Konnektorból tölthető flottát készül felállítani a London taxi üzemeltetője

2016.05.22.
A Zhejiang Geely Holding Group Company egy nappal azt követően jelentette be grandiózus beruházási tervét, hogy a brit főváros új polgármestere ismertette rövid- és hosszútávú terveit, melyek között kardinális helyen áll a város levegőjének toxikus terhelés-csökkentése. A 400 millió dollárt a Geely egy zöld kötvény kibocsátással kívánja előteremteni és ezáltal biztosítani az utcakép részévé vált fekete taxik megújulását, a kor és a városvezetés elvárásai szerint. A TX5-ös jelzésű plug-in hibrid verziók retró kinéztére akár mérget is vehetnénk, a fent említett elvárások és a leköszönő FX4-esek leleplezéséhez kötődő történelmi esemény miatt is, hiszen Xi Jinping, Kína egykori elnöke 1958 októberében látogatott el a szigetországba, az ország szimbólumaként is ismert autók debütálása idején. Az üzemeltető cég szóvívőjének tájékoztatása szerint a következő két hétben látogatnak el a coventry-i (GB) gyáregységbe, ahol a konnektoros cab prototípusának gyártását mielőbb megkezdhetik. A kész járműveket 2017 utolsó negyedévére tervezik, csúszás nem megengedhető, ugyanis a londoni taxikra vonatkozó zéró-emissziós törvény 2018. január elsejétől életbe lép. A Coventry üzem gyártókapacitása évi 36 ezer darab autó lesz, amivel bőven meghaladják a főváros utcáin jelenleg futó 23 ezer darabos flottát. A cég már megkezdte más európai megavárosokkal is a tárgyalást, ahol hasonló légszennyezettségi problémát kell kezelnie a városvezetéseknek. Forrás: autonews.com

Közlekedik a család – Győrben 19 család mérte össze tudását

2016.05.22.
A megmérettetésen 19 család vett részt, ahol a családtagok közösen KRESZ és elsősegély-nyújtási tesztlapokat töltöttek. A felnőttek egy autós vezetéstechnikai pályán mutatták meg tudásukat, míg a gyermekek kerékpáros pályán hajtottak végre ügyességi feladatokat. A jó hangulatban zajló vetélkedőn a családoknak időre kellett egy megadott közlekedési jelzőtáblát kockakirakón kirakni, valamint a legvállalkozóbb szellemű családtag megmutathatta, hogy az úgynevezett „részeg szemüvegben” hogyan tud szlalomozni a bóják között. A versenyen a legeredményesebbnek a győri Michl család bizonyult. Ők képviselik megyénket a 2016. június 18-19-én Budapesten megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A második helyen az Oross család, míg a harmadik helyen az Illés család végzett. Az első három helyezett családot a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága értékes ajándékokkal jutalmazta. Forrás: police.hu

Dobogón végzett Kohári Zoltán és a Predátor

2016.05.22.
Az elmúlt hétvégén Kiskunlacházán bőgtek fel a motorok:  a Drag Országos Bajnokság második fordulójában csikorogtak a kerekek, füstöltek a gumik. Kemény nemzetközi mezőny állt rajthoz, hiszen a legjobb magyarokon kívül a Poco Loco Gyorsulási versenyre Litvániából, Csehországból, Ausztriából és Szlovákiából is érkeztek pilóták, ráadásul végre ott volt az indulók között Kohári Zoltán is. A Tomracing Motorsport versenyzője ezúttal már éles körülmények között mutatta meg új szörnyetegét, a Predátort a nagyközönségnek. Zoli fokozatosan lépett oda a gázra, és a harmadik menet végül egy második helyet jelentett a számára abszolútban és a saját kategóriájában is. Az irány már most bíztató volt, és Zoli úgy véli, rövidesen már képesek lesznek olyan időeredményre, amire felkapják a fejüket a sportág szerelmesei. Fotó: Hajósi Miklós „Nagyon vártam már ezt a pillanatot és nem kellett csalódnom. Rendben volt minden, az autó teljesen jól működik, egyedül a pálya hőmérséklete volt alacsony, mindösszesen tizenkét fok, ami miatt sajnos csúszott az aszfalt. Három futamot mentem, amit fokozatosan építettünk fel. Az első csak gurulás volt, majd kicsit odaléptem neki a táv első részében, végül pedig ennél is tovább nyomtam, de még közel sem padlógázon. Szoknunk kell még egymást, és minél többet menni ahhoz, hogy olyan időt fussunk, amire azt mondhatjuk, ott vagyunk, ahol lenni akarunk. Összességében bíztató volt ez az első éles bevetés, a következő versenyig mindössze csak pár apróságot kell megoldanunk, semmi komoly dolgot”- mondta Kohári Zoltán. A Tomracing Motorsport csapatvezetője szerint kezd beérni az a rengeteg munka, amit Zoli és csapata az új autóba fektetett, és ez már eredményekben is megmutatkozott az elmúlt hétvégén. „Nagyon örülünk, hogy éles, versenyhelyzetben is bemutatkozott Zoli új versenygépe, a Predátor. Az elmúlt hétvégén már-már valós képet kaphattunk arról, mire is lehet képes versenyzőnk és az autója. Bízunk abban, hogy ez a két második hely és a Kiskunlacházán mutatott teljesítmény remek alap lesz az idei megmérettetésekhez. Kezdetnek ez jó volt, várjuk a hasonló, vagy ennél is jobb folytatást mind a hazai, mind pedig a nemzetközi versenyeken”- fogalmazott Biel Richárd.  

Tárgyalásokat követel a Vasutasok Szakszervezete a MÁV-nál kialakult krízishelyzet megoldására

2016.05.22.
A VSZ közleményében azt írta:  amennyiben július 9-ig, a Vasutasnapig a cégvezetés nem reagál követelésükre, országos figyelemfelkeltő akciósorozatot indítanak a vasútnál. Erről a VSZ Kongresszusa döntött szombati ülésén. A szakszervezet emlékeztet arra, hogy már tavaly pontokba szedték a súlyos problémákat - ide sorolták egyebek között az alacsony béreket, a kritikus létszámhiányt, az áldatlan munkakörülményeket, az indokolatlanul szigorú és rossz vizsgáztatási rendszert, az életpályamodell hiányát -, és kiáltványban követelték a menedzsmenttől az áldatlan állapotok megszüntetését, a szakma becsületének a visszaállítását. Érdemi változás azóta sem történt, még csak komolynak nevezhető tárgyalás sem kezdődött el a többször jelzett problémákról - mutattak rá. Meleg János, a VSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV az idei évre kötött bérmegállapodásban foglaltakat sem tartotta be, az ígéretek ellenére nem tárgyalhattak a középtávú megállapodásról, a kollektív szerződés átfogó módosításáról és az életpályamodell kialakításáról. Pedig ez utóbbira éppen most a legkedvezőbb a helyzet, hiszen a vállalatcsoport 39 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi üzleti évet - jegyezte meg az elnök.

Porsche névvel, ismeretlenül?!

2016.05.22.
Korábbi posztjainkban rengeteg érdekességet megosztottunk Ferdinand Porsche munkásságáról, még a saját márka létrehozása előtti korszakból. Már akkor is sokakat meglepett a kerékagymotoros villanyautó, vagy épp a hibrid Semper Vivus. Emellett egy húszas listán összegyűjtöttünk még több érdekességet, amelyhez most öt újat tudunk hozzácsapni, a Porsche Design „műhelyéből”. A Porsche egyik védjegye a boxermotorjaik vérpezsdítő hangja, ezért talán nem meglepő, hogy a hangtechnika területén – más vonalon – is találkozhatunk a zuffenhauseni márkával. Nemrég a műértők számára elkészítettek egy hangfalat a 911 kipufogórendszeréből, ám hagyományos hangszereken is felfedezhetjük a Porsche nevet. A német zongora specialista, a Bösendorfer megbízásából terveztek a Porsche Design szakemberei egy 21. századi stílusú zongorát. A hangszer megőrizte a hagyományos értékeket, a dizájn és a felhasznált anyagok mégis illeszkednek a mai modern korszakba. A 185 éves múltra visszatekintő vállalat jól döntött, amikor a Porsche Design segítségét kérte. Szintén kevéssé ismert, pedig fantasztikusan jól néz ki a Porsche Design tervezte bukósisak. A CP4 névre keresztelt bukósisakot 1976-ban mutatták be, megalkotásakor az űrhajósok fejfedői inspirálták a mérnököket és dizájnereket. Ez mind a küllemében, mind a technikájában megmutatkozik. Az akkoriban úttörőnek számító szellőzőrendszer és a biztonsági övek alapján készült kapcsos heveder hangsúlyozta a sisak modernségét. Emellett a plexit a sisak burkolatán belül rögzítették, így javítva az aerodinamikai tulajdonságait. Ferdinand Porsche állítólag lelkes pipatulajdonosként eregette a dohányfüstöt, szóval nem meglepő, hogy a Porsche Design is előrukkolt egy saját pipával. Az úriemberek dohányzókellékét a motorblokkok hűtőbordái ihlették, és nem kizárólag látványos dizájnelemként funkcionálnak. Valóban elvezetik a hőt, így garantálva az egyenletesebben eloszló füstöt. A Porsche Design 2008-ban egyesítette erejét a német Poggenpohl konyhabútor gyártóval, hogy egy igazi luxuskonyhát alkossanak. Egészen pontosan egy moduláris felépítésű konyhaszekrény szettet. Az alumíniumkeretbe foglalt, kezeletlen fa és matt üveg burkolattal készített konyhabútorok P7340 néven kerültek forgalomba. Moduláris kialakításuknak köszönhetően egyedi kívánalmaknak megfelelően helyezhetőek el a konyhának szánt területen, szóval a látvány mellett a praktikum is fontos tényezőként szerepelt a tervezők asztalán. „Ütős gép” – elég sűrűn elhangzó felkiáltás például egy Porsche 911 GT3 láttán. Pedig a Porsche Design tervezte ütvefúróra ez jobban illene. A szerszám ugyanis valóban átüti a falakat! Természetesen ebben az esetben is előtérbe helyezték a funkcionalitást, de nem a dizájn kárára. A gép tetejére helyezett fogantyú, a könnyű alumínium és szénszálas műanyag felhasználása látványos, ugyanakkor a kényelmet is szolgálja, hogy az egyébként nem épp könnyű feladatokra szánt masinával kellemesebben teljen a munka. Végül egy videó következik, amely egy guruló széket mutat be. Tökéletes választás azok számára, akik az irodában ,vagy otthon ülve is a Porsche 911 kényeztető ülésére vágynak. A szék háttámlája elektromosan állítható (újratölthető akkumulátorról üzemel), manuálisan állítható a kartámlája, illetve öt görgős kerekeken gurul, amely optimális irányíthatóságot biztosít. A Porsche szemmel láthatóan minden termékénél a tökéletességre törekszik, és még olyan apróságokra is gondol, mint a szék háttámlájába szerelt kis kampó a kabátok számára.

Biztosítékhiba okoz tüzet a jobbkormányos Zafirákban

2016.05.22.
A visszahívás során egy – a fűtőmotor áramkörét védő – forrasztott biztosítékot kell kicserélnie a Vauxhall szervizeknek, közölte nemrég a GM szigetországbeli leányvállalata. A döntést a Vauxhall az illetékes hivatallal (Driver and Vehicle Standards Agency) történt egyeztetést követően hozta meg, miután több tűzeset is történt a 2005 és 2014 között gyártott modellekkel. Az autógyár szerint a hibajelenség hátterében semmi más nem áll, csupán egy tavaly indított visszahívás során a légbefúvó rendszer védelmét szolgáló biztosítékot nem megfelelő ellenállásúra cserélték a brit szervizekben. Forrás: autonews.com

A 2016-os Sulimoped program első zsengéi

2016.05.22.
A Sulimoped programban részt vevő diákok - idén az országban elsőként - 2016. május 17-én eredményes forgalmi vizsgát tettek Nagykátán. A korábbi években 30, idén azonban már 50 diák kezdhette el a tanfolyamot. A résztvevők a programban térítésmentesen szerezhették meg jogosítványukat segédmotoros kerékpár vezetésére. A Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai mindig törekedtek arra, hogy a képzést megkezdő valamennyi diák vezetői engedélyt szerezzen. A tanfolyamot most 43 tanuló fejezte be eredményesen. Forrás: police.hu

Vonattal ütközött egy személyautó, a sofőr meghalt

2016.05.22.
A tájékoztatás szerint a személyautó és a Lajosmizse és Budapest között közlekedő vonat eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze az Öregországúti átjárónál. A Dabasi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapja szerint a vonat mintegy száz méterrel tolta el az átjárótól az autót. A vonat utasai közül senki sem sérült meg. A hatósági helyszínelés idejére a két állomás között a vágányt lezárták, ezért ott várhatóan vonatpótló buszok fognak közlekedni. Forgalomba állásukig a Budapest-Lajosmizse vonalon 120-140 perces késésekre kell számítani - közölte a Mávinform az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a baleset idején a fénysorompó üzemszerűen működött az átjárónál.

Véres drámára ébredt a DTM vasárnapi futama

2016.05.22.
Munkatársunk jelenti Ausztriából Red Bull Ring - DTM futam A véres dráma téma Spielbergben, a közönség és versenyezők azonban igyekeznek a futamra koncentrálni, amely 15 óra 13 perckor startol el. A nap nagy kérdése, sikerül-e a BMW tegnapi és két héttel ezelőtti fölényét megtörni? A szombati első napon kettős BMW győzelem született. Marco Wittmann és Tom Blomqvist legyőzhetetlennek bizonyult. A harmadik az Audi pilótája, Edoardo Mortara végzett. Wittman, aki 2014-ben győzelmet szerzett a DTM-ben, a szikrázó napsütésben 30 kört tett meg a Red Bull Ringen, amelynek hossza 4,326 kilométer. A Mercedes-Benz csapatból a legjobb Paul Di Resta lett, aki a hetedik helyen végzett. Spielbergben egyébként egy darabka Győrrel is találkozhatunk. Az Audi VIP-ben egy TT RS-t állítottak ki, amelyet egy hónappal ezelőtt Pekingben mutattak be a világnak. A Győrben készülő, négyszáz lóerős harmadik generációs TT RS Európában most látható először a spielbergi futamon. A szombati dobogósok: Marco Wittmann, BMW M4 DTM, Tom Blomqvist, BMW M4 DTM, Edoardo Mortara, Audi RS5 DTM A Német Túraautó Bajnokságnak különös jelentőséget ad, hogy a mezőny szeptember végén Magyarországra érkezik, a BMW, az Audi és a Mercedes 8-8 pilótája a Hungaroringen is összeméri tudását és lóerejét. Magyarországra egyébként egy év szünet után tér vissza a DTM mezőnye, s bepillantva a spielbergi futamba, nyugodtan kijelenthetjük, érdemes lesz majd kilátogatni a versenyre. A Győrben készülő, harmadik generációs TT RS Spielbergben, az Audi VIP-ben. Jelenleg másfél futam után összesítésben a Mercedes pilótája, Di Resta vezet 43 ponttal Edoardo Mortara ( Audi ) 40 pontot szerzett, Marco Wittman ( BMW ) 29 ponttal áll a versenyben. Számos magyar újságírón kívül itt van Spielbergben az Audi Hungaria Motor Kft. két kommunikációs munkatársa is, Németh Nikoletta és Horváth Eszter. A DTM futammal párhuzamosan több verseny is zajlik a Red Bull Ringen. Párhuzamosan rendezik meg a Porsche Carrera Cup-ot és a FIA Formel 3 European Championship versenyt. Ezen sajnálatos módon egy baleset is történt. Az erről készült videót ITT tekintheti meg. A baleset résztvevői Pedro Piquet, Ryan Tveter és Peter Zhi Cong Li voltak. A kínai versenyzőt fej és gerencisérülésekkel a grazi kórházba szállították mentőhelikopterrel. A jelentések szerint nincs életveszélyben.     

Közlekedik a család - tizennégy család nevezett a Vas megyei selejtezőre.

2016.05.22.
 A már évek óta népszerű megmérettetés elsősorban a biztonságos és a balesetmentes közlekedést célozza, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára irányítva a figyelmet. A versenyre azon családok jelentkezhettek, amelyek legalább egy, hat és tizenhét év közötti gyermeket nevelnek és legalább az egyik szülő rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A teljesítendő feladatok között elméleti és gyakorlati versenyszámok is szerepeltek, illetve természetesen a játékos, szórakoztató feladatok is a megmérettetés részét képezték.  A megyei döntőn rajthoz állt családok közül a legjobb helyezést elért szombathelyi Polgár család képviselheti Vas megyét a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn. Az első három helyezést elért család díjazásban részesült, de közlekedés-biztonsági ajándékcsomagot mindenki kapott. A versenyen második lett a sárvári Németh család, a harmadik helyezést pedig a szombathelyi Muntean család érte el.  Az országos vetélkedő fődíja egy Skoda Rapid típusú személygépkocsi lesz. Emellett további értékes nyeremények is várnak még a versenyzőkre.  A győztes Vas megyei családnak gratulálunk és eredményes szereplést kívánunk az országos döntőre. Forrás: police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója