Enyhén csökkent a román gépkocsigyártás és -export

2015.11.17.
A január-október közötti időszakban 328 776 járművet gyártottak Romániában, ami 0,2 százalékkal kevesebb a tavalyi hasonló időszakban jegyzett adathoz mérten. Ebből 286 789 autót a francia Renault tulajdonában lévő Dacia gyártott, 41 987-et a Ford.      A román gépkocsi-kivitel elérte a 301 580 egységet, ami 0,1 százalékos csökkenést jelent a tavalyi első tíz hónaphoz képest. A legnagyobb kereslet a Dacia Duster márkájú autó iránt mutatkozott, ugyanis ebből exportáltak a legtöbbet (135 155-öt). Ez azt jelenti, hogy a Romániában gyártott járművek 92 százalékát külföldön értékesítették, ez az arány megegyezik a tavalyival. Az APIA adatai szerint a román autópiac 17,7 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz mérten. A vizsgált időszakban 97 807 új járművet adtak el Romániában, ebből 79 739 személygépkocsi volt, a többi haszongépjármű. A használt gépkocsik értékesítése is 12,8 százalékkal, 204 ezerre nőtt a román piacon az első tíz hónapban. (MTI)

Legjobb Női Munkahely díjat kapott a járműipari beszállító

2015.11.17.
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) 2015. november 12-én a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon szervezte meg a „Legjobb Női Munkahely 2014” Pályázat ünnepélyes díjátadóját a „Nő, Család és Karrier II. - Generációk közötti együttműködés” nemzetközi konferencia keretében 14:30-15:00 óra között a „Gyakorlati Fórum2” helyszínen. Az eseményt Ferenczi Andrea az MNKSZ elnöke nyitotta meg és köszöntőbeszédet mondott Dunai Mónika országgyűlési képviselő, a Női Méltóságért Albizottság elnöke, az esemény díszvendége. I.Díj: GIMEX-Hidraulika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A rendszerváltás után alakult, ma 22 éves tapasztalattal rendelkező családi kisvállalkozás, vezetője édesapjától vette át a céget. Fő profiluk a műszaki kereskedelem, a gépipar és az autóipar területén beszállítóként tevékenykednek. A 2013-tól a győri telephely a háromszorosára nőtt, a cég kisvállalkozásból lassan középvállalkozássá válik. A foglalkoztatottak száma 22 főre emelkedett, ebből 8 női munkatárs, ebből 2 fő vezető pozícióban, akik tagjai a 4 fős menedzsmentnek. A vállalkozásnak jelenleg 3 nő a tulajdonosa, valamint 35 év alatti női az ügyvezetője. A Gimexet a kezdetektől a rendszeretet, rendszerszemlélet, korrekt üzletfilozófia, az adó- és áfa-csalás elutasítása, a minőség szem előtt tartása, értékes végtermék előállítása, szavahihetőség és szakértelem jellemzi. A dolgozói számára a folyamatos képzést és a teljesítményt segítő munkakörnyezet kialakítása jellemzi. Nemtől függetlenül szívesen alkalmaznak pályakezdőket is, mert formálhatóak, lelkesek, tanulékonyak, van bennük lehetőség. Az utóbbi 1 évben 2 pályakezdőnek számító fiatal női munkatársat vettek fel. Amennyiben a családoknak, nőknek szükséges rugalmasabb munkaidőt, részmunkaidőt és az otthoni munkavégzés lehetőségét is biztosítják.

Az ANK és a MGE a gépjárművekre vonatkozó átalány termékdíj előnyeiről

2015.11.17.
Az átalány termékdíj a korábbi bonyolult és áttekinthetetlen rendszer után valamennyi importőr számára egyszerűsíti, vagyis olcsóbbá teszi az adminisztrációt, csökkenti a hiba kockázatát, ez által a büntetés veszélyét. Az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete hosszú éveken át tette le és tartotta életben javaslatát a termékdíj átalány bevezetésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy erőfeszítéseink meghallgatásra találtak és a jogalkotó ezt hatályos jogszabály formájába öntötte. Őszintén reméljük, hogy a többi javaslatunk, amelyek az adminisztráció csökkentésére, a feketegazdaság tisztítására, a jogkövető vállalkozások versenyhátrányának megszüntetésére és a környezet védelmére vonatkoznak, hamarosan szintén meghallgatásra találnak. Knezsik István elnök ANK Erdélyi Péter elnök MGE

Gyorsaságimotoros vb - Búcsúzik az eddigi gumiszállító

2015.11.17.
A cég keddi közleménye szerint 2002-ben szállítottak először abroncsokat a MotoGP-be, 2007-ben nyert először vb-címet bridgestone-os csapat versenyzője, majd 2009-től a sorozat történetének első kizárólagos beszállítója lett a cég.      Az utolsó évét különösen sikeresnek nevezte a világbajnokságon a Bridgestone, idén ugyanis 11-szer javítottak körrekordot a motorosok verseny közben és 13-szor az időmérők során, s 12 versenycsúcs dőlt meg a japán abroncsokon. (MTI)

Két új, hazai fejlesztésű tűzoltóautót kapott a főváros

2015.11.17.
A BM Heros Zrt. által gyártott járműveket, amelyek összesen 162 millió forintba kerültek, Tollár Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője adta át Varga Ferencnek, a fővárosi szervezet igazgatójának kedden, a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltóság megalapításának 145., valamint a központi laktanya átadásának 120. évfordulója alkalmából rendezett konferencia előtt. A két évforduló jelentőségét Tarlós István főpolgármester is méltatta. Kiemelte: a magyar fővárosban korábban volt hivatásos tűzoltóság, mint a svéd, a norvég vagy az olasz fővárosban. Ez gróf Széchenyi Ödönnek volt köszönhető, aki megalapította a hivatásos tűzoltóságot Budapesten 1870-ben. Tarlós István hivatkozott egy a lakosság körében végzett felmérésre, amely szerint a legnagyobb bizalom a tűzoltókat övezi. Szólt a katasztrófavédelem új kihívásairól, és elmondta, a főváros a saját keretéből tavaly 36 millió, az idén pedig 24 millió forinttal támogatta a tűzoltóságot. Tollár Tibor az egységesített katasztrófavédelmet - amely a tűz és katasztrófa elleni védelmet, valamint a polgári védelmet foglalja magában - hatékonyabbnak nevezte, mint amilyen a széttagolt szervezet volt. Mára a jogi háttér is megteremtődött, a legutóbb az idén hatályba lépett új országos tűzvédelmi szabályzat jelent meg, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A most átadott két új gépjárműfecskendőt Rajnai Attila, az állami tulajdonban lévő BM Heros Zrt. vezérigazgatója mutatta be. A cég Renault-alvázakra építette fel a tűzoltóautókat, amelyeknek 1500 literes víztartályuk van és LED-lámpák jelzik a víz mennyiségét. A fecskendők ultra magas nyomásúak, a vízhez habosító anyag adagolható és a berendezéseket számítógép vezérli. (MTI)
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja – Vezetői asszisztens rendszerek

2015.11.17.
Sávtartó asszisztens A rendszer lényege, hogy a jármű kamerával, vagy kamerákkal pásztázza az utat maga előtt és a videó kép elemzéséből képes felismerni, hogy ha „esszük” a vonalat, vagyis, ha éppen kifelé megyünk a sávunkból valamelyik irányba. Asszisztens rendszerek egy Vovlo-ban (az alsó sorban balról a 2. a sávtartó, de a piktorgram is önmagáért beszél) Ha a rendszer azt érzékeli, hogy nem megfelelő a sávtartásunk, akkor – rendszere válogatja – előbb hangjelzéssel adja tudtunkra a figyelmetlenséget, majd rezgetni kezdi kezünk alatt a kormányt. Egyszóval mindent megtesz annak érdekében, hogy észhez térjünk és magunktól visszakormányozzunk. A továbbfejlesztett változat nem várja meg, amíg érintőre vesszük a szalagkorlátot, hanem az előbbi jelenségek kíséretében magától is képes korrigálni az irányt. És ha direkt akarok sávot váltani? Akkor, kérem szépen, tessék indexelni és a rendszer tudni fogja, hogy mire készülünk, ilyenkor inaktíválja magát és nem szól bele a dolgunkba. Például a VII-es Golfhoz 174.000 Ft-ért rendelkezünk Lane-Assist rendszert. Holttér figyelés Sokszor, sok helyen hallunk a kocsik holtteről, sőt mi is írtunk már róla. A rendszer működését itt nem kamera, hanem radar segíti, ami hátra-oldala ”néz”, vagyis a holtteret pásztázza. A figyelmeztetést általában vizuális úton kapjuk, legnépszerűbb a visszapillantó tükörbe épített LED, vagy világító jel, piktogram. Egy forgalmas útszakaszon araszolva persze zavaróvá is válhat, hogy gyakorlatilag állandóan jelez a kütyü, úgyhogy természetesen egy gombnyomással ki is tudjuk kapcsolni a ketyerét, ha éppen nincs rá szükségünk – csak (ha már van), el ne felejtsük visszakapcsolni. A rendszer ára a sávtartó automatikáéval vetekszik. Vészfék asszisztens rendszerek A történet onnan indult el valamikor, hogy amennyiben azt érzékelte az autó, hogy hirtelen, nagy erővel taposunk a fékbe, de aztán az intenzitás csökken, akkor a kocsi magától alkalmazta a lehető legnagyobb fékezőerőt, feltételezve azt, hogy a pánikról nem tudtuk rendesen nyomni a féket. Érdemes még azt is megjegyezni, hogy a hétköznapi vezetők egyszerűen nem is tudnak vészfékezést végrehajtani. Ezt a vezetéstechnikai órákon tapasztaltak mondatják velem, egyszerűen félünk a túl nagy dinamikai hatástól. Ezért mindenkinek ajánlom, hogy egy üres, biztonságos útszakaszon próbáljuk meg, hogy bele merünk-e teljes erővel taposni a fékpedálba, mondjuk 60 km/h-ás sebesség mellett… Majd az autó figyel helyettünk Ma már nem kunszt egy autónak még azelőtt felismerni a veszély- vagy vészhelyzeteket, hogy a sofőr erre reagálna. Dr. Nagyszokolyai Iván tanár úr erről igen részletesen mesélt a nyáron, aki nem fél a komolyabb írásoktól nyugodtan lapozzon át. Tehát a lényeg: a jármű előtti területet pásztázó kamera és radar adatai alapján kitalálja helyettünk, hogy mit kell csinálni. Első körben itt is csipogás a jel, de ha nem cselekszünk, akkor az autó magától közbelép. Ma már nem ritka az sem, hogy teljesen állóra fékezi magát az autó. A baleset elkerülő rendszerekről korábban már értekeztünk. Ezt a rendszert az igényesebb gyártók már belekalkulálják a kocsi alapárába, a Golfhoz mindössze 45.000 Ft felár ellenében már kínálnak úgy nevezett Pre-Crash (ütközés előtti) rendszereket. Látás segítő rendszerek Az előre-látás fontos dolog, kötőjel nélkül is. Annak érdekében, hogy a sofőr a lehető legjobb látási viszonyokkal rendelkezzen még sötétben is, a legtöbb gyártó már kifejlesztette az intelligens világítási rendszereket. Természetesen itt is radarok és kamerák állnak a rendszer szolgálatában, de vannak olyan berendezések is, amelyek a GPS (navigáció) adatait is segítségül hívják a legjobb fényviszonyok előállításához. "Néhány" üzemmód, amit az intelligens világítás tud Ezek mindent tudnak: először is azt, hogy sötét van-e, vagy világos, van-e közvilágítás, vagy nincs, lakott területen belül, vagy kívül közlekedünk, van-e szembejövő jármű, akinek a sofőrjét nem lenne illő elvakítani. Itt már nincs sem hagyományos halogén izzó, de egyre ritkább a xenon világítótest is. Újabban minden korszerű világításechnika LED-ekkel dolgozik. A LED-mátrix fényforrások olyan alakú kévét állítanak elő, amilyet nem szégyellnek. Simán csinál U-alakú fényt, hogy csak a szembejövő ne kapjon a vakító sugarakból, de mi ezen kívül minden tökéletesen lássunk. Ha kell, bevilágít a merőleges utcasarkon és így tovább, de mire leírnám őket, valahol a Rajnán túl már készen is van egy újabb rendszer. Ha mindez nem lenne elég Felsőbb kategóriákban évek óta elérhető az éjjellátó assziszens. Ez az infra kamerákkal működő rendszer a jármű belső fedélzeti kijelzőjére rajzolja ki a képet. Személy szerint ennek én nem sok értelmét látom, inkább a technológia tudás csillogtatásának látom, de biztosan a szomszéd is lehidal, ha van ilyen az új kocsinkban… Éjjellátó asszisztens a BMW-ben - ember felismeréssel Lustálkodóknak A tempomat, vagy magyar nevén a sebességtartó automatika már-már alapfelszereltségnek számít, de ezt a berendezést is sikerült megbolondítani a radarokkal és létezik belőle intelligens változat. Ez annyit tud, hogy az általunk megadott sebességgel halad mindaddig, amíg nem érünk utol egy lassabban közlekedőt. Ekkor a biztonságok követési távolság megtartásával követni kezdi őt, felvéve annak sebességét. Természetesen, ha megáll az előttünk lévő, akkor mi is meg fogunk állni. Ínyencek a sávtartó asszisztens bevonásával nagyot pihenhetnek az autópályán. Vagy mégsem? A kocsi nem fogja hagyni, hogy tökéletesen ellazuljunk, mert egy másik rendszer viszont figyelni, hogy éberek vagyunk-e. De miből tudja ezt? Sok mindenből, például, hogy mennyire kiegyensúlyozottan kormányzunk, vagy fékezünk, hogy nem túl kapkodósak-e a mozdulataink. De azt is tudja, hogy fogjuk-e egyáltalán a volánt. Sőt! Már a mobiltelefonok is a gazdájuk szemébe néznek, erre egy autó is simán képes, és a pupillamozgásunkat figyelve azonnal rájön, hogy kockáztatjuk a saját és az ő testi épségét is. A Merci kávét még nem főz, de felajánlja, ha fáradtnak lát minket Figyelmetleneknek Amikor a jogosítványomat csináltam, a teherautó oktatómnak volt néhány trükkje a tanításhoz. Egyik „kedvencem” az volt, hogy amikor bekanyarodtunk a héttonnással egy utcasarkon, érdeklődő kérdést tett fel, hogy milyen tábla, vagy rosszabb esetben táblák voltak az utca elején. Természetesen fogalmam sem volt, úgyhogy büntetésből az első arra alkalmas helyen le kell parkolnom (szabályosan) a nyolcméteres dögöt, majd visszasétálni és referálni a látottakról. Az Opel így jelzi, milyen táblákat látott Mennyire jó lett volna, ha lett volna abban a teherautóban is táblafelismerő rendszer. Ez a cucc helyettünk is ránéz minden táblára és azt kijelzi nekünk a műszerfalon. A legjobb ebben talán az, hogy a sebességkorlátozásokat is elénk vetíti, így nem kell gondolkodni, hogy itt vajon mennyivel szabad menni. Ezt a rendszer én először Opelekben láttam, náluk csomagban kapható a sávtartó, a világító és a követési távolság ellenőrző rendszerrel együtt összesen 200.000-ért egy Insignia-hoz. Okos Tehát az okos telefonok, okos televíziók és okos órák után 2015-ben már bőven az okos járművek világát éljük. Sokan talán azt mondják, hogy ez a sok kiegészítő kütyü teljesen elvonja a figyelmet, vagy megöli az autózás élményét, szabadságát, de ezzel én nem értek egyet. Ha egy ilyen rendszer segítségével akár csak egy embertársunk sérülése, halála elkerülhető, akkor már megérte kifejleszteni és még inkább megvenni őket.

Minden kiderült az új Seat Ibiza Cupráról

2015.11.17.
A modellfrissítés egyben motor- és váltóváltást hozott a Seat Ibiza Cuprának az életébe. Korábban csak az 1,4-es kettős feltöltésű motorral és hétfokozatú DSG váltóval lehetett megvenni a spanyol méregzsákot, mostantól viszont 1,8-as turbómotor költözött a motorháztető alá, amihez hatfokozatú kézi váltót kapcsoltak. Az új motor 192 lóerőt ad le a korábbi 180 helyett, a nyomaték pedig 250-ről 320 Nm-re nőtt meg, ezt ráadásul már 1450-es fordulatszámtól szállítja az erőforrás. A mindössze 133 kilogrammos erőforrás közvetlen és szívócső befecskendezéssel, mindkét oldalon változó szelepvezérléssel, szelepemeléssel, és integrált kipufogó leömlővel rendelkezik. A ráncfelvarrás utáni Ibiza Cupra 6,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebesség a korábbi 229-ről 235 km/h-ra nőtt meg, ezzel a kategória egyik leggyorsabb típusává lépett elő. Az elektronikus XDS differenciálzás kanyarban megfékezi az ívbelső kerekeket, így a kocsi agilisebben fordul, és nem pörgeti ki az ívbelső kerekét. Felárért adaptív futómű és üzemmód-választó kapcsoló is rendelhető, ami kifejezetten ritka a kiskategóriában. Belül lecserélték a kormánykereket és az infotainment rendszert, ezen kívül elérhetővé vált az Android/Apple telefonintegráció is. Németországban 2016 januárjában kezdődik az értékesítés, az alapár 23060 euró.
Címkék: 

Henrik Henriksson lesz a Scania új elnök-vezérigazgatója

2015.11.17.
„Henrik Henriksson tehetséges és tapasztalt szakember, megfelelő vállalkozói szellemmel és a vezetéshez szükséges jövőképpel rendelkezik. Ő a megfelelő személy a vállalat hosszú távú vezetéséhez és fejlesztéséhez.” – mondta Andreas Renschler, a Scania Igazgatótanácsának elnöke. Henrik Henriksson 1970-ben született, gazdasági diplomával rendelkezik. 2012 óta tagja a vállalat felső vezetésének, jelenleg az értékesítésért és marketingért felelős alelnök. 1997-ben csatlakozott a Scaniához a svéd vállalat vezetőképző programján keresztül és a marketing részlegen számos pozícióban dolgozott. „Várakozással tekintek a feladatom elé, amely abból áll, hogy a vállalat vezetése és Igazgatótanácsa által meghatározott célok és stratégiák szerint folytassam a Scania fejlesztését. Folytatni fogjuk termék- és szolgáltatáskínálatunk bővítését, ami ügyfeleinknek és nekünk is nyereségességet biztosít, valamint nem tévesztjük szem elől azon törekvésünket, hogy vezető szerepünk legyen a fenntartható közlekedési megoldásokban. A Scania számára fontos feladat, hogy a Volkswagen Truck & Bus egységen keresztüli együttműködéssel a márkaspecifikus ügyfélmegoldások fejlesztési lehetőségeit hasznosítsa.” – mondta Henriksson úr. Per Hallberg 2016 során visszavonul pozícióiból. Hallberg úr 1977 óta dolgozik a Scaniánál és 2001 óta tagja a felső vezetésnek. „Szeretném megköszönni Per Hallbergnek, hogy idén áprilisban elvállalta az elnök-vezérigazgatói pozíciót, a Scaniát a korábbi magas szinten működtette, illetve, hogy a munkavállalóknak megadta a kellő motivációt a változással teli időszakban.” – összegezte Andreas Renschler.  

Terepruhát húzott a Volkswagen Beetle

2015.11.17.
A Volkswagen kapásból kupé és kabrió karosszériával is bemutatta a Beetle emelt futóműves Dune változatát a Los Angeles-i Autószalon előestéjén. Eredetileg 2014-ben, tanulmányautó formában mutatkozott be a Beetle terepes kivitele, már akkor is túlméretezett kerekekkel és terepjárók kiegészítőkkel hívta fel magára a figyelmet. Azonban hiába a harcias, robusztus külső, a Beetle Dune-t kizárólag elsőkerék-meghajtással hozzák majd forgalomba, ezért a terepjáró képessége csak korlátozott lesz. Ennek oka, hogy a mexikói gyártású Beetle normál változataihoz sem kínálnak összkerékhajtást. A szériaváltozat külseje csak apróságokban tér el a tavalyi tanulmányétól, de jelentősen más, mint a normál Beetle-öké. Az agresszívebb lökhárítók hatalmas légbeömlőket és fém alsó védőlemezeket kaptak, a kerékjáratokon és a küszöbökön fényezetlen műanyag betét fut végig, a kerekek 18 colosak, 235/45-ös gumiabroncsokkal. A hátsó szélvédő alatt megjelent egy kis légterelő, és egyedi mintázatot kaptak a LED-es hátsó lámpák is. Az első nyomtáv 6, a hátsó 7 mm-rel lett szélesebb, a hasmagasságot 10 mm-rel növelték meg a normál Beetle-höz képest. Belül a számos helyen visszaköszön a külső fényezés színe az ülések varrásától a díszbetétekig. A Beetle Dune háromféle benzines turbómotorral (1,2, 1,4, és 2,0 liter) és kétféle dízellel (1,6 és 2,0 liter) fogják árusítani, a teljesítményskála 105-től 220 lóerőig terjed, felárért duplakuplungos automatikus váltó is kérhető.

Megvan az engedély: Bunkoczi versenyezhet

2015.11.17.
„A doktortól kaptam egy papírt, amire az volt írva: a korábbi életmódját folytathatja. Ezt úgy értelmeztem, hogy visszatérhetek a versenypályára. Pedig megmondom õszintén, három-négy hónapja még nem gondoltam, hogy így lesz, nem gondoltam, hogy a szervezetem ilyen gyorsan képes regenerálódni” – vallotta be Bunkoczi, aki annak rendje és módja szerint vissza is ült az Opel Mokkába…    Majdnem egy év után szíjazta be magát ismét a versenyzõülésbe, hiszen 2014 decemberének végén, az Africa Race-en szenvedték el azt a balesetet, amelyben Bunkoczi gerincében eltört két csigolya. Mûtét, rehabilitáció, újabb mûtét, még keményebb edzések, s mostanra jutott el addig a rutinos navigátor, hogy újra autóba ülhetett.    Háromszázhúsz kilométert tesztelt Szalay Balázzsal a veszprémi lõtéren, direkt egy olyan dobálós, odaverõs pályán, amely megviseli a versenyzõket. Így akarták megnézni, hogy bírja a gyûrõdést a gerince.    „Kértem Balázst, hogy az elején legyünk egy kicsit óvatosabbak, mert nem tudtam, miként reagál majd a testem, a lelkem. De azután szépen lassan visszatértek az emlékek azzal kapcsolatban, hogy miként kell együtt mozogni az autóval, és azon kívül, hogy kicsit elfáradtam, semmi bajom nem esett. Egyszer odacsaptuk magunkat egy kicsit, de az sem fájt jobban, mint korábban szokott, csak annyira, amennyire fájnia kell annak, amikor felüt egy kõ. Persze, nem mondom, hogy már teljesen visszarázódtam, de ahhoz képest, hogy magamban arra számítottam, hogy fájni fog, kellemesen csalódtam, mert egyáltalán nem fájt, és ez nagyon jó hír… – mondta Bunkoczi László.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója