Az autóvezetés nem ott kezdődik, hogy beülök az autóba és elfordítom a kulcsot

2023.04.22.
Friss reprezentatív felmérés mutatott rá, hogy a magyar autósok harmada gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál, 10 emberből 8 pedig úgy érzi, hogy általában maximális rálátással van a közlekedési helyzetekre, és elsősorban önmaga felelős azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerül-e. Szakértő állapítja meg, hogy egy egészséges magabiztosságra alapvetően szükség van a volán mögött, a kérdés azonban az, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a túlzott önbizalom és józan belátás között. Mindez a balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében nagyon fontos, mutat rá Zerkowitz Dávid, közlekedéspszichológus. „A felmérés eredményei azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk kissé túlértékelni saját vezetési kompetenciánkat, a racionalitást felismerjük, ám az adott szituációban időnként érzelmi érvek mentén döntünk. Pedig a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni.” – hangsúlyozta a szakember. A racionalitást jelzi az is, hogy habár a válaszadók 68%-a úgy érzi, általában vagy mindig maximális rálátással van az adott szituációra az utakon, a sofőrök csupán 1%-a nyilatkozott úgy, hogy a többi autós soha nem tud számára meglepetést okozni. A felmérés a Cristo alkalmazás nemrég elindított közlekedésbiztonsági kampányának apropóján készült, amelynek keretében áprilisban interaktív animáció tanítja meg az autóvezetőket arra, hogy adott közlekedési szituációban hogyan érdemes reagálniuk, amennyiben valami kiszámíthatatlannal találják szembe magukat. Az autós app most Zerkowitz Dávid közlekedéspszichológus segítségével gyűjtötte össze azokat a tanácsokat, amelyeket minden autóvezetőnek érdemes tudatosítania, mielőtt beülne a volán mögé: Fogadjuk el azt, hogy nem vagyunk egyedül az úton, a közlekedés csapatjáték! Mindig érdemes fenntartani a lehetőséget, hogy váratlan dolog történik (pl. Két kocsi közül kilép valaki, holttérből előbukkanó, esetleg szabálytalan irányból érkező másik jármű.) Ezt muszáj tudatosan tennünk, mert az agyunk a kockázatos, de nem behatárolható valószínűségű eseményekkel egyszerűen nem szeret számolni – szimplán takarékosságból. Ez az egyik legfőbb bizonyítéka, hogy az emberi idegrendszert nem vezetésre találták ki. Folyamatosan energiát, figyelmet igényel, még a közepes színvonalú autózás is. Vezetésre alkalmas állapotban üljünk az autóba A kockázatot (és a büntetőpontok számát) egyedül preventív módszerekkel lehet hatásosan csökkenteni. Ha fizikailag (fáradtság, ittasság, illetve bizonyos gyógyszerek is hatással lehetnek a vezetésünkre, erről mindenképpen tájékozódjunk), vagy érzelmileg kérdéses az állapotunk, találjunk alternatívát, várjunk, vagy kérjünk sofőrszolgálatot! Évi pár alkalommal ennek költségei jóval kisebbek, mint az egyre gyakoribb ellenőrzéseken való fennakadás következményei. Az automata vezetést segítő rendszereket lehet jól használni, de nem bízhatjuk rájuk a vezetést A kutatás eredményei szerint a vezetéstámogató automatikába vetett bizalom a fiatalabb korosztály körében magasabb, ők azok, akik hajlamosabbak lehetnek nagyobb mértékben az autójukra bízni a vezetés közbeni biztonságot. Használjuk tudatosan ezeket a rendszereket. Olvassuk el az ismertetőkben, hogy pontosan milyen határértékek mentén lépnek közbe, ismerjük meg a működési elvüket. Ne feledjük: azért tervezték őket, hogy ha ritkán hibázunk, segítsenek, és nem azért, hogy gyakran hibázzunk, hátha segítenek… +1 Az autóvezetés nem ott kezdődik, hogy beülök az autóba és elfordítom a kulcsot. Előre készüljünk fel az útra. Élesben is tesztelhetnek, akik az animációval játszanak   A Cristo „Vigyázat, önbizalom-veszély az utakon!” című közlekedésbiztonsági kampánya arra keresi a választ, hogy mi magyarázza a sokszor alaptalan, fals kontrollérzetet az autóvezetőkben, és milyen veszélyeket rejt, ha bátrabb műveleteket is megengednek maguknak. A Cristo saját weboldalán közzétett interaktív animációban résztvevők a videó végén regisztrálhatnak a május 6-ai Cristo Nyílt Napra, amelyet a zsámbéki drivingcamp rendezvényközpontban szerveznek. A regisztrálók közül kisorsoltak egy kifejezetten erre az alkalomra fejlesztett tanpályán mérhetik össze ügyességüket. Az eseményen többek között egy szakértők részvételével szervezett tematikus beszélgetésre készülnek a szervezők, ahol Zerkowitz Dávid közlekedéspszichológus és Csörgő László vezetéstechnikai tréner mellett Kiss Norbert kamionos versenyző, és mások is részt vesznek.

A Newsweek Akio Toyodát választotta az ’Év autóipari fenegyerekének’

2023.04.22.
A vállalat ugyanakkor az új operatív ügyvezető elnök, Koji Sato irányítása alatt az általa kijelölt úton halad tovább, és következetesen építi a zéró emissziós működést célzó multitechnológiás megközelítését, miközben célja, hogy a világ elsőszámú autógyártójából a világ vezető mobilitási szolgáltatójává váljon. Fotó: Toyota Az elmúlt negyed évszázadban az összes többi autógyártó együttes elektrifikált értékesítéseinél több, mintegy 22,5 millió részben vagy teljesen elektromos autót értékesítő Toyota élén Akio Toyodát egyszerre tekintették vizionárius autóipari vezetőnek és érte számos kritika az elektromos lobbi részéről, amiért nyíltan képviselte azt az álláspontot, hogy a döntéshozóknak az emissziós célokat kell meghatározniuk, a mérnöki kreativitásnak pedig az odavezető utat. Akio Toyoda elhíresült jelmondata, „A széndioxid-kibocsátás az ellenség, nem egy adott hajtáslánc.” a realitásokkal szembenéző, józan megközelítés szimbóluma lett. Egyre gyakrabban hallható az Akio Toyoda üzenetét megértő iparági szakértőktől, hogy a rövidtávon a lehető legnagyobb CO2-emisszió elérését az teszi lehetővé, ha az infrastrukturális és jövedelmi viszonyok, valamint az akkumulátorok gyártásának középtávon felső korlátot szabó ritkafémhiány okán az autógyártók egymás mellett kínálják a különböző környezetbarát, részben- vagy teljesen elektromos meghajtásokat (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos, hidrogén üzemanyagcellás elektromos) és egyéb zöld technológiákat (hidrogén belsőégésű technológia, e-üzemanyagok) a teljesen zéró emissziós közlekedésre való átállásig. Felcsendültek már olyan hangok is, amelyek szerint Akio Toyoda a csendes többség véleményét képviseli, és talán már nem sokáig lesz egyedül. A Newsweek nemrégiben egy nem mindennapi különkiadást jelentetett meg, amelynek finom iróniával ’világ legnagyobb autóipari fenegyerekei’ címet adta, a címlapon nem mással, mint Akio Toyodával.  A magazin egy online cikket is közölt, ’A Toyota igazgatótanácsának új elnöke nem hajlandó beállni a sorba – és ez működik’ címmel, az alábbiakban ennek az írásnak a fordítása olvasható.   A legjobb vezetők nem csak akkor lépnek, amikor mindenki más is lép, hanem pontosan tudják, mikor kell lépni. Pontosan ezért érdemelte ki a Newsweek Auto Disruptor Executive of the Year (szabad fordításban ’Az év autóipari fenegyereke’) kitüntetést Akio Toyoda. A Toyota világszintű ügyvezető elnökeként eltöltött 13 éves hivatali ideje alatt Toyoda nem mindig követte az autóipari folyamatokat, ehelyett saját utat jelült ki a nagyapja által alapított cég számára. Ez pedig lehetővé tette a Toyotának a gyorsan változó korszakban és kihívásokkal teli üzleti környezetben, hogy megőrizze pozícióját a világ egyik legnagyobb autógyártójaként. Míg a világ autópiacának nagy része az elektromos járművek felé száguld, Toyoda – aki maga is autóversenyző – az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) helyett a „nincs többé unalmas autó” filozófiát tűzte ki a vállalat küldetésének. A cég Toyota Racing Development szárnyát használta fel, hogy még a hagyományosan komor Camry és Corolla szedánokba is izgalmat csempésszen. Ő volt a felelős a Lexus Driving Signature filozófiáért is, amely egy újabb szintű kutatási és fejlesztési szabvány, és célja a teljesítmény, a kezelhetőség és a menetdinamika javítása, tovább fokozva a stabil, lendületes vezetési élményt, amelyet a modern Lexus modellek nyújtanak. „A Toyota fejlesztőmérnökei ismerik a mottómat.” – mondta Toyoda a Newsweeknek. „Ott vagyok velük versenyzés közben vagy a tesztpályán, és tudják, hogy beszélem az ő nyelvüket, így készen állnak arra, hogy a legjobb ötleteiket a vezetőség elé tárják." Ugyanazt a szabványt alkalmazza az elektromos járművekre, mint a vállalat többi termékére. „Tudjuk, hogy a BEV modellek a gyorsulásuk miatt izgalmasak lehetnek” - mondta Toyoda, aki az év elején bejelentette, hogy visszavonul elnöki és vezérigazgatói posztjáról, hogy a Toyota igazgatótanácsának elnöke legyen. Ezt a posztot április 1-jétől tölti be, apja és nagyapja nyomdokain. „A mi Lexus elektromos járműveinket soha nem unalmas vezetni.” A Toyoda vezetésével a Toyota a Subaruval és a BMW-vel kötött partnerségekkel is növelte sportautói hitelességét. A kétüléses 86-os sportautó (jelenleg GR86) a Subaru BRZ-vel osztozik, míg a Supra kupé újbóli bevezetése a német autógyártóval kötött együttműködés eredménye. A sportolásra összpontosító GR Yaris és GR Corolla még tovább feszegeti azokat a határokat, amiket a vevők elvárhatnak a Toyotától, új szintre emelve a hagyományosan alacsony költségű hétköznapi autókat. „Számomra a győzelemre játszani azt is jelenti, hogy másképp csinálok dolgokat. Olyan dolgokat csinálok, amelyeket mások megkérdőjeleznek, de amiről úgy gondoljuk, hogy a legtovább a győztesek között tud tartani minket” - mondta Toyoda egy októberi kereskedési gyűlésen. „Akárcsak a teljesen autonóm autóknak – amelyeket a média ígéretei szerint mostanra mindannyiunknak vezetnünk kellene – az elektromos járműveknek is tovább tart, hogy általánossá váljanak, mint azt a média hinné.” Az új, vezetési élményre való összpontosítás nem vette el Toyoda figyelmét az üzemanyag-takarékosságról sem. Az elmúlt 25 évben a Toyota 22,5 millió hibrid járművet adott el, ami 7,5 millió BEV modellel elérhető kibocsátáscsökkentésnek felel meg. Manapság a cég által az Egyesült Államokban eladott négy járműből csaknem egy elektrifikált. Toyoda a Toyotát egy áruházhoz hasonlította, ahol a hajtásláncok széles választéka áll rendelkezésre, hogy a vásárlók legszélesebb körének tetszését tudja elnyerni. Ez a paletta 2030-ig hidrogén-üzemanyagcellás, hibrid, benzines és 30 BEV modellt is tartalmaz majd. Az üzemanyagcellás járművek tervezett értékesítése, a benzines, a hibrid és a BEV modellek egymás melletti felkínálása a márkakereskedésekben, valamint ezen tervek büszke felvállalása olyan „bomlasztó” viselkedési minta, amely nem csak a vállalat legnagyobb versenytársainak ígéreteivel áll szemben, hanem ellentétes azzal, amit a közvélemény nagy része tudni vél, és amit a legtöbb vezető csak magányában, suttogva mer cáfolni – pedig sokan úgy gondolják, hogy a világ még nem áll készen arra, hogy kizárólag tisztán elektromos autókra váltson. A jövő tervezése nem csak az üzemanyagról szól. Toyoda felügyelete alatt a Toyota zöld utat adott Woven Citynek, a mobilitási és mérnöki laboratóriumnak, amelyet egy élő városnak álcáztak, és amely a vállalat egyik régi japán gyárának területén épül. Toyoda az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakában vezette a Toyotát. A nagy recesszió idején lépett a fedélzetre, és a kibocsátásmentes jövő előestéjén átvezeti a vállalatot az elektrifikáció korszakán. „Utólag visszagondolva ez a 13 év arról szólt, hogy egyik napról a másikra újabb és újabb kihívásokkal kellett megküzdenünk a túlélésért” - mondta Toyoda januárban. „Hiszem, hogy válság idején két út tárul elénk. Az egyik a rövid távú siker vagy a gyors győzelem útja. A másik egy olyan út, amely visszavezet azokhoz a lényeges tulajdonságokhoz és filozófiákhoz, amelyek erőt adtak nekünk. Én az utóbbit választottam.” „Úton vagyunk – az ügyfelekre és a piaci feltételekre összpontosítva több mint 170 országban és régióban. Ezért van az, hogy kiegyensúlyozott, multitechnológiás megközelítést alkalmazunk” – mondta a Newsweeknek. „Mindannyian az ismeretlen felé tartunk. Tudjuk, hogy a károsanyag-kibocsátás lehető legnagyobb és leggyorsabb csökkentése azt jelenti, hogy rugalmasan kell cselekedni az ügyfelek érdekében ma és holnap – és azon túl is” – mondta Toyoda. „A világ nem fog hirtelen a jelenből a jövőbe ugrani. A jövőt a múlt, a jelen és a jövő összehozása teremti meg, az alacsony kibocsátástól a zéró széndioxid-kibocsátásig."  

Német tankot fotóztak az osztrák autópályán

2023.04.22.
Egy szokatlan szállításra azonnal felfigyelt a "Heute" olvasóriportere, Marvin (a nevet a szerkesztőség megváltoztatta), aki csütörtökön 18 óra 30 perc körül a St. Pölten melletti Westautobahn-on utazott: Az alsó-ausztriaiak egy tankot fedeztek fel, amelyet egy német rendszámú tréler szállított. A Heute cikke. Képernyőfotó. A Bundesheer ( Osztrák Hadsereg) sajtószóvivője, Michael Bauer ezredes szerint a harckocsi egyetlen jármű volt: "A külföldről érkező egyéni katonai járműveket nem kell jelenteni a védelmi minisztériumnak. Itt nem voltak külföldi katonák vagy fegyverek" - mondta Bauer ezredes.  Jogi szempontból a tank szállítását az országon át közlekedő kamionhoz lehetne hasonlítani. Azt azonban nem tudni, hogy a járművet és a tankot az ukrán háborúba szánták-e? – írja az osztrák napilap.

Thierry Neuville vezet a Horvát-ralin

2023.04.22.
A Horvát-rali természetesen egy megható megemlékezéssel kezdődött, a szervizpark összes alkalmazottja és a csapattagok is Craig Breenre emlékeztek, aki egy versenyre felkészítő teszten halt meg a múlt héten 33 évesen. A Hyundai ír versenyzője egy ablakon behatoló farönk miatt vesztette életét egy kicsúszás után, a navigátora sértetlenül úszta meg a balesetet. A Hyundai tisztelgésképp nem indította el a versenyen más pilótával Breen autóját, és a másik két i20-ast pedig az ír zászló színeit és részben feketét tartalmazó festéssel látták el erre a versenyre. De a Toyota is fair play díjat érdemel, mert bejelentették, hogy ők is csak két pilótát (Ogier-t és Rovanperät) neveznek Horvátországban a pontszerzők közé a gyártók világbajnokságában a Hyundai döntése miatt.   A Zágrábtól nyugatra rendezett első nap első gyorsaságiját Sébastien Ogier nyerte meg, de a nyolcszoros világbajnok rögtön a második gyorsaságin bajba került, amikor egy kátyú kilyukasztotta a bal első kerekét. Bár alig több mint 1 perc alatt sikerült kicserélnie a leeresztett kereket a navigátorával, így is annyi időt vesztette, hogy a győzelemre valószínűleg nincs már esélye. Még annak ellenére sem, hogy pénteki nyolcból négy gyorsaságit ő nyert meg. A Toyota csapatnál valószínűleg nem akarták elhinni, amikor pár perccel később a világbajnok Kalle Rovanperä ugyanannál a levágásnál, ugyanannál a lyuknál kapott defektet, ő azonban több mint 2 percet vesztett a kerékcserével, így még kevesebb esélye van a dobogóra állni vasárnap. Pedig a fiatal finn tavaly nyerni tudott itt. Thierry Neuville köszönte szépen, és a két esélyes Toyota pechjét kihasználva az élre állt a második gyorsaságin, és ott is maradt a nap végéig, pedig csak egy gyorsaságit nyert meg. A belga egyáltalán nem volt elégedett az autójával, délelőtt azt mondta, sokkal gyorsabb is tudna lenni, de az autó akadályozza ebben. Volt, amikor több mint 16 másodperc volt az előnye Elfyn Evans előtt, a walesi azonban a nedves délutáni szakaszokon sokat ledolgozott a hátrányából, és a napot csak 5,7 másodperccel Neuville mögött zárta. "Boldog vagyok, hogy a nap végén a rali első helyén állhatok; ez a legjobb eredmény, amire számíthattunk, különösen a csapat hihetetlenül kemény hete után. Nagy megkönnyebbülés volt, ahogy az utolsó szakasz célján áthaladva láttuk, hogy még mindig (Evansék) előtt állunk. Nem volt könnyű napunk. A ma reggel nagyobb kihívás volt, mint amire számítottunk. De a nap felénél kicseréltük a lengéscsillapítókat az autón, és utána kényelmesebbnek éreztük magunkat, de még mindig nem érzem, hogy 100%-ig keményen tudnám nyomni a gázt. Gyorsak voltunk, de nem harcoltunk azokért az utolsó tizedmásodpercekért, amelyek mindent megváltoztatnak. A következő két nap is kihívásokkal teli lesz. Van egy új szakaszunk, ami koszos volt a bejáráson, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a mezőny hátuljáról fogunk rajtolni. De a maximumot fogjuk nyújtani, és remélem, meg tudjuk őrizni a vezetést a verseny végéig" - nyilatkozta Neuville péntek este. Ott Tänak nem tudott beleszólni az első helyért zajló szoros csatába, ehelyett a harmadik helyért vívott Esapekka Lappival. Az észt még mindig nem tökéletesen elégedett a Ford Puma beállításaival, de azért egy szakaszgyőzelem összejött neki, viszont délután elgumizta magát, amikor egy esőgumit is felrakott a nedves pályára (Stojdraga - Hartje 2) a három száraz mellé. Kereken fél perccel van lemaradva Neuville-től, Lappi előtt 3,4 másodperc az előnye. Kacuta Takamoto hatodiknak jött fel a nap utolsó gyorsaságiján, a japán szintén elgumizta magát délután és volt egy megforgása is. Pierre-Louis Loubet a hetedik, a nyolcadik pedig Sébastien Ogier, mivel este kapott még egy egy perces büntetést is, amiért nem kötötte be rendesen a biztonsági övét a kerékcsere után. Kalle Rovanperä a kilencedik, ami csalódás a világbajnok számára. A WRC2-ben Yohan Rossel fél perccel vezet Nyikolaj Griazsin előtt, Herczig Norbert több mint 7 perc hátrányban a francia mögött a 23. helyen áll. Szombaton 116,6 km vár a mezőnyre, a pályákat ezúttal délebbre, Fiume közelében jelölték ki. Az állás péntek este: 1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 1h16m02.4s 2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +5.7s 3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +30.0s 4 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +33.4s 5 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m23.7s 6 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m52.1s 7 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m52.9s 8 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m40.3s 9 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +3m20.0s 10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +3m49.9s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Egykori válogatott női focista okozott halálos balesetet

2023.04.22.
A halálos baleset egy klubbuli után történt november 25-én reggel az alsó-ausztriai Tulln kerületben. A rendőrség szerint az egykori élsportoló 5 óra 20 perckor autójával eljött a bankettről. A B19-es úton ütközött egy 37 éves apa autójával, aki meghalt. A 35 éves nő is megsérült, és a Tullni Egyetemi Kórházba szállították. Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó. Az ügyész súlyos gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg a volt profi sportolót. Túlfáradtsággal összefüggésben 0,78 ezres alkoholtartalmat mutattak ki nála. "Ez oda vezetett, hogy a vádlott elaludt" - mondta az ügyész.  A bíróság a börtönbüntetés mellett arra is kötelezte az egykori élsportolót, hogy fizessen 60 ezer euró fájdalomdíjat a kétgyermekes özvegyen maradt anyának és feleségnek.

Háborút nyerő taxik, többmilliós taxiszámlák

2023.04.21.
Sokat elárul egy város kultúrájáról az utak, az autók és különösen a bérkocsik állapota, de a legtöbbet a taxisofőrök öltözködése, viselkedése mond az utasnak. No meg a tarifa, ami egy országon belül is lehet eltérő, de leginkább a megtett távolságtól függ. Yokohamai taxi     Fotó: Boros Jenő Van aki csak rövid útra int le taxit, és van, aki maratoni utazásra: a 2007-es Párizs-Peking távot két Mercedes taxi is teljesítette, az egyik párizsi, a másik stuttgarti jelzővel és órával felszerelve. A német autóban 12 ezer kilométernél 16 050 eurót, a francia változatban 34 090 eurót mutatott az óra, a drágább tarifás taxizással 40 ezer euróba. került a Párizs-Peking út. Ez napi árfolyamon 16 millió forint, amiből több biznisz-klaszos repülőjegyre is futná, már ha valakinek nem az utazási élmény, hanem az idő a fontos. A kalandorok azonban inkább a közutat választották. Japán taxi     Fotó: Boros Jenő Sokféle taxi közlekedik, sokfélék a taxisok, sokan filmekben lettek híresek. A legtöbb turistafotón szerepel indiai Tuktuk, New-York-i yellowcab, vagy japán taxi. Utóbbiakról kockázat nélkül kijelenthető, hogy a világ legkulturáltabb és legtisztább társaságai: a tokiói és oszakai sofőr autója csak színében különbözik, de abban azonos, hogy mindig patyolattiszta és sofőrje fehér kesztyűben vezet, várakozáskor pedig tollseprűvel portalanítja egyébként is makulátlan kocsiját. Japánban alig vannak dízelmotoros személyautók, a taxik mind benzinesek, hibridek, vagy elektromosok, így a nagy forgalom ellenére évtizedek óta tiszta a városok levegője. Dízel Mercedes Landaulet     Forrás: Daimler A tokióiakkal ellentétben a klasszikus európai flottákban sokáig a gázolajosok domináltak. Az első igazi sikeres taxi, az 1936-os a Mercedes Benz 170 V típusokat is dízelmotorok hajtották: a robusztus építésű, alacsony fordulatú szívódízelek millió-kilométernél többet futottak nagyjavítás nélkül. Taxaméteres Benz Mylord      Forrás: Daimler Az első sofőrös, benzinmotoros bérkocsi megjelenése is a márka őséhez köthető: 1896-ban készült és egy évvel később állt forgalomba a németországi Stuttgart utcáin a Motor-Taxameterként emlegetett 4,6 lóerős Benz Mylord lassú tempója ellenére gyorsan népszerű lett, bárki leinthette, így nemcsak a gazdagok élvezhették az automobil luxusát. A Daimler Victoria műszaki alapjaira épített taxi inkább ló nélküli, vagyis motoros hintó volt, melyből négy év alatt 110 készült. Stuttgart után benzinmotoros taxik szolgáltak 1899-től Párizsban, 1903-tól Londonban és 1907-től New York-ban. Taxik bevetésen az I. világháborúban     Forrás: Régie Renault Taxikkal világháborút is eldöntöttek: az 1914-es Marne-i ütközethez Gallieni tábornok parancsára ezer kockás párizsi Renault-val mozgósították a francia hadsereget, az egyik példány a Hotel des Invalides-nál, a Hadtörténeti Múzeumban parkol. Marta és MÁG taxi a Keleti pűlyaudvarnál, 1920-ban    Forrás: Közlekedési Múzeum Magyarország első személyautó fuvarozó társaságát, a Szürke-taxit 1913-ban alapította Haltenberg Samu, aki vizsgázott postai segédmérnökként vezette az első sorozatgyártású magyar automobilt, melyet alkotója, Csonka János kurblizott be 1905. május 31-én, a Műegyetem udvarán. A sikeres próba, majd észak-amerikai és európai tanulmányút után Haltenberg Samu versenyzett és közben kilobbizta, majd megszervezte, hogy Budapest legyen a Berlin-Bécs-München rali célállomása. MÁG taxi 1941-ben            Fotó: Lissák Tivadar/Fortepan A Királyi Magyar automobil Klub elnökségi tagjaként tiltakozott a gépjárműveket sújtó adóterhek ellen, majd megalapította az első hazai bérautó társaságot. A Pesti Napló 1912. február 11-i számában a konflisok és fiákerek ellenében lobbizott a taxizás mellett, amit erősen támadtak a lófogatú bérkocsisok. Még abban az évben beadvánnyal fordult a Székesfőváros Tanácsához, mely időszerűnek érezte az igényt, hiszen a Budapest tíz kerületben élő közel 900 ezer lakosra kétezer jármű jutott, a bérkocsik és tömegközlekedési járművek többségét pedig lovak vontatták. Pesti taxis 1932-ből     Fotó: Antal Dániel/Fortepan A Marta Automobil Rt. Arad, a későbbi Szürke taxi jogelődje Magyarországon elsőként, Európában hetedikként kapott engedélyt kétszáz géperejű bérkocsi forgalomban tartására. Haltenberg Samu ünnepi beszédben jelentette be a tervezettnél több, vagyis háromszáz gépkocsi tárolására és karbantartására alkalmas garázs és javítóműhely építését a Kerepesi úton. Taxameter     Fotó: Boros Jenő 1913. június elsején már taxaméterrel felszerelt gépkocsik közlekedtek az utakon. Az első fuvart ingyen teljesítette Rossmann József sofőr, aki gróf Teleki Pált és báró Papp Gézát szállította. Aznap kezdte működösét négy kék autóval a Benz társaság: a Margit hídat és a budai várat érintő, majd a Lánc hídon Pestre tartó félórás utazása végén 11 és fél koronát jelzett a taxaméter. Az Esti Újság szerint „Kisebbszerű forradalom volt tegnap a fővárosban: három tucat vadonatúj automobil röpködött Budapest utcáin, mint az első fecskék.” Már az első nap történt baleset, az egyik szürke taxi villamossal ütközött a Baross téren. Taxik a Kossuth Lajos téren   Forrás: Főtaxi A díjszabást a főváros határozta meg: a gépkocsikra kötelezően felszerelt taxaméternek az I. kategóriában és az első kilométeren 1 koronát, minden további ötszáz méter után 30 fillért kellett mutatnia, a kettes díjszabásnál az első 750 méter került 1 koronába, minden további 375 méter pedig harminc fillérbe, a drágább tarifát kettőnél több utas esetén és éjszaka alkalmazták, a fővároson kívül eső Kispestre vagy Budafokra utazóknak két koronányi pótlékot kellett leszurkolni fizetéskor, amennyiben üres volt a visszaút. PB-palackos FIAT 1100-as taxi  Forrás: Magyar Rendőr/Fortepan Mivel az első évben a beígértnél kevesebb -175 autó - állt forgalomba, gyakori volt a taxihiány, a helyzetet sok baleset is rontotta, minden harmadik napra jutott gyalogoselütés, ütközés, a legfeljebb 30 km/órás tempóval hajtó sofőrökre az első évben 12 ezer koronányi büntetést rótt ki a rendőrség. Skoad  a pesti utcán, 1953-ban Forrás: Magyar Rendőr/Fortepan A fuvarszervezést gyorsította Drost Tivadar német mérnök találmánya, a róla elnevezett készülék, mellyel a diszpécserközpontból érkező rendeléseket tudtak felvenni a droszton várakozó taxisok. A budapesti főgarázsban 1924-től működött a világ első - óránkénti 120 autó kapacitású - félautomata kocsimosó-takarító pályája. A benzinhiányos időkben a kocsik hátára vagy tetejére szerelt propán-bután illetve faszén gáztartályból működtek a taxik. Diszpécserközpont    Forrás: Főtaxi 1941-ben kapta a Főtaxi a csupa 2-es telefonszámot, mely napjainkban hétjegyűre bővült. 1948-ban államosították a céget, melyben a hatvanas években már közel ezer autó szolgált. A szabadpiac 1982-es bevezetésével megszűnt a Főtaxi dominanciája. A napjainkban nyolcszáz autóval működő cég ünnepi szlogenjében kilencmilliárd kilométer és 280 millió utas szerepel. Pesti drósztnál várakozó Warsawa 1960-ban   Forrás: Móra András/Fortepan A járműparkban 1913-ban aradi Marta taxik, majd ugyancsak magyar gyártmányú Magomobilok és Magosixek szolgáltak, aztán bekerültek az flottába Ford, Fiat, 1947-től Renault, Škoda, Wartburg, Moszkvics, Pobjeda, Volga, Warsawa, Poski Fiat autók, 1971-től jöttek a kockás Zsigulik, melyeket akkoriban literenként 3 forintos benzinnel gurultak, így tankoláskor elég volt egy százforintost előkapni a brifkóból. Félévszázadnyi pesti taxi: benzines Lada és elektromos Nissan    Fotó: Boros Jenő Az ezredforduló után eljött a hibridek és elektromos autók korszaka, ami jelentősen javította a fogyasztást és csökkentette a városok légszennyezettségét, miközben a drágább modellek és költségek egyre erősebben megjelennek a tarifákban is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

A hazaiaknál szigorúbb előírások, súlyosabb büntetések a poggyászok szállításáért Olaszországban

2023.04.21.
Egyre gyakrabban találkozunk olyan autókkal, amelyeknek a tetején fantáziadús módon rögzített csomagok vannak. Büntetendő magatartás, tekintve, hogy egy vészhelyzeti manőver esetén nem csak a rakomány borulhat, hanem az autó is. Mielőtt megvizsgálnánk, hogy mit mond a KRESZ a tetőterheléséről, át kell gondolnunk, hogy ez hogyan változtatja meg autónk viselkedését. Először is, megváltozik a súlypontja, valamint a légellenállása. Aztán megnőhet a féktávolság, valamint a csúszás veszélye is és ezen csak egy jól rögzített teher segíthet. A vezetésre való nagyobb odafigyelés is elengedhetetlen: kormányon mindkét kéz és mérsékelt sebesség! A KRESZ precízen meghatározza, hogy csak akkor szállítható bármi gépkocsi tetején, ha arra tetőcsomagtartó van felszerelve. A házilag eszkábált tartószerkezet nem szabályos! Aztán a közúti rendelkezés kimondja, hogy a rakomány oldalirányban egyáltalán nem nyúlhat túl az autón, viszont előre és hátra 40 cm-rel túllóghat a járművön. Ez esetben a rakományon nappal piros zászlót kell elhelyezni, korlátozott látási viszonyok között és éjszaka pedig a szállított terméket hátul piros fényű lámpával és piros fényvisszaverővel meg kell jelölni. A rakomány magassága a talajtól mérve maximum 4 méter lehet. A rakományt úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy - és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, a jármű vezetőjét a szabad kilátásban és a vezetésben, a forgalom többi résztvevőjét pedig a jármű fényjelző berendezéseinek észlelésében ne akadályozza. A csomagokat úgy kell rögzíteni, hogy azok ne csússzanak le, ne ömöljenek ki és ne szóródjanak szét. A csomagok méretét és biztonságos rögzítését illetően nagyon hasonló a szabályozás Olaszországban is. De van egy komoly különbség! A közúti közlekedési törvény kimondja, hogy azon túl, hogy a rakomány nem haladhatja meg a jármű nyomtávjának határait, a magyar rendeletekhez képest van egy szigorítás: itt a szállított áru előre és hátra sem nyúlhat ki egyetlen centit sem! A rakomány szabálytalan rögzítését 85 eurós bírsággal és a vezetői engedélyből 3 pont levonásával büntetik. Ellenőrzés esetén a rendőrségnek jogában áll bevonni a forgalmi engedélyt, amíg a járművet egy biztonságosnak ítélt területre vezetik és a sofőr az utat csak akkor folytathatja, ha a rakományra vonatkozó előírásoknak eleget tett. Forrás: infomotori.com

Itt Volkswagen hatótávbajnok limuzinja, az elektromos ID.7

2023.04.21.
Thomas Schäfer, a Volkswagen márka vezérigazgatója kiemelte: „Az ID.7 a következő lépés elektromos offenzívánkban. E limuzin magasszintű kényelmet és nagy hatótávot kínál. Már 2026-ra a legszélesebb e-portfóliót kínáljuk a gyártók közül, a 25 ezer euró alatti belépőmodelltől egészen új ID.7 csúcsmodellünkig. 2030-ra célunk szerint már értékesítésünk 80%-át teszik majd ki a tisztán elektromos modellek. 2033-tól már csak elektromos autókat gyárt Európában a Volkswagen.” Amint Kai Grünitz, a márka igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja hangsúlyozta: „Az ID.7 az MEB alapjain mércéül szolgálhat a gazdaságosság terén, és akár 700 kilométer WLTP szerinti hatótávra2 törekszünk. Mindezt kiváló aerodinamikai tulajdonságok, valamint a hajtásrendszer és a hőmenedzsment hatásfokának jelentős növelése teszik lehetővé.” Az új elektromos hajtást mindenekelőtt energiafogyasztása tekintetében optimalizálták, s az akkumulátormérettől függően akár 700 kilométer WLTP-hatótáv és akár mintegy 200 kW töltőteljesítmény szerepel az előrejelzésekben. Az ID.7 ezzel is hangsúlyozza kiváló hosszú távú alkalmasságát, különösen a sokat autózók és a flottaügyfelek számára. Az ID.7 közel öt méter hosszú, emellett kifejezetten aerodinamikus formavilágú. Elegánsan ereszkedő, kupéstílusú tetővonala is nagyban hozzájárul a felszereltségtől függően akár 0,23-os légellenállási együtthatójához. Hosszú tengelytávja és rövid karosszéria-túlnyúlásai minden bennülő, azaz akár öt személy számára is bőséges helyet biztosítanak utasterében. Imelda Labbé, a márka igazgatótanácsának az értékesítés, a marketing és az aftersales területeiért felelős tagja így fogalmazott: „Az ID.7 Európában, Kínában és Észak-Amerikában egyaránt rendkívül fontos modell a Volkswagen márka számára. Az ID.7 olyan tetszetős külsővel érkezik, amely szerte a világon mind a meglévő, mind pedig a Volkswagen új ügyfelei számára vonzónak bizonyul majd. E Volkswagenben olyan prémiumtechnikát kínálunk, amely exkluzivitásával, csúcsszínvonalú kényelmével és magasfokú mindennapos használhatóságával győz meg.” Igény szerint olyan fejlett vezetéstámogató rendszerek vehetik át az ID.7 oldal- és hosszirányú irányítását, mint a Kollektív adatokkal kiegészített Menetasszisztens (Travel Assist), amelyeket a Volkswagen Csoport szoftvercége, a CARIAD szakembereivel közösen fejlesztett ki a Volkswagen. Kívánságra az ID.7 többsávos autópályákon 90 kilométer/órás sebességtől a Menetasszisztens (Travel Assist) technikájával a támogatott sávváltás funkcióját is kínálja, amelynek folyamatát a vezető felügyeli ugyan, ám e megoldás jól érzékelhetően csökkenti terhelését. Nemkülönben a parkolási műveletek során, amelyeket többféle módon is önállóan végezhet az elektromos Volkswagen. Az egyik a memóriafunkcióval működő, akár már 50 méter távolságból is aktiválható parkolás. Ennek során vezetője az ID.7 volánja mögül vagy a megfelelő okostelefonos alkalmazással kívülről felügyelheti a parkolás folyamatát. Az új ID.7 azon tíz új elektromos modell egyike, amelyekkel a Volkswagen 2026-ig jelenik meg a piacon. Egyaránt az idén mutatkozik be az új ID.3, a hosszú tengelytávú ID. Buzz és az ID.7 limuzin. A tervek szerint 2026-ban érkezik egy elektromos kompakt SUV-modell, illetve 25 ezer euró alatti áron az ID. 2all sorozatgyártású változata. Az autógyártó így a legszélesebb e-portfólióval szolgálhat majd vetélytársai közül. Az európai és észak-amerikai piacokra a Volkswagen emdeni üzemében, míg Kínában helyi gyártásban készül majd az új ID.7. Az ID.7 piaci bevezetése Európában és Kínában a tervek szerint még az idén, Észak-Amerikában pedig 2024-ben veszi kezdetét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Volkswagen a levegőből akar áramot szerezni – sárkányokkal

2023.04.21.
(Kép: Enerkite) Az elektromos autók túratöltő állomásai a jövőben rövid távú hiányosságokat zárhatnak be a töltési infrastruktúrában. Ilyen, a meglévő infrastruktúrától függetlenül is kialakítható helyrugalmas töltőállomásokat szeretne most a légi szélturbinákat gyártó Enerkitevel közösen fejleszteni a VW töltési megoldásokkal foglalkozó leányvállalata, a Volkswagen Charging. Ezek a repülő turbinák nagy magasságban gyűjtik be a szélenergiát, és átveszik a töltőállomások áramellátását. A fejlesztés jelenleg egy kutatási projekt részeként zajlik, amely a tervek szerint 2024 végéig tart. Nem világos, hogy a technológia mikor lesz használatra kész. Minden automatikusan működik és gépek irányítják, senkinek sem kell sárkányt eregetnie. Az EnerKites két fázisban működik. A munkafázisban a szárny vízszintes nyolcas alakban repül a szélben maximális kábelerővel. A kötelet kiengedik és generátorcsörlőt hajt. A visszatérési fázisban a szárny a lehető leggyorsabban visszasiklik a kiindulási pontra. A generátor itt motoros üzemmódban működik. Itt a ciklus bezárul. A hosszú munkafázisban az erő körülbelül tízszer nagyobb, mint a rövid visszatérési fázisban. Így minden ciklus pozitív energia-hozzájárulást biztosít. (Kép: Enerkite) A vezérlés szabályozza a ciklikus folyamatot, korlátozza a csúcsterheléseket és optimálisan igazítja a repülési útvonalat a változó szélviszonyokhoz. Minden műveleti manővert teljesen automatikusan vezérel. A parkolóállásból a szárny egy forgó árbocon forogni kezd, amint üzemi magasságban 2,5 m/s-nál nagyobb szél várható, ami lehetővé teszi az energiatermelést. Nyugodt időben, zivatarban, vagy ha nincs szükség áramra, a szárny automatikusan leszáll és visszaáll parkolási helyzetbe. A gyártó az erősárkányok hatalmas előnyeit látja: "Az EnerKites a tornyot és a hatalmas alapot kötelekkel, érzékelőkkel és vezérlőkkel helyettesíti. A gondola súlyának köszönhetően stabilan áll a talajon. A kétszeres hozam, a 95%-os anyagmegtakarítás, a 75%-kal jobb CO2-egyensúly (mindegyik az éves hozam alapján) és az áramellátás kevesebb ingadozása révén az EnerKite új mércét állít fel a hatékonyság és a 100%-ban megújuló energiák terén.” Az Enerkitet alapvetően három méretben szállítják: 100 watt, 0,5 megawatt, 2 megawatt. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A Volkswagen már régóta dolgozik a helyfüggő töltőállomások infrastruktúráján. Az autógyártó már 2018-ban bemutatott egy mobil gyorstöltőt, amely a szintén mobil akkumulátorból nyeri az energiát. Az ilyen rendszerek hasznosak például nagy eseményeknél vagy városon kívüli mentési műveleteknél.  
Címkék: 

Öt autó ütközött, a négy sávból hármat lezártak, óriási a péntek délutáni torlódás

2023.04.21.
A karambol a 17-es kilométernél történt, a négy sávból hármat lezártak, a forgalom egy sávon, irányonként váltakozva halad - tudatta az utinform. A katasztrófavédelem azt írta, hogy a baleset Szentendre déli határánál, a 11-es főút Budapest felől érkező oldalán, a Kalászi úti leágazás közelében. A szentendrei hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Megérkeztek a helyszínre a társhatóságok is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója