75 éves a stuttgarti sportautó gyártó: első Porschém 1 márkáért az almádi Auróra Hotelből

2023.02.09.
Tíz éves voltam, amikor Balatonalmádiban nyaraltam a rokonoknál. Az akkori Auróra Hotelben szinte csak nyugati vendégek voltak, az Intertourist boltban pedig csak kemény valutáért lehetett márkás farmert, márkás cigit és matchboxot kapni. Gyerekként ez utóbbi érdekelt leginkább. Közöttük is egy piros Porsche 911. A rokonoknak hála a náluk szobát bérlő NSZK-s vendégeknek elmondták, mit szeretnék, s nem csak a Porschét, hanem még két másik autót is megvettek. Darabja 1 nyugat-német márka volt. 1969-et írtunk ekkor, a Porsche éppen 21 éves volt, én meg tíz, de már akkor is csúcsnak számított a sportautók között. Azóta pedig nem egy, húsz lapáttal rátettek. Fotók: Porsche 1948-ban Ferry Porsche sikeresen megvalósította az álmát: csapatával együtt létrehozta sportautóját, a Porsche 356 ’Nr 1’-et. Ekkor indult útnak egy mára legendássá váló márka, amely példamutató sikertörténetet mondhat magának – írja honlapján a Porsche. - A sportautó-gyártó a 75. jubileumot 2023-ban világszerte színes programokkal, valamint a Porsche Vision 357 tanulmánnyal ünnepli. „A Porsche 75 éve az úttörő szellemről, a merészségről és az álmokról szólt. Mindezt olyan emberekkel együtt ünnepelhetjük meg, akiket az álmaik hajtanak,” mondta Oliver Blume, a Porsche AG vezetője. Az év ünnepi programsorozatát a „Driven by Dreams. 75 Jahre Porsche Sportwagen” című különleges kiállítás nyitja meg, amely január 27-től kezdve egészen szeptember 10-ig látogatható a Berlinben található „DRIVE. Volkswagen Group Forumon”. A rendezvény bepillantást nyújt a Porsche sikertörténetének mérföldköveibe és a márka képviselőinek álmaiba, sőt, egy digitális modul révén lehetőséget biztosít arra, hogy saját álmainkat és értékeinket is formába öntsük. A „Driven by Dreams” a márka alapját adja. A szlogen annak megértését tükrözi vissza, hogy a Porsche márka valójában az ott dolgozó emberekből áll, akik minden nap azzal foglalkoznak, hogy az ügyfelek álmait világszerte valóra váltsák. „Büszkék vagyunk az örökségünkre. Ez biztosít alapot számunkra a sikeres jövőhöz. Innovációval és előrelépéssel kötjük össze az örökségünket és a Porsche különleges történetét folyamatosan újabb mérföldkövekkel gyarapítjuk,” magyarázza Blume. Visszatekintés a jövő gondolkodásába A Porsche különleges gondolkodásmódjára tökéletes példa a Vision 357 – egy tisztelgés a 356 előtt. Az elsőként Berlinben látható tanulmánnyal a Style Porsche csapata a múlt monolitikus formatervezését a jövő dizájnfilozófiájához használja fel. Erre karakteres példát szolgáltatnak a következetesen továbbgondolt világítótestek, amelyek a jövő modern hatásait jelenítik meg a múltidéző alapokon. A gondolkodásmód a jövő és a hagyományok párhuzamát tükrözi vissza, választ szolgáltatva arra a kérdésre, hogy miképpen képzelné el sportautó-álmát Ferry Porsche napjainkban. A Porsche Vision 357-tel egészen különleges születésnapi ajándékot alkottunk meg, amely egészen génjeink gyökeréig, a 356-ig nyúlik vissza,” meséli Michael Mauer, a Porsche Style vezetője. „A tanulmány a múlt, a jelen és a jövő között épít hidat. Az arányok a történelmi elődök előtt tisztelegnek, a részletek pedig a jövőbe tekintenek.” Az 500 lóerős 718 Cayman GT4 RS platformjára épülő Porsche Vision 357 kiemelkedő menetteljesítményeket nyújt. A formatervezés a kezdetektől kezdve a Porsche mítosz alapvető része volt. A félreismerhetetlen és innovatív formatervet számtalan jövőbe mutató tanulmány és koncepció előlegezte meg. „A jövőbe történő kreatív előrelátás a Style Porsche egyik fontos feladata. Mivel a tanulmányok biztosítanak alapot a jövő autóinak formatervéhez,” mondta Michael Mauer. „Jelenleg a jövő mobilitásáról gondolkodunk. Ehhez is kiváló forrást nyújt a márka történelme. Nem jelent ellentmondást a jövőt a múltba visszanyúlva megalapozni. Emellett ugyanakkor fontos a kreatív szabadság is: értékes ötletek jönnek így létre, amelyek segítenek a következetes formanyelvünk továbbgondolásában.” Látványos eseménysorozat A jubileumi ünnepségsorozat a stuttgarti „Retro Classics” rendezvényen folytatódik. A történelmi autózás autószalonja február 23. és 26. között nyitja meg kapuit. Június 9-én pedig a Porsche Múzeum nyitja meg Stuttgart-Zuffenhausenben új, különösen gazdag kiállítását. Az egyik csúcspont Németroszágan a június 10-től kezdődő „Festival of Dreams” lesz a Hockenheimringen. Az ottani Porsche Experience Center bemutatja a márka történelmét, jelenét és jövőjét. Továbbá autós rendezvények, kerekasztal beszélgetések, élő bemutatók, különböző kiállítások és sok más élmény nyújt majd emlékezetes évet a Porsche klubtagoknak, az autós közösségeknek, a rajongóknak és az ügyfeleinknek, kortól és nemtől függetlenül. A gyermekek a „Kids World” berkein belül ismerkedhetnek a márkával. A kibővített kemping részleggel pedig a „Festival of Dreams” minden eddiginél nagyobb közönség számára biztosít ottalvási lehetőséget. Természetesen a motorsport is fontos szerepet játszik: a Le Mans-i 24 órás verseny élő közvetítése mellett a közönség szemtanúja lehet a Porsche Carrera Cup Deutschland, a Porsche Carrera Cup Benelux, valamint az ADAC GT Masters versenyeinek. Roadshow és kiállítások világszerte A Los Angeles-ben található Petersen Automotive Museum, a világ legmagasabban fekvő autós múzeuma a Großglockneren, valamint a Luzerni Közlekedési Múzeum is megemlékezik a Porsche sportautók 75. évfordulójáról. Emellett a kimondottan a jubileumi évre készült „Heritage Truck” teherautó Európa és az USA több mint 60 helyszínén kínál bepillantást a „Driven by Dreams” kiállítás elemeibe. Az eseménysorozat lezárását a kaliforniai „Rennsport Reunion” autós fesztivál jelenti szeptember 28. és október 1. között. 60 év 911 és 100 év Le Mans A Porsche sportautók 75. évfordulója mellett további két fontos, kerek születésnapot is ünnepelhetünk: a 911-es Porsche 60 évét, valamint a Le Mans-i 24 órás verseny 100. évfordulóját. A 911 már az első pillanattól kezdve, hogy 1963 szeptemberében bemutatkozott a Frankfurti Autószalonon, egy igazi sikertörténetet ír: ikonikus formatervével és felejthetetlen vezetési élményével világszerte beégette magát az autórajongók szívébe. Az ünneplésre a világ leghíresebb hosszútávú versenyének évfordulója is kiváló okot szolgáltat. Június 10-én immár a 100. Le Mans kezdődik Sarthe-ban. Minden sportautó-gyártó a 24 órás versenyen elért sikerekről álmodik, a Porschét pedig különösen szoros kapcsolat fűzi a klasszikus francia eseményhez. A márka a legsikeresebb és egyben az egyetlen résztvevő, amely 1951 óta megszakítás nélkül szerepel a 24 órás viadalon. Az időközben eltelt 72 év alatt a Porsche 110 kategória- és 19 összetett győzelmet tudott felmutatni - írja honlapján a Porsche.
Címkék: 

Életveszélyes a Balaton

2023.02.09.
A tó befagyása nem várható a következő napokban, sőt olvadás indulhat meg szombattól, amely az erős szél hatására el is tüntetheti a jeget a parti sávból. A kialakult jégréteg 3-7 centiméter közötti, teljesen változó szerkezetű, de összességében a biztonságos jégen tartózkodásra nem alkalmas. Fotó: police.hu A jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb szabálya, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri, vagy meghaladja a 10 centimétert. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni:  •         éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, •          járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével, •          kikötők és veszteglőhelyek területén, valamint •          folyóvizeken, és azok mellékágain!  Fontos tanács, hogy a jeges vízből mentett embert azonnal nem szabad túlfűtött, meleg helyre vinni, hanem - a jeges ruházatától megszabadítva - fokozatosan kell felmelegíteni a testét. Az ilyen személyt minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni.  A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya a Balaton teljes parti sávjában kiemelten ellenőrzi a jégen tartózkodással kapcsolatos szabályok betartását. Azok megszegése esetén a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat, 5.000-50.000 forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési eljárást indíthat, melyben akár 150.000 forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak. Ha bármilyen jéggel kapcsolatos veszélyhelyzetet észlelnek (beszakadás, süllyedés) azonnal hívják a 112-es segélyhívón a vízirendészet járőreit, vagy kérjenek segítséget a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 1817-es vízi segélyhívó telefonszámán!
Címkék: 

Civil rendőrautókkal csaptak le a pofátlan autósokra Budapesten - videó

2023.02.09.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. február 8-án úgynevezett Pofátlan(tan)ítás-akciót tartottak a főváros területén, azaz rendőrségi jelleg nélküli gépkocsikból ellenőrizték a közlekedés résztvevőit. A rejtett megkülönböztető jelzést csak akkor kapcsolták fel, amikor kirívó szabálysértést észleltek. A 8-tól 17 óráig szervezett ellenőrzés során elfogtak két járművezetőt, akiknél a bűncselekmény határát meghaladó mértékű ittasságot mutatott ki a mintavétel – nekik a vezetői jogosultságukat a helyszínen azonnal felfüggesztették. Egy további ittas járművezetőt előállítottak, részére közigazgatási bírságot szabtak ki. Tilos jelzésen áthaladás miatt négyen, biztonsági öv használatának elmulasztása miatt tizennégyen kaptak közigazgatási bírságot. Engedély nélküli vezetés és forgalomból kivont járművel közlekedés miatt két-két szabálysértési eljárás indult, utóbbi esetekben a rendszámot és a forgalmi engedélyt is elvették a rendőrök. Helyszíni bírságot összesen huszonkét esetben szabtak ki: négy záróvonal átlépés, kilenc vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használat, három STOP-tábla figyelmen kívül hagyása miatt, valamint egy-egy esetben különösen veszélyes helyen várakozás, buszsáv szabálytalan használata, gyermekbiztonsági rendszer hiánya, irányjelzés elmulasztása, kötelező felelősségbiztosítás hiánya és áruszállítás szabályainak megsértése miatt. A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket.​          

Átlépte a 15 milliót a megvásárolt e-matricák száma

2023.02.09.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint minden eddiginél nagyobb bevételt hozott az útdíjak tekintetében a 2022-es esztendő. Több mint 452 milliárd forint folyt be a teher- és a személygépjárművek úthasználata után. Ez a szám 13 százalékkal haladja meg az előző évi adatot. A hazai útdíjbevételek közel négyötödét a HU-GO elektronikus útdíjrendszerben közlekedő tehergépjárművek úthasználata után befolyt útdíj adja. A NÚSZ Zrt. adatai szerint a megtett úttal arányosan fizetendő e-útdíj-bevétel a tavalyi évben meghaladta a 355 milliárd forintot. Ez az összeg 12 százalékkal magasabb a 2021. évi ugyanilyen adatnál. A megszolgált útdíj több mint 54 százalékát külföldi felségjelzésű 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépjárművek úthasználata után fizették be. A használati díjas e-matrica rendszerben közlekedő gépjárművekre soha nem vásároltak még annyi autópálya-matricát a közlekedők, mint 2022-re. Közel 15,1 millió darab e-matrica kelt el, összesen majd 97 milliárd forint értékben. A vignettákból – a darabszámot tekintve – 13 százalékkal fogyott több, mint 2021-re. Az elmúlt évek tendenciáját tekintve elmondható, hogy a pandémia kezdete óta most először vett több pályamatricát az utazóközönség, mint a világjárvány előtti utolsó évre, 2019-re. A matricatípusokat tekintve a hazai autósok körében népszerű éves országos autópálya-matricából 584 ezer darab fogyott a tavalyi évre, 14 százalékkal több, mint 2021-re. A megyei matricákból több mint 2,4 millió darab kelt el 2022-re, bő 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Előbbi típusú vignetta 90 százalékát, utóbbinak pedig 97 százalékát vásárolták magyar felségjelzésű járműre 2022-re. A megyei matricák közül a Pest megyeiből kelt el a legtöbb, közel 1,3 millió darab fogyott a 2022-es évre. A második legnépszerűbb megyei matrica a Fejér megyei volt, amiből közel 287 ezer darabot vásárolt az utazóközönség. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén pedig a Győr-Moson-Sopron megyei matrica áll, bő 186 ezer darab elkelt vignettával. Darabszám tekintetében a legnagyobb növekedést, sorrendben, a Fejér (+ 28,6 ezer db), a Pest (+ 25,2 ezer db) és a Borsod-Abaúj-Zemplén (+ 24,1 ezer db) vármegyére érvényes matrica érte el. A legnagyobb bevételt hozó, külföldi utazóközönség körében népszerűbb heti (10 napos) matricatípusból majd 9,3 millió darab fogyott a tavalyi esztendőre, 16 százalékkal több, mint 2021-re. A külföldiek körében szintén kifejezetten népszerű havi vignettából pedig 2,8 millió darab fogyott 2022-re, közel 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A heti vignettából mintegy egymillió, a havi matricából pedig 200 ezer darabbal vettek többet külföldi honosságú gépjárműre a tavalyi évre, mint 2021-re.  

Hét kilométeres a torlódás az M1-es autópályán négyes ütközés miatt

2023.02.09.
Lezárták a belső sávot, emiatt már több mint 7 kilométeres a torlódás. A forgalmi akadályt a tatai csomópontnál Komárom vagy Nagyigmánd felé lehet elkerülni - írták. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság délelőtt a balesettel kapcsolatban közölte, hogy három kisteherautó és egy személyautó ütközött össze az autópályán. MTI

Mire elég a nappali menetfény?

2023.02.09.
Mi ez? A DRL azzal nappali menetjelző fény azért született, mert a feledékeny autósok gyakran közlekedtek kivilágítatlanul. A hasznos eszköznek köszönhetően a gyújtás ráadásával egyidejűleg azonnal működésbe lép egy (általában) LED fény, ami jól láthatóvá teszi a jármű elejét. Ez nagyon hasznos tiszta időben és világosban, de talán mégjobban jön a szürke, ködös, téli útviszonyok között, főleg ha az autó még ezüstszínű is. Hogy miért? Mert akkor még inkább hatékony lehet, hiszen az átlag autós csak beül, indít, és közben el sem szakad aktuális problémái szorításából. Ez viszont azért veszélyes, mert a közlekedés nem játék. Igen ám, de az autógyártók már nem akartak azzal foglalkozni, hogy az autók hátsó traktusa is kivilágított legyen. Ezért sajnos néhány márkától eltekintve a jármű beállításaiban sem tudjuk megváltoztatni, hogy a funkció esetleg a hátsó lámpákat is működtesse. Ebből megint csak lehet probléma manapság, amikor korán sötétedik, vagy egész nap borongós, szürke időjárás nehezíti az autósok dolgát. Sajnos a feledékenyebb sofőrök ilyenkor sem foglalkoznak azzal, hogy gondoskodjanak járművük megfelelő kivilágításáról, így városban is gyakran találkozom hátulról kivilágítatlan autóval, de ami rosszabb, hogy autópályán is előfordul ez. Szabály szerint A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. Tehát rossz látási viszonyok között, illetve naplemente után, ahogy kezd beállni a szürkületi időszak minden autósnak tompított világítást kellene kapcsolnia, aminek (hátsó piros helyzetjelző fény) főleg autópályán kiemelt szerepe lehet. Automata fényszóró rendszer? Sok esetben az automata menetfénnyel gyárilag szerelt autók esetében van egy, a sofőr számára nagyon kényelmes funkció, ami az automatikusan kapcsolódó fényszórót jelenti. Az ilyen funkcióval rendelkező autóban a központi egység (a fényszenzor) a fénymennyiség alapján dönti el, hogy elegendő a menetfény, vagy már bekapcsolja a tompított fényszórót. Egyszer kell tehát bekattintani a fénykapcsolót az AUTO pozícióba, és onnantól az autó majd megoldja magának, hogy mikor, és hogyan világítson. Ez egy rendkívül hasznos funkció lehet a feledékenyebb autóstársainknak. Ködlámpa, kapcsolgatás, mert sokat fogyaszt A tompított fényszóró helyes beállításától, a ködlámpa szükségszerű használatán keresztül, a lekapcsolom, mert spórolok, elvét vallón keresztül végig vehetjük a renitens autósokat, az ő hozzáállásukból születhetnek balesetveszélyes helyzetek. Biztosan mindenki találkozott már szürkületben, vagy éjjel olyan szembejövő autóssal, aminek a fényszórója az eget világította, meg persze az autóstársak retináját égette. A rámenősebbek akár villantással is tudtára adják, hogy zavarja a biztonságos közlekedést, mert vakít, de jó lenne a most naivnak tűnő gondolat, hogy egy-két ilyen után ránéz, és ha kell, akkor javíttatja. Jó hírként könyvelem el, hogy manapság már egyre kevesebben használják esztétikai kiegészítőként a ködlámpát, így nem találkozom a forgalomban helyzetjelző plusz ködlámpa párosítással. De az még előfordul, hogy ködös időben a városba beérve elfelejtik lekapcsolni, esetleg autópályás haladásnál sem kapcsolják le a hátsót, ha már nem ők az utolsók a sorban. A végére pedig maradt az örök kedvenc, a „ne kapcsold be feleslegesen, mert azzal többet eszik” típusú tudósok. A generátor többletfogyasztása miatt valóban lehet némi plusz fogyasztás, de az olyan elenyésző, hogy emiatt egyáltalán nem érdemes kockáztatni egy balesetet. Csak egy kis odafigyelés, több tisztelet a közlekedésben, és máris meglesz a szükséges figyelem, ami ahhoz kell, hogy az ilyen apróságokat ne feledjük. További autós tartalmakért kövesssen minket Facebookon is.

Minden, amit az új generációs Toyota Hiluxról tudni vélünk

2023.02.09.
Immár több mint egy éve, hogy a Toyota vázolta globális villamosítási terveit. Akkor másfél tucatnyi, eltérő részletességgel kidolgozott modellt és prototípust mutattak be, köztük egy kompakt pickupot. Ez utóbbi formavilága nagy vonalakban a vadonatúj Tundra stílusát idézte, részleteket pedig nem árultak el a járműről, így a Toyotának nem kellett állást foglalnia az azonnal felmerülő kérdésben, hogy ez az elektromos pickup az öregedő, középkategóriás Toyota Tacoma vagy a generációváltásra szintén megérett, kompakt Toyota Hilux méretosztályában lép-e majd színre. A kérdésre részben választ adtak azok a grafikák, amelyek egy 2023. január végén, Brazíliában benyújtott szabadalmi bejegyzésben szerepeltek. A tengerentúli sajtó azonnal a leendő Tacoma előfutáraként értelmezte az ezeken látható járművet, a józanabb gondolkodók viszont rávilágítottak, hogy Brazíliában – ahogy a világ túlnyomó részén – a Tacoma nem kapható, elérhető viszont a Hilux. A finom részletektől megfosztott grafikák tehát egészen bizonyos, hogy a Hiluxot ábrázolják – ami azonban nem zárja ki a lehetőséget, hogy a Tacoma is pont így fog kinézni. Egészen az 1990-es évek derekáig ugyanis a Hilux volt a Toyota egyetlen globális platós kisteherautója. Észak-Amerikában ekkor gyors egymás utánban két, eltérő karakterű modellel váltották ki a típust: a T100 a nagy teherbírású haszonjárművet igénylő vevőket, a Tacoma pedig a kényelemorientált felhasználókat volt hivatott kiszolgálni. A Tacoma és a Tundra (a rövid életű T100 utódmodellje) azóta komoly fejlődésen ment keresztül. Az egykor a Hiluxnál is kisebb Tacoma mára bő fél méterrel túlnőtt testvérén, a hatalmas Tundra pedig 2021-ben teljes átalakuláson esett át: ultramodern műszaki platformja a világ egyik legintelligensebb, legbiztonságosabb pickupjává, opciós hibrid hajtáslánca pedig az egyik legtisztább üzeművé teszi. Ez a TNGA-F platform jó lehetőséget kínált arra a tevékenysége minden területén az erőforrások optimalizálására törekvő Toyota számára, hogy visszatérjen a gyökerekhez, és közel harmincévnyi különlét után ismét egyesítse – vagy legalábbis minden eddiginél közelebb hozza egymáshoz – két kisebb pickupját. Az nem valószínű, hogy ténylegesen egybeolvadna a két modell. Sokkal valószínűbb, hogy nagyon hasonló műszaki tartalommal és formavilággal készül majd a két modell, amelyek így érdemben csak méreteikben, illetve részben motorizáltságukban mutatnak majd eltérést. Habár így elviekben nem sok meglepetést tartogat az új Hilux – hiszen a mellékelt grafikákon is látható, tervezett dizájnjával már 2021 decemberében megismerkedtünk, a műszaki tartalomról pedig a Tundra, illetve az azzal rokon Land Cruiser 300 adhat elképzelést –, érdemes összegezni mindazt, amit tudni vélünk az autóról. A TNGA-F platform legnagyobb újdonsága a full hibrid hajtáslánc megjelenése: a 3,5 literes V6-os turbómotor köré épülő rendszert 2022-ben beválasztották az év legjobb hajtásláncai közé, de nem kevésbé fontos a vezetőtámogató funkciók és online kommunikációs rendszerek minden korábbinál szélesebb körű alkalmazása sem. Ez utóbbiakra az időközben megjelent kémfotók alapján következtethetünk: a Hilux/Tacoma lencsevégre kapott prototípusának szinte teljesen lefóliázott műszerfalán tekintélyes méretű, fekvő formátumú érintőképernyő körvonalai voltak kivehetők. Afelől nincs kétség, hogy ezen a téren minimális lesz az eltérés a felsőkategóriás Tundra és a kisebb pickup(ok) között. Ugyanakkor feleslegesen nagy volna az autóba a 3.5 V6 alapú hibrid hajtáslánc; helyette a Toyota RAV4-ből ismerős 2,5 literes, soros négyhengeres full hibridre számítunk.  Nem kizárt, hogy a globális Hilux modellcsaládban is megjelenik ez a benzin-elektromos hajtási opció, ugyanakkor szinte bizonyos, hogy a kínálatban marad a dízelmotor – legalábbis Európában. Ne feledjük továbbá, hogy a leendő Hilux dizájnjával először egy akkumulátoros elektromos pickup formatanulmányaként találkoztunk, illetve azt se, hogy a Toyota tavaly decemberben már bemutatta egy villanymotoros, zéró károsanyag-kibocsátású Hilux prototípusát. Ha a hibrid vs. dízelmotor kérdésben nem is jut dűlőre egymással az észak-amerikai és a globális piac, az elkövetkező években a világ minden pontján folyamatosan növekvő keresletre lehet számítani az akkumulátoros elektromos (BEV) pickupok piacán. Itt pedig különlegesen kedvező pozícióban van a Toyota kompakt platósa, hiszen legtöbb vetélytársa felsőbb méretosztályban kínál emissziómentes logisztikai megoldást az ügyfeleknek, így a Hilux/Tacoma könnyebb, olcsóbb és takarékosabb alternatívát kínálhat a villany-haszonjárművek piacán. Fotók: Toyota
Címkék: 

A biztonsági öv bekötésének elmulasztása biztosítási szempontból is fájhat!

2023.02.09.
Jellemző történet egy biztosítási kárszakértő esetei közül: egy balesetben a jármű utasa, aki nem volt bekötve, halálos kimenetelű balesetet szenvedett. A biztosító szakértői álláspontja szerint, amennyiben használta volna a biztonsági övet, nagy valószínűséggel megúszta volna nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel. Így a hozzátartozói sérelemdíjnak nincs jogalapja. Illusztráció: Tóbiás és Balambér A MABISZ és az Országos Rendőrfőkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a tavaly szeptemberi Biztonság Hete keretében már közös kampányt folytatott azért, hogy a magyar közutakon az övhasználat – különösen a hátsó üléseken utazók esetében – minél előbb megközelítse a legfejlettebb közúti biztonsági helyzettel rendelkező európai országok nem ritkán 98-99%-os arányát. Becslések szerint, ha ez általánossá válna az EU-ban, évente 900 haláleset lenne elkerülhető. A biztonsági öv bekötése mintegy 60%-kal csökkenti a halálos vagy súlyos sérülések kockázatát egy több tucat, nemzetközi tanulmányt összesítő elemzés szerint. Az övhasználat ráadásul a többi utas biztonságát is befolyásolja: az első ülésen ülők több mint kétszer nagyobb eséllyel halnak meg egy balesetben, ha a mögöttük ülő személy nincs becsatolva. A megfelelő és helyesen használt gyermekbiztonsági rendszerek pedig körülbelül 55-60%-kal csökkenthetik a gyermekek halálának vagy sérülésének kockázatát. A mai járművekbe beépített biztonsági öv az ütközés után - sőt egyes típusoknál már az ütközés előtt - a másodperc tört részei alatt működésbe lépnek, amivel az emberi szervezet nem képes versenyezni. Azt sem tudjuk megakadályozni – akár már városi forgalom melletti sebességeknél bekövetkező baleseteknél sem –, hogy a gépkocsi belső karosszéria elemeinek, az első szélvédőnek, a kormánynak stb. ütközzünk az öv használata nélkül. Ezzel szemben bekötött övvel az emberi test az ülésben csak néhány centimétert mozdul el. Az övhasználat elmulasztásának ráadásul nemcsak egészségügyi, de komoly anyagi kockázatai is vannak. A KRESZ kimondja, hogy a biztonsági öv használata kötelező, és a személyi sérüléses károknál a büntető eljárásban vizsgálják, hogy a sérült be volt-e kötve. A biztonsági öv be nem kötése esetén pedig a biztosító részben mentesülhet a kifizetés alól – a szaknyelv ezt hívja károsulti közrehatásnak. A biztosító mindig azt vizsgálja, hogy ha be lett volna kötve a sérült/elhunyt, akkor milyen sérülést szenvedett volna. A társaságok a kötelező felelősségbiztosítások keretében minden személyi sérüléses kár esetén vizsgálják az öv használatát, illetve annak elmaradása esetén alkalmazzák a kártérítési összeg csökkentését - a kárügyek jelentős részében különböző mértékben. A biztosítók a személyi sérüléses kárügyekben vagyoni károk tekintetében 30-50%-os közrehatást alkalmaznak abban az esetben, ha a biztonsági öv használata nem történt meg, a sérült utas vagy vezető nem volt bekötve. A fent említett esetben a biztosító azzal érvelt, hogy a jármű utasa bekapcsolt biztonsági öv használata mellett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett volna, vagyis a halálos kimenetel elmaradt volna. Erre hivatkozva a hozzátartozói kárigényeket a biztosító elutasította. Kijelenthető tehát, hogy kártérítési szempontból is rosszul jár a károsult, ha nem köti be magát: egységes szakmai gyakorlat, hogy ezt a gépjármű felelősségi károknál a károsult közrehatásaként értékelik és csak részben térítik a személyi sérülés miatt keletkezett – egyébként tetemes összegű – kárt. S bár a Casco károknál jellemzően nem veszik figyelembe a biztonsági öv használatának elmaradását, de ez esetben sem árt tisztában lenni szerződésünk pontos tartalmával, hogy tudjuk, mit kockáztatunk. Van ugyanis a piacon olyan társaság, amelynek a Casco terméke tartalmaz személybiztosítási kiegészítő elemet is, azzal a szigorú megkötéssel, hogy ha a biztonsági öv a baleset során nem volt bekapcsolva, a biztosító a teljes – egyébként fizetendő – kártérítési összeg kifizetése alól mentesül.

Tűz pusztított az autóipari beszállítónál, öten megsérültek, nagy a kár

2023.02.09.
A rendőrség szerint több mint 200 millió euróra becsült kárt okozott az Ulm melletti allmendingeni központjában található Burgmaier autóipari beszállítónál keletkezett tűz. A tisztviselők szerint az allmendingeni precíziós alkatrészek beszállítójánál keletkezett tűz okát még mindig nem tudni. A cég épülete hétfő este kigyulladt. A tájékoztatás szerint az akkor a helyszínen tartózkodó 25 alkalmazott sértetlenül távozhatott. A helyi lakosokat evakuálták. A 275 tűzoltó közül öten könnyebben vagy közepesen megsérültek. Az információk szerint nincs bizonyíték gyújtogatásra. A német portál cikke. Képernyőfotó A fűtőberendezéssel és légkompresszorokkal rendelkező helyiségből kiindulva a lángok gyorsan átterjedtek az egész épületre. Az információk szerint egy régi és új épületegyüttes érintett. Többek között egy tartály gyulladt ki, amelyben körülbelül 50 000 liter hidraulikaolaj volt, amint azt a hatóságok közölték. Az oltási munkálatok során több, esetenként heves robbanás is történt. A tüzet kedd délutánra eloltották. Harmadik generációs családi vállalkozás Az 1931-ben alapított és harmadik generációs Karl-Hugo Schick által irányított, világszerte 700 alkalmazottat foglalkoztató családi vállalat elektromos szervokormány, hibridizáció, vezérműtengely-állítás, sebességváltók, fékek és villanymotorok területén gyárt alkatrészeket. A mintegy 250 alkalmazottat foglalkoztató Allmendingen mellett a Burgmaiernek Lipheimben és Besztercebányán (Szlovákia) is van további telephelye.
Címkék: 

Új jelzőtáblával találkozhatunk Szlovákiában, figyeljen, ha ott autózik

2023.02.09.
A 730-as számú, úgynevezett „zöld nyíl” tábláról van szó, amelyet a közlekedésről szóló 30/2020-as számú rendelet tartalmaz. A jelzőlámpás zöld nyíllal ellentétben ez állandó jelölés, és lehetővé teszi a sofőröknek bizonyos körülmények közt a jobbra kanyarodást annak ellenére, hogy a lámpa pirosan világít. Fotó: parameter.sk/BSK A táblához tartozó fontos szabály, hogy a sofőr csak a jobb sávból kanyarodhat jobbra, eközben pedig nem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a közúti közlekedés többi résztvevőjét, különös tekintettel a gyalogosokra, kerékpárosokra, illetve a szabad irányba haladó járművekre – áll a Pozsonyi Közútkezelő Vállalat magyarázatában. Az említett jelzőtábla egyelőre nem gyakori Szlovákiában, újabban Pozsony megyében Horvátgurabon (Chorvátsky grob) és Tótgurabon (Slovenský Grob) helyeztek el egyet-egyet. Az említett táblával várhatóan egyre több helyen találkozhatunk majd a megyében.  Juraj Droba megyeelnök megjegyezte, meggyőzte őket a jelzőtábla, az ugyanis növeli a közlekedés folyamatosságát. „Pozitív visszajelzéseink vannak a sofőrök, az érintett települések és a rendőrség részéről” – tette hozzá.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója