AutoHop: Több telekocsi, kisebb szénlábnyom

2014.11.29.
A közlekedés nélkülözhetetlen a társadalom, illetve a gazdaság működéséhez. Ugyanakkor a közúti közlekedés okozta levegőszennyezés az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma az egész világon. Ennek érdekében a lakosság utazási igényét a jövőben hatékonyabb közösségi közlekedéssel szükséges kielégíteni.A szénlábnyom az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának egyik mértéke. Segítségével mérhetővé válik, hogy mennyiben járulunk hozzá a globális felmelegedéshez. Az AutoHop magyarországi viszonyokat alapul vevő számításai alapján egy olyan hazai háztartás, amelynek tagjai egy év alatt megtett utazások felében telekocsi szolgáltatást vesznek igénybe és nem egyedül autóznak, 14 százalékkal kevesebb káros gázt bocsát ki mint egy átlagos magyar háztartás. Számszerűsítve, az utazás megosztása 1 tonna szén-dioxid kibocsátással megegyező mértékű csökkenést eredményez személyenként évente, vagyis ennyivel kevesebb  klímaváltozásért felelős üvegházhatású gáz jut a légkörbe.A telekocsizás az erőforrások optimális és fenntartható igénybevétele által egyúttal az utazási költségek és a környezetterhelés csökkenéséhez vezet. A telekocsizással részben helyettesíthető az egyéni gépkocsi-használat, csökkenthető a saját tulajdonú járművek száma, s ezáltal a szükséges parkolóhelyek száma és a közlekedési dugók kialakulásának valószínűsége is csökken.A jelenlegi klímapolitikai törekvésekben szereplő CO2 kibocsátás csökkentésének céljára sok más közlekedési móddal szemben jobb alternatív felhasználási lehetőséget nyújt a telekocsi, így összességében elmondható, hogy az utazások módjának racionalizálására kiváló megoldás.A négy országban (Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország) jelen lévő, 210 ezer feletti tagot számláló telekocsiközösség tagjai a mai napig összesen 78 millió kilométert osztottak meg. A telekocsi szolgáltatás nemcsak környezetbarát, hanem kényelmes is, mert sokszor háztól házig visz, illetve lehetőséget nyújt új társas kapcsolatok létrehozására.A teljes tanulmány a következő link alatt érhető el: http://goo.gl/3PqDxO

Ssangyong Tivoli - 2015 tavaszától Európában is kapható lesz

2014.11.29.
Korea legrégebbi autógyártója, a fennállásának 60. évfordulóját idén ünneplő Ssangyong Motor Company (SYMC) a mai napon bejelentette, hogy a jövő év elején debütáló, vadonatúj B-szegmensű SUV modelljét Ssangyong Tivoli néven hozza forgalomba. Az új Tivoli modell gyártása 2015. januárjában indul a koreai piacra, míg az európai vásárlóknak szánt első darabok várhatóan alig pár hónappal később, már márciusban legördülnek a gyártósorról. A Ssangyong a bejelentéssel egyidejűleg 3 új ízelítő képet is közzétett a Tivoli modellről, melyek már a gyártásra kész változat vonalait mutatják.Az új modellhez a Ssangyong vadonatúj 1,6 literes benzines és dízel erőforrásokat fejlesztett, melyek 6 fokozatú manuális illetve szintén 6 sebességes automata váltóval és természetesen fejlett összkerék-hajtással is rendelhetőek lesznek. A Ssangyong Tivoli a kategóriájában elérhető legmodernebb technológiát kapja (távolságtartó tempomat, sávelhagyás-ellenörző rendszer, start-stop elektronika, kulcsnélküli indítás, állítható színvilágú LED műszeregység, szellőztethető vezetőülés stb.).A modell a Ssangyong hat évtizedes 4x4 hagyományainak megfelelően természetesen a versenytársaihoz viszonyítva is kiemelkedő terepjáró képességekkel és robosztus, elnyűhetetlen hajtáslánccal készül és a tervek szerint már jövő januártól rendelhető lesz a hazai Ssangyong márkakereskedésekben is.A Ssangyong a hazai autópiac egyik legdinamikusabban növekvő márkájaként idén közel 70%-kal növelte eladásait 2013-hoz képest.Payday Loan Companies#mzpd{display:none;visibility:hidden;}

„A siker útján vagyunk az Opel imázsának építésében”

2014.11.29.
A Bochum városában működő gyáregység tavaly őszi bezárása és a dolgozók elbocsátása körüli sajtómegjelenések hatalmas veszteséget okoztak az Opelnek a legfontosabb európai piacon, Németországban. Müller szerint minden jel arra utal, hogy a marketing kampányoknak és az új modellek (Adam, Mokka) megjelenésének köszönhetően visszanyerték a vásárlók bizalmát.Tina Müller - Opel AG Chief Marketing OfficerA marketing szakértő szerint a többi Uniós tagállamban szerencsére nem volt érezhető hatása a bochumi elbocsátásoknak (ezt az eladási darabszámok is bizonyítják – szerk.), viszont az anyaországban egyfajta társadalmi megbélyegzést okozott az Opel közelmúltbéli döntése. A helyzeten csak tovább rontott, hogy a modellpaletta megújulására sokat kellett várni, és mire megjelentek az újdonságok, sokan úgy vélekedtek, hogy „bármennyire is szuper járgányok az Opelek, én nem ülnék bele szívesen”- tudtuk meg Müllertől.Egy potenciális sikerhozónak számít jelenleg a nemrég bemutatott Adam RocksTina Müller feladata volt ezt a sérült imázst helyreállítani, amikor is 2013 augusztusában csatlakozott a céghez. A nevéhez fűződő első marketing kampány az „Umparken im Kopf” néven vált ismertté, mellyel egyfajta paradigmaváltást célzott meg elérni a nagyközönség fejében. A teljesen új megközelítés lényege az volt, hogy a reklámokban szabad teret hagyott az asszociációkra, ahelyett, hogy direkt az érdeklődés felkeltését célozta volna meg az előítéletekkel teli fejekben. Rövid időn belül hitelt nyert és alkalmazásra került a reklámokban a szlogen. Az új Insignia reklámkampány sikert aratott, annak ellenére, hogy a modell megnevezése nem került említésre a spotban, továbbá pedig Jürgen Klopp, a karizmatikus Borussia Dortmund edzője lett a márka nagykövete, ami szintén hasznot hozott az Opel népszerűségének az országban.A márka nagykövete Jürgen Klopp, és hogy a férfiak se pártoljanak el a márkától Claudia Schiffer is ebben a státuszban van jelenleg az OpelnélEgy Insignia reklámfilmben a stewardess egy Opel slusszkulcsot talál az economy és business osztályt elválasztó függöny előtt. A hatásos megdöbbenést Klopp színrelépése szüli, amint mindenféle szégyen nélkül jelzi az edző, hogy ő hagyta el a kulcsokat az egyébként olcsóbb jegyet vásárlók irányába keresgélő utaskísérő felé. „Ezzel a kampánnyal 35 százalékkal több Insignia eladásra tettünk szert az új modell megjelenése óta, ugyanakkor van még terünk a növekedésre” – tette hozzá a marketing vezető.Részlet a reklámszpotból„A lényeg azonban, hogy ismét magabiztosak vagyunk és jó alapot képeztünk a fejlődéshez”, mondta az autonews.com-nak adott interjúban Tina Müller. A 2015-ben érkező új modellek, mint például a Karl és az új generációs Astra nagy valószínűséggel már erre az ösvényre lépnek, zárta gondolatait a nyilatkozó. A Német Szövetségi Közlekedési Hatóság adatai szerint az Opel 2014. év háromnegyed éves eladásaiban 6 százalékos növekedés figyelhető meg, mellyel 7,3 százalékos a piaci részesedés a 185 740 darabos eladásnak köszönhetően.

Legördült a szalagról az első európai gyártású hibrid Mondeo

2014.11.29.
“A Mondeo Hybrid minden szempontból a legjobbat kínálja, hiszen a takarékos és környezetkímélő elektromos hajtás mellett a hagyományos hajtáslánc nagy hatótávolsága és teljesítménye is rendelkezésre áll.” – mutat rá Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „A Ford környezettudatos járműveinek kínálata egyre bővül, hiszen a palettán már megtalálható a Focus Electric, a C-MAX Energi plug-in hibrid, valamint az üzemanyag-takarékos ECOnetic dízelek és az EcoBoost modellek is, így vásárlóink egyre több lehetőség közül választhatnak.”A Mondeo 1993-ban jelent meg először a piacokon, s azóta több mint 4,8 millió vásárló választotta ezt a típust. A vadonatúj modell a Ford legmodernebb üzemében, a spanyolországi Valenciában készül, és még idén feltűnik az európai márkakereskedésekben. A benzinmotoros, négyajtós változat gyártása a Ford Sollers szentpétervári összeszerelő üzemében is megkezdődik majd, s a Mondeo 2015-ben már Oroszországban is kapható lesz. A Mondeo eddigi legszélesebb motorpalettáján a Ford új 1,5 literes EcoBoost benzinese és a továbbfejlesztett 2,0 literes TDCi dízelmotor is szerepel. A Mondeo Hybrid ára versenyképes lesz a Mondeo dízelmotoros változataival, így a Ford ígéretéhez híven a hajtásmódok sokfélesége reális választási lehetőséget jelent az üzemanyag-fogyasztást szem előtt tartó autósok számára. Az USA-ban a Ford a második legnagyobb hibridautó-gyártó; a benzin-elektromos hajtásláncok bevezetése óta a vállalat eddig összesen 400.000 ilyen járművet készített.

Száz éves a Scania „szíve”

2014.11.29.
A Scania évente mintegy 85.000-90.000 db motort gyárt, amelyeket teherautókba, buszokba, hajókba szerelnek, vagy előkészítik őket ipari gépekben történő munkavégzésre. A motorok nagy része a Scania Södertälje-ban található öntödéjében kezdi meg életét, mielőtt az ügyfelekhez kerülne.„Hosszú története van ennek az egységnek, de mindig a minőséget, húzószilárdságot és a munkakörnyezetet tartottuk a legfontosabb tényezőknek.” – mondta Kent Wargclou, a Scania öntödéjének korábbi vezetője, aki összesen 42 évet töltött el itt.Az elmúlt 100 évben természetesen jelentős változások mentek végbe az öntödében. A munka korábban nehéz, fizikai munkának minősült és nagymértékben a jól képzett munkásokra támaszkodott. Manapság a folyamatok jelentős része már gépesített és sokkal nagyobb elvárások vannak a pontosság terén.Pillanatkép az öntési műveletről 2007-ben...Mindig is szoros kapcsolat volt a Scania öntödéje és a Kutatási + Fejlesztési egységek között olyan területeken, mint például a felhasznált anyagok és formázó keverék. Az utóbbi időben az együttműködés minden eddiginél szorosabbá vált, mert az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási előírások miatt nagyobb figyelmet fordítanak a motorfejlesztésre....és 1951-ben„A saját öntöde legnagyobb előnye, hogy a gyártási folyamat minden egyes lépésénél ellenőrizhetjük a minőséget, az öntési folyamat kezdetétől a megmunkáláson át a motor végső összeszereléséig.” – mondta Fredrik Wilberfors, a Scania K+F részlegén dolgozó mérnök.

Autólopás! NZ 233 DT Skoda Octavia - bordó

2014.11.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: NZ 233 DT-Gyártmány: Skoda-Típus: Octavia-Kivitel: Sedan-Gyártási év: 2008-Alvázszám: TMBDS41U188877646-Szín: bordó-Lopás időpontja: 2014 november 28-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Álmos vezér park

Autólopás! DAG-301 Opel Kadett - szürke

2014.11.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: DAG-301-Gyártmány: Opel-Típus: KADETT 1.6D-Kivitel: SEDAN-Gyártási év: 1988-Motorszám: 16DA14672508-Alvázszám: WOL000039J5144945-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 november 25-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: IX.-Utca, házszám: DÉSI HUBER u.30.-Megjegyzés: A csomagtartóban asztalos szerszámok voltak,a csomagtartó tetején spoiler van. A tetején saját készítésű tetőcsomagtartó van.

Autólopás! HSD-349 Opel Astra kombi - ezüstmetál

2014.11.28.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: HSD-349-Gyártmány: Opel-Típus: ASTRA F 1.6 CARAVAN-Kivitel: CARAVAN-Gyártási év: 2001-Motorszám: X16SZR02NA9992-Alvázszám: WOLOMFF351G101750-Szín: ezüstszürke-Lopás időpontja: 2014 november 26-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XXII.-Utca, házszám: Szabadkikötő u 12

Sebességrekorder legenda - Parry-Thomas és a „BABS” - 2. rész

2014.11.28.
A „Babs” újjászületéseOwen Wyn-Owen (1925 – 2012), mérnök, egyetemi oktató, autórestaurátor. Már korábban felmerült benne a gondolat a „Babs” feltámasztására azonban ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. A roncs helyszínét régi fénykép alapján azonosította be, mely egy akkori rakéta siló mellett volt. A katonaság engedélyt adott a roncs kiásásának és Parry-Thomas leszármazottja sem ellenkezett. Wyn Owennek 2 évébe került míg megtalálta a leszármazottat, Parry-Thomas unokaöccsét, aki engedélyt adhat neki a munkára. A restaurálás procedúrája is vitatottá vált, mert voltak, akik azt akarták, hogy csak látszatra legyen helyreállítva, mások pedig, hogy a gép újra működőképes legyen. Wyn-Owen kitartása eredményre vezetett, 1969-ben az autót kiásták és megkezdődhetett a 15 éven át tartó rendkívül alapos, lelkiismeretes helyreállító munka, hogy végül a „Babs” újra működőképes legyen. Parry-Thomas halála után a házában találtak terveket egy hajóra, mellyel az aktuális vízi sebességrekordot akarta megdönteni, illetve a „Babs” átalakítását lánchajtásról tengelyhajtásra.A kocsit rettenetes állapotban találták, az alváz és a karosszéria nagy része teljesen elkorrodált.Új karosszériát kellett építeni, felhasználva a lehető legtöbbet a még használható részekből. A motort sikerült megmenteni, de sok új cserealkatrészt kellett legyártatni az eredeti tervek alapján. Az autó első sikeres tesztjei az 1970-es évek elején voltak.KépekOwen Wyn-Owen egy bemutatón vezeti az autót (felső kép), és felkészíti a futamra (a BABS mellett gugol) A teszt során a helyi garázstulajdonos Land Roverével 60 mérföldes sebességgel húzták a „Babs”-ot és a motor beindult. A váltó túl hosszú fokozata miatt csak a behúzás volt az egyetlen mód, hogy a „Babs” motorja életre keljen. A későbbi teszteket a világsajtó és a televízió előtt hajtották végre egy közeli RAF repülőtéren, Valley Anglesey-ben.A restaurációs munkák helyszíne Owen garázsa volt, azonban ma a „Babs” a „Sebesség Múzeumában”, erre a célra épített kis műzeumban van nyaranta, Pendine faluban, a hajdani rekordpálya szomszédságában.Dr. Geraint Owen a Bath-i Egyetem docense, ápolja édesapja, Owen Wyn-Owen örökségét. Maga is autómérnök és a veterán gépjárművek szakértője. Tevékenysége elsősorban az egyetem Formula Student projektjére irányul.A „Sebesség Múzeuma” (Museum of Speed) elérhetősége:Pendine (Nagy-Britannia/Wels)Carmarthenshire SA33 4NYTel: +44 (0)1994 453488 (Húsvéttől - szeptemberig)Tel: +44 (0)1267 228696 (októbertől - Húsvétig)e-mail: museums@carmarthenshire.gov.ukhttp://www.carmarthenshire.gov.uk/english/education/museums/museumofspeed/pages/museumofspeed.aspxJ. G. Parry-Thomas életéről, legendájáról számtalan írás található a neten, az autóversenyzés irodalmában könyvek sora emlékezik meg róla. Többnyire „egymásból” született írások ezek, melyek viszik magukkal és sokszorozzák a pontatlanságokat. Tiszta források közé tartozik a családi honlap (http://www.parry-thomas.co.uk) és a http://www.wrexham.gov.uk/english/heritage/babs.htm oldal, valamint William Alister Williams: The Encyclopedia of Wrexham, valamint Peter J. R. Holthusen: The Fastest Men on Earth. könyve a „bepillantást” összeállította:Dr. Nagyszokolyai IvánNagyszokolyai Márton

Két liter fogyaszt a konnektoros hibrid 3-as BMW

2014.11.28.
A jóval erősebb, szintén konnektoros hibrid 5-ös GT mellett a BMW bemutatta a 3-as sorozatból készített konnektoros hibridjét, amely gyengébb ugyan, de valószínűleg hamarabb is kerül sor majd a gyártására is. Erre utal az is, hogy a hajtásláncot már a 2015-ös, ráncfelvarrás utáni 3-as BMW karosszériájába építették be, ezért vannak álcázó matricák még a kocsi orrán és farán.A prototípusban a 95 lóerős villanymotort – ugyanúgy, ahogy a nem tölthető 3-as Active Hybridben – a nyolcfokozatú automataváltó házába építették be, amely a 180 lóerős, kétliteres benzines turbómotornak segít a hajtásban. A rendszer összteljesítménye 245 lóerő, össznyomatéka pedig 400 Nm, tehát nagyjából olyan erős, mint egy régi hathengeres szívómotor.Viszont jóval gyengébb, mint a jelenleg is kapható 3-as Activehybrid, amire az a magyarázat, hogy abban a modellben már eleve a 3,0 literes, soros hathengeres turbómotor teljesítménye is meghaladta a 300 lóerőt.Mivel a 95 lóerős villanymotor önállóan is hajthatja a 3-as BMW-t 35 kilométeren keresztül, a szabványos európai mérési cikluson csak 2,1 literes fogyasztást produkált a kocsi. Elektromos üzemmódban akár 120 km/h-val is lehet száguldani, de akkor jócskán lecsökken a hatótávolság.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója