Kerekesszékkel a tilosban parkolók ellen

2014.12.03.
Fotó: Marjai János/MTIFigyelemfelhívó feliratok mozgássérültek járművein a Kerekesszékkel a tilosban parkolók ellen elnevezésű akción Budapesten, az V. kerületi Nádor utcában 2014. december 3-án. Több programot is rendeznek szerdán, a fogyatékossággal élők világnapján a Nemzeti Színházban, ahol este gálával zárul a nap: koncertezik a Budapest Bár zenekar és fellépnek a Beugró című műsor szereplői is. A Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében megvalósuló rendezvényen drámapedagógiai foglalkozáson és kulisszajáráson vehetnek részt ép és sérült diákok.Forrás: MTI

Ötcsillagos értékelést kapott a Lexus NX 300h

2014.12.03.
A szervezet a következő négy részterületen vizsgálja a járműveket: felnőtt és gyermek utasvédelem, gyalogosvédelem, illetve - 2009 óta - biztonsági segédrendszerek. Az utóbbi a sérülések elkerülését vagy súlyosságuk csökkentését szolgálja olyan funkciók segítségével, az autonóm vészfékezési rendszer, a biztonsági öv becsatolására emlékeztető berendezés, valamint az elektronikus menetstabilizáló és sebességkorlátozó rendszerek.A Lexus NX 300h 82 százalékot ért el a felnőtt utasvédelem, 82 százalékot a gyermek utasvédelem, 69% százalékot a gyalogosvédelem és 71 százalékot a biztonsági segédrendszerek terén. A felnőtt utasvédelem kategóriában az Euro NCAP maximális pontszámmal díjazta az NX 300h oldalütközés elleni védelmét.Az első ülések és a fejtámlák, valamint a hátsó ülések fejtámlája egyaránt kitűnő védelmet nyújtanak a hátsó ütközések során fellépő ostorcsapás-nyaksérülés ellen. Az NX 300h szintén jól szerepelt a gyermek utasvédelemi vizsgálat mindkét, 18 hónapos és 3 éves gyermekek biztonságát vizsgáló tesztjén, a gyalogosvédelem kategóriában pedig az első lökhárító "jó vagy megfelelő" minősítést kapott a gyalogos lába védelmének vizsgálata során.A biztonsági segédrendszerek terén az NX ugyancsak "jó teljesítményt" nyújtott, elsősorban az ütközés előtti biztonsági rendszernek, az elektronikus menetstabilizálónak, az első és hátsó biztonsági övek becsatolására emlékeztető berendezésnek, valamint a sebességszabályozó rendszernek köszönhetően.Ugyan az EURO NCAP értékelési szempontjai között nem szerepelnek, de az NX 300h modellhez olyan opcionális biztonsági kiegészítők is elérhetőek, mint a sávtartó-asszisztens, automatikus távolságifény-asszisztens, holttérfigyelő rendszer, valamint a 360 fokos panoráma képet adó parkoló rendszer. A felsorolt megoldások az utasok és a gyalogosok testi épségét is jelentős mértékben védik.

Franciaországban büntetni akarják a dízel autósokat

2014.12.03.
A múlt pénteken megrendezett környezetvédelmi konferencián maga a miniszterelnök, Manuel Valls vázolta a problémát, gyors és hatékony intézkedéseket követelve.A dízelautók elterjedése Franciaországban olyan adókedvezményeknek volt köszönhető, melyek az árufuvarozást támogatták volna, de senki nem számolt a dízelek gyors elterjedésével.  A francia autók 61,3%-a dízel, és ez az arány 2014-ben csak emelkedett, mert az év első kilenc hónapjában forgalomba helyezett járművek közül 64,57% működik gázolajjal. Összehasonlításképpen: a kilencvenes években az arány kb. 10% volt, és 2007-re egyenlítődött ki.Valls kezdeményezte, hogy 2015-től új besorolást kapjanak a járművek a környezetre gyakorolt hatásuk alapján. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak nem célja új adókkal terhelni az autótulajdonosokat, inkább az önkormányzatokra bízná a környezetbarát autók „jutalmazását”. Ilyen lenne például ezeknek a járműveknek fenntartott parkolóhelyek létesítése a városokon belül vagy a városközpontokba való könnyebb bejutás. A miniszterelnök kiemelte, hogy a folyamatnak, mellyel újra egyensúlyba hozzák a francia gépjárműparkot, intelligensnek és gyakorlatiasnak kell lennie.A terv ellenzői azzal érvelnek, hogy a legújabb dízelmotorok éppen az alacsony károsanyag-kibocsátással versenyképesek, az elsők közt a Peugeot-val, mely élen jár a részecskeszűrők alkalmazásában. A problémát valójában az jelentené, hogyan tehetnek különbséget a régi és az új dízelek között, nem beszélve a gazdasági következményekről.Forrás: alvolante.ithttp://niipma.ru/payday-loans-with-no-fees

A BMW M3 és a BMW M4 az év sportautója az Auto Bild olvasói szerint

2014.12.03.
A BMW M3 limuzin és a BMW M4 Coupé (kombinált üzemanyag-fogyasztásuk: 8,8 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátásuk: 204 gramm / km)* átfogó járműkoncepciójával, precizitásával és agilitásával egyaránt mércét állít a nagyteljesítményű sportautók szegmensében. Mindkét modellt a BMW M GmbH új fejlesztésű, soros hathengeres erőforrása hajtja, M TwinPower Turbo technológiával szerelve, magas fordulatszám-karakterisztika szerint kalibrálva, 317 kW-os / 431 lóerős csúcsteljesítménnyel. Az előző BMW M3 modell maximális nyomatékát közel 40 százalékkal meghaladó 550 Nm csúcsnyomaték kiemelkedően széles fordulatszám-tartományban áll a sofőr rendelkezésére.A jármű önsúlya a könnyűszerkezetes járműépítés elveinek következetes alkalmazásával megközelítőleg 80 kilogrammal csökkent, biztosítva ezzel a legmagasabb szintű, elsöprő vezetési élményt és a kiemelkedő hatékonyságot. A BMW M4 Coupé így üresen csupán 1497 kilogrammot nyom a mérlegen. Az új modell üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékei 25 százalékkal csökkentek. Az opcionálisan elérhető hétsebességes duplakuplungos automataváltóval szerelt BMW M3 limuzin és BMW M4 Coupé modell egyaránt 4,1 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, miközben lenyűgöző teljesítményre képesek a zárt versenypályák aszfaltcsíkjain is.Az Auto Bild Sportscars magazin az Európa legnagyobb autóipari lapcsoportjának számító Auto Bild Group alá tartozik. Olvasói az „autobild.de“ internetes oldalon 17 kategóriában összesen 143 autóra adhatták le voksaikat. A magazin olvasói által megválasztott, év sportautóinak járó „Auto Bild Sports Cars of the Year“ díjakat idén tizenharmadik alkalommal adták át. Eme elismerés az egyik legfontosabb trófea a sportos autókat díjazó kitüntetések németországi mezőnyében.A díjat a november 29. és december 7. között megrendezett idei Essen Motor Show nagyszabású „Race Night“ rendezvényén adták át.

Száz éves a Maserati

2014.12.03.
1914. december 1-jén az olasz Alfieri Maserati indította útjára a családi vállalkozást mindössze öt alkalmazottal Bolognában. Szülővárosuk előtt tisztelegve alkotta meg egyik fivére, Mario a jellegzetes háromágú szigonyt, melyet a bolognai Piazza Maggiorén található Neptunusz szobor inspirált.Az első Maserati nevű járművük 1926-ban a Tipo 26 jelzésű versenyautó volt, mely meghozta a sikert a cégnek az autósportban és a kereskedelemben egyaránt. A harmincas éveket az autóversenyzés határozta meg, és minden idők egyik legnagyobb pilótája, Tazio Nuvolare, aki a 8CM-mel számtalan győzelmet könyvelhetett el.Az autóversenyeken elért sikerek ellenére csak 1946-ban álltak elő az első közútra szánt autójukkal, mely a Maserati A6 nevet kapta (az „A” tisztelgés Alfieri Maserati előtt, a 6-os a hengerek számára utal), de végleges formáját két évvel később Pinifarina álmodta meg.  És ahogy mondani szokás, a többi már történelem…1957-ben Juan Manuel Fangio Formula 1-es világbajnok lesz egy Maseratival, 1963-ban megszületik az első Quattroporte, egy évvel később jelenik meg az első Mistral coupé és spider változatban is, 1966-ban pedig a Giorgetto Giugiaro által tervezett Ghibli.1993-tól néhány évig a Fiat csoport leányvállalata volt, míg 1997-ben a Ferrari felvásárolta a Maseratit. Ezzel új időszámítás kezdődött a szigonyos márka életében: a 3200GT, az amerikai terjeszkedés, az új Quattroporte és az Enzo Ferrari által tervezett MC12 a modern idők kihívásaira válaszoltak. A lendület azóta is töretlen, a Ghibli, a Quattroporte, a GranCabrio és a GranTurismo beváltja a hozzá fűzött reményeket, a bizakodó jövőkép szimbóluma pedig a 2015-ben megjelenő Levante SUV.Forrás: alvolante.it

Ultramodern és nagyteljesítményű szélcsatornát épít a Ford

2014.12.03.
Németországban mérhetik majd a legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékleteket, a legszárazabb és legpárásabb klímát, nem beszélve a hurrikánerejű szelekről – mihelyt a Ford felépíti új időjárási tesztlétesítményét Kölnben. A vadonatúj, több millió dolláros beruházással létrehozott kísérleti központ – ami a tervek szerint az elmúlt évek legmodernebb szélcsatornás tesztlétesítménye lesz a világ autóiparában –, két szélcsatornája akár 250 km/órás szél előállítására is képes lehet, ami már majdnem megfelel egy 5-ös erősségű hurrikán sebességének. A tesztközpont laboratóriumában a tengerszinttől kezdve egészen 5200 méterig szimulálhatók a magasságok; ez utóbbi érték meghaladja a gyakran a ‚Világ Tetejének‘ is nevezett Tibeti Fennsík átlagos magasságát.“Világszerte értékesített járműveink közel fele 1000 méternél magasabban fekvő régiókban, például az Alpokban vagy a Pireneusokban talál gazdára.” – avat be Barb Samadzich, a Ford Európa általános vezérigazgató-helyettese.“Új, világelső időjárási tesztlétesítményünk is világosan jelzi, hogy a Ford elkötelezetten igyekszik a legfejlettebb teszt-technológiákat alkalmazni, mivel vásárlóinknak kiváló minőségű, világszínvonalú autókat szeretnénk kínálni.”A modern létesítményben négy elkülönített szoba is lesz, amelyekben az autókat mínusz 40 fokos sarkköri hidegre fagyaszthatják, vagy éppen 55 Celsius fokra hevíthetik, ami csupán 2,8 fokkal alacsonyabb a Szaharában valaha mért legnagyobb forróságnál. Mindemellett a levegő páratartalma is változhat, vagyis a központ technológiája ugyanúgy képes előállítani a legszárazabb sivatagok 10 százalékos páratartalmát, mint az esőerdők 95 százalékos klímáját. Az 5500 négyzetméter alapterületű, vagyis futballpályányi méretű tesztlétesítmény felépítése ugyanakkor a Ford kölni Merkenich tervezési központjának fontosságát is kihangsúlyozza, ami világszerte vezető szerepet játszik a Ford globális B- és C-kategóriájú modelljeinek formatervezésében és fejlesztésében. 

Kívül-belül megújul a Mazda6-os 2015-ben

2014.12.03.
Alig egy éve teszteltünk egy nagyon impozáns Mazda6 Sportkombit, melyben a 2,5 literes benzinmotor és a kifogástalan hatfokozatú automataváltó teljesített szolgálatot. Már a címben elmondtunk mindent (meglát, megszeret, megvesz), legalábbis hangot adtunk a személyes benyomásunknak, majd a tesztben azért tettünk a mérleg másik serpenyőjébe is. Az utastérben két részletet kifogásoltunk: a hagyományos kézifékkart stílus idegennek tituláltuk, valamint szívesebben nézegettünk volna egy mérettel nagyobb központi kijelzőt a középkonzolon.Úgy tűnik eljutott a távol keleti mérnökcsapathoz a hangnélküli felkiáltásunk, ugyanis a jövőre érkező frissített verziónál már elektromos kapcsolással aktiválhatjuk, vagy oldhatjuk a kéziféket és igazi nagyautós (7 hüvelykes ) kijelzőn kémlelhetjük majd az információkat.Haladjunk talán kívülről befelé! A bevált KODO dizájnhoz csak mértékkel nyúlnak, azonban a módosításoknak köszönhetően markánsabb megjelenést ígér a formatervező csapat. Átrajzolt hűtőrács, LED-es fénytestek elöl-hátul és adaptív fényszóró is része a faceliftnek, csakúgy mint a módosított felfüggesztés és nagymértékben javult zajszigetelés is, bár ez utóbbival nem igazán volt problémája a többségnek.Természetesen a beltérben várható a legtöbb újdonság, hiszen a gyorsan változó vásárlói igények szerint szeretné a gyár felvértezni a jelentős konkurenciával szembenéző középkategóriást. Lesz itt minden, mint a búcsúban: A Mazda3-ból is ismert intelligens kapcsolódási rendszer, az MZD Connect, Head-up display, valamint az i-ACTIVSENSE legújabb fejlesztései is szerepelnek a jövevény kínálatában. Ebben a kategóriában megszokott sofőrsegédekkel a biztonsági faktort kívánták egy magasabb szintre emelni, így ezentúl holttérfigyelővel kiegészített és a hátsó, keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer is elérhető a 6-osban, valamint a sávváltást segítő-, a sávelhagyásra figyelmeztető és korrigáló rendszer is. Végül pedig, bővül az alap felszereltségi lista és a fentiekben felsoroltakat nagy valószínűséggel egy áttervezett műszerfalba helyezve tálalják majd.

Autólopás! JGX-647 Honda Civic - fekete

2014.12.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JGX-647-Gyártmány: Honda-Típus: Civic-Kivitel: 1.4 iLS-Gyártási év: 2004-Alvázszám: SHHEP13504U204834-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 november 30-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: VI.-Utca, házszám: Zichy Jenő utca 36-38-Megjegyzés: Sérülés mentes állapot, sport spoilerrel, fehér műszerfallal felszerelt.

Autólopás! JDL-868 VW Polo - piros

2014.12.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JDL-868-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Polo-Gyártási év: 2004-Alvázszám: WVWZZZ9NZ5D004830-Szín: piros-Lopás időpontja: 2014 december 2-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIV.-Utca, házszám: Nagy Lajos Király útja-Megjegyzés: Az autóban volt váltózár. Belül mogyorókrém színű és fekete üléshuzatok voltak rajta.

Autólopás! LTS-657 Ford Mondeo - szürke

2014.12.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LTS-657-Gyártmány: Ford-Típus: Mondeo Titanium Diesel Turnier-Kivitel: Turnier 2.2 TDCi Titanium-Gyártási év: 2009-Alvázszám: WF0GXXGBBG9E18721-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 december 1-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: IV.-Utca, házszám: Hajló u-Megjegyzés: Hajló u és Falemez u kereszteződés parkoló   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója