Hat elektromos autóbusz állhat forgalomba Egerben

2021.12.02.
Pajtók Gábor tájékoztatása szerint Egerben többszörösen is fontos, hogy a közösségi közlekedés minél modernebb és tisztább legyen. A fejlesztés elsősorban az itt élők és a megye más településeiről a városba érkezők kényelmét és egészségesebb környezetét szolgálja. Emellett azonban a hazai turizmus egyik legvonzóbb vidéki célpontjaként a hevesi megyeszékhelynek a környezetvédelem terén is fontos példát mutatnia - húzta alá. Úgy vélte, ezért is komoly siker, hogy Győr, Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Szolnok és Szeged mellett Eger tömegközlekedésében az elsők között jelennek meg jövőre a korszerű, elektromos autóbuszok.Emlékeztetett arra, hogy az unióval összhangban 2050-ig vállalt hazai klímacélok eléréséhez elengedhetetlen a közlekedési szektor károsanyag-kibocsátásának jelentős mérséklése. Magyarország célja, hogy 2030-ra villamosenergia-termelésének 90 százaléka mentes legyen a szén-dioxid-kibocsátástól. A Zöld Busz Program a közösségi közlekedésben üzemeltetett buszok átlagéletkorát, károsanyag-kibocsátási értékeit és fenntartási, üzemeltetési költségeit hivatott csökkenteni. A modernizálás egyúttal az utazási szolgáltatások minőségét is javítja - mutatott rá a kormánymegbízott. A program keretében 2020. és 2029. között összesen közel 36 milliárd forint áll rendelkezésre a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok és közlekedési közszolgáltatók számára, elektromos meghajtású buszok és önjáró trolibuszok beszerzésének támogatására - ismertette Pajtók Gábor. Az első körben, 2022-ben összesen 8,6 milliárd forint támogatással szerezhetnek be elektromos buszokat az érintett városok, köztük Eger - tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az olaszok álomautója megtalálja az üres parkolóhelyet

2021.12.02.
Az áhított parkolóhely szerepe egy fejlett mobilitási ökoszisztémában stratégiai fontosságúnak számít egy olyan világban, ahol a járművek egyre inkább összekapcsolódnak, autonómok, és „tudatában vannak” a körülöttük zajló eseményeknek. A felmérés során megkérdezett olasz autók 56 százalékának legnagyobb vágya az, hogy az „okos” rendszerek szabad parkolóhelyekhez irányítsák őket. Ezzel rengeteg időt takarítanának meg, és jelentősen csökkenne a környezetszennyezés is. A válaszadók két új ötletet is felvetettek. Az egyik, hogy az okos autók – a parkolási rendszerekhez kapcsolódva – automatikusan fizessék ki a parkolási díjat. Pontosan annyit, amennyi idő eltelik a leállás és az indítás között. Ugyanezt a rendszert lehetne alkalmazni a fizetőssé tett belvárosi utakon is, csak ott a be- és kihajtás közötti pontos időt számolnák, és jeleznék automatikusan. A másik ötlet a parkolóhelyek előzetes lefoglalásának lehetősége, hogy a városi közlekedésben résztvevők biztosan találjanak parkolót úticéljuk közelében. A megkérdezettek 20%-a reméli, hogy hamarosan önvezető autóval közlekedhet, míg a válaszadók 17%-a azt szeretné, ha közvetlenül az autóba integrálnák a parkolási megoldásokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kamion is részese a súlyos balesetnek - mentőhelikopter a helyszínen

2021.12.02.
Kamion utánfutójának ütközött egy személyautó a 66-os főúton, Gödre határában. A műszaki mentést végző sásdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a személygépkocsit. Mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

ŠKODA: Climatronic Air Care System gondoskodik a tiszta levegőről

2021.12.02.
Amint a szennyezőanyag-érzékelő a levegő minőségének romlását méri, a rendszer automatikusan belső keringtetési üzemmódjára vált, így akadályozva meg a külső levegő beszívását az utastérbe. Az automatikus belsőkeringtetés-szabályzással működő, integrált Air Quality System (AQS) hatékonyan járulhat hozzá az utasok egészségéhez és egyaránt kellemesebb közérzetet biztosít városi forgalomban és a hosszú utazások során. Az Air Care és a szennyezőanyag-érzékelővel rendelkező AQS funkció az ENYAQ iV, KAROQ, KODIAQ, OCTAVIA és SUPERB modellekhez áll rendelkezésre. A ŠKODA-modellek Climatronic rendszerei egyszerre növelik az utasok kényelmét és biztonságát. Az Air Quality System (AQS) technikájával kiegészített ŠKODA Climatronic légkondicionáló berendezés automatikusan belső keringtetési üzemmódjára vált, amint az érzékelők a külső levegő szennyezettségét észlelik. Az Air Care rendszer nagyteljesítményű szűrői ilyenkor folyamatosan tisztítják a beltér levegőjét, hatékonyan kötve meg a különböző részecskéket, a polleneket és kellemetlen szagokat. A ŠKODA AUTO teljes mértékben automatikus Climatronic légkondicionáló rendszerei modelltől és a felszereltségi szinttől függően két- vagy háromzónás kivitelben kaphatók. A levegő hőmérséklete külön-külön szabályozható a vezető és az első utas számára, míg a harmadik zóna a hátsó utasok számára is lehetővé teszi, hogy az e célra kialakított, önálló kezelőelemekkel beállítsák a kívánt hőmérsékletet. A Climatronic külön aktiválható Air Care System technikája többrétegű utastér-légszűrők segítségével tisztítja meg alaposan a beltér levegőjét – nem csupán az allergiások számára téve még kellemesebbé az utazást. Az Air Care funkció megtisztítja a beltér levegőjét A Climatronic Air Care System különböző érzékelőket és egy korszerű kombinált aktívszénszűrőt használ a levegő minőségének és páratartalmának optimalizálására az autó belterében. Ennek érdekében a belső és külső hőmérséklet mellett a szélvédő hőmérsékletét és a levegő páratartalmát is felügyeli. A szélvédő bepárásodásának megelőzése érdekében szükség esetén működésbe lép a klímakompresszor, mindaddig, amíg a külső hőmérséklet fagypont alá nem esik. Akkor a rendszer jégmentesítő üzemmódjába kapcsol át, a szélvédőre és az oldalablakokra áramoltatva a levegőt, a ventilátor pedig fokozott intenzitással dolgozik a belső tér páramentesítésén. A beltér keringtetett levegőjét az Air Care System újra és újra nagyhatékonyságú szűrőrendszeren vezeti át és alaposan megtisztítja. A részecske-, aktívszén- és allergénszűrő egyaránt megköti a finomport, kormot és pollent, illetve elnyeli a kellemetlen szagokat és a különféle allergéneket is eltávolítja a levegőből. Az Air Care funkcióval ellátott Climatronic légkondicionáló berendezés alap- vagy extrafelszerelésként minden új ŠKODA modellhez rendelkezésre áll. Szenzor érzékeli a gázhalmazállapotú szennyeződéseket és aktiválja a belső keringtetést Számos ŠKODA modellben egy további szennyezőanyag-érzékelővel kiegészülve az AQS belsőkeringtetés-szabályzás technikája működik, amely a gáznemű szennyeződéseket, például a szénhidrogéneket, a nitrogén-oxidokat vagy a kén-dioxidot érzékeli. Amint a jármű belterében megemelkedik e gázok koncentrációja, automatikusan megszakad a frisslevegő-ellátás és a rendszer átmenetileg belső keringtetésre kapcsol át, majd automatikusan visszatér frisslevegő-üzemmódjába. Az Air Care rendszer és a szennyezőanyag-érzékelővel ellátott AQS funkció az ENYAQ iV, KAROQ, KODIAQ, OCTAVIA és SUPERB modellekhez áll rendelkezésre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Érted vagyunk – Elektromos bicikli

2021.12.02.
A Generali Biztosító és az Autószektor közös közlekedésbiztonsági sorozata. Manapság minden az elektromobilitásról szól. Miért éppen a kerékpárok maradnának ki a sorból? A kerékpározás immár csaknem 200 éve velünk élő jelenség. A bicikli, mint közlekedési eszköz töretlen népszerűségnek örvend. Vannak persze országok, ahol szinte egyeduralkodóvá vált a városi közlekedésben, ilyen például Hollandia, de – köszönhetően az egyre szélesebb körű tevékenységű mozgalmaknak is – hazánkban is egyre többen kerekeznek. Egy kis segítség A kerékpározás egyik hátránya, hogy hosszabb utakon, emelkedőkön, bizony kihívást jelenthet a biciklizés, erre a problémára nyújtanak hathatós segítséget az elektromos bringák. A különböző módszerre megépített akkumulátor és villanymotort is tartalmazó kerékpárok lényege, hogy tekerés közben a kifejtett erővel arányosan képes besegíteni a hajtásba a motor, persze csak addig, amíg az akkumulátor ezt képes táplálni. Majdnem ugyanúgy kell velük közlekedni, mint a hagyományos bringákkal, de azért érdemes néhány dologra felhívni a figyelmet. Pedelec fogalom és szabályok Aki nézelődni kezd az elektromos kerékpárok piacán, hamar találkozni fog a „pedelec” mozaikszóval. A szóösszetétel az angol „pedal” és „electric” szavak összeolvadásából született, jelentése pedig könnyen kitalálható, hiszen ezeket a szavakat mi is használjuk. Technikai értelemben ez elektromos rásegítést takar, hiszen a Pedelec lényege, hogy valamilyen mértékben az emberi erőre is szükség van a haladáshoz, magától, tekerés nélkül nem megy. A járműkategória szabályozása európai szintű. Fontos az előbb említett működési mód, vagyis, hogy csak pedálozás, tekerés esetén kapcsol be a segítő motor. Szempont az is, hogy a jármű motorjának teljesítménye nem lehet több, mint 300 Watt, és a rásegítés kizárólag 25 km/h sebességig működik. Létezik az úgy nevezett S-Pedelec kategória is, ahol teljesítménykorlátozás nincs, a rásegítés maximális sebessége azonban már 45 km/h. Ezeknél a járműveknél jogosítvány és biztosítás is szükséges. Bár Magyarországon rendszám még nem kötelező, ahogy az 50 cm3 alatti robogók esetében is, itt is 350 Wattos maximális teljesítmény engedélyezett. Olyan ez, mint a biciklizés… …csak sokkal könnyebb, kényelmesebb. Elmondható tehát, hogy a pedelec kategóriába tartozó járművekkel való közlekedés szabályrendszere megegyezik a hagyományos bicikliékkel. A valóban a szabályozásnak megfelelő pedelec-eken nem fordulhat elő az, hogy használója olyan sebességet ér el, amire önerőből nem lenne képes. Pedelec és biztonság A bringák jól ismert járművek, ezért felbukkanásukra a közlekedés többi résztvevői sokkal jobban számítanak, mint mondjuk a nemrégiben elterjedt elektromos rollekére. A rollereknél éppen az a baj, hogy a többi közlekedő számára nehezen felmérhető azok haladási, vagy közeledési sebessége. Egy kerékpártól inkább számítunk 25 km/h-ás sebességre, mint egy rollertől, vagy akár elektromos gördeszkától. A tudatos közlekedő azonban a Pedelec használata közben is megtesz minden tőle telhetőt a saját és mások biztonsága érdekében is. Bár 40 km/h-ig sehol sem kötelező, helyesen tesszük, ha elektromos kerékpárunkon használjuk a bukósisakot. Fontos – főképp így a tél közeledtével – hogy pedelec-ünkön is legyen és működjön is a világítás, és azt ne felejtsük el bekapcsolni, ha már esteledik! A láthatóság szempontjából nem csak a lámpákra támaszkodhatunk, hanem természetesen itt is óriási előnyt jelent a láthathatósági mellény viselése. Nem szabad megfeledkeznünk a kerékpárosokra vonatkozó szabályok betartásáról sem. Itt elsősorban az irányjelzési kötelezettségre kell felhívni a figyelmet, de fontosak a behajtási tilalmak is. Járdán nem szabad biciklizni. Lakott területen kerékpárral legfeljebb 40 km/h-val hajthatunk, ugyanez a sebességhatár lakott területen kívül 50 km/h, de ekkor már kötelező a bukósisak. Kerékpárúton legfeljebb 30-al, közös vezetésű gyalog- és kerékpárúton csak 20-al mehetünk. Cikkünk megjelensét a Generali Biztosító támogatta

Két vezetőfülkés elektromos buszok járják Moszkvát

2021.12.02.
A moszkvai elektromos oktatóbuszokban két vezetőfülke található: az egyik a mentor-sofőr számára, kiegészítő műszerfallal, multimédiás képernyővel és vészfékpedállal, a másik pedig a gyakornok kabinja - írja a rusautonews.com orosz autós szakportál. Az orosz főváros közlekedési vállalata az elektromos oktatóbuszokon kívül egyedülálló közlekedési szimulátorokkal is rendelkezik, amelyeket kifejezetten Moszkva számára gyártottak. Ezek segítik a tanulókat az útvonalak memorizálásában és a városon belüli navigálásban. „Fő célunk, hogy a felszíni tömegközlekedés mindenki számára kényelmes és biztonságos legyen. Az első oktatóbuszok ez év elején indultak, jelenleg 26 jármű van a városban” – mondta Makszim Liksutov, Moszkva közlekedésért felelős főpolgármester-helyettese. Moszkvában jelenleg több mint 850 elektromos busz közlekedik. Az elmúlt 3 év alatt ezekkel a buszokkal mintegy 140 millió embert szállítottak az orosz fővárosban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nio – Shell: váltott lovak helyett feltöltött akkumulátorok

2021.12.02.
Menet közben lemerült akkumulátorát cserélje telire egy automata állomáson! Ezen az egyszerű elven alapul az elektromos autókat gyártó kínai Nio ötlete, mely természetesen megoldást jelent az e-autók autonómiájának növelésére és a töltési stressz minden problémájára. Éppen ezért a Bev Nio kínai gyártója már több mint 300 saját márkás állomást telepített odahaza robotos akkumulátorcserére, s most nagy érdeklődéssel keresi a bővítés lehetőségét Európában, különösen Norvégiában, ahol a legnagyobb arányú a 100%-ban elektromos autók térnyerése. Ezen a területen – csakúgy, mint az Európában most piacra dobott SUV-k és elektromos szedánok terén – a gyors terjeszkedésre törekvő Nio stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Shell-lel, amely Norvégiából kiindulva Európa más országaiban is automata akkumulátorcserélő állomásokat akar telepíteni elektromos gépkocsikhoz. A megállapodás előirányozza, hogy a Nio és a holland energiaóriás együttműködik az akkumulátorok újratöltésére és cseréjére szolgáló létesítmények közös kiépítésében és kezelésében. Kínában 2025-ig létrehozzák az első 100 állomást, majd "megkezdik az európai pilot-állomások építését és üzemeltetését". Ezek a - jelenleg csak a Nio márkájú autók tulajdonosai számára elérhető -  „robot ökotöltők” kezelői beavatkozás nélkül is ki tudják venni az üres akkumulátort, és három perc alatt kicserélik egy teljesen feltöltöttre, ami még a jelenlegi leggyorsabb töltőrendszereknél is lényegesen rövidebb időt vesz igénybe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Zebrán gázoló cserbenhagyót keres a rendőrség

2021.12.02.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 13120/1371/2021. bűnügyi számon büntetőeljárást folyat segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az egyelőre ismeretlen személyazonosságú sofőr 2021. november 26-án 19 óra 55 perckor Fót, Németh Kálmán úton közlekedett Dunakeszi felé, amikor a Németh Kálmán út 82. szám előtt lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyen elgázolt egy, a zebrán áthaladó férfit. A baleset következtében a 46 éves gyalogos könnyű sérülést szenvedett, a járművezető megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott az M2 autóút irányába. A balesetet okozó sofőrről nem áll rendelkezésre adat, a jármű a szemtanúk szerint egy sötét, sedan típusú, Audi személygépkocsi volt, amelynek eleje a gázolás következtében sérülhetett. A beszerzett kamerafelvételek minősége alapján a jármű és a sofőr azonosítása nem lehetséges, ezért van szükség állampolgári segítségre. A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesettel, a sofőrrel, vagy az általa vezetett gépkocsival kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentés a Telefontanú 06-80/555-11-es zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jeepet gyárthatnak az oroszok Lenin szülővárosában

2021.12.02.
Az uljanovszki üzem az elmúlt időszakban nem tartotta szükségesnek az új fejlesztésékbe történő  beruházásokat. Emiatt az orosz autógyártó modellkínálata elavulttá vált, és egyre több hír jelent meg a médiában arról, hogy a nagy múltú UAZ-t a bezárás fenyegeti. A riasztó prognózisokra kénytelen volt reagálni a cég vezérkara. Az autógyártó aktívan keresi a válságból való kiutat. A közelmúltban olyan információk jelentek meg, hogy az UAZ szerződést kíván kötni egy globális autógyártóval, hogy elkerüljék a teljes csődöt. Hogy milyen lehetséges partnerről van szó, azt nem árulják el. A szakértők azt gyanítják, hogy az indiai Mahindra & Mahindra lesz az UAZ partnere. A cég engedéllyel rendelkezik Jeep CJ-5 terepjárókat gyártására. Szakértők emlékeztetnek arra, hogy az indiai autógyár legálisan használja fel a világ leghíresebb SUV-ja, a Jeep CJ-5 szabadalmát. A modellt Indiában Mahindra Thar néven értékesítik. Egyedül a márka tulajdonosa, az FCA (Fiat Chrysler Automobiles) nem elégedett ezzel a helyzettel. Az olasz-amerikai multinacionális autóipari holding rendszeresen fordul bírósághoz, és követeli, hogy a Mahindra változtassa meg saját néven futó SUV-ja kialakítását. Ha a Mahindra lesz az UAZ partnere, akkor az UAZ CJ-5 névre keresztelt Jeep CJ-5 SUV az orosz vállalat gyártósorain készülhet Lenin szülővárosában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gondolatjel – Irreális műalkotások

2021.12.01.
Aki megáll a Szent Család-templom előtt, és bejárja, lehet akármilyen világnézetű, nem vonhatja ki magát lenyűgöző hatása alól. Antoni Gaudi a világ legnagyobb bazilikáját képzelte el, a gyerekek vizes homokból csurgatott váraira emlékeztető, de égbe nyúló tornyokkal, tradicionális keresztény szimbolikával és az élő természet statikáját, formai részleteit korszerűen acélbetonba, kőbe varázsoló művével. Fel-felpillantva nehéz eldönteni, hogy megkövült óriásfákat, indákat, virágokat látunk, vagy a szakrális térben, mintegy csodaként, életre kelt a kő, a cement? Az organikus építészet nagyszerű példája ez. Annyira nagyszabású, hogy 140 éve építik, de még nincs kész, mindmáig dolgoznak rajta, többek között pénzhiány késleltette többször a munkát. Kétféleképpen lehet hozzáállni. Fanyalgók mondhatják, hogy minek gigantikus költséggel templomot építeni, mikor éppen embertömegek fordulnak el a vallástól. Egyébként is kérdéses, hogy alkalmasabb-e egy ilyen monstrum a lelki elmélyedés felidézésére, egy szerény kápolnánál? Hány panellakás jött volna ki az árából? A szellem embere viszont a géniusz megnyilvánulását, az alkotóképesség fantasztikus példáját látja benne, és pártolja befejezését. Gaudi mindannyiunknak megmutatja, hogy nem csak krumplilevesben lehet gondolkodni.   Talán így lesz Spyros Panopoulosszal, a görög álomkivitelezővel is. Startup cége, az SP Group, illetve azon belül az SP Automotive nem ismer határokat, merészen szárnyaló fantázia sziporkáit ülteti át a valóságba. Beszédes nevű Chaos hipersportkocsija elrugaszkodik mindennemű szürke, gyakorlatias, hétköznapi megfontolástól. Képzeljék el, mondja a honlap, olyan autót vezetni, amely jobban gyorsul egy Formula 1-es versenygépnél és bármi eddigi két-, illetve négykerekű járműnél; amely vezetője hangulatához igazítja viselkedését; amelynek aerodinamikája az eddigi legjobb; amelyet számítógépen terveztek és jórészt 3D-nyomtatással építenek; amely nem egyszerűen autó, hanem a holnap technikájának mintaképe.  Nem üres szólamok ezek, hiszen a mindössze 1388 kilós Chaos négyliteres, V10-es, 2050 lóerős, 1390 newtonméteres 11 ezerig pörgő motorja 1,9 másodperc alatt katapultál 100 km/órára, 7,9 alatt 300-ra, és túllépi az 500-at. Már az adatok olvasgatása is szédítő. Padlógázzal a Chaos úgy indul meg, hogy a hasüregi szerveket rápréseli a gerincoszlopra, ettől lesz ám káosz a bárzsingban! Maradjunk egyszerűen abban, hogy ilyesmire vélhetően sohasem, vagy csak egy-két gyári próbán kerül sor a valóságban.  Vevőkörét nemcsak a szó szerint hajmeresztő, elrémítő dinamika szűri meg, hanem az öt és félmilliós vételár is – persze euróban (kb. kétmilliárd forint). Ám van feljebb: a háromezer lóerős változat, amelyért tizenkét és fél millió eurót (4,5 milliárd forint) kell kipengetni.  Mindezzel az SP Automotives – tetszik neki, vagy sem –, besorol a kihasználhatatlan képességű sportkocsik közé, amelyekről már volt szó a Gondolatjelben. Nem is foglalkoznék újra a témával, ha a Chaos egy lenne a több azonos kaptafára készült aszfaltrakéta közül. De nem az! Ez az autó is az organikus tervezés diadala. Ahelyett, hogy összevásárolt volna bitang teljesítményű motort, az őrült nyomatékot elviselő erőátvitelt, a piacon kapható versenyfékeket, Panopoulos sutba vágott mindent, ami konvencionális. Főtengely? Mintha eleven növény egymást erősítő hajtásai képeznék! Hajtókar? Mint Amazónia matapu fája, amely valóságban a gazdafát megfojtó indákból áll, és a takarékos, ellenállóképes statika iskolapéldája. Hasonlóan fonják ki fém-indák a féknyerget, a futómű elemei mintha anyagiasult erővonalak lennének. Be kell vallanom őszintén, hogy autógépész-szemem ilyen gyönyörű konstrukciót még nem látott, sőt megközelítően hasonlót sem.  Megismételve egy korábbi bekezdést: Kétféleképpen lehet hozzáállni. Fanyalgók mondhatják, hogy minek gigantikus költséggel hipersportkocsit építeni, mikor éppen embertömegek fordulnak el a száguldozástól (jön a sebességkorlátozás a német autópályán). Egyébként is kérdéses, hogy alkalmasabb-e ilyen tűzokádó egy vérpezsdítő vezetésre, egy szerény családi autónál? Hány kiskocsi jött volna ki az árából? A szellem embere viszont a géniusz megnyilvánulását, az alkotóképesség fantasztikus példáját látja benne, és drukkol, hogy gazdag műgyűjtők megvásárolják a néhány elkészülő darabot. Gaudihoz hasonlóan Panopoulosz mindannyiunknak megmutatja, hogy nem csak krumplilevesben lehet gondolkodni. Nagy és rossz irányú változások előtt áll (vagy már mélyen belekeveredett) a világunk. Kérdés, meddig tudunk még szédelgően pazarló, bizonyos szempontból felesleges, más nézőpontból szellemünket büszkén felmutató épületeket, autókat létrehozni. Ne méricskéljük, megéri-e az árát a Sagrada Família és a Chaos, húzzuk ki magunkat büszkén, mint Gaudi és Panopoulosz civilizációját, kultúráját, tudományát létrehozó és ki tudja meddig fenntartani képes európaiak.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója