Tízéves mélypontra lökte a chiphiány a német autóexportot

2021.12.01.
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján a harmadik negyedévben, július-szeptemberben 23,1 milliárd euró volt a német autóexport, 17,2 százalékkal az éves bázis alatt. Az autóimport még ennél is nagyobb mértékben, 29,8 százalékkal csökkent 11,2 milliárd euróra. A német autóexport és autóimport ezzel a járványvédelmi korlátozásokkal erősen megterhelt 2020-as második negyedévi óta a legalacsonyabb szintre esett vissza. Akkor 15,5 milliárd euró értékben exportált, és 9,4 milliárd euró értékben importált személygépkocsikat Németország. Az idei harmadik negyedévinél kisebb exportig egészen 2010 első negyedévéig kell visszamenni időben, amikor 22,7 milliárd euró volt a személyautó-kivitel értéke. Az import esetében pedig 2016 harmadik negyedévéig kell visszanyúlni, az akkori 11,1 milliárd eurós exportig. Az idei harmadik negyedévi export és import esetében is a csökkenés a belsőégésű motoros személygépkocsikat érintette. A teljesen elektromos, valamint a hálózatról nem tölthető hibrid járműveknél azonban jelentős mértékű volt a növekedés mind az export, mind az import esetében. A július-szeptemberi negyedévben 69,8 ezer teljesen elektromos autót exportált a német ipar 2,9 milliárd euró értékben, ami 26,9 százalékos bevételnövekedést eredményezett. Az importált 59,7 ezer elektromos személygépkocsi 1,7 milliárd eurós értékben pedig 58,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Hibrid autót 71,2 ezret exportált Németország 3,3 milliárd euró értékben, 126,8 százalékkal magasabb összegben a 2020 harmadik negyedévinél. A hibrid import 29,5 ezer darab volt 0,7 milliárd euró értékben, 22,4 százalékos növekedéssel. A német személygépkocsi-export és -import oroszlánrészét továbbra is a belsőégésű motoros járművek teszik ki, részarányuk azonban már csökken. A harmadik negyedében 254 ezer autót exportált Németország 8,5 milliárd euró értékben, 44,8 százalékkal az éves bázis alatt, az import pedig 213,9 ezer volt, 49,8 százalékkal alacsonyabb, 4,3 milliárd euró értékben. A legtöbb autót az Egyesült Államokba exportálta a harmadik negyedévben Németország 3,2 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal alacsonyabb összegben. A kínai export 27,2 százalékkal esett vissza 2,9 milliárd euróra. Az Egyesült Királyságba pedig 2,0 milliárd euró volt az autókivitel, 33,7 százalékkal alacsonyabb az éves bázisnál. Az importoldalon is az Egyesült Államok a legnagyobb kereskedelmi partnere Németországnak a személyautók területén. A harmadik negyedévben 1,6 milliárd eurót tett ki az autóimport 12,6 százalékos csökkenéssel. A második legnagyobb import partner Spanyolország 1,2 milliárd euróval, nagy, 45,8 százalékos csökkenéssel. Csehországból 0,9 milliárd euró értékben importált a harmadik negyedévben személygépkocsit Németország, 34,9 százalékkal kisebb összegben az előző évinél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elmarad a 2022-es Brüsszeli Autószalon

2021.12.01.
A járvány negyedik hullámának emelkedő fertőzésszámai és a szigorú belga állami intézkedések vezettek a Brüsszeli Autószalon lefújásához a szervezők tájékoztatása szerint, a jelenlegi helyzetben ugyanis nem tudtak volna biztonságosan vendégül látni annyi látogatót, amennyire számítani lehetett. Andreas Cremer, a Belga Autós és Kerékpáros Szövetség (FEBIAC) elnöke bízik benne, hogy 2023 januárjában viszont egy nagyszabású kiállítással ünnepelhetik meg az első Brüsszeli Autószalon 100. évfordulóját. A tervek szerint egy digitális platformot is fejlesztenek majd arra a seregszemlére, amelyen keresztül az autósok feltehetik a kérdéseiket a szakértőknek. A frankfurtinál és a genfinél kisebb Brüsszeli Autószalon először 1902-ben nyitotta meg a kapuit az autózás iránt érdeklődő látogatók előtt, az utóbbi években a rendezvény csak a páros években került megrendezésre. A 2022-es kiadást január 15-től 23-ig között tervezték megtartani, sok gyártó részvételével. Korábban itt volt a világpremierje a második generációs Range Rover Evoque-nak, a Ford Mondeo Hybridnek és a Hyundai i40 ráncfelvarrott változatának. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos balesettel kezdődött a szerda

2021.12.01.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2021. december 1-jén 2 óra 30 perc körül a Sátoraljaújhely, Bodrog úton egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében egy személy a helyszínen életét vesztette, egy személy pedig súlyosan megsérült. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tényleg létezik a gyakorlatilag örök életű akkumulátor?

2021.11.30.
A közelmúltban bemutatott tisztán elektromos modelljével minden eddiginél magasabbra emeli a lécet a Toyota: a bZ4X akkumulátor-csomagja tíz év után is újszerű marad, és ez nem az egyetlen előnye. Sokan kárhoztatták a Toyotát, amiért késlekedve reagált a tisztán elektromos járművek piacának fejlődésére. A vállalat valójában negyed évszázada hozta forgalomba első akkumulátoros villanyautóját, a RAV4 EV-t, amelyet aztán 2012-ben annak második generációja követett, tavaly pedig a C-HR EV lépett a kínai piacra (Izoa néven.) Az, hogy erre a termékvonalra nem fektetett nagyobb hangsúlyt az elmúlt huszonnégy évben, a legkevésbé sem volt véletlenszerű. A Toyota tudatosan döntött úgy, hogy az értékesítésben kiforrott hibrid típusaira koncentrál, miközben nem csak tökéletesíti EV-technológiáját, de az iparág legfejlettebb hálózatról tölthető akkucsomagját hozza létre. Ez az új generációs technológia jelenik meg a frissen bemutatott Toyota bZ4X tisztán elektromos crossoverben. A Toyota idén jelentette be, hogy az évtized végéig 4 billió forintnak megfelelő összeget fordít elektromos hajtóakkumulátorok fejlesztésére és gyártására. Ebben a folyamatban három alapvető technológiára koncentrál a vállalat. Rövid távon finomítja nikkel metál-hidrid és lítiomion akkumulátorait, ezt követően pedig megalkotja új generációs lítiumion akkumulátorát, valamint kiküszöböli a szilárd elektrolitos akkumulátorok sorozatgyártását hátráltató hiányosságait. Ez a két utóbbi technológia túlzás nélkül új korszakot nyit az elektromobilitás történetében; a várakozások szerint már 2025-től rendelkezésre állnak majd. A Toyota bZ4X fedélzeti rendszere még nem ezt az új generációs Li-Ion akkumulátort alkalmazza, ám a jelentős mértékben tökéletesített rendszerének megjelenésével gyakorlatilag egy csapásra elavulttá vált a piacon forgalmazott hasonló rendszerek többsége. Az új rendszer ugyanis 30 százalékkal olcsóbban gyártható, a jelenleginél nagyobb fajlagos kapacitást kínál, és ami különösen fontos: élettartama a sokszorosa lesz a most szokásos megoldásoknak. A Toyota arra tett ígéretet, hogy a bZ4X akkumulátorcsomagja tíz év elteltével is eredeti kapacitásának 90 százalékáig lesz tölthető. Összehasonlításként: ez az érték manapság, más gyártóknál nem haladja meg a 70 százalékot. Egy tízéves Toyota villanyautó tehát 28 százalékkal messzebb tud majd eljutni egyetlen feltöltéssel, mint egy hozzá eredetileg hasonló paraméterekkel rendelkező versenytársa – míg az utóbbinál érzékelhetően romlik tehát a használati érték, a Toyota vezetője jóformán észre sem fogja venni az eltérést. Mintha ez nem volna elég, 2025 után ezt a piacvezető paraméterekkel bíró akkumulátor-technológiát is lecseréli a Toyota. Az új generációs lítiumion energiatároló rendszerek további 50 százalékos árcsökkenést ígérnek azonos kapacitás mellett. A kétlépcsős fejlesztés eredményeként tehát a következő nem egészen öt év leforgása alatt harmadára – a jelenlegi költségek 35 százalékára – csökkenhet az akkumulátorok ára, és ennek köszönhetően nagyságrendekkel válhatnak olcsóbbá a Toyota villamosított járművei. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Rolls-Royce-szal dolgoznak együtt magyar egyetemisták

2021.11.30.
Október 15-én a Műegyetemen avatták fel a BME - Rolls-Royce Moduláris Hibrid Hajtásrendszer Laboratóriumot, amely a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) első nagy projektjének keretében jött létre. Eddig a négy évvel ezelőtt indított programban összesen öt, az ipar-egyetem közös projektjeinek színhelyet adó laboratórium valósult meg. A fejlesztésekbe a műegyetemi oldalról több mint 120 egyetemi dolgozó és hallgató vett részt, az ipari partnerek részéről is hasonló létszámmal dolgoztak a programban kutatók és mérnökök. Az elektromos hajtásinverter és energia ellátó rendszer optimalizálási technológia létrehozása területen a BME és a Siemens közös munkája során a Siemensnél a 2012 és 2019 közötti időszakban több mint 100 fiatal mérnök munkáját integráló K+F részleg alakult ki, amelyet elősegített az egyetemmel való együttműködés. A közös munka tovább folytatódott, miután a Rolls-Royce, a világ vezető repülőipari vállalata felvásárolta a Siemens légiipari hajtásrendszereket fejlesztő részlegét. - A BME-Siemens, majd BME-Rolls-Royce együttműködés az egyik legjobb példa Magyarországon arra, hogyan tud ipar és egyetem szorosan együttműködve nemzetközi színtéren is elismert eredményt létrehozni - emelte ki a megnyitón  Lengyel László, a BME FIEK igazgatója. A BME és a Rolls-Royce együttműködésében az egyetemi campuson létrehozott hajtáslaboratórium egy meghatározó K+F helyszín, ahol 300 kW teljesítményszinten, 1200 V feszültségen és legfeljebb 20 000 percenkénti fordulatszámon valósulhat meg az elektromos járművek komponensenkénti vagy akár rendszerszintű tesztelése. A vállalati partnerek számára széleskörű tesztelési lehetőségeket kínál a hajtáslabor teljes hajtáslánc és komponens szinten is: motorok, generátorok, teljesítmény-átalakító konverterek, akkumulátorok és inverterek. A labor speciális nagyfeszültségű, nagy kapcsolási frekvenciájú és nagy teljesítményű PHIL (power hardware-in-the-loop) rendszere lehetővé teszi a felhasználói szinten paraméterezhető forgógépek, valamint különböző fordulatszám- és pozíciószenzorok emulációját is. A vizsgálandó berendezés számára levegő és folyadékhűtés egyaránt biztosított. Az automatizált mérő és adatgyűjtő rendszer mérni tudja a berendezés feszültségeit, áramait, fordulatszámát, nyomatékát és hőmérsékletét. - Az elektromos járművek gyors terjedésével egyre nagyobb igény mutatkozik a tesztelésükhöz szükséges speciális teljesítmény-elektronikai berendezésekre. Ennek az igénynek a labor, a régióban egyedülálló kapacitásával és teljesítményével eleget is tud tenni - hangsúlyozta Becker Péter laborvezető. - A közös munka többet adott, mint azt a projektek indulásakor gondoltuk - derült ki Dale A. Martin, a Siemens Zrt. korábbi elnök-vezérigazgatójának előadásából.  Balázs Gergely, a Rolls-Royce Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Rolls-Royce a karbonsemlegességre törekvő, globális Net Zero programjának részeként teljesen elektromos és hibrid hajtásrendszereket fejleszt a fenntartható légiközlekedés megteremtése érdekében. A műegyetemmel való együttműködés illeszkedik a Rolls-Royce termékfejlesztési célú stratégiájához, amelyhez kapcsolódóan a magyar csapat is tovább erősödhet. A Rolls-Royce, a Siemens és több ipari partner új üzleti lehetőségeket is talált a BME FIEK-kel való együttműködésben. A hajtáslaboratórium létrehozása mellett a BME FIEK projektben ezen a területen létrejött több jelentős eredmény, ilyen például: a villamos motorok topológiai optimalizációs technológiája, a magas biztonsági szintű akkumulátor felügyeleti rendszer, az intelligens áramirányítók irányító egységeinek tesztelésére alkalmas hardware-in-the-loop szimulátoros egység, a légcsavar meghajtására kifejlesztett villamos motor, vagy a légi járművek elektromos főhajtásláncaiba integrálható, biztonságos lítiumion-akkumulátor modul. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lezárt ügy: ketten sérültek a balesetben

2021.11.30.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy füzesgyarmati lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Debrecen, Házgyár utcában 2021. január 19-én 15 óra körül. A sofőr, amikor járműjével a Nívó utca kereszteződéséhez ért, nem adott elsőbbséget egy másik gépkocsinak, így összeütköztek. A közlekedési balesetben egy személy súlyos, míg egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a 27 éves férfit kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. A Debreceni Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Planet Bootcamp a BMW-vel: az élhetőbb bolygóért ötleteltek startupok és nagyvállalatok

2021.11.30.
A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal nagyvállalatokkal, köztük a BMW Group Magyarországgal karöltve összefogott, hogy a körforgásos gazdaság kihívásaira válaszokat adó startupokkal közösen tegyenek lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság problémájára megoldásokat hozó Aquathon innovációs ötletverseny után a Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal idén, a Planet Bootcamp kezdeményezük keretében, a körforgásos gazdaság kihívásaira kereste a legfrappánsabb, piacképes, innovatív válaszokat. A november közepén megrendezett bootcampen szakértő mentorok segítették workshopokon és egyéni mentorálásokon a startupokat abban, hogy valódi megoldásokat hozzanak valós nagyvállalati kihívásokra. A legnagyobb értéket számukra az adta, hogy közvetlenül a nagyvállalati képviselőkkel tudtak egyeztetni megoldásaikról. A Planet Bootcamphez a BMW Group Magyarország mellett az ALTEO Energiaszolgáltató, a MOL Magyarország, a Nestlé Hungária, a Vodafone Magyarország és a Vajda Papír csatlakozott. A verseny célja, hogy lendületet adjon vezető hazai nagyvállalatok és feltörekvő startupok közti együttműködéseknek. A résztvevők a termékfejlesztés mellett komoly piaci visszaigazolásra és akár gyors fejlődésüket segítő tőkebefektetésre is szert tehetnek. A zsűri döntése alapján a bootcamp legjobb csapata a beltéri komposztálást hatékonyabbá és szórakoztatóbbá tevő robotfejlesztéssel érkező Compocity lett. „Kiemelten fontos számunkra a fenntarthatóság, melyet nemcsak önmagában, hanem a teljes értékláncon keresztül szeretnénk megvalósítani a lehető legnagyobb mértékben. A Kék Bolygó Alapítvány projektje meglátásunk szerint egy nagyon értékes és fontos kezdeményezés Magyarországon – melyhez örömmel csatlakoztunk” – mondta el Pócs Zsuzsanna a BMW Group Magyarország marketingvezetője az esemény kapcsán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nagyobb lett az Opel Corsa-e és a Mokka-e hatótávolsága

2021.11.30.
Egyetlen feltöltéssel a 2019-ben bemutatott többszörös díjnyertes Opel Corsa-e így immár (a WLTP ciklus szerint) akár 359 kilométer megtételére is képes, ami mintegy 7 százalékos növekedést jelent. A 2020-ban bevezetett Mokka-e, az “Arany Kormánykerék díj 2021-es győztese” pedig, a hatótáv emelkedésének eredményeként immár 338 km-t tud megtenni (WLTP) egyetlen töltéssel. A hatótáv-növekedéseket a fűtő- és szellőzőrendszer működésének és a hajtáslánc egyes elemeinek optimalizálásával érték el a Corsa-e és a Mokka-e fejlesztői. A mindkét modellben alapfelszerelésként megtalálható, és az utastér hűtéséért, fűtéséért felelős hőszivattyú hatásfoka magasabb a korábbinál. Működése a hasonló rendszerekben használt hőszivattyúkénál kevésbé energiaigényes, így kevésbé is terheli meg az akkumulátort, ami közvetlenül hozzájárul a hatótávolság növekedéséhez. A vezetők különösen téli üzemben tapasztalnak majd jelentős hatótáv-változást. Szintén jótékonyan hat a hatótávra a hajtásláncok új fordulatszám-csökkentő áttétele, és a 16 (Corsa-e), valamint 17 colos, A+ minősítésű gumiabroncsok használata. Az Opel Corsa-e és az Opel Mokka-e a nagy múltú – és immár összesen kilenc villamosított személyautó-, valamint könnyű hasznonjármű modellt kínáló - német márka elektromos offenzívájának fontos eleme. A villamosítás 2024-re az Opel teljes kínálatára kiterjed, 2028 után pedig teljes mértékben az akkumulátoros elektromos hajtású modellekre koncentrál majd a márka az európai piacon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Taycan népszerűbb, mint a 911

2021.11.30.
Bár ezek az eladási adatok önmagukban is lenyűgözőek, a Porsche idei sikere nem a márka legnagyobb híre. Az igazán nagy meglepetés, hogyy a Porsche Taycan népszerűbb volt, mint a 911 vagy a Panamera. A Porsche idén 28.640 példányt mozgatott a Taycanból, szemben a 911-es 27.972 darabjával, és ugyanebben az időszakban 20.275 Panamera modellel. Mindezt úgy, hogy a 911 darabszáma tíz százalékkal nőtt az előző évhez képest, de a Panamera is erősödött 1 százalékkal. Természetesen a Porsche SUV és crossover modelljei továbbra is a márka legjelentősebb modelljei. A vállalat 62.451 példányt értékesített a Cayenne-ből 2021 -ben, de a Macan 61.944 darabja is elképesztő teljesítmény. A csomag alján pedig a 718 Boxster és a 718 Cayman fülke található, 15 916 teljes eladással. A Porsche legkevesebb példányban értékesített modelljei egy ébként a 718-as Boxter és Cayman verziói. "A sportkocsik iránti nagyon nagy kereslet a harmadik negyedévben is folytatódott, és örülünk, hogy az év első kilenc hónapjában ennyi autót tudtunk szállítani az ügyfeleknek" - mondja Detlev von Platen, az igazgatóság tagja." A Porsche a következő években számos elektromos modell bemutatását ígérte, és a márka 2021-es sikerét figyelembe véve - különösen ami a Taycant illeti - könnyen belátható, hogy miért várja a vállalat az átállást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szupersportkocsik szintjén mozog ez a GR Yaris

2021.11.30.
A Sydney külvárosában működő Powertune Australia nem mond nemet az európai izomautókra, de elsősorban a japán sportszedánok és hot hatch-ek számítanak a szakterületüknek. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül náluk sorra a Toyota új csodafegyvere, a 261 (Japánban 272) lóerős GR Yaris. Most sorra került, és az eredmények túlzás nélkül letaglózóak. Az ausztrál guruk úgy döntöttek, első körben nem bolygatják a blokkot, és mindössze a szeleprugókat cserélték erősebbre. Ezt követte a motorvezérlés frissítése; a MoTeC M1 ECU-val már varázslatos 390 lóerőt mértek a fékpadon. A következő lépcsőben nagyobb turbót (Garrett G25-550) szereltek fel, ami további 45 lóerőt hozott a konyhára. Itt azonban megakadtak: a gyári üzemanyag-szivattyúval képtelenség volt tovább fokozni az erőt. Némi kutatás után ezt az akadályt is elhárították, és november végére további tíz százalékot tudtak emelni a teljesítményen. A fékpadon mért 352,6 kW, azaz 473 lóerő a Porsche 911 Carrera 4 GTS (480 LE), a Mercedes-AMG GT (eredeti, már nem gyártott alapkivitelében 476 LE), a BMW M4 Coupé (480 LE) szintjére emeli a pici Yarist, amely ugyanakkor nem egészen 1,3 tonnás menetkész tömegével mindegyiknél jelentősen könnyebb. Ráadásul ezt az észveszejtő teljesítményt továbbra is érintetlen belső szervekkel: szériablokkal, hajtókarokkal, dugattyúkkal, hengerfejtömítéssel és vezérműtengelyekkel érték el, ami azt jelenti, hogy bőven vannak még távlatok a Toyota háromhengeres konstrukciójában. Hogy meddig jut a G16E-GTS blokkal a tuningipar, egyelőre nem tudhatjuk, de minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy másik legenda: a 2JZ nyomdokaiba lépjen. A soros hathengeres erőforrás a Toyota Suprában emelkedett ikonikus státuszba, és vált a tuningvilág egyik kedvencévé: elpusztíthatatlan konstrukciója miatt könnyedén bírta a gyári teljesítmény többszörösével járó igénybevételt. A GR Yaris motorjából annak megbontása nélkül, mindössze néhány hónap munkával csaknem +75% extra lóerőt csalogattak elő – alig várjuk, hogy kiderüljön, mire lehet képes egy alaposabb átépítést követően. A fejlesztés annyira új, hogy a Powertune Australiának még nem állt módjában élesben is tesztelni az új motort, de korábbi tapasztalataik alapján arra számítanak, hogy 10 másodperc körül futja majd a negyed mérföldet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója