Egymilliárd eurót kap közlekedésfejlesztésre Magyarország

2016.07.09.
A közlemény szerint a tagállamok küldötteiből álló bizottság pénteken véglegesítette a második pályázati körben támogatásra érdemes projektek listáját. Ezzel Magyarországnak sikerült lekötnie a teljes rendelkezésre álló forrásmennyiséget, ami egyetlen másik visegrádi országnak sem sikerült - írták. A CEF-forrás felhasználásával korszerűsíthetik egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakaszt, a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonalat és a déli összekötő Duna-hidat, illetve a második ütembe léphet a GSM-R vasúti távközlési hálózat kiépítése. A CEF ezen felül támogatja 35 mozdony felszerelését az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer 2. szintjének (ETCS2) megfelelően, az M15-ös és M70-es autóutak négysávossá alakítását, valamint a dunai hajózás lehetőségeit bővítő több beruházást - áll a közleményben. A 2016 őszén megjelenő harmadik pályázati felhívásban már a más országok által fel nem használt forrásokért is "harcba lehet szállni" állami vagy magán projektjavaslatokkal - írta az NFM. A CEF egy új uniós alap a transzeurópai hálózatok fejlesztésének felgyorsítására a 2014-2020 közötti időszakban. A közlekedési ágazatra fordítható teljes pénzügyi keret 24,05 milliárd euró, ebből 11,30 milliárd eurót kizárólag a kohéziós országok használhatnak fel. Magyarország részére 1,08 milliárd eurót (337 milliárd forintot) különítettek el. A nemzeti borítékban található források összértéke a 15 százalékos hazai önrészt is beleértve nettó 396 milliárd forint - áll a közleményben.
Címkék: 

Hamilton nyerte a 3. szabadedzést is Silverstone-ban

2016.07.09.
A Mercedes háromszoros vb-győztes brit versenyzője a pénteki két gyakorlást is az első helyen zárta. Szombaton csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Nico Rosberg lett a második, Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája pedig a harmadik.     Eredmények, 3. szabadedzés (az espnf1.com alapján):     --------------------------------------------------- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.904 perc 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:30.967 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:31.488 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31.561 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:32.049 6. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:32.736     A további program:     szombat: időmérő edzés 14.00     vasárnap: futam 14.00

Autólopás! NAU-753 Ford S-MAX - fehér

2016.07.09.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal. Bejelentése alapján. -Rendszám: NAU-753 -Gyártmány: Ford -Típus: S-max -Gyártási év: 2011 -Motorszám: Txwa -Alvázszám: Wf0sxxgbwsbj69040 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2016 július 5 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: IX. -Utca, házszám: Mester utca 57

Autólopás! LVE-020 Toyota Prius - fehér

2016.07.09.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal. Bejelentése alapján. -Rendszám:  LVE-020 -Gyártmány:  Toyota -Típus:  Prius -Gyártási év:  2010 -Alvázszám:  JTDKN36UX05106142 -Szín:  fehér -Lopás időpontja:  2016 július 4 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  II. -Utca, házszám:  Batyu utca

Autólopás! MBN-786 Lancia Delta - fekete

2016.07.09.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal. Bejelentése alapján. -Rendszám:  MBN-786 -Gyártmány:  Lancia -Típus:  Delta -Gyártási év:  2009 -Alvázszám:  ZLA84400001033513h -Szín:  fekete -Lopás időpontja:  2016 július 3 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  XXI. -Utca, házszám:  Toportyán u.

Kia Soul 2016

2016.07.09.
Galéria képek: 

KIA Soul Pápa mobil

2016.07.09.
Galéria képek: 

KIA Soul Old

2016.07.09.
Galéria képek: 

Járműtörténelmi legendák övezik a BMW Group Classic új otthonát

2016.07.09.
Az ikonikus járműkülönlegességeket gondozó BMW Group Classic vadonatúj, történelmi helyszínen folytatja tovább működését: a vállalat százéves múltját idéző archívumok, a legendás motorkerékpárokat és autókat őrző kiállítások, a népszerű workshopok, a központi irodák, a családias hangulatú ügyfélközpont és a több mint 55 000 eredeti alkatrészt kínáló szaküzlet München Milbertshofen kerületében költözött közös épületegyüttesbe. Azzal pedig, hogy a BMW Group Classic új otthona éppen a vállalatcsoport centenáriumi évében készült el, a BMW Group a gyökereiben rejlő értékek és a múltbéli hagyományok megőrzését élteti. A Moosacher Straße 66 szám alatt található, mintegy 13 000 négyzetméter alapterületű épületegyüttes kiemelt jelentőséggel bír a bajor gyártó történetében, hiszen egy évszázaddal ezelőtt, 1916 márciusában itt kezdődött meg a BMW AG sikertörténete. Az egykori üzem jellegzetes, boltíves kapuját, amelynek tetején egy történelmi toronyóra is látható, az évek során műemlékké nyilvánították, így mára már teljesen felújítva, ikonikus elemként szimbolizálja a komplexumba érkezők előtt a BMW Group történelmi utazásának kezdetét. „Mostantól minden részlegünk egy közös tető alatt dolgozik, amely ideális feltételeket teremt nekünk ahhoz, hogy méltóképpen megőrizzük történelmi örökségeinket. Az idei év olyan fontosabb eseményeit, mint a Concorso d’Eleganza Villa d’Este, a Mille Miglia és a Festival of Speed, az új komplexumból is kivétel nélkül sikerrel menedzseltük végig, az új otthon pedig már megnyitása legelső napján, 2016. március 7-én, a BMW Group fennállásának centenáriumát ünneplő sajtótájékoztatón igazolta létjogosultságát” – mondta Ulrich Knieps, a BMW Group Classic igazgatója. A BMW Group Classic új otthona a BMW, a MINI és a Rolls-Royce klasszikus járművei iránt rajongók és az ikonikus járműkülönlegességek tulajdonosai számára egyaránt ideális találkozási lehetőségeket kínál, ahol a bajor gyártó ügyfelei két- és négykerekű kedvencük tökéletes megőrzéséhez, illetve odaadó gondozásához is értékes információkat és szolgáltatásokat kapnak. A hatalmas épületegyüttes legendás üzemcsarnokában mindeközben a BMW Group Classic széleskörű gyűjteményének járművei és egyéb kiállítási tárgyai tekinthetők meg teljes életnagyságban, az egyes helyszíneket pedig különféle eseményekre ki is bérelhetik az érdeklődők. A bajor gyártó exkluzív tárlatvezetéssel is kedveskedik a komplexumba látogatóknak, akik így az új helyszínről és a BMW Group százéves történelméről egyaránt mélyreható információkkal gazdagodhatnak. Az épületegyüttesben a „Mo 66” nevű kávézó is megkezdte működését, ahol a vendégek közvetlenül a BMW Group Classic központi kiállítócsarnokára nézve hódolhatnak a kulináris élvezeteknek. Az új épületegyüttes arra is lehetőséget biztosít, hogy a BMW Group Classic minden korábbinál átfogóbb módon mutassa be a látogatóknak a vállalatcsoport, valamint a BMW, a MINI és a Rolls-Royce történelmének mérföldköveit, miközben a BMW Group archívumaiban a vállalatot, a márkákat és a termékeket érintő legrészletesebb kérdésekre is minden válasz megtalálható. A BMW Group Classic vadonatúj központi irodájában már a sajtókommunikációért, a marketingért, illetve az esemény- és kiállítás-szervezésért felelős csapatok is egymás mellett dolgoznak, sokéves tapasztalattal, kimagasló szaktudással és megszállott szenvedéllyel. A vállalat járműipari szakértői a történelmi motorkerékpárok és a klasszikus autók megőrzését és felújítását végzik, miközben a járművek megvásárlása és eladása terén is segítséget nyújtanak az ügyfeleknek. A BMW Group Classic szükség esetén pénzügyi kölcsönnel is segíti ügyfelei klasszikusautó-vásárlását és az eredeti alkatrészek beszerzését. A vállalat szaküzlete jelenleg több mint 55 000 eredeti alkatrészhez kínál hozzáférést, ez a szám azonban napról napra növekszik. A BMW Group Classic alkatrész-szaküzlete kizárólag eredeti alkatrészekkel szolgálja ki a két- és négykerekű járműkülönlegességek tulajdonosait.
Címkék: 

Halálos baleset történt Csepelen

2016.07.09.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy személyautó villanyoszlopnak ütközött, majd felborult a XXI. kerületi Hollandi úton. A baleset során az autóban utazó két férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen mindketten életüket vesztették. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a helyszínelést. A környező utcákban lehet kerülni - írta a BRFK.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója