Robotautóversenyt rendeznek szombaton a Műegyetemen

2023.02.10.
A BME közleménye szerint a rendezvényt az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezi. A 3 millió forint összdíjazású versenyen a Műegyetem hallgatói által tervezett és épített önvezető autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során több részfeladatot teljesítve. A közönség az autókra szerelt kamerák segítségével valós időben, kivetítőn és interneten egyaránt követheti az eseményeket. A látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen való eredményes szereplés kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz - írta közleményében a BME. A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Tevesz Gábor címzetes egyetemi tanár és doktoranduszokból álló csapata egyik megbeszélésén. Az alapötletet az Eurobot elnevezésű nemzetközi verseny adta. Az első budapesti versenyt egy évvel később, 2010-ben rendezték meg, ekkor a feladat egy autonóm robot elkészítése és vezérlése volt. A megmérettetésen a markolólapátos robotnak egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat kellett összegyűjtenie, és egy adott tárolóba vinnie, lehetőleg minél gyorsabban. A következő évben már versenyautóknak kellett a részleteiben előre nem ismert pályát követniük és különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát leküzdeniük, szintén a lehető leggyorsabban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fotókon a világ legnagyobb napelemparkja

2023.02.10.
Az Egyesült Arab Emírségek milliárdokat költ arra, hogy 2050-re elegendő megújuló energiát termeljen, hogy szükségleteinek felét tiszta energiából fedezze és a XXI. század közepére célul tűzte ki a zéró CO2-kibocsátást is. Ennek jegyében építik a fővárostól, Abu-Dhabitól 35 kilométerre délre a világ legnagyobb napelemparkját. Több mint 20 négyzetkilométeren ez a látvány tárul a látogatók szeme elé: A beruházás az Al Dhafra projekt keretében már 160 000 háztartás számára biztosít elegendő áramot a 10 millió lakosú országban. A legújabb technikán alapuló rendszerben ún. bifaciális napelemeket állítottak üzembe, vagyis a napelem modulok mindkét oldalról felfogják a fényt a legjobb teljesítmény érdekében. Más infrastruktúrát is fejlesztenek, mint például az invertereket, az átviteli hálózathoz való csatlakozást és a kapcsolódó létesítményeket. A beruházás része a világ legmagasabb, 260 méteres napelem tornyának megépítése is. A 2013-ban indult projekt várhatóan ez év nyarán befejeződik és akár 2,1 gigawattot is termel majd. Becslések szerint a napelemparkkal évente 6,5 millió tonna CO2-kibocsátást takarítanak meg. A beruházás összértéke 50 milliárd dirham, vagyis 12 milliárd Euro. Forrás: mbrsic.ae További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sokkoló fotók a cserbenhagyásos halálos balesetről

2023.02.10.
Egyelőre ismeretlen okból az M0 autóúton a főváros felé vezető szakaszán, 2023. február 10-én 12 óra 30 perc körül egy Opel Astra hátulról nekiütközött egy teherautónak. A baleset következtében a személyautó 39 éves utasa a helyszínen meghalt, a 30 éves utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A gépkocsi sofőrje az autóból kiszállt, majd segítségnyújtás nélkül a helyszínről elmenekült. Legutóbbi híradásában az utinform.hu azt írta, hogy a Szigetszentmiklós térségében a 19-es km-nél történt balesetnél a műszaki mentést befejezték, megszűnt a sávzárás. Ugyanakkorj jelentős, több km-es még a torlódás a péntek délutáni csúcsban. A torlódásban a 11-es km-nél korábban egy kisteherautó kamionnal koccant össze, azóta itt is megszűnt a sávzárás, a torlódás feloszlóban van - írta az utinform.hu. Fotók: police.hu és MTI/Mihádák Zoltán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Ford Kuga Plug-In Hybrid második éve Európa legkelendőbb PHEV-modellje

2023.02.10.
A Kuga Plug-In Hybrid intelligens hajtásláncát arra tervezték, hogy sokoldalú használhatóságot kínáljon a vásárlóknak: 57-67 km-es (WLTP)1 elektromos hatótávolságával és 14,4-15,9 kWh/100 km (WLTP) energiafogyasztásával ez az autó tisztán elektromos hajtással is kiválóan alkalmas a mindennapi használatra. A Kuga kínálata tavaly tovább bővült a Kuga ST-Line X Black Package változattal, így a vásárlók olyan egyedi külső dizájn-elemekkel egészíthetik ki járművüket, mint a feketére fényezett tető, a fekete tükörburkolatok, első légbeömlők és hátsó légterelő, illetve az alapáron kínált, fekete festésű 20 colos könnyűfém keréktárcsák. Tavaly óta minden Kuga-változat felszerelhető azzal a 18 irányban állítható vezető- és utasüléssel, amelyek kiváló ergonómiáját az Egészségesebb Hátakért kampányt szervező gerinc-specialista intézet, az Aktion Gesunder Rücken e.V. (AGR) minősítő pecsétje igazolja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

HARLEY-DAVIDSON 120 éves jubileum: Open Road túrák, különleges motorok

2023.02.10.
Limitált kiadású jubileumi modellekkel és további négy új motorral, Open Road túra sorozattal  készül a legendás amerikai márka budapesti képviselete 2023-ra. A Bázison - ahogy a harley-sok egymás között nevezik Európa egyik legszebb, budapesti Harley központját - a gyönyörű motorok, divatos ruhák és kiegészítők, valamint a hazai Harley chapterek és a sajtó képviselői mellett megjelent Horváth Richárd, Hatvan polgármestere, Szalóki Péter Kápolna és Minczér Gábor Eger alpolgármesterei, valamint Aros János Sárospatak első embere is.    Képre kattintva galéria nyílik!   Ők azokat a településeket képviselték, amelyek 2023-ban, a Harley 120 éves születésnapjának évében fontos helyszínei lesznek a legendás Harley-k mellett minden más márka közös túrázásra és közösségi motoros élményekre vágyó tulajdonosainak. Az Open Road Tour fővédnöke, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. - Hatvan nemcsak várja, de visszavárja a Harley-sokat, fogalmazott Horváth Richárd polgármester, hiszen a város múlt évben is az egyik "megállója" volt az Open Road Tour-nak. A polgármester hozzátette: idén a teljesen megújult belváros és a helyi veterános közösség különleges autói-motorjai várják majd a Harley-sokat, akiknek a Budapest és Eger közötti szakasz pihenő pontjaként, Hatvanban arra is lesz idejük, hogy ebédeljenek, kipróbálják a belváros kitűnő cukrászdáját, megnézzék valamelyik kiállítást, vagy esetleg a legendás Hatvani Serfőzdét működés közben. Horváth Richárd, aki szintén motoros, azt is elárulta: néhány hatvani veterános társaságában Egerig ők is a Harley-sokkal tartanak majd, saját kezűleg felújított MZ-ikkel, Jawa-ikkal és Pannonia-ikkal.     - Remélem Hatvantól együtt motorozunk majd Horváth Richárd polgármester úrral, mert - ahogy múlt évben - idén is részt veszek az Open Road Tour egy szakaszán, Budapesttől, Egerig, de lehet, hogy egészen Sárospatakig - fogalmazott Minczér Gábor Eger alpolgármestere, aki elmondta: bár saját Harley-ja nincsen, erre az alkalomra bérel egyet és gyermekkori barátjával, Kovács Attila egri fertálymesterrel teljesítik majd a túrát, egyúttal felajánlva azt, hogy Egerben szívesen tartanak önkéntes idegenvezetést a Harley-soknak. - Sárospatak többnapos programmal várja ebből az alkalomból a Harley-sokat és persze a városlakókat, hiszen Árpádházi Szent Erzsébet szülővárosa lesz ezúttal az Open Road Tour "fővárosa", ennek megfelelően egész napos motoros filmvetítéssel, veterán kiállítással, gyermekeknek bicikli versennyel, koncertekkel és számos más meglepetéssel készül Aros János csapata a Harley-sok fogadására, köztük számos, a Harley 120 éves szülinapját Magyarországon ünneplő külföldi fogadására, abban a reményben is, hogy akár több napot maradnak, akár visszatérnek majd az évszázadokig csak Bodrog-Parti Athén-ként emlegetett csodálatos városba. - Az Open Road Tour zárónapjának délutánján, hazafelé ejtjük útba a hármas úton azt a kis falut, Kápolnát, amelyet 2022-ben nagyon sok Harley-s a szívébe zárt, hiszen nem csak a falú felnőtt lakói, de a helyi iskolások is különleges meglepetésekkel, gyönyörű Harley-s rajzokkal vártak minket - fogalmazott Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa, hozzátéve:  Szalóki Péter alpolgármester és Blahó László polgárőr parancsnok urakkal abban maradtunk, hogy a helyi Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesülettel (MEGÉRTE) és a világhírű magyar autóversenyzőnek, Kiss Norbertnek a településen működő állatvédelmi központjával, a Macskaárvaházzal szervezünk egy kis baráti összejövetelt, veterán jármű mustrával, mentett macskák simogatásával, faültetéssel. Ami a motor újdonságot illeti: „2023 több újítást is hozott a Harley-Davidson életébe, a márka nemcsak új színekkel tette még izgalmasabbá az elérhető motorjait, hanem számos meglepetéssel indította az évet” – kezdte a 2023-as modellek bemutatását Nagy Imre, a Harley-Davidson Budapest cégvezetője. Februártól Budapesten is elérhetőek lesznek az ikonikus motorkerékpár-gyártó megújult modelljei: - az erőteljesebb kiállású, nyújtott chopperes vonalú, új Breakout cruiser - az új, sportos karakterű, kétszemélyesített Nightster Special - drámai új megjelenésű, sötétített Freewheeler trike Hét limitált kiadású Harley-Davidson modell kapott különleges 120. évfordulós jubileumi fényezést, más-más mintázattal, melyek színét és stílusát a korai Harley-Davidson motorok ihlették. A CVOTM Road Glide Limited Anniversary modell rendelkezik az egyik legösszetettebb fényezéssel, amit valaha Harley-Davidson kapott. Történelmi külsőben pompázó modellek, melyek korlátozott darabszámban kerültek legyártásra: - Ultra Limited Anniversary (limitált 1,300 darabos globális gyártással) - Tri Glide Ultra Anniversary (1,100 darab) - Street Glide Special Anniversary (1,600 darab) - Road Glide Special Anniversary (1,600 darab) - Fat Boy 114 Anniversary (3,000 darab) - Heritage Classic 114 Anniversary (1,700 darab) „Az év első felében 4 nagyszabású Open Road Eseményünk lesz – vette át a szót Hankó Ákos a Harley-Davidson Budapest tulajdonos-ügyvezetője. A motoros szezont hagyományosan április 15-én a Harley-Davidson Szezonnyitó & Open Road Party-val és egy közös, nagy budapesti felvonulással kezdjük meg. Ezt követően május 18. és 21. között a második Open Road Tour sok-sok együtt motorozással, motoros felvonulásokkal - Győr > Budapest/Bázis > Hatvan > Eger >Mezőkövesd - Zsóry Liget > Miskolc > Szerencs > Sárospatak útvonalon -, életre szóló élményekkel, valamint gasztronómiai és turisztikai látnivalókkal. A nagy motorozásokat követően júniusban megállunk egy hosszú hétvégére bulizni Alsóörsön, az Open Road Weekenden, majd június végén ráfordulunk az ünnepi év leginkább várt rendezvényére, a Harley-Davidson 120th Anniversary Fesztivalra”. „Az Open Road Weekenddel tér vissza a Harley-Davidson és az OPEN ROAD Alsóörsre” – mondta Barabás Kiss Zoltán színművész. „A Harley-Davidson az évtized legnagyobb motoros fesztiválját hozza el Budapestre. Négy napon át 50 zenekar fog gondoskodni az élő zenéről és egymást fogják érni az olyan izgalmas, motoros programok, mint például a francia Ricardo Globe of Death produkciója , a nemzetközi FMX show, a magyar és litván motoros kaszkadőrök bemutatói, a Triál show és a Gravity Academy - árult el részleteket a fesztiválról Szalay Balázs, a rendezvényért felelős ügynökség ügyvezetője. A motoros világtalálkozó ideje alatt a HARLEY budapest Bázisa bizonyosan zarándokhellyé alakul a fesztiválra érkezők körében. Érdemes is lesz betérni, hiszen HARLEY FAN ZONE várja a motorok és a szabadság szerelmeseit. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel az OPEN ROAD TOUR 2023 által érintett települések vezetői és üzenetével a rendezvény fővédnöke, Knezsik István ismét balesetmentes motorozás fontosságára hívta fel a figyelmet. A sajtóeseményt követően egy exkluzív bemutatóra került sor. A budapest Harley-Davidson kereskedésbe érkeztek elsőként a megvásárolható, limitált kiadású Harley-Davidson 120-as ruhakollekció darabjai.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Péntek déli halálos sztrádabaleset cserbenhagyással és teljes útzárral

2023.02.10.
Egyelőre ismeretlen okból az M0 autóúton a főváros felé vezető szakaszán, 2023. február 10-én 12 óra 30 perc körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy teherautónak. A baleset következtében a személyautó 39 éves utasa a helyszínen meghalt, a 30 éves utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A gépkocsi sofőrje az autóból kiszállt, majd segítségnyújtás nélkül a helyszínről elmenekült. A rendőrök a gépkocsi vezetőjének felkutatására és elfogására a szükséges intézkedést megtették. A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a balesettel érintett útszakaszt a rendőrök teljes szélességében lezárták. A Szigetszentmiklósi Autópálya Alosztályának munkatársai megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát. Frissítés: Az utinform.hu azt írta, hogy a baleset az M0-ás autóút déli szakaszán, az M5-ös autópálya felé, Szigetszentmiklós térségében, a 19-es kilométernél történt. A 16 órási állapot szerint a külső sávot lezárták, mellette két sáv járható, de jelentős, több kilométeres még a torlódás. Ez utóbbihoz köthetően a 11-es kilométernél egy kisteherautó kamionnal koccant össze, a külső sávot foglalják el a sérült járművek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tágasabb, kényelmesebb, modernebb lett a Toyota Highlander

2023.02.10.
Négy évvel bemutatása után pályája feléhez érkezett a Toyota Highlander, ám ahelyett, hogy egyszerűen ráncfelvarrásra küldték volna a Toyota Land Cruiserrel azonos alapterületű, de önhordó karosszériás szabadidőjárművet, egy vadonatúj változattal bővítették ki a modellcsaládot. A Grand Highlander elnevezés magáért beszél: a frissen bemutatott variáns a már ismert típus nagyobb változata. Hogy pontosan mennyivel nagyobb, az egyelőre nem derült ki; a Toyota vélhetően a piaci bevezetéshez közeledve hozza majd nyilvánosságra a műszaki adatokat. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a nyújtás lehetővé tette, hogy az eddig csak kompromisszumosan használható harmadik üléssor helyére tágas, állítólag három felnőtt számára elfogadható férőhelyet kínáló padot építsenek be. A második soron továbbra is háromszemélyes pad vagy két különálló ülés kaphat helyet, így a Grand Highlander 7 vagy 8 személyes (míg a Highlander inkább 4+3, illetve 5+3 személyes volt.) Ha minden ülés foglalt, akkor is elhelyezhetünk hét kézipoggyász méretű táskát a csomagtartóban, ami hozzávetőlegesen 350 literes kapacitást jelent. Ha csupán ketten utaznak a Grand Highlanderben, csaknem 2,8 köbméteres térrel gazdálkodhatnak – ez nagyságrendileg 400 literes növekedés a normál Highlanderhez képest. A harmadik sori ülésekre a beszállást kapaszkodók, a kiszállást kifejezetten megtámaszkodásra szolgáló felületek segítik. Az utastér nem csak tágasabb, de tetszetősebb, modernebb és praktikusabb is a már ismert Highlander-belsőnél. A műszerfal közepén egy 12,3 colos érintőképernyőt találunk; a digitális műszeregység kiviteltől függően ugyanekkora, vagy a belépő szinten szerényebb, 7 colos képátlójú. A padlókonzolon kialakított, eltolható fedelű tárolórekeszben akár egy táblaszámítógép is elfér, mögötte a második sori utasokat kiszolgáló, külön klímavezérlő szerveket találunk. A három üléssoron összesen tizenhárom ponton helyezhetünk el poharat vagy palackot, és hét USB-csatlakozóról tölthetjük telefonunkat, illetve rendelhető 1500W-os, hálózati konnektor is. Ötletes az első utasülés előtt, a műszerfalon kialakított USB-C aljzat, ami mellett mély polc szolgál a töltés alatt álló telefon elhelyezésére. Az igényesebb belső kialakítással párhuzamosan a Grand Highlander külső formaterve is megújult: a nyolcszemélyes autó levetkőzte az alapmodell gömbölydedségét, és a RAV4 geometrikus, sportos vonalait igazította magára. Már csak az a kérdés, hogy a már ismert Highlander is megkapja-e ezeket a frissítéseket, vagy megőrzi eredeti, barokkos formavilágát, esetleg – mert ez sem kizárható – a 2023-as modellév végén távozik a kínálatból, és jövőre már csak a Grand Highlander lesz elérhető. Ha maradni szeretne, a Toyotának az autó tudását is frissítenie kell, hiszen a Grand Highlander a legújabb, harmadik generációs Toyota Safety Sense biztonsági csomagot kapta meg. Vezetőtámogató funkciói között a megszokott szolgáltatások mellett egy olyan, vadonatúj kényelmi szolgáltatás is megtalálható, amely éles kanyarok előtt csökkenti a jármű sebességét, továbbá fékezéssel és/vagy gyengéd elkormányzással tartja a követési távolságot más gépjárművek, kerékpárosok vagy gyalogosok mögött. Ami a kapcsolódást illeti, fedélzeti wifi, okostelefon-integráció, online navigációs funkciók, hangvezérelt fedélzeti asszisztens, a jármű távvezérlésére szolgáló applikáció, digitális indítókulcs és egy sor további online szolgáltatás áll rendelkezésre. A globális piacokra szánt – így előbb vagy utóbb nyilván Európába is megérkező – Toyota Grand Highlander motorpalettájának két tagja régi ismerős: a 2,4 literes turbómotor, illetve a 2,5 literes öntöltő hibrid megegyezik a Highlander nemzetközi kínálatát alkotó erőforrásokkal. Ezek első- és összkerékhajtással egyaránt választhatók. A harmadik opcióval az új generációs Toyota Crown fedélzetén már találkozhattunk: a szintén 2,5 literes, de turbós benzinmotorra épülő Hybrid Max rendszer 367 lóerőt és 542 Nm-t ad le, álló helyzetből 6,3 másodperc alatt gyorsítja 96 km/óra sebességre az autót, vontatni pedig akár 2225 kilogrammot tudunk majd vele. Ez a motor kizárólag összkerékhajtással lesz rendelhető, és nem csak a szokásos három üzemmód (normál, öko, sport) közül választhatunk, hanem a terepen történő előrejutást segítő, speciális funkciók (homok és sár, murva és földút, illetve hó) is rendelkezésre állnak. Ennek az új generációs, nagyteljesítményű hibrid hajtásláncnak az apropóján a Toyota Grand Highlander a vadonatúj Toyota Prius után a második modell, amely megkapja a ’Beyond Zero’ címkét, annak igazolásaként, hogy hozzájárul a Toyota szénsemlegességi törekvéseinek megvalósításához. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Amerikai rakétákkal megrakott kamionok karamboloztak Németországban

2023.02.10.
Az A6-os autópályán Nürnberg felé haladó amerikai katonai konvoj egy Baden-Württemberg tartományi kisvárosnál, Kirchberg an der Jagstnál karambolozott még csütörtök délután, de a mentés még pénteken is tartott. Az öt járműből álló konvoj harmadik konténerszállító kamionjának vezetője sávváltásnál rosszul mérte fel a távolságot, nekiütközött az előtte haladónak és vezetőfülkéje kigyulladt. A mögöttük haladó két kamionnak sikerült kitérni és megállni. A tüzet gyorsan eloltották. A balesetet okozó teherautó vezetője és utasa súlyosan megsérült, egyiküket mentőhelikopterrel szállították kórházba. A konvoj második kamionjának utasai könnyebben megsérültek. A konvoj robbanóanyagokat és rakétákat szállított, amelyekhez nem volt gyújtószerkezet csatlakoztatva. A rendőrség elővigyázatosságból mindkét irányban lezárta az autópályát. A helyszínre riasztott amerikai katonai szakértők megállapították, hogy a szállítmány nem sérült meg, így egy mobildaruval át lehetett rakodni az amerikai hadsereg cserejárműveire. A művelet és a sérült kamionok mentése péntek hajnalban kezdődött, az autópályát reggel nyitották meg. Kirchberg an der Jagst önkormányzata a szerencsétlenség hírére megkezdte előkészíteni a baleset helyszínéhez legközelebb fekvő városrész kiürítését. A rendőrség ugyan hamar közölte, hogy nem fenyeget veszély, de elővigyázatosságból késő estig még készenlétben álltak - mondta Stefan Ohr polgármester a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaságnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyére 113 csapat jelentkezett

2023.02.10.
A két szervezet közös rendezésű versenyének első fordulóját 2023. január 19-én rendezték meg. Innen a legjobb 12 csapat jutott tovább a régiós középdöntőkbe, ahol műhelykörülmények között mutatják meg gyakorlati tudásukat a versenyzők. A szakma visszajelzése alapján a műhelyek tárt karokkal várják a fiatal érdeklődőket, hiszen egy ilyen versenyen a vállalkozóknak lehetősége lesz találkozni a jövő szakembereivel - hangsúlyozták. Az országos döntőbe jutó versenyzők március 17-19-én, az AMTS Automobil és Tuning Show-n bizonyíthatják rátermettségüket a nagyközönség előtt - tájékoztattak a verseny kiírói. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ráncfelvarrással jelentkezik a Polestar 2

2023.02.10.
A svéd autógyártó 2-es számot viselő modelljét sokan a Tesla Model 3 méltó ellenfelének tekintik és a Polestar igyekszik ezt alátámasztani. A modell most új külsőt és erősebb felszereltséget kapott annak érdekében, hogy képes legyen lépést tartani a piac elvárásaival. Erősebb motor, nagyobb hatótáv, újfajta konfiguráció és az SUV 3-as modelltől már ismert orr rész is a dizájn része. Új motor A Polestar Volvo modelltestvéreihez hasonlóan új hajtást kap, méghozzá a legfrissebb mágneses motor és szilikon-karbid inverterek személyében. Az akkumulátorok is frissebb, nagyobb lítium-ion akksik lesznek. Azonban más újítás is lesz, amely nem számokban való növekedést jelent, hanem a hajtás milyenségében változik. A modell történetében először lesz elérhető hátsókerék-meghajtással, ami persze, mégis csak jelent számokban mérhető növekedést. Az eddigi 228 lóerő helyett 295 lesz, azonban a gyorsulást negatívan változtatja az új meghajtás, az eddigi 5 másodperc helyett 6,2 másodpercre lesz szüksége a modellnek az állásból 100 km/órás sebességre való felgyorsuláshoz. Forrás: Polestar A duális motoros verzió megmarad összkerék-meghajtással, viszont a hátsó hajtás erősödik itt is. Így ennek a motornak is növekednek a számai, az eddigi 402 helyett 416 lóerőre lehet számítani. Ezen verziós motoroknál még egy fontos újítás köszön be, ugyanis az elülső motort ki lehet kapcsolni, ha éppen nincs szükség rá, ezzel is növelve a jármű hatékonyságát. A gyártó szerint például hosszú távon ez akár több száz kilométer plusz hatótávolságot is jelenthet. Persze, ha a sofőrnek szüksége van rá, az elülső motor egyből bekapcsol és újra dolgozni kezd. A Polestar 2 performansz kivitele nem meglepő módon a legerősebb motorvariációt ajánlja, amely 469 lóerőt képes kipréselni magából és 4,2 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/órás sebességre gyorsulni. Hasonló teljesítményre képes egy 2022-es egy BMW 2 Series M2 3.0 Twin Turbo G87 vagy egy 2011-es Lamborghini Gallardo LP550-2 Spyder kivitele is. Miért hátsókerék? Joakim Rydholm, a Polestar alváz tervezéséért felelős részleg vezetője szerint azért volt szükség elsőkerék-meghajtásról hátsóra váltani és a duális motorban a hátsó motor nyomaték megemelni, mivel ez jóval növeli a vezetési élményt is, nem csak teljesítmény, de kényelem és érzés szempontjából is. Forrás: Polestar Minden mellett tehát a hatótáv is nőni fog, de mennyire? A Polestar előzetes mérései szerint 518 kilométerre emelkedhet a hatótávolság az eddigi 478-hoz képest, de ezt az adatot külső, független mérésekkel még nem igazolták. A hosszú távú utazásra tervezett motorvariáns 84 plusz kilométert kap, vagyis 635 km lesz a megtehető távolság. Utóbbi modellek akkumulátorai is növekednek, 27 modulos, 82 kilowattórás akksikkal lesznek kaphatóak, viszont csak Európában. Az amerikai és ázsiai piacokon egyelőre marad a 78 kilowattórás változat és az alapmodellek is maradnak a 24 modulos, 69 kilowattórás akkumulátoroknál. A külső Az új Polestar legszembetűnőbb változtatása nyilvánvalóan a külső és a dizájn. Ezen belül is az úgynevezett SmartZone nevű panel a legfeltűnőbb, amely az autó orrán váltja fel a régi hűtőrácsot. Ez a panel a Polestar 3-nál már megszokott módon működik, vagyis rengeteg olyan rendszernek ad otthont, amelyek a vezetésbiztonságot segítik, például a radarok és a kamerarendszerek. Forrás: Polestar A Polestar vezérigazgatója, Thomas Ingenlath szerint az autóipari ráncfelvarrások sokszor elrontják az autó eredeti kinézetét, feleslegesek és kilógnak az eredeti dizájn stílusából. Azonban a Polestar 2 esetén igyekeztek mindezt elkerülni és a hatalmas külső változtatások helyett a teljesítmény és a motorok, valamint az akkumulátorok kapacitásának növelése került előtérbe. Ingenlath szerint ez az eddig legjobb kivitele a modellnek, már a teljesítményt illetőleg, de emellett a SmartZone a kinézeten is javított. Egyéb újdonság az is, hogy a cég rengeteg eddig csak a nagyobb felszereltéghez tartozó funkciót most az alapmodellnél is elérhetővé tesz, bármiféle plusz költség nélkül. Így a holttérfigyelő-rendszer és a kormányzást segítő mechanizmus, vagy a fékrásegítővel ellátott közlekedésfigyelő-rendszer és a ráfutást figyelő- és elkerülőrendszer is elérhető bármelyik Polestar 2 modellen. Ezen kívül a 360 fokos látószögű kamera, vezeték nélküli töltő és a visszapillantókat párátlanító funkciók is elérhetőek lesznek. Forrás: Polestar A Polestar nemrég meg is nyitotta a rendelésfelvételt a ráncfelvarrt modelljére és a harmadik negyedévben már várható is lesz a szállítás. A jobb külsővel magasabb ár is jön, Németországban a Polestar 2 alapára nagyjából 19,5 millió forint lesz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója