017 végéig akkor is tovább használhatók, ha a 2018-tól kötelező feltételeknek még nem felelnek meg. Hasonlóképpen 2018-ig érvényesek a rendelet hatálybalépése előtt kiadott egyes engedélyek, jogosítványok és képzési igazolások is. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozóknak tehát két és fél évük van a felkészülésre, miközben mintegy felük a fővárosi rendeletnek eleget téve már ma is megfelel az új országos követelményeknek. Fónagy János kiemelte, hogy az európai törekvésekkel és a világszerte alkalmazott megoldásokkal teljes összhangban született meg a taxistevékenység kereteit korszerűen és országosan egységesen meghatározó szabályozás. A kormány a rendelet elfogadásával megerősítette, hogy a tevékenységüket legálisan, a megfelelő engedélyek és jogosítványok birtokában végző taxisok pártján áll. Kérdésre s NGM államtitkára elmondta: a kormány az új rendelet elfogadásával nem tiltotta be az Ubert, a rendelet azt határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet taxis tevékenységet végezni. "A kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni", az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, "ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga" - fogalmazott. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni - fűzte hozzá.          A szolgáltatás szabályozása, ahogyan eddig is, továbbra is állami feladat, mert ez elsősorban a forgalombiztonsági, élet- és vagyonbiztonsági kérdés - emelte ki Fónagy János. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra. Szólt arról is, hogy a rendelet kidolgozása során az Uberrel is egyeztettek. (MTI)      

Új autóipari termékek gyártásába kezd a veszprémi Valeo

2015.06.26.
Fonyódi Levente a cég ügyvezetője elmondta, hogy a 2,5 milliárd forintos fejlesztésből 625 millió forint uniós támogatás 1,8 milliárd pedig saját forrásból származik. A 9 új gyártósoron új elektromos vezérlőegységeket, kormánykapcsolókat, korszerű indítókulcsot gyártanak, illetve a hibridautók feltöltő rendszerének gyártása is megkezdődött, a dolgozók létszáma pedig 1500 fölé emelkedett – fejtette ki az ügyvezető.  Fonyódi Levente elmondta, hogy a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. olyan innovatív termékeket gyárt, melyek jelentősen hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, a teljesítmény javításához. A vállalat 133 gyáregységgel, 16 kutató, 34 fejlesztő és 15 elosztó központtal rendelkezik, mintegy 81200 főt foglalkoztat 29 országban – közölte.   Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a beruházás új piaci lehetőségeket is megnyit a termékpaletta bővítése révén.  Az államtitkár arról is beszélt, hogy az ország növekvő gazdasági teljesítménye elengedhetetlen feltétele a Valeóhoz hasonló vállalatok fejlődésének.  A magyar gazdaság növekedése a tavalyi esztendőben elérte a 3, 6 százalékot és a munkaerőpiacon is kedvező folyamatok figyelhetők meg, mára hazánkban több mint 4 millió 117 ezer ember dolgozik – fogalmazott Rákossy Balázs, hozzátéve, hogy a termelő ágazatok bővülését mutatja az, hogy az idei első negyedévben 80 ezerrel többen dolgoznak a versenyszférában, mint egy évvel korábban. Hozzáfűzte: a rövidesen megnyíló Területfejlesztési Operatív Program pályázatainak 1230 milliárdos összegéből Veszprém megye fejlesztésire 45 milliárd forint jut.   Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint a megyei jogú városokra az uniós források felhasználása terén, ami azt mutatja, hogy jól ismeri a települések gondjait és a rájuk váró feladatokat.  Hozzátette: a partnerséget jól példázza, hogy az előző fejlesztési ciklusban az önkormányzat több mint 10 milliárd forint fejlesztési forrást kapott, és 15 milliárd forinttal gazdagodtak a veszprémi gazdasági társaságok.  A városban 3 százalékos a munkanélküliségi ráta és folyamatosan nő a népesség, ami részben a Valeóhoz hasonló nagyvállalatoknak köszönhető.    A Valeo – Auto-Electric Magyarország 1998 óta gyárt Veszprémben szenzorokat, elektronikai vezérlőegységeket, kapcsolókat, az idei évre 80 milliárd forint árbevétellel számol a cég. A vállalat által felhasznált elektronikai és műanyag alkatrészek Székesfehérvárról, Tatabányáról Tiszaújvárosból érkeznek, a partnerek között megtalálható a Citroen, a Peugeot, a Renault és a Seat.       (MTI)  

Hétvégén a Nürburgringre érkezik a kamionsport elitje

2015.06.26.
A kamionsport szerelmesei most hétvégén immáron 30. alkalommal élvezhetik a hatalmas gépszörnyek látványos összecsapásait az évad legkiemeltebb versenyén, a Nürburgringen. A motorsport legnívósabb ünnepére mindig óriási tömeg látogat el, a német futam nem csupán egy verseny, hanem egyben kiállítás, lélegzetelállító show, az egyik legnagyobb családi fesztivál. Valóban „Motorsport in XXL”! Bemelegítésnek mindenképp tökéletes lesz, hisz’ szeptember első hétvégéjén hasonlóan fantasztikus élményben lesz részük azoknak, akik kilátogatnak a hungaroringi Shell Kamion EB és Fesztiválra. „Szenzációs érzés volt, hogy Nogaro-ban kétszer is felállhattam a dobogó legfelső fokára, igyekszem a most következő német futamon is hasonlóan jó eredményeket elérni, és ezzel egyre közelebb kerülni a címvédéshez. A nürburgringi pálya nem a legkönnyebb, sőt most a hőmérsékletkülönbséggel is meg kell küzdenünk, ugyanis a francia kánikula után itt csupán 12 fok körül van. Igyekszünk megtalálni a legmegfelelőbb beállításokat, a mai autóztatás meg az ezért járó plusz edzés, és a következő szabadedzések is kiváló alkalmakat biztosítanak erre. Nagyon szeretjük ezt a pályát, a környezetet és legfőképp a hangulatot. Valami hasonlóra számítunk a magyar futamon is” – mondja mosolyogva Kiss Norbi. A hétvégi német versenyt követően egy hosszabb nyári szünet vár a pilótákra, majd augusztus végén kezdetét veszi a nagy hajrá. A Cseh Nagydíj után szeptember 5-6. között érkezik a legkülönlegesebb és legjobban várt futam, ugyanis 25 év után visszatér a Kamion EB és Fesztivál a Hungaroringre egy hatalmas családi hétvége keretében. Érdemes már most megvenni a jegyet és bejegyezni a naptárba az időpontot.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója