Michelisz az utódját keresi – valódi versenyzési lehetőséget kínál az induló szimulátorkupa

2020.04.06.
Michelisz Norbert 2005-ben 21 évesen vezetett életében először igazi versenyautót, amelyre a szimulátoros eredményeinek köszönhetően volt lehetősége. Tizennégy évvel később a magyar autósport első világbajnoka lett, miután a Hyundai Motorsport gyári versenyzőjeként tavaly megnyerte a túraautózás csúcssorozatát. Most egy hasonlóan álomszerű karrier veheti kezdetét, legalábbis a lehetőséget egy magyar biztosan megkapja, hogy elinduljon az úton, és a számítógépet valódi versenyautóra cserélje 2021-ben. Csak magyaroknak és teljesen ingyenesen Az esély bárki számára adva van, hiszen a Hungaroring E-sport Bajnokságban való részvétel minden határainkon belüli és azokon túli magyar számára teljesen ingyenesen elérhető. Az öt fordulóból álló online szezon végén az öt legtöbb pontot elérő versenyző elméleti és fizikai felmérésen vehet részt a M1RA szervezésében. Közülük a Michelisz Norbert vezetésével meghozott szakmai döntés alapján a legfelkészültebb kapja meg a teljes szezonos versenyzési lehetőséget a M1RA színeiben egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban 2021-ben, amelynek költségeit a bajnokság támogatói fedezik. Michelisz gyors körével is versenyre lehet kelni Az április 13-án induló szezon platformját a RaceRoom biztosítja, amely számos nemzetközi szimulátor-bajnokságot is szervez – az első és az utolsó futamot stílszerűen a virtuális Hungaroringen teljesíti a mezőny. A játékban be lehet kapcsolni Michelisz Norbert „szellemautóját”, amely az általa futott leggyorsabb kört mutatja, így versenyezni is lehet a túraautó-világbajnokkal. A valódi verseny persze az indulók között alakul ki, akik a bajnoki helyezésük alapján automatikus indulási jogot szerezhetnek, illetve mind az öt forduló előtt külön selejtezőn is lehet kvalifikálni a mezőnyt alkotó top 24-be. Különböző csapatok, #maradjotthon, adomány Bár az összes induló a M1RA versenyautójának virtuális változatát vezetheti, mégsem lesz ugyanolyan külsejű minden kocsi. Különböző csapatok különböző megjelenésű autóihoz rendelik a pilótákat. Ennek jótékony célja van, ugyanis a szervezők a szimulátorozással nemcsak arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki maradjon otthon, hanem anyagi segítséget is nyújtanak a koronavírus-járvány miatt kialakuló nehéz helyzetben. Az adomány részleteiről és a megvalósításában nélkülözhetetlen csapatokról később várható bejelentés. Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka: „Az elmúlt időszakban számtalanszor kérdezték tőlem, hogy mi jutott eszembe legelőször, amikor világbajnok lettem. A tizenöt évvel korábbi önmagamat láttam, aki egyetemre ment és már kezdett letenni az álmáról, hogy valaha autóversenyző lesz, de ennek ellenére folyton szimulátorozott a pécsi albérletben. Tudom, hogy ma is sokan gyakorolnak otthon a számítógépen és álmodoznak, hogy egyszer talán kapnak egy lehetőséget. Most én szeretnék esélyt adni valakinek. Az e-sport kiváló terep, hogy megtaláljuk a tehetségeket, és a legalkalmasabbnak egy teljes szezonra szóló versenyzési lehetőséget garantálunk 2021-ben. Szeretnék köszönetet mondani a névadó Hungaroring mellett a SimplePay by OTP Mobilnak, az OMV Hungária Ásványolaj Kft.-nek, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek és a PC Trade Systems Kft.-nek, hogy támogatják a bajnokság komoly céljait. Arra biztatok mindenkit, hogy tegyen próbát, mert az álmok valóra válhatnak!” Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója: „Már eddig is foglalkoztattak minket a virtuális térben zajló sorozatok, s most, hogy a pálya egy ideig zárva tart, úgy gondoltuk, itt az idő, hogy mi is beálljunk egy ilyen bajnokság mögé. Természetesen nem volt mindegy, hogy melyiket választjuk, de Michelisz Norbertnél jobb partnert keresve sem találhattunk volna a megvalósításra. Az ő jól ismert sikertörténete reményt adhat a mostani szimulátor-versenyzőknek. Ugyanakkor a Hungaroring számára is nagyon fontos, hogy új hősök szülessenek, hiszen az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy a Formula 1-es versenyen kívül a magyar sztárpilótákért telnek meg a lelátók, minél több van belőlük, annál jobb nekünk és a magyar autósportnak. Bízunk benne, hogy a Hungaroring E-sport Bajnokságból kerül majd ki a következő Michelisz Norbi.” A bajnokság lebonyolításáról röviden: Az első hungaroringi fordulót megelőző előselejtezőről a 24 leggyorsabb idővel rendelkező induló jut be a versenyre. Az első forduló után a bajnokság aktuális első 15 helyezettje automatikus indulási jogot szerez a soron következő fordulóra. Innentől a még kiadó 9 helyre továbbra is a fordulókat megelőző előselejtezőkön lehet bejutni. Minden forduló egy szabadedzést követő időmérőből, majd két futamból áll. Az első futam normál rajtsorrend alapján indul, a másodikon az időmérő első tíz helyezettjének sorrendje megfordul. Az időmérőn az első tíz helyezett 10–1 pontot szerez. Mindkét futamon az első 15 helyezett szerez pontot, az első harmincat, a tizenötödik egyet. Versenynaptár: 1. forduló: Hungaroring, április 30., Előselejtező: Április 13–26. 2. forduló: Monza, május 14., Előselejtező: Május 1–10. 3. forduló: Nürburgring, május 28., Előselejtező: Május 15–24. 4. forduló: Szepang, június 11., Előselejtező: Május 29.–Június 7. 5. forduló: Hungaroring, június 25., Előselejtező: Június 12–21. Élő közvetítés: Az időmérőkről és a futamokról magyar nyelvű kommentárral élő közvetítések várhatóak a M1RA hivatalos Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.   

Higannyal zsarolták a Mercedest, őrizetben az elkövetők

2020.04.06.
Berlin Friedrichshain-Kreuzberg kerületében pénteken kattant a bilincs egy 30 éves és 59 éves férfi kezén. Azzal gyanúsítják őket, hogy megzsarolták a Daimler konszernet. A két férfit az utcán vették őrizetbe, s kezdeményezték a fiatalabb előzetes letartóztatását. Bár a rendőrség nem nevezte néven a Daimlert, több német kap, így "Stuttgarter Zeitung", a "Stuttgarter Nachrichten" és a "Bild" is úgy értesült, hogy az érintett konszern a Mercedes. Később a Daimler AG szóvivője megerősítette, őket próbálták meg nagy összegre megzsarolni. Fotó: Daimler AG A rendőrség egy húsz fős különleges csoportot állított fel, amely gyorsan eredményt produkált. A 30 éves gyanúsított lakásán házkutatást tartottak és bizonyítékokat foglaltak le. Az 59 éves gyanúsított egyelőre szabadlábon védekezhet.  

Túl a cukiságon

2020.04.05.
A járvány persze szinte minden forgatókönyvet átír, ezzel együtt a Peugeot vezetésének minden oka megvan bízni abban, hogy a ki tudja, meddig tartó nehéz hetek, hónapok után gyorsan lendületet tud venni a márka. Mindenekelőtt azért, mert jó állapotban érte a vírus a francia gyártót. Erős modelloffenzívát indítottak, aminek eredményeként 2019-ben mintegy másfél millió autót adtak el világszerte. Ennek köszönhetően pedig kiugróan sokat, 3,3 milliárd eurót fordíthattak fejlesztésre, ami előre megágyaz a későbbi piaci sikereknek. Magyarországon is jó évet zárt a cég, 4588 kocsit adtak el, ami 14,8 százalékos növekedés az előző évhez képest, és 2,49 százalékos piaci részesedést jelent. Ráadásul 2020 sem kezdődött rosszul, az itthon csökkenő eladások ellenére is több autót adtak el, mint az előző év azonos időszakában: míg tavaly januárban és februárban 570, addig idén az első két hónapban 911 járművön adtak túl. Ezzel a márka piaci részesedése 2,49-ről 3,6 százalékra nőtt. Mindeközben újabb lökést adott az, hogy 208-ast választották Az Év Autójának. Arról, hogy a Peugeot tényleg elkapta a fonalat, mindennél többet elárul az: az elmúlt hat évben három modellje, a 308-as, a 3008-as és most a 208-as nyerte el a rangos szakmai díjat. Mindezek után érkezünk el oda, hogy a márka bemutatta a 2008-as utódját, amely már a hazai piacra is megérkezett. Amikor 2013-ban megjelent a kisautó alapú SUV, szinte nem akadt vetélytársa, ma viszont már meglehetősen sok riválissal kell felvennie a versenyt. Emiatt pedig az, ami hét éve felhívta a figyelmet a 2008-asara – azaz: milyen cuki kis gömbölyű SUV – ma már távolról sem elég. Épp ezért egészen új utakon indultak el a második generációnál a mérnökök: már nem gömbölyű és aligha a „cuki” az első jelző, ami az ember eszébe jut róla. Ami a mérteteket illeti: 4,3 méter hosszúra nőtt, ami 14 centiméteres bővülést jelent az elődhöz képest. Annak, hogy a tengelytáv 7 centiméterrel megnyúlt, főleg a hátul ülők örülhetnek, jól érzékelhetően nőtt lábtér. 434 literes csomagtere 84 literrel nagyobb mint az elődé, miközben az utastérben megmaradt a korábbról ismert rengeteg tárolóhely. A gyártó szerint összesen 30 liternyi kisebb-nagyobb tárolót alakított ki az utastérben. Itt érdemes megemlíteni, hogy bár a SUV majd minden irányban nőtt, súlya mindössze 37 kilogrammal gyarapodott. Ehhez egyebek mellett olyan tervezési trükköket vetettek be, mint például az alufelnik célirányos tervezése: négy keréken összesen 4 kilogrammot „spóroltak” meg. A 2008-asból sem hiányozhat az új i-cockpit szisztéma, vagyis a kis kormány, a mögötte-fölötte látható digitális műszeregység és a központi kijelző hármasa. A rendszert ma is szokni kell, hiszen a kis méretű kormányt nagyon mélyre kell állítani, hogy afölött nézhessük a műszereket, de az biztosan nem véletlen: már 6 millió Peugeot-ot adtak ezzel a megoldással, vagyis a jelek szerint a felhasználóknak nagyon is bejön ez a megközelítés. Meg kell szokni az új, 3D-snek mondott műszeregységet is, amelyen két síkon jelennek meg az információk. Ez praktikusan azt jelenti: a kijelzőn az előtérben a sebesség látható, a háttérben pedig például az üzemanyagszint és a vízhőfok. Ahhoz viszont nem kell idő, hogy észrevegyük: nagyot lépett előre a modell az anyagminőség és a kényelem terén. Ez egyébként annyiban nem meglepő, hogy – legalábbis a cég állítása szerint – 2200 ponton vizsgáltatták meg ügyfelekkel is kocsi minőségérzetét. Ami a motorizáltságot illeti: az új 2008-as esetében a Peugeot nem engedi még el a dízeleket. Az 1,5-ös Blue Hdi 100 és 130 lóerős verzióban is elérhető, utóbbi 8 sebességes automata váltóval. A benzines kínálat alapja a már ismert 1,2-es, ami 100, 130 és újdonságként már 155 lóerős változatban is rendelhető. Mindezek mellett lesz teljesen elektromos verzió: a 136 lóerős, 260 Nm nyomatékú e-2008-ast 50 kWh-s akkumulátorral látják el, így a gyártó ígérete szerint – az új WLTP szabvány alapján – 310 kilométer is lehet a hatótávolság. Magyarországon a 2008-as induló ára nem egészen 5,6 millió forint, ami a Peugeot szerint egy jól – egyebek mellett 7 colos kijelzővel, sávtartó- és vészfékasszisztenssel is – felszerelt változat. Az e-2008-as az állami támogatással nem számolva nem egészen 11,6 millió forintba kerül.

Elindult a viharjelzés az ország nagy tavain

2020.04.05.
A jelzőpontok villogó fénnyel jelzik, ha erős szélre, viharra kell számítani. A jelzéseket a szélerősödés előtt fél-másfél órával adják ki. Elsőfokú viharjelzés esetén (40-60 kilométer/óra erősségű szélnél) percenként 45 sárga felvillanás jelzi a veszélyt. Ilyenkor a vízben csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú jelzéskor (60 kilométer/órát meghaladó erősségű szélnél) a lámpák percenként 90-szer villannak fel. Ilyenkor tilos a vízben tartózkodni. A viharjelzéseket a Balaton körül harminchat stabil, a kiemelt strandokon még tizenöt mobil fényjelző és három tóközepi viharjelző továbbítja. A Velencei-tavon három stabil fényjelző viharjelző és egy mobil lámpaegység, a Tisza-tavon öt, a Fertő-tó magyar szakaszán egy viharjelző állomás ad jelzéseket. A riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adja ki a Siófoki Viharjelző Obszervatóriumban mért időjárási adatok alapján, a rendszert a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület működteti. Tavaly a Balatonnál öt új viharjelző állomás létesült: Balatonedericsen, a Keszthelyi-öbölben, Balatonszárszón, Balatonszepezden, valamint Tihany Bahart-kikötőjében, és az elmúlt szezon óta három új tóközepi állomás is erősíti a vízen tartózkodók biztonságát. Az OMSZ és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság közös közleményében hívta fel a figyelmet, hogy a Balatonnal és a Velencei-tóval kapcsolatos időjárási információk folyamatosan frissülve, szabadon hozzáférhetők a www.met.hu, a www.katasztrofavedelem.hu, valamint a www.rsoe.hu oldalon. Rajtuk kívül a Tavihar és a Meteora nevű mobiltelefonos applikáció is segíti a tájékozódást. A Balatonon szeszélyes, kiszámíthatatlan, a különböző medencékben eltérő lehet az időjárás, azért különösen fontos a szabályok betartása és a viharjelzések figyelemmel kísérése - áll a közleményben.   

Elhalasztják a Scania CO2NTROL CUP 2020 verseny kezdését

2020.04.05.
A koronavírus világjárvány a világot és mindannyiunkat is érinti. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy az egész ellátó rendszer összeomoljon, valamint az áruk és az emberek mozgásban maradjanak, sok járművezető továbbra is önzetlenül dolgozik. Mindemellett őket is sok olyan hatás éri – akár a szállítmányozási útvonal hirtelen megváltozása, akár a hosszú országhatár-átlépés, vagy a termelési egységek bezárása, és az azokat érint fuvar kiesése –, vagy korlátozás vonatkozik rájuk, melyeket kötelesek betartani.   Annak érdekében, hogy minden versenyző előtt nyitva álljon a lehetőség, a Scania úgy határozott, hogy elhalasztja a SCANIA CO2NTROL CUP 2020 verseny kezdetét. Amikor a koronavírus világjárvány véget ér, és a karanténra valamint egyéb korlátozásokra vonatkozó szabályok megszűnnek, a verseny kezdő dátumát időben, előre bejelentik.   A verseny jellege lehetővé teszi, hogy senki ne aggódjon az egészségi állapota vagy aktuális helyzete miatt. A vezetési teljesítményt közvetlenül a Flotta Menedzsment Rendszerből kinyert adatok alapján kiértékelik, így a járművezetőnek nem kell mást tennie, mint a napi munkáját elvégeznie, és a szokott módon, a lehető legjobb teljesítményt nyújtva vezetnie, hogy jobb legyen, mint mások.   A megmérettetés három hónapja során számos adatot kiértékelnek: a Scania Driver Support adatait, a szállítási teljesítményt, az alapjáratot, az üzemanyag-fogyasztást és így tovább. A SCANIA CO2NTROL CUP 2020 objektív lebonyolításának biztosítása érdekében minden regisztrált járműnek havonta legalább 5000 km-t kell megtennie.   Minden hónapban kihirdetik a legsikeresebb pilótát, aki 150 euró értékű Scania Truck Gear vásárlási utalvánnyal gazdagodik majd. A teljes versenyidőszak első 30 legjobbja meghívást kap a kötetlen hangvételű záróeseményre, illetve az abszolút első három helyezett várakozással tekinthet a svédországi Scania gyárba tett látogatás elé és az azzal egybekötött utazásra.   2018-ban a SCANIA CO2NTROL CUP versenyen hazánkban 880 sofőr vett részt. A versenyről további információ és a jelentkezési lap megtalálható a www.scaniacontrolcup.hu oldalon.
Címkék: 

Hétfőtől díjmentes a közterületiparkolás Magyarországon

2020.04.05.
- A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját - fogalmazott a kormányfő. Emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése - tette hozzá. Orbán Viktor tájékoztatása szerint a kormány vasárnap a helyzet megoldása érdekében rendeletet alkotott, amely a Magyar Közlönyben még a nap folyamán megjelenik. Ennek értelmében hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte a kormányfő.

Munkaszüneti napokon sincs kamionstop

2020.04.05.
A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. A kamionstop az ünnepek körüli munkaszüneti napokon, így húsvétkor sem lesz érvényben. Emlékeztettek, a forgalomkorlátozást főszabály szerint a tavaszi hétvégéken szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig kellene alkalmazni, de az a munkaszüneti napokra is kiterjedne. Ennek megfelelően a kamionstop a következő napokban április 9., csütörtök 22 órától április 10., péntek 22 óráig, majd április 11., szombat 22 órától április 13., hétfő 22 óráig állna fenn. A közúti áruszállítás zavartalansága érdekében azonban a korlátozást visszavonásig felfüggesztették.  Az ITM kiemelte: az intézkedés lehetővé teszi, hogy a magyarországi vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg belföldi fuvarozási feladataikat. A lépést kezdeményező kiskereskedelmi szektor cégei gördülékenyebben gondoskodhatnak az üzletek folyamatos áruellátásáról, a készletek feltöltéséről, a vásárlói igények kiszolgálásáról - írták, hozzátéve: az ITM egyebek mellett a teherautó- és buszsofőrök számára előírt vezetési- és pihenőidők ideiglenes módosításával is megkönnyítette a közúti fuvarozást.   

Tóbiás és Balambér kalandjai – Így előzd meg az otthoni gyerekbaleseteket

2020.04.05.
A koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet és kijárási tilalom óta mindenki sokkal többet van otthon, mint korábban. A balesetek jelentős része azonban a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik. A gyerekekre most még inkább oda kell figyelni, hiszen nincsenek óvodában, iskolában. A szülők hiába vannak otthon, ha a home office miatt a munkájukkal vannak elfoglalva, és kevésbe tudnak a gyerekekre figyelni. A kisebb horzsolások, zúzódások szinte mindennaposak, de akár komolyabb baj is történhet a lakásban. Megmutatjuk, mire figyelj, és hogyan tudod megelőzni a baleseteket az otthonodban.  Mérgezés Ez a baleset leginkább az 1-6 éves korosztályt veszélyezteti, és az egyik leggyakrabban előforduló háztartási baleset. Mérgezést okozhat gyógyszer, vegyszer (kozmetikai cikkek és tisztítószerek), ezeket tároljuk a gyerekektől elzárt helyen. Az is fontos, hogy mindent a saját flakonjában tároljunk, ne öntsünk veszélyes anyagot üdítős- vagy vizespalackba. A gyógyszereket és tisztítószereket tartsuk elzárva Bár a mostani járványhelyzetben ez nem jellemző veszély, arra is gondoljuk, ha vendég érkezik a házba, mert gyerekek kikutathatják a látogató táskájában lévő gyógyszereket. Ha vendégségbe megyünk, ne feledjük, hogy sokan könnyen hozzáférhető helyen tartják a gyógyszereket, amiket a gyerekek megtalálhatnak. Ha már olyan korú a gyerek, beszéljünk vele arról, miért lehetnek veszélyesek a gyógyszerek, vegyszerek. Égés, forrázás Az ilyen balesetek leggyakrabban csecsemő- és kisdedkorban fordulnak elő. A konyha, a sütő és a tűzhely, a legnagyobb veszélyforrás. Főzés közben használjuk a tűzhely belső főzőhelyeit, nehogy a gyerekek magukra rántsák a forró étellel vagy vízzel teli edényeket. A nyeles edények nyelét fordítsuk befelé.  A forró sütőből vagy mikróból kicsapő gőz is súlyos égési sérüléseket okozhat. Ha már kész van az étel, az asztalra kitett leves, forró kávé vagy tea is bajt okozhat, egyetlen szempillantás alatt magukra ránthatják a gyerekek.  A tűzhelyen használjuk a belső főzőhelyeket A szülő figyeljen arra, hogy ne fogyasszon forró italt, amikor a gyerek az ölében van, mert főként az izgó-mozgó kisebbek kiszámíthatatlanok, és rájuk borulhat a forró folyadék. Veszélyforrást jelentenek a forró tárgyak is, a vasaló, a hajsütő vas, de egy jól bedurrantott kályha is okozhat égési sérülést. A fürdőszobában a kicsiket ne hagyjuk egyedül a kádban, mert szeretnek játszani a csappal, és könnyen megnyithatják a forró vizet.  Ha a gyerek megégette magát, kerüljük a népi gyógymódokat, ne kenjük semmit a sérülésre. Hideg vízzel hűtsük a megégett bőrfelületet legalább 10 percig, ha komoly a sérülés, menjünk kórházba vagy hívjunk mentőt. Félrenyelés, fulladás Ez a veszély főleg a 3 éves kor alatti gyerekeket érinti, de nagyobbaknál is előfordulhat. Apró darabokat tartalmazó játékot ne adjunk a kicsiknek, és érdemes ellenőrizni, nincsenek-e olyan részek a játékon, amelyek letörhetnek. Ha nagyobb testvér is van a családban, figyeljünk, mert az ő játékai veszélyesek lehetnek a kistesó számára.  Ha nem láttuk, hogy lenyelt valamit a gyerek, akkor a hirtelen induló köhögés és fulladás alapján lehet erre következtetni. Ha a még tud hangot kiadni a gyerek, a köhögés megoldhatja a gondot, más esetben a mellkas nyomása segíthet, de a fejjel lefelé lóbálást kerüljük.  Eszméletlen gyereknél próbáljuk meg eltávolítani az idegen tárgyat a légutakból. Súlyos esetben hívjunk mentőt.  Áramütés A gyerekek nagyon kíváncsiak, a legeldugottabb konnektort is képesek megtalálni, főleg akik még másznak, hiszen számukra a dugaljak nagy része éppen szemmagasságban van. Tegyünk biztonsági vakdugót a konnektorokba, vagy vegyünk eleve gyerekvédelemmel ellátott típust. Kerüljük viszont mese- vagy állatfigurás biztonsági dugaszt, mert az csak jobban vonzza a gyerek figyelmét. A konnektorokba tegyünk biztonsági vakdugót vagy vegyünk gyerekvédett típust A fürdőszobában még nagyobb az áramütés veszélye, ha például bedugva hagyjuk a hajszárítót vagy műs elektromos eszközt. Fürdés közben vagy vízzel teli kád közelében életveszélyes hajszárítót használni, hiszen bármikor beleeshet a vízbe, és áramütést okoz.  Leesés Már egy újszülött is nagyon élénk lehet, elég egy óvatlan pillanat, és leesik a pelenkázó asztalról a földre. Fontos, hogy pelenkázásnál minden kéznél legyen, és egy másodpercre se kelljen magára hagyni a babát. Ha mégis ott kell hagyni a pelenkázót, valaki mindig vigyázzon a gyerekre. Vannak, akik elővigyázatosságból inkább a földön pelenkáznak, így biztosan nem eshet le a pici. Az etetőszék felborulhat, ha intenzívebben mozog vagy feláll benne a gyerek, esetleg ki akar mászni belől. Ezért mindig használjuk a biztonsági övet.  A szekrények, pontosabban az azokon található izgalmas tárgyak nagyon csábítóak, a nagyobbak pedig akár fel is másznak értük. Ez nemcsak azért kockázatos, mert leeshetnek, hanem akár tragédiát is okozhat, ha rájuk dől egy szekrény vagy egy komód. Ezért a nagyobb, dőlésveszélyes bútorokat mindig rögzítsük a falhoz. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója