Vádat emeltek a pusztaszeri reptéren balesetet okozó pilótával szemben

2015.10.27.
Szanka Ferenc közölte, a kecskeméti férfi a vádirat szerint táboroztatást szervezett egy pusztaszeri tanyán, és ennek részeként 2014. július 2-án sétarepülést tartott a saját motoros-vitorlázórepülőjével. A pilóta a mintegy húszfős csoportnak, köztük a sértettnek engedélyezte, hogy a reptéren a szélzsák közelében álljanak, hogy onnan integethessenek a gép utasának.      A vádlott a repülés során, hogy megviccelje a lent tartózkodókat, közvetlenül a reptéren tartózkodók feje felett repült el. Az egyik ilyen alkalommal olyan alacsonyan szállt, hogy az ott tartózkodók egy részének le kellett guggolnia, illetve el is kellett futniuk, hogy ne sérüljenek meg. A következő ilyen manőver során újból a korábban már megijesztett emberek felett akart elrepülni, de a gép mankókerekével az egyik sértett fejének ütközött. A lány súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékossággal jártak. Vádlott többszörösen megszegte a repülőtér üzemeltetésével, a légi közlekedéssel, a repülések végrehajtásával kapcsolatos szabályokat, az okozott sérülés mellett 21 ember életét, testi épségét veszélyeztette szándékosan. MTI

Napi egy kávé áráért a munkában is biztonságban

2015.10.27.
Egy amerikai kutatóintézet szerint a munka során bekövetkezett káresetek legnagyobb része túlterhelésből, cipekedésből fakad. A második leggyakoribb probléma az egyszerű megbotlás, ami esetében még emelet vagy lépcső sem játszik közre. Igaz, magasból is sokan esnek le, ez a rangsorban a negyedik helyen szerepel. A tárgyakkal, felszerelésekkel történő összeütközés került fel még a dobogóra, ez a harmadik leggyakoribb oka a munkahelyi baleseteknek.   A KSH kutatása alapján 2012-ben itthon 17 164-en szenvedtek balesetet a munkahelyükön, ugyanez a szám 2014-ben már 19 787-re emelkedett. A Generali szakértői szerint a káresetek számának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a munkáltatói balesetbiztosítás, hiszen napi pár száz forintért, azaz mindössze egy csésze kávé áráért cserébe már széleskörűen biztonságban tudhatják a vállalkozások a kollégáikat. Munka közben ugyanis bárkivel megeshetnek balesetek, de kevesen gondolnák, hogy egy egyszerű lábujjtörés után akár több mint 700 000 Ft-ot is téríthet a biztosító.   Úgy tűnik, a hasonló problémák a világsztárokat sem kímélik, akiknek az utóbbi időben is bőven kijutott a bajból – derül ki a listából, amit a Generali készített az elmúlt hónapok legmeglepőbb munkabaleseteiről.   De mit tehetünk a hétköznapokban alkalmazottaink biztonságáért? „Ebben a bizalomhiányos környezetben kitűnő döntés lehet egy cégvezető részéről, ha gondoskodik munkavállalóiról. Sajnos a Generali adatai is azt támasztják alá, hogy egyre több munkahelyi baleset történik. A munkáltatói kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás nemcsak abban segíthet, hogy a kollégák hamarabb felépüljenek, hanem béren kívüli juttatásként növelheti a vállalat iránti elkötelezettséget is. Az elérhető konstrukciók pedig igyekeznek az egyéni igényeket is kielégíteni” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.

Autólopás! NFK-355 Skoda Octavia

2015.10.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NFK-355 -Gyártmány: Skoda -Típus: Octavia II -Kivitel: sedan -Gyártási év: 2009 -Alvázszám: TMBBT61Z6A2019576 -Szín: jégzöld -Lopás időpontja: 2015 október 25 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: IX. -Utca, házszám: Gálya utca 7 -Megjegyzés: Ismertetőjelek: - 5 küllős alufelni (nem az,a mi a képen van) - xenon fényszóró - bal első ajtó a díszléc alatt be van horpadva - bal hátsó lámpabúra be van repedve - csomagtartófedél bal oldalon a rendszám mellett be van horpadva - műszerfalon a rádió felett Parrot típusú bluetooth kihangosító - rádió mellett jobb oldalon rögzített telefonállvány töltővel

Transat Jacques Vabre - Fa Nándor az ötödik helyen áll

2015.10.27.
A magyar csapat tájékoztatása szerint a duó nehéz, szeles éjszakán van túl. Több hajó is problémákkal küzd, ketten feladták a versenyt, de Fa és Perényi nem kockáztatott ésszerűtlenül, ennek köszönhetően jól halad.      Fotó: spiritofhungary.hu Fa Nándor előzetesen azt mondta, mintegy háromhetes útra számít a brazíliai Itajaí városáig. A két évtizede a leghosszabb transzatlanti, korábban a Kávé útja néven ismertté vált verseny résztvevői Észak-Franciaországból hajóztak ki a La Manche csatornán, majd dél-nyugati irányban átvitorlázva az Atlanti-óceánt, 5400 tengeri mérföldet tesznek meg a célig. A TJV célállomása idén is a brazíliai Itajaí városa, mely Rio de Janeirótól 1000 kilométernyire van délre. A versenyen négy kategóriában 42 hajó és 84 vitorlázó indul. A 60 lábasok (IMOCA hajóosztály) között húsz vitorlás rajtolt el olyan neves hajósokkal, mint a brit Alex Thomson, a francia Armel Le Cléach, Marc Guillemot és az egyformán Vendée Globe-győztes Vincent Riou, valamint Michel Desjoyeaux. Ennek a hajóosztálynak világbajnoki verseny a TJV, egyben felkészülés a jövő évi Vendée Globe szóló földkerülő viadalra. MTI

Autólopás! KBX-761 Skoda Octavia

2015.10.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KBX-761 -Gyártmány: Skoda -Típus: OCTAVIA 1.9 PD TDI ELEGANCE -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2006 -Motorszám: BKC927442 -Alvázszám: TMBBS61Z762216704 -Szín: homokszín -Lopás időpontja: 2015 október 24 -Lopás helyszíne - város: Nyíregyháza -Utca, házszám: Sóstói út Állatkert -Megjegyzés: Az állatkert előtt ellopták édesapám homokszínű Octaviáját, feltehetőleg már előre kifigyelték. A lopás 2015 október 24-én 11:40 perc és 15:15 perc között történt. Az autó motorikusan jó állapotú volt, emelt futóművel, könnyűfém felnikkel. A csomagtartó ajtón hátul apró benyomódás látható.

Autólopás! IJA-042 Peugeot 307 SW - acélszürke

2015.10.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: IJA-042 -Gyártmány: Peugeot -Típus: 307 SW XT 1.6 -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2002 -Motorszám: 10FX3u1695067 -Alvázszám: VF33HNFUB82700526 -Szín: acélszürke -Lopás időpontja: 2015 október 23 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: VIII. -Utca, házszám: Puskin utca

Autólopás! KTG-958 Suzuki Ignis- ezüstmetál

2015.10.27.
  Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KTG-958 -Gyártmány: Suzuki -Típus: IGNIS -Gyártási év: 2007 -Motorszám: M13A6031569 -Alvázszám: TSMMHX51S00294958 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 október 22 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XXI. -Utca, házszám: CSIKÓ SÉTÁNY /ZÁRT PARKOLÓ/

Autólopás! KON-437 Toyota Corolla kombi

2015.10.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KON-347 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla -Kivitel: Kombi -Gyártási év: 2006 -Alvázszám: NMTEM28E00R072298 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 október 20 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XII. -Utca, házszám: Győri út 6/b

Autólopás! LND-315 Ford Focus - ezüstmetál

2015.10.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LND-315 -Gyártmány: Ford -Típus: Focus -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2009 -Motorszám: HHDA9M09288 -Alvázszám: WF0SXXGCDS9M09288 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 október 21 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXI. -Utca, házszám: Krizantém utca 18

Minden kiderült az új NSX-ről

2015.10.27.
Jelenleg Kaliforniában zajlik az új Honda (Amerikában Acura) NSX nemzetközi sajtóbemutatója, így a Honda sem húzhatta tovább az időt, kénytelen volt végre megadni a műszaki adatokat az autóról, mivel a rajongók a kocsi januári leleplezése óta vártak erre. A kocsi szíve a középen elhelyezett, 75 fokos hengerszögű, 3,5 literes V6-os biturbó benzinmotor, amely önmagában 507 lóerős, a nyomatéka 550 Nm. Bár nincs rajta VTEC változó szelepvezérlés, így is elpörög 7500-ig. A motor és a kilencfokozatú duplakuplungos váltó közé beépítettek egy 47 lóerős villanymotort, amelynek az a feladata, hogy segítsen megszűntetni a turbólyukat, vagyis gázadásra késedelem nélküli gyorsulás legyen az NSX válasza. Az NSX-ben azonban nem ez az egyetlen villanymotor: az első kerekeknél is van egy-egy 37 lóerős, amelyek egymástól függetlenül hajtják az első kerekeket, akár nyomatékvektor hatást is előidézve kanyarban, vagyis az ívkülső kerékre adva több nyomatékot. A villanymotorokat egy lítium-ion akkumulátor táplálja árammal, amely az ülések és a motor között kapott helyet. A komplex hibrid hajtásrendszer összteljesítménye 581 lóerő, az össznyomaték 644 Nm. Az NSX 0-96 km/h-ra 3 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 307 km/h. A gyorsulás minden bizonnyal jobb is lehetne, ha a kocsi tömege üresen nem 1725 kilogramm, hanem valamivel kevesebb lenne. Persze az akkumulátor, a három villanymotor és a nagy benzinmotor ismeretében ez még így is szép eredmény, a tömegcsökkentéshez nagyban hozzájárult, hogy a térváz és a külső karosszéria alumíniumból készült. Az új NSX alapára körülbelül 52 millió forint, az értékesítés 2016 tavaszán kezdődik.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója