Ford Ranger Raptor – Magyarországi sajtóbemutató

2019.09.16.
Szeptember 12-én, a dunakeszi homokbányában tartotta a hazai Ford importőr a Ranger Raptor verziójának magyarországi sajtóbemutatóját. A rengeteg újdonság mellett a sajtó munkatársai két épített technikai pályán tesztelhették a pick-up-ok tereptudását. Új motor a Raptorban A Ranger Wildtrack verziójának soros, öthengeres, 3.2 literes dízel erőforrását a Raptor kivitelben az új, Panther motorcsalád 2.0 literes, négyhengeres biturbó motorjára cserélték. Az új motorban tehát két turbófeltöltő dolgozik, egy az alacsonyabb és egy a magasabb fordulatszámtartományokban biztosítja a nyomatékot, amelynek maximuma egyébként 500 Nm. A tesztflotta: nem sokáig maradtak ilyen tiszták Már ezzel az adattal meghaladták a korábbi 3.2-es aggregát jellemzőit, de teljesítményben is sikerült továbblépni, hiszen a 2.0 EcoBlue Bi-Turbo 213 lóerőre is képes. A Ranger család facelift modelljeibe is ez a motor és váltó érkezik. De milyen váltó? Új váltó Raptorban A Ford Pick-Upokban most debütál az Amerikában kifejlesztett 10 fokozatú, hagyományos, bolygóműves váltómű. Ez a váltó egyrészt gazdaságosabb üzemeltetést biztosít, másrészt az 1:4,696-tól egészen az 1:0,636-os áttételek között minden körülmények között van megfelelő nyomatékot biztosító fokozat. Egyébként a 1:1 áttételt a 7. fokozat biztosítja. Ha ez még nem lenne elég, akkor a 2,72:1-hez áttételű „felező”-vel is próbálkozhatunk, amit az összkerékhajtás mellé lehet bekapcsolni. Apropó összkerék A manuálisan, a vezető által kapcsolható összkerékhajtás elektronikusan vezérelt osztóművel párosul, természetesen a 4x4 hajtás menet közben is kapcsolható. Terepre érve az összkerékhajtás a Terrain Management System névre hallgató rendszerrel összesen hat üzemmódban működtethető, ahol a normál terepmód mellett megtalálható a sport, a murva-hó, a sár-homok, a szikla és egy izgalmas „Baja” (ejtsd: „baha”) mód is. A SCORE Baja egy legendás sivatagi off-road verseny, erről kapta nevét a laza talajon használni ajánlott meghajtás mód. Ilyenkor a Raptor az ESP működésén lazít, az autót enyhén hagyja megcsúszni, áthangolja a fékrendszer működését is, tehát a nagy sebességű terepezésre optimalizál. A futómű A korábbi (hátsó) laprugókat FOX által kifejezetten a Raptor számára fejlesztett tekercsrugókra cserélték. Ehhez meg kellett változtatni az alváz felépítését, minden futómű felfüggesztési ponton erősítést kapott a szerkezet. Elöl könnyűfém lengőkarok kerültek a futóműbe, amelyek erősített sportrugókkal működnek együtt. A korábbi Ranger kivitelekhez képest a Raptor 15 centiméterrel nagyobb rugóutakkal gazdálkodhatunk, a hasmagasság pedig 51 mm-el nőtt. Itt éppen én vezetek, azt hiszem, az arckifejezésem mindent elárul! A lengéscsillapítókra a középső helyzetben lágyabb működés jellemző, terepre érve, nagyobb lengéseknél azonban sokkal erősebb csillapítást biztosít. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Raptor közúton és off-road használatban egyaránt komfortos autózást képes biztosítani. A gumiabroncsokról érdemes szót ejteni. A BF Goodrich kifejezetten a Ranger Raptoron tesztelte a szériafelszereltség részét képező gumiabroncsait. A közúti és terepviszonyok között is használható, négyévszakos gumik szélesebbek mint a korábbi Ranger kiviteleken. A 285/70R17 All-Terrain abroncsok természtesen könnyűfém keréktárcsákra vannak szerelve. Néhány adat a Raptorról A terepszög elöl 32,5 hátul (vonóhorog nélkül) 27 fok. Gázlómélysége 850 mm. A plató az oldalfal magasságáig pakolva több mint 1 köbméteres, teherbírása 620 kg. A Raptor önmagában is 2,5 tonna, fékezett vontatmányt 2.500 kg-ig húzhatunk. Vegyes fogyasztását 8,9 literre mérték 100 km-en, persze terepen kínozva nem erre kell számítanunk. 80 literes gázolajtartályával így tisztességes a hatótávolsága. A felszereltség részét képezi a Raptornál a sportülés és az oldasó fellépő is – ami a magasított kivitel miatt nagyon jó szolgálatot tesz. A plató hátfal zárását (emelését) torziós rugó segíti, így a korábbi erőkifejtés egyharmada is elegendő a működtetéshez. Új a kormánykerék is, amelyben felül piros betét jelzi a kormány középállását, ezzel is hangsúlyozva a jármű sportautó jellegét. Az ára 16 millió forint körül alakul, a jármű kistehergépjárműként is forgalomba állítható.

Új szakokkal indult a tanév a Mercedes-Benz képzési központjában

2019.09.16.
Ahhoz, hogy a tanév még színesebben induljon, 72 diák táborozott az oktatókkal együtt Parádon. Az öt alapszakma csapata: szerszámkészítő, mechatronikus-karbantartó, gépjármű mechatronikus, karosszérialakatos, járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó vett részt a felkészítő táborban, de ezen kívül szeptembertől olyan új képzések is indultak, mint az automatikai technikusi és mechatronikai technikusi képzés, valamint egy 1 éves CNC gépkezelő oktatás is.  Az akadémia szakképzett oktatói a táborban minden nap izgalmas feladatokkal készültek, melyek fejlesztik a diákok kommunikációs készégét. Amellett, hogy megismerték egymást, a különböző játékokkal megfigyelték azt is, hogyan tudnak a tanulók egy csapatként együtt dolgozni. - A gyárban 2011-óta működik a duális képzés, amely az elméleti tudást professzionális gyakorlati ismeretekkel teszi teljessé. A programban a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskolával, a Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskolával, a szegedi Déri Miksa Szakgimnáziummal és Szakközépiskolával, illetve a Neumann János Egyetemmel működünk együtt – mondta Kovács János, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. duális képzésért felelős osztályvezetője. Az akadémia tanévnyitóján, szeptember 2-án Uwe Oentrich a kecskeméti gyár HR-igazgatója így köszöntötte a tanulókat: „Mától ti is a Mercedes-Benz nagy családjához tartoztok. Tudom,  most mennyire izgultok és milyen kíváncsiak vagytok. Én 28 évvel ezelőtt kezdtem a pályafutásomat a Mercedes-Benznél, ugyanígy a duális programban résztvevő tanulóként. Kívánom, hogy leljétek örömötöket és legyetek motiváltak a mindennapi tanulmányaitok során. Esélyt kaptatok arra, hogy egy kiváló csapat tagjai legyetek, és a professzionális autógyártás részeseként nagyszerű jövőt alapozzatok meg magatoknak.”  

Sztrájkba léptek a General Motors dolgozói

2019.09.16.
A bértárgyalások vasárnap holtpontra jutottak, és ezt követően hirdetett országos munkabeszüntetést a szakszervezet a legnagyobb amerikai autógyártónál. Tizenkét év óta először sztrájkolnak a General Motors (GM) munkásai, legutóbb 2007-ben tartottak kétnapos munkabeszüntetést a bértárgyalások alatt, ami 300 millió dollárjába került az autógyártónak. Fotó: Jake May | MLive.com / AP Az ellátási lánc összehangoltsága miatt a sztrájk nagyon gyorsan azt eredményezheti, hogy a General Motors gyárai nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Kanadában és Mexikóban is leállnak. Egy elhúzódó munkabeszüntetés azonban nem érdeke az órabérért dolgozó alkalmazottaknak sem, mivel a szakszervezet sztrájkalapja elég szűkös, heti 250 dollárt tud biztosítani tagjainak. A GM több mint hétmilliárd dollár értékű új befektetéseket, 5400 munkahely megteremtését, a bérek és juttatások emelését, valamint 8 ezer dollár szerződés aláírási bónuszt ajánlott fel. Az UAW úgy véli, hogy a munkavállalók nagyobb béremelést érdemelnek az utóbbi években elért rekordnyereségek után. A szakszervezet emellett el akarja érni, hogy a General Motors ne zárja be az ohiói és michigani autóösszeszerelő üzemeit. Az UAW és a General Motors menedzsmentje hétfő délelőtt tíz órakor ül ismét tárgyalóasztalhoz. Az amerikai autóipar nincs könnyű helyzetben: az eladások növekedési üteme lassul, miközben emelkednek a költségek az elektromos autók fejlesztése és bevezetése, illetve a szigorúbb környezetvédelmi normák miatt. A detroiti székhelyű General Motors a világ 37 országában 173 ezer embert foglalkoztat, ezen belül az Egyesült Államokban mintegy 48 ezer munkása van.
Címkék: 

970_4 aloldal

2019.09.16.

Renault 970x250

2019.09.16.

Körözött Mercedest fogtak Csanádpalotán

2019.09.16.
Egy román férfi jelentkezett kilépésre 2019. szeptember 13-án 21 óra 40 perckor egy holland honosságú Mercedes S320 típusú személyautó vezetőjeként a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a belga hatóságok körözik. A nyomozók a 3 millió forint értékű járművet lefoglalták.

San Marinó-i Nagydíj - Márquez sikere

2019.09.16.
A Honda spanyol pilótája így növelte előnyét a pontversenyben közvetlen riválisa, az ezúttal hatodik olasz Andrea Dovizioso előtt. A dobogóra a Yamaha két versenyzője állhatott még fel: a francia Fabio Quartararo végzett másodikként, míg a spanyol Maverick Vinales lett a harmadik. Eredmények: MotoGP (27 kör, 114,102 km): 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 42:25.163 perc 2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 0.903 másodperc hátrány 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 1.636 mp h. Az állás: 1. M. Márquez 275 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 182, 3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) 151. Moto2 (25 kör, 105,650 km): 1. Augusto Fernandez (spanyol, Kalex) 41:12.535 p. 2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Speed Up) 0.186 mp h. 3. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 1.283 mp h. Az állás: 1. Márquez 197 pont, 2. Fernandez 171, 3. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 159. Moto3 (23 kör, 97,198 km): ------------------------- 1. Szuzuki Tacuki (japán, Honda) 40:00.034 p 2. John McPhee (brit, Honda) 0.112 mp h. 3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 0.201 mp h. Az állás: 1. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 179 pont, 2. Aron Canet (spanyol, KTM) 157, 3. Arbolino 149 +  

Kamion Eb - Kiss Norbert 35 pontot gyűjtött Zolderben

2019.09.16.
A 34 éves szombathelyi versenyző a sorozat hivatalos honlapja szerint a szombati első futamon ötödik, a második versenyen pedig harmadik lett. Vasárnap Kisst az első viadalon intették le harmadikként, míg a hétvégét záró futamon negyedikként ért célba. A 2014-ben és 2015-ben Eb-győztes pilótának így a szerzett pontok szempontjából ez volt az idei legeredményesebb hétvégéje, és 156 ponttal az összetett ötödik helyén áll. A kamion Eb két hét múlva Franciaországban, Le Mans-ban folytatódik.   

Három halálos baleset és 46 ittas vezetés hétvégén az utakon

2019.09.16.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 596 személyt fogott el, közülük 90 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 415 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 547 személyt állítottak elő, köztük 258 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 46 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. 

Ogier nyerte a Török-ralit, újra nyílt a világbajnokság

2019.09.15.
A hatszoros világbajnok Ogier 34,7 másodperces előnnyel végzett az első helyen csapattársa, Esapekka Lappi előtt, így a szezonbeli harmadik győzelmét aratta – de március óta az elsőt. Ezzel feljött a második helyre a világbajnokságon, a hátránya 40-ről 17 pontra csökkent Ott Tänak mögött három versennyel a szezon vége előtt. A Citroën utoljára a 2015-ös Argentin-ralin aratott kettős győzelmet. Ogier pénteken még csak a második volt Lappi mögött, egy defekt is hátráltatta, de szombat délután átvette a vezetést, és már nem is engedte ki a kezei közül a vasárnapi befutóig. „Erre a győzelemre nagy szükségünk volt ahhoz, hogy újra legyen esélyünk a világbajnoki címre. Tudtuk, hogy ezen a versenyen bármi megtörténhet, mivel a török utak keményen bánnak az autóval, de szerencsére a balszerencsét magunk mögött hagytuk Németországban. Elkerültek minket a nagy problémák az okos taktikának köszönhetően. A csapat hangulatának is jó nagy lökést ad ez a siker három versennyel a szezon vége előtt, persze tudjuk, hogy sok munka vár még ránk, ezért megünnepeljük a győzelmet, de holnap már újra dolgozni fogunk” – nyilatkozta a célban Ogier. Tänak szombaton esett ki műszaki hiba miatt, a pontszerzésre az maradt az egyetlen esélye, ha a vasárnapi Power Stage-en jó eredményt ér el. Ennek érdekében a vasárnapi első három gyorsaságin nagyon kímélte a gumikat a Toyotán, és a taktikája bejött, a legjobb időt autózva 5 bónusz pontot gyűjtött az utolsó gyorsaságin. Még azt a kockázatot is bevállalta, hogy pótkerék nélkül autózott, ami 23 kilóval csökkentette a versenyautója tömegét. Lappi előnye olyan nagy volt a második helyen vasárnap, hogy még egy defekt és egy megpördülés is belefért, így sem tudták veszélyeztetni a pozícióját. A finn 29,8 másodperccel előzte meg a harmadik helyen végző Andreas Mikkelsent, aki a legjobb Hyundai versenyző volt Törökországban. A norvég jó teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Hyundai 8-ról 19 pontra növelte előnyét a Toyota előtt a gyártók világbajnokságában. Sokáig Teemu Suninen volt a harmadik, de az M-Sport finnjének végül meg kellett elégednie a negyedik hellyel, de ennek is tudott örülni, tekintve, hogy a legutóbbi murvás versenyen, Finnországban nem tudott jó tempóban autózni. Dani Sordo lett az ötödik, megelőzve a két állva maradt Toyotát, Jari-Matti Latvalát és Kris Meeke-et. A világbajnokság Nagy-Britanniában, Wales-ben folytatódik október elején, akkor már az augusztusban megsérült Elfyn Evans is újra autóba ül, hogy megpróbálja megismételni 2017-es győzelmét, ami karrierje során eddig az egyetlen elsőség. Végeredmény, Török-rali: Ogier / Ingrassia (Citroën C3 WRC) 3:50:12.1 Lappi / Ferm (Citroën C3 WRC) +34.7 Mikkelsen / Jaeger (Hyundai i20 WRC) +1:04.5 Suninen / Lehtinen (Ford Fiesta WRC) +1:35.1 Sordo / Del Barrio (Hyundai i20 WRC) +2:25.9 Latvala / Anttila (Toyota Yaris WRC) +2:59.1 Meeke / Marshall (Toyota Yaris WRC) +3:53.3 Neuville / Gilsoul (Hyundai i20 WRC) +5:34.8 Tidemand / Floene (Ford Fiesta WRC) +7:22.9   Egyéni világbajnokság: Ott Tänak – 210 pont Sébastien Ogier – 193 pont Thierry Neuville – 180 pont Andreas Mikkelsen – 94 pont Kris Meeke – 86 pont Jari-Matti Latvala – 84 pont Teemu Suninen – 83 pont Esapekka Lappi – 80 pont Elfyn Evans – 78 pont Dani Sordo – 72 pont    Gyártói világbajnokság: Hyundai WRT – 314 pont Toyota Gazoo Racing – 295 pont Citroën Total WRT – 259 pont M-Sport Ford WRT – 184 pont
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója