4800 segélyhívás, 2700 beavatkozás, 438 épületkár a szélvihar miatt

2023.02.05.
A tegnapi szélvihar miatt már több mint 4800 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. Sok esetet többen is bejelentettek, ezért a bejelentések száma magasabb, mint a beavatkozások száma. A tűzoltók szombat reggel óta megállás nélkül dolgoznak a károk felszámolásán, már több mint 2700 helyszínen avatkoztak be. Sokan csak vasárnap szembesülnek a károkkal, így folyamatosan érkeznek az újabb bejelentések. Az országnak nem volt olyan pontja, amelyet ne érintett volna az erős szél, minden vármegyében keletkeztek károk. A legtöbb munkát Somogy, Baranya és Tolna vármegyében adta a viharos időjárás a tűzoltóknak. Az erős szél sok helyen faágakat tört le, fákat döntött ki, amelyek utakra, kerítésekre, házakra, autókra dőltek, ezeket kell a tűzoltóknak eltávolítaniuk. A szél és a kidőlt fák az épített környezetben is kárt okoztak, országszerte 438 épületben keletkeztek károk, ezek közül 292 lakóépület. A dunántúli vármegyékben és országosan iparbiztonsági operatív törzsek segítik a viharos időjárás okozta károk felszámolását, koordinálják a katasztrófavédelem közreműködését az elektromos hálózat helyreállításában. Jelentősen csökkent az ellátatlan fogyasztók száma, több helyszínen áramfejlesztők kihelyezésével segítette a katasztrófavédelem az érintett intézmények működését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Toto Wolff utalt rá, hogy meddig versenyezhet Hamilton a Mercedesnél

2023.02.05.
Az 51 éves szakember az Auto, Motor und Sport című német szaklapnak beszélt a 38 éves sztár jövőjéről, és először tett olyan kijelentést, amelyből úgy tűnik, Hamilton legalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad. A brit pilótának a mostani szezon végén lejár a szerződése, sajtóértesülések szerint ugyanakkor előkészítés alatt van egy két évre szóló hosszabbítás. "Már jóval korábban elmondtam, hogy Lewis számára mindig lesz egy versenyzőülésünk. A döntéssel kapcsolatban viszont négyszemközt beszélünk" - jelentette ki Wolff. Az osztrák csapatvezető hangsúlyozta, továbbra is Hamilton kezében van a saját jövője, neki kell elsőként jeleznie, ha már nem élvezi a versenyzést, vagy a Forma-1-gyel járó megerőltető életritmust. "Mindenképpen tárgyalni fogunk, ahogyan a korábbi években is. De nem látok okot arra vonatkozóan, hogy bármin is változtatnia kellene" - mondta Wolff. Hamilton jelenleg a sportági legendával, a német Michael Schumacherrel közösen tartja az egyéni vb-címek rekordját, és ha sikerülne nyolcadszor is megnyernie a trófeát, akkor egyedüli csúcstartóvá válna. Az elmúlt két évben Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett az élen az egyéni vb-pontversenyben. A Forma-1-es idény március első hétvégéjén a Bahreini Nagydíjjal rajtol. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tavaly nyolc új autóból egy már tisztán elektromos volt Európában

2023.02.05.
Az elektromos, plug-in és hibrid járművek értékesítése tavaly jelentősen nőtt Európában az új autók általános gyenge piaca ellenére. Ennek eredményeként az alternatív meghajtású járművek együttesen az összes újonnan regisztrált járművek közel felét teszik ki Európában. Összességében az Európai Unió vásárlói 1,1 millió új tisztán elektromos járművet vásároltak 2022-ben, ami 28 százalékos növekedés 2021-hez képest. Így az EU-ban tavaly regisztrált 8 új jármű közül több mint 1 teljesen elektromos jármű volt az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA) adatai szerint. Hasonlóképpen, 2022-ben az öntöltő és a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid járművek eladása is erős volt. Bár a konnektorról tölthető hibridek nem voltak olyan népszerűek, mint az elektromosok, az európai emberek még így is 874 182 darab új PHEV-et vásároltak tavaly, ami 1,2 százalékkal több, mint 2021-ben, a teljes piac 9,4 százalékát adta ez a szegmens. Az öntöltő hibridek továbbra is a legnépszerűbb alternatív hajtású járművek az Európai Unióban, több mint 2 millió ilyen új járművet adtak el tavaly. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben az EU-ban minden 9 eladott új járműből 2 már hibrid volt. Mindez hozzájárult a dízel- és benzinüzemű járművek piaci részesedésének csökkenéséhez. Bár továbbra is ez a legnépszerűbb szegmens, a benzines járművek részesedése 35,5 százalékáról 32,5 százalékra esett egy év alatt. 2022-ben a dízelek is nehézségekkel küzdöttek. Összességében az eladásaik csaknem 20 százalékkal csökkentek, ami azt jelenti, hogy már kevesebb fogyott belőlük, mint a hibridekből. A piaci részesedést tekintve 2022-ben a dízelmotoros autók mindössze a 16,4 százalékát tették ki az összes új járműregisztrációnak, vagyis 6-ból csak 1 autó volt gázolajos. A benzines- és dízeljármű-eladások 2021-ben az európai eladások közel 60 százalékát adták, de 2022-ben ez az arány 53 százalékra esett vissza. 2022 negyedik negyedévében azonban az összes új regisztrációnak már csak kevesebb mint a felét tették ki, az alternatív hajtású járművek pedig az összes eladás 53 százalékát, vagyis év végén már átbillent a mérleg nyelve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tudod, mit kell tenni szélvihar idején?

2023.02.05.
Szombaton az ország nagy részén szokatlanul erős szél tombolt, több dunántúli vármegyében harmadfokú, azaz piros riasztás volt érvényben, mert a legerősebb várt széllökések akár 110 kilométer/órásak is lehettek. Az előrejelzés bevált, több helyen 120 kilométer/órás, orkán erejű szelet is mértek, a légmozgás pedig túlzás nélkül pusztító volt: fák dőltek az utakra, elektromos vezetékekre, a szél tetőket bontott meg. A tűzoltóknak rengeteg munkát adott a vihar, szombat kora délutánra több mint 2300 alkalommal kellett beavatkozniuk, elsősorban a Dunántúlon.  Aki teheti, maradjon otthon Egy ilyen szélvihar szélsőséges időjárási eseménynek számít, emberre, állatra is veszélyt jelent, valamint jelentős károkat okozhat. A 70 kilométer/óránál erősebb szélvihar leszakíthatja a tetőfedeleket, megrongálhatja a villanyvezetékeket, könnyű épületeket dönthet össze, közlekedési zavarokat és akadályokat idézhet elő, valamint fákat dönthet ki. Viharban az útra dőlt fát fűrészel egy férfi a Vas vármegyei Csörötnek és Kondorfa között 2023. február 4-én (Fotó: MTI/Katona Tibor) Ráadásul az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt a talaj nagyon nedves, így a viharban akár teljesen egészséges fák is kifordulhatnak a földből. A balesetek megelőzése érdekében érdemes betartani néhány szabályt, erre a katasztrófavédelem is figyelmeztetett.  A legfontosabb, hogy kövessük a meteorológia előrejelzéseket, így előre értesülhetünk arról, ha veszélyes időjárási helyzet várható.  Viharos szél esetén az a legjobb, hogy otthon maradunk, és nem megyünk ki a szabadba. Áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, és készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, legyen kéznél elemlámpa. Ne hagyjuk a gyerekeket és a betegeket felügyelet nélkül, és lehetőleg senki ne maradjon egyedül.  Amennyiben az előrejelzés után van időnk, és még nem ért el hozzánk a viharos szél, gyűjtsük össze a ház körül azokat a tárgyakat (műanyag kerti bútorok, szerszámok) amelyeket felkaphat a szél, és balesetet vagy kárt okozhatnak. Ha van még időnk a vihar előtt, akkor vágjuk le fák meggyengült ágait.  Az erős szél miatt megnőhet a szén-monoxid miatti riasztások száma is. Megfordulhat a kéményben az áramlás, mert a szél visszafújja a füstgázt a kéménybe, ami miatt a nyílt égésterű fűtőeszközöknél szén-monoxid keletkezhet. Ezért nagyon fontos a figyelmeztető tünetekre figyelni. Ha nem tudunk otthon maradni, mert elkerülhetetlen, hogy autóba üljünk, mindenképpen nézzünk utána, hogy milyen időjárás várható. Tájékozódjunk a forgalmi helyzetről is, mert előfordulhat, hogy a kidőlt fák miatt utakat kell lezárni, és így csak másfelé tudunk továbbhaladni. Aki teheti, az autójával épületektől, villanyvezetékektől, reklámtábláktól, fáktól távol parkoljon. A szél erőssége A szél erősségének fokozatát régebben a Beaufort-skála segítségével határozták meg. Ma már jóval pontosabb méréseket végeznek a meteorológusok, ezért ritkán használják, ám fokozatok és hozzájuk tartozó leírások jól érzékeltetik a szél erejének változását.  Beaufort-fokozat Szélsebesség (km/óra) Meghatározás Hatása a vízen Hatása a szárazföldön 0 0-1 Szélcsend Tükörsima vízfelület. A füst egyenesen száll felfelé. 1 2-6 Gyenge szellő, fuvallat Lépcsőzetes, pikkelyszerű fodrozódás habos taraj nélkül. A felszálló füst gyengén ingadozik, a szél alig érezhető. 2 7-11 Enyhe szél Még rövid, de már határozottabb alakú kis hullámok, üvegszerű hullámtarajjal, amely még nem törik meg. A fák levelei zizegnek, az arcon érezhető a légmozgás. 3 12-19 Gyenge szél Már megtörő tarajú hullámok, üvegszerű habbal, esetenként fehér tarajos hullámokkal. A szél a fák leveleit, vékony hajtásait mozgatja. 4 20-29 Mérsékelt szél Hosszabbá váló hullámok, gyakoribbak a fehér tarajos hullámok. A szél a fák gallyait, kisebb ágait állandóan mozgatja. 5 30-39 Élénk szél Közepes hullámok, határozottabb hosszú alakkal, sok fehér tarajos hullámmal, hullámpermet is megjelenik. A nagyobb faágak is mozognak, a levegő mozgása jól hallható. 6 40-49 Erős szél Magas hullámok, fehér habos tarajjal. Helyenként az átbukó hullámokról hullámpermet szakad le. Már a legvastagabb ágakat is mozgatja, a drótkötelek, villanyvezetékek zúgnak. 7 50-60 Viharos szél Tornyosuló hullámok. A megtörő hullámok tetejéről a fehér habot a szél keskeny csíkokat alkotva viszi tovább a víz felszínén. A kisebb fák törzsei erősen hajladoznak, vékonyabb gallyak letörnek. A széllel szemben nehéz a gyaloglás. 8 61-72 Élénk viharos szél, vihar Magas és hosszú hullámok. A hullámtaraj pereme tajtékosan törik meg, a hab feltűnő, hosszú és széles csíkokat alkotva sodródik. A szél a fákról ágakat tör le, a nagyobb fák törzsei is erősen hajladoznak. 9 73-85 Heves vihar Magas hullámok, sűrű habcsíkok sodródnak a szél irányában. A hullámok taraja kezd előre bukni és átgördülni. A hullámpermet csökkenti a láthatóságot. A vihar a gyengébb fákat kidönti, a vastagabb ágakat letöri. Kisebb épületek megrongálódnak, a tetőcserepek lesodródnak. 10 86-100 Dühöngő vihar, szélvész Nagyon magas hullámok átbukó hullámtarajjal. A keletkező hab nagy foltokban, sűrű csíkokban sodródik és a vízfelszín fehérré válik. A hullámok átbukása rengésszerűvé erősödik. A láthatóság csökken. A vihar gyökerestül forgatja ki a fákat, az épületekben jelentős károk keletkeznek. 11 101-115 Heves szélvész Igen magas hullámok, a vízfelületet elborítják a szél irányában fekvő, hosszú, fehér habfoltok. A hullámok teteje mindenütt tajtékzik és erősen korlátozott a láthatóság. Súlyos anyagi károk, a téglaépítésű házak is megsérülnek. 12 115-120 Orkán A levegő megtelik habbal és hullámpermettel. A víz fehér a szél által elragadott hullámpermettől. A láthatóság erősen csökken. A szél épületeket, tetőket rombol, súlyos pusztítást végez. Mit tegyünk a szélviharban, ha a szabadban vagyunk?  Ha gyalogosan vagy kerékpáron vagyunk a szabadban, és úgy kap el minket a szélvihar, a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, maradjunk nyugodtak és viselkedjünk körültekintően. Lehetőleg haladjunk távol a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést, védjünk a szemünket a portól, a fejünket a szél által elsodort tárgyaktól.  Figyelmeztető tábla 2023. február 4-én a Normafánál, amely viharos időjárás miatt nem látogatható (Fotó: MTI/Lakatos Péter) Ha annyira erős a szél, kapaszkodjunk oszlopba, kerítésbe, hogy ne sodorjon el minket. Ne szakadjunk el a társainktól, a gyerekekre különösen figyeljünk. Ha lehet, akkor keressünk egy szélvédett, de egyben biztonságos és stabil helyet, ami lehet egy épület vagy például egy aluljáró. Az autót, sátrat vagy gyenge szerkezetű építményeket hagyjuk el, mert bentről nem érzékeljük a veszélyt, például hogy ránk dőlhet egy fa.  Hívd a 112-t! Ha bajba jutott embert vagy állatot látsz, hívd a 112-es segélyhívó számot! A viharos szél, illetve a kidőlt fák az épületekben is kárt okozhatnak, elektromos vezetékek szakadhatnak el, ha ilyesmivel találkozol, szintén tárcsázd a segélyhívó számát.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Tömegbaleset történt a Magas-Tátra lábánál a D1 autópályán

2023.02.05.
A D1 autópályát a baleset miatt Poprád és Csütörtökhely (Spissky Stvrtok) között mindkét irányban lezárták. „A Šsrpanectől Ausztria felé vezető úton, Mlynčeky - Kežmarok irányába vezető út az időjárási viszonyok miatt le van zárva. Spišský Štvrtok község felől Hrabušice irányába mindkét irányban le van zárva az út, egy busz és több jármű is ottragadt. Le van zárva továbbá a D1-es autópálya a Bôrik na Janovce alagút felőli irányban, valamint Spišský Štvrtok felől Poprád irányába, mindkét irányban a látási viszonyok és az erős szél miatt” – írta a szlovák rendőrség szombaton. A rendőrségi közlemény szerint a balesetnek nincsen súlyos sérültje. képek: szlovák rendőrség További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A rendőrök is meglepődtek, mennyivel mérték be az öreg Fordot a 21-es főúton

2023.02.05.
A héten megtartott közlekedésrendészeti ellenőrzések során a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei egy szolgálati autóba szerelt sebességmérő készülékkel mérték be a képen látható Ford Galaxy vezetőjét. A 40 éves sofőr 2023. január 30-án 15 óra 4 perckor haladt a 21-es számú főút 52-es kilométerszelvényében a megengedett 60 km/h helyett 127 km/h sebességgel. A rendőrök a járművezetővel szemben 90 ezer forint közigazgatási bírságot és 6 közúti közlekedési előéleti pontot állapítottak meg. Az elmúlt négy napon a megye rendőrei összesen 57 olyan járművezetővel szemben intézkedtek a vármegyénk útjain, akik túllépték az adott útszakaszon érvényes sebességhatárt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos baleset történt Szentlőrincen

2023.02.05.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze 2023. február 5-én 0 óra után pár perccel egy Bükkösd irányából Szentlőrinc felé közlekedő személygépkocsi egy, a 6-os számú főúton Pécs irányába haladó gépjárművel. A baleset során a Bükkösd felől érkező autó vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Meg nem mondaná, miből készülnek az Asics legújabb cipői

2023.02.05.
Az Asics Magyarországon is kedvelt márka. A cég leginkább futócipőiről ismert, de a japán gyártó jelen van a röplabda, a kosárlabda, a futball, a tenisz, a golf és sok más sportágban is. Most pedig piacra dobtak egy olyan surranót, aminek alapanyagát az autóiparból szerzik be. A vezércselhez összehoztak egy jó kis kollabot a szintén japán Toyoda Gosei autóalkatrész-beszállítóval és új életet adtak a légzsákoknak. Mármint azoknak, amelyek a fejlesztés tesztelési fázisában felrobbannak, illetve a gyártás során keletkező hulladékokra is vevők. Ezt, az egyébként nehezen újrahasznosítható anyagot építik be cipőikbe. A prototípus egy már létező modell, a Gel Sonoma 15-50, ennek a fehér felsőrésze készül az autóipari alapanyagból. A talpbetéten egy felrobbanó légzsák illusztrációja is látható. Greenwashing made in Japan. Az első öko-tudatos szériát január végén szállítják a Japán üzletekbe. Forrás és fotók: autoblog.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Dráma Szokolyánál: hiába küzdöttek a 26 éves utas életéért a mentősök

2023.02.04.
Azt írták, egy 31 éves helybéli férfi vezette a személyautót, amely Szokolya külterületén tisztázatlan okból árokba hajtott. Az autó 26 éves utasának életéért a kiérkező mentősök hiába küzdöttek, a nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója