Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma

2015.05.04.
A forgalomból kivont autók száma is csökken, mivel a kivonás utáni piac még nagyobb, 25,1 százalékos bővülést ért el. Az összesítés szerint a forgalomba hozott kishaszonjárművek száma 1335 volt, ami 6,5 százalékos növekedés az előző év áprilisához képest. Az egyesület adatai rámutatnak arra is, hogy jelentősen csökken a forgalomból kivonás A havi tájékoztatás szerint nagyhaszongépjárműből 364 kelt el áprilisban, ez 2,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A magánvásárlók jelenleg inkább a használtautó-kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része - különösen az egy-három autós céges vásárlások - magánjellegűek. Sajnálatos az egyesület szerint, hogy az importált használt személyautók átlagéletkora meghaladja a 11 évet, mivel ez a károsanyag-kibocsátás növekedését, a közlekedés biztonságának csökkenését okozza. A haszonjárműpiacot továbbra is jelentősen motiválja a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (nhp), így az a válság előtti szint közelében van. Mivel az nhp ebben az évben megmarad, az MGE optimista a teljes haszonjárműpiac növekedési kilátásait illetően. Az autóbuszpiac kis mérete miatt jelentős havi eltéréseket mutat, az MGE ugyanakkor éves szinten 8 százalékos bővülésre számít, annak ellenére, hogy áprilisban 43 járművet helyeztek forgalomba a piacon, ami 65,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly áprilisban. A motorkerékpár-piac továbbra is gyenge, de százalékosan jelentősebb - kétszámjegyű - növekedést mutat, 326 motorkerékpárt értékesítettek áprilisban, 21,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az egyesület szerint létfontosságú lenne a robogó azonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati jellegű kétkerekűeknél. Az MGE havi jelentésében kitért arra, hogy érzékelhető az elmozdulás a legális szervizek irányába. Ez a jogi környezet változásának - a cégautó javítási áfájának a fele visszaigényelhető - és annak köszönhető, hogy az importőrök folytatják a márkaszervizeket bemutató kommunikációs kampányt. A Magyar Lízingszövetség az MTI-hez eljuttatott jelentésében hangsúlyozza, hogy a tartós járműpiaci növekedéshez jelentősen hozzájárulnak a lízingcégek is: az év első négy hónapjában eladott új járművek körülbelül 50 százaléka valamilyen lízingkonstrukció keretében kerül az új tulajdonosához, a vállalati újautó-eladásoknál pedig 70 százalék a lízingkonstrukciók aránya. bad credit history unsecured loans A szövetség adatai szerint 2015 első négy hónapjában összesen 31,98 ezer jármű kelt el, ami 16 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül is, a kishaszonjárművekből 26,6 százalékkal, a nagyteherautókból pedig 35,7 százalékkal többet adtak el az év első négy hónapjában, mint egy évvel korábban.  Lévai Gábor, a szövetség főtitkára úgy véli, hogy a járműpiaci bővülés, ezen belül a kis- és nagyteherautók értékesítésében látható növekedés a vállalkozások erősödésére utal, mivel egyre több cég képes arra, hogy korszerűsítse járműparkját.
Címkék: 

Autólopás! MSM-304 Opel Corsa

2015.05.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MSM-304 -Gyártmány: Opel -Típus: Corsa -Kivitel: Active -Gyártási év: 2014 -Motorszám: A14XER19EH4497 -Alvázszám: WOLOSDL68E4132593 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 május 3 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Kaptárkő u. 12 -Megjegyzés: Az autó hátsó üvegei sötétítettek. "Radar védelemmel ellátott" feliratú - matrica van a szélvédő bal alsó sarkán.

Autólopás! HMS-481 Opel Vectra - bordó

2015.05.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: HMS-481 -Gyártmány: Opel -Típus: Vectra -Gyártási év: 1995 -Alvázszám: W0L000089S5287067 -Szín: bordó -Lopás időpontja: 2015 április 6 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XV. -Utca, házszám: Bánkút utca 23.

Szupersport hibrid-laboratórium

2015.05.04.
Soroljunk néhány csodát: Koenigsegg Regara, Lamborghini Aventador Superveloce, LP 750-4 SV, McLaren 675 LT, Ferrari La Ferrari, a McLaren P1, akik ezeket számon tartják, bizonyára a lap aljáig tudnák sorolni. Vannak ezek között nem csak teljesítmény hajhászók, hanem korszakalkotók is. Ezek a fejlesztés mai laboratóriumai. Napjaink fókuszában a hibridtechnika és a villanyhajtás van, és ezek a csúcsmodellekben is megjelennek. A szupersportautók építésének megvannak a maguk íratlan törvényei, bizonyítási próbái, természetrajzuk, melyeknek fejlesztési laboratóriumként is meg kell felelniük. Ilyen korszakalkotó szupersportkocsi a Porsche 918 Spyder. Jó két éve annak már, hogy alaposabban is szemre vehette a szakma, de bizonyára még évekig marad az érdeklődés középpontjában. Azért is, mert már fel-feltűnik egy, egy utcáinkon is, hiszen megvásárolható akár a Weissach package változatban is. Rovatunk miről is másról szólna, mint az autó technikájáról. Porsche 918 Spyder plug-in hibrid A 918 Spyder konnektoros hibrid, melynek szívó benzinmotorja és két villanymotorja van. Több lehetőségből választhat a vezető, hogy milyen hajtáskombináció vigye az autót. E – tisztán elektromos hajtás; H – hibrid-hajtás; S – sportos vezetési stílusnak megfelelő hajtás; R – versenypályán való haladás; Hot-Lap –egy körre kifejthető maximális versenypálya teljesítmény Az autó szerkezeti hajtás elrendezése megfelel a klasszikus Porsche építésnek: középmotoros, a váltó a hátsó tengely mögé nyúlik. A belső égésű motor után van a villanymotor. Az első kerekeket ott elhelyezett villanymotor hajtja. A 918 Spyder belső égésű motorja V8-as szívó, közvetlen befecskendezésű Otto-motor. Lökettérfogata 4,6 dm3, hengerenként 4 szelep, maximális fordulatszám 9150 min-1; fajlagos teljesítmény 132 LE/dm3, maximális forgatónyomaték 540 Nm/6700 min-1; szárazteknős kenőrendszer, fogaskerekes vezérlés és segédberendezés hajtás, szívócső (airbox) szénszálerősítésű műanyag, motortömeg lendítőkerék nélkül 137 kg. A hibrid (hátsó) villanymotor 48 kg tömegű, az ehhez kapcsolódó torziós lengéscsillapító 7 kg. A villanymotor maximális teljesítménye 115 kW/ 380 V feszültségnél, a maximális nyomatéka 375 Nm / 420 A áramfelvételnél. Hűtése kombinált víz- és levegőhűtés. Az első kerekeket hajtó villanymotor teljesítménye 95 kW 380 V feszültségen, maximális nyomatéka 210 Nm / 400 A áramfelvételnél. A kapcsolt sebességváltó 3 fokozatú, legnagyobb áttétele 7,5:1. A hajtómű (villanymotor+fogaskerekes váltó) tömege 48 kg. A villanymotort az autó 265 km/h sebességénél lekapcsolják. Az akkumulátor Li-ion cellákból áll, jele 104S3P. Kapacitása 5,9 Ah; névleges feszültsége 384 V, maximális feszültsége 425 V, minimális üzemi feszültsége 283 A. Maximális kisütő áram 606 A. Energia 6,8 kWh, kivehető energia 5,4 kWh. Maximális teljesítmény 230 kW.  A hűtött akkucsomag tömege 138 kg. A hajtás-kombinációk teljesítményét az alábbi diagram mutatja. A belső égésű motor teljesítménye és a villanymotoroké összegezhető. Ha a vezető a gázpedált majdnem padlóig nyomja, akkor kapcsolódnak be a villanymotorok. A 918 Spyder villanymotorjai – csúcs sportkocsi révén – a booster feladatát látják el. Egy sportkocsinál és a mai szériagyártású autóknál a tömegcsökkentés az elsőszámú feladatok közé tartozik. A 918 Spyder laboratóriumban erre is nagy figyelmet fordítottak. Ha nem is minden, de néhány megoldás átkerülhet a szériagyártásba is. Mi lehetne megfelelőbb a megmérettetésre, a vetélytársakkal való összehasonlításra, mint a Nürburgring Nordschleife pályája. Nemcsak jó autó kell, hanem élvonalbeli pilóta is. A Porsche 918 Spyder megmérettetett és nehéznek találtatott, azaz rekordot állított fel a széria szuper sportkocsi kategóriában 6:57 perces eredménnyel. Ez minden idők 3. legjobb körideje. A 918 Spyder hibrid révén a rekordkör alatt 5,4 kWh energiát vett ki az akkumulátorból és 3,6 kWh energiát gyűjtött be a fékezések során. Zárásként nézzünk meg egy képet a gyártásról, majd egyet ahogy – a bemutató kedvéért – a villanykútnál áll. https://www.youtube.com/watch?v=KCbtpfQ3rhc   Dr. Nagyszokolyai Iván címzetes egyetemi docens az Autótechnika főszerkesztője   A hibridtechnika részleteit az Autótechnika folyóiratban olvashatják az érdeklődők.

750 ezer példánynál tart a Skoda Superb

2015.05.04.
Bár Superb néven már 1934 és 1949 között is gyártott luxusautókat a Skoda, a gyártó csak a 21. századi modelleket számolta bele abba a 750 ezres darabszámba, amit a napokban ért el a cseh gyártó legnagyobb típusa. A Kvasiny-ban készülő modell első nemzedéke még a kínai piacon forgalmazott Volkswagen Passat nyújtott padlólemezére épült, a legújabb, idén bemutatott harmadik generáció már a moduláris MQB padlólemezt kapta. A típus mindhárom nemzedékének a legfőbb erőssége az óriási hátsó lábtér, amit modern motorokkal, fejlett kényelmi extrákkal és elérhető árral kombináltak, így nem csoda, hogy a Superb már a kezdetektől jó eladásokat produkált a középkategóriában. „A korábbi sikereinkre támaszkodva egy új érába léptünk a Superb legújabb nemzedékével” – nyilatkozta Kvasiny-ben Winfried Vahland, a Skoda vezérigazgatója. „Az egész modellkínálatunk új értelmet nyert a technológia, a dizájn, és az érzelmi vonzerő tekintetében. Az új Superb felülmúl mindent, amit a Skoda valaha gyártott, és kijelöli a jövő útját a márka számára”. A harmadik generációs Superb értékesítése júniusban indul Európában, a kocsit első ízben fogják gyártani Kínában is. A típus 75 kg-mal lett könnyebb a modellváltás során, annak ellenére, hogy nőttek a méretei és a belső térkínálata is.  

Áprilisban nőttek a belföldi japán autóeladások

2015.05.04.
A japán autókereskedők szövetsége (JADA) emlékeztetett arra, hogy a tavaly áprilisi összehasonlító adatot jelentősen rontotta a 2014 április elején 5 százalékról 8 százalékra emelt áfa ideiglenes hatása. A JADA adatai szerint idén áprilisban 198 371 autót adtak el Japánban, habár a statisztikából kimaradt a városi miniautók kategóriája.  
Címkék: 

Rekorddöntés egyórás kerékpározásban

2015.05.04.
A korábbi rekordot az ausztrál Rohan Dennis tartotta, aki február 8-án 52,491 kilométerig jutott 60 perc alatt. Az olimpiai és világbajnok Bradley Wiggins április közepén jelentette be, hogy ő is rekordjavításra készül. A 2012-ben Tour de France-győztes brit bringás Dennis csúcsán akart faragni június 7-én Londonban, de most már honfitársa eredményét kell majd túlszárnyalnia.
Címkék: 

Börtönt kért az ügyész az M7-esen Lamborghinivel száguldóra

2015.05.04.
Az ügyről Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze tájékoztatta hétfőn az MTI-t. A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a baleset okozó férfival szemben, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és a járművezetéstől való eltiltás kiszabását indítványozva. A vádlott tavaly szeptember 5-én egy ismerősétől kölcsönkapott, Lamborghini Huracán típusú személygépkocsival vitte autózni egy barátját, hogy kipróbálják az autó menettulajdonságait. Budapestről Székesfehérvárra tartó útjuk során az utas mobiltelefonjával videózott, felvette a kilométerórát is. A sofőr az M7-es autópályán a megengedett sebességet többször is túllépte, ötször ennek a duplájával haladt, egyszer pedig túllépte az óránkénti 320 kilométeres sebességet is, közvetlen balesetveszélyes szituációkat teremtve. A szegerdői autópálya-szakasz után a vádlott mintegy 307 kilométeres óránkénti sebességgel ment az autóval, amikor elveszítette az uralmát a jármű felett. Először a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, majd egy hídperemnek, áttért a jobb oldali forgalmi sávba, ahol ismét a szalagkorlátnak ütközött. Az autó ezt követően a vízelvezető árokba csapódott, és a tetejére borulva megállt. Mielőtt kigyulladt a gépkocsi, a vádlottnak sikerült kihúznia súlyosan sérült utasát az autóból. A baleset következtében a sértettnek hónapok alatt gyógyuló sérülései keletkeztek, amelyek nyomán súlyos egészségromlás maradt hátra.

Közlekedik a család: május 9-én újabb helyszíneken

2015.05.04.
A korábbi évekhez hasonlóan az OBB ismét várja a 6 és 17 év közötti gyermekekkel rendelkező családok jelentkezését a versenysorozatra, ahol legalább az egyik szülőnek rendelkeznie kell B kategóriás vezetői engedéllyel. Az országos döntőt június 21-én rendezik a Hungaroringen, addig helyi, megyei döntőkön mérkőzhetnek meg a családok a döntőbe jutásért. Az elődöntőket a korábbi évekhez hasonlóan a megyeszékhelyeken található Škoda márkakereskedéseknél szervezik meg a helyi Balesetmegelőzési Bizottságok szakembereinek segítségével. A döntőbe kerülésért az Interneten is lehet versenyezni, május 1. és június 7. között ötfordulós, játékos vetélkedőn lehet a weben részt venni. A feladatokat eredményesen teljesítők között fordulónként kisorsolnak a Hungaroring Sport Zrt. felajánlásaként a Formula 1 Magyar Nagydíjra 2 db belépőt, az Autós Nagykoalíció felajánlásaként 1 db 10.000 Ft értékű üzemanyag utalványt, valamint a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. felajánlásaként 1 db 10.000 Ft értékű Skoda ajándékcsomagot. Az itt legjobb eredményt elért család +1-ként kerül be az országos döntőbe, amelyen, így összesen 21 család mérkőzhet meg a fődíjért. A további időpontok és helyszínek: Május 16. Győr, Miskolc, Pécs, Szombathely, Május 30.  Veszprém, Szekszárd, Nyíregyháza Május 31. Nyíregyháza, Debrecen Június 6.  Kecskemét, Szolnok, Cegléd, Gyöngyös Június 13. Zalaegerszeg

Megújul és idén már profitot termel a Lukoil-kúthálózat

2015.05.04.
Az írás szerint a 75 magyarországi és 19 szlovákiai egységet három csoportba sorolták: az elsőbe a fejlesztésre leginkább érdemes 40 kút tartozik. Ezt átfogó hatékonyság-javítás, majd a keletkezett eredményből végigvitt fejlesztés követi. A lap a Lukoil-kutak fejlesztésének egyik irányaként a prémium üzemanyagok iránti nyitást, másikként a – részben ingyenes – szolgáltatások bővítését említette.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója