A Nissan több mint 12 ezer embert bocsát el - zuhant a nyeresége

2019.07.29.
A Nissan azt közölte, hogy a működési eredménye a június végével záródott három hónapban 98,5 százalékkal, 1,6 milliárd jenre (14,8 millió dollár, 100 jen=270,34 forint) esett. A romló adatot az eladások csökkenésével, a magasabb nyersanyagárakkal és a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulásával indokolta. A Nissan eladásból származó bevétele 13 százalékkal, 2370 milliárd jenre (22 milliárd dollár) esett. A cég 1,23 millió járművet értékesített a negyedévben, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A Nissan azt is bejelentette, hogy globálisan 12 ezer 500 dolgozójától - munkavállalói állományának 9 százalékától - válik meg 2023 márciusáig, és eddig az időpontig legalább 10 százalékkal csökkenti a modellek számát, hogy hatékonyabbá tegye és föllendítse üzletmenetét. A cég megerősítette azt az előrejelzését, hogy a folyó évi működési nyeresége 28 százalékkal zsugorodik az előző évi 45 százalékos esés után. A tavalyi kiemelkedően rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment. Májusban Szaikava Hiroto, a Nissan vezérigazgatója azt mondta, hogy a problémák többsége "az előző vezetés negatív örökségéből" fakad, így az eltúlzott, fölösleges befektetésekből, valamint az eladások mesterséges felpumpálásából. Carlos Ghosn majdnem két évtizeden át vezette a japán autógyárat, mígnem tavaly ősszel Japánban letartóztatták pénzügyi vétségek miatt.

Teljes kapacitáson működtek a Csongrád megyei határátkelők

2019.07.29.
A hétvégén a Röszke Autópálya-határátkelőt használók száma meghaladta a 131 ezret, míg a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyet 128 ezren vették igénybe. A legtöbben utóbbi átkelőt használták szombaton, akkor több mint 49 ezer utas választotta átlépésre. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerb és a román társszervekkel együttműködve az átkelőhelyeket teljes kapacitáson működtette. A megnövekedett forgalom oka, hogy a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a következő hétvégétől ki- és belépő irányban is megnövekedett forgalom várható, majd augusztus utolsó két hetében már a belépő forgalom lesz erősebb. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a Röszke Autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Ezt az utóbbi években Csanádpalota is megközelítette. Szükség esetén a gyorsabb átlépés érdekében Szerbia felé célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, választhatják a 24 órás nyitvatartással működő kiszombori, nagylaki vagy battonyai közúti határátkelőt. Fontos hangsúlyozni, Tiszaszigeten és Ásotthalmon csak szerb és uniós utasok tudnak átlépni! A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket! Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót!  

Német Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang az őrült futamról

2019.07.29.
Nagy-Britannia: The Guardian: "A Mercedes a hazai győzelem helyett egy csúfos vereségbe szaladt bele, olyanba, amelyet az elmúlt öt évben a Forma-1-ben domináló istálló nagyon ritkán élt meg. A német csapat egyfajta istenségként ült a sportág képzeletbeli trónján, most azonban a szürke és esős hockenheimi hétvége után Toto Wolff csapatfőnök armageddonról és apokalipszisről beszélt. A győzelmet Max Verstappen, a Red Bull pilótája szerezte meg a Német Nagydíjon olyan érett versenyzéssel, amelyet a 21 éves hollandnál jóval idősebb és tapasztaltabb pilóták is megirigyeltek volna." Olaszország: La Repubblica: "Egy őrületes Német Nagydíj. Eső, biztonsági autó és számos kiesés - Hockenheimben minden megtörtént. Végül Verstappen ért célba elsőként, megelőzve Vettelt és Kvjatot. Elképesztően izgalmas futam volt, a szezon eddigi legjobbja." Corriere dello Sport: "Max Verstappen egy hihetetlen Német Nagydíjat nyert meg. A Red Bull holland pilótája zuhogó esőben győzött Hockenheimben, egy olyan futamon, amely tele volt izgalommal, kiesésekkel és kockázatos stratégiákkal. Az utolsó helyről startoló Sebastian Vettel másodikként dobogóra állhatott." Spanyolország: Marca: "Max Verstappen állva hagyta az ellenfeleket az esőben. Egy kaotikus és egyben izgalmas versenyen a holland pilóta az idénybeli második sikerét aratta, Vettel pedig az utolsó helyről a másodikra jött fel. A Mercedes istálló a futam végén pont nélkül állt, de aztán az Alfa Romeo két versenyzőjére utólag kiszabott időbüntetés miatt a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton két pontot mégis szerzett." Ausztria: Kleine Zeitung: "Drámai verseny volt, amely lehet, hogy az utolsó lesz a hockenheimi Forma-1-es pálya történetében. Volt azonban olyan, aki megtalálta a sikerhez vezető utat a káoszban: Max Verstappen, az idei Osztrák Nagydíj győztese, kiváló versenyzéssel győzni tudott." Svájc: Blick: "Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb Forma-1-es versenye volt a vasárnapi Német Nagydíj! Max Verstappen győzött, Sebastian Vettel a 20. helyről startolva második lett. Micsoda futam, micsoda izgalmak, micsoda káosz - és micsoda bukás a Mercedes számára! Az Ezüstnyilak nagy pofont kaptak Hockenheimben."

Rekordokat döntött az útdíjszolgáltató bevétele az első félévben

2019.07.29.
A vezérigazgató közölte: az e-matricák vásárlásából bruttó 48,5 milliárd forint folyt be, 11 százalékkal több a tavalyi első félévinél. Ami az e-útdíjakat illeti, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 137,8 milliárd forint bevétel származott, ami 19 százalékkal haladta meg az előző év első félévét. Bartal Tamás hangsúlyozta: ez az összeg egy az egyben költségvetési bevétel. Törvény garantálja, hogy ezt a magyar közutak fenntartására, karbantartására kell fordítani. A vezérigazgató hangsúlyozta: évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a gazdasági növekedéssel együtt nő az útdíjbevétel is. Növekvő bevételek, változó tendenciák A vezérigazgató elmondta: tapasztalataik szerint változóban van a korábbi évek tendenciája. A heti országos matrica helyett inkább a havi és az éves országos matricát választják az emberek. Bár a heti országos matricából 5 százalékkal kevesebbet vásároltak az autósok, még mindig ez a legkeresettebb termékük: több mint 4 milliót értékesítettek. Ezzel szemben a havi országos matrica-bevétel jelentősen megugrott: a korábbiakhoz képest 16 százalékkal emelkedett. Az éves országos és az éves megyei matricákból 10-10 százalékkal több fogyott. Ennek oka, hogy a személygépkocsi-tulajdonosok sokkal tudatosabbak, és hosszabb távra terveznek. Mobilisabbak az emberek, illetve több pénzük van az utazásra. Minőségi ugrást lehet megfigyelni a vásárlási szokásokban. Aki eddig heti matricát vett, az inkább havi matricát vásárol, a havi helyett pedig inkább éveset. A megyei országos matrica helyett is inkább éves országos matricát vásárolnak az autósok. Egyórás türelmi időszak Értékelése szerint nagyon bevált a 60 perces szabály, ami a kormány döntésének értelmében 2018. január 1-én lépett életbe. Aláhúzta: ez nem azt jelenti, hogy 1 órán át ingyenesen lehet használni az autópályát, hanem a megváltott matrica visszamenőlegesen 60 perccel korábban lép hatályba. Több mint 1,5 millióan használták ki a tavalyi évben a 60 perces szabályt. Külföldiek - magyarok Ami az e-matricát használók megoszlását illeti: a külföldiek aránya az elmúlt 6 hónapban 35,1 százalék volt. Ez az arány a tapasztalatok szerint 50 százalék fölé emelkedik majd év végéig, mert a nyári szabadságok és az év végi ünnepek miatt erőteljesebbé válik a tranzitforgalom. A heti országos matricának több mint a felét – 50,8 százalékot, több mint 2 millió darabot – külföldiek vásárolták meg. Az e-útdíjat vásárló kamionosok esetében is a külföldiek vannak többségben. Országokra lebontva a kamionosok 40 százaléka román. Ezzel az első helyen állnak a felhasználók között. Őket a lengyelek és a bolgárok követik. A személygépkocsiknál érdekes elmozdulásról számolt be. Az első három dobogós – román, német, osztrák – nem változott. Viszont látványos a románok előretörése: személygépkocsiknál az arányuk már 25 százalékos. Hozzá kell tenni, hogy a német, osztrák és olasz felségjelű személygépkocsik tulajdonosai többségükben román vendégmunkások. Értékesítési csatornák A korábbi szokások változatlanok: az ügyfelek több mint 90 százaléka továbbra is fedélzeti egység alkalmazásával fizet útdíjat. A HU-GO rendszerben a regisztrált járművek száma a 2018. júniusi 354 ezerről 410 ezerre nőtt. Bartal Tamás kitért arra is, hogy az autósok többsége változatlanul a benzinkutaknál vásárol e-matricát, de egyre nagyobb a NÚSZ saját internetes értékesítése, ami az útdíjfizetési szolgáltató tudatos stratégiájának eredménye. Nőtt az ellenőrzés és a behajtás hatékonysága A vezérigazgató úgy fogalmazott: ez az év az ellenőrzések éve a NÚSZ életében. A terveknek megfelelően erősítették ellenőrzési tevékenységüket, mert az elmúlt években emelkedett az utakat fizetés nélkül használók száma, különösen a külföldiek körében. Ezért új ellenőrzési módszereket fejlesztettek ki és kezdtek alkalmazni. „A menet közbeni ellenőrzés, amikor a szembe haladó sávot figyelik a mobil eszközeikkel, nagymértékben hozzájárult a jó eredményeinkhez. Két hónap alatt közel 150, úgynevezett szellemkamiont kaptunk el ezzel a módszerrel” - mondta el a sajtótájékoztatón. Bartal Tamás aláhúzta: különösen nagy hangsúlyt fordítanak a külföldi rendszámú járművekre, mert tavaly év végén a magyarországi utakat e-matrica nélkül használók között a külföldiek aránya elérte a 70 százalékot, a kamionok esetében pedig 77 százalék volt a külföldiek aránya a bliccelők között. Az idei első félévben a NÚSZ Zrt. rendszerei és munkatársai összesen több mint 197 millió járművet ellenőriztek. A fokozott ellenőrzés eredményeképpen fél év alatt az e-matricák esetében megállították az utakat jogosulatlanul használó külföldiek számának növekedését. Bűnszövetkezetek A belföldi jogosulatlan úthasználók száma kissé nőtt néhány bűnszövetkezetként működő cég miatt. Ebben az ügyben a NÚSZ együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal. „A legtöbb e-matricás jogosulatlanságot felhalmozó 3 cég mindegyike gépjármű-kereskedelemmel foglalkozik” - jelezte a vezérigazgató. Az e-útdíjaknál összesen 25 százalékkal sikerült csökkenteni a jogosulatlan úthasználatok számát, ezen belül a belföldi kamionosok esetében 50, a külföldiek esetében pedig 18 százalékkal. „Ez azt mutatja, hogy a kamionos piacon bekövetkezik az a várva várt tisztulás. Lassan kiesnek a piacról azok a csaló kamionosok, akikre mi magunk is vadászunk, akár menet közbeni ellenőrzéssel, illetve más eszközökkel” - fogalmazott. Bliccelők listája Az e-matrica és e-útdíj rendszerben a bliccelő külföldiek közül minden negyedik, ötödik bliccelő jármű román illetékességű. Meglepő, de sok bliccelést követnek el német vagy osztrák személygépjárművel. Az e-útdíj rendszerben pedig a lengyelek és a szlovákok követik a románokat. Az összes pótdíjbevétel 3,2 milliárd forint volt az első félévben, 3,5 százalékkal több, mint tavaly az első hat hónapban. Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy 84 százalékkal tudták növelni a külföldiektől behajtott pótdíjak összegét.  

Szerkezetátalakítás miatt zuhant a Ford negyedéves profitja

2019.07.29.
Az adózott eredmény 148 millió dollárra, részvényeként 4 centre zsugorodott az egy évvel korábbi, 1,066 milliárd dollárról, részvényarányosan 27 centről. Az átalakítási költség 1,2 milliárd dollárral gyengítette a profitot. Az egyszeri tételektől megtisztított negyedéves részvényarányos eredmény 28 cent lett, kisebb az elemzők által várt 31 centnél. A Ford negyedéves bevétele 38,85 milliárd dollár volt, nagyjából megegyezett az egy évvel korábbival és felülmúlta a szakértők által várt 38,49 milliárd dollárt. A Ford a tavalyi 1,30 dollár után az idei évre 1,20-1,35 dollár részvényarányos eredményre számít, ami elmarad az elemzők által várt 1,4 dollártól. A Ford 155 millió dollárra csökkentette a második negyedévi működési veszteségét Kínában az egy évvel korábbi 483 millió dollárról, miközben a bevétele 13 százalékkal nőtt az ázsiai piacon.

Elstartolt az Audi Q3 Sportback Győrből

2019.07.29.
- Világszerte folyamatosan nő az SUV-k iránti kereslet, ezért is kiemelkedő jelentőségű számunkra, hogy az Audi Q3 után egy újabb Q-modellel bővült gyártási portfóliónk - mondta Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. „Járműgyárunk az egyik legrugalmasabb az Audi Konszernben, hiszen jelenleg öt különböző modell készül ugyanazon a gyártósoron.” Achim Heinfling, Les Zoltán, munkatársaik és az új modell Az Audi Q3 Sportback az Audi termékkínálatának első igazi kompakt crossover modellje, amely az Audi Q3 leghangsúlyosabb ismertetőjegyeit ötvözi a légies Coupé formával. Egyedi megjelenésének, sportos futóművének és hatékony, erőteljes meghajtásának köszönhetően kiemelkedő vezetési élményt nyújt minden terepen. Az Audi Q3 Sportback kezdetben egy benzin- és egy dízelmotorral választható: a 2.0 TFSI benzinmotor 169 kW (230 LE), míg a 2.0 TDI dízelmotor 110 kW (150 LE) teljesítményű. Mindkét motor Győrben, az Audi Hungariánál készül. A későbbiekben újabb erőforrások is megjelennek a kínálatban, köztük egy nagy teljesítményű dízel és egy belépő szintű benzines erőforrás, amely 48 V-os mild hibrid rendszerrel működik együtt. - Munkatársaink felkészültségének és gyártási folyamataink hatékonyságának köszönhetően tökéletesen sikerült integrálnunk az Audi Q3 Sportback-et járműgyártásunkba - mondta Les Zoltán, az AUDI HUNGARIA Zrt. járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. „A legújabb modellünket is a tőlünk megszokott prémium minőségben fogjuk eljuttatni vevőinkhez világszerte.” Az Audi Hungaria járműgyártásában jelenleg 4 000 munkatárs gyártja az A3 Cabriolet, a TT Coupé és Roadster, valamint a Q3 és Q3 Sportback modelleket. A győri autók világszerte több mint 90 országba jutnak el.

A tervezettnél kevesebb autó eladására számít az Aston Martin

2019.07.29.
Az 1913-ban alapított Aston Martin szerdán azt közölte, hogy a korábbi 7100-7300-zal szemben most már csak 6300-6500 autó idei értékesítésével számol. Az Aston Martin tavaly 4441 járművet adott el, 26 százalékkal többet a megelőző évinél. Az értékesített autók átlagára 141 ezer font volt. A cég értékesítése tavaly Nagy-Britanniában 17 százalékkal, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában együttesen 13 százalékkal nőtt. Az Aston Martin tavalyi kamat- és adófizetés, valamint amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 20 százalékkal, 247,3 millió fontra emelkedett, míg a cég bevétele 25 százalékkal, 1,1 milliárd fontra ugrott. Az Aston Martin legnagyobb tulajdonosa az olasz Investindustrial kockázati tőkebefektető társasághoz tartozó Strategic European Investment Group, amelynek jelenleg 31 százalékos részesedése van a sportautó-gyártóban.
Címkék: 

Csökkent a Tesla vesztesége

2019.07.29.
 Az elektromos autó gyártó társaság azt közölte, hogy a június végével záródott második negyedévben a vesztesége 408 millió dollárra esett az első negyedévi 702 millió dollárról. A tavalyi második negyedévben a veszteség nagyobb, 718 millió dollár volt. Az idei második negyedévben a részvényarányos veszteség 1,12 dollár lett, ami azonban jóval nagyobb a szakértők véleményének átlagában szerepelt 36 centnél. A Tesla rekordszámú, 95 ezer 200 autót szállított le a második negyedévben, ebből 77 ezer 550 Model 3 és 17 ezer 650 Model S és Model X volt. A Tesla azt is bejelentette, hogy a második negyedévben rekordszámú autót gyártott. Összesen 87 ezer 48 autót, ebből 72 ezer 531 Model 3 és 14 ezer 517 Model S és Model X volt. Az autógyártó negyedéves bevétele 58,7 százalékkal, 6,35 milliárd dollárra nőtt, ami elmaradt a szakértők által várt 6,41 milliárd dollártól. +

Német Nagydíj, dobogós nyilatkozatok - horrorfilm és fekete komédia

2019.07.29.
Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely. „Csodálatos érzés megnyerni ezt a versenyt! Nagyon nehéz volt végig jó döntéseket hozni. A legfontosabb most az volt, hogy hibátlanul hozzuk le a versenyt, ez kellett a győzelemhez. Fantasztikus érzés itt nyerni.” Sebastian Vettel (Ferrari) – 2. hely. „Egészen egyszerűen csak boldog vagyok. Az utolsó biztonsági autós fázis előtt jöttem rá, hogy még gyorsabb is lehetek, és végrehajthatok pár manővert a hátsó egyenesben. Mindig a soron követező autó volt a legfontosabb, aztán a következő, aztán a következő.” Danyiil Kvjat (Toro Rosso) – 3. hely. „Elképesztő érzés visszatérni a dobogóra! Különleges is, hogy a csapat annyi év után újra ott lehet a legjobb három között. Ez a verseny most olyan volt, mintha egy horrorfilmet vegyítettek volna egy fekete komédiával.” A Nemzetközi Automobil Szövetség vasárnap késő este bejelentette, hogy az Alfa Romeo csapat pilótáit - a hetedik helyezett finn Kimi Räikkönent és a nyolcadik olasz Antonio Giovinazzit - 30 másodperces büntetéssel sújtották, mert a kuplungok nyomatéka a rajtnál nem felelt meg az előírásoknak. Mindez azt jelenti, hogy módosult a végeredmény, mindketten elveszítették a pontjaikat, az eredetileg 11. helyezett Lewis Hamilton kilencedik lett, ezzel két pontot kapott, a lengyel Robert Kubica pedig az első pontját szerezte tavaszi visszatérése óta, sőt ez a Williams első pontja a mostani szezonban. A világbajnokság jövő hétvégén Mogyoródon, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

35 súlyos baleset és 74 ittas vezetés a hétvégén

2019.07.29.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 533 személyt fogott el, közülük 90 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 348 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 638 személyt állítottak elő, köztük 323 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 74 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója