A Peugeot szerint ez az autózás jövője

2021.12.27.
Világszerte folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben nőnek a tisztán elektromos személygépkocsik eladásai. A 2020 első félévében tapasztalt 19 százalékos visszaesést követően idén 168 százalékkal nőtt a hálózatról tölthető járművek globális forgalma: ez két év alatt 36 százalékos növekedésnek felel meg, ami az autópiac átlagos fejlődési rátájának sokszorosa. Az előrejelzésekben sok bizonytalansággal kell számolni, de egy tavalyi elemzés, amely még nem számolt az eladások idei fellendülésével, azt valószínűsítette, hogy 2030-ra minden harmadik eladott új autó hálózatról tölthető elektromos (PHEV vagy BEV) lesz a világon, Európában pedig az arányuk meghaladhatja a 40 százalékot.2 Hogy pontosan hogyan alakulnak az arányok, ma még nehéz megjósolni, az azonban biztos, hogy a hálózatról tölthető elektromos járművek már ma is jelentőséggel bírnak, néhány éven belül pedig meghatározó tényezővé válnak az autóiparban és az autóértékesítésben egyaránt. Ez persze feltételezi, hogy nem kizárólag az autóipar, valamint a gazdasági és ökológiai szakemberek szorgalmazzák elterjedésüket, hanem a fogyasztók is elfogadják, hogy megkerülhetetlen az átállás – részben azért is, mert az elektromobilitás számos olyan előnnyel jár, amik miatt a felhasználók túlnyomó többségében esze ágában sincs visszatérni a régi vágású belső égésű motorhoz. A fogyasztók villanyautókba vetett bizalmát és optimizmusát azonban semmi nem mutatja meg pontosabban, mint az, hogy milyen jövőt szánnak gyermekeiknek. Pontosan erre volt kíváncsi a Peugeot, amikor egy reprezentatív felmérés keretében feltérképezte a brit tinédzserek autós oktatási kilátásait és terveit. A megkérdezett szülők negyven százaléka eleve nem gondolkodik belső égésű motorban, és azt szeretné, ha gyermeke rögtön villanyautón tanulna meg vezetni. Ez az arány tökéletesen egybevág a fent említett előrejelzéssel, amely az évtized végére 40 százalékos piaci részesedést jósol Európában a hálózatról tölthető járműveknek, és megerősíti az autógyártók elkötelezettségét az emissziómentes mobilitási technológiák fejlesztése iránt. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül azoknak a szülőknek a véleménye sem, akik szerint villanyautón nehezebb megtanulni vezetni. Mivel háromból egy szülőt (28%) aggaszt ez a gondolat, a Peugeot érdekes kísérletre szánta rá magát. 10-16 éves fiatalok egy csoportját arra kérte, hogy vegyenek részt egy kifejezetten villanyautókra szabott oktatási programban. A jogosítványtól még messze álló fiatalok Peugeot e-208 városi villanyautók volánja mögött végeztek el alapvető manővereket, és kaptak áttekintést a töltés folyamatáról, illetve az energiatakarékos vezetés fortélyairól és alapszabályairól. A rövid oktatást követően máris ügyesebben, takarékosabban tudtak vezetni a zárt pályán, mint szüleik, ezzel igazolva, hogy az elektromos járművek tudatos vezetése gyakorlatilag ösztönösen elsajátítható – hogy a kézenfekvő hasonlattal éljünk, gyerekjáték. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az említett kérdőívből az is kiderült: négyből egy családban folyamatosan arra biztatják szüleiket a gyermekek, hogy váltsanak elektromos közlekedésre. - A kutatás rávilágított, hogy az emberek egyre nagyobb arányban ismerik fel az elektromobilitás pozitív oldalát. Amint egyre nő a villanyautók népszerűsége, úgy kell mind nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy az autóvezetők elkövetkező generációi tisztában legyenek a hálózatról tölthető járművek birtoklásának és használatának az előnyeivel – mutatott rá az exponenciális növekedés fenntartásának egyik kulcsfontosságú tényezőjére Julie David, a Peugeot UK ügyvezető igazgatója. A Peugeot kínálatában folyamatosan nő a részben vagy teljesen elektromos modellek aránya. Az előbbi csoportot a Peugeot 508 és Peugeot 3008, valamint a hamarosan piacra lépő, új generációs Peugeot 308 hálózatról tölthető hibrid típusai képviselik, míg az akkumulátoros elektromos közlekedésre a Peugeot e-208 és Peugeot e-2008 mellett a márka haszonjármű alapú, többcélú családi típusai: az e-Rifter és az e-Traveller alkalmasak. Miközben ezzel a széles villamosított palettával egyértelműen elkötelezte magát az elektromobilitás mellett, a Peugeot ügyfeleire bízza a választást, így a kínálatban szereplő összes típus azonos kivitelben és paraméterekkel választható hagyományos, belső égésű, illetve emissziómentes közlekedésre alkalmas, villamosított hajtásláncokkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Felismeri, és jelzi a hiányos felfestéseket a Honda új rendszere

2021.12.27.
Lassan, de biztosan elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol az autók már nem csak közlekedési eszközként fognak funkcionálni, hanem egyfajta okos eszközként, ami kommunikál, mi több, javít a közlekedési infrastruktúrán. Erre hivatott a Honda új Road Condition Monitoring rendszere, ami, ahogy neve is mutatja, kamerái és szenzorai segítségével figyeli majd az utak és felfestések minőségét. Ahol a felfestés hiánytalan, ott zöld színnel jelöli majd, ahol elfogadható, ott sárgával, ahol hiányos, és pótlásra szorul, ott viszont vörös színt oszt majd a rendszer. Szürkék lesznek azok a területek, ahol egyáltalán nincs felfestés. Mindezt az Ohiói Közlekedési Minisztériummal együttműködésben hajtja végre a Honda Kutatóintézet. Az amerikai város vezetősége ugyanis belement, hogy Ohio útjain végezzék el a projekt próbáját. Ezzel szeretné elérni a város, hogy még hatékonyabban értesüljenek a hatóságok, ha karbantartásra szorul egy útszakasz, ráadásul ez a módszer költséghatékonyabb és gyorsabb hisz, hiszen valódi autók, valós használat közben küldik meg az információt. A rendszer nem csak színkódokat küld egyébként, hanem GPS koordinátákat és fotókat vagy videókat is az adott szakaszról, amit aztán kielemeznek a hatóságok, és szükség esetén beavatkoznak. Azt hiszem, egy hasonló rendszernek lenne elég dolga Budapesten is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Négy autó ütközött a Petőfi hídon

2021.12.27.
A budai hídfő közelében, a Budáról Pest felé vezető oldalon forgalmi akadály alakult ki. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a baleset miatt a forgalom a villamosvágányon halad, a 4-es és a 6-os villamos helyett a dél-budai végállomás és a Corvin-negyed között pótlóbusszal lehet utazni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Toyota: karbonsemlegesség kompromisszummal?

2021.12.27.
Szerző: Heimer György Eszerint a japán céggigász 2030-ig 70 milliárd dollárt fordít modellválasztékának elektrifikálására, és ezek fele akkumulátoros e-jármű (bev) lesz, mivel úgy látják, hogy ugrásszerűen nő a kereslet a zéró-emissziójú típusok iránt. Ám a világ legnagyobb autógyártója, amely relatíve később jelent meg a tisztán e-autók piacán úgy számítja – derült ki az elnök szavaiból –, hogy az évtized végén évente csak 3,5 millió bev-kocsit bocsátanak majd ki. Ez a mennyiség a jelenlegi eladások mintegy harmadának felel meg, vagyis elmarad a nagy riválisok terveitől, így például a VW Csoport globális értékesítésnek mintegy felét az akkus autók teszik majd ki. Mindazonáltal a Toyota többféle, köztük hibrid és hidrogén hajtású járművekkel is számol a széndioxid-csökkentést megcélzó stratégiai terveiben. „Több idő kell ahhoz, hogy lássuk, merre megy a piac” – jegyezte meg magyarázatként a cégelnök Toyoda. Tájékoztatójából az is kitűnt, hogy 2030-ig 30 modellből álló teljesen elektromos modellflotta kibocsátását tervezik, és az akkumulátor-gyártás felfuttatására a korábban tervezettnél többet, 2 trillió yent fordítanak. Ennek részeként Észak-Karolinában (USA) 1,29 milliárd dolláros befektetéssel egy új akkuüzemet húznak fel, ahol 2025-ban startol a termelés. A japán óriáscég eladásaiban az bev-modellek aránya még jelentéktelen, ugyanakkor az ilyen négykerekűek forgalma gyorsan bővül, miközben az autók világpiaca már hatodik éve szűkül. Ezzel együtt a Toyota nem volt hajlandó csatlakozni a világ hat legnagyobb autógyártójának vállalásához, miszerint 2040-ig felhagynak a szénhidrogén-üzemű személyautók gyártásával. A japánok azzal érvelnek, hogy az átmeneti idő túlságosan rövid, addig az időpontig a világ nem minden részén állnak készen a zöld autók használatára. Ez is magyarázza, hogy a Toyota nem állt le a hidrogén üzemű belső égésű motorok fejlesztésével. Másfelől a hagyományos technológia abban is segíthet, hogy megőrizzék Japán 5,5 millió autóipari munkahelyét, a cég fenntartsa az ellátási láncokat, amelyek az e-autók esetében egy teljes műszak eltűnését vonná maga után. A sajtótájékoztatón 15 tisztán villanyos Toyota és Lexus modell koncepcióját szellőztették meg, köztük szedánok, városi terepjárók, kisteherautók, valamint egy újfajta LFA-Lexus szupersport-kocsi tervét. A Lexus célkitűzései közé tartozik, hogy 2030-ra az összes járműkategóriában legyen akkus e-modellje, 2035-ben pedig az európai, amerikai és a kínai főpiacokon kizárólag ilyen négykerekűeket árusítson, világméretekben évi egymilliós darabos mennyiségben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Júniusban újraindul a lengyel légitársaság Budapest-New York járata

2021.12.27.
A repülők hetente háromszor közlekednek New York legforgalmasabb légikikötője, a John Fitzgerald Kennedy Nemzetközi Repülőtér és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az út 9 óra 15 percig tart, a gépek az utasok mellett 12 tonnányi árut is vihetnek - írták. A két város között 2018-ban indult az első LOT-járat, és csak átmenetileg szüneteltetik a járvány miatt. A közlemény szerint az enyhülő korlátozások, az átoltottság és a visszatérő utazási kedv teszi lehetővé az újbóli összeköttetést. Hozzátették, hogy a LOT ezzel is kifejezi a magyar piac iránti elkötelezettségét. A Budapest Airport a fellendülés lehetőségét látja az új járatokban - írták. A légi összeköttetés a magyar főváros idegenforgalmát is erősíti, ezért a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együtt dolgoznak a kínálat bővítésén. Hozzátették, hogy a LOT járata iránt nagy volt a kereslet korábban, és jövőre ismét biztonságos, kényelmes utazást biztosít a tengerentúlra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nyolc parkoló autót tarolt le, majd elmenekült a helyszínről

2021.12.27.
Ismeretlen személy közlekedett Honda típusú személygépkocsival 2021. december 27-én a hajnali órákban Szekszárdon, az Alisca utcában a Munkácsy utca irányából Csatár irányába. A sofőr haladása során elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, a havas, csúszós úton a bal oldalra sodródott, ahol először az úttest szélén parkoló Skoda típusú személygépkocsinak ütközött. Ennek következtében a Honda a tengelye körül átfordulva az egymás mellett várakozó hét autónak, majd átsodródva a jobb oldalra, egy az útpadkán várakozó járműnek ütközött, végül a jobb oldali forgalmi sávban a menetiránnyal szemben megállt. A Honda vezetője a helyszínről két utasát hátrahagyva ismeretlen helyre távozott. Ők könnyebben megsérültek. A baleset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán vizsgálják. Kérjük, hogy mindenki fokozott óvatossággal és a szokásosnál körültekintőbben közlekedjen! A fagyott, csúszós utakon való közlekedés legfontosabb szabálya a helyes sebesség megválasztása. A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve veszünk részt a közlekedésben. Fotók: police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szilveszter-rali: Hat ország 200 autója a Hungaroringen

2021.12.27.
A viadal sajtószolgálatának közleménye szerint a magyarok mellett német, lengyel, osztrák, cseh és szlovák indulók is rajthoz állnak a kétnapos, 56 kilométer össztávú versenyen, melyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni. A nézők ezúttal csak védettségi igazolvánnyal tudják a helyszínen megtekinteni a száguldást, zárt térben pedig kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás. - A védettségi igazolványokat a nézői beléptetési pontokon fogjuk ellenőrizni, mivel ezeknek a meglétét törvény írja elő a sportrendezvényekre történő belépéshez - mondta Füredi András, a Szilveszter-rali egyik főszervezője. Hozzátette, miután a Hungaroring környéki utakat is használhatják, a verseny apró változtatásokkal ugyan, de a 2019-es nyomvonalon zajlik majd. - Kedden kizárólag a Hungaroringen belül száguldanak majd az autók, szerdán pedig a külső pályával kezdünk, amiben 2019-hez hasonlóan újra benne lesz a benzinkút, és ezt a részt elhagyva mennek be a versenyzők a belső részre - közölte Garamvölgyi Zoltán, az évzáró viadal másik főszervezője. A Szilveszter-rali korábbi háromszoros győztese, a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc ezen az eseményen ül az idén először versenyautóba, miután a hazai ralibajnokságot kihagyta. Vincze régi-új csapatának, a Korda Racingnek a Skoda Fabia R5-ösével áll rajthoz. A verseny mindkét napon 9 órakor rajtol, jegyeket elővételben 3000 forintos áron tudnak vásárolni az érdeklődők. A helyszínen a belépő 3500 forintba kerül, 18 éven aluliak pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be. A rendezvény megtekintése 12 éves kor alatt ingyenes. A viadalról internetes élő közvetítés az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is lesz a Rallye Rádió web- és Facebook-oldalán, valamint Youtube-csatornáján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Érted vagyunk – Trükkös körforgalmak

2021.12.27.
A Generali Biztosító és az Autószektor közös közlekedésbiztonsági sorozatában ezúttal a körforgalmakról lesz szó. A rendszerváltást megelőző időszakban a hazai körforgalmú csomópontok számát egy kezén meg tudta számolni az ember. A leghíresebb körforgalomnak mondott csomópont a Lánchad budai hídfőjénél volt, de sokáig az is csak alakjában volt kör, forgalmi rend szempontjából a híd-alagút útvonal élvezett elsőbbséget. A budapesti Clark Adam téri csomópont 1975 (Forrás: Fortepan, Főfotó) Aztán az 1990-es évektől felgyorsult a körforgalmú csomópontok kiépítése, hiszen ennek a forgalmi megoldásnak számos előnye van. A körforgalom mérsékli és közel azonossá teszi a járművek sebességét, egyszerűsíti a konfliktusokat, az áthaladást, csökkenti a csomóponton való átjárás időszükségletét, rugalmas és folytonos áthaladást biztosít, valamint nem csak négy csomóponti ága lehet, sőt, az ágak száma később is bővíthető. Ezen kívül megoldottá válik az útvonalon való biztonságos visszafordulás, a legtöbb esetben lámpás forgalomirányítást nem igényel és idővel egyre kedvezőbbé vált a közösségi fogadtatása is. De tényleg olyan egyszerű? Nézzük a legfontosabb jellemzőket és az alapvető szabályokat! A körforgalmú csomópontnak legalább három ága van. A körforgalomban haladók számára elsőbbséget kell adni, ezt elsőbbségadás kötelező, vagy közismertebb nevén macisajt táblák jelzik. Forrás: Magyar Közút A körforgalomba való behaladáskor nem szükséges indexelni, hiszen kötelező haladási irány van érvényben. Az irányjelzőt viszont a körforgalom elhagyásakor minden esetben használni kell. Ez egyszerre hasznos a mögöttünk közlekedőnek, de még inkább a behajtani szándékozóknak. A körforgalomban tilos tolatni és megállni is. Két- vagy többsávos körforgalmak A körfogalmú csomópontok kapacitása növelhető, ha a körben nem csak egy, hanem két sávot alakítanak ki. Az így épített csomópontok használata csaknem megegyezik a hagyományos, egysávos kialakítással, mindössze azzal segíthetjük a saját és mások átjutását, ha nem a behaladásunktól számított első kijáraton hagyjuk majd el a körforgalmat, akkor megfelelő körültekintéssel behajthatunk a belső sávba. Némi nehézséget okoz, hogy a megfelelő kijárat előtt ívmenetben kell majd – természetesen irányjelzéssel – sávot váltanunk. Spirális körforgalmak Ennél kialakításnál már a behajtáshoz felkészülten, a megfelelő sávban illik érkezni, ugyanis a külső sávot tartva, az legfeljebb a következő két kijárat megközelítésére lesz alkalmas. Mivel a körforgalom sávjai között legtöbbször záróvonalakkal találkozunk, érdemes előre tájékozódni a tovább haladás lehetőségéről, amit a besorolást előjelző táblák segítenek a csomópont előtt. Turbó körforgalmak A spirális körforgalom továbbfejlesztett változata, amelynek közepén már nem is kört találunk, hanem két félkört, egymáshoz egy sávnyival eltolt pozícióban. Ez a megoldás viszonylag ritka, de a belső „születő-fogyó” sávos kialakítás már egyre gyakoribb. A győri lámpás turbó körforgalom (Forrás: Google Earth) Amikor már egy sáv sem elég, akkor általában segítségül hívják a lámpás irányítást, de a körforgalom még is megőrzi előnyei többségét. A közlekedés a körforgalomban Bármekkora is legyen a körforgalom, legyen abban bármennyi ág és sáv, az alapvető szabályok ugyanazok maradnak. Oda kell figyelnünk a sávvezetésre és tartásra. Nem maradhat el a sávváltás közbeni, vagy a lehajtáskori irányjelzés. A körforgalomban nem érdemes megállnunk, hogy behajthassanak, ez alól kivételt csak az az eset képezhet, amikor forgalmi okból nem tudnánk elhagyni a másik autó behajtásához szükséges területet. A körforgalomban, általában nagy a hely, de ez nem csábíthat senkit sem furakodásra. A kitalált rend megbontása ugyanis hamar zavart okoz a forgalom lefolyásában, amely aztán kihat az egész körforgalom, sőt a behajtó ágak forgalmára is. A fejlettebb navigációk ma már képesek a körforgalom előtt is segíteni a helyes sávválasztást. Ez is segíthet, de bonyolultabb körforgalmaknál a gyakorlat teszi majd a mestert. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta.  

Meghosszabbítják a decemberi helyközi bérletek érvényességét

2021.12.27.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden a Facebook-oldalán azt írta, "célunk, hogy megkönnyítsük az utasok dolgát az újévben". Általános tapasztalat, hogy a téli szünet utáni iskolakezdésnél hosszabbra nyúlhat a várakozás a jegypénztáraknál - folytatta -, ezért a sorban állás elkerülése érdekében az újév első hetében szerda helyett péntekig lehet majd utazni a decemberi havi és második félhavi bérletekkel a helyközi közlekedésben. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy aki teheti, éljen a szolgáltatók által egyre szélesebb körben biztosított elektronikus, online jegyvásárlási lehetőségekkel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bírja a BMW i7 a meredek szerpentint, a kimerítő hőséget

2021.12.27.
Az extrém útviszonyok és időjárási körülmények közepette végzett megbízhatósági megmérettetésekkel a BMW i7 sorozatgyártását előkészítő finomhangolási folyamatai a végükhöz közelednek. A legforróbb éghajlati zónákban, a világ legkimerítőbb tesztlétesítményeiben és a legváltozatosabb közutakon, maximális terhelés mellett végzett tesztek során a modell fejlesztőmérnökei elsősorban az elektromos motorok, az intelligens összkerékhajtás és a nagyfeszültségű akkumulátor teljesítményét és megbízhatóságát ellenőrzik, a járatlan utaktól kezdve, porfelhőkön és sivatagi forróságokon át, egészen a legextrémebb domborzati szintkülönbségekig. A BMW i7 prototípusainak sorozatgyártás felé vezető útja a sivatag kavicsos ösvényein, a legmagasabb hegyi szerpentineken és a legintenzívebb vezetési stílusban megélhető, zárt versenypályákon vezet keresztül. A BMW i7, a világ egyetlen tisztán elektromos meghajtású luxuslimuzinja 2022-ben gurul ki a reflektorfénybe, az új BMW 7-es sorozat más modellváltozataival együtt. A bolygó legforróbb éghajlati zónáiban, országokon és kontinenseken átívelő megbízhatósági tesztek kifejezett célja a tisztán elektromos hajtáslánc-technológia alkatrészeinek átfogó tesztelése és megbízhatóságuk biztosítása. A legkorszerűbb, ötödik generációs BMW eDrive hajtáslánc-technológia BMW i7 modell számára kifejlesztett alkatrészei még a legmostohább körülmények közepette, folyamatosan tűző napfényben, extrém magas hőmérsékleti viszonyoknál, szűnni nem akaró szárazságban is kikezdhetetlen funkcionalitásukról tesznek tanúbizonyságot. A bajor prémiumgyártó mérnökei a sorozatgyártás előtti prototípusok széleskörű tesztprogramjait minden esetben úgy állítják össze, hogy azok teljeskörűen, kompromisszumot nem ismerve lefedjék az összes olyan elképzelhető élethelyzetet, amellyel a sorozatgyártásban készülő újdonságok teljes életciklusuk során szembesülhetnek. Az elektromos motorok, a nagyfeszültségű akkumulátor, a vezérlőelektronika, az integrált hűtőrendszer, a járműtöltő technológia és az energiamenedzsment működését, illetve sajátosságait, valamint hőmérsékleti és útviszonyokkal kapcsolatos változásokra adott rendszerreakcióit érzékeny fedélzeti mérőtechnológia és tapasztalt tesztmérnökök vizsgálják. A több tízezer kilométert felölelő tesztprogram végtelenbe nyúló megbízhatósági utazásokat és nagysebességű versenypályás megmérettetéseket éppúgy tartalmaz, mint perzselő forróságokban megtett nagyvárosi araszolásokat. A BMW i7 tikkasztó körülmények közepette végzett forrósági tesztjeihez ráadásul a mérnökök kivételesen eltérő tengerszint feletti magasságokat választottak, hogy az elektromos motorok és a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás nyomatékvezérlő rendszere kiváltképp dinamikus és rendkívül hosszan tartó, folyamatos emelkedés során is bizonyítsa kiegyensúlyozott teljesítményét. Hogy még tovább fokozzák a tisztán elektromos hajtáslánc-technológia terhelését, a mérnökök vontató üzemmódban is hegynek engedik a prototípusokat, a nagyfeszültségű akkumulátor azonban még ilyen körülmények közepette is képes kiszámíthatóan, folyamatosan és egyenletesen táplálni energiával az elektromos motorokat. Az energiamenedzsment és a vezérlőelektronika kvalitásainak maximális igazolása érdekében a tesztprogramba olyan hegyi szakaszokat is beépítettek, amelyeken a prototípusok teljesen feltöltött akkumulátorokkal vágnak neki az ereszkedésnek, esélyt sem hagyva a lassuláskor felszabaduló energiák visszatáplálásának. A BMW i7 kimerítő tesztprogramja során a mérnökök a modell légkondicionáló rendszerének és fedélzeti elektronikájának teljesítményét, illetve megbízhatóságát, valamint az utastérben használt anyagok hőálló képességét is átfogóan ellenőrzik, ezzel is garantálva, hogy a világ egyetlen tisztán elektromos meghajtású luxuslimuzinja minden vezetési szituációban tökéletesen harmonikus, exkluzív vezetési élményt nyújtva érkezzen meg az utakra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója