Körözött Skodát fogtak Záhonynál

2016.05.24.
A záhonyi közúti határátkelőhelyen személygépkocsival jelentkezett kilépésre egy ukrán állampolgárságú férfi 2016. május 23-án 22 óra 28 perckor. A határrendészeti ellenőrzést végző rendőrök megállapították, hogy a gépkocsit a Schengeni Információs Rendszerben (SIS) a szlovák hatóságok körözik. A rendőrök a járművet lefoglalták, a vezetőt a Záhonyi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrség az eljárás alatt a körözést elrendelő hatósággal az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodán keresztül vette fel a kapcsolatot.
Címkék: 

Elemzők emelték az olaj idei átlagár-előrejelzést

2016.05.24.
A Goldman Sachs szakértői arra számítanak, hogy idén 45 dollárra, jövőre pedig 53 dollárra emelkedik az átlagár. Az előző prognózisban az idei évre 38 dolláros átlagárat jósoltak, a következő évre 58 dollárt, ami viszont több a friss előrejelzésben szereplő értéknél. A 2018-as évre változatlanul 60 dolláros átlagárat várnak az elemzők. A Goldman Sachs várakozásai szerint az idei év második felében 50-60 dollár között lesz az olaj hordónkénti (159 liter) átlagára. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj várható idei átlagárát 39 dollárról 45 dollárra emelték, a jövő évit viszont 60 dollárról 55 dollárra csökkentették a Goldman elemzői. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta esetében 38 dollárról 45 dollárra emelték az idei átlagárra vonatkozó előrejelzést, míg a jövő évit 58 dollárról 53 dollárra mérsékelték. A Danske Bank elemzői arra számítanak, hogy idén 44 dollárra, jövőre pedig 54 dollárra növekszik a Brent átlagára. Az előző prognózisukban még 41, illetve 52 dolláros átlagárral számoltak. Az emelést azzal indokolták, hogy az idei év vége felé és 2017-ben tovább kell javulniuk a fundamentális tényezőknek az olajpiacon. Hétfőn csökkent az olaj ára az erős dollár miatt, valamint azért, mert a szállításokat csökkentő váratlan tényezők dacára is makacsul kitart az erős túlkínálat. Közép-európai idő szerint háromnegyed 12 körül a Brent júliusi szállításra hordónként (159 liter) 48,38 dollárba került, 34 centtel, 0,70 százalékkal volt olcsóbb az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiacon a WTI ára júliusi szállításra hordónként 44 centtel, 0,91 százalékkal, 47,97 dollárra esett.
Címkék: 

Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki heves esőzés miatt

2016.05.24.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a felhőszakadás veszélye miatt a nyugat határnál lévő öt megye - Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy és Baranya - kivételével az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az érintett területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat. Emellett Budapesten és Pest, valamint Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken arra is számítani lehet, hogy az esőzések során jégeső is hullhat, a szél pedig viharossá fokozódhat. A meteorológiai szolgálat azt írta: az éjféli órákig több helyen várható zivatar a nyugati, délnyugati országrészben kisebb valószínűséggel. A reggeli órákban a zivatarok környezetében a középső országrészben lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék is hullhat. Délután, este főként az ország északkeleti harmadában, északi megyéiben várhatóak zivatarok, és akár 60-80 kilométer/órás szél, felhőszakadás és kisebb méretű jég is előfordulhat. Ezeken a területeken néhol heves zivatar is kialakulhat akár 90 kilométer/órás szél, 2 centiméteresnél nagyobb jégdarabok kíséretében, egy-egy területen pedig rövid idő alatt akár 35 milliméternél több eső is lehullhat. Az előrejelzés szerint csak rövid napos időszakokra lehet számítani kedden. Napközben a Dunántúlon 14-19, keletebbre 19-24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Késő estére 11-16 fok közé hűl le a levegő.

Burkolatjavítás miatt sebességkorlátozás az M1-esen

2016.05.24.
A közlemény szerint a hétfőn kezdődött felújítási munkálatokat az M0-s autóúti csomópont és Tatabánya-Óváros közötti szakaszon ütemezetten végzik a kapaszkodó- és a külső sávon, mindkét irányban. A munkaterületek mellett legalább egy sáv járható lesz, de sebességkorlátozások miatt lassabb haladásra kell készülniük a járművezetőknek. További információ a Magyar Közút Útinform szolgálatánál, a 06-1-336-2400 telefonszámon, valamint a www.utinform.hu weboldalon található.
Címkék: 

Móri Karika - tizedszer kerékpároznak az agysérültekért

2016.05.24.
 A május 28-ai rendezvény másik célja a móri közművelődési közalapítvány támogatása. A kerékpárosok - akikkel idén együtt teker Scherer Péter színművész is - 110, 50 és 25 kilométeres táv közül - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Az először 2007-ben megrendezett Móri Karikát Orosz Zsolt móri születésű orvos a barátai segítségével, írországi tapasztalatai alapján honosította meg. Kezdeményezésére százak túráznak évről évre, a nevezési díjjal is segítve az agysérültek rehabilitációját és egy-egy helyi kulturális cél megvalósulását. A Cortex - Agysérültekért Alapítvány (Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért) a nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek - baleseti agysérült, agydaganat miatt műtéten, agyvérzésen átesett emberek - utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja. A terápiás tevékenységeken túl rendszeres klubfoglalkozásokat tartanak, kulturális és oktatási programokat, valamint rehabilitációs üdüléseket szerveznek.

Anyukám is érteni fogja – Tanuljunk eleinktől!

2016.05.23.
Bár a régi filmhíradó szerű bejátszásokat mi, mai emberek megmosolyogjuk, az autók karbantartásáról szóló kisfilmek számunkra is sok tanulsággal szolgálhatnak, szolgálnak is. Vegyük például az alábbi videót. Tekintettel arra, hogy 28 perc hosszú ez a film, szemezgetünk kicsit a legfontosabb részekből. Mindjárt a videó elején láthatjuk talán a legfontosabb részt, az autó magunk által történő ellenőrzését. Itt az Anyukám rovatban is mindig hangsúlyozzuk, hogy a karbantartás legfontosabb része az ellenőrzés, hiba esetén a diagnosztika. Az ellenőrzés fő szerepe, hogy a meghibásodásokat megelőzzük, illetve azokról már a kezdeti szakaszban tudomásunk legyen. Ha út közben romlik el az autó, akkor a legkevesebbszer adódik olyan helyzet, hogy a gyors javítást, vagy ideiglenes hibaelhárítást kedvező körülmények között végezhessük. Ha defektet kapunk, akkor tuti, hogy esővel kombinált szélvihar közepette kell kereket cserélnünk. TMK A TMK egy rövidítés, amely legtöbbünket még a szocialista berendezkedés idejére, a gyárak, üzemek belső nyelvezetére emlékeztet, pedig jól kitalált dologról van szó: tervszerű, megelőző karbantartás. Az autók is gépek, úgyhogy mint bármely más célú társuknak, nekik is karbantartásra van szükségük. Tipikusan ilyen karbantartásnak számít például a motorolaj csere. Hiszen ez is tervezett, meg van írva előre, hogy mikor kell megtörténnie a cserének, hogy a motor, mint főegység élettartama minél hosszabb lehessen. Majdnem tele, így kellene kinéznie minden autóban a nívópálcának A filmben szó esik arról, hogy az autó tulajdonosának, vagy használójának milyen dolgokat kell, illetve illene ellenőriznie indulás előtt. Gyorsan ellenőrizhető a motorolaj szintje. Ezt mi minden esetben megnézzük, amikor vétel előtt egy autót átvizsgálunk, mert ez az egyik, ami a legjobban árulkodik az előző tulajdonos gondos gazda mivoltáról. A fékfolyadék szintje – ha csak el nem folyik valahol – napjaink korszerű autóiban nem szokott drasztikusan megváltozni, úgyhogy nem is nézünk rá – bevallom, én sem. Azonban azt kevesen tudják, hogy a hidraulikus (folyadékkal működő) fékrendszerek fékfolyadékát kétévente ki kell cserélni. Ennek oka, hogy a folyadékban megjelenő víztartalom, illetve levegő buborékok éppen a legkritikusabb üzemállapotban, vészfékezéskor fogják kifejteni káros hatásukat. Aki nem is hallott még ilyenről, az a legközelebbi szervizlátogatáskor kérdezzen rá, mikor cserélték ki utoljára! Forr a hűtővíz! Valami gond lehet? Vicces, ahogyan egy pléh kannából töltik fel a hűtőrendszert ebben a videóban. A mai autók a hűtőfolyadékot sem pazarolják, ráadásul a fedélzeti rendszer fel van készítve arra, hogy a szint csökkenésekor időben figyelmeztesse a vezetőt. De nem mindegy, hogy mit töltünk bele. Csapvizet eszünkbe se jusson rátölteni, mert a benne lévő oldott ásványokból vízkő képződik, ami tönkreteszi a hűtőnket, pont ugyanúgy, mint ahogyan az otthoni vasalót is. Csak ioncserélt (desztillált) vízzel töltsük utána, illetve a motorunk, hűtőnk anyagához megfelelő hűtőfolyadékot vásároljunk hozzá. Ha nem tudjuk, milyen kell, akkor inkább forduljunk szakemberhez, mintsem kárt tegyünk a saját kocsinkban. Még tobb autó-folyadékról olvashat itt és itt is! Gumiabroncsok Volt már cikkünk arról, hogy hogyan figyeljünk oda a kerekeinkre. A gumiabroncs legfontosabb tulajdonsága a benne lévő túlnyomás. Sajnos ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik: hiszen most tették fel a nyári gumit és beállították a nyomást. „Jó’vanaz!” - nahát nein! Nyári abroncsok cseréje egy budapesti gumisnál Egyrészt tudjuk jól, hogy a levegő, mint minden gáz, a hőmérséklet függvényében változtatja meg nyomását. (A gumiabroncs belső térfogatát tekintsük most állandónak.) Amikor feltették a nyári gumit, kb. 10-15 fokkal volt még hűvösebb, mint most. Júliusban, amikor kánikula szokott lenni, a különbség már inkább 20-25 fok, arról nem is beszélve, hogy az áldott napocska közvetlenül az abroncsokra tűz. Mindenki ismeri a jelenséget, amikor beszállunk a napon álló autónkba, amiben akár 90 fok is lehet. Az abroncsban is ugyanez van. Minden üzemállapothoz külön értékek - nem véletlenül! Okosság: amilyen arányban megváltozik a hőmérséklet, olyan arányban változik meg a nyomás is. (Persze a hőmérsékletet Kelvin-fokban kell számolni: 0 Celsius-fok = 273 Kelvin-fok) Tegyük fel, hogy abroncsainkat 15 fokon állították be a megfelelő nyomásra, extrém esetben a nyári nap pedig 85 fokosra melegíti. Ekkor 24%-al növekszik a nyomás, tehát mondjuk a 2,2 bar nyomású abroncs 2,75 bar nyomású lesz. A különböző terheléseknek megfelelő nyomásérték előírások nem véletlenül vannak kitalálva. Így lesz optimális a fogyasztás, az úttartás és a kopás is. Ezeket az értékeket a legtöbb esetben megtaláljuk a tankoló nyílás ajtajának belső felén, valamelyik oszlop belső részén, illetve a fedélzeti irodalomban is. Aki nem ellenőrzi néhanapján a guminyomást, az számolhat azzal, hogy az előbbi paraméterek változni fognak, legtöbbször nem előnyükre. Szűrők Vicces, ahogyan a videó 15. percénél a szaki benzinben mossa ki a légszűrőt. Nekünk ilyet soha nem kell csinálni, hiszen papírbetétes szűrőket használ minden autó, de ezeket viszoint ki kell cserélni. Legyen szó a motor levegőjének szűrőjéről, vagy pollenszűrőről, időről időre a megfelelő minőségű szűrőt kell tenni bele. Aki lemarad a külön a szűrőknek szentelt írásunkról, az itt pótolhat. Akkumulátor A mai napig a legnépszerűbb írásunk itt az Autószektoron az akkumulátor akadémia sorozat. Annak is a harmadik része, amelyben az új akkumulátor vásárlását és annak házilagos kicserélését ecseteltük. Az akkumulátorok tömeges halála nem a nyári időszak sajátja, de jó tudni mik azok a jelek, amikor már arra kell következtetnünk, hogy elgyengült az akkumulátorunk. A nehézkes indítás, az ablakemelők működtetésekor pislákoló fényszórók, mind arra utal, hogy bizony a végét járja az áramforrásunk. Nagyon fontos az aksicsere után, hogy az új aksi pólusaira a letisztított kábelsarukat szorosan rögzítsük, mert a nem megfelelő rögzítés miatti túlmelegedés tüzet okozhat! A karbantartás fontosságáról megkezdett írásunkat hamarosan folytatjuk, de engedjenek meg egy szubjektív megjegyzést, egy általános, - vagy legalább is általam annak vélt jelenségről: azt hiszem, úgy vagyunk az autókkal is, mint önmagunkkal. Ha csak kicsit fáj, nem megyünk orvoshoz, ha már nagy a baj, akkor meg sokszor túl késő. Ne hanyagoljuk el a szervizlátogatásokat! Nem az egyes autó típusok a rosszak, hanem mindig a felelőtlen üzemben tartó!

Százmilliárdos negyedév a lízingpiacon

2016.05.23.
 Stabil teljesítménnyel zárta az idei első negyedévet a magyar lízingpiac. A finanszírozott összeg 111 milliárd forintot tett ki, ami közel 6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, 2014. első negyedévéhez képest pedig 22 százalékos bővülésnek felel meg – közölte a Magyar Lízingszövetség. Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség áprilisban megválasztott elnöke az adatokat értékelve azt mondta: az 111 milliárd forintos finanszírozott összeg stabilt teljesítményt jelent, a lízingpiac még jelentősebb bővülése elsősorban a magas bázis miatt nem következett be az első negyedéven. Emlékeztetett arra, hogy 2015. első negyedévben ugyanis kiugró, több mint 20 százalékos volt a bővülés. Az első negyedévben az egy szerződésre jutó finanszírozott összeg átlagosan 6,32 millió forint volt, ami 7,2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A különböző lízingpiaci szegmenseket tekintve a személygépkocsik, kisteherautók és motorkerékpárok esetében a finanszírozott összeg 28 százalékkal 38 milliárd forintra emelkedett. Bár a flottapiacon a teljes finanszírozott összeg 20 milliárd forintról 17 milliárd forintra csökkent, ez a szerződések számának visszaesésével magyarázható. Az egy szerződésre jutó átlagos finanszírozott összeg azonban a flottapiacon 22 százalékkal 6,7 millió forintra emelkedett. A lízingpiaci szereplők számára szintén kulcspiacnak számító busz- és tehergépkocsik esetében a finanszírozott összeg 3 százalékkal 33 milliárd forintra emelkedett a múlt év első negyedéhez képest. A lízingtársaságok számára az elmúlt időszakban kulcsfontosságú volt a járműfinanszírozás, és ez így lesz a jövőben is, de a piaci szereplők arra számítanak, hogy egyre nagyobb lesz az igény a kis- és középvállalkozások részéről az eszközfinanszírozásra. A Lízingszövetség várakozásai szerint az uniós pályázatok elindulása után egyre nagyobb lesz kereslet az eszközfinanszírozás iránt, és az egyéb kategóriába tartózó – például fémmegmunkáló, műanyag-feldolgozó vagy nyomdaipari – gépek finanszírozása komoly húzóerőt adhat a lízingpiacnak. – A várható növekedést elősegítheti, hogy a vállalkozások az alacsony kamatkörnyezet miatt könnyebben, azaz alacsonyabb terhelés mellett képesek finanszírozni a beszerzéseiket – emelte ki Nyikos Katalin. Hozzátette: a teljes tőkekintlévőség az idei év végén 1100 milliárd forint körül alakulhat, a finanszírozott összeg pedig 550 milliárd forintra rúghat.

Száz Boeing 737-est rendelt a Vietnam Airline

2016.05.23.
Közlése szerint a száz gép 2019 és 2023 között érkezik meg a vietnámi légitársaság flottájába, a rendelés értéke listaáron 11,3 milliárd dollár. A gépeket a belföldi és nemzetközi vonalak bővítéséhez használják fel. Az új gépek megérkezésével a légitársaság gépeinek száma meghaladja majd a 200-at. Az 1956-ban alapított Vietnam Airlines az ország nemzeti légitársasága, jelenleg mindegy száz géppel 52 célállomásra repül, a most rendelt repülőket is beszámítva 125 gépre van rendelése.
Címkék: 

Emelkedik az üzemanyagok ára

2016.05.23.
Az emeléssel a benzin átlagára 346-347 forintra, a gázolajé 340-341 forintra nő. Legutóbb múlt pénteken változtak az árak, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj átlagára is bruttó 9-9 forinttal emelkedett. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A csehországi személygépkocsik átlagéletkora több mint 15 év

2016.05.23.
Csehország megalakulása, tehát 1993 óta ez a legmagasabb szám - közölte a Cseh Autóipari Szövetség (SAP) hétfőn Prágában. A tavalyi év végén ez a mutató 14,3 év volt. Antonín Sípek, a SAP korábbi elnöke, jelenleg független elemző szerint ez főként annak következménye, hogy a csehek az elöregedett gépkocsikat egyre lassabban vonják ki a forgalomból, mert ez néhány éve már pénzbe kerül. Az elemző rámutatott: míg 2009-ben majdnem 250 ezer öreg gépkocsit vontak ki a forgalomból, addig tavaly már csak százezret. 2016 márciusának végén 7,18 millió hivatalosan nyilvántartott gépkocsi volt Csehországban, átlagéletkoruk 18,07 év volt. A személygépkocsik száma 5,2 millió, ezek mintegy 70 százaléka tíz évnél öregebb autó. A nyilvántartások szerint a csehek leghosszabb ideig a motorkerékpárjukhoz ragaszkodnak. Az országban 1,07 millió különféle kategóriájú motorkerékpár van nyilvántartva. A motorkerékpárok átlagos életkora 33,4 év. A csehországi autóbuszok átlagkora 14,8 év, míg a traktoroké 32 év. Szakértők szerint a csehországi autóparkot nagyon negatívan befolyásolja, hogy a Nyugat-Európából behozott használt személygépkocsik mintegy 30 százaléka tíz évnél öregebb.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója